Budapest     2021-01-20   Csatlakozz hozzánk facebookon
Orbán Viktor szűkít: budapestiek nem is pályázhatnak állami támogatásra 
Hatalmas pénzosztásba kezdett az Orbán-kormány a turizmusban

Mindenki kaphat pénzt, de azért akad egy apró kivétel: budapestieknek nem jár semmi

Bár a koronavírus-járvány miatt főleg a budapesti turizmus omlott össze, ennek ellenére az Orbán-kormány egy fillérrel sem támogatja a budapesti szálláshelyeket a Kisfaludy-programon keresztül, míg a vidéki szálláshelyekre valósággal öntik a pénzt

Míg vidéken gyakorlatilag már az összes szálloda kinyitott és például Visegrádon már közel telt házzal mentek a hétvégén, addig Budapesten számos, nemzetközileg is ismert szálloda még zárva van

A Danubius-lánchoz tartozó Astoria, Gellért vagy Hilton külföldi vendégek nélkül nem nyit ki, de Budapesten számos kisebb panzió is működik, amelyek ugyanúgy bajba kerültek a koronavírus-járvány miatt, viszont vidéki társaikkal ellentétben nem pályázhatnak állami forrásokra

Mindezen felül a vidéki Magyarország összes, legfeljebb 8 szobás szálláshelyének tulajdonosai részt vehetnek egy 60 milliárd forint keretösszegű támogatási programban

Ennek célja, hogy 28 ezer szálláshely összesen 55 ezer szobájának mindegyike szobánként 1 millió forint támogatást kapjon még ebben az évben, annak érdekében, hogy ezzel is támogassák a magyar kisvállalkozókat a válságból való kilábalásban - szól a Magyar Turisztikai Ügynökség (MTÜ) legutóbbi pályázati felhívása

A támogatási igényt július 15-ig lehet benyújtani

Mindenki pályázhat, kivéve a budapestiek

A felhívásban nem indokolják, hogy a budapestiek miért nem kaphatnak támogatást

Az ugyanis aligha feltételezhető, hogy a budapesti szálláshelyek mindegyike annyira remek állapotban van, hogy nem szorulnak rá a felújításra, és az sem valószínű, hogy a szálláshelyeket működtető kisvállalkozók annyira stabil anyagi helyzetben lennének, hogy meg sem kottyan nekik, hogy március óta elfogytak a vendégek

Az igaz, hogy a Kisfaludy-pályázatokat eredetileg a vidéki szálláshelyekre találták ki

Normál esetben egy vidéki szálláshely profitabilitása és a fenntarthatósága sokkal gyengébb, mint egy budapestié

A korábbi Kisfaludy-pályázatokat is kizárólag vidéki szállodák, panziók nyerték meg, például a Mészáros Lőrinc tulajdonában lévő Hunguest Hotels Zrt

17,7 milliárd forintot kapott, míg Tiborcz István ügyvédjének veszteséges pécsi panziója 5,6 millió forintot

Ezek a pályázatok azonban még a COVID-válság előtti időszakból erednek, amikor még a budapesti szállodák, panziók többsége valóban dugig volt külföldi vendégekkel

Most viszont előbb fog kapni állami támogatást egy nyitva lévő balatoni szálláshely, mint egy hónapok óta bezárt budapesti

Pedig a magyarországi vendégéjszakák 40-45 százaléka Budapesten realizálódik, ahol minimális a belföldi vendég, ellenben az árbevétel közel kétharmada külföldi utazótól származik, akik nem tudnak SZÉP-kártyával fizetni

Így a hazai turizmus akkor menekül meg, ha a fő küldőpiacaink (Németország, Ausztria, USA, Olaszország, Nagy-Britannia) úgy vészelik át a válságot, hogy marad pénzük és bizalmuk az utazáshoz

A vírus előtti hónapokban, tehát idén januárban és februárban: a belföldi vendégéjszakák 10,5 százaléka, a külföldi vendégéjszakáknak viszont a 67,6 százaléka budapesti hotelekben realizálódott, miközben a szállodai kapacitás - szobaszám - mintegy 36 százaléka volt Budapesten

Ebből is látszik, hogy Magyarországon nincs hagyománya annak, hogy vidékiek több napra is megszálljanak valamelyik budapesti szálláshelyen és megcsodálják a magyar főváros látnivalóit a múzeumoktól a fürdőkig

Budapest nagyszerű világváros, ahol a hagyomány és az innováció, a történelem és a fiatalos, modern pezsgés egymást kiegészítve nyújt emlékezetes élményeket

Egy budapesti városlátogatás most a fővárosi szállásadók, vendéglátók boldogulását, rajtuk keresztül pedig a gazdaságot is támogatja - közölte még júniusban az MTÜ

Pénzt tehát nem kaphatnak a budapesti szálláshelyek, de a vidékieket most arra biztatnák, hogy utazzanak fel Budapestre

Ennek egyelőre kevés látszatja van, amiben az is szerepet játszhat, hogy a kormány és az operatív törzs hónapokig gondosan kihangsúlyozta, hogy mennyivel több a fertőzött az ellenzéki vezetésű Budapesten, mint vidéken

Szintén nem pályázhatnak a budapesti idegenvezetők az MTÜ által az idegenvezetők megsegítésére kiírt pályázatára

Elindult a pályázat, akár egy millió forint támogatást is kaphatnak a vidéken élő idegenvezetők

A felhívásra jelentkezhet minden vidéki, idegenvezető igazolvánnyal rendelkező természetes személy, egyéni vállalkozó és idegenvezetésre jogosult jogi személyiséggel rendelkező szervezet, aki a 2019

évben idegenvezető tevékenységet folytatott Magyarországon, és jelenleg is fenntartja tevékenységét - írja az MTÜ, amelynek az a célja, hogy a szakemberek a pályán maradjanak

Szintén nincs magyarázat arra, hogy a budapesti idegenvezetők miért nem pályázhatnak az állami támogatásra

Pedig Budapesten alig akad mostanában külföldi csoport, így nincs is kiknek idegen nyelven bemutatni a magyar fővárost

Forrás: mfor
Ez is érdekelhet:
                             
Ezek érdekelték olvasóinkat leginkább
Közel 80 millió forintot kapott Pataky Attila cége
Müller Cecília válaszolt: Kiderült, mikortól lehet kötelezővé tenni a védőoltást
"Jól harcoltál, Barátunk!" - Kollégáját gyászolja Orbán Viktor
Figyelem! - kiderült mennyi lehet a minimálbér február 1-től
Az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) készíti el a bérmegállapodás tervezét, amelynek értelmében február 1-jétől a minimálbér és a garantált bérminimum 4 százalékkal ...
  
Vajna Tímea: Miközben rakom fel a képeket, folyamatosan sírok -Két éve halt meg Andy Vajna
Napra pontosan két éve, 2019. január 20-án érkezett a döbbenetes gyászhír: életének 75. évében, hosszú betegség után budapesti otthonában elhunyt Andy Vajna, a magyar és a nemzetközi...
  
Még a novemberi bérkiegészítést sem kapta meg a kormánytól a vendéglátósok egy része
Több vendéglátós, köztük ismert budapesti étteremtulajdonosok állították azt a 444-nek, hogy bár a bértámogatási kérelmüket a kormányhivatal rég elfogadta, a valóságban még a tava...
  
Müller Cecília válaszolt, valóban kiöntik-e a fel nem használt vakcinákat
Az operatív törzs szerdai tájékoztatóján Müller Cecília az újságírói kérdésre, hogy valóban előfordul-e, hogy kiöntik a fel nem használt vakcinát, a következőt válaszolta: „...
  
Müller Cecília a kérdéstől is megdöbbent, hogy tényleg kiöntik-e a fel nem használt vakcinákat

Azt hitte a kunszentmártoni anya, hogy a kisfiát megszállta az ördög, ezért megölte – Most felmentették
Elsőfokon felmentette a bíróság az ellene minősített emberölés vád alól, és kényszergyógykezelésre ítélték azt a nőt, aki 2019-ben egy kunszentmártoni családi házban halálra szú...
  
Elképesztő számok: kiderült hányan regisztráltak eddig oltásra
A Miniszterelnöki Kabinetiroda parlamenti államtitkára, Dömötör Csaba a Facebook-oldalán tett közzé egy videót, amelyben közölte: már 1 millió 755 ezren regisztráltak a koronavírus ell...
  
Kiderült, mikor érkezik a 13. havi nyugdíj első részlete
Három hét múlva, február 12-től kapják meg a nyugdíjasok a 13. havi nyugdíj első részletét – jelentette be a családokért felelős tárca nélküli miniszter parlamenti államtitkára sz...
  
Varga Mihály: javul a vállalkozások anyagi helyzete, gyorsabban áramlik vissza a forrás a gazdaságba
Hamarabb kaphatják meg a visszaigényelt áfát a kis- és középvállalkozások – közölte Facebook-oldalán Varga Mihály pénzügyminiszter, aki arra kérte az adóhivatalt, hogy gyorsabban ut...
  
Mindenkit sokkolt egy család története Balatonszemesen
Két éven keresztül fizikailag és lelkileg is bántalmazta volt feleségét és közös fiúkat egy ötvenkét éves férfi Balatonszemesen – derül ki a Somogy Megyei Főügyészség közlemény...
  
Müller Cecília: A vakcina aranyat ér
Az aktív fertőzöttek száma csökkent, az elhunytak száma viszont nőtt tegnaphoz képest Kedvező, csökkenő tendenciát mutat az ápoltak száma, 4218 főt kezelnek fekvőbeteg intézmények...
  
Az eddigi legrészletesebb összefoglaló került elő az Orbán családról
Nem Orbán Viktor az első politikus, aki meglátta a pr-lehetőséget abban, ha a sajtóban gyerekei is megjelennek. Felnőtté válásukkal azonban már olyan hírek szereplőiként is előf...
  
„Maradj a földön, és a szenvedéseid véget érnek” – megdolgoztatták Orbán fiát az elit akadémián
Camberley — A kínok világa vár arra, aki átlépi az angliai Sandhurst Királyi Katonai Akadémia kapuját.A világ egyik legkeményebb kiképzőközpontjában a mindenre elszánt jelentkezőkbő...
  
Pataky Attila, Mészáros Lőrinc, Rogán Antal exfelesége - íme a Szerencsejáték Zrt. támogatásai
A Szerencsejáték Zrt. közzétette a koronavírus alatt kiosztott támogatásait (a decemberi adat még nem jelent meg). A konzervatív politikai közösség kedvenc alapítványai, zenészei, fides...
  
EU Bizottság: Az uniós tagállamok közül eddig csak Magyarország jelentkezett be a kínai vakcinára
Az Európai Bizottság cáfolta Menczer Tamás külügyi államtitkár állításait is, aki szerint már 14 európai ország jelentkezett a kínai oltásért. Az EU-ban a Magyarországon a legalacson...
  
Diákjai szeme láttára halt meg egy tanárnő online oktatás közben Bács-Kiskun megyében
Az órán 17 éves diákok vettek részt.Több mint húsz tanuló figyelte a monitort, amikor megtörtént a tragédia. Tanárnőjük leesett a székről, a szobába berohanó férje pedig hiába küz...
  
„Maradj a földön, és a szenvedéseid véget érnek” – megdolgoztatták Orbán fiát az elit akadémián
Camberley — A kínok világa vár arra, aki átlépi az angliai Sandhurst Királyi Katonai Akadémia kapuját.A világ egyik legkeményebb kiképzőközpontjában a mindenre elszánt jelentkezőkbő...
  
Durva támadás: Társkereső lett a Nemzeti Színház weblapjából
Valami nincs rendben a Nemzeti Színház weboldalával.Úgy tűnik, valaki feltörte a teátrum honlapját, ugyanis annak angol nyelvű változata tele van randizással, szexszel és koreai drámákka...
  
Zajlik az élet: pereskedés és Jézussal viccelő karikatúra, de van itt még valami
"Teljesen fel vagyok háborodva, (..) nem lehet szabadon gyalázni bennünket!" - mondta Vejkey Imre a HírTV kedd esti műsorában, miután elbukta a Népszava ellen indított személyiségi jogi per...
  
Váratlan: Szijjártó elment Hollandiába aztán érdekes dolog történt
Hollandia és Magyarország együttműködése sokkal jobb lenne, ha a kölcsönös tiszteleten alapulna, és a hollandok kevesebbet foglalkoznának a magyar belügyekkel - közölte az MTI-vel Szijj...
  
Népszava: 6,6 millió Pfizer-vakcina érkezik év végéig Magyarországra
Miután a kormány nem válaszolt a Népszava azon kérdéseire, hogy az uniós tagállamok közül Magyarországra várhatóan mennyi vakcinát szállít majd a Pfizer, a lap közvetlenül a céget k...
  
Menczer a kínai vakcináról: Magyarország se nem félgyarmat, se nem gyarmat, tudunk önállóan döntést hozni
„Tudna nekem olyan virológus szakértőt, professzort mondani, aki azt mondja, hogy uniós engedélyeztetési eljárás nélkül is adassuk be a kínai oltást?” - kérdezte a riporter az ATV-ben...
  
Elképesztő botrány: Poloskákat talált az új vezetés a megörökölt hivatalban - Magyarország
„Találtunk poloskát itt fent a tárgyalóteremben is, és az én irodámban is, igen”– mondta az RTL Klub Házon kívül című műsorának Virágné Lukács Gabriella, aki 2019 októbere óta...
  
Müller Cecília válaszolt: Kiderült, mikortól lehet kötelezővé tenni a védőoltást
Sokakban felmerült már, hogy ha egyszer van védőoltás a koronavírus ellen, és azzal megállítható a járvány, miért nem teszik azt kötelezővé, vagyis miért nem kerül be a köte...
  
Leleplezték Putyin 400 milliárd forintnyi összegből épített palotáját - több millióan látták 1 óra alatt
Kétórás videóban mutatta be Vlagyimir Putyin tengerparti palotáját és a felépítésének történetét az orosz ellenzék kulcsfigurája, Alekszej Navalnij, akit még vasárnap vettek őrizetb...
  
A kormány állja Kanadában egy SMA-s gyermek kezelési költségeit, itthon a lakosság dobja össze
Zentének Magyarországon támogatók adták össze a pénzt, Kanadában ez máshogy megy.A teljes kezelési költségét állja a kanadai szövetségi kormány annak a kisfiúnak, akit kétéves kor...
  
Átlátszó: kidobják a fel nem használt vakcinákat
"Oltási terv láthatóan nincs, aki ügyesebben informálódik az jut oltáshoz. A mi osztályunk például úgy értesült az oltások megkezdéséről, hogy meghallottuk, hogy a mellettünk lévő ...
  
Müller Cecília válaszolt: Kiderült, mikortól lehet kötelezővé tenni a védőoltást
Sokakban felmerült már, hogy ha egyszer van védőoltás a koronavírus ellen, és azzal megállítható a járvány, miért nem teszik azt kötelezővé, vagyis miért nem kerül be a köte...
  
A kulturális alap könnyűzenei zsűrije magának és a haveroknak is kiosztott pár milliót
Megjelentek a Nemzeti Kulturális Alap (NKA) alá tartozó Könnyűzene Kollégiumának döntései az alkotói támogatásokról, amelyekkel a zenészeket új alkotások és projektek elkészítéséb...
  
160 milliós osztalékot fizetett Rogán Cecília cége - Jó helyre mentek az állami cégek támogatásai
Több hónapos késéssel, de végre elérhető Rogán Cecília és Sarka Kata közös cégének beszámolója 2019-ről. Tavalyelőtt több mint 500 millió forint támogatás érkezett állami cége...
  
THE HUNGARIAN TIMES Impresszum / Sütik
TheTimes
Orbán Viktor szűkít: budapestiek nem is pályázhatnak állami támogatásra
Hatalmas pénzosztásba kezdett az Orbán-kormány a turizmusban

Mindenki kaphat pénzt, de azért akad egy apró kivétel: budapestieknek nem jár semmi

Bár a koronavírus-járvány miatt főleg a budapesti turizmus omlott össze, ennek ellenére az Orbán-kormány egy fillérrel sem támogatja a budapesti szálláshelyeket a Kisfaludy-programon keresztül, míg a vidéki szálláshelyekre valósággal öntik a pénzt

Míg vidéken gyakorlatilag már az összes szálloda kinyitott és például Visegrádon már közel telt házzal mentek a hétvégén, addig Budapesten számos, nemzetközileg is ismert szálloda még zárva van

A Danubius-lánchoz tartozó Astoria, Gellért vagy Hilton külföldi vendégek nélkül nem nyit ki, de Budapesten számos kisebb panzió is működik, amelyek ugyanúgy bajba kerültek a koronavírus-járvány miatt, viszont vidéki társaikkal ellentétben nem pályázhatnak állami forrásokra

Mindezen felül a vidéki Magyarország összes, legfeljebb 8 szobás szálláshelyének tulajdonosai részt vehetnek egy 60 milliárd forint keretösszegű támogatási programban

Ennek célja, hogy 28 ezer szálláshely összesen 55 ezer szobájának mindegyike szobánként 1 millió forint támogatást kapjon még ebben az évben, annak érdekében, hogy ezzel is támogassák a magyar kisvállalkozókat a válságból való kilábalásban - szól a Magyar Turisztikai Ügynökség (MTÜ) legutóbbi pályázati felhívása

A támogatási igényt július 15-ig lehet benyújtani

Mindenki pályázhat, kivéve a budapestiek

A felhívásban nem indokolják, hogy a budapestiek miért nem kaphatnak támogatást

Az ugyanis aligha feltételezhető, hogy a budapesti szálláshelyek mindegyike annyira remek állapotban van, hogy nem szorulnak rá a felújításra, és az sem valószínű, hogy a szálláshelyeket működtető kisvállalkozók annyira stabil anyagi helyzetben lennének, hogy meg sem kottyan nekik, hogy március óta elfogytak a vendégek

Az igaz, hogy a Kisfaludy-pályázatokat eredetileg a vidéki szálláshelyekre találták ki

Normál esetben egy vidéki szálláshely profitabilitása és a fenntarthatósága sokkal gyengébb, mint egy budapestié

A korábbi Kisfaludy-pályázatokat is kizárólag vidéki szállodák, panziók nyerték meg, például a Mészáros Lőrinc tulajdonában lévő Hunguest Hotels Zrt

17,7 milliárd forintot kapott, míg Tiborcz István ügyvédjének veszteséges pécsi panziója 5,6 millió forintot

Ezek a pályázatok azonban még a COVID-válság előtti időszakból erednek, amikor még a budapesti szállodák, panziók többsége valóban dugig volt külföldi vendégekkel

Most viszont előbb fog kapni állami támogatást egy nyitva lévő balatoni szálláshely, mint egy hónapok óta bezárt budapesti

Pedig a magyarországi vendégéjszakák 40-45 százaléka Budapesten realizálódik, ahol minimális a belföldi vendég, ellenben az árbevétel közel kétharmada külföldi utazótól származik, akik nem tudnak SZÉP-kártyával fizetni

Így a hazai turizmus akkor menekül meg, ha a fő küldőpiacaink (Németország, Ausztria, USA, Olaszország, Nagy-Britannia) úgy vészelik át a válságot, hogy marad pénzük és bizalmuk az utazáshoz

A vírus előtti hónapokban, tehát idén januárban és februárban: a belföldi vendégéjszakák 10,5 százaléka, a külföldi vendégéjszakáknak viszont a 67,6 százaléka budapesti hotelekben realizálódott, miközben a szállodai kapacitás - szobaszám - mintegy 36 százaléka volt Budapesten

Ebből is látszik, hogy Magyarországon nincs hagyománya annak, hogy vidékiek több napra is megszálljanak valamelyik budapesti szálláshelyen és megcsodálják a magyar főváros látnivalóit a múzeumoktól a fürdőkig

Budapest nagyszerű világváros, ahol a hagyomány és az innováció, a történelem és a fiatalos, modern pezsgés egymást kiegészítve nyújt emlékezetes élményeket

Egy budapesti városlátogatás most a fővárosi szállásadók, vendéglátók boldogulását, rajtuk keresztül pedig a gazdaságot is támogatja - közölte még júniusban az MTÜ

Pénzt tehát nem kaphatnak a budapesti szálláshelyek, de a vidékieket most arra biztatnák, hogy utazzanak fel Budapestre

Ennek egyelőre kevés látszatja van, amiben az is szerepet játszhat, hogy a kormány és az operatív törzs hónapokig gondosan kihangsúlyozta, hogy mennyivel több a fertőzött az ellenzéki vezetésű Budapesten, mint vidéken

Szintén nem pályázhatnak a budapesti idegenvezetők az MTÜ által az idegenvezetők megsegítésére kiírt pályázatára

Elindult a pályázat, akár egy millió forint támogatást is kaphatnak a vidéken élő idegenvezetők

A felhívásra jelentkezhet minden vidéki, idegenvezető igazolvánnyal rendelkező természetes személy, egyéni vállalkozó és idegenvezetésre jogosult jogi személyiséggel rendelkező szervezet, aki a 2019

évben idegenvezető tevékenységet folytatott Magyarországon, és jelenleg is fenntartja tevékenységét - írja az MTÜ, amelynek az a célja, hogy a szakemberek a pályán maradjanak

Szintén nincs magyarázat arra, hogy a budapesti idegenvezetők miért nem pályázhatnak az állami támogatásra

Pedig Budapesten alig akad mostanában külföldi csoport, így nincs is kiknek idegen nyelven bemutatni a magyar fővárost

Forrás: mfor
Közel 80 millió forintot kapott Pataky Attila cége
Müller Cecília válaszolt: Kiderült, mikortól lehet kötelezővé tenni a védőoltást
"Jól harcoltál, Barátunk!" - Kollégáját gyászolja Orbán Viktor
Az eddigi legrészletesebb összefoglaló került elő az Orbán családról
Figyelem! - kiderült mennyi lehet a minimálbér február 1-től
Vajna Tímea: Miközben rakom fel a képeket, folyamatosan sírok -Két éve halt meg Andy Vajna
Még a novemberi bérkiegészítést sem kapta meg a kormánytól a vendéglátósok egy része
Müller Cecília válaszolt, valóban kiöntik-e a fel nem használt vakcinákat
Müller Cecília a kérdéstől is megdöbbent, hogy tényleg kiöntik-e a fel nem használt vakcinákat
Azt hitte a kunszentmártoni anya, hogy a kisfiát megszállta az ördög, ezért megölte – Most felmentették
Elképesztő számok: kiderült hányan regisztráltak eddig oltásra
Kiderült, mikor érkezik a 13. havi nyugdíj első részlete
Varga Mihály: javul a vállalkozások anyagi helyzete, gyorsabban áramlik vissza a forrás a gazdaságba
Mindenkit sokkolt egy család története Balatonszemesen
Müller Cecília: A vakcina aranyat ér
Az eddigi legrészletesebb összefoglaló került elő az Orbán családról
„Maradj a földön, és a szenvedéseid véget érnek” – megdolgoztatták Orbán fiát az elit akadémián
Pataky Attila, Mészáros Lőrinc, Rogán Antal exfelesége - íme a Szerencsejáték Zrt. támogatásai
EU Bizottság: Az uniós tagállamok közül eddig csak Magyarország jelentkezett be a kínai vakcinára
Diákjai szeme láttára halt meg egy tanárnő online oktatás közben Bács-Kiskun megyében
„Maradj a földön, és a szenvedéseid véget érnek” – megdolgoztatták Orbán fiát az elit akadémián
Durva támadás: Társkereső lett a Nemzeti Színház weblapjából
Zajlik az élet: pereskedés és Jézussal viccelő karikatúra, de van itt még valami
Váratlan: Szijjártó elment Hollandiába aztán érdekes dolog történt
Népszava: 6,6 millió Pfizer-vakcina érkezik év végéig Magyarországra
Menczer a kínai vakcináról: Magyarország se nem félgyarmat, se nem gyarmat, tudunk önállóan döntést hozni
Elképesztő botrány: Poloskákat talált az új vezetés a megörökölt hivatalban - Magyarország
Müller Cecília válaszolt: Kiderült, mikortól lehet kötelezővé tenni a védőoltást
Leleplezték Putyin 400 milliárd forintnyi összegből épített palotáját - több millióan látták 1 óra alatt
A kormány állja Kanadában egy SMA-s gyermek kezelési költségeit, itthon a lakosság dobja össze
Átlátszó: kidobják a fel nem használt vakcinákat
Müller Cecília válaszolt: Kiderült, mikortól lehet kötelezővé tenni a védőoltást
A kulturális alap könnyűzenei zsűrije magának és a haveroknak is kiosztott pár milliót
160 milliós osztalékot fizetett Rogán Cecília cége - Jó helyre mentek az állami cégek támogatásai
Fidesz: Az egészségügyet a baloldal kormányzása után kellett újjáépíteni
Novák Katalin: a kormány azt szeretné, hogy Magyarországon mindenki saját tulajdonú otthonban élhessen
Elképesztő roham - eddig mintegy harminc család nyújtotta be igényét otthonfelújítási támogatásra
Orbán koszorúzásáról beszél mindenki - íme a részletek
Lesújtó hírek érkeztek Vajna Timiről - szerelme tartja a lelket benne
Még januárban fontos levelet kap a bankjától
Elképesztő szintre süllyedt a magyar államadósság
Íme az oltási munkacsoport: Akár egymillió embert is be tudnának oltani két nap alatt itthon
A Mercedes után az Audi is kénytelen csökkenteni a magyarországi termelését - kiderült miért
Mi történt? - Mészáros - Garancsi duó nyert Tiborczék ajánlatával szemben
Közel 80 millió forintot kapott Pataky Attila cége
Baj van: Leáll a kecskeméti Mercedes, a győri Audi egy műszakban folytatja