Budapest     2021-01-25   Csatlakozz hozzánk facebookon
Még a legrosszabb forgatókönyv szerint se lenne szükség a 300 milliárdért vásárolt 16 ezer lélegeztetőgépre 
Nem igazán áll össze, hogy miért rendelte túl magát brutálisan a Külügyminisztérium kínai lélegeztetőgépekből, elköltve az eszközökre több mint 300 milliárd forintot. Darabját messze a békeidős ár felett, átlagosan 18,7 millió forintért.

Hetek óta próbáltuk megtudni a Külügyminisztériumtól, hogy összesen hány lélegeztetőgépet vettünk és mennyiért, de kérdéseinkre nem válaszoltak. Végül közérdekű adatigénylést is benyújtottunk, ennek a határideje még ketyeg.

Sziijártó Péter facebookos információmorzsáiból úgy számoltuk majdnem két hete, hogy eddig már legalább tízezer lélegeztetőgépet vettünk Kínából, ami jóval több, mint amennyire szakemberek szerint szükség van.

Végül Menczer Tamás, a külügy „tájékoztatásért” felelős államtitkára inkább a Hír TV-ben, majd a köztévében beszélt a beszerzésekről szerdán. Megerősítette a számításainkat az eddig érkezett 10 ezer darabról, de hozzátette azt a meghökkentő információt is, hogy érkezik még további 6000, amiről szerződés van.

Menczer azt mondta, nagy volt a bizonytalanság az ismeretlen vírus miatt. Virulógus, matematikus, statisztikus szakértők azt mondták, hogy a legrosszabb esetben akár 8500 lélegeztetőgépre is szükség lehet. Az operatív törzs ezt a több szakma által jóváhagyott legrosszabb forgatókönyvet tovább rontotta, és úgy döntött, hogy 10 ezer lélegeztetőgépre van szükség. De a legrosszabbnál is rosszabb forgatókönyvnél is volt rosszabb forgatókönyv. „Miután a kínai piacon óriási harc folyt a lélegeztetőgépekért, és nem volt biztos, hogy amit megrendelünk, az meg is jön, ezért végül több, mint 16 ezer gépet rendeltünk, több mint 300 milliárd forintért” - közölte Menczer Tamás. És ezek most meg is jönnek. Akkor is, ha a mostantól érkező, a túlbiztosítás túlbiztosításának szánt 6000 darabra már az égvilágon semmi szükségünk nincs.

Mindezt ráadásul úgy, hogy eleve voltak lélegeztetőgépek itthon és már a hazai gyártás is megindult.

A járvány legelején, miután felmérték a hazai készleteket, március 10-én Müller Cecília tiszti főorvos azt mondta, hogy 1600 lélegeztetőgép van az országban.

Alig három nappal később - az iskolabezárások bejelentésekor - Orbán Viktor papírból olvasva már 2000 lélegeztetőgépről, plusz 2 ezer altatógépről beszélt, ami szerinte „sok tízezer megbetegedés esetén is elegendő ellátást nyújt majd, de újabb gépek beszerzéséről is intézkedtünk”.

Hogy mi a leltári különbség magyarázata, az nem derült ki (az erre akkor rákérdező Hadházy Ákost válasz helyett kiosztotta Rétvári Bence államtitkár, merthogy az ellenzéki képviselő nem szavazta meg a felhatalmazási törvényt, ezzel pedig szégyenletes módon akadályozta a vírus elleni küzdelmet).

Az biztos, hogy az Orbán által emlegetett 2000 darabba a kínai szállítások nem tartoznak bele, mert az első lélegeztetőgépek csak március 24-én érkeztek meg Kínából, akkor még csak 86 darab.

De akár a Müller által mondott 1600-zal, akár az Orbán-féle 2000-rel számolunk, a szakma által legrosszabb esetben szükségesnek tartott kapacitáshoz nem nulláról kellett indulni.

Az sem világos, hogy a szakma végül mit mondott a legszélsőségesebb igényként. Orbán április 10-én a rádióban azt közölte, hogy „amikor majd a nagy terhelés alatt leszünk, akkor azért 7500-8000 olyan intenzív kórházi ágy és lélegeztető készülék is kellhet, ahol az időseket – mert leginkább róluk van szó – el tudjuk látni, és életet tudunk menteni. Normális, békeidőben Magyarországon a lélegeztető készülékek, altatógépek – mert azok alkalmasak erre – olyan kétezer körül vannak, ezt kell nekünk fölfuttatni nyolcezerre, és nemcsak a gépek számát, nemcsak az ágyakét, hanem az azt kezelni képes orvosok, ápolónők számát is.”

Menczer most már 8500-ról beszélt, mint ami a szakma lehető legrosszabb forgatókönyvében szerepelt, és amiből lett végül 16 ezer megrendelt gép.

Azt valóban nem lehetett tudni az első beszerzéseknél, hogy az Orbán által elkerülhetetlennek mondott tömeges fertőzés szakaszát végül szerencsére elkerüljük, és elég lett volna a hazai kapacitás. Erre tényleg óriási kockázat lett volna alapozni, maga az eszközbeszerzés nem volt indokolatlan. De az már jó ideje látszik, hogy 16 ezer darabra biztosan nincs szükség.

A legtöbben egyszerre az operatív törzs adatai szerint április 21-én voltak lélegeztetőn Magyarországon az igazolt koronavírusos betegek közül, ekkor sem sokan, összesen 82-en. Ráadásul ez szinte biztosan téves adat - előfordul ez az operatív törzsnél -, mert az előtte és az utána lévő napokban is 60 körül volt a számuk. (A második legtöbben a statisztika szerint május 8-án szorultak lélegeztetőre. Ugyanaz a helyzet, mint az április 11-i adatnál. Ezen a napon kiugró számokat jelentett az operatív törzs a kórházban kezelteknél is, azt utólag korrigálták, a lélegeztetőn lévőknél ez elmaradt.)

Ha a statisztika szerinti csúcsnapot nézzük, április 21-én a 82 lélegeztetőn lévő beteg napján 1598 aktív (vagyis éppen akkor fertőzött) igazolt koronavírusos volt. Vagyis közülük nagyjából minden 20. volt lélegeztetőn. (Ha azzal számolunk, hogy valami elromlott az adatszolgáltatásban, és a reálisabb 62-t vesszük, akkor minden 25. igazolt és éppen beteg fertőzöttet kellett mesterségesen oxigénhez juttatni.)

Menczer Tamás most azt mondta, hogy a második hullámban biztosan nem fordulhat elő, hogy valaki nem kap lélegeztetőgépet, akinek szüksége lenne rá. Az valóban szinte biztos, ettől az elsőben is messze voltunk. Ha maradunk a fenti arányoknál, azaz minden 20. beteg szorulna lélegeztetőgépre, akkor a 16 ezres kapacitás 311 804 aktív beteg esetében érne a határára. Ha ehhez hozzávesszük a 2000, már korábban meglévő lélegeztetőt, akkor már 350 ezer aktív beteg kellene a kapacitás teljes kihasználásához. És ha még azt az ezer darabot is idevesszük, amit a kormány megrendelésére a nyár végére szállít le egy váci gyár, akkor már 370 ezer beteg kellene, hogy ne legyen elég a túlturbózott lélegeztetőgépkapacitás.

Miközben Magyarországon - a tömeges fertőzést elkerülve - a legtöbb aktív eset 2055 volt május 4-én. Ekkor 55-en voltak lélegeztetőn.

Azt már említeni sem érdemes, hogy ha a reálisabb, 25 regisztrált fertőzött/lélegeztetőgépre szoruló koronavírusos adattal számolunk, akkor 489 ezer aktív beteg feszegetné a lélegeztetőgépkapacitás határait.

Menczer azt mondta, hogy a szakemberekre bízzák, hogy az első hullám tapasztalatai alapján hány gépre van végülis szükség (nem mintha ez nem lett volna mindegy a vásárlásnál). Aztán az államtitkár abban állapodott meg egymás között a köztévé riporterével, hogy tízezer a limit, vagyis hatezer felesleges eszköz lehet. Ami pont annyi, mint ami még csak most jön majd. A számítással egyébként csak az a gond, hogy kihagyták belőle a korábban meglévő eszközöket. Vagyis nem 6000, hanem 8000 felesleges készülékünk lesz. Bár kétezer ide vagy oda szinte mindegy már.

A felesleget az államtitkár szerint majd eladjuk, mert van rájuk kereslet a világban, érdeklődnek Afrikából és Ázsiából, de - mondta a külgazdasági és külügyi tárca államtitkára - nem szempont, hogy haszonnal adjunk tovább rajtuk.

Lehetetlen is lenne, mert amikor mi kialkudtuk az árat a duplaannyi gépre, mint amennyire sokszorosan túlbiztosítva szükségünk lett volna, akkor a világban szinte csak Kínában gyártottak lélegeztetőgépeket. Az országok utolsó pillanatos kétségbeesett vevőként egymásra licitáltak elkeseredetten, így szinte bármennyit elkérhettek a kínai gyártók készülékekért. Mint látjuk a 18,7 milliós átlagárból, tényleg nem voltak szemérmesek. Ezt emelgette márciusban Gulyás Gergely, amikor azt mondta, hogy „ezen a piacon a szabadkereskedelem jelenleg a szabad rablásra hasonlít”.

A szabad rablás mostanra szelídült, számos helyen elindult a gyártás, így nálunk is.

Olyan árat, mint amennyiért vettük, messze nem fogunk kapni a még csak most érkező feleslegért.

És akkor itt van a másik dillema. Menczer nagyon büszkén emlegeti a számára valamiért különösen fontos váci gyárat, ahol átálltak a lélegeztetőgépgyártásra, „ez a munkák egyik nagyon fontos eredménye”. Rendelt is ezer darabot a magyar kormány, mintha nem lenne amúgy is felesleges készülékünk. Nyár végére szállítják le az eszközöket. Arra a kérdésre, hogy ezek maradnak-e Magyarországon, Menczer azt mondta, hogy „természetesen, hiszen ez a világ egyik legjobb gépe, tehát nem ezt szeretnénk értékesíteni”. Amiből az következik, hogy Kínából nem a világ legjobb gépeit vettük meg, (voltak is kritikák), de azért reméljük el tudjuk majd adni.

Menczer aztán gyorsan kapcsolt, hogy „természetesen a cég majd szeretne exportra termelni, vannak is már nála is érdeklődők, több országból, és igen komoly volumenben szeretnének a jövőben rendelni”. Komoly konkurenciája lesz a magyarországi cégnek a külgazdasági minisztérium, amelyik kínai lélegeztetőgépekkel házal majd a világban. Közben pedig a Műszaki Egyetem is fejlesztett saját lélegeztetőgépet.

Hogy pontosan milyen gépeket vettünk, melyiket mennyiért, azt továbbra sem árulja el a minisztérium, ahogy az első, 200 darabos SOTE-s beszerzéseket nem számítva szerződéseket sem hoztak még nyilvánosságra.

Forrás: 444
Ez is érdekelhet:
                             
Ezek érdekelték olvasóinkat leginkább
Orbán: A baloldali megszorító politika helyett másfajta válságkezelést választottunk
Előkerült a videó az M0-s autóúton történt hihetetlen jelenetről
Varga Judit keményen üzent portugál EU-s elnökségnek
Kásler szerint Mátyás király csontjainak összerakása segíthet átvészelni a járványt
Mátyás király csontjainak összerakásáról beszélt a Magyar Nemzetnek adott interjújában Kásler Miklós, az emberi erőforrások minisztere, aki az egészségügyért is felelős. Az egyik k...
  
Óriási készültség: Fegyveres rablás Székesfehérváron
Információink szerint több TEK-es autó tűnt fel szirénázva a megyeszékhely utcáin. Egy felsővárosi autóalkatrészeket árusító üzletet raboltak ki hétfőn reggel Székesfehérváron. A...
  
Felejtsd el a csoda edzőket, csodaszereket - 45 kilót fogyott ez a férfi, pofon egyszerű volt
Ez a férfi megtalálta a megfelelő megoldást arra, hogy hatékonyan, és fokozatosan szabaduljon meg plusz kilóitól.Sok ember vágyakozik a fogyásra, karcsúsodásra, de kevesen vannak, akik té...
  
A vendéglátósok türelmét kéri az operatív törzs
Csak akkor lehet fokozatosan enyhíteni a vendéglátóhelyekre vonatkozó jelenlegi korlátozásokat, ha megfelelő mennyiségű oltóanyag érkezik Magyarországra és a magyar emberek széleskörű...
  
Müller Cecília: a második oltás beadását követően azért nagyobb fájdalmak is jelentkezhetnek
A magyar járványügyi adatok kedvezően alakulnak a jogkövető állampolgárok és a járványvédelmi intézkedések betartása miatt – mondta Müller Cecília, országos tisztifőorvos. Elsőso...
  
Óriási botrány: Felmondása megírására kényszerítettek egy magyar nőt
Három nő ellen vádat emeltek Zalában, mert addig nem engedték távozni egy kolléganőjüket, amíg meg nem írta a felmondását – tájékoztatta a Zala Megyei Főügyészség szóvivője az M...
  
Szlávik az oltóanyagokról: Nem szabad fanyalogni
Ugyanolyan elv alapján működik az orosz Szputnyik V vakcina, mint az AstraZeneca oltóanyaga – mondta a Dél-pesti Centrumkórház infektológus főorvosa hétfőn a Kossuth rádió Jó reggelt, ...
  
Egy magyar rendőr és családja kér segítséget - nagyon szegény körülmények között élnek
Egy rendőrcsalád nagyon szegény és gondterhelt körülmények között él, most a Facebookon kérnek segítséget:"Kedves Zsaruellátó!Sokat gondolkodtam rajta, hogy írjak vagy ne írjak de miv...
  
Orbán: A baloldali megszorító politika helyett másfajta válságkezelést választottunk
Emberéletek múlnak a vakcinán, és minden élet számít, ezért fontos, hogy minél több vakcina legyen Magyarországon - mondta Orbán Viktor miniszterelnök a Kossuth rádió Jó reggelt, Magya...
  
Egy 21 éves nő többször megrúgta és szidalmazta az ellátására érkező mentőszolgálat tagját
Többször megrúgta és szidalmazta az ellátására érkező mentőszolgálat tagját a 21 éves ludányhalászi nő. A Szécsényi Rendőrkapitányság közfeladatot ellátó személy elleni erősz...
  
Ilyen történetet sem hallani mindennap: önbíráskodás, kabát ügy és egy bezúzott Opel Astra
Az oroszlányi nyomozók őrizetbe vették azt a férfit, aki az ismerősét megfenyegette és tőle vélelmezett pénzt követelt.A gyanú szerint a 44 éves férfi 2021. január 23-án este egyik is...
  
Migráns alagutat találtak a rendőrök, sőt 25 migránst el is fogtak
A Szeged Határrendészeti Kirendeltség járőrei terepkutatás során alagutat fedeztek fel Ásotthalom külterületén – közölte a Csongrád-Csanád Megyei Rendőr-főkapitányság.A police.hu ...
  
Előkerült a videó az M0-s autóúton történt hihetetlen jelenetről
Nagyobb baj is lehetett volna abból a manőverből, amit egy sofőr az M0-s autóúton végrehajtott, és amelyet egy Tesla oldalsó kamerája rögzített, majd eljuttatta a felvételt a bpiutosok.hu...
  
Varga Judit keményen üzent portugál EU-s elnökségnek
Fontos elvárásunk a portugál EU-s elnökséggel kapcsolatban, hogy becsületes közvetítők legyenek, hajtsák végre a költségvetési megállapodást és ne engedjenek a jogállamisági mechani...
  
Csak novemberben 117 ezer ember munkáját biztosították a járványügyi intézkedések
Mintegy 117 ezer turizmusban, szabadidő-ágazatban dolgozó munkájának megtartását segítette az adóelengedés tavaly novemberben - tájékoztatta az MTI-t Izer Norbert, a Pénzügyminisztérium...
  
A magyarokat keresik az uniós országok, hogy megtudják, kivel kell beszélni a keleti vakcinák ügyében
Magyarországnak nemzeti érdeke a koronavírus elleni oltás menetének felgyorsítása - fogalmazott a külgazdasági és külügyminiszter a Kossuth rádió Vasárnapi újság című műsorábanSzi...
  
Na végre: az emberek úgy érzik, pénzügyi helyzetük javul
A GKI konjunktúraindexe januárban érezhetően emelkedett. A járvány kezdete óta legmagasabb értékét érte el, de áprilisi zuhanásának még így is csak alig több mint felét dolgozta le.A...
  
A nagykanizsai 15 milliárdos sportcsarnokra tényleg nem lehet rosszat mondani - azt persze nem tudni ki használja majd
A városban jelenleg sincs profi elsőosztályú teremsport, ahogy azt sem tudni, mennyibe fog kerülni az aréna üzemeltetése az önkormányzatnak.Százmilliós nagyságú tételre tippeli az épü...
  
Magyar autópályán egy német autóban, egy osztrák és egy orosz férfi melletük nyolc szír utas
A rendőrök az M6-os autópályán ellenőriztek egy osztrák rendszámú autót, melyben nyolc illegális migráns és két embercsempész utazott.Mint arról korábban beszámoltunk, az M6-os autó...
  
Óriási havazás jön, de nyugalom aki elakad üljön át egy másik autóba!
Na jó ezzel nem szabad viccelni, hiszen sokan rekedtek a hóban abban a bizonyos pár napban, de most ismét óriási havazással riogatnak minket.Alapvetően tudjuk, hogy tél van, csak hóra nem sz...
  
Elképesztő: Összeomlott Lajcsi felesége a razziától
Volt cége miatt érkeztek, papírokat foglaltak le az adóhatóság szakemberei.Mocsa-Boldogasszonypuszta — Újra átélte hat évvel ezelőtti rémálmát Galambos Lajos (59) felesége, Boglárka....
  
A Vatikán eddigi legnagyobb botránya egy eurószázmilliókkal zsonglőrködő bíboros miatt
Évek óta nyomoznak, de most robbant ki igazán a vatikáni kasszában félmilliárd eurós hézagot okozó bíboros botránya, aminek letartóztatások, kirúgások kövezik útját, és még nem l...
  
Elképesztő képek érkeztek a nemrég felfedezett migráns alagútról
A rendőrök 45 határsértővel, valamint egy embercsempésszel szemben intézkedtek az elmúlt 12 órában Csongrád-Csanád megyében. Ezenkívül egy újabb alagutat is felfedeztek Ásotthalom kö...
  
Kiderült, mikortól vezethetik be a vakcinaútlevelet
2021 tavaszán már megkezdik a nagyobb nemzetközi légitársaságok a koronavírus elleni oltottság igazolására szóló Travel Pass digitális egészségügyi rendszer működtetését. Az applik...
  
Kiderült miért rohanták le nyomozók Lagzi Lajcsi házát
Mocsa – Ismét nagy bajban van Galambos Lajos (59), akinek mocsai otthonát tíz nyomozó ma hajnali 6 órakor házkutatási parancsot lobogtatva lerohanta. Úgy tudni, egy sok milliós áfacsalási...
  
Óriási botrány: a Parlament lerohanásával fenyegetőzött egy magyar férfi
Azt is mondta a 112-es segélyhívónak, hogy terrortámadásra készül. A gyanúsított letartóztatásban marad.Meghosszabbította a Budai Központi Kerületi Bíróság (BKKB) annak a férfinak a ...
  
Nemzetközi botrány: Obama üzenete, Trump veszített, de Orbán még nem
Az a fajt erős ember típusú vezetés, amit Trump képviselt, nem tűnik el a világból a 45. amerikai elnök távozásával - mondta elődje, Barack Obama. Aztán ki is fejtette kikre gondol.A vol...
  
Müller Cecília válaszolt: Kiderült, mikortól lehet kötelezővé tenni a védőoltást
Sokakban felmerült már, hogy ha egyszer van védőoltás a koronavírus ellen, és azzal megállítható a járvány, miért nem teszik azt kötelezővé, vagyis miért nem kerül be a köte...
  
Különös kormányrendelet jelent meg péntek este - a veszélyhelyzetben hozott rendelete eltérhet a törvénytől
A Járvány Elleni Védekezés Központi Tartalékának kiadásai „külön szabályozott módosítás nélkül is eltérhetnek az előirányzattól” – mondja ki a péntek este megjelent kormány...
  
THE HUNGARIAN TIMES Impresszum / Sütik
TheTimes
Még a legrosszabb forgatókönyv szerint se lenne szükség a 300 milliárdért vásárolt 16 ezer lélegeztetőgépre
Nem igazán áll össze, hogy miért rendelte túl magát brutálisan a Külügyminisztérium kínai lélegeztetőgépekből, elköltve az eszközökre több mint 300 milliárd forintot. Darabját messze a békeidős ár felett, átlagosan 18,7 millió forintért.

Hetek óta próbáltuk megtudni a Külügyminisztériumtól, hogy összesen hány lélegeztetőgépet vettünk és mennyiért, de kérdéseinkre nem válaszoltak. Végül közérdekű adatigénylést is benyújtottunk, ennek a határideje még ketyeg.

Sziijártó Péter facebookos információmorzsáiból úgy számoltuk majdnem két hete, hogy eddig már legalább tízezer lélegeztetőgépet vettünk Kínából, ami jóval több, mint amennyire szakemberek szerint szükség van.

Végül Menczer Tamás, a külügy „tájékoztatásért” felelős államtitkára inkább a Hír TV-ben, majd a köztévében beszélt a beszerzésekről szerdán. Megerősítette a számításainkat az eddig érkezett 10 ezer darabról, de hozzátette azt a meghökkentő információt is, hogy érkezik még további 6000, amiről szerződés van.

Menczer azt mondta, nagy volt a bizonytalanság az ismeretlen vírus miatt. Virulógus, matematikus, statisztikus szakértők azt mondták, hogy a legrosszabb esetben akár 8500 lélegeztetőgépre is szükség lehet. Az operatív törzs ezt a több szakma által jóváhagyott legrosszabb forgatókönyvet tovább rontotta, és úgy döntött, hogy 10 ezer lélegeztetőgépre van szükség. De a legrosszabbnál is rosszabb forgatókönyvnél is volt rosszabb forgatókönyv. „Miután a kínai piacon óriási harc folyt a lélegeztetőgépekért, és nem volt biztos, hogy amit megrendelünk, az meg is jön, ezért végül több, mint 16 ezer gépet rendeltünk, több mint 300 milliárd forintért” - közölte Menczer Tamás. És ezek most meg is jönnek. Akkor is, ha a mostantól érkező, a túlbiztosítás túlbiztosításának szánt 6000 darabra már az égvilágon semmi szükségünk nincs.

Mindezt ráadásul úgy, hogy eleve voltak lélegeztetőgépek itthon és már a hazai gyártás is megindult.

A járvány legelején, miután felmérték a hazai készleteket, március 10-én Müller Cecília tiszti főorvos azt mondta, hogy 1600 lélegeztetőgép van az országban.

Alig három nappal később - az iskolabezárások bejelentésekor - Orbán Viktor papírból olvasva már 2000 lélegeztetőgépről, plusz 2 ezer altatógépről beszélt, ami szerinte „sok tízezer megbetegedés esetén is elegendő ellátást nyújt majd, de újabb gépek beszerzéséről is intézkedtünk”.

Hogy mi a leltári különbség magyarázata, az nem derült ki (az erre akkor rákérdező Hadházy Ákost válasz helyett kiosztotta Rétvári Bence államtitkár, merthogy az ellenzéki képviselő nem szavazta meg a felhatalmazási törvényt, ezzel pedig szégyenletes módon akadályozta a vírus elleni küzdelmet).

Az biztos, hogy az Orbán által emlegetett 2000 darabba a kínai szállítások nem tartoznak bele, mert az első lélegeztetőgépek csak március 24-én érkeztek meg Kínából, akkor még csak 86 darab.

De akár a Müller által mondott 1600-zal, akár az Orbán-féle 2000-rel számolunk, a szakma által legrosszabb esetben szükségesnek tartott kapacitáshoz nem nulláról kellett indulni.

Az sem világos, hogy a szakma végül mit mondott a legszélsőségesebb igényként. Orbán április 10-én a rádióban azt közölte, hogy „amikor majd a nagy terhelés alatt leszünk, akkor azért 7500-8000 olyan intenzív kórházi ágy és lélegeztető készülék is kellhet, ahol az időseket – mert leginkább róluk van szó – el tudjuk látni, és életet tudunk menteni. Normális, békeidőben Magyarországon a lélegeztető készülékek, altatógépek – mert azok alkalmasak erre – olyan kétezer körül vannak, ezt kell nekünk fölfuttatni nyolcezerre, és nemcsak a gépek számát, nemcsak az ágyakét, hanem az azt kezelni képes orvosok, ápolónők számát is.”

Menczer most már 8500-ról beszélt, mint ami a szakma lehető legrosszabb forgatókönyvében szerepelt, és amiből lett végül 16 ezer megrendelt gép.

Azt valóban nem lehetett tudni az első beszerzéseknél, hogy az Orbán által elkerülhetetlennek mondott tömeges fertőzés szakaszát végül szerencsére elkerüljük, és elég lett volna a hazai kapacitás. Erre tényleg óriási kockázat lett volna alapozni, maga az eszközbeszerzés nem volt indokolatlan. De az már jó ideje látszik, hogy 16 ezer darabra biztosan nincs szükség.

A legtöbben egyszerre az operatív törzs adatai szerint április 21-én voltak lélegeztetőn Magyarországon az igazolt koronavírusos betegek közül, ekkor sem sokan, összesen 82-en. Ráadásul ez szinte biztosan téves adat - előfordul ez az operatív törzsnél -, mert az előtte és az utána lévő napokban is 60 körül volt a számuk. (A második legtöbben a statisztika szerint május 8-án szorultak lélegeztetőre. Ugyanaz a helyzet, mint az április 11-i adatnál. Ezen a napon kiugró számokat jelentett az operatív törzs a kórházban kezelteknél is, azt utólag korrigálták, a lélegeztetőn lévőknél ez elmaradt.)

Ha a statisztika szerinti csúcsnapot nézzük, április 21-én a 82 lélegeztetőn lévő beteg napján 1598 aktív (vagyis éppen akkor fertőzött) igazolt koronavírusos volt. Vagyis közülük nagyjából minden 20. volt lélegeztetőn. (Ha azzal számolunk, hogy valami elromlott az adatszolgáltatásban, és a reálisabb 62-t vesszük, akkor minden 25. igazolt és éppen beteg fertőzöttet kellett mesterségesen oxigénhez juttatni.)

Menczer Tamás most azt mondta, hogy a második hullámban biztosan nem fordulhat elő, hogy valaki nem kap lélegeztetőgépet, akinek szüksége lenne rá. Az valóban szinte biztos, ettől az elsőben is messze voltunk. Ha maradunk a fenti arányoknál, azaz minden 20. beteg szorulna lélegeztetőgépre, akkor a 16 ezres kapacitás 311 804 aktív beteg esetében érne a határára. Ha ehhez hozzávesszük a 2000, már korábban meglévő lélegeztetőt, akkor már 350 ezer aktív beteg kellene a kapacitás teljes kihasználásához. És ha még azt az ezer darabot is idevesszük, amit a kormány megrendelésére a nyár végére szállít le egy váci gyár, akkor már 370 ezer beteg kellene, hogy ne legyen elég a túlturbózott lélegeztetőgépkapacitás.

Miközben Magyarországon - a tömeges fertőzést elkerülve - a legtöbb aktív eset 2055 volt május 4-én. Ekkor 55-en voltak lélegeztetőn.

Azt már említeni sem érdemes, hogy ha a reálisabb, 25 regisztrált fertőzött/lélegeztetőgépre szoruló koronavírusos adattal számolunk, akkor 489 ezer aktív beteg feszegetné a lélegeztetőgépkapacitás határait.

Menczer azt mondta, hogy a szakemberekre bízzák, hogy az első hullám tapasztalatai alapján hány gépre van végülis szükség (nem mintha ez nem lett volna mindegy a vásárlásnál). Aztán az államtitkár abban állapodott meg egymás között a köztévé riporterével, hogy tízezer a limit, vagyis hatezer felesleges eszköz lehet. Ami pont annyi, mint ami még csak most jön majd. A számítással egyébként csak az a gond, hogy kihagyták belőle a korábban meglévő eszközöket. Vagyis nem 6000, hanem 8000 felesleges készülékünk lesz. Bár kétezer ide vagy oda szinte mindegy már.

A felesleget az államtitkár szerint majd eladjuk, mert van rájuk kereslet a világban, érdeklődnek Afrikából és Ázsiából, de - mondta a külgazdasági és külügyi tárca államtitkára - nem szempont, hogy haszonnal adjunk tovább rajtuk.

Lehetetlen is lenne, mert amikor mi kialkudtuk az árat a duplaannyi gépre, mint amennyire sokszorosan túlbiztosítva szükségünk lett volna, akkor a világban szinte csak Kínában gyártottak lélegeztetőgépeket. Az országok utolsó pillanatos kétségbeesett vevőként egymásra licitáltak elkeseredetten, így szinte bármennyit elkérhettek a kínai gyártók készülékekért. Mint látjuk a 18,7 milliós átlagárból, tényleg nem voltak szemérmesek. Ezt emelgette márciusban Gulyás Gergely, amikor azt mondta, hogy „ezen a piacon a szabadkereskedelem jelenleg a szabad rablásra hasonlít”.

A szabad rablás mostanra szelídült, számos helyen elindult a gyártás, így nálunk is.

Olyan árat, mint amennyiért vettük, messze nem fogunk kapni a még csak most érkező feleslegért.

És akkor itt van a másik dillema. Menczer nagyon büszkén emlegeti a számára valamiért különösen fontos váci gyárat, ahol átálltak a lélegeztetőgépgyártásra, „ez a munkák egyik nagyon fontos eredménye”. Rendelt is ezer darabot a magyar kormány, mintha nem lenne amúgy is felesleges készülékünk. Nyár végére szállítják le az eszközöket. Arra a kérdésre, hogy ezek maradnak-e Magyarországon, Menczer azt mondta, hogy „természetesen, hiszen ez a világ egyik legjobb gépe, tehát nem ezt szeretnénk értékesíteni”. Amiből az következik, hogy Kínából nem a világ legjobb gépeit vettük meg, (voltak is kritikák), de azért reméljük el tudjuk majd adni.

Menczer aztán gyorsan kapcsolt, hogy „természetesen a cég majd szeretne exportra termelni, vannak is már nála is érdeklődők, több országból, és igen komoly volumenben szeretnének a jövőben rendelni”. Komoly konkurenciája lesz a magyarországi cégnek a külgazdasági minisztérium, amelyik kínai lélegeztetőgépekkel házal majd a világban. Közben pedig a Műszaki Egyetem is fejlesztett saját lélegeztetőgépet.

Hogy pontosan milyen gépeket vettünk, melyiket mennyiért, azt továbbra sem árulja el a minisztérium, ahogy az első, 200 darabos SOTE-s beszerzéseket nem számítva szerződéseket sem hoztak még nyilvánosságra.

Forrás: 444
Orbán: A baloldali megszorító politika helyett másfajta válságkezelést választottunk
Előkerült a videó az M0-s autóúton történt hihetetlen jelenetről
Varga Judit keményen üzent portugál EU-s elnökségnek
Eldőlt - Szijjártó nem vár Brüsszelre - mutatjuk a részleteket
Kásler szerint Mátyás király csontjainak összerakása segíthet átvészelni a járványt
Óriási készültség: Fegyveres rablás Székesfehérváron
Felejtsd el a csoda edzőket, csodaszereket - 45 kilót fogyott ez a férfi, pofon egyszerű volt
A vendéglátósok türelmét kéri az operatív törzs
Müller Cecília: a második oltás beadását követően azért nagyobb fájdalmak is jelentkezhetnek
Óriási botrány: Felmondása megírására kényszerítettek egy magyar nőt
Szlávik az oltóanyagokról: Nem szabad fanyalogni
Egy magyar rendőr és családja kér segítséget - nagyon szegény körülmények között élnek
Orbán: A baloldali megszorító politika helyett másfajta válságkezelést választottunk
Orbán: A baloldali megszorító politika helyett másfajta válságkezelést választottunk
Egy 21 éves nő többször megrúgta és szidalmazta az ellátására érkező mentőszolgálat tagját
Ilyen történetet sem hallani mindennap: önbíráskodás, kabát ügy és egy bezúzott Opel Astra
Migráns alagutat találtak a rendőrök, sőt 25 migránst el is fogtak
Előkerült a videó az M0-s autóúton történt hihetetlen jelenetről
Varga Judit keményen üzent portugál EU-s elnökségnek
Csak novemberben 117 ezer ember munkáját biztosították a járványügyi intézkedések
A magyarokat keresik az uniós országok, hogy megtudják, kivel kell beszélni a keleti vakcinák ügyében
Na végre: az emberek úgy érzik, pénzügyi helyzetük javul
A nagykanizsai 15 milliárdos sportcsarnokra tényleg nem lehet rosszat mondani - azt persze nem tudni ki használja majd
Magyar autópályán egy német autóban, egy osztrák és egy orosz férfi melletük nyolc szír utas
Óriási havazás jön, de nyugalom aki elakad üljön át egy másik autóba!
Elképesztő: Összeomlott Lajcsi felesége a razziától
A Vatikán eddigi legnagyobb botránya egy eurószázmilliókkal zsonglőrködő bíboros miatt
Elképesztő képek érkeztek a nemrég felfedezett migráns alagútról
Kiderült, mikortól vezethetik be a vakcinaútlevelet
Kiderült miért rohanták le nyomozók Lagzi Lajcsi házát
Óriási botrány: a Parlament lerohanásával fenyegetőzött egy magyar férfi
Nemzetközi botrány: Obama üzenete, Trump veszített, de Orbán még nem
Müller Cecília válaszolt: Kiderült, mikortól lehet kötelezővé tenni a védőoltást
Különös kormányrendelet jelent meg péntek este - a veszélyhelyzetben hozott rendelete eltérhet a törvénytől
Óriási botrány: Palkovics benyújtotta lemondását, Orbán visszaszólt, hogy ezt felejtse el
A görögök merész dolgot javasoltak az EU-nak - érinti a nyári vakációt
Újabb szintre lépett a családtámogatás és az otthonteremtés
Több tünetmentes fertőzött gyerek súlyos szövődményekkel került kórházba
14 Mészáros-hotel kapott felújítási támogatást összesen 17,7 milliárd forint értékben úgy, hogy közben elbocsátotta munkavállalói felét
Miközben sorra dőlnek be a vállakozások, milliárdokkal tömi saját cégeit a kormány
1900 vakcina veszett oda, mert egy takarító véletlen kihúzta a fagyasztót
Oszd meg Te is - kiadatás ellen küzdenek Angliában, Magyarországon unokázós csalás miatt keresik őket
Magyar sikertörténet: Mészáros Lőrinc ahogy még nem láttad - közel 20 focicsapat van már a köreiben
Óriási a botrány: két belvárosi vendéglátót is bezáratott a rendőrség Budapesten
Közzétették a hivatalos listát: ezek az államtitkárok kaptak milliós prémiumot tavaly
Ukrajna vörös zónába sorolta Magyarországot - mutatjuk ez mit jelent