Kezdőlap   Budapest     2020-08-09   Csatlakozz hozzánk facebookon
Új sportpályát kapott az ELTE 
Felavatták az Eötvös Loránd Tudományegyetem Nándorfejérvári Úti Kollégiumának korszerűsítésen átesett sportpályáját

A július elsején tartott átadó ünnepségen az egyetem vezetése mellett beszédet mondott Bódis József felsőoktatásért, innovációért és szakképzésért felelős államtitkár

Az ELTE 2016–2020-as időszakra vonatkozó Intézményfejlesztési Tervében foglalt sportfejlesztési és harmadik missziós célkitűzésekkel összhangban az egyetem vezetése elkötelezett a sportolási lehetőségek minőségi bővítése iránt

Intézményünk sport-, kulturális, szabadidős és rekreációs szolgáltatásai fejlesztésének egyik fontos eleme a Nándorfejérvári Úti Kollégium mellett található sportfelület felújítása, melynek rekonstrukciós munkálatai 2020

február-április során zajlottak

A felújítás során a korábbi teniszpálya beépített kvarchomokkal töltött, úgynevezett multisport műfüves borítást kapott, mely korszerűbb és ergonomikusabb a gumiőrleményes megoldásokhoz képest

A használaton kívüli betonburkolatos sportfelület helyén pedig futball, röplabda, tenisz és aerobik foglalkozások tartására alkalmas műfüves, az új pályavilágításnak köszönhetően akár este is használható sportpálya jött létre

A Nándorfejérvári Úti Kollégiumban egyébként 220 hallgató, köztük 120 szakkollégista lakik egyetemi tanulmányai idején, az új pálya azonban nemcsak számukra, hanem az egyetem dolgozóinak is biztosít teret a sportolásra

A július elsején tartott megnyitón a pályaavató gálameccs kezdőrúgását a felsőoktatásért, innovációért és szakképzésért felelős államtitkár végezte el

Bódis József beszédének elején köszönetet mondott valamennyi felsőoktatási intézménynek és hallgatóiknak a vírushelyzet miatt elrendelt távolléti oktatás során tanúsított pozitív hozzáállásuk miatt

Ebben szerinte az ELTE élenjáró szerepet töltött be annak köszönhetően, hogy a digitális oktatás alapjait már korábban letette az intézmény, így ki tudta szélesíteni különböző területekre a kialakított gyakorlatot

Az államtitkár kiemelte a sport és testmozgás szerepének értékét az egyetemi közegben

„Természetesen egy egyetemre azért jönnek a fiatalok, hogy egy életpályát megalapozzanak, de az is fontos, hogy ezt milyen életminőségben, milyen egészséggel teszik – ebben a sport, a mozgás megkerülhetetlen” – mondta

Scheuer Gyula kancellár arról beszélt, hogy a pályaátadásnak komoly szimbolikája van

„Azt is szerettük volna üzenni és jelképezni, hogy az ELTE vezetése készül a normál kerékvágásba való visszatérésre, és nem állnak le azok az apróbb munkák sem, amelyek később az ELTE közösségét, oktatóit és hallgatóit a mindennapokban kicsit jobban tudják támogatni és segíteni” – fogalmazott

A kancellár beszédében arra is kitért, hogy a közösségépítésnek és a jövőbeli értelmiség alakításának fontos tere az ELTE rendkívül széles szakkollégiumi hálózata, melynek része a Nándorfejérvári Úti Kollégium is, ahol ősszel 400 millió forintos energiakorszerűsítési programot indítanak

Ennek lesznek olyan elemei, melyek a hallgatók kényelmét szolgálják, illetve olyanok is, amelyek az energiahatékonyságot növelik

Hamar Imre rektorhelyettes, a BEAC elnöke úgy véli, hogy egészségmegőrző hatása miatt a sportnak is kiemelkedő szerepe van a vírus elleni küzdelemben

Az egyetemi sportélettel kapcsolatban megjegyezte: céljuk, hogy minél több hallgató minél jobb körülmények között tudjon sportolni, és ez a megnyitó is ezt a törekvést szolgálja

Forrás: elte
Ez is érdekelhet:
                             
Ezek érdekelték olvasóinkat leginkább
540 milliós adócsalás a vád: Az egyik legnagyobb magyar élelmiszerlánc tulajdonosát vitte el a NAV
Könnyezve ölelte át kitagadott unokáját Pécsi Ildikó
Orbán Viktor: Úgy neveltem a lányaimat, hogy a saját lábukon meg tudjanak állni
Rengeteg a sérült, halálos áldozat is van - Buszkatasztrófa az M5-ösön
Teljes útzár mellett dolgoznak a mentők, rendőrök, tűzoltók az M5-ös autópálya Budapest felé vezető oldalán, Kiskunfélegyháza térségében, ahol egy utasokat szállító autóbusz boru...
  
Műteni kell a brutálisan összevert magyar focistát
A Ferencváros korábbi játékosára, Busai Attilára ismeretlenek támadtak rá egy szórakozóhelyen, az arccsontja több helyen is eltört Súlyos sérüléseket szenvedett Busai Attila, a Ferencv...
  
Szomorú vasárnap: több mint 40 új fertőzöttet találtak itthon
Vasárnapra virradóra nem halt meg koronavírusos beteg 43 újabb magyar állampolgárnál mutatták ki az új koronavírus-fertőzést (COVID-19), ezzel 4696 főre nőtt a beazonosított fertőzött...
  
Pesti Srácok: A nevetek is az: hallgató. Tehát hallgattok
A Fidesz-frakció és a kormány által fenntartott Pesti Srácok vezércikkben szól a Színház- és Filmművészeti egyetem diákjaihoz, akik tiltakoznak a kormányzati átszervezés és a nyakukra...
  
Óriási a baj - Zátonyra futott hajóból ömlik az olaj
Környezeti katasztrófát okozhat a Mauritius partjainál megfeneklett teherhajó, írja az Euronews A panamai zászló alatt hajózó japán MV Wakashio nevű tanker még július 25-én feneklett me...
  
Brüsszel fizette a határzárnál szolgáló rendőrök bérét
A Népszava végre megtudta, hogy mire költötte a kormány az Európa Uniótól határvédelemre kapott 20 millió eurót Eddig sem a kormány, sem a rendőrség, sem a honvédség nem számolt be a...
  
Egy mecseknádasdi család lett vírusos - szigorú intézkedések
Azonnal reagált a polgármester, miután kiderült, hogy a Baranya megyei Mecseknádasdon elkapta a koronavírust egy ötfős család, számolt be az ATV Híradója Bár horvátországi nyaralást k...
  
Orbán: az operatív törzs folyamatosan dolgozik
A miniszterelnök a koronavírus terjedésének megakadályozása érdekében azt kérte, hogy betegen - köhögve, vagy lázasan - senki ne menjen emberek közé Önkéntes részvétel nélkül semmi...
  
130 milliárdos extra támogatást is kaphatnak a nyugdíjasok jövőre
A nyugdíjasok az elmúlt négy évben 220 milliárd forint extra kifizetést kaptak, jövőre pedig megindul a 13 havi nyugdíj lépcsőzetes visszaállítása - mondta Tállai András, a Pénzügymi...
  
Gyászol Németh Szilárd - Nyugodj békében! Isten veled!
Közösségi oldalán búcsúzott a politikus a csepeli Eötvös József Általános Iskola igazgatónőjétől "Nyugodj békében! Isten veled, Kati!" - ezt írta Németh Szilárd a fotó mellé, ame...
  
Három helyen eltört a brutálisan összevert magyar focista arccsontja
Budapest – Kiderült, hogy súlyos sérüléseket szenvedett szenvedett Busai Attila (31), a Ferencváros korábbi labdarúgója abban a verekedésben, amely szerdán este zajlott le egy budapesti s...
  
Botrány: bejrúti tisztségviselőket vettek őrizetbe
Őrizetbe vették a bejrúti kikötő vezető tisztségviselőit, köztük Badri Dahirt, a vámhatóság vezetőjét, az elődjét Safik Mirhit és Hasszán Kuraitimot, a kikötő igazgatóját – k...
  
Tállai államtitkár ígéretmilliárdokkal kápráztatta a nyugdíjasokat
Erzsébet-utalvány, rezsiutalvány, nyugdíjprémium, 53 heti nyugdíj – sorolta Tállai András a nyugdíjasok milliárdjait Arról nem beszélt, hogy a nyugdíjak mennyire leszakadtak a fizetése...
  
Emmi nyereményakció: akár elismerő oklevelet is nyerhetnek a pedagógusok
Az új NAT-hoz és kerettantervekhez igazított tanmenetekkel lehet pályázni a minisztériumnál Nem akármilyen nyereményért Szeptembertől az 1, 5, és 9 évfolyamin az új Nemzeti alaptanterv a...
  
Új diákhitelt vezetnek be Magyarországon - pénzeső a fiataloknak
A Diákhitel1, a Diákhitel2, a Nyelvtanulási Diákhitel és a Diákhitel Plusz után érkezik a következő konstrukció „A felnőttképzés és a szakképzés megújításának újabb lépéseké...
  
Nemzetgazdasági szempontból kiemelt beruházás a Club Aliga fejlesztése
Nemzetgazdasági szempontból kiemelt jelentőségű beruházásnak minősítette a kormány a Club Aliga felújítását, írja a Magyar Nemzet A korábban Tiborcz István és Mészáros Lőrinc érd...
  
Váratlan - mutatjuk ki indul az elhunyt fideszes körzetében
"A Borsod-Abaúj-Zemplén megye 6 választókerületében Koncz Ferenc tragikus halála miatt kiírt időközi választáson a Fidesz-KDNP helyi szervezetének döntése alapján a pártszövetség Ko...
  
Rekordévet zárt Orbán Viktor apukája - elképesztő számok
Történetének legnagyobb árbevételét produkálta Orbán Viktor édesapjának cége, a Nehéz Kő Kft, írja az mforhu Mintegy 600 millióval túlszárnyalva a tavalyi évet, 2,9 milliárd forint ...
  
Tüntetés kezdődött Budapesten az 500 fő feletti rendezvényekért - váratlan
Tüntetés kezdődött pénteken délután három órakor a Nyugati térnél Az eseményt a Facebookon szervezték, nem is demonstrációként, hanem zenés-táncos felvonulásként megnevezve A felvo...
  
Porig égett egy busz Szegeden
Kigyulladt egy autóbusz Szegeden, a Fő fasoron, a Töltés utcánál A jármű hátsó részén, a motortérnél keletkezett tüzet a város tűzoltói két vízsugárral oltották el, tájékoztato...
  
Baleset az M7-esen, két-három kilométeres a dugó
Két-három kilométeres a dugó A M7-es autópálya 19-es kilométerének közelében két gépkocsi ütközött össze, amelyek a külső sáv egy részét elfoglalják, közölte az Útinform pént...
  
Éhségsztrájkba kezdett a Jobbik képviselője, aztán megjelent Bede Zsolt
Potocskáné Kőrösi Anita Siófokon tiltakozik egy apartmanház építése ellen, mindezt élőben közvetíti Potocskáné Kőrösi Anita, Facebook-videójában jelentette be, hogy éhségsztrájkk...
  
Interjút adott a férj, akinek feleségére esett egy férfi
Elmondta, mi is történt pontosan Bronz Gábor jelen volt, amikor gyermekeit sétára vivő feleségére, Erzsébetre rázuhan egy öngyilkosságot elkövető férfi a XI kerületi otthonuk épület...
  
Mészáros Lőrinc méregdrágán építi meg a győri élményparkot - kiderült miért
Az előzetes becslés és a megvalósíthatósági tanulmány között két év telt el, ráadásul csak Mészáros Lőrinc pályázott Ungár Péter, az LMP országgyűlési képviselője próbálta ...
  
Erdei Zsolt elárulta miért mondott le
Budapest — Bár úgy érzi, alakulhatott volna másképp is bokszszövetségi (MÖSZ) szerepvállalása, a korábbi profi világbajnok Erdei Zsolt (46) a csütörtöki elnökségi ülésen lemondott...
  
Szlávik János: ekkor várhatóak újabb szigorítások
Szlávik János szerint a koronavírus elleni intézkedésekben az iskolakezdésig nem várhatók újabb szigorítások, csak abban az esetben, ha jelentős gócok alakulnak ki A Dél-Pesti Centrumkó...
  
200 emberrel a fedélzetén szakadt ketté és zuhant le egy utasszállító
Túlfutott a leszállópályán és kettészakadt egy utasszállító Indiában, 200 utassal a fedélzetén Az eddig ismert információk szerint az indiai Calicut Nemzetközi Repülőtéren túlfutot...
  
Még mindig nem megy a kérdések megválaszolása
Nem megy a kérdések megválaszolása sem Rétvári Bencének, sem Schanda Tamás államtitkárnak Tordai Bence, a Párbeszéd országgyűlési képviselője először Varga Mihály pénzügyminiszte...
  
A kormányzati csatorna bekerül az alapcsomagba
A kormányzati csatorna a legtöbb szolgáltatónál elérhető lesz, de az interneten is lehet nézni Szeptemberben indul a Pesti Srácok és Vaszily Miklós közös tévéje, a Pesti TV, a részlete...
  
Magyarország: 39 milliárd egyházi épületek felújítására
88,5 milliárdot kap Veszprém a kormánytól a 2023-as Európa Kulturális Fővárosa évadra - olvasható a programot lebonyolító Veszprém-Balaton 2023 Zrt csütörtöki közleményében „Az EK...
  
THE HUNGARIAN TIMES Impresszum / Sütik
Új sportpályát kapott az ELTE
Felavatták az Eötvös Loránd Tudományegyetem Nándorfejérvári Úti Kollégiumának korszerűsítésen átesett sportpályáját

A július elsején tartott átadó ünnepségen az egyetem vezetése mellett beszédet mondott Bódis József felsőoktatásért, innovációért és szakképzésért felelős államtitkár

Az ELTE 2016–2020-as időszakra vonatkozó Intézményfejlesztési Tervében foglalt sportfejlesztési és harmadik missziós célkitűzésekkel összhangban az egyetem vezetése elkötelezett a sportolási lehetőségek minőségi bővítése iránt

Intézményünk sport-, kulturális, szabadidős és rekreációs szolgáltatásai fejlesztésének egyik fontos eleme a Nándorfejérvári Úti Kollégium mellett található sportfelület felújítása, melynek rekonstrukciós munkálatai 2020

február-április során zajlottak

A felújítás során a korábbi teniszpálya beépített kvarchomokkal töltött, úgynevezett multisport műfüves borítást kapott, mely korszerűbb és ergonomikusabb a gumiőrleményes megoldásokhoz képest

A használaton kívüli betonburkolatos sportfelület helyén pedig futball, röplabda, tenisz és aerobik foglalkozások tartására alkalmas műfüves, az új pályavilágításnak köszönhetően akár este is használható sportpálya jött létre

A Nándorfejérvári Úti Kollégiumban egyébként 220 hallgató, köztük 120 szakkollégista lakik egyetemi tanulmányai idején, az új pálya azonban nemcsak számukra, hanem az egyetem dolgozóinak is biztosít teret a sportolásra

A július elsején tartott megnyitón a pályaavató gálameccs kezdőrúgását a felsőoktatásért, innovációért és szakképzésért felelős államtitkár végezte el

Bódis József beszédének elején köszönetet mondott valamennyi felsőoktatási intézménynek és hallgatóiknak a vírushelyzet miatt elrendelt távolléti oktatás során tanúsított pozitív hozzáállásuk miatt

Ebben szerinte az ELTE élenjáró szerepet töltött be annak köszönhetően, hogy a digitális oktatás alapjait már korábban letette az intézmény, így ki tudta szélesíteni különböző területekre a kialakított gyakorlatot

Az államtitkár kiemelte a sport és testmozgás szerepének értékét az egyetemi közegben

„Természetesen egy egyetemre azért jönnek a fiatalok, hogy egy életpályát megalapozzanak, de az is fontos, hogy ezt milyen életminőségben, milyen egészséggel teszik – ebben a sport, a mozgás megkerülhetetlen” – mondta

Scheuer Gyula kancellár arról beszélt, hogy a pályaátadásnak komoly szimbolikája van

„Azt is szerettük volna üzenni és jelképezni, hogy az ELTE vezetése készül a normál kerékvágásba való visszatérésre, és nem állnak le azok az apróbb munkák sem, amelyek később az ELTE közösségét, oktatóit és hallgatóit a mindennapokban kicsit jobban tudják támogatni és segíteni” – fogalmazott

A kancellár beszédében arra is kitért, hogy a közösségépítésnek és a jövőbeli értelmiség alakításának fontos tere az ELTE rendkívül széles szakkollégiumi hálózata, melynek része a Nándorfejérvári Úti Kollégium is, ahol ősszel 400 millió forintos energiakorszerűsítési programot indítanak

Ennek lesznek olyan elemei, melyek a hallgatók kényelmét szolgálják, illetve olyanok is, amelyek az energiahatékonyságot növelik

Hamar Imre rektorhelyettes, a BEAC elnöke úgy véli, hogy egészségmegőrző hatása miatt a sportnak is kiemelkedő szerepe van a vírus elleni küzdelemben

Az egyetemi sportélettel kapcsolatban megjegyezte: céljuk, hogy minél több hallgató minél jobb körülmények között tudjon sportolni, és ez a megnyitó is ezt a törekvést szolgálja

Forrás: elte
540 milliós adócsalás a vád: Az egyik legnagyobb magyar élelmiszerlánc tulajdonosát vitte el a NAV
Könnyezve ölelte át kitagadott unokáját Pécsi Ildikó
Orbán Viktor: Úgy neveltem a lányaimat, hogy a saját lábukon meg tudjanak állni
Szörnyűség - Itt találták meg a férfi holttestét Érden
Rengeteg a sérült, halálos áldozat is van - Buszkatasztrófa az M5-ösön
Műteni kell a brutálisan összevert magyar focistát
Szomorú vasárnap: több mint 40 új fertőzöttet találtak itthon
Pesti Srácok: A nevetek is az: hallgató. Tehát hallgattok
Óriási a baj - Zátonyra futott hajóból ömlik az olaj
Brüsszel fizette a határzárnál szolgáló rendőrök bérét
Egy mecseknádasdi család lett vírusos - szigorú intézkedések
Orbán: az operatív törzs folyamatosan dolgozik
130 milliárdos extra támogatást is kaphatnak a nyugdíjasok jövőre
Gyászol Németh Szilárd - Nyugodj békében! Isten veled!
Három helyen eltört a brutálisan összevert magyar focista arccsontja
Botrány: bejrúti tisztségviselőket vettek őrizetbe
Tállai államtitkár ígéretmilliárdokkal kápráztatta a nyugdíjasokat
Emmi nyereményakció: akár elismerő oklevelet is nyerhetnek a pedagógusok
Új diákhitelt vezetnek be Magyarországon - pénzeső a fiataloknak
Nemzetgazdasági szempontból kiemelt beruházás a Club Aliga fejlesztése
Váratlan - mutatjuk ki indul az elhunyt fideszes körzetében
Rekordévet zárt Orbán Viktor apukája - elképesztő számok
Tüntetés kezdődött Budapesten az 500 fő feletti rendezvényekért - váratlan
Porig égett egy busz Szegeden
Baleset az M7-esen, két-három kilométeres a dugó
Éhségsztrájkba kezdett a Jobbik képviselője, aztán megjelent Bede Zsolt
Interjút adott a férj, akinek feleségére esett egy férfi
Mészáros Lőrinc méregdrágán építi meg a győri élményparkot - kiderült miért
Erdei Zsolt elárulta miért mondott le
Szlávik János: ekkor várhatóak újabb szigorítások
200 emberrel a fedélzetén szakadt ketté és zuhant le egy utasszállító
Még mindig nem megy a kérdések megválaszolása
A kormányzati csatorna bekerül az alapcsomagba
Magyarország: 39 milliárd egyházi épületek felújítására
Indiában kétmillió fölé emelkedett a fertőzöttek száma
Orbán Viktor: Úgy neveltem a lányaimat, hogy a saját lábukon meg tudjanak állni
80 ezer gyerek vált otthontalanná a bejrúti robbanások miatt
Hitelmoratórium: egyre kevesebb ügyfél él vele az OTP-nél
540 milliós adócsalás a vád: Az egyik legnagyobb magyar élelmiszerlánc tulajdonosát vitte el a NAV
36 milliárdot kapott Tombor András tehetséggondozó alapítványa
Tűzvész a Hajdúságban, 45 tűzoltó küzd a lángokkal
Közel 100 ezer forintba kerül a PCR-teszt a hódmezővásárhelyi kórházban
Így néz ki a híres Járványügyi Bevetési Egység
Elvitte a NAV az egyik legnagyobb magyar élelmiszerlánc tulajdonosát
Feljelentették Farkas Flóriánt Kövér Lászlónál az erkölcsisége miatt