Kezdőlap   Budapest     2020-08-08   Csatlakozz hozzánk facebookon
Novák: Csaknem kétszázezer családnak segítettünk 
Igazi korszakváltást jelent az egy éve elérhető családvédelmi akcióterv - jelentette ki Novák Katalin család- és ifjúságügyért felelős államtitkár a Magyar Nemzetnek nyilatkozva.

Az évforduló alkalmából készített - szerdán megjelent - interjúban az államtitkár hangsúlyozta, hogy mintegy 200 ezer család kapott összesen 900 milliárd forintnyi támogatást az elmúlt egy évben csak az akcióterven keresztül.

"A családvédelmi akcióterv korszakváltást jelent. Nem kevesebbet tűztünk ki célul, mint azt, hogy a gyermeket vállalók anyagi értelemben is jobban járjanak azoknál, akik a gyermektelenséget választják. A babaváró támogatás, a nagycsaládosok autóvásárlásához adott segítség, a bölcsődeépítések, a csok mind ezt a célt szolgálják" - fogalmazott Novák Katalin. Hozzátette: "Csaknem kétszázezer családnak segítettünk, és ezt a számot akár három-néggyel is felszorozhatjuk, családokról lévén szó. Így akár nyolcszázezer magyar emberről beszélhetünk."

Mint mondta, a babaváró támogatás a legnépszerűbb, már majdnem 100 ezer házaspár igényelte. Aki három gyermeket vállal, annak nem kell visszafizetnie a támogatást - tette hozzá -, így elképzelhető, hogy az igénylők jelentős része nagycsaládossá válik. Már több mint 30 ezer kisbaba született meg úgy, hogy a szülők előtte felvették a babaváró támogatást.

Novák Katalin elmondta: a nagycsaládosok autóvásárlási támogatásának sikere is jelentősen felülmúlta a várakozásokat, több mint kétszer annyian igényelték, mint amennyire számítottak.

Az államtitkár beszélt arról is, hogy a népesedési mutatók már az év első öt hónapjában jelzik a családvédelmi akcióterv sikerét. Csaknem negyven éve nem látott csúcsot ért el a házasságkötések száma, továbbá 1664-gyel több gyerek született, mint 2019-ben ugyanebben az időszakban.

Jövőre a költségvetés tervezete szerint a kormány még többet fordít családtámogatásokra, csaknem 2300 milliárd forintra nő az összeg - emelte ki Novák Katalin. Ugyanez a tétel 2010-ben még csak 960 milliárd forint volt, de 64 milliárddal több az ideinél is.

Kijelentette azt is: a kormány a családtámogatásokból a koronavírus-járvány idején sem vett el semmit. "Fontos alapelv volt, hogy noha nehezebb gazdasági időszak jön, akkor is tabunak számít ez a terület. Sőt a járvány kezdete óta bevezettük az ingyenes KRESZ- és nyelvvizsga lehetőséget a cseden, gyeden és gyesen lévőknek. Döntöttünk a 13. havi nyugdíj visszavezetéséről is, gondolva az idősebb családtagokra is. A babaváró támogatásnál rugalmasabbá tettük az igénylés lehetőségét" - emlékeztetett.

Kérdésre válaszolva az államtitkár arról is beszélt, hogy várakozásai szerint a jövőben készül majd egy második akcióterv is, mert "még mindig van olyan terület, ahol tudunk segíteni a családoknak". Hozzátette, hogy a jelenlegi terv is csak idén teljesedik ki. "A négygyermekes édesanyák szja-mentessége és a nagyszülői gyed idén januárban indult el. Jövő júliusban pedig a csecsemőgondozási díj összegét az édesanya teljes fizetésének mértékére emeljük. Ez azt jelenti, hogy egy gyermeket vállaló anyának a nettó jövedelme magasabb lesz, mint a szülés előtti időszakban volt. Akinek kisbabája születik, így többet kereshet majd, mintha nem vállalt volna gyereket. Azt szeretnénk, hogy a gyermekvállalás ne hátrány legyen, hanem előny" - hangsúlyozta Novák Katalin.

Forrás: ATV
Ez is érdekelhet:
                             
Ezek érdekelték olvasóinkat leginkább
540 milliós adócsalás a vád: Az egyik legnagyobb magyar élelmiszerlánc tulajdonosát vitte el a NAV
Könnyezve ölelte át kitagadott unokáját Pécsi Ildikó
Orbán Viktor: Úgy neveltem a lányaimat, hogy a saját lábukon meg tudjanak állni
130 milliárdos extra támogatást is kaphatnak a nyugdíjasok jövőre
A nyugdíjasok az elmúlt négy évben 220 milliárd forint extra kifizetést kaptak, jövőre pedig megindul a 13 havi nyugdíj lépcsőzetes visszaállítása - mondta Tállai András, a Pénzügymi...
  
Gyászol Németh Szilárd - Nyugodj békében! Isten veled!
Közösségi oldalán búcsúzott a politikus a csepeli Eötvös József Általános Iskola igazgatónőjétől "Nyugodj békében! Isten veled, Kati!" - ezt írta Németh Szilárd a fotó mellé, ame...
  
Három helyen eltört a brutálisan összevert magyar focista arccsontja
Budapest – Kiderült, hogy súlyos sérüléseket szenvedett szenvedett Busai Attila (31), a Ferencváros korábbi labdarúgója abban a verekedésben, amely szerdán este zajlott le egy budapesti s...
  
Botrány: bejrúti tisztségviselőket vettek őrizetbe
Őrizetbe vették a bejrúti kikötő vezető tisztségviselőit, köztük Badri Dahirt, a vámhatóság vezetőjét, az elődjét Safik Mirhit és Hasszán Kuraitimot, a kikötő igazgatóját – k...
  
Tállai államtitkár ígéretmilliárdokkal kápráztatta a nyugdíjasokat
Erzsébet-utalvány, rezsiutalvány, nyugdíjprémium, 53 heti nyugdíj – sorolta Tállai András a nyugdíjasok milliárdjait Arról nem beszélt, hogy a nyugdíjak mennyire leszakadtak a fizetése...
  
Emmi nyereményakció: akár elismerő oklevelet is nyerhetnek a pedagógusok
Az új NAT-hoz és kerettantervekhez igazított tanmenetekkel lehet pályázni a minisztériumnál Nem akármilyen nyereményért Szeptembertől az 1, 5, és 9 évfolyamin az új Nemzeti alaptanterv a...
  
Új diákhitelt vezetnek be Magyarországon - pénzeső a fiataloknak
A Diákhitel1, a Diákhitel2, a Nyelvtanulási Diákhitel és a Diákhitel Plusz után érkezik a következő konstrukció „A felnőttképzés és a szakképzés megújításának újabb lépéseké...
  
Nemzetgazdasági szempontból kiemelt beruházás a Club Aliga fejlesztése
Nemzetgazdasági szempontból kiemelt jelentőségű beruházásnak minősítette a kormány a Club Aliga felújítását, írja a Magyar Nemzet A korábban Tiborcz István és Mészáros Lőrinc érd...
  
Váratlan - mutatjuk ki indul az elhunyt fideszes körzetében
"A Borsod-Abaúj-Zemplén megye 6 választókerületében Koncz Ferenc tragikus halála miatt kiírt időközi választáson a Fidesz-KDNP helyi szervezetének döntése alapján a pártszövetség Ko...
  
Rekordévet zárt Orbán Viktor apukája - elképesztő számok
Történetének legnagyobb árbevételét produkálta Orbán Viktor édesapjának cége, a Nehéz Kő Kft, írja az mforhu Mintegy 600 millióval túlszárnyalva a tavalyi évet, 2,9 milliárd forint ...
  
Tüntetés kezdődött Budapesten az 500 fő feletti rendezvényekért - váratlan
Tüntetés kezdődött pénteken délután három órakor a Nyugati térnél Az eseményt a Facebookon szervezték, nem is demonstrációként, hanem zenés-táncos felvonulásként megnevezve A felvo...
  
Porig égett egy busz Szegeden
Kigyulladt egy autóbusz Szegeden, a Fő fasoron, a Töltés utcánál A jármű hátsó részén, a motortérnél keletkezett tüzet a város tűzoltói két vízsugárral oltották el, tájékoztato...
  
Baleset az M7-esen, két-három kilométeres a dugó
Két-három kilométeres a dugó A M7-es autópálya 19-es kilométerének közelében két gépkocsi ütközött össze, amelyek a külső sáv egy részét elfoglalják, közölte az Útinform pént...
  
Éhségsztrájkba kezdett a Jobbik képviselője, aztán megjelent Bede Zsolt
Potocskáné Kőrösi Anita Siófokon tiltakozik egy apartmanház építése ellen, mindezt élőben közvetíti Potocskáné Kőrösi Anita, Facebook-videójában jelentette be, hogy éhségsztrájkk...
  
Interjút adott a férj, akinek feleségére esett egy férfi
Elmondta, mi is történt pontosan Bronz Gábor jelen volt, amikor gyermekeit sétára vivő feleségére, Erzsébetre rázuhan egy öngyilkosságot elkövető férfi a XI kerületi otthonuk épület...
  
Mészáros Lőrinc méregdrágán építi meg a győri élményparkot - kiderült miért
Az előzetes becslés és a megvalósíthatósági tanulmány között két év telt el, ráadásul csak Mészáros Lőrinc pályázott Ungár Péter, az LMP országgyűlési képviselője próbálta ...
  
Erdei Zsolt elárulta miért mondott le
Budapest — Bár úgy érzi, alakulhatott volna másképp is bokszszövetségi (MÖSZ) szerepvállalása, a korábbi profi világbajnok Erdei Zsolt (46) a csütörtöki elnökségi ülésen lemondott...
  
Szlávik János: ekkor várhatóak újabb szigorítások
Szlávik János szerint a koronavírus elleni intézkedésekben az iskolakezdésig nem várhatók újabb szigorítások, csak abban az esetben, ha jelentős gócok alakulnak ki A Dél-Pesti Centrumkó...
  
200 emberrel a fedélzetén szakadt ketté és zuhant le egy utasszállító
Túlfutott a leszállópályán és kettészakadt egy utasszállító Indiában, 200 utassal a fedélzetén Az eddig ismert információk szerint az indiai Calicut Nemzetközi Repülőtéren túlfutot...
  
Még mindig nem megy a kérdések megválaszolása
Nem megy a kérdések megválaszolása sem Rétvári Bencének, sem Schanda Tamás államtitkárnak Tordai Bence, a Párbeszéd országgyűlési képviselője először Varga Mihály pénzügyminiszte...
  
A kormányzati csatorna bekerül az alapcsomagba
A kormányzati csatorna a legtöbb szolgáltatónál elérhető lesz, de az interneten is lehet nézni Szeptemberben indul a Pesti Srácok és Vaszily Miklós közös tévéje, a Pesti TV, a részlete...
  
Magyarország: 39 milliárd egyházi épületek felújítására
88,5 milliárdot kap Veszprém a kormánytól a 2023-as Európa Kulturális Fővárosa évadra - olvasható a programot lebonyolító Veszprém-Balaton 2023 Zrt csütörtöki közleményében „Az EK...
  
Indiában kétmillió fölé emelkedett a fertőzöttek száma
886 halálesetet és 62538 új fertőzöttet regisztráltak 24 óra alatt Indiában, ahol így a járvány kezdete óta már kétmillió fölé nőtt az azonosított fertőzöttek száma A hivatalos i...
  
Orbán Viktor: Úgy neveltem a lányaimat, hogy a saját lábukon meg tudjanak állni
"Továbbra is szeretném kérni az ország polgáraitól, hogy segítség a védekezést, (...) de nem lehet az élet minden rezdülését körülárkolni, mindenki mellé rendőrt állítani," mondta...
  
80 ezer gyerek vált otthontalanná a bejrúti robbanások miatt
Az UNICEF becslései szerint mintegy 80 ezer gyerek vált otthontalanná a bejrúti robbanások miatt, nekik és családjuknak azonnali segítségre van szükségük – olvasható a szervezet közlem...
  
Hitelmoratórium: egyre kevesebb ügyfél él vele az OTP-nél
Rendhagyó módon online tájékoztató keretében ismertették az OTP Bank féléves eredményének részleteit, ahol Bencsik László vezérigazgató helyettes azt jelezte, hogy sok ügyfelük nem ...
  
540 milliós adócsalás a vád: Az egyik legnagyobb magyar élelmiszerlánc tulajdonosát vitte el a NAV
A NAV nyomozói a napokban őrizetbe vettek egy „közismert kelet-magyarországi élelmiszerlánc- és szállodatulajdonost” Debrecenben. A hatóság közleménye szerint a vállalkozó egy év a...
  
36 milliárdot kapott Tombor András tehetséggondozó alapítványa
A kormány a gazdaságvédelmi programokra szánt pénzből csoportosította át a pénzt a Matthias Corvinus Collegiumot (MCC) működtető Tihanyi Alapítvány működési kiadásaira Az MCC alapít...
  
Tűzvész a Hajdúságban, 45 tűzoltó küzd a lángokkal
Egy faipari épület gyulladt ki Kigyulladt egy épület egy faipari telephelyen péntek reggel Hajdúböszörményben, a Kórház téren, a lángokkal jelenleg is nagy erőkkel küzdenek a tűzoltók...
  
Közel 100 ezer forintba kerül a PCR-teszt a hódmezővásárhelyi kórházban
A Csongrád-Csanád Megyei Egészségügyi Ellátó Központban 96 450 forintba kerül elvégezni azt a PCR-tesztet, amelynek a költségét a Nemzeti Népegészségügyi Központ 30 ezer forintra lő...
  
THE HUNGARIAN TIMES Impresszum / Sütik
Novák: Csaknem kétszázezer családnak segítettünk
Igazi korszakváltást jelent az egy éve elérhető családvédelmi akcióterv - jelentette ki Novák Katalin család- és ifjúságügyért felelős államtitkár a Magyar Nemzetnek nyilatkozva.

Az évforduló alkalmából készített - szerdán megjelent - interjúban az államtitkár hangsúlyozta, hogy mintegy 200 ezer család kapott összesen 900 milliárd forintnyi támogatást az elmúlt egy évben csak az akcióterven keresztül.

"A családvédelmi akcióterv korszakváltást jelent. Nem kevesebbet tűztünk ki célul, mint azt, hogy a gyermeket vállalók anyagi értelemben is jobban járjanak azoknál, akik a gyermektelenséget választják. A babaváró támogatás, a nagycsaládosok autóvásárlásához adott segítség, a bölcsődeépítések, a csok mind ezt a célt szolgálják" - fogalmazott Novák Katalin. Hozzátette: "Csaknem kétszázezer családnak segítettünk, és ezt a számot akár három-néggyel is felszorozhatjuk, családokról lévén szó. Így akár nyolcszázezer magyar emberről beszélhetünk."

Mint mondta, a babaváró támogatás a legnépszerűbb, már majdnem 100 ezer házaspár igényelte. Aki három gyermeket vállal, annak nem kell visszafizetnie a támogatást - tette hozzá -, így elképzelhető, hogy az igénylők jelentős része nagycsaládossá válik. Már több mint 30 ezer kisbaba született meg úgy, hogy a szülők előtte felvették a babaváró támogatást.

Novák Katalin elmondta: a nagycsaládosok autóvásárlási támogatásának sikere is jelentősen felülmúlta a várakozásokat, több mint kétszer annyian igényelték, mint amennyire számítottak.

Az államtitkár beszélt arról is, hogy a népesedési mutatók már az év első öt hónapjában jelzik a családvédelmi akcióterv sikerét. Csaknem negyven éve nem látott csúcsot ért el a házasságkötések száma, továbbá 1664-gyel több gyerek született, mint 2019-ben ugyanebben az időszakban.

Jövőre a költségvetés tervezete szerint a kormány még többet fordít családtámogatásokra, csaknem 2300 milliárd forintra nő az összeg - emelte ki Novák Katalin. Ugyanez a tétel 2010-ben még csak 960 milliárd forint volt, de 64 milliárddal több az ideinél is.

Kijelentette azt is: a kormány a családtámogatásokból a koronavírus-járvány idején sem vett el semmit. "Fontos alapelv volt, hogy noha nehezebb gazdasági időszak jön, akkor is tabunak számít ez a terület. Sőt a járvány kezdete óta bevezettük az ingyenes KRESZ- és nyelvvizsga lehetőséget a cseden, gyeden és gyesen lévőknek. Döntöttünk a 13. havi nyugdíj visszavezetéséről is, gondolva az idősebb családtagokra is. A babaváró támogatásnál rugalmasabbá tettük az igénylés lehetőségét" - emlékeztetett.

Kérdésre válaszolva az államtitkár arról is beszélt, hogy várakozásai szerint a jövőben készül majd egy második akcióterv is, mert "még mindig van olyan terület, ahol tudunk segíteni a családoknak". Hozzátette, hogy a jelenlegi terv is csak idén teljesedik ki. "A négygyermekes édesanyák szja-mentessége és a nagyszülői gyed idén januárban indult el. Jövő júliusban pedig a csecsemőgondozási díj összegét az édesanya teljes fizetésének mértékére emeljük. Ez azt jelenti, hogy egy gyermeket vállaló anyának a nettó jövedelme magasabb lesz, mint a szülés előtti időszakban volt. Akinek kisbabája születik, így többet kereshet majd, mintha nem vállalt volna gyereket. Azt szeretnénk, hogy a gyermekvállalás ne hátrány legyen, hanem előny" - hangsúlyozta Novák Katalin.

Forrás: ATV
540 milliós adócsalás a vád: Az egyik legnagyobb magyar élelmiszerlánc tulajdonosát vitte el a NAV
Könnyezve ölelte át kitagadott unokáját Pécsi Ildikó
Orbán Viktor: Úgy neveltem a lányaimat, hogy a saját lábukon meg tudjanak állni
Orbán: az operatív törzs folyamatosan dolgozik
130 milliárdos extra támogatást is kaphatnak a nyugdíjasok jövőre
Gyászol Németh Szilárd - Nyugodj békében! Isten veled!
Három helyen eltört a brutálisan összevert magyar focista arccsontja
Botrány: bejrúti tisztségviselőket vettek őrizetbe
Tállai államtitkár ígéretmilliárdokkal kápráztatta a nyugdíjasokat
Emmi nyereményakció: akár elismerő oklevelet is nyerhetnek a pedagógusok
Új diákhitelt vezetnek be Magyarországon - pénzeső a fiataloknak
Nemzetgazdasági szempontból kiemelt beruházás a Club Aliga fejlesztése
Váratlan - mutatjuk ki indul az elhunyt fideszes körzetében
Rekordévet zárt Orbán Viktor apukája - elképesztő számok
Tüntetés kezdődött Budapesten az 500 fő feletti rendezvényekért - váratlan
Porig égett egy busz Szegeden
Baleset az M7-esen, két-három kilométeres a dugó
Éhségsztrájkba kezdett a Jobbik képviselője, aztán megjelent Bede Zsolt
Interjút adott a férj, akinek feleségére esett egy férfi
Mészáros Lőrinc méregdrágán építi meg a győri élményparkot - kiderült miért
Erdei Zsolt elárulta miért mondott le
Szlávik János: ekkor várhatóak újabb szigorítások
200 emberrel a fedélzetén szakadt ketté és zuhant le egy utasszállító
Még mindig nem megy a kérdések megválaszolása
A kormányzati csatorna bekerül az alapcsomagba
Magyarország: 39 milliárd egyházi épületek felújítására
Indiában kétmillió fölé emelkedett a fertőzöttek száma
Orbán Viktor: Úgy neveltem a lányaimat, hogy a saját lábukon meg tudjanak állni
80 ezer gyerek vált otthontalanná a bejrúti robbanások miatt
Hitelmoratórium: egyre kevesebb ügyfél él vele az OTP-nél
540 milliós adócsalás a vád: Az egyik legnagyobb magyar élelmiszerlánc tulajdonosát vitte el a NAV
36 milliárdot kapott Tombor András tehetséggondozó alapítványa
Tűzvész a Hajdúságban, 45 tűzoltó küzd a lángokkal
Közel 100 ezer forintba kerül a PCR-teszt a hódmezővásárhelyi kórházban
Így néz ki a híres Járványügyi Bevetési Egység
Elvitte a NAV az egyik legnagyobb magyar élelmiszerlánc tulajdonosát
Feljelentették Farkas Flóriánt Kövér Lászlónál az erkölcsisége miatt
Könnyezve ölelte át kitagadott unokáját Pécsi Ildikó
Rétvári: A kormánynak a pedagógusok szakmai és anyagi megbecsülése egyaránt kiemelten fontos
Müller Cecília: Az illegális migráció nagyban veszélyezteti a magyar járványkezelést
Orbán: Sci-fi filmekben látható különleges egységet hoz létre az operatív törzs
Kaposvár: Eltörte kiskorú áldozatának orrát egy 32 éves férfi
800 millió forintot különítenek el a cigány muzsikusoknak
Fluor nem kér a pénzből: zenekaruk többi tagjának adnák a teljes gázsit
Sok család kerül bajba - Nincs napirenden a bértámogatás meghosszabbítása
A kormány elkezdett felkészülni a digitális oktatásra