Kezdőlap   Budapest     2020-08-08   Csatlakozz hozzánk facebookon
Rejtélyes erő buktatta meg a balatonszemesi fideszes polgármestert 
A távozó polgármester szerint óriási a feszültség Balatonszemesen, ő azonban nem akar harcolni, ezért inkább lemond. Szerinte egyesek csak le akarták őt járatni. Megpróbáltuk kideríteni, mi folyik a Balaton déli partján. Riport Balatonszemesről.

Hát, lemondott. Majd jön egy másik, kevésbé érzékeny.

Egy helyi férfi így, rezignáltan nyugtázta, hogy kedden – a külső szemlélők számára úgy tűnt, szinte a semmiből – megválasztása után kilenc hónappal Szomorú Szilárd bejelentette, távozik a polgármesteri székből. A somogyi község fideszes vezetője hosszú, de inkább sokat sejtető, mint sokat mondó Facebook-posztban ecsetelte, miért döntött a távozás mellett.

Azt írta, ő szívvel és lélekkel végezte a feladatát, de nem arra vállalkozott, ami most a településen folyik.

Én nem harcba és csatába indultam. Van, akinek ez az élete, nekem nem. Nem támogathatom azt, hogy a településünket egyes személyek állandóan lejáratni kívánják mindenki előtt.

Bejegyzését úgy folytatta, reméli, „a későbbiekben lesz majd egy olyan személy, akit minden oldalról tudnak támogatni és a továbbiakban nem a település és egyes emberek lejáratása lesz a fő cél.” Leírta azt is, ő olyan Balatonszemest képzelt el, ahol mindenki együtt tud élni a másikkal, de szerinte bárki tapasztalhatja, óriási a feszültség a településen. Reméli, olyan ember követi, aki el tudja hozni az együttműködést és a fejlődést, bár azt hozzátette, olyan társakat hagy ott a testületben, akikkel tele voltak tervekkel. A szíve szakad bele, de „nem engedhettem teret már a továbbiakban, hogy a település tovább menjen a lejtőn lefelé.”

A poszt után a Balaton déli partján próbáltunk utánajárni, mi van a dolog hátterében.

Szerdán kora délelőtt még csendesek a partra vezető utak, csak az árusok rakodják szüntelen a bikiniket, sörbontókat, kulcstartókat, vicceskedő rendszámtáblákat és pajzán képeslapokat, próbálják megmenti a szezonból azt, amit még meg lehet. Többségük eddig sem nagyon törődött a politikával, a turistáknak eddig sem a párthovatartozásukat nézték, csak azt, hogy a sajtos-tejfölös lángos és a vattacukor mellé vegyenek egy BalaFCKNton feliratú pólót – többen esküdtek rá, ez lesz idén a sláger – vagy egy monokiniző, már az aranybarnán túlra barnult nőt ábrázoló törölközőt – ez valamiért évtizedek óta csüng a falakon, kiirthatatlan a balatoni bódékból.

Egyikük tőlünk tudja meg, mi történt Szemesen, csak széttárja a kezét, tölti tovább a hűtőládát a Calippókkal.

– Tényleg nem érdekel. Milyen volt?
– Nem tudom. Ezért jöttünk.
– Mármint fideszes?
– Igen.
– Belőlük sok van, jön majd másik.

Szokatlan, hogy egy ilyen kis településen (a pár éves adat szerint ezerhétszázan lakják Balatonszemest) pártlogóval a neve mellett megválasztanak valakit, Szomorúnak ez mégis sikerült tavaly októberben, meggyőző fölénnyel győzött. Nem politikai kalandorként érkezett, nem is a pártközpontból ejtőernyőztették ide, régebb óta dolgozik a balatonszemesi képviselő-testületben, alpolgármester is volt. Tavaly októberben a független Takács Józsefet váltotta. Forrásaink elmondása alapján a most távozó polgármester vezetésével olyan testület állt össze kilenc hónapja, ahol mindenkinek azonos volt az elképzelése, a képviselők között gördülékenyen ment a munka.

Miközben ezeket az információkat osztjuk meg a jégkrémeket pakoló hölggyel, boltszomszédja éles hangon kiabál át hozzánk:

Ne csináld már, Móni! Tudod te, ki ő, aki mellett nemrég tüntetést is terveztek.

A szimpátiatüntetés tervéről a megyei lap, a Sonline is írt, úgy fogalmaztak, azért, mert folyamatos támadások érték Szomorút a közösségi médiában egy kritikus csoport által. Ezt nekünk is többen megerősítették. De Móni így sem tudta hová tenni a polgármesterét.

Egyébként is, mintha húzódna egy láthatatlan, szinte áttörhetetlen fal a vízhez közeli Kisfaludy utca – Nagy Imre utca magasságában, onnan a part felé más világ van, a beach és a turisták, napnyugta után megszólal az ütemes gépzene is, a tősgyökeres szemesiek a képzeletbeli vonal innenső felén élik mindennapjaikat. Ezt már az egyik söröző padján, a gesztenyefák árnyékában ecseteli egy társaság, miután megkérdezték, elmúlt-e már dél. Hiába a nemleges válasz, mégis kikérték az első kört maguknak. Itt halljuk először azt, amire a polgármester is utalt a posztjában, és amit a közösségi oldalak csoportjait böngészve mi magunk is tapasztaltunk. József – nagyot kortyolva óvatosan vizezett csapolt söréből – úgy fogalmaz:

külső erők voltak ezek, semmi se volt jó nekik és ennek mindig vállalhatatlan stílusban adtak hangot.

Feltartja mutatóujját, belénk szakad a gondolat, pedig már kérdeznénk kaján vigyorral, Soros Györgyre gondol-e külső erőként, de József egy szolid büfögés után csak annyit tesz hozzá:

nem bírta a gyűrődést és a beszólogatást, a gáncsoskodást a Szilárd. Van ilyen.

Ivócimborái összenéznek, egy csak kólát szürcsölő fiatal fel is teszi a kérdést, minek megy az ilyen politikusnak, de a társaság megegyezik abban, ki gondolta volna, hogy ez Szemesen is megtörténik. Azzal búcsúzunk tőlük, hogy a következő polgármester jó ha tudja, nem kisasszonysport ez, bár a kekeckedőkkel jobb nem is foglalkozni.

„Tudja, tízmillió fociedző és ugyanennyi politikus van ebben az országban, mindenhez is értünk, hisszük magunkról, de mégsem éri meg ezekkel az emberekkel foglalkozni” – kiabál utánunk József, majd hallani, ahogy már a kocsmároshoz intézi a következőket, jöhet az újabb kör. Ekkor üti a delet az óra.

A takaros polgármesteri hivatal kong az ürességtől, csak néhány takarító hűsöl az előtérben. Ők is az ismeretlen rosszakarók csoportjáról beszélnek és a köztük, valamint Szomorú közt dúló harcot emelik ki, de bárhogy erősködünk, nem sikerül megtudni, ki vagy kik a királybuktatók.

Jobb ezt nem bolygatni, mert ki tudja, mi jön még itt – fogalmaz sejtelmesen egyikük.

De még szinte végére sem ért mondatának, társai már csitítgatják, húzzák vissza a hűvös félhomályba, és így marad feltáratlan az is, hogy mi történt vagy történik még mindig a Balaton déli partján. Többek szerint a gáncsoskodóknak az nem tetszik, hogy a polgármester és csapata annyira egységes, hogy úgy tűnhet, leuralják a települést, de akikkel mi beszéltünk, azok szerint ez dőreség, és csak irigység beszélhet abból, aki így gondolkodik.

Az tény, hogy a Facebook nyilvánossága alapján két táborra szakadt a település, néhányan panaszkodtak is arra, hogy talán még az országos politikai diskurzusnál is alacsonyabb a színvonal a közösségi oldalon, de a többség helyben óva intett attól, hogy ebből messzemenő következtetéseket vonjunk le.

Egy cseresznyéjét cefrébe gyűjtő idős házaspár így fogalmazta meg ezt:

nincs itt két tábor. Van egy nagy többség, akiket nem érdekel, ki a polgármester, csak nyugalom legyen és fejlődés – mondta a férfi.

Felesége ehhez csak ennyit tett hozzá:

meg tudja, vannak azok a kevesek, de sokkal hangosabbak, akiknek a szar sem elég büdös.

Miután kiderült, hogy Szomorú lemondott, többször is kerestük őt telefonon, mindhiába. Úgy néz ki, hogy amíg ő maga nem mondja el, pontosan miért is mondott le, ez lesz a magyar politikatörténet egyik legérdekesebb mikrorejtélye.

Balatonszemes az utóbbi időben többször is bekerült az országos hírekbe. Például akkor, amikor kiderült, hogy a már említett Takács Józsefnek, az előző polgármesternek a veje terítette a drogot a déli parton, az autót ráadásul az akkori önkormányzat intézte. Az esetet a rendőrség a magyar kriminalisztika történetében egyedülállónak nevezte, ugyanis egy bűnmegelőzési egyesület árulta a kábítószert. Azt már a 24.hu derítette ki később, hogy a civil szervezetet Takács veje vezette, az önkormányzat pedig rendszeresen támogatta, sőt a kábítószer szállítására használt 6,4 millió forintos terepjáróhoz is a község segítségével jutott hozzá az egyesület anno.

De Szomorúról is írtak már korábban. Amikor májusban arról szóltak a hírek, hogy Rogán Antalék vezetésével privatizálják a Bahart értékes kikötőit és ingatlanjait, a Magyar Narancs megszerezte a jegyzőkönyvet. Ebből kiderült, hogy csak a magyar állam képviselője mondott online igent a Bahart átalakítására, a települések képviseletében 10 polgármester „üzente” írásban, hogy nem, heten tartózkodtak, négy településvezető pedig nem vett részt a szavazáson. A 10 nemmel szavazó polgármester közül 9 független, a tizedik a fideszes Szomorú volt.

Később kiderült, mégsem privatizálják a balatoni kikötőket, a területeket az önkormányzatok kapják meg.

Szerdán, nagyjából egy időben azzal, hogy József kikérte az első sört, tehát még déli tizenkettő előtt, a balatonszemesi Facebook-oldalon, ugyanott, ahol előzőleg megjelent Szomorú lemondása, a képviselő-testület hosszú bejegyzésben írt arról, mi miért történt és mi jön most. Leírták, hogy az önkormányzati törvény úgy rendelkezik ilyen esetekben, hogy a település és a testület vezetését az alpolgármester veszi át, náluk is ez fog történni, egészen addig, amíg az új polgármestert meg nem választják és le nem teszi az esküjét.

Mi is történt valójában? A településünkön nagyon sok személyt értek és érnek napi szintű támadások, amelyek miatt döntött úgy a polgármester, hogy nem szeretne ebben részt venni.

Amikor Szomorú bejelentette lemondását, a testület is elgondolkodott azon, hogy felállnak, de végül úgy döntöttek, befejezik a megkezdett munkát.

Egy tisztességes választáson kaptuk meg a bizalmat, amivel úgy érezzük, egyetlen másodpercig sem éltünk vissza. Nem tehetjük meg, hogy pár ember Facebookon feltett vádaskodásaira (a hvg.hu úgy tudja, egy zárt csoportban történt mindez elsősorban, a polgármestert gyalázó hozzászólásokat azonban a helyiek nem tudtak mutatni – a szerk.) úgy felelünk, hogy cserben hagyjuk a választóinkat.

A képviselők szerint – akik egy emberként álltak ki Szomorú mellett – az ismeretlen lejárató (vagy lejáratók) őket is célba fogják venni, hogy lemondásra kényszerítsék a testületet, éppen ezért a bejegyzés azzal zárul, hogy:

szeretnénk tenni, de csak akkor, ha élvezzük a bizalmukat. Eldöntöttük, hogy a faluért együtt maradunk, de kérjük, erősítsenek meg bennünket hitünkben, elszántságunkban.

Forrás: HVG
Ez is érdekelhet:
                             
Ezek érdekelték olvasóinkat leginkább
540 milliós adócsalás a vád: Az egyik legnagyobb magyar élelmiszerlánc tulajdonosát vitte el a NAV
Könnyezve ölelte át kitagadott unokáját Pécsi Ildikó
Orbán Viktor: Úgy neveltem a lányaimat, hogy a saját lábukon meg tudjanak állni
Porig égett egy busz Szegeden
Kigyulladt egy autóbusz Szegeden, a Fő fasoron, a Töltés utcánál A jármű hátsó részén, a motortérnél keletkezett tüzet a város tűzoltói két vízsugárral oltották el, tájékoztato...
  
Baleset az M7-esen, két-három kilométeres a dugó
Két-három kilométeres a dugó A M7-es autópálya 19-es kilométerének közelében két gépkocsi ütközött össze, amelyek a külső sáv egy részét elfoglalják, közölte az Útinform pént...
  
Éhségsztrájkba kezdett a Jobbik képviselője, aztán megjelent Bede Zsolt
Potocskáné Kőrösi Anita Siófokon tiltakozik egy apartmanház építése ellen, mindezt élőben közvetíti Potocskáné Kőrösi Anita, Facebook-videójában jelentette be, hogy éhségsztrájkk...
  
Interjút adott a férj, akinek feleségére esett egy férfi
Elmondta, mi is történt pontosan Bronz Gábor jelen volt, amikor gyermekeit sétára vivő feleségére, Erzsébetre rázuhan egy öngyilkosságot elkövető férfi a XI kerületi otthonuk épület...
  
Mészáros Lőrinc méregdrágán építi meg a győri élményparkot - kiderült miért
Az előzetes becslés és a megvalósíthatósági tanulmány között két év telt el, ráadásul csak Mészáros Lőrinc pályázott Ungár Péter, az LMP országgyűlési képviselője próbálta ...
  
Erdei Zsolt elárulta miért mondott le
Budapest — Bár úgy érzi, alakulhatott volna másképp is bokszszövetségi (MÖSZ) szerepvállalása, a korábbi profi világbajnok Erdei Zsolt (46) a csütörtöki elnökségi ülésen lemondott...
  
Szlávik János: ekkor várhatóak újabb szigorítások
Szlávik János szerint a koronavírus elleni intézkedésekben az iskolakezdésig nem várhatók újabb szigorítások, csak abban az esetben, ha jelentős gócok alakulnak ki A Dél-Pesti Centrumkó...
  
200 emberrel a fedélzetén szakadt ketté és zuhant le egy utasszállító
Túlfutott a leszállópályán és kettészakadt egy utasszállító Indiában, 200 utassal a fedélzetén Az eddig ismert információk szerint az indiai Calicut Nemzetközi Repülőtéren túlfutot...
  
Még mindig nem megy a kérdések megválaszolása
Nem megy a kérdések megválaszolása sem Rétvári Bencének, sem Schanda Tamás államtitkárnak Tordai Bence, a Párbeszéd országgyűlési képviselője először Varga Mihály pénzügyminiszte...
  
A kormányzati csatorna bekerül az alapcsomagba
A kormányzati csatorna a legtöbb szolgáltatónál elérhető lesz, de az interneten is lehet nézni Szeptemberben indul a Pesti Srácok és Vaszily Miklós közös tévéje, a Pesti TV, a részlete...
  
Magyarország: 39 milliárd egyházi épületek felújítására
88,5 milliárdot kap Veszprém a kormánytól a 2023-as Európa Kulturális Fővárosa évadra - olvasható a programot lebonyolító Veszprém-Balaton 2023 Zrt csütörtöki közleményében „Az EK...
  
Indiában kétmillió fölé emelkedett a fertőzöttek száma
886 halálesetet és 62538 új fertőzöttet regisztráltak 24 óra alatt Indiában, ahol így a járvány kezdete óta már kétmillió fölé nőtt az azonosított fertőzöttek száma A hivatalos i...
  
Orbán Viktor: Úgy neveltem a lányaimat, hogy a saját lábukon meg tudjanak állni
"Továbbra is szeretném kérni az ország polgáraitól, hogy segítség a védekezést, (...) de nem lehet az élet minden rezdülését körülárkolni, mindenki mellé rendőrt állítani," mondta...
  
80 ezer gyerek vált otthontalanná a bejrúti robbanások miatt
Az UNICEF becslései szerint mintegy 80 ezer gyerek vált otthontalanná a bejrúti robbanások miatt, nekik és családjuknak azonnali segítségre van szükségük – olvasható a szervezet közlem...
  
Hitelmoratórium: egyre kevesebb ügyfél él vele az OTP-nél
Rendhagyó módon online tájékoztató keretében ismertették az OTP Bank féléves eredményének részleteit, ahol Bencsik László vezérigazgató helyettes azt jelezte, hogy sok ügyfelük nem ...
  
540 milliós adócsalás a vád: Az egyik legnagyobb magyar élelmiszerlánc tulajdonosát vitte el a NAV
A NAV nyomozói a napokban őrizetbe vettek egy „közismert kelet-magyarországi élelmiszerlánc- és szállodatulajdonost” Debrecenben. A hatóság közleménye szerint a vállalkozó egy év a...
  
36 milliárdot kapott Tombor András tehetséggondozó alapítványa
A kormány a gazdaságvédelmi programokra szánt pénzből csoportosította át a pénzt a Matthias Corvinus Collegiumot (MCC) működtető Tihanyi Alapítvány működési kiadásaira Az MCC alapít...
  
Tűzvész a Hajdúságban, 45 tűzoltó küzd a lángokkal
Egy faipari épület gyulladt ki Kigyulladt egy épület egy faipari telephelyen péntek reggel Hajdúböszörményben, a Kórház téren, a lángokkal jelenleg is nagy erőkkel küzdenek a tűzoltók...
  
Közel 100 ezer forintba kerül a PCR-teszt a hódmezővásárhelyi kórházban
A Csongrád-Csanád Megyei Egészségügyi Ellátó Központban 96 450 forintba kerül elvégezni azt a PCR-tesztet, amelynek a költségét a Nemzeti Népegészségügyi Központ 30 ezer forintra lő...
  
Így néz ki a híres Járványügyi Bevetési Egység
Feladatuk a szuperfertőzők felbukkanása utáni kontaktkutatás és elkülönítés lesz Orbán Viktor péntek reggeli rádióinterjújában bejelentette, pár órával később be is mutatták a J...
  
Elvitte a NAV az egyik legnagyobb magyar élelmiszerlánc tulajdonosát
A NAV nyomozói a napokban őrizetbe vettek egy „közismert kelet-magyarországi élelmiszerlánc- és szállodatulajdonost” Debrecenben A hatóság közleménye szerint a vállalkozó egy év ala...
  
Feljelentették Farkas Flóriánt Kövér Lászlónál az erkölcsisége miatt
Farkas Flórián országgyűlési képviselő, illetve Farkas Félix roma nemzetiségi szószóló magatartása méltatlan a képviselői erkölcsiséghez – írta Kövér László házelnöknek cím...
  
Könnyezve ölelte át kitagadott unokáját Pécsi Ildikó
Pécsi Ildikó és unokája könnyezve ölelték át egymást Szűcs Lajos sírja mellett. Pécsi Ildikó Kossuth- és Jászai Mari-díjas színésznő összetört a gyásztól, kórházban is kezelt...
  
Rétvári: A kormánynak a pedagógusok szakmai és anyagi megbecsülése egyaránt kiemelten fontos
Július 1-től 10 százalékkal emelkedett a pedagógusok bére, az iskolaigazgatók és helyetteseik pedig vezetői pótlékemelésben részesültek. A megemelt bérek augusztus első napjaiban megé...
  
Müller Cecília: Az illegális migráció nagyban veszélyezteti a magyar járványkezelést
A rendőrségi felvételeken látható, ahogyan augusztus ötödikén éjjel körülbelül száz menekült gyűlt össze Röszkénél a szerb oldalon, a határ közelében. A rendőrség szerint miut...
  
Orbán: Sci-fi filmekben látható különleges egységet hoz létre az operatív törzs
A koronavírus elleni harcban az ország intelligenciaszintje, és az emberek felelőssége dönti el a védekezés sikerességét. Egyebek mellett erről beszélt reggeli rádióinterjújában a mini...
  
Kaposvár: Eltörte kiskorú áldozatának orrát egy 32 éves férfi
Súlyos testi sértés bűntette miatt emelt vádat a Kaposvári Járási Ügyészség azzal a 32 éves férfival szemben, aki az útjában álló kiskorú sértettet többször orron ütötte A vádl...
  
800 millió forintot különítenek el a cigány muzsikusoknak
Budapest — Úgy tűnik, a fesztiválszezon elúszott erre az évre, ezért raktárkoncertekkel segíti a kormány a zenészeket, akik a koronavírus-járvány miatt jó ideje nem jutottak bevételhe...
  
Fluor nem kér a pénzből: zenekaruk többi tagjának adnák a teljes gázsit

Sok család kerül bajba - Nincs napirenden a bértámogatás meghosszabbítása
De lehet, hogy 2021-ben is élnek majd a fizetési moratóriumok Augusztus végéig jelentkezhetnek a cégek az állami bértámogatási programra A támogatás iránt nagy volt az igény, a koronaví...
  
THE HUNGARIAN TIMES Impresszum / Sütik
Rejtélyes erő buktatta meg a balatonszemesi fideszes polgármestert
A távozó polgármester szerint óriási a feszültség Balatonszemesen, ő azonban nem akar harcolni, ezért inkább lemond. Szerinte egyesek csak le akarták őt járatni. Megpróbáltuk kideríteni, mi folyik a Balaton déli partján. Riport Balatonszemesről.

Hát, lemondott. Majd jön egy másik, kevésbé érzékeny.

Egy helyi férfi így, rezignáltan nyugtázta, hogy kedden – a külső szemlélők számára úgy tűnt, szinte a semmiből – megválasztása után kilenc hónappal Szomorú Szilárd bejelentette, távozik a polgármesteri székből. A somogyi község fideszes vezetője hosszú, de inkább sokat sejtető, mint sokat mondó Facebook-posztban ecsetelte, miért döntött a távozás mellett.

Azt írta, ő szívvel és lélekkel végezte a feladatát, de nem arra vállalkozott, ami most a településen folyik.

Én nem harcba és csatába indultam. Van, akinek ez az élete, nekem nem. Nem támogathatom azt, hogy a településünket egyes személyek állandóan lejáratni kívánják mindenki előtt.

Bejegyzését úgy folytatta, reméli, „a későbbiekben lesz majd egy olyan személy, akit minden oldalról tudnak támogatni és a továbbiakban nem a település és egyes emberek lejáratása lesz a fő cél.” Leírta azt is, ő olyan Balatonszemest képzelt el, ahol mindenki együtt tud élni a másikkal, de szerinte bárki tapasztalhatja, óriási a feszültség a településen. Reméli, olyan ember követi, aki el tudja hozni az együttműködést és a fejlődést, bár azt hozzátette, olyan társakat hagy ott a testületben, akikkel tele voltak tervekkel. A szíve szakad bele, de „nem engedhettem teret már a továbbiakban, hogy a település tovább menjen a lejtőn lefelé.”

A poszt után a Balaton déli partján próbáltunk utánajárni, mi van a dolog hátterében.

Szerdán kora délelőtt még csendesek a partra vezető utak, csak az árusok rakodják szüntelen a bikiniket, sörbontókat, kulcstartókat, vicceskedő rendszámtáblákat és pajzán képeslapokat, próbálják megmenti a szezonból azt, amit még meg lehet. Többségük eddig sem nagyon törődött a politikával, a turistáknak eddig sem a párthovatartozásukat nézték, csak azt, hogy a sajtos-tejfölös lángos és a vattacukor mellé vegyenek egy BalaFCKNton feliratú pólót – többen esküdtek rá, ez lesz idén a sláger – vagy egy monokiniző, már az aranybarnán túlra barnult nőt ábrázoló törölközőt – ez valamiért évtizedek óta csüng a falakon, kiirthatatlan a balatoni bódékból.

Egyikük tőlünk tudja meg, mi történt Szemesen, csak széttárja a kezét, tölti tovább a hűtőládát a Calippókkal.

– Tényleg nem érdekel. Milyen volt?
– Nem tudom. Ezért jöttünk.
– Mármint fideszes?
– Igen.
– Belőlük sok van, jön majd másik.

Szokatlan, hogy egy ilyen kis településen (a pár éves adat szerint ezerhétszázan lakják Balatonszemest) pártlogóval a neve mellett megválasztanak valakit, Szomorúnak ez mégis sikerült tavaly októberben, meggyőző fölénnyel győzött. Nem politikai kalandorként érkezett, nem is a pártközpontból ejtőernyőztették ide, régebb óta dolgozik a balatonszemesi képviselő-testületben, alpolgármester is volt. Tavaly októberben a független Takács Józsefet váltotta. Forrásaink elmondása alapján a most távozó polgármester vezetésével olyan testület állt össze kilenc hónapja, ahol mindenkinek azonos volt az elképzelése, a képviselők között gördülékenyen ment a munka.

Miközben ezeket az információkat osztjuk meg a jégkrémeket pakoló hölggyel, boltszomszédja éles hangon kiabál át hozzánk:

Ne csináld már, Móni! Tudod te, ki ő, aki mellett nemrég tüntetést is terveztek.

A szimpátiatüntetés tervéről a megyei lap, a Sonline is írt, úgy fogalmaztak, azért, mert folyamatos támadások érték Szomorút a közösségi médiában egy kritikus csoport által. Ezt nekünk is többen megerősítették. De Móni így sem tudta hová tenni a polgármesterét.

Egyébként is, mintha húzódna egy láthatatlan, szinte áttörhetetlen fal a vízhez közeli Kisfaludy utca – Nagy Imre utca magasságában, onnan a part felé más világ van, a beach és a turisták, napnyugta után megszólal az ütemes gépzene is, a tősgyökeres szemesiek a képzeletbeli vonal innenső felén élik mindennapjaikat. Ezt már az egyik söröző padján, a gesztenyefák árnyékában ecseteli egy társaság, miután megkérdezték, elmúlt-e már dél. Hiába a nemleges válasz, mégis kikérték az első kört maguknak. Itt halljuk először azt, amire a polgármester is utalt a posztjában, és amit a közösségi oldalak csoportjait böngészve mi magunk is tapasztaltunk. József – nagyot kortyolva óvatosan vizezett csapolt söréből – úgy fogalmaz:

külső erők voltak ezek, semmi se volt jó nekik és ennek mindig vállalhatatlan stílusban adtak hangot.

Feltartja mutatóujját, belénk szakad a gondolat, pedig már kérdeznénk kaján vigyorral, Soros Györgyre gondol-e külső erőként, de József egy szolid büfögés után csak annyit tesz hozzá:

nem bírta a gyűrődést és a beszólogatást, a gáncsoskodást a Szilárd. Van ilyen.

Ivócimborái összenéznek, egy csak kólát szürcsölő fiatal fel is teszi a kérdést, minek megy az ilyen politikusnak, de a társaság megegyezik abban, ki gondolta volna, hogy ez Szemesen is megtörténik. Azzal búcsúzunk tőlük, hogy a következő polgármester jó ha tudja, nem kisasszonysport ez, bár a kekeckedőkkel jobb nem is foglalkozni.

„Tudja, tízmillió fociedző és ugyanennyi politikus van ebben az országban, mindenhez is értünk, hisszük magunkról, de mégsem éri meg ezekkel az emberekkel foglalkozni” – kiabál utánunk József, majd hallani, ahogy már a kocsmároshoz intézi a következőket, jöhet az újabb kör. Ekkor üti a delet az óra.

A takaros polgármesteri hivatal kong az ürességtől, csak néhány takarító hűsöl az előtérben. Ők is az ismeretlen rosszakarók csoportjáról beszélnek és a köztük, valamint Szomorú közt dúló harcot emelik ki, de bárhogy erősködünk, nem sikerül megtudni, ki vagy kik a királybuktatók.

Jobb ezt nem bolygatni, mert ki tudja, mi jön még itt – fogalmaz sejtelmesen egyikük.

De még szinte végére sem ért mondatának, társai már csitítgatják, húzzák vissza a hűvös félhomályba, és így marad feltáratlan az is, hogy mi történt vagy történik még mindig a Balaton déli partján. Többek szerint a gáncsoskodóknak az nem tetszik, hogy a polgármester és csapata annyira egységes, hogy úgy tűnhet, leuralják a települést, de akikkel mi beszéltünk, azok szerint ez dőreség, és csak irigység beszélhet abból, aki így gondolkodik.

Az tény, hogy a Facebook nyilvánossága alapján két táborra szakadt a település, néhányan panaszkodtak is arra, hogy talán még az országos politikai diskurzusnál is alacsonyabb a színvonal a közösségi oldalon, de a többség helyben óva intett attól, hogy ebből messzemenő következtetéseket vonjunk le.

Egy cseresznyéjét cefrébe gyűjtő idős házaspár így fogalmazta meg ezt:

nincs itt két tábor. Van egy nagy többség, akiket nem érdekel, ki a polgármester, csak nyugalom legyen és fejlődés – mondta a férfi.

Felesége ehhez csak ennyit tett hozzá:

meg tudja, vannak azok a kevesek, de sokkal hangosabbak, akiknek a szar sem elég büdös.

Miután kiderült, hogy Szomorú lemondott, többször is kerestük őt telefonon, mindhiába. Úgy néz ki, hogy amíg ő maga nem mondja el, pontosan miért is mondott le, ez lesz a magyar politikatörténet egyik legérdekesebb mikrorejtélye.

Balatonszemes az utóbbi időben többször is bekerült az országos hírekbe. Például akkor, amikor kiderült, hogy a már említett Takács Józsefnek, az előző polgármesternek a veje terítette a drogot a déli parton, az autót ráadásul az akkori önkormányzat intézte. Az esetet a rendőrség a magyar kriminalisztika történetében egyedülállónak nevezte, ugyanis egy bűnmegelőzési egyesület árulta a kábítószert. Azt már a 24.hu derítette ki később, hogy a civil szervezetet Takács veje vezette, az önkormányzat pedig rendszeresen támogatta, sőt a kábítószer szállítására használt 6,4 millió forintos terepjáróhoz is a község segítségével jutott hozzá az egyesület anno.

De Szomorúról is írtak már korábban. Amikor májusban arról szóltak a hírek, hogy Rogán Antalék vezetésével privatizálják a Bahart értékes kikötőit és ingatlanjait, a Magyar Narancs megszerezte a jegyzőkönyvet. Ebből kiderült, hogy csak a magyar állam képviselője mondott online igent a Bahart átalakítására, a települések képviseletében 10 polgármester „üzente” írásban, hogy nem, heten tartózkodtak, négy településvezető pedig nem vett részt a szavazáson. A 10 nemmel szavazó polgármester közül 9 független, a tizedik a fideszes Szomorú volt.

Később kiderült, mégsem privatizálják a balatoni kikötőket, a területeket az önkormányzatok kapják meg.

Szerdán, nagyjából egy időben azzal, hogy József kikérte az első sört, tehát még déli tizenkettő előtt, a balatonszemesi Facebook-oldalon, ugyanott, ahol előzőleg megjelent Szomorú lemondása, a képviselő-testület hosszú bejegyzésben írt arról, mi miért történt és mi jön most. Leírták, hogy az önkormányzati törvény úgy rendelkezik ilyen esetekben, hogy a település és a testület vezetését az alpolgármester veszi át, náluk is ez fog történni, egészen addig, amíg az új polgármestert meg nem választják és le nem teszi az esküjét.

Mi is történt valójában? A településünkön nagyon sok személyt értek és érnek napi szintű támadások, amelyek miatt döntött úgy a polgármester, hogy nem szeretne ebben részt venni.

Amikor Szomorú bejelentette lemondását, a testület is elgondolkodott azon, hogy felállnak, de végül úgy döntöttek, befejezik a megkezdett munkát.

Egy tisztességes választáson kaptuk meg a bizalmat, amivel úgy érezzük, egyetlen másodpercig sem éltünk vissza. Nem tehetjük meg, hogy pár ember Facebookon feltett vádaskodásaira (a hvg.hu úgy tudja, egy zárt csoportban történt mindez elsősorban, a polgármestert gyalázó hozzászólásokat azonban a helyiek nem tudtak mutatni – a szerk.) úgy felelünk, hogy cserben hagyjuk a választóinkat.

A képviselők szerint – akik egy emberként álltak ki Szomorú mellett – az ismeretlen lejárató (vagy lejáratók) őket is célba fogják venni, hogy lemondásra kényszerítsék a testületet, éppen ezért a bejegyzés azzal zárul, hogy:

szeretnénk tenni, de csak akkor, ha élvezzük a bizalmukat. Eldöntöttük, hogy a faluért együtt maradunk, de kérjük, erősítsenek meg bennünket hitünkben, elszántságunkban.

Forrás: HVG
540 milliós adócsalás a vád: Az egyik legnagyobb magyar élelmiszerlánc tulajdonosát vitte el a NAV
Könnyezve ölelte át kitagadott unokáját Pécsi Ildikó
Orbán Viktor: Úgy neveltem a lányaimat, hogy a saját lábukon meg tudjanak állni
Tüntetés kezdődött Budapesten az 500 fő feletti rendezvényekért - váratlan
Porig égett egy busz Szegeden
Baleset az M7-esen, két-három kilométeres a dugó
Éhségsztrájkba kezdett a Jobbik képviselője, aztán megjelent Bede Zsolt
Interjút adott a férj, akinek feleségére esett egy férfi
Mészáros Lőrinc méregdrágán építi meg a győri élményparkot - kiderült miért
Erdei Zsolt elárulta miért mondott le
Szlávik János: ekkor várhatóak újabb szigorítások
200 emberrel a fedélzetén szakadt ketté és zuhant le egy utasszállító
Még mindig nem megy a kérdések megválaszolása
A kormányzati csatorna bekerül az alapcsomagba
Magyarország: 39 milliárd egyházi épületek felújítására
Indiában kétmillió fölé emelkedett a fertőzöttek száma
Orbán Viktor: Úgy neveltem a lányaimat, hogy a saját lábukon meg tudjanak állni
80 ezer gyerek vált otthontalanná a bejrúti robbanások miatt
Hitelmoratórium: egyre kevesebb ügyfél él vele az OTP-nél
540 milliós adócsalás a vád: Az egyik legnagyobb magyar élelmiszerlánc tulajdonosát vitte el a NAV
36 milliárdot kapott Tombor András tehetséggondozó alapítványa
Tűzvész a Hajdúságban, 45 tűzoltó küzd a lángokkal
Közel 100 ezer forintba kerül a PCR-teszt a hódmezővásárhelyi kórházban
Így néz ki a híres Járványügyi Bevetési Egység
Elvitte a NAV az egyik legnagyobb magyar élelmiszerlánc tulajdonosát
Feljelentették Farkas Flóriánt Kövér Lászlónál az erkölcsisége miatt
Könnyezve ölelte át kitagadott unokáját Pécsi Ildikó
Rétvári: A kormánynak a pedagógusok szakmai és anyagi megbecsülése egyaránt kiemelten fontos
Müller Cecília: Az illegális migráció nagyban veszélyezteti a magyar járványkezelést
Orbán: Sci-fi filmekben látható különleges egységet hoz létre az operatív törzs
Kaposvár: Eltörte kiskorú áldozatának orrát egy 32 éves férfi
800 millió forintot különítenek el a cigány muzsikusoknak
Fluor nem kér a pénzből: zenekaruk többi tagjának adnák a teljes gázsit
Sok család kerül bajba - Nincs napirenden a bértámogatás meghosszabbítása
A kormány elkezdett felkészülni a digitális oktatásra
Előkerülnek a milliárdok raktárkoncertre és cigányzenére
Több mint 50 milliós osztalék: ennyit vett ki a cégéből Kocsis Máté és családja
Botrány: Erdei Zsolt lemondott
Kiverte a biztosítékot mert rákérdeztek, kényszermunkában gyártottak e maszkokat
Rekordosztalékot vett ki cégéből Kocsis Máté és családja
Újabb botrány van Farkas Flórián körül
Schobert Norbi megint elmondta a véleményét - szigorításokat javasol
Emberölés miatt nyomoznak a meghalt rab ügyében
15 ezerrel kevesebb kórházi ágyon ápolnak betegeket, mint a járvány előtt
Siófok: egy beteg és egy ápoló is elkapta a vírust
Orbán: vannak ezek az emberjogi harcosok, akiket én csak libernyákoknak nevezek