Kezdőlap   Budapest     2020-07-03   Csatlakozz hozzánk facebookon
Egyetlen ellenzéki város sem kap a milliárdos pénzosztásból
Guller Zoltán, a Magyar Turisztikai Ügynökség vezérigazgatója korábban azt mondta, egyetlen jó ötlet sem marad támogatás nélkül, és szigorúan szakmai szempontok alapján döntenek. Úgy fest, vagy főként a fideszes önkormányzatoknak vannak jó ötleteik, vagy az ellenzékiek nem értesültek az ad hoc pénzosztásról. Felcsút viszont másfél milliárd forintot kért a záportározó turisztikai fejlesztésére.

Szakmai szempontok alapján, egy szakmai grémium segítségével, a Magyar Turisztikai Ügynökség vezérigazgatójának döntése alapján ítélik oda az egyedi turizmustámogatásokat – derült ki nemrég az ügynökség lapunknak küldött válaszából. Azt azonban adatigénylésünkre sem árulta el az MTÜ, hogy kik a tagjai a grémiumnak, és azt sem tudni, közelebbről milyen szempontok alapján születnek a döntések. Az viszont biztos, hogy

a 24.hu birtokába jutott adatok alapján egyetlen ellenzéki vezetésű önkormányzat sem pályázott a darabonként akár több száz millió forintos vagy milliárdos összegű egyedi támogatásra. Ez tovább erősíti a gyanút, hogy a nem nyilvánosan meghirdetett pályázati felhívás eredményeként kiosztott pénzek hozzáférhetőségéről közel sem minden lehetséges érdekelt értesült.

(A lapunk birtokába jutott adatsorban a legutolsó beérkezett pályázat 2019. októberi, arról nincs információnk, hogy ezt követően milyen pályázatok érkeztek az MTÜ-höz, és melyeket bírálták el kedvezően.)

Guller Zoltán, az MTÜ vezérigazgatója korábban azt mondta az egyedi pályázatokról, hogy „egyetlen turisztikai attrakcióként értelmezhető remek ötlet sem eshet el támogatástól, ha van rá forrás”. Ebből arra lehet következtetni, hogy az ellenzéki vezetésű településeknek egyetlen ilyen ötletük sem volt, vagy – ami valószínűbb – nem tudtak az MTÜ ad hoc pénzosztási gyakorlatáról.

Fideszes önkormányzatokat viszont bőven találni a kedvezményezettek között, a 23 önkormányzati pályázó közül 15 fideszes vezetésű, a többi független. A kormánypárti irányítású Kaposvár, Zalaegerszeg és Makó például szállodatervezésre kért és kapott összesen kis híján félmilliárd forint állami támogatást tavaly.

Kaposvár a konferencia- és wellnesshotel fejlesztésének terveire gyűjtött be 120 millió forintot. A Szita Károly vezette önkormányzat egy 120 szobás négycsillagos superior szállodát álmodott meg, ami közvetlen összeköttetésben lesz a gyógyfürdővel.
Zalaegerszegen a városban felépült járműipari tesztpályához kapcsolódóan állami beruházással új négycsillagos üzleti és konferenciahotelt építenek a korábbi Megyei Művelődési és Ifjúsági Központ helyén, ennek előkészítésére ment 200 millió forint.
Makó „szállodatervezésre” kapott 150 millió forint egyedi támogatást. Könnyen lehet, hogy arra a beruházásra, amiről Lázár János számolt be: a Hagymatikum szomszédságában egy négycsillagos szálloda épül.

Ezek azonban nem a legnagyobb összegek. A nem meglepő módon jól értesült

Felcsút fideszes vezetése például másfél milliárd forintot kért

az árvízcsúcs-csökkentő tározó környezetének turisztikai célú fejlesztésére.

Mészáros László polgármestert kerestük, hogy megtudjuk, megkapták-e már a támogatást, de a városvezető nem válaszolt levelünkre. Annyi biztos, hogy az előkészítési szakaszra biztosítottak nekik 15 millió forintot, és az is, hogy tavaly tavasszal az önkormányzat lakossági fórumot tartott a záportározó turisztikai hasznosításáról.

Nyíregyháza az Aquarius Élményfürdő fejlesztésére igényelt 3,4 milliárd forintot, egy előterjesztés szerint az önkormányzat a Magyar Turisztikai Ügynökség Egyedi Ügyek Irodájához nyújtotta be a pályázatát 2018 decemberében. Nem tudjuk, létezik-e ilyen irodája az MTÜ-nek, de az előkészítést (ugyancsak 15 millió forinttal) támogatta az ügynökség.

A balatoni önkormányzatok közül is csak fideszesek pályáztak, Füredről és Boglárról már írtunk, Tihany pedig a félsziget hosszútávú fejlesztésére igényelt 3,5 milliárd forintot. A Tihany 2030 program célja, hogy a következő tíz évben 52 fejlesztési programot valósítsanak meg uniós és hazai forrásból. 2018-ban nagyjából 1,9 milliárd forint uniós pénzhez jutott a település egy szórakoztatóközpont megvalósítására és az apátság belső tereinek felújítására, és hárommilliárd forint állami támogatás is jutott az apátság műemléki rekonstrukciójára, egyes épületeinek fejlesztéseire és az apátsági vendégház bővítésére.

Sátoraljaújhely 1,8 milliárdos turisztikai támogatást kért a Bortemplom látogatóközponttá alakítására. Egy 2018-as kormányhatározat szerint egy ugyanekkora összeget már megítéltek az önkormányzatnak erre a célra.

Ráckevén még a tavaly leváltott fideszes városvezetés igényelt 6 milliárd forintot a „Barokk fények Ráckevén – Savoyai kastély, híddal a belvárosban” elnevezésű projektre. Vereckei Zoltán, a város októberben, a KEVE Egyesület színeiben megválasztott polgármestere a 24.hu-nak elmondta, hogy a projekt előkészítése folyamatban van, beadványuk az MTÜ és a kormány beruházás-előkészítő alapjánál van.

A legújabb pozitív fejlemény, hogy a város 8 millió forintot kapott a projekttel kapcsolatos tanulmány elkészítésére,

nyilatkozta Vereckei, hozzátéve, hogy bár a veszélyhelyzet sok tervüket felülírta, bíznak abban, hogy még ebben a ciklusban megkezdődhet a projekt megvalósítása.

Az említett önkormányzatokon kívül

másfél milliárd forint támogatást kért Sárospatak önkormányzata a Végardó Fürdő fejlesztésére,
2 milliárd 650 millió forintot igényelt Mórahalom szintén fideszes önkormányzata „gyógyhely-fejlesztésre”,
1,1 milliárd forintot kért Mátraderecske ugyancsak fideszes polgármestere a Kincses fürdő fejlesztésére, ezt a pályázatot azonban elutasították.

A független vezetésű önkormányzatok közül Tokaj egy a Bodrog feletti gyalogos hídra kért egymilliárd forintot. 2017-ben mintegy 40 milliárdos fejlesztést jelentettek be Tokaj-Hegyaljára, azt ígérve, hogy egy gyalogos híd megépítésére is jut belőle. Ha minden igaz, akkor a Rakamazt Tokajjal összekötő híd felújítása augusztusban kezdődik majd.

Telkibányán „aranybányászati turisztikai attrakcióra” igényelt az önkormányzat 2,5 milliárd forintot, de tudtunkkal egyelőre ők is csak az előkészítési szakaszra kaptak 15 millió forintot. A turai önkormányzat pedig egy négycsillagos szállodát szeretne létesíteni a városban, ehhez kért 1,3 milliárd forintot. A Turai Hírlap szerint az önkormányzat már ki is fizetett nyolcmillió forintot a tanulmánytervre. Egy tavalyi előterjesztésből kiderül, hogy az önkormányzatnak 10 százalékos önrészt kellene vállalnia, viszont a januári testületi ülésen már arról volt szó, hogy a város egyelőre nem rendelkezik a szükséges 144,5 millió forinttal. Így abban állapodtak meg, hogy „amennyiben az önerő állami támogatásból, pályázati forrásból, illetve egyéb bevételből nem biztosítható, úgy sikeres pályázat esetén a támogatást vissza kell utasítaniuk.”

Guller Zoltán az egyedi támogatásokkal kapcsolatban arról beszélt korábban, hogy az MTÜ 2030-ig a kezelt források kevesebb mint 2 százalékát fordítja egyedi támogatási döntésekre. Azt nem tudni, hogy ez pontosan mekkora összeg lehet, de az kijelenthető, hogy az ellenzéki városok teljesen kimaradnak a pénzosztásból.

Forrás: 24.hu
Ez is érdekelhet:
                             
Ezek érdekelték olvasóinkat leginkább
Megáll az ész: kifosztottak egy elhunyt motorost, valahol a baleset helyszíne és a hullaház között
Megúszhatja Lajcsi a börtönt: koronatanú igazolta az ártatlanságát
Kemény bírálatot kapott a Fidesz a Parlamentben: Önök zabálják a közpénzt és zabálják az országot
Nagyon furcsa kérdőívet kapnak a gyerekek az Erzsébet-táborokban
A járványgörbe ellaposodásával beindultak a táborok, köztük az állami Erzsébet-táborok, ahol egy kicsit furcsa kérdőívet raknak a gyerekek elé, hogy töltsék ki Egyes tanárok fel vann...
  
Kiderült mitől ennyire vékony Palik László - sokan találgattak hónapok óta
Amikor hosszú idő után visszatért a képernyőre Palik László, pletykák keltek szárnyra, miért is lett ennyire vékony az egykori sportriporter Hiába mondta, hogy ő bizony keményen edz, r...
  
Kajásdobozokban dugdostak 168 millió forintot az adócsalók
A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) nyomozói egy nemrég lekapcsolt bűnszervezethez köthető ingatlanban tartottak házkutatást, ahol a hatóság bankjegykereső kutyái, Cappy és Thor 168 mill...
  
Orosz szuperfegyverek miatt emelkedhetett meg a radioaktivitás szintje Észak-Európában
Többek szerint az orosz elnök, Vlagyimir Putyin által korábban bemutatott nukleáris fegyverek okozhattak megnövekedett radioaktív sugárzást néhány napja Finnországban és Svédországban H...
  
Valami elkezdődött: Lemondott a francia kormány
Édouard Philippe kabinetjének lemondását az elnöki hivatal jelentette be A miniszterelnök lehetséges utódját ma megnevezhetik Lemondott hivataláról az Édouard Philippe vezette francia korm...
  
Szijjártó: Magyarország kibervédelmi elemzőközpontot alakított ki Ugandában
A magyar–ugandai együttműködés keretében korábban 100 ezer ember számára biztosították az ivóvízellátást Szijjártó Péter péntek reggel telefonon egyeztetett ugandai kollégájával...
  
Villámgyorsan szétszórta a kormány a gazdaságvédelmi alap 95 %-át, a határon túliaknak 54,5 milliárd jutott
Április vége és június vége között a kormány közel 900 milliárd forintot költött a koronavírus-járvány okozta gazdasági helyzet kezelésére létrehozott egyik fontos eszköz terhére....
  
Orbán az elmúlt 30 év erkölcsi mélypontjáról beszélt
„Azt kell megérteni a magyaroknak, hogy az eddigi csak szakaszgyőzelem, még nem a háborút nyertük meg A környező világ hatással van ránk, észnél lenni lenni” Így értékelte a korona...
  
Feloszlatta magát a balatonfűzfői képviselő-testület
Feloszlatta magát a balatonfűzfői képviselő-testület, mert mióta a függetlenként induló Szanyi Szilvia lett a polgármester, a testületben és a polgármesteri hivatalban is rossz lett a l...
  
Kórházreform a Szent Jánosban, itt az első látható eredménye
Azt mindenki érzi, aki valaha járt orvosnál, hogy az egészségügyi reform nemcsak új kórházépületeket jelent Amióta többet foglalkoznak például a betegirányítással és a triázzsal, ...
  
Magyar kormány: rendezettebb lesz a Hajógyári-sziget fák nélkül
A kormány szerint szebb és rendezettebb lesz a Hajógyári-sziget miután egy nagyszabású gátépítés miatt kivágnak csaknem 3 hektárnyi fát, írja a Népszava A lap kedden írta meg, hogy eg...
  
Kiesett egy kétéves kisfiú egy második emeleti ablakból
Kiesett egy kétéves kisfiú pénteken egy második emeleti ablakból Sóskúton - erősítette meg a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője az MTI értesüléseit A rendőrség kiskorú ve...
  
8,3 milliárdért épül Mindszenty József Múzeum Zalaegerszegen
Mindszenty József hercegprímás, szent életű és vértanúsorsú bíboros életpéldája erkölcsi iránytű volt életében és napjainkban is az – hangoztatta Semjén Zsolt miniszterelnök-hel...
  
Csak idén 600 millióval támogatják az önzetlen magyar adófizetők a Székelyföldi Jégkorong Akadémia új pályáját
Sátortetős műjégpálya építésébe kezdett Marosvásárhely szomszédságában a Székelyföldi Jégkorong Akadémia. Az akadémia tájékoztatása szerint az építkezés a Marosvásárhellye...
  
Megáll az ész: kifosztottak egy elhunyt motorost, valahol a baleset helyszíne és a hullaház között
Egy motorbiciklis halálos balesetet szenvedett a múlt héten a romániai Iasi megyében: a rendőrség szerint szabályosan előzött, de egy kamion elsodorta. Ami viszont a tragédia után törté...
  
Rátenné a kezét a kormány a felszámolt cégek vagyonára
A kormány javaslata szerint az államnak, illetve a képviseletére kijelölt szervnek a felszámolások során elővásárlási joga lenne a cégek vagyonára – szúrta ki a csődtörvény terveze...
  
Kemény bírálatot kapott a Fidesz a Parlamentben: Önök zabálják a közpénzt és zabálják az országot
Jakab Péter, a Jobbik frakcióvezetője a kormány gazdaságpolitikáját és a jövő évi költségvetést bírálta. Szerinte nem elegendő a bérek 7 százalékos és a nyugdíjak 3 százalékos...
  
Orbán Balázs: A kormány minden támogatást megad az önkormányzatoknak
A főpolgármester az önkormányzatok ellehetetlenítéséről, a Miniszterelnökség államtitkára az önkormányzatok támogatásáról beszélt a köztisztviselők és kormánytisztviselők napj...
  
Kiderült: ezért nem tudja támogatni az alapjövedelem bevezetését a Fidesz
Az alapjövedelem a kormány szerint segélyalapú rendzser, szemben a preferált, munkaalapú rendszerrel A Párbeszéd szerint be kell vezetni Magyarországon is az alapjövedelmet Az alapjövedelem...
  
Túl keskeny lett a bicikliút, nem fértek rá a fideszes átadók
Hosszában kellett volna felsorakozni Heten adták át a Tépe és Berettyóújfalu közötti kerékpárutat kedden Volt is nagy tülekedés: a két szélső szerencsétlennek csak a sárban jutott he...
  
Megúszhatja Lajcsi a börtönt: koronatanú igazolta az ártatlanságát
Szerdán fordulat állt be a zenész közműlopási perében: a védelem koronatanúja azt állítja, nem Galambos Lajos építette a lakóparkot, ahol illegális áramlekötéseket találtak – szá...
  
Új sportpályát kapott az ELTE
Felavatták az Eötvös Loránd Tudományegyetem Nándorfejérvári Úti Kollégiumának korszerűsítésen átesett sportpályáját A július elsején tartott átadó ünnepségen az egyetem vezeté...
  
Honvédelmi miniszter: A katonák és a honvédség segítették, óvták a lakosságot a vírus elleni védekezésben
A honvédség bebizonyította, hogy képes és kész helytállni egy olyan láthatatlan ellenséggel szembeni küzdelemben is, mint a koronavírus - jelentette ki a honvédelmi miniszter csütörtök...
  
Hivatalos: A honvédségnek továbbra is készenlétben kell állnia

Valami bűzlik: egymilliárdot zsebelt be ugyanaz a cég Hevesben
Borul a bili Szabó Zsolt körzetében, gyanús TOP ügyletek zajlanak Hatvanban Újabb fideszes lopásról lehet szó? Rendesen bűzlenek a Településfejlesztési Operatív Pályázatok (TOP) Szabó...
  
16 milliárd: hibrid villamosvasúti járműveket vesz a kormány
Négy darab újabb villamosvasúti jármű beszerzéséről döntött a kormány, melyek a Hódmezővásárhelyt Szegeddel összekötő vonalon közlekednek majd A négy jármű beszerzése 9 milliár...
  
A magyar kormány segítségével épül Székelyföldi Akadémia
Két héttel ezelőtt a felcsíki Karcfalván kezdődött el a székelyföldi jégkorong-akadémia kollégiumának építése, írja a romániai maszolro hírportál Az akkori eseményen Potápi Árp...
  
Döntöttek az oroszok, Vlagyimir Putyin akár 2036-ig elnök maradhat
A választásra jogosultak közel 65 százaléka voksolt az orosz alkotmány módosításáról, a többség támogatta a változtatásokat, amelyek egyebek között lehetővé teszik, hogy Vlagyimir ...
  
Áder János: Jól kezeltük a járványt
Magyarország és Szlovénia a lakosságszámához viszonyítva a legjobban teljesítők közé tartozik az Európai Unióban a koronavírus-járvány kezelésében, mind a megbetegedések, mind az el...
  
Orbán: senki ne menjen külföldre!
A külföldi tengerparti nyaralás helyett a Balatonra küldte a kikapcsolódni vágyókat Orbán Viktor miniszterelnök A szokásos rádióinterjúban beszélt még az uniós költségvetésről, és...
  
THE HUNGARIAN TIMES Impresszum / Sütik
Egyetlen ellenzéki város sem kap a milliárdos pénzosztásból
Guller Zoltán, a Magyar Turisztikai Ügynökség vezérigazgatója korábban azt mondta, egyetlen jó ötlet sem marad támogatás nélkül, és szigorúan szakmai szempontok alapján döntenek. Úgy fest, vagy főként a fideszes önkormányzatoknak vannak jó ötleteik, vagy az ellenzékiek nem értesültek az ad hoc pénzosztásról. Felcsút viszont másfél milliárd forintot kért a záportározó turisztikai fejlesztésére.

Szakmai szempontok alapján, egy szakmai grémium segítségével, a Magyar Turisztikai Ügynökség vezérigazgatójának döntése alapján ítélik oda az egyedi turizmustámogatásokat – derült ki nemrég az ügynökség lapunknak küldött válaszából. Azt azonban adatigénylésünkre sem árulta el az MTÜ, hogy kik a tagjai a grémiumnak, és azt sem tudni, közelebbről milyen szempontok alapján születnek a döntések. Az viszont biztos, hogy

a 24.hu birtokába jutott adatok alapján egyetlen ellenzéki vezetésű önkormányzat sem pályázott a darabonként akár több száz millió forintos vagy milliárdos összegű egyedi támogatásra. Ez tovább erősíti a gyanút, hogy a nem nyilvánosan meghirdetett pályázati felhívás eredményeként kiosztott pénzek hozzáférhetőségéről közel sem minden lehetséges érdekelt értesült.

(A lapunk birtokába jutott adatsorban a legutolsó beérkezett pályázat 2019. októberi, arról nincs információnk, hogy ezt követően milyen pályázatok érkeztek az MTÜ-höz, és melyeket bírálták el kedvezően.)

Guller Zoltán, az MTÜ vezérigazgatója korábban azt mondta az egyedi pályázatokról, hogy „egyetlen turisztikai attrakcióként értelmezhető remek ötlet sem eshet el támogatástól, ha van rá forrás”. Ebből arra lehet következtetni, hogy az ellenzéki vezetésű településeknek egyetlen ilyen ötletük sem volt, vagy – ami valószínűbb – nem tudtak az MTÜ ad hoc pénzosztási gyakorlatáról.

Fideszes önkormányzatokat viszont bőven találni a kedvezményezettek között, a 23 önkormányzati pályázó közül 15 fideszes vezetésű, a többi független. A kormánypárti irányítású Kaposvár, Zalaegerszeg és Makó például szállodatervezésre kért és kapott összesen kis híján félmilliárd forint állami támogatást tavaly.

Kaposvár a konferencia- és wellnesshotel fejlesztésének terveire gyűjtött be 120 millió forintot. A Szita Károly vezette önkormányzat egy 120 szobás négycsillagos superior szállodát álmodott meg, ami közvetlen összeköttetésben lesz a gyógyfürdővel.
Zalaegerszegen a városban felépült járműipari tesztpályához kapcsolódóan állami beruházással új négycsillagos üzleti és konferenciahotelt építenek a korábbi Megyei Művelődési és Ifjúsági Központ helyén, ennek előkészítésére ment 200 millió forint.
Makó „szállodatervezésre” kapott 150 millió forint egyedi támogatást. Könnyen lehet, hogy arra a beruházásra, amiről Lázár János számolt be: a Hagymatikum szomszédságában egy négycsillagos szálloda épül.

Ezek azonban nem a legnagyobb összegek. A nem meglepő módon jól értesült

Felcsút fideszes vezetése például másfél milliárd forintot kért

az árvízcsúcs-csökkentő tározó környezetének turisztikai célú fejlesztésére.

Mészáros László polgármestert kerestük, hogy megtudjuk, megkapták-e már a támogatást, de a városvezető nem válaszolt levelünkre. Annyi biztos, hogy az előkészítési szakaszra biztosítottak nekik 15 millió forintot, és az is, hogy tavaly tavasszal az önkormányzat lakossági fórumot tartott a záportározó turisztikai hasznosításáról.

Nyíregyháza az Aquarius Élményfürdő fejlesztésére igényelt 3,4 milliárd forintot, egy előterjesztés szerint az önkormányzat a Magyar Turisztikai Ügynökség Egyedi Ügyek Irodájához nyújtotta be a pályázatát 2018 decemberében. Nem tudjuk, létezik-e ilyen irodája az MTÜ-nek, de az előkészítést (ugyancsak 15 millió forinttal) támogatta az ügynökség.

A balatoni önkormányzatok közül is csak fideszesek pályáztak, Füredről és Boglárról már írtunk, Tihany pedig a félsziget hosszútávú fejlesztésére igényelt 3,5 milliárd forintot. A Tihany 2030 program célja, hogy a következő tíz évben 52 fejlesztési programot valósítsanak meg uniós és hazai forrásból. 2018-ban nagyjából 1,9 milliárd forint uniós pénzhez jutott a település egy szórakoztatóközpont megvalósítására és az apátság belső tereinek felújítására, és hárommilliárd forint állami támogatás is jutott az apátság műemléki rekonstrukciójára, egyes épületeinek fejlesztéseire és az apátsági vendégház bővítésére.

Sátoraljaújhely 1,8 milliárdos turisztikai támogatást kért a Bortemplom látogatóközponttá alakítására. Egy 2018-as kormányhatározat szerint egy ugyanekkora összeget már megítéltek az önkormányzatnak erre a célra.

Ráckevén még a tavaly leváltott fideszes városvezetés igényelt 6 milliárd forintot a „Barokk fények Ráckevén – Savoyai kastély, híddal a belvárosban” elnevezésű projektre. Vereckei Zoltán, a város októberben, a KEVE Egyesület színeiben megválasztott polgármestere a 24.hu-nak elmondta, hogy a projekt előkészítése folyamatban van, beadványuk az MTÜ és a kormány beruházás-előkészítő alapjánál van.

A legújabb pozitív fejlemény, hogy a város 8 millió forintot kapott a projekttel kapcsolatos tanulmány elkészítésére,

nyilatkozta Vereckei, hozzátéve, hogy bár a veszélyhelyzet sok tervüket felülírta, bíznak abban, hogy még ebben a ciklusban megkezdődhet a projekt megvalósítása.

Az említett önkormányzatokon kívül

másfél milliárd forint támogatást kért Sárospatak önkormányzata a Végardó Fürdő fejlesztésére,
2 milliárd 650 millió forintot igényelt Mórahalom szintén fideszes önkormányzata „gyógyhely-fejlesztésre”,
1,1 milliárd forintot kért Mátraderecske ugyancsak fideszes polgármestere a Kincses fürdő fejlesztésére, ezt a pályázatot azonban elutasították.

A független vezetésű önkormányzatok közül Tokaj egy a Bodrog feletti gyalogos hídra kért egymilliárd forintot. 2017-ben mintegy 40 milliárdos fejlesztést jelentettek be Tokaj-Hegyaljára, azt ígérve, hogy egy gyalogos híd megépítésére is jut belőle. Ha minden igaz, akkor a Rakamazt Tokajjal összekötő híd felújítása augusztusban kezdődik majd.

Telkibányán „aranybányászati turisztikai attrakcióra” igényelt az önkormányzat 2,5 milliárd forintot, de tudtunkkal egyelőre ők is csak az előkészítési szakaszra kaptak 15 millió forintot. A turai önkormányzat pedig egy négycsillagos szállodát szeretne létesíteni a városban, ehhez kért 1,3 milliárd forintot. A Turai Hírlap szerint az önkormányzat már ki is fizetett nyolcmillió forintot a tanulmánytervre. Egy tavalyi előterjesztésből kiderül, hogy az önkormányzatnak 10 százalékos önrészt kellene vállalnia, viszont a januári testületi ülésen már arról volt szó, hogy a város egyelőre nem rendelkezik a szükséges 144,5 millió forinttal. Így abban állapodtak meg, hogy „amennyiben az önerő állami támogatásból, pályázati forrásból, illetve egyéb bevételből nem biztosítható, úgy sikeres pályázat esetén a támogatást vissza kell utasítaniuk.”

Guller Zoltán az egyedi támogatásokkal kapcsolatban arról beszélt korábban, hogy az MTÜ 2030-ig a kezelt források kevesebb mint 2 százalékát fordítja egyedi támogatási döntésekre. Azt nem tudni, hogy ez pontosan mekkora összeg lehet, de az kijelenthető, hogy az ellenzéki városok teljesen kimaradnak a pénzosztásból.

Forrás: 24.hu
Megáll az ész: kifosztottak egy elhunyt motorost, valahol a baleset helyszíne és a hullaház között
Megúszhatja Lajcsi a börtönt: koronatanú igazolta az ártatlanságát
Kemény bírálatot kapott a Fidesz a Parlamentben: Önök zabálják a közpénzt és zabálják az országot
Már külföld is felfigyelt a magyarországi pénzesőre
Nagyon furcsa kérdőívet kapnak a gyerekek az Erzsébet-táborokban
Kiderült mitől ennyire vékony Palik László - sokan találgattak hónapok óta
Kajásdobozokban dugdostak 168 millió forintot az adócsalók
Orosz szuperfegyverek miatt emelkedhetett meg a radioaktivitás szintje Észak-Európában
Valami elkezdődött: Lemondott a francia kormány
Szijjártó: Magyarország kibervédelmi elemzőközpontot alakított ki Ugandában
Villámgyorsan szétszórta a kormány a gazdaságvédelmi alap 95 %-át, a határon túliaknak 54,5 milliárd jutott
Orbán az elmúlt 30 év erkölcsi mélypontjáról beszélt
Feloszlatta magát a balatonfűzfői képviselő-testület
Kórházreform a Szent Jánosban, itt az első látható eredménye
Magyar kormány: rendezettebb lesz a Hajógyári-sziget fák nélkül
Kiesett egy kétéves kisfiú egy második emeleti ablakból
8,3 milliárdért épül Mindszenty József Múzeum Zalaegerszegen
Csak idén 600 millióval támogatják az önzetlen magyar adófizetők a Székelyföldi Jégkorong Akadémia új pályáját
Megáll az ész: kifosztottak egy elhunyt motorost, valahol a baleset helyszíne és a hullaház között
Rátenné a kezét a kormány a felszámolt cégek vagyonára
Kemény bírálatot kapott a Fidesz a Parlamentben: Önök zabálják a közpénzt és zabálják az országot
Orbán Balázs: A kormány minden támogatást megad az önkormányzatoknak
Kiderült: ezért nem tudja támogatni az alapjövedelem bevezetését a Fidesz
Túl keskeny lett a bicikliút, nem fértek rá a fideszes átadók
Megúszhatja Lajcsi a börtönt: koronatanú igazolta az ártatlanságát
Új sportpályát kapott az ELTE
Honvédelmi miniszter: A katonák és a honvédség segítették, óvták a lakosságot a vírus elleni védekezésben
Hivatalos: A honvédségnek továbbra is készenlétben kell állnia
Valami bűzlik: egymilliárdot zsebelt be ugyanaz a cég Hevesben
16 milliárd: hibrid villamosvasúti járműveket vesz a kormány
A magyar kormány segítségével épül Székelyföldi Akadémia
Döntöttek az oroszok, Vlagyimir Putyin akár 2036-ig elnök maradhat
Áder János: Jól kezeltük a járványt
Orbán: senki ne menjen külföldre!
510 milliós beruházás Tihannyal szemben
Óriási fogás: 14 illegális migránst szállított autójában
Akár 100-200 ezer ember eshet ki a TB-rendszerből
Képet közöltek az elfogott illegális migránsokról
Adócsalás: Hajdú Péter az elsőrendű vádlott
Visszavitték a borsodnádasdi gyilkost az aknához
Gáspár Bea dráma: Gyomra 80 százalékát kioperálták
Orbán Viktor: A kormány ne nyaralgasson
Újabb változtatás TB ügyben
Kormánypárti színészek álltak ki a kormánylapban a Színművészeti átalakítása mellett
Második hullám kisokos: amit tudni érdemes
Orbán: ha az egészségügyben jól végzik a dolgukat, nem lesz második hullám