Kezdőlap   Budapest     2020-08-11   Csatlakozz hozzánk facebookon
Megmutatjuk ki áll a fideszes csodajachtokat birtokló máltai cég mögött 
Az új uniós szabályoknak köszönhetően nyilvánosságra kellett hozni a máltai offshore cégek valódi tulajdonosait, így derült ki, hogy a kormányközeli üzletemberek és fideszes politikusok, köztük Mészáros Lőrinc által is használt Artemy és Lady MRD nevű jachtokat üzemeltető L&L Charter Ltd

valódi tulajdonosa Szíjj László tiszakécskei nagyvállalkozó, a negyedik leggazdagabb magyar

Az Átlátszó az elmúlt években többször írt arról is, hogy az Orbán Viktor miniszterelnök által is használt, osztrák bejegyzésű, OE-LEM lajstromjelű luxus magánrepülőgép többször is pontosan oda repült a horvát tengerpartra, ahol éppen a Lady MRD nevű jacht volt, az Artemy fedélzetén pedig már Mészáros Lőrincet és a fideszes elit más tagjait is lefotózták már

A Lady MRD nevű jacht egyébként éppen eladó, 16 millió 900 ezer eurót, azaz kicsit kevesebb, mint 6 milliárd forintot kérnek érte

De ha elkel, akkor is Szíjj tulajdonában marad a kisebb jacht, az Artemy

Szíjj László egyébként egy jórészt állami megrendelésekből meggazdagodott építőipari vállalkozó, akinek Mészáros Lőrinccel is van közös cége

Az oligarcha eddig nem válaszolt az Átlátszó jachtokkal kapcsolatos kérdéseire

(Átlátszó)
Forrás: 444
Ez is érdekelhet:
                             
Ezek érdekelték olvasóinkat leginkább
Elraboltak és megerőszakoltak egy 17 éves lányt Budapesten
Műteni kell a brutálisan összevert magyar focistát
Rengeteg a sérült, halálos áldozat is van - Buszkatasztrófa az M5-ösön
Hosszú betegség után 47 évesen meghalt a magyar tévés
47 évesen, hosszan tartó betegség után elhunyt a magyar tévés producer, Marschall Péter Marschall Péter a Paprika-Latino Stúdió cég tulajdonosa volt, producerként többek között olyan n...
  
Vonattal ütköző autó: egy gyerek is ült a kocsiban
Életveszélyes sérülésekkel vitték kórházba mentőhelikopterrel azt a férfit, aki hétfőn autójával vonat elé hajtott a Nógrád megyei Szügyben A vele utazó gyereket is kórházba szál...
  
Azonnal figyelmeztette Brüsszel Lukasenkát
Várhelyi Olivér is aránytalannak és elfogadhatatlannak nevezte a tüntetők elleni erőszakot a fehérorosz elnökválasztások éjszakáján Ötven civil és 39 rendőr megsérült, összesen há...
  
1,8 milliárd forintért őrizhetik a Puskás Arénát
Aki elnyeri a feladatot, annak kinéz további két év hosszabbítás Újabb, a Puskás Aréna működését biztosító közbeszerzést írt ki a Nemzeti Sportközpontok, ezúttal őrzés, rendezvé...
  
Orbán szerint nincsenek veszélyben az uniós forrásaink
Magyarország az uniós mentőcsomagból és költségvetésből összesen mintegy 40,7 milliárd euró vissza nem térítendő támogatáshoz juthat, továbbá 10 milliárd euró hitelt vehet fel A k...
  
Polt Péter nem vizsgálhatja a balatoni összefonódásokat
Polt Péter biztosan nem fogja firtatni, hogy van-e gazdasági összeférhetetlenség Szabadics Zoltán milliárdos vállalkozó és a Balatoni Hajózási Zrt igazgatósági elnöke, valamint a Magyar...
  
Vírus gyanú: nem rendel a pilisborosjenői háziorvos
Ózongenerátorral fertőtlenítik az orvosi rendelőt Pilisborosjenő hivatalos Facebook-oldalán jelentette be a polgármester, hogy Kovács Levente háziorvosi rendelése koronavírus-fertőz...
  
Rendőrségen landoltak Vadai Ágnes kérdései
A képviselő a szlovén cégen keresztül beszerzett orvosi eszközökről kérdezte Polt Péter legfőbb ügyészt Vadai Ágnes DK-s országgyűlési képviselő tett fel újabb kérdést a szlovén...
  
Mészáros Lőrinc kölcsönadott saját magának egy focistát
Felcsútra igazol az eddig Eszéken focizó Antonio Mance, tehát Mészáros horvát fociklubjából Mészáros magyar fociklubjába kerül A felcsúti Puskás Akadémia hivatalos honlapján jelentett...
  
Megkérdezték, hol vannak vírusos gócpontok: továbbra is alaposan mossunk kezet
Hiába szerettük volna megtudni az Operatív törzstől, hogy hol vannak jelenleg Magyarországon koronavírusos gócpontok, vagy hogy hol fertőzödnek meg az újabb betegek, a válaszban csak álta...
  
Süli János több mint bruttó hatmillió forintot keres havonta
Három államtitkárnak pedig hivatali lakást is biztosítanak A Miniszerelnöki Kormányiroda (MKI), a Miniszterelnöki Kabinetiroda és a Miniszterelnökség politikai vezetőinek juttatásairól k...
  
Titkolják, hogy gratulált-e Orbán Viktor az újraválasztott Lukasenkának
Megkérdeztük a miniszterelnök hivatalát, de nem válaszoltak Alekszandr Lukasenkát vasárnap ötödik alkalommal választották elnöknek, az ellenzék szerint csalással, Putyin és Erdogan már...
  
Szennyvízadatok: 4-10 napon belül növekedni fog a megbetegedések száma
Budapesten és Debrecenben is enyhén növekszik a koronavírus-örökítőanyag mennyisége a szennyvízben a Nemzeti Népegészségügyi Központ (NNK) augusztus második hetén végzett vizsgálata...
  
Kásler: nem tartjuk a távolságot, nem viseljük a maszkot
Az elmúlt napokban Magyarországon is növekedésnek indult a regisztrált koronavírus-fertőzöttek száma Vasárnap 43 új esetet jelentettek, amire május óta nem volt példa, hétfőn pedig új...
  
Merkely Béla: Elérkeztünk a második hullám küszöbére
A Semmelweis Egyetem rektora szerint elérkeztünk az új típusú koronavírus második hullámának küszöbére Merkely Béla azt írta, az előző hónapban a behurcolt esetek domináltak, ki lehe...
  
A kormányzat által fenntartott média világos üzenetet küldött az egyetemistáknak: hallgassatok
A Fidesz-frakció és a kormány által fenntartott Pesti Srácok vezércikkben szól a Színház- és Filmművészeti egyetem diákjaihoz, akik tiltakoznak a kormányzati átszervezés és a nyakukra...
  
Drágább lett a Balatonon szállást kivenni, mint Máltán
Hiába adta ki a jelszót az idei szezonra a nyaralni vágyóknak Orbán – „több Balaton, kevesebb Adria” –, a magyar tengeren most drágább egy szállás, mint egy négycsillagos, máltai h...
  
Olyan sokat keres az állam a lakossági gázon, hogy a következő választás előtt akár ingyen is adhatná fél évig
Annyira sokat keres az állam a lakossági gázon, hogy a következő választás előtt 6-9 hónapig akár ingyen is adhatná az embereknek a következő választások előtt – számolta ki a G7. U...
  
Önvédelmi csoportok szervezésébe fogott Rékasi fia
Rékasi Károly fia, Zsigmond komoly döntést hozott, amiben édesapja támogatja. Idő kellett Rékasi Károlynak, hogy támogassa fiát, Zsigmondot, aki néhány hete éjszakánként őrszolgála...
  
Bakondi: Jelentősen emelkedett a migránstömeg miatti fertőzési veszély
A migránstömeg miatti fertőzési veszély a korábbi időszakhoz képest jelentősen emelkedett - jelentette ki a miniszterelnök belbiztonsági főtanácsadója az M1 aktuális csatorna vasárnap ...
  
Rohamosan terjed a koronavírus a 40 év alattiak körében
Az egyetem által végzett elemzésből kiderül, hogy júliusban a Magyarországon regisztrált fertőzöttek 44 százaléka a 40 év alatti korosztályból került ki. Hozzáteszik: az esetek jelent...
  
Elraboltak és megerőszakoltak egy 17 éves lányt Budapesten
A Ripost információi szerint a 17 éves lány augusztus 3-án egy XIX. kerületi dohánybolt előtt várakozott, amikor megszólította egy férfi. A fiatal lány az ismeretlenről semmi rosszat ne...
  
Rejtélyes, külföldi cég főnöke lesz Szijjártó Péter
A kormányhatározat szót sem ejt arról, mi szükség egy új állami cégre a külföldi vállalkozások résztulajdonainak megszerzéséhez Az állam egy saját, zártkörűen működő részvény...
  
Hogyan lett Tiborcz a legfiatalabb leggazdagabb?
Simicskától a körözött szaúdi milliárdoson keresztül az adófizetőkig bezárólag sokak segítségérére rászorult a kormányfő saját lábán álló leányának férje, Tiborcz István, a...
  
Orbán a lányairól: saját erejükből boldogulnak
A miniszterelnök Facebook-oldalán rendre jelennek meg részletek a pénteki Kossuth Rádiós interjúkból Most azt a részt vágták ki, ahol Orbán Viktor arról beszél, rengeteg gratulációt ka...
  
Müller Cecília: jelentősen emelkedett a migrációs nyomás
A tavaszi visszaesést követően jelentősen emelkedett a migrációs nyomás a magyar-szerb határon - jelentette ki az országos rendőrfőkapitány-helyettes csütörtökön Röszkén, sajtótáj...
  
Végre kiderült, hogy jött a képbe a nyunyóka!
Müller Cecília felrobbantotta az internetet: mindenki nyunyókázik, és megosztja, náluk hogy hívják a gyerekük kedvenc alvós figuráját Az országos tisztifőorvosból ugyanis az Operatív T...
  
Rossz minőségű szájmaszkokra csapott le a NAV!
Több mint százezer rossz minőségű egészségügyi védőfelszerelést és más hamis terméket találtak a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) pénzügyőrei egy szlovák kamionban az M1-es autó...
  
Nem marad magányos Vajna Tímea - eddig nehezen nyitott más férfi felé
Most már biztosan nem marad magányos Vajna Tímea (37)! Párkapcsolata egyre jobban alakul Zoltánnal, aki még az Egyesült Államokba is követné szerelmét Andy Vajna (†74) özvegye férje hal...
  
Fontos adatok jönnek a következő napokban
Több statisztikai adat is megjelenik a következő héten, közülük kiemelkedik a fogyasztói árindex júliusi adata és az idei második negyedéves bruttó hazai termék (GDP) Kedden közli a K...
  
THE HUNGARIAN TIMES Impresszum / Sütik
Megmutatjuk ki áll a fideszes csodajachtokat birtokló máltai cég mögött
Az új uniós szabályoknak köszönhetően nyilvánosságra kellett hozni a máltai offshore cégek valódi tulajdonosait, így derült ki, hogy a kormányközeli üzletemberek és fideszes politikusok, köztük Mészáros Lőrinc által is használt Artemy és Lady MRD nevű jachtokat üzemeltető L&L Charter Ltd

valódi tulajdonosa Szíjj László tiszakécskei nagyvállalkozó, a negyedik leggazdagabb magyar

Az Átlátszó az elmúlt években többször írt arról is, hogy az Orbán Viktor miniszterelnök által is használt, osztrák bejegyzésű, OE-LEM lajstromjelű luxus magánrepülőgép többször is pontosan oda repült a horvát tengerpartra, ahol éppen a Lady MRD nevű jacht volt, az Artemy fedélzetén pedig már Mészáros Lőrincet és a fideszes elit más tagjait is lefotózták már

A Lady MRD nevű jacht egyébként éppen eladó, 16 millió 900 ezer eurót, azaz kicsit kevesebb, mint 6 milliárd forintot kérnek érte

De ha elkel, akkor is Szíjj tulajdonában marad a kisebb jacht, az Artemy

Szíjj László egyébként egy jórészt állami megrendelésekből meggazdagodott építőipari vállalkozó, akinek Mészáros Lőrinccel is van közös cége

Az oligarcha eddig nem válaszolt az Átlátszó jachtokkal kapcsolatos kérdéseire

(Átlátszó)
Forrás: 444
Elraboltak és megerőszakoltak egy 17 éves lányt Budapesten
Műteni kell a brutálisan összevert magyar focistát
Rengeteg a sérült, halálos áldozat is van - Buszkatasztrófa az M5-ösön
Csalók használják fel Varga Judit nevével és fotóival
Hosszú betegség után 47 évesen meghalt a magyar tévés
Vonattal ütköző autó: egy gyerek is ült a kocsiban
Azonnal figyelmeztette Brüsszel Lukasenkát
1,8 milliárd forintért őrizhetik a Puskás Arénát
Orbán szerint nincsenek veszélyben az uniós forrásaink
Polt Péter nem vizsgálhatja a balatoni összefonódásokat
Vírus gyanú: nem rendel a pilisborosjenői háziorvos
Rendőrségen landoltak Vadai Ágnes kérdései
Mészáros Lőrinc kölcsönadott saját magának egy focistát
Megkérdezték, hol vannak vírusos gócpontok: továbbra is alaposan mossunk kezet
Süli János több mint bruttó hatmillió forintot keres havonta
Titkolják, hogy gratulált-e Orbán Viktor az újraválasztott Lukasenkának
Szennyvízadatok: 4-10 napon belül növekedni fog a megbetegedések száma
Kásler: nem tartjuk a távolságot, nem viseljük a maszkot
Merkely Béla: Elérkeztünk a második hullám küszöbére
A kormányzat által fenntartott média világos üzenetet küldött az egyetemistáknak: hallgassatok
Drágább lett a Balatonon szállást kivenni, mint Máltán
Olyan sokat keres az állam a lakossági gázon, hogy a következő választás előtt akár ingyen is adhatná fél évig
Önvédelmi csoportok szervezésébe fogott Rékasi fia
Bakondi: Jelentősen emelkedett a migránstömeg miatti fertőzési veszély
Rohamosan terjed a koronavírus a 40 év alattiak körében
Elraboltak és megerőszakoltak egy 17 éves lányt Budapesten
Rejtélyes, külföldi cég főnöke lesz Szijjártó Péter
Hogyan lett Tiborcz a legfiatalabb leggazdagabb?
Orbán a lányairól: saját erejükből boldogulnak
Müller Cecília: jelentősen emelkedett a migrációs nyomás
Végre kiderült, hogy jött a képbe a nyunyóka!
Rossz minőségű szájmaszkokra csapott le a NAV!
Nem marad magányos Vajna Tímea - eddig nehezen nyitott más férfi felé
Fontos adatok jönnek a következő napokban
Figyelem! - Megváltoztatja a hitelmoratórium szabályait a kormány
Pofátlanul elszálltak a balatoni szállások árai
Magyarországra költözik a szerb foci
Az M3-as elesett: Öt kilométeres a dugó
Lángolt egy pirotechnikai eszközökkel teli raktár Csepelen
Hongkong: elvitte a rendőrség az egyik ellenzéki lap tulajdonosát
Képet posztolt a zsúfolt iskolai folyosóról, megbüntették érte
Egy tüntető meghalt de Lukasenka 80,23 százalékkal győzött
Nyugodjon le mindenki a p... gólyatáborok azok lesznek!!
Magyarország: Három beteg meghalt
Müller Cecília: az illegális migránsok megtagadják az együttműködést
Pénzügyminisztérium: júliusban nem érkezett uniós bevétel a költségvetésbe