Kezdőlap   Budapest     2020-07-03   Csatlakozz hozzánk facebookon
Kiadott egy közleményt a kalocsai érsekség arról, hogy milyen undorító dolgokat művelt a saját papja
Tegnap jelent meg a cikkem, amelynek kiindulópontja az a példátlan lépés volt, hogy a kalocsai érsekség egyik papja kemény hangú nyilvános Facebook-posztban vádolta meg elöljáróját, Bábel Balázs érseket és több másik egyházi személyt, hogy tudtak az általa elszenvedett szexuális zaklatásról, mégsem tettek megfelelő lépéseket az állítólagos elkövető, egy másik pap ellen.

Az akkor 18 éves papnövendék, Kőhegyi Dániel 2010-ben részletes levélben számolt be róla Bábelnek, hogy az érsek helyettese, a papnövendékkel szemben hatalmi pozícióban lévő általános helynök hogyan zaklatta hónapokon keresztül. Kőhegyi idén januárban a Facebookon nyilvánosságra hozta ezt a levelet, illetve István atya levelét is, amelyet állítása szerint annak idején titokban lefotózott, és amelyben a megvádolt pap szerelmet vallott neki.

Az érsekséget hónapokkal ezelőtt megkerestük kérdéseinkkel. Válaszukban nem sok konkrétumot árultak el, de annyit igen, hogy az ügyet kivizsgálták és annak „személyi következményei” lettek. Annyi tudható még, hogy pár nappal később István atya lemondott helynöki tisztségéről, de azóta is köztiszteletben álló pap, az eset után lett például Szent István hermájának őrzője, illetve egy katolikus iskola tanára.

A cikk szinte kizárólag erre a két levélre, illetve az érsekség nyilatkozatára épült, amelyre Kőhegyi Dániel néhány sorban reagált. A 2016-ban felszentelt pap további pályájáról és jelenlegi helyzetéről nem írtam. Egyrészt azért, mert a 2010-es eset és annak kezelése önmagában is érthető és tanulságos, a két levél alapján kielégítően rekonstruálható, és nem kell hozzá tudni, hogy az azóta eltelt tíz évben ki mit követett el. Másrészt azért, mert Kőhegyi nem bizonyult megbízható nyilatkozónak, nem tudtam megerősíteni mindazt, amit későbbi konfliktusairól, például az érsekkel és István atyával való kapcsolatáról mondott, az érsekség pedig rövid és kitérő válasza végére odaírta, hogy semmilyen további tájékoztatást nem hajlandó adni.

Ezek után, szerda délután levelet kapott a szerkesztőség a következő felvezetéssel: „Dr. Bábel Balázs kalocsa-kecskeméti érsek úr megbízásából arra kérem Önöket, hogy Urfi Péter munkatársuk a 444.hu honlapon 2020. június 23-án, kedden 12:52 órakor közzétett cikkére történő reagálásként

a másik fél meghallgatásának elvét követve

legyenek szívesek megjelentetni honlapjukon a Kalocsa-Kecskeméti Főegyházmegye következő közleményét”.

Bábel érsek tehát azután szeretne élni a másik fél meghallgatásának jogával, hogy küldtem neki egy sor kérdést, amelyekre érdemben nem válaszolt, felajánlottam neki, hogy találkozzunk személyesen, amivel nem élt, és a hivatala leszögezte, hogy a pár soros nyilatkozaton túl egyéb információt nem közöl az „érintettek személyiségi jogait tiszteletben tartva”.

A főegyházmegye közleménye, amelyet mindjárt bemásolok teljes terjedelmében, nem vádolható azzal, hogy figyelembe venné Kőhegyi Dániel személyiségi jogait, hosszan és érzékletesen listázza az érsekség papjának megvetendő cselekedeteit, kiteregeti egészségügyi állapota részleteit.

A 2010-es zaklatási ügyről viszont, amiről a cikk szólt, ez a hosszabb közlemény se mond semmit.

Az érsekség sorai után szintén teljes terjedelemben közlöm Kőhegyi Dániel válaszát. A két nyilatkozatban foglaltak valóságtartalmáról nem állt módomban meggyőződni, de úgy tekintem ezeket, mint közszereplők közti vitát, amely a maga módján szintén tanulságos - és hát nem is akármilyen olvasmány.

„A 2020. június 23-án megjelent közlésben megjelenő történést tíz évvel ezelőtt a Főegyházmegye megfelelő módon kivizsgálta és lezárta. A Főegyházmegye döntését a felek tudomásul vették.

Kőhegyi Dániel az akkori döntésbe belenyugodott és eljutott a felszentelésig. Felszentelése után sajnálatos módon botrányok sorozatát követte el a hívek nagy nyilvánossága előtt. Facebookos bejegyzésein püspöknek, vitéznek adta ki magát, majd püspöki ruhát készíttetett magának, amit jogtalanul viselt. Megtörtént az is, hogy erősen alkoholos állapotban, főpapi ornátusban autóval magánlaksértést követett el, ami után a tulajdonosok kihívták a rendőrséget. Az intézkedő járőrök vérvétel céljából kórházba szállították, és jogosítványát bevonták. Több hasonló botrány fűződik a nevéhez a fentieken felül is, melynek tanúja a helynök és az akkori esperese.

Kőhegyi az interneten értékesítette egykori Grősz József kalocsai érsek karingét, mely az Érsekség tulajdona volt. Magatartása miatt háromszor részesült munkáltatói (egyházi elöljárói) figyelmeztetésben és megbocsátásban azzal a feltétellel, hogy kezelteti magát úgy, ahogyan azt korábban tette. Gyógykezelésétől határozottan elzárkózott, orvosszakértői alkalmassági vizsgálaton nem volt hajlandó részt venni. Mindezek után került papi szolgálat alóli felfüggesztésre, oly módon, hogy még hat hónapig megkapta havi járandóságát annak érdekében, hogy világi munkakört keressen magának, vagy leszázalékoltassa magát. Miután megszűnt az egyházmegyei támogatása, Kőhegyi beindította rágalmazó, vádaskodó sorozatát. Ennek folyamán különböző internetes fórumokon sok ártatlan embert megvádolt.

A megjelent cikk is ennek a rágalmazó hadjáratnak a része.”

Ez pedig Kőhegyi Dániel válasza, a megvádolt pap vezetéknevét kipontoztam:

„Nem vizsgálták ki az ügyemet, ugyanis semmiféle írásos dokumentumot nem kaptam az ügy lezárásáról. Azt az utasítást kaptam dr. Bábel Balázs érsek úrtól, hogy tartsam a számat, ha pap szeretnék lenni. Én elkötelezetten szolgáltam gyermekkorom óta az Anyaszentegyházat, így nem volt más választásom, hiszen a papi hivatást választottam és pap szerettem volna lenni. Igaz ugyan, hogy [...] Istvánt leváltották az általános érseki helynöki megbízásról, de ezt nem büntetésként kommunikálták, hanem zöld hályog betegségre hivatkozva ő maga mondott le (ez az akkori Érseki körlevélben megtalálható, hogy 2 hónapi általános helynökség után betegségre hivatkozva lemondott, utódaként Fülöp Ernő irodaigazgatót jelölte ki, azonban Bábel Balázs érsek úr annak érdekében, hogy csillapodjanak a kedélyek, dr. Finta József atyát nevezte ki erre a posztra, aki gyerekkori plébánosom volt Kalocsán, a Szent Imre Plébánián). Az utóbbi időben egészségi állapotom valóban megromlott, többek között alkohol-problémáim is voltak. Nem tagadom, hogy alkohol hatása alatt követtem el jogosan kifogásolható tetteket. Orvosaim és pszichológusom szerint a fiatalkoromban elszenvedett abúzus nagymértékben hozzájárult ehhez. Azért készítettem magamnak piros szegélyű reverendát, mert 2019-ben [...] István atya eljuttatott nekem egy üzenetet, miszerint Nagyboldogasszony-főünnepén címzetes préposti kinevezést kapok az ő közbenjárására, a bűnbánás jeleként, azonban ez nem történt meg. Valóban kaptam az Érseki Hivataltól 6 hónapon keresztül 159.800 forintot, ami segítség volt az albérlet kifizetése, illetve az azzal járó számlák befizetéséhez, de az az időintervallum (6 hónap) egyházi munkának számított, így nem regisztráltathattam magam álláskeresőként, így a civilszférában történő elhelyezkedésemet mindez hátráltatta.

Grősz József néhai érsek karingével kapcsolatban már nyilatkoztam, hogy [...] Istvántól kaptam még 2009-ben. Ezt a karinget én jóhiszeműen és nyilvánosan viseltem, nem rejtegettem, nem dugdostam. Azért váltam meg az egyházi ruházatoktól, tárgyaktól, mert használatuk számomra irrelevánssá vált. Több darabot továbbajándékoztam olyan személyeknek, akikről tudom, hogy örömmel használják Isten dicsőségére. Önként kértem a Kecskeméti Megyei Kórházban pszichiátriai szakvéleményt, az osztályvezető főorvos asszony által kiadott zárójelentés szerint semmifél nagypszichiátriai diagnózisom nincsen.

Csak azokat a tényeket tártam fel, hogy hogyan viselkedett egy 18 éves fiatalemberrel az akkori általános érseki helynök, és arra a visszásságra szerettem volna felhívni a figyelmet, hogy egy ilyen előéletű pap a legmagasabb egyházi kitüntetéseket sorra nyeri el (címzetes prépost, az egyházban nagyon megtisztelő kanonoki stallumot kapott, egy ideig az Incrementum Érseki Vagyonkezelő igazgató-helyettese is volt, valamint Szent István ereklyék őre). Úgy érzem, nem rejthetem véka alá, és nem hagyhatom szó nélkül, hogy egy ilyen előéletű pap magas egyházi tisztségeket viseljen és ezzel lejárassa a katolikus papságot. Mindezt közöltem Bábel Balázs érsek úrral a felfüggesztésemet követően, ezzel azt érte el, hogy nem tudják tovább erőszakkal a "szájkosarat" tovább - az engedelmességre hivatkozva - rajtam tartani, így úgy érzem nem rágalmazásról, végképp nem vádaskodásról van szó.”

Forrás: 444
Ez is érdekelhet:
                             
Ezek érdekelték olvasóinkat leginkább
Megáll az ész: kifosztottak egy elhunyt motorost, valahol a baleset helyszíne és a hullaház között
Megúszhatja Lajcsi a börtönt: koronatanú igazolta az ártatlanságát
Kemény bírálatot kapott a Fidesz a Parlamentben: Önök zabálják a közpénzt és zabálják az országot
Nagyon furcsa kérdőívet kapnak a gyerekek az Erzsébet-táborokban
A járványgörbe ellaposodásával beindultak a táborok, köztük az állami Erzsébet-táborok, ahol egy kicsit furcsa kérdőívet raknak a gyerekek elé, hogy töltsék ki Egyes tanárok fel vann...
  
Kiderült mitől ennyire vékony Palik László - sokan találgattak hónapok óta
Amikor hosszú idő után visszatért a képernyőre Palik László, pletykák keltek szárnyra, miért is lett ennyire vékony az egykori sportriporter Hiába mondta, hogy ő bizony keményen edz, r...
  
Kajásdobozokban dugdostak 168 millió forintot az adócsalók
A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) nyomozói egy nemrég lekapcsolt bűnszervezethez köthető ingatlanban tartottak házkutatást, ahol a hatóság bankjegykereső kutyái, Cappy és Thor 168 mill...
  
Orosz szuperfegyverek miatt emelkedhetett meg a radioaktivitás szintje Észak-Európában
Többek szerint az orosz elnök, Vlagyimir Putyin által korábban bemutatott nukleáris fegyverek okozhattak megnövekedett radioaktív sugárzást néhány napja Finnországban és Svédországban H...
  
Valami elkezdődött: Lemondott a francia kormány
Édouard Philippe kabinetjének lemondását az elnöki hivatal jelentette be A miniszterelnök lehetséges utódját ma megnevezhetik Lemondott hivataláról az Édouard Philippe vezette francia korm...
  
Szijjártó: Magyarország kibervédelmi elemzőközpontot alakított ki Ugandában
A magyar–ugandai együttműködés keretében korábban 100 ezer ember számára biztosították az ivóvízellátást Szijjártó Péter péntek reggel telefonon egyeztetett ugandai kollégájával...
  
Villámgyorsan szétszórta a kormány a gazdaságvédelmi alap 95 %-át, a határon túliaknak 54,5 milliárd jutott
Április vége és június vége között a kormány közel 900 milliárd forintot költött a koronavírus-járvány okozta gazdasági helyzet kezelésére létrehozott egyik fontos eszköz terhére....
  
Orbán az elmúlt 30 év erkölcsi mélypontjáról beszélt
„Azt kell megérteni a magyaroknak, hogy az eddigi csak szakaszgyőzelem, még nem a háborút nyertük meg A környező világ hatással van ránk, észnél lenni lenni” Így értékelte a korona...
  
Feloszlatta magát a balatonfűzfői képviselő-testület
Feloszlatta magát a balatonfűzfői képviselő-testület, mert mióta a függetlenként induló Szanyi Szilvia lett a polgármester, a testületben és a polgármesteri hivatalban is rossz lett a l...
  
Kórházreform a Szent Jánosban, itt az első látható eredménye
Azt mindenki érzi, aki valaha járt orvosnál, hogy az egészségügyi reform nemcsak új kórházépületeket jelent Amióta többet foglalkoznak például a betegirányítással és a triázzsal, ...
  
Magyar kormány: rendezettebb lesz a Hajógyári-sziget fák nélkül
A kormány szerint szebb és rendezettebb lesz a Hajógyári-sziget miután egy nagyszabású gátépítés miatt kivágnak csaknem 3 hektárnyi fát, írja a Népszava A lap kedden írta meg, hogy eg...
  
Kiesett egy kétéves kisfiú egy második emeleti ablakból
Kiesett egy kétéves kisfiú pénteken egy második emeleti ablakból Sóskúton - erősítette meg a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője az MTI értesüléseit A rendőrség kiskorú ve...
  
8,3 milliárdért épül Mindszenty József Múzeum Zalaegerszegen
Mindszenty József hercegprímás, szent életű és vértanúsorsú bíboros életpéldája erkölcsi iránytű volt életében és napjainkban is az – hangoztatta Semjén Zsolt miniszterelnök-hel...
  
Csak idén 600 millióval támogatják az önzetlen magyar adófizetők a Székelyföldi Jégkorong Akadémia új pályáját
Sátortetős műjégpálya építésébe kezdett Marosvásárhely szomszédságában a Székelyföldi Jégkorong Akadémia. Az akadémia tájékoztatása szerint az építkezés a Marosvásárhellye...
  
Megáll az ész: kifosztottak egy elhunyt motorost, valahol a baleset helyszíne és a hullaház között
Egy motorbiciklis halálos balesetet szenvedett a múlt héten a romániai Iasi megyében: a rendőrség szerint szabályosan előzött, de egy kamion elsodorta. Ami viszont a tragédia után törté...
  
Rátenné a kezét a kormány a felszámolt cégek vagyonára
A kormány javaslata szerint az államnak, illetve a képviseletére kijelölt szervnek a felszámolások során elővásárlási joga lenne a cégek vagyonára – szúrta ki a csődtörvény terveze...
  
Kemény bírálatot kapott a Fidesz a Parlamentben: Önök zabálják a közpénzt és zabálják az országot
Jakab Péter, a Jobbik frakcióvezetője a kormány gazdaságpolitikáját és a jövő évi költségvetést bírálta. Szerinte nem elegendő a bérek 7 százalékos és a nyugdíjak 3 százalékos...
  
Orbán Balázs: A kormány minden támogatást megad az önkormányzatoknak
A főpolgármester az önkormányzatok ellehetetlenítéséről, a Miniszterelnökség államtitkára az önkormányzatok támogatásáról beszélt a köztisztviselők és kormánytisztviselők napj...
  
Kiderült: ezért nem tudja támogatni az alapjövedelem bevezetését a Fidesz
Az alapjövedelem a kormány szerint segélyalapú rendzser, szemben a preferált, munkaalapú rendszerrel A Párbeszéd szerint be kell vezetni Magyarországon is az alapjövedelmet Az alapjövedelem...
  
Túl keskeny lett a bicikliút, nem fértek rá a fideszes átadók
Hosszában kellett volna felsorakozni Heten adták át a Tépe és Berettyóújfalu közötti kerékpárutat kedden Volt is nagy tülekedés: a két szélső szerencsétlennek csak a sárban jutott he...
  
Megúszhatja Lajcsi a börtönt: koronatanú igazolta az ártatlanságát
Szerdán fordulat állt be a zenész közműlopási perében: a védelem koronatanúja azt állítja, nem Galambos Lajos építette a lakóparkot, ahol illegális áramlekötéseket találtak – szá...
  
Új sportpályát kapott az ELTE
Felavatták az Eötvös Loránd Tudományegyetem Nándorfejérvári Úti Kollégiumának korszerűsítésen átesett sportpályáját A július elsején tartott átadó ünnepségen az egyetem vezeté...
  
Honvédelmi miniszter: A katonák és a honvédség segítették, óvták a lakosságot a vírus elleni védekezésben
A honvédség bebizonyította, hogy képes és kész helytállni egy olyan láthatatlan ellenséggel szembeni küzdelemben is, mint a koronavírus - jelentette ki a honvédelmi miniszter csütörtök...
  
Hivatalos: A honvédségnek továbbra is készenlétben kell állnia

Valami bűzlik: egymilliárdot zsebelt be ugyanaz a cég Hevesben
Borul a bili Szabó Zsolt körzetében, gyanús TOP ügyletek zajlanak Hatvanban Újabb fideszes lopásról lehet szó? Rendesen bűzlenek a Településfejlesztési Operatív Pályázatok (TOP) Szabó...
  
16 milliárd: hibrid villamosvasúti járműveket vesz a kormány
Négy darab újabb villamosvasúti jármű beszerzéséről döntött a kormány, melyek a Hódmezővásárhelyt Szegeddel összekötő vonalon közlekednek majd A négy jármű beszerzése 9 milliár...
  
A magyar kormány segítségével épül Székelyföldi Akadémia
Két héttel ezelőtt a felcsíki Karcfalván kezdődött el a székelyföldi jégkorong-akadémia kollégiumának építése, írja a romániai maszolro hírportál Az akkori eseményen Potápi Árp...
  
Döntöttek az oroszok, Vlagyimir Putyin akár 2036-ig elnök maradhat
A választásra jogosultak közel 65 százaléka voksolt az orosz alkotmány módosításáról, a többség támogatta a változtatásokat, amelyek egyebek között lehetővé teszik, hogy Vlagyimir ...
  
Áder János: Jól kezeltük a járványt
Magyarország és Szlovénia a lakosságszámához viszonyítva a legjobban teljesítők közé tartozik az Európai Unióban a koronavírus-járvány kezelésében, mind a megbetegedések, mind az el...
  
Orbán: senki ne menjen külföldre!
A külföldi tengerparti nyaralás helyett a Balatonra küldte a kikapcsolódni vágyókat Orbán Viktor miniszterelnök A szokásos rádióinterjúban beszélt még az uniós költségvetésről, és...
  
THE HUNGARIAN TIMES Impresszum / Sütik
Kiadott egy közleményt a kalocsai érsekség arról, hogy milyen undorító dolgokat művelt a saját papja
Tegnap jelent meg a cikkem, amelynek kiindulópontja az a példátlan lépés volt, hogy a kalocsai érsekség egyik papja kemény hangú nyilvános Facebook-posztban vádolta meg elöljáróját, Bábel Balázs érseket és több másik egyházi személyt, hogy tudtak az általa elszenvedett szexuális zaklatásról, mégsem tettek megfelelő lépéseket az állítólagos elkövető, egy másik pap ellen.

Az akkor 18 éves papnövendék, Kőhegyi Dániel 2010-ben részletes levélben számolt be róla Bábelnek, hogy az érsek helyettese, a papnövendékkel szemben hatalmi pozícióban lévő általános helynök hogyan zaklatta hónapokon keresztül. Kőhegyi idén januárban a Facebookon nyilvánosságra hozta ezt a levelet, illetve István atya levelét is, amelyet állítása szerint annak idején titokban lefotózott, és amelyben a megvádolt pap szerelmet vallott neki.

Az érsekséget hónapokkal ezelőtt megkerestük kérdéseinkkel. Válaszukban nem sok konkrétumot árultak el, de annyit igen, hogy az ügyet kivizsgálták és annak „személyi következményei” lettek. Annyi tudható még, hogy pár nappal később István atya lemondott helynöki tisztségéről, de azóta is köztiszteletben álló pap, az eset után lett például Szent István hermájának őrzője, illetve egy katolikus iskola tanára.

A cikk szinte kizárólag erre a két levélre, illetve az érsekség nyilatkozatára épült, amelyre Kőhegyi Dániel néhány sorban reagált. A 2016-ban felszentelt pap további pályájáról és jelenlegi helyzetéről nem írtam. Egyrészt azért, mert a 2010-es eset és annak kezelése önmagában is érthető és tanulságos, a két levél alapján kielégítően rekonstruálható, és nem kell hozzá tudni, hogy az azóta eltelt tíz évben ki mit követett el. Másrészt azért, mert Kőhegyi nem bizonyult megbízható nyilatkozónak, nem tudtam megerősíteni mindazt, amit későbbi konfliktusairól, például az érsekkel és István atyával való kapcsolatáról mondott, az érsekség pedig rövid és kitérő válasza végére odaírta, hogy semmilyen további tájékoztatást nem hajlandó adni.

Ezek után, szerda délután levelet kapott a szerkesztőség a következő felvezetéssel: „Dr. Bábel Balázs kalocsa-kecskeméti érsek úr megbízásából arra kérem Önöket, hogy Urfi Péter munkatársuk a 444.hu honlapon 2020. június 23-án, kedden 12:52 órakor közzétett cikkére történő reagálásként

a másik fél meghallgatásának elvét követve

legyenek szívesek megjelentetni honlapjukon a Kalocsa-Kecskeméti Főegyházmegye következő közleményét”.

Bábel érsek tehát azután szeretne élni a másik fél meghallgatásának jogával, hogy küldtem neki egy sor kérdést, amelyekre érdemben nem válaszolt, felajánlottam neki, hogy találkozzunk személyesen, amivel nem élt, és a hivatala leszögezte, hogy a pár soros nyilatkozaton túl egyéb információt nem közöl az „érintettek személyiségi jogait tiszteletben tartva”.

A főegyházmegye közleménye, amelyet mindjárt bemásolok teljes terjedelmében, nem vádolható azzal, hogy figyelembe venné Kőhegyi Dániel személyiségi jogait, hosszan és érzékletesen listázza az érsekség papjának megvetendő cselekedeteit, kiteregeti egészségügyi állapota részleteit.

A 2010-es zaklatási ügyről viszont, amiről a cikk szólt, ez a hosszabb közlemény se mond semmit.

Az érsekség sorai után szintén teljes terjedelemben közlöm Kőhegyi Dániel válaszát. A két nyilatkozatban foglaltak valóságtartalmáról nem állt módomban meggyőződni, de úgy tekintem ezeket, mint közszereplők közti vitát, amely a maga módján szintén tanulságos - és hát nem is akármilyen olvasmány.

„A 2020. június 23-án megjelent közlésben megjelenő történést tíz évvel ezelőtt a Főegyházmegye megfelelő módon kivizsgálta és lezárta. A Főegyházmegye döntését a felek tudomásul vették.

Kőhegyi Dániel az akkori döntésbe belenyugodott és eljutott a felszentelésig. Felszentelése után sajnálatos módon botrányok sorozatát követte el a hívek nagy nyilvánossága előtt. Facebookos bejegyzésein püspöknek, vitéznek adta ki magát, majd püspöki ruhát készíttetett magának, amit jogtalanul viselt. Megtörtént az is, hogy erősen alkoholos állapotban, főpapi ornátusban autóval magánlaksértést követett el, ami után a tulajdonosok kihívták a rendőrséget. Az intézkedő járőrök vérvétel céljából kórházba szállították, és jogosítványát bevonták. Több hasonló botrány fűződik a nevéhez a fentieken felül is, melynek tanúja a helynök és az akkori esperese.

Kőhegyi az interneten értékesítette egykori Grősz József kalocsai érsek karingét, mely az Érsekség tulajdona volt. Magatartása miatt háromszor részesült munkáltatói (egyházi elöljárói) figyelmeztetésben és megbocsátásban azzal a feltétellel, hogy kezelteti magát úgy, ahogyan azt korábban tette. Gyógykezelésétől határozottan elzárkózott, orvosszakértői alkalmassági vizsgálaton nem volt hajlandó részt venni. Mindezek után került papi szolgálat alóli felfüggesztésre, oly módon, hogy még hat hónapig megkapta havi járandóságát annak érdekében, hogy világi munkakört keressen magának, vagy leszázalékoltassa magát. Miután megszűnt az egyházmegyei támogatása, Kőhegyi beindította rágalmazó, vádaskodó sorozatát. Ennek folyamán különböző internetes fórumokon sok ártatlan embert megvádolt.

A megjelent cikk is ennek a rágalmazó hadjáratnak a része.”

Ez pedig Kőhegyi Dániel válasza, a megvádolt pap vezetéknevét kipontoztam:

„Nem vizsgálták ki az ügyemet, ugyanis semmiféle írásos dokumentumot nem kaptam az ügy lezárásáról. Azt az utasítást kaptam dr. Bábel Balázs érsek úrtól, hogy tartsam a számat, ha pap szeretnék lenni. Én elkötelezetten szolgáltam gyermekkorom óta az Anyaszentegyházat, így nem volt más választásom, hiszen a papi hivatást választottam és pap szerettem volna lenni. Igaz ugyan, hogy [...] Istvánt leváltották az általános érseki helynöki megbízásról, de ezt nem büntetésként kommunikálták, hanem zöld hályog betegségre hivatkozva ő maga mondott le (ez az akkori Érseki körlevélben megtalálható, hogy 2 hónapi általános helynökség után betegségre hivatkozva lemondott, utódaként Fülöp Ernő irodaigazgatót jelölte ki, azonban Bábel Balázs érsek úr annak érdekében, hogy csillapodjanak a kedélyek, dr. Finta József atyát nevezte ki erre a posztra, aki gyerekkori plébánosom volt Kalocsán, a Szent Imre Plébánián). Az utóbbi időben egészségi állapotom valóban megromlott, többek között alkohol-problémáim is voltak. Nem tagadom, hogy alkohol hatása alatt követtem el jogosan kifogásolható tetteket. Orvosaim és pszichológusom szerint a fiatalkoromban elszenvedett abúzus nagymértékben hozzájárult ehhez. Azért készítettem magamnak piros szegélyű reverendát, mert 2019-ben [...] István atya eljuttatott nekem egy üzenetet, miszerint Nagyboldogasszony-főünnepén címzetes préposti kinevezést kapok az ő közbenjárására, a bűnbánás jeleként, azonban ez nem történt meg. Valóban kaptam az Érseki Hivataltól 6 hónapon keresztül 159.800 forintot, ami segítség volt az albérlet kifizetése, illetve az azzal járó számlák befizetéséhez, de az az időintervallum (6 hónap) egyházi munkának számított, így nem regisztráltathattam magam álláskeresőként, így a civilszférában történő elhelyezkedésemet mindez hátráltatta.

Grősz József néhai érsek karingével kapcsolatban már nyilatkoztam, hogy [...] Istvántól kaptam még 2009-ben. Ezt a karinget én jóhiszeműen és nyilvánosan viseltem, nem rejtegettem, nem dugdostam. Azért váltam meg az egyházi ruházatoktól, tárgyaktól, mert használatuk számomra irrelevánssá vált. Több darabot továbbajándékoztam olyan személyeknek, akikről tudom, hogy örömmel használják Isten dicsőségére. Önként kértem a Kecskeméti Megyei Kórházban pszichiátriai szakvéleményt, az osztályvezető főorvos asszony által kiadott zárójelentés szerint semmifél nagypszichiátriai diagnózisom nincsen.

Csak azokat a tényeket tártam fel, hogy hogyan viselkedett egy 18 éves fiatalemberrel az akkori általános érseki helynök, és arra a visszásságra szerettem volna felhívni a figyelmet, hogy egy ilyen előéletű pap a legmagasabb egyházi kitüntetéseket sorra nyeri el (címzetes prépost, az egyházban nagyon megtisztelő kanonoki stallumot kapott, egy ideig az Incrementum Érseki Vagyonkezelő igazgató-helyettese is volt, valamint Szent István ereklyék őre). Úgy érzem, nem rejthetem véka alá, és nem hagyhatom szó nélkül, hogy egy ilyen előéletű pap magas egyházi tisztségeket viseljen és ezzel lejárassa a katolikus papságot. Mindezt közöltem Bábel Balázs érsek úrral a felfüggesztésemet követően, ezzel azt érte el, hogy nem tudják tovább erőszakkal a "szájkosarat" tovább - az engedelmességre hivatkozva - rajtam tartani, így úgy érzem nem rágalmazásról, végképp nem vádaskodásról van szó.”

Forrás: 444
Megáll az ész: kifosztottak egy elhunyt motorost, valahol a baleset helyszíne és a hullaház között
Megúszhatja Lajcsi a börtönt: koronatanú igazolta az ártatlanságát
Kemény bírálatot kapott a Fidesz a Parlamentben: Önök zabálják a közpénzt és zabálják az országot
Már külföld is felfigyelt a magyarországi pénzesőre
Nagyon furcsa kérdőívet kapnak a gyerekek az Erzsébet-táborokban
Kiderült mitől ennyire vékony Palik László - sokan találgattak hónapok óta
Kajásdobozokban dugdostak 168 millió forintot az adócsalók
Orosz szuperfegyverek miatt emelkedhetett meg a radioaktivitás szintje Észak-Európában
Valami elkezdődött: Lemondott a francia kormány
Szijjártó: Magyarország kibervédelmi elemzőközpontot alakított ki Ugandában
Villámgyorsan szétszórta a kormány a gazdaságvédelmi alap 95 %-át, a határon túliaknak 54,5 milliárd jutott
Orbán az elmúlt 30 év erkölcsi mélypontjáról beszélt
Feloszlatta magát a balatonfűzfői képviselő-testület
Kórházreform a Szent Jánosban, itt az első látható eredménye
Magyar kormány: rendezettebb lesz a Hajógyári-sziget fák nélkül
Kiesett egy kétéves kisfiú egy második emeleti ablakból
8,3 milliárdért épül Mindszenty József Múzeum Zalaegerszegen
Csak idén 600 millióval támogatják az önzetlen magyar adófizetők a Székelyföldi Jégkorong Akadémia új pályáját
Megáll az ész: kifosztottak egy elhunyt motorost, valahol a baleset helyszíne és a hullaház között
Rátenné a kezét a kormány a felszámolt cégek vagyonára
Kemény bírálatot kapott a Fidesz a Parlamentben: Önök zabálják a közpénzt és zabálják az országot
Orbán Balázs: A kormány minden támogatást megad az önkormányzatoknak
Kiderült: ezért nem tudja támogatni az alapjövedelem bevezetését a Fidesz
Túl keskeny lett a bicikliút, nem fértek rá a fideszes átadók
Megúszhatja Lajcsi a börtönt: koronatanú igazolta az ártatlanságát
Új sportpályát kapott az ELTE
Honvédelmi miniszter: A katonák és a honvédség segítették, óvták a lakosságot a vírus elleni védekezésben
Hivatalos: A honvédségnek továbbra is készenlétben kell állnia
Valami bűzlik: egymilliárdot zsebelt be ugyanaz a cég Hevesben
16 milliárd: hibrid villamosvasúti járműveket vesz a kormány
A magyar kormány segítségével épül Székelyföldi Akadémia
Döntöttek az oroszok, Vlagyimir Putyin akár 2036-ig elnök maradhat
Áder János: Jól kezeltük a járványt
Orbán: senki ne menjen külföldre!
510 milliós beruházás Tihannyal szemben
Óriási fogás: 14 illegális migránst szállított autójában
Akár 100-200 ezer ember eshet ki a TB-rendszerből
Képet közöltek az elfogott illegális migránsokról
Adócsalás: Hajdú Péter az elsőrendű vádlott
Visszavitték a borsodnádasdi gyilkost az aknához
Gáspár Bea dráma: Gyomra 80 százalékát kioperálták
Orbán Viktor: A kormány ne nyaralgasson
Újabb változtatás TB ügyben
Kormánypárti színészek álltak ki a kormánylapban a Színművészeti átalakítása mellett
Második hullám kisokos: amit tudni érdemes
Orbán: ha az egészségügyben jól végzik a dolgukat, nem lesz második hullám