Kezdőlap   Budapest     2020-08-05   Csatlakozz hozzánk facebookon
Feltűnően hasonló gondjai vannak két olyan intézménynek, amelyek működését a kormány nem nézi jó szemmel 
Feltűnően hasonló gondjai vannak 2020 nyarán két olyan intézménynek, amelyek működését a kormány nem nézi jó szemmel

Az ellenzéki önkormányzatok és az ország legnagyobb híroldala, az Index is abban a helyzetben találta magát, hogy gazdasági köntösbe öltöztetett, valójában nagyon is politikai lépésekkel akarják függő helyzetbe hozni

A két esetben közös, hogy eddig a kormánytól eddig többé-kevésbé függetlenségben tudtak működni, a mindennapi gyakorlatban alternatívát tudtak mutatni a kormányzati világhoz képest – még akkor is, ha az Index gazdasági kiszolgáltatottsága és az önkormányzatiság kiüresítése is tart már egy ideje

Közös bennük az is, hogy bedarálásuk, vagy korlátozásuk újabb súlyos lépés Magyarország autokratikus útján

Elzárt csapok 1

A két példa közül az önkormányzatok esete az egyszerűbb és nyilvánvalóbb

A koronavírus-járvány alatt már jól látszott, hogy a Fidesz megragadja a lehetőséget arra, hogy a tőle független hatalmi központok kevésbé legyenek függetlenek, és kevesebb hatalmuk is legyen

A járvány leple alatt repkedtek a tízmilliárdos elvonások a közös teherviselés jegyében, majd az átmenetinek induló megszorításokat be is betonozták a 2021-es költségvetésbe

Az ellenzéki vezetésű önkormányzatok kivéreztetésről beszélnek, a kormány szétteszi a kezét: nehéz idők járnak, most ennyi jut, oldják meg a városvezetők, ahogy tudják

A Fidesz-közeli önkormányzatok például úgy, hogy segítséget kapnak

Az önkormányzati elvonásoknak az emberek mindennapi életét érintő, gyakorlati következményei vannak

Ha egy önkormányzat nem tudja ellátni az alapvető feladatait, az jobban felidegesíti a polgárokat, mint akárhány túlárazott tanácsadói szerződés

„Aztán lehet majd mutogatni, hogy nézzétek meg, az ország rendben van, a baloldal meg azonnal csődbe vitte az önkormányzatokat” - mondta a 24

hu cikkében egy önkormányzati forrás arról, hogy milyen politikai forgatókönyvre számít

Elzárt csapok 2

Az Indexnél mindez egy fokkal indirektebb módon történik, de a tanácsadói szerződésekben és átszervezési tervekben gazdag történetnek is van egy nagyon hasonló olvasata

Az Index elsősorban hirdetési bevételekből él, ezek a bevételek viszont nincsenek a saját kezében (hogy ez miért alakult így, azt Rényi Pál Dániel alaposan megírta)

A bevételek az Indamédia nevű, NER-közeli kézbe került cégnél vannak

Ennek 50 százalékos társtulajdonosa Vaszily Miklós, aki úgy csapja le a hatalom számára idegesítő szerkesztőségeket sorban, mint más a kellemetlen szúnyogokat egy nyári zápor után

Az Index bevételei az óriási olvasottság ellenére visszaestek, mivel a vírusválság földhöz vágta a hirdetési piacot

Ilyen esetben egy működőképes cégnek a tartalékaiból, esetleg a tulajdonosok befizetéseiből kellene finanszíroznia az átmeneti időszakot

Az Indexről azonban már régen leválasztottak mindent, amiben pénz van

Tartalékai nincsenek

(Nem mintha nem termelt volna eleget

Termelt, de azt már elvitték

) A pénzcsap a tavaly is több százmilliós nyereséget termelt Indamediánál van

Ha ez a cég azt mondja nincs pénz, akkor nincs, és a nyilvánvaló politikai érdek az, hogy ne legyen

Mivel pedig az Indexnek gazdasági nehézségei adódnak (ahogy egyébként a médiapiacon szinte mindenki másnak is), ezzel az ürüggyel már közbe lehet avatkozni

Lehet küldeni a tanácsadókat, átalakítási-kiszervezési terveket szőni, és addig racionalizálni a szerkesztőség működését, hogy a végén mindenféle drasztikus lépés nélkül, szigorúan szakmai alapon eltűnjenek a címlapról az Orbán-család pénzügyei

Ami az egész művelet valódi célja, és csak az újságírók ellenállásán múlt, hogy még nem valósult meg

„Nincs szándék második Origót csinálni, de arra sincs szándék, hogy az Index átsodródjon a túloldalra, és harciaskodjon, akár az Indamediával, vagy a lapvezetéssel szemben, és állandósuljon a mostani állapot

Annak üzleti kára lesz, ami senkinek sem jó

Az lenne jó, ha maradna, ami volt, normális újság” – így fogalmazott Vaszily Miklós a 444-nek

Bármilyen ártatlanul is hangzik elsőre a normális újság, ebből a megfogalmazásból azt is ki lehet olvasni, hogy ha túl sokáig tart a harciaskodás, akkor talán megint be kell majd avatkozni, éppen a normális működés érdekében

A normális működés Nem nehéz elképzelni ezt a modellt önkormányzatok esetében sem

Könnyen lehet, hogy aki nem harciaskodik majd, az kaphat kölcsönt, fejlesztési pénzt, plusz forrást a nehéz időkben is

Ehhez mindössze az kell majd, hogy az önkormányzatok úgy kormányozzák magukat, ahogy Orbán Viktor szeretné

A sajtó pedig azt tartsa fontos, címlapra való témának, amit Orbán Viktor szeretne

Ez a normális működés

Természetesen igaz, hogy vannak valós gazdasági nehézségek a médiában

Igaz, hogy vannak súlyos ügyek is az önkormányzatok működésében (ezekről be is számolunk), és a koronavírus miatt felmerülő gazdasági nehézségek sem kitaláltak

De attól még, hogy a történetben van valóság is, elég nyilvánvaló és jól látható különbség aközött, amikor egy megoldási kísérlet a problémán akar segíteni, és amikor problémát kihasználva valami egészen mást akar elérni

A modellben az első lépés a függetlenség megtörése a csapok elzárásával, akár a központi költségvetésen, akár a megszerzett cégeken keresztül

A második lépés az ajánlat: aki jól viselkedik a függőségben, az meg tud élni

És legalább ilyen fontos az egész körítés, hogy mindez el legyen maszatolva, meg legyen magyarázva, hogy nem is az történik, ami szabad szemmel is látható

Ahhoz képest, hogy milyen masszív és fickós struktúra lett az évek alatt a NER-ből, kiépítésének egyik legfontosabb módszere a maszatolás

A kormányzati kortárs történetírás szerint az Origóval nem az történt, hogy kirúgták a főszerkesztőt, majd a Lázár János hotelszámlái utáni nyomozásokat idővel felváltották az „Új profilképet állított be Orbán Viktor a Facebook-oldalán”-típusú cikkek, hanem az, hogy „megváltoztak a médiafogyasztási szokások”

A Népszabadságot sem osztrák strómanjával záratta be a kormány, hanem sajnos veszteséges volt a lap

A CEU-val nem az történt, hogy törvényt hoztak egy hét alatt azért, hogy elüldözzék, hanem valóban súlyos probléma volt Magyarországon, hogy az egyetemnek nincs amerikai campusa

A választási irodába se Kubatov Gábor pártigazgató embereit küldték oda, hanem csak a vasárnapi zárvatartás iránt különösen elkötelezett, sportos firzurájú állampolgárok jártak arra éppen

Demokratikus aggályokat megfogalmazni bármelyik esettel kapcsolatban hiszti, mindegyiknek megvan a racionális és demokratikus, gazdasági, jogi és emberi magyarázata, utóbbi jellemzően az, hogy a kormány ellenfelei hülyék, akik egy világösszeesküvésben vesznek részt de úgy, hogy közben egy tyúkólat sem lehet rájuk bízni

A két mostani történet tálalása is hasonló a kormánylapokban

Az önkormányzatok bénáznak, szerencsétlenkednek, képtelenek kezelni a helyzetet, mert felelőtlen bohócok a vezetőik, szemben a kompetens kormánnyal

Az Indexben pedig a szintén béna vezetők vesztek össze, mert a lap nem tudta hozni a számokat

A szereplők teljesítik háttérhatalmi megbízásukat, de közben még erre is alkalmatlanok, nagyjából így szól a történet

Rablás közös megegyezéssel Egy régi vágású rablótámadás úgy néz ki, hogy az áldozatot leütik, és elveszik az értékeit

A kormány rablótámadásainál viszont az áldozatot leütik, majd a tettes körbenéz, és azt mondja: „Nézze meg mindenki, nyilvánvaló, hogy ez a földön fekvő ember képtelen vigyázni arra, ami nála van

Mindenkinek jobb, ha én teszem el az értékeit

Forrás: 444
Ez is érdekelhet:
                             
Ezek érdekelték olvasóinkat leginkább
Révész Máriusz: A kormány célja, hogy 2030-ra Magyarország a világ egyik legélhetőbb helye legyen
Zaklatásért jelentették fel Gáspár Beát
Ha tovább romlik a helyzet, még a fürdést is betilthatják a Balatonnál
Még a Fidesz szavazók szerint is lopják az uniós pénzeket
Tanulságos kutatást tett közzé a Publicus Intézet, amelyet a Népszava megbízásából készített. A megkérdezettek 87 százaléka úgy gondolja, az uniónak szigorúbban kellene ellenőrizni...
  
Jobban nőtt az élelmiszerek ára 2010 óta, mint a nyugdíj
A kormány 2010-ben vezette be az inflációkövető nyugdíjemelési rendszert, de főleg a gyógyszerek áremelkedése rontott a helyzetükön. A nettó átlagbérek nőttek, a nyugdíjasok pedig le...
  
Valaki rendszeresen bele*sz*art a hódmezővásárhelyi fürdő medencéjébe
Újra megtörténik: valaki ismét rendszeresen belepiszkít a hódmezővásárhelyi fürdő meleg vizes medencébe Két éve is hasonló problémákkal küzdöttek a strandfürdőben Márki-Zay Péte...
  
Korózs Lajos: Az évszázad átverése az inflációt követő nyugdíjemelés
Az elszegényedés útjára lép, aki nyugdíjas lesz - mondta az Országgyűlés népjóléti bizottságának szocialista elnöke hétfőn, a Facebookon közvetített online sajtótájékoztatóján....
  
Egy képet posztolt Deutsch Tamás fürdés közben... nem akármilyen idézettel
Deutsch Tamás belföldön nyaral, ahogy azt járványhelyzet idején kell Mindezt egy félmeztelen fotóval tudatta a közösségi oldalán A Fidesz EP-képviselője a Tisza-tónál tölti a pihenő...
  
Botrány: Kamuigazolásokkal jutottak sportlövők fegyverhez
A Budapesti V és XIII Kerületi ügyészség huszonkilenc személlyel szemben emelt vádat lőfegyverrel visszaélés és közokirat-hamisítás miatt, mert jogtalanul jutottak sportcélú fegyvereng...
  
Hivatalos: Megtartják az augusztus 20-i, ünnepi szentmisét
Megtartják a szentmisét augusztus 20-án a budapesti Szent István-bazilikában; a Szent Jobb-körmenet helyett ereklyés áldást kapnak a hívek – közölte az Esztergom-Budapesti Főegyházmegy...
  
Esélytelen, hogy megtérüljön a hajdúnánási 65 milliárdos MotoGP-pálya
A pályának évente 1 milliárd forint nyereséget kellene hozni, ahhoz, hogy 65 év alatt megtérüljön a befektetés Kizárt, hogy 65 milliárd forint elég legyen a Hajdúnánásra tervezett Moto...
  
Illegális rákötések és fertőzött víz Siófokon
Eddig forralni kellett, most már újra iható a siófoki csapvíz Megszűnt a baktériumszennyezettség a vezetékes ivóvízben, így mostantól azt újra forralás nélkül lehet fogyasztani Siófo...
  
Tállai András: Világraszólóak a magyar járványügyi gazdaságvédelmi intézkedések
Nemcsak a járványügyi védekezésben elért eredményei alapján tartozik Magyarország a világ élvonalába, hanem a koronavírus káros gazdasági hatásaival szemben is kiválóan teljesített....
  
Borzalom Győr-Moson-Sopron Megyében: Éveken át bántalmazta, többször hányásig fojtogatta a gyermekét az apa
Vádat emelt a Győr-Moson-Sopron Megyei Főügyészség egy házaspár ellen négy lányuk bántalmazása, veszélyeztetése, valamint szexuális erőszak miatt - tájékoztatta a vádhatóság szerd...
  
Államtitkár: A kormány intézkedéseinek hála, egyre többet vásárolnak az emberek
Idén is pozitív eredménnyel zárhat a kiskereskedelem, amely egy rövid visszarendeződési időt követően már emelkedést mutatott, ez pedig a kormányzati intézkedéseknek is köszönhető - ...
  
Orbán: Magyarország készen áll segítséget és támogatást nyújtani Libanonnak
Levélben kondoleált Orbán Viktor miniszterelnök libanoni kollégájának, Hasszan Diabnak a Bejrútban történt tragikus robbanás kapcsán, amely számos emberéletet követelt és borzasztóan ...
  
Eltörte egy 65 éves asszony állkapcsát a most elfogott férfi
Elfogták azt a férfit, aki kirabolt egy munkába igyekvő 65 éves asszonyt Vácon Az eset július 28-án történt a Szent László úton, amikor is a nő korai munkakezdése miatt hajnali háromko...
  
Államtitkár: eddig több mint 1 millió munkavállalón segítettek
A június közepi mélypontot követően augusztus első napjaira közel 25 ezerrel csökkent a regisztrált álláskeresők száma Magyarországon, ami egyértelműen jelzi, hogy kedvező fordulat me...
  
Simicska Lajos gyűjtheti a számlákat és küldheti a fotókat a kormánynak
Minden esetben számlát kell kérni - tudhatják meg a Magyar Turisztikai Ügynökség (MTÜ) animációs kisfilmjéből a Kisfaludy-pályázat győztesei, köztük Simicska Lajos és több fideszes ...
  
Érdekes bejelentést tett Mészáros Lőrincék biztosítója
Meglehetősen szűkszavú közleményt tett közzé a CIG Pannónia Életbiztosító Nyrt, amelynek azonban akár komolyabb következményei is lehetnek Szerda reggel a Budapesti Értéktőzsde honlap...
  
Új napijegyet vezettek be a népszerű üdülő területén
Új összevont közlekedési napijegyet vezettek be a Dunakanyarban, amellyel a MÁV, a Volánbusz, a HÉV és a Mahart helyi járatai is igénybe vehetők - közölte a kormányszóvivő Szentkirály...
  
Váratlan dolgot tett Kaleta ügyvédje
Visszavonta a fellebbezést a gyermekpornográfia miatt elítélt Kaleta Gábor ügyvédje, így az első fokon kiszabott büntetés jogerőssé vált, az eljárás nem folytatódik másodfokon – í...
  
Áll a bál a Pesti úti idősotthon körül
Visszautasítja a főváros a kormányhivatal megállapításait, amelyeket a Pesti úti idősotthonnal kapcsolatos vizsgálata lezárásában tett Az önkormányzat még mérlegeli, hogy bíróságho...
  
Az MTK-val edz Dzsudzsák Balázs a magyar klasszis
Keddtől az MTK Budapest edzéseit látogatja Dzsudzsák Balázs, a magyar válogatott csapatkapitánya, jelentette be a budapesti klub a honlapján A 33 éves szélsőnek jelenleg nincs csapata B...
  
Nyílt háború: egymásnak esett a DK és a Momentum Gödön
A Demokratikus Koalíció állítása (2020 augusztus 4): Hangfelvétel bizonyítja, hogy Balogh Csaba, Göd momentumos polgármestere fideszesre akarta cserélni a város LMP-s és DK-s alpolgármest...
  
Csoportos létszámleépítés fenyeget a Tescónál - Magyar Nemzet
A Tesco londoni központjánál lévő forrásokra hivatkozva arról ír a Magyar Nemzet, hogy miután Lengyelországból kivonult a cég, a cseh, a szlovák és a magyar boltokban is változások jö...
  
Rákkal küzd a magyar híresség, már több műtéten is átesett
Áttétes prosztatarákkal diagnosztizálták március végén Forgács Gábort, aki azóta is kórházban van A Blikknek mesélt arról a 72 éves Forgács Gábor, hogy néhány hónapja áttétes pr...
  
Tállai: A magyar járványügyi intézkedések világraszólóak
Tállai szerint a banki adósok mellett mintegy egymillió munkavállalót segítettek a kormány koronavírus-válságban meghozott gazdaságvédelmi intézkedései Nemcsak a járványügyi védekez...
  
A Miniszterelnökség a karantén alatt 4,4 millió forintért szervezett gyerekfelügyeletet a dolgozóinak
Négy óvónővel és két tanítónővel kötött szerződést a Miniszterelnökség gyerekfelügyeletre Ez a Népszava szerint összesen 4,4 millió forintba került A Miniszterelnökség gondoskodo...
  
A magyar nagykövetség épületét is megtépázta a robbanás
Álmennyezetek szakadtak le és betört több ablak is a bejrúti magyar nagykövetségen Személyi sérülésről nem tudni Hatalmas robbanás történt Libanon fővárosában, Bejrútban kedd délut...
  
Rácz Zsófia elsétált az RTL kérdése elől
"Azt az elvet vallom, hogy akkor nyilatkozok, akkor beszélek valamiről, miután már valamit letettem az asztalra Jelenleg még a munka fázisa zajlik," jelentette ki az ifjúságpolitikáért és e...
  
Négy lányuk bántalmazása miatt kell bíróság elé állnia egy győri házaspárnak
Vádat emelt a Győr-Moson-Sopron Megyei Főügyészség egy győri házaspár ellen négy lányuk bántalmazása, veszélyeztetése, valamint szexuális erőszak miatt - tájékoztatta a vádhatósá...
  
Fertőzés: elmarad azt Újpest-Kisvárda meccs
Szerdán délután 5-kor edzőmérkózést játszott volna az Újpest FC a Kisvárdával, de az Újpest Facebook-posztban közölte, hogy a meccs elmarad, mert az egyik kisvárdai játékosnál korona...
  
THE HUNGARIAN TIMES Impresszum / Sütik
Feltűnően hasonló gondjai vannak két olyan intézménynek, amelyek működését a kormány nem nézi jó szemmel
Feltűnően hasonló gondjai vannak 2020 nyarán két olyan intézménynek, amelyek működését a kormány nem nézi jó szemmel

Az ellenzéki önkormányzatok és az ország legnagyobb híroldala, az Index is abban a helyzetben találta magát, hogy gazdasági köntösbe öltöztetett, valójában nagyon is politikai lépésekkel akarják függő helyzetbe hozni

A két esetben közös, hogy eddig a kormánytól eddig többé-kevésbé függetlenségben tudtak működni, a mindennapi gyakorlatban alternatívát tudtak mutatni a kormányzati világhoz képest – még akkor is, ha az Index gazdasági kiszolgáltatottsága és az önkormányzatiság kiüresítése is tart már egy ideje

Közös bennük az is, hogy bedarálásuk, vagy korlátozásuk újabb súlyos lépés Magyarország autokratikus útján

Elzárt csapok 1

A két példa közül az önkormányzatok esete az egyszerűbb és nyilvánvalóbb

A koronavírus-járvány alatt már jól látszott, hogy a Fidesz megragadja a lehetőséget arra, hogy a tőle független hatalmi központok kevésbé legyenek függetlenek, és kevesebb hatalmuk is legyen

A járvány leple alatt repkedtek a tízmilliárdos elvonások a közös teherviselés jegyében, majd az átmenetinek induló megszorításokat be is betonozták a 2021-es költségvetésbe

Az ellenzéki vezetésű önkormányzatok kivéreztetésről beszélnek, a kormány szétteszi a kezét: nehéz idők járnak, most ennyi jut, oldják meg a városvezetők, ahogy tudják

A Fidesz-közeli önkormányzatok például úgy, hogy segítséget kapnak

Az önkormányzati elvonásoknak az emberek mindennapi életét érintő, gyakorlati következményei vannak

Ha egy önkormányzat nem tudja ellátni az alapvető feladatait, az jobban felidegesíti a polgárokat, mint akárhány túlárazott tanácsadói szerződés

„Aztán lehet majd mutogatni, hogy nézzétek meg, az ország rendben van, a baloldal meg azonnal csődbe vitte az önkormányzatokat” - mondta a 24

hu cikkében egy önkormányzati forrás arról, hogy milyen politikai forgatókönyvre számít

Elzárt csapok 2

Az Indexnél mindez egy fokkal indirektebb módon történik, de a tanácsadói szerződésekben és átszervezési tervekben gazdag történetnek is van egy nagyon hasonló olvasata

Az Index elsősorban hirdetési bevételekből él, ezek a bevételek viszont nincsenek a saját kezében (hogy ez miért alakult így, azt Rényi Pál Dániel alaposan megírta)

A bevételek az Indamédia nevű, NER-közeli kézbe került cégnél vannak

Ennek 50 százalékos társtulajdonosa Vaszily Miklós, aki úgy csapja le a hatalom számára idegesítő szerkesztőségeket sorban, mint más a kellemetlen szúnyogokat egy nyári zápor után

Az Index bevételei az óriási olvasottság ellenére visszaestek, mivel a vírusválság földhöz vágta a hirdetési piacot

Ilyen esetben egy működőképes cégnek a tartalékaiból, esetleg a tulajdonosok befizetéseiből kellene finanszíroznia az átmeneti időszakot

Az Indexről azonban már régen leválasztottak mindent, amiben pénz van

Tartalékai nincsenek

(Nem mintha nem termelt volna eleget

Termelt, de azt már elvitték

) A pénzcsap a tavaly is több százmilliós nyereséget termelt Indamediánál van

Ha ez a cég azt mondja nincs pénz, akkor nincs, és a nyilvánvaló politikai érdek az, hogy ne legyen

Mivel pedig az Indexnek gazdasági nehézségei adódnak (ahogy egyébként a médiapiacon szinte mindenki másnak is), ezzel az ürüggyel már közbe lehet avatkozni

Lehet küldeni a tanácsadókat, átalakítási-kiszervezési terveket szőni, és addig racionalizálni a szerkesztőség működését, hogy a végén mindenféle drasztikus lépés nélkül, szigorúan szakmai alapon eltűnjenek a címlapról az Orbán-család pénzügyei

Ami az egész művelet valódi célja, és csak az újságírók ellenállásán múlt, hogy még nem valósult meg

„Nincs szándék második Origót csinálni, de arra sincs szándék, hogy az Index átsodródjon a túloldalra, és harciaskodjon, akár az Indamediával, vagy a lapvezetéssel szemben, és állandósuljon a mostani állapot

Annak üzleti kára lesz, ami senkinek sem jó

Az lenne jó, ha maradna, ami volt, normális újság” – így fogalmazott Vaszily Miklós a 444-nek

Bármilyen ártatlanul is hangzik elsőre a normális újság, ebből a megfogalmazásból azt is ki lehet olvasni, hogy ha túl sokáig tart a harciaskodás, akkor talán megint be kell majd avatkozni, éppen a normális működés érdekében

A normális működés Nem nehéz elképzelni ezt a modellt önkormányzatok esetében sem

Könnyen lehet, hogy aki nem harciaskodik majd, az kaphat kölcsönt, fejlesztési pénzt, plusz forrást a nehéz időkben is

Ehhez mindössze az kell majd, hogy az önkormányzatok úgy kormányozzák magukat, ahogy Orbán Viktor szeretné

A sajtó pedig azt tartsa fontos, címlapra való témának, amit Orbán Viktor szeretne

Ez a normális működés

Természetesen igaz, hogy vannak valós gazdasági nehézségek a médiában

Igaz, hogy vannak súlyos ügyek is az önkormányzatok működésében (ezekről be is számolunk), és a koronavírus miatt felmerülő gazdasági nehézségek sem kitaláltak

De attól még, hogy a történetben van valóság is, elég nyilvánvaló és jól látható különbség aközött, amikor egy megoldási kísérlet a problémán akar segíteni, és amikor problémát kihasználva valami egészen mást akar elérni

A modellben az első lépés a függetlenség megtörése a csapok elzárásával, akár a központi költségvetésen, akár a megszerzett cégeken keresztül

A második lépés az ajánlat: aki jól viselkedik a függőségben, az meg tud élni

És legalább ilyen fontos az egész körítés, hogy mindez el legyen maszatolva, meg legyen magyarázva, hogy nem is az történik, ami szabad szemmel is látható

Ahhoz képest, hogy milyen masszív és fickós struktúra lett az évek alatt a NER-ből, kiépítésének egyik legfontosabb módszere a maszatolás

A kormányzati kortárs történetírás szerint az Origóval nem az történt, hogy kirúgták a főszerkesztőt, majd a Lázár János hotelszámlái utáni nyomozásokat idővel felváltották az „Új profilképet állított be Orbán Viktor a Facebook-oldalán”-típusú cikkek, hanem az, hogy „megváltoztak a médiafogyasztási szokások”

A Népszabadságot sem osztrák strómanjával záratta be a kormány, hanem sajnos veszteséges volt a lap

A CEU-val nem az történt, hogy törvényt hoztak egy hét alatt azért, hogy elüldözzék, hanem valóban súlyos probléma volt Magyarországon, hogy az egyetemnek nincs amerikai campusa

A választási irodába se Kubatov Gábor pártigazgató embereit küldték oda, hanem csak a vasárnapi zárvatartás iránt különösen elkötelezett, sportos firzurájú állampolgárok jártak arra éppen

Demokratikus aggályokat megfogalmazni bármelyik esettel kapcsolatban hiszti, mindegyiknek megvan a racionális és demokratikus, gazdasági, jogi és emberi magyarázata, utóbbi jellemzően az, hogy a kormány ellenfelei hülyék, akik egy világösszeesküvésben vesznek részt de úgy, hogy közben egy tyúkólat sem lehet rájuk bízni

A két mostani történet tálalása is hasonló a kormánylapokban

Az önkormányzatok bénáznak, szerencsétlenkednek, képtelenek kezelni a helyzetet, mert felelőtlen bohócok a vezetőik, szemben a kompetens kormánnyal

Az Indexben pedig a szintén béna vezetők vesztek össze, mert a lap nem tudta hozni a számokat

A szereplők teljesítik háttérhatalmi megbízásukat, de közben még erre is alkalmatlanok, nagyjából így szól a történet

Rablás közös megegyezéssel Egy régi vágású rablótámadás úgy néz ki, hogy az áldozatot leütik, és elveszik az értékeit

A kormány rablótámadásainál viszont az áldozatot leütik, majd a tettes körbenéz, és azt mondja: „Nézze meg mindenki, nyilvánvaló, hogy ez a földön fekvő ember képtelen vigyázni arra, ami nála van

Mindenkinek jobb, ha én teszem el az értékeit

Forrás: 444
Révész Máriusz: A kormány célja, hogy 2030-ra Magyarország a világ egyik legélhetőbb helye legyen
Zaklatásért jelentették fel Gáspár Beát
Ha tovább romlik a helyzet, még a fürdést is betilthatják a Balatonnál
Karácsony szerint csak Mészáros Lőrinccel vagy fiaival lehet felújíttatni a Lánchidat
Még a Fidesz szavazók szerint is lopják az uniós pénzeket
Jobban nőtt az élelmiszerek ára 2010 óta, mint a nyugdíj
Valaki rendszeresen bele*sz*art a hódmezővásárhelyi fürdő medencéjébe
Korózs Lajos: Az évszázad átverése az inflációt követő nyugdíjemelés
Egy képet posztolt Deutsch Tamás fürdés közben... nem akármilyen idézettel
Botrány: Kamuigazolásokkal jutottak sportlövők fegyverhez
Hivatalos: Megtartják az augusztus 20-i, ünnepi szentmisét
Esélytelen, hogy megtérüljön a hajdúnánási 65 milliárdos MotoGP-pálya
Illegális rákötések és fertőzött víz Siófokon
Tállai András: Világraszólóak a magyar járványügyi gazdaságvédelmi intézkedések
Borzalom Győr-Moson-Sopron Megyében: Éveken át bántalmazta, többször hányásig fojtogatta a gyermekét az apa
Államtitkár: A kormány intézkedéseinek hála, egyre többet vásárolnak az emberek
Orbán: Magyarország készen áll segítséget és támogatást nyújtani Libanonnak
Eltörte egy 65 éves asszony állkapcsát a most elfogott férfi
Államtitkár: eddig több mint 1 millió munkavállalón segítettek
Simicska Lajos gyűjtheti a számlákat és küldheti a fotókat a kormánynak
Érdekes bejelentést tett Mészáros Lőrincék biztosítója
Új napijegyet vezettek be a népszerű üdülő területén
Váratlan dolgot tett Kaleta ügyvédje
Áll a bál a Pesti úti idősotthon körül
Az MTK-val edz Dzsudzsák Balázs a magyar klasszis
Nyílt háború: egymásnak esett a DK és a Momentum Gödön
Csoportos létszámleépítés fenyeget a Tescónál - Magyar Nemzet
Rákkal küzd a magyar híresség, már több műtéten is átesett
Tállai: A magyar járványügyi intézkedések világraszólóak
A Miniszterelnökség a karantén alatt 4,4 millió forintért szervezett gyerekfelügyeletet a dolgozóinak
A magyar nagykövetség épületét is megtépázta a robbanás
Rácz Zsófia elsétált az RTL kérdése elől
Négy lányuk bántalmazása miatt kell bíróság elé állnia egy győri házaspárnak
Fertőzés: elmarad azt Újpest-Kisvárda meccs
Karácsony: van Mészáros Lőrinc, a Mészáros Lőrinc és Társa és a Mészáros Lőrinc és Fia
Az iskolaőrnek jelentkezők kétharmada már az előszűrőn lemorzsolódott
Nem nyomoznak tovább Hosszú Katinkáék ellen
Ezekben a szakmákban dolgozók keresik a legtöbbet Magyarországon
Csonka András a rajongójától tudta meg: kirakták a színházi darabból
Botrány Győrben: Rendőrnőt ütött meg egy dühöngő férfi
Nem állhat túl jól Dzsudzsák Balázs klubkeresése
Hogyan hagyta le a Mészáros és Mészáros Kft a Google-t
Elutasították a kavicsbányát, de a vállalkozó már megint fúrni akar
Szokatlan magyarázat: ezért drágák a Kínából 300 milliárd forintért vett lélegeztetőgépek
Kaleta botrány: visszavonták a fellebbezést
Több száz millió eurót dobtak ki az ablakon Orbánék