Kezdőlap   Budapest     2020-08-06   Csatlakozz hozzánk facebookon
Formálisan megszűnt a Fidesz kétharmada 
Nem biztos, hogy mindenkinek feltűnt, de a múlt pénteken motorbaleset áldozatául esett fideszes Koncz Ferenc halálával 133-ról 132-re csökkent a kormánypárti képviselők száma, vagyis papíron megszűnt a Fidesz kétharmada

Azért papíron, mert a jobbikból kivált kvázi-ellenzéki Mi Hazánk és a német nemzetiség képviselő miatt a valós helyzet ennél sokkal bonyolultabb

De ettől még matematikailag és szimbolikusan is igaz, hogy a Fidesznek nincs kétharmada, és ha a párt elveszíti Koncz eddigi székét, akkor nem is lesz neki

Koncz Ferenc választókörzetében, a borsodi 6-os számúban ezért időközi választást kell majd tartani

Ha ezt az ellenzék nyerné, a korábbi példák alapján kissé izgalmasabbá válhatna az egyre inkább ellaposodó parlamenti élet, hiszen a kormánypárt kompromisszumokra kényszerülne, ha nem is feltétlenül az ellenzékkel, de a csatlósaival mindenképpen

De ez a körzet annak ellenére nem az ellenzéknek áll, hogy Koncz legutóbb 50 százalék alatti eredménnyel vitte el a széket és az ellenzék azóta - az másfél évvel későbbi önkormányzati választás eredményei szerint legalábbis - elvben erősödött

Nézzük, mit érdemes tudni Koncz Ferenc választókerületéről, ahol a most elhunyt képviselő elődje maga a jogerősen börtönbüntetésre ítélt, szintén fideszes Mengyi Voldemort Roland volt! Nagy terület kis falvakkal A borsodi 6-os számú nem igazán nevezhető tipikusnak

Az a puszta tény, hogy a motorbalesetben meghalt fideszes jelölt 2018-ban “csak” a szavazatok 49,3 százalékával nyerte el a mandátumot, akár igen szoros eredményt is előrevetíthetne

Csakhogy ez a tiszaújvárosi központú 6-os tényleg nem egy átlagos választókerület

A választókerületben, hiába van szó szokatlanul nagy területről, eleve nincsenek nagy, sőt közepes méretű települések sem

A központ, a messze legnagyobb és az ipara révén még annál is gazdagabb Tiszaújváros is mindössze 15 ezer lakosú, Szerencs 9 ezres sincs, Szikszó 5 ezres, Tokaj 4 ezres, vagyis az idetartozó városok inkább falu méretűek, a körzetben leginkább kisebb, jellemzően szegény települések találhatók

A választókerület a lakosság iskolázottságát nézve kilóg az országos átlagból

A körzetre vonatkozó utolsó adat, amit találtam, 2011-es

Ekkor a diplomások aránya országosan 18,2 százalékos volt, a 6

számú borsodi körzet akkor majdnem pontosan 100 ezer lakója közül viszont mindössze 9358 volt diplomás, vagyis 10 százaléknál is kevesebben, ami durván az országos átlag felét tette ki

A nagyrészt apró falvak lakói között sok a roma, a kifejezetten szegény és a közmunkás

Az országos tapasztalatok szerint ahol a közmunka a legfontosabb munkalehetőség, ott a Fidesz erős szokott lenni

Az ellenzék messze legerősebb pártja az itteni kistelepüléseken jó ideje eleve a Jobbik volt

Nem véletlenül végzett két éve a második helyen a párt más ellenzékiek által nem támogatott jelöltje, Bíró László 31,6 százalékkal, míg a harmadik az MSZP-Párbeszéd szintén magában induló embere, Pap Zsolt lett, de ő már a felét sem kapta Bíró szavazatainak és alig több, mint negyedannyian szavaztak rá, mint Koncz Ferencre, annak ellenére, hogy a körzet fővárosa és leggazdagabb települése, Tiszaújváros szocialista bástyának számít

De Újváros vezetése még a vonzáskörzetébe tartozó falvakkal együtt is csak a potenciális választók negyedére van hatással

A negyedik helyre 2018-ban az azóta teljesen széteső LMP jelöltje, Tarnai Gábor 2,27 százalékkal, vagyis minimális mennyiségű, kevesebb, mint 1200 szavazattal futott be

A tavalyi önkormányzati választás óta az ellenzék vezető erejének számító Momentum és DK errefelé annyira nem voltak jelen 2018-ban, hogy egyéni jelöltet sem tudtak állítani

Az ellenzéki pártok közötti akkori viszonyt pedig jól jellemzi, hogy a körzetben nem volt semmiféle, akár töredékes összefogás sem

Koncz Ferenc 49,3 százalékával szemben a fenti négy ellenzéki pártjelölt együtt 48,81 százalékot szerzett legutóbb, míg a maradék nem kevesebb, mint 15 kamu mikropárt jelöltjei között oszlott meg

Önmagában az a tény, hogy ennyi kamupárti jelölt volt képes felkerülni a szavazólapra, jól illusztrálja a Fidesz helyi szervezettségét, hiszen ők kizárólag a kormánypárt érdekeit szolgálták

Nem is rosszul, hiszen abban az elméleti esetben, ha egyikük sem indul és a nagy pártok összefognak, akár meg is verhették volna Konczot

Az utolsó választás, amiből esetleg további következtetéseket vonhatunk le, a tavaly őszi önkormányzati volt

A körzet legnagyobb településén, a stabilan ellenzéki Tiszaújvárosban ekkor árnyalatnyit erősödött a Fidesz: míg 2014-ben az összes egyéni körzetet az MSZP nyerte, 19-ben a szocialisták és a helyi lokálpatrióták szövetsége vitte véghez ugyanezt, de a 2014-es 1 darab kompenzációs listás fideszes után tavaly 3 kormánypárti jutott be a közgyűlésbe

De a város ezzel együtt 100 százalékban szocialista-ellenzéki irányítású maradt

Szerencsen viszont teljesen átalakult 4 év alatt a helyi politika, amiből viszont nem biztos, hogy az ellenzék profitálhat az időközin, bár a Fidesz sem lehet nyugodt miatta

A kisvárosban 2014-ban, az akkor polgármesternek választott Koncz vezetésével aratott a Fidesz: ők adták a polgármestert és az összes, vagyis mind a 8 képviselőt

Számottevő erőt a Fideszen kívül az egyéni listán tőlük csak szoros versenyben lemaradó Lokálpatrióták képviseltek, a pártok közül egyedül a Jobbik indult, meglepően mérsékelt sikerrel, a bejutáshoz szükséges szavazatszámok negyedét-ötödét produkálva

2018-ben viszont már a függetlenek arattak: mind a polgármester, mind az összes egyéni képviselő közülük került ki, az egyéni listás választások őket a már nem befutó helyeken szoros alakzatban követte a 8 fideszes jelölt, míg a korábban jelen sem lévő ellenzéki pártok egy része hiába állt össze a Jobbik-MSZP-Momentum-Mindenki Magyarországa formációban, az ő embereik a lista legvégére kerültek, messze a bejutó helyektől

Szikszót 2014 és 2019 után egyaránt függetlenek, illetve lokálpatrióták irányítják

Tokajban 2014-ben a 6 helyi képviselő között a függetlenek mellett akadt mutatóba egy fideszes és egy EGYÜTT-PM-MSZP-DK-s unikum, 2019-ben viszont már csak függetlenek jutottak be

A háttérben már beszélgetnek Az ellenzéki pártok a 444 tudomása szerint Koncz Ferenc halála után nem sokkal már elkezdtek gondolkodni az időközi választáson, de a temetésig kegyeleti okokból nem akarnak ilyesmivel a nyilvánosság elé lépni

A körzetet egy optimizmust sugározni igyekvő ellenzéki kampányguru is csak “alulról billegőnek” és “nem nyerhetetlennek” tudta nevezni, hogy később azt fejtegesse, a mandátum szerinte csak akkor nyerhető el, ha csak egy ellenzéki jelölt lesz, aki mögött ténylegesen felsorakozik mindenki és kampányol is érte, nem csak a nevüket adják

Ha a jelölt kiválasztásakor torzsalkodás indul, akkor "ők nyernek" - fogalmazott, bár azt is hozzátette, hogy az önkormányzati választások tapasztalata alapján ha az ellenzék tényleg össze tud állni valaki mögött, akkor a pártok szavazatai ténylegesen összeadhatók, és akkor lehet esélyük

(Koncz 2018-ban mindössze fél százalékot vert volna egy, a Jobbik, az MSZP és az LMP táborát maga mögé állító jelöltre

) A 2018-as eredményekből és a körzet településszerkezetéből kiindulva egy jobbikos jelölt támogatása lenne a legkézenfekvőbb, de nagy kérdés, hogy az azóta alaposan átalakuló pártnak mi lett a helyi szervezettségével és a támogatottságával

A Jobbik korábban a jelentősebb roma lakossággal bíró falvakban volt igazán erős errefelé, nyilván nem függetlenül a korábbi rasszizmusától

Kérdés, hogy a néppárti irányba elmozdulva a korábbi támogatóik mekkora részét tudják errefelé megszólítani és hogy közülük mennyit tud leszalámizni a kvázi-ellenzéki Mi Hazánk

Az MSZP építhet ugyan a tiszaújvárosi bázisára, de a legutóbbi eredménye megmutatta, hogy a kistelepüléseken ez önmagában semmire sem elég

Így az sem elképzelhetetlen, hogy az ellenzék megpróbál nem az eddigi jelöltkészletből válogatni

Kérdés az is, hogy ebben a tényleg speciális szerkezetű választókerületben érdemes-e például előválasztást tartaniuk, ami 2019-ben Budapesten és több nagyvárosban sikeres módszernek bizonyult

Az ellenzéknek - a valós parlamenti matematikáról függetlenül - igen fontos szimbolikus győzelem lenne papíron lebontani a fideszes kétharmadot

Hasonló okokból lesz fontos ez a választás a kormánypártnak

Idő sincs sok, főleg az ellenzéknek nem

A háttérmegbeszélések egyik résztvevője szerint csak néhány hetük van megállapodni a jelöltben és kitalálni, hogy legyen-e előválasztás

Mindeközben az is nagy kérdés, hogy az esetlegesen újraéledő járvány mennyiben fogja befolyásolni ezt az egészet

Mármint az biztos, hogy valószínűleg nagyon, de a közvélemény hangulata olyan, most egyszerűen még nem látható történésektől is függ, amikre talán a legprofibb kampányguruk sem tudnak felkészülni

Az, hogy Magyarország eddig ennyire megúszta, nyilván nem tett rosszat a Fidesz esélyeinek, de egy erőteljes második hullám még akkor is durva gazdasági következményekkel járhat, ha az országgal az első hullámhoz hasonlóan aránylag kíméletes lesz a vírus

És ilyen helyzetben a ma még stabilnak tűnő erőviszonyok is felborulhatnak egy pillanat alatt

Forrás: 444
Ez is érdekelhet:
                             
Ezek érdekelték olvasóinkat leginkább
Államtitkár: A kormány intézkedéseinek hála, egyre többet vásárolnak az emberek
Borzalom Győr-Moson-Sopron Megyében: Éveken át bántalmazta, többször hányásig fojtogatta a gyermekét az apa
Korózs Lajos: Az évszázad átverése az inflációt követő nyugdíjemelés
Nőveréssel gyanúsítják az Országos Rendőr-főkapitányság egyik csúcsvezetőjét
Könnyű testi sértéssel gyanúsítják az Országos Rendőr-főkapitányság egyik csúcsvezetőjét Ő az a vezérőrnagy, akit egyik beosztottja, egy ezredesnő jelentett fel még tavaly nyáron ...
  
31 milliárdért javíthatja a MÁV vagonjait a Dunakeszi Járműjavító
Négy éven át összesen 31 milliárd forintért javíthatja és fiatalíthatja a Dunakeszi Járműjavító a MÁV-Start Zrt 403 vasúti személykocsiját egy most kapott megbízás alapján, írja a...
  
Börtönbe került a Kósa Lajost is átverő nő
A Mátészalkai Járásbíróság elrendelte a letartóztatását a "csengei örökösnőként" ismertté vált P Máriának, írja a 24hu A portál szerint a nőt hétfőn vették őrizetbe a Nemzet...
  
Repülőgépipari befektetésekre ösztönöz a magyar kormány
Repülőgépipari befektetésekre és légikikötők fejlesztésére ösztönöz a kormány A tervekben volna is ráció, ha nem bukkannának fel mindenütt jól ismert személyek Alternatívát épí...
  
Videó is van - migránsok ostromolták a kerítést a szerb oldalról
Több menekült nem csak erőszakosan, de szeméremsértő módon is viselkedett Migránsok egy csoportja gyűlt össze a határ szerb oldalán, a Röszke közelében található kiserdőben kedd est...
  
Van már néhány név is, akit a kormány támogat
Demjén Rózsi, Balázs Fecó vagy a Tankcsapda biztosan a támogatottak között van Szentkirályi Alexandra kormányszóvivő videóban árult el részleteket a kormány által biztosított zeneipar...
  
Óriási a titkolózás miért lépett vissza a fellebbezéstől Kaleta
Mester Csaba ügyvédi titoktartási kötelezettségére hivatkozva miatt nem hajlandó nyilatkozni a pedofilbotrányba keveredett Kaleta Gábor ügyéről Nem árulja el a pedofilbotrányba keveredet...
  
Felfüggesztett börtönbüntetést javasolnak a megbilincselt biciklissel szemben
Az ügyészség azt indítványozta, hogy a bíróság tárgyalás nélkül szabjon ki a piroson áthajtó, majd a rendőröknek ellenálló nőre felfüggesztett börtönbüntetést Az ügyészség h...
  
Botrány: Éhségsztrájkba kezdett több tucat külföldi Magyarországon
A fogvatartási körülmények ellen tiltakozva éhségsztrájkba kezdtek a nyírbátori idegenrendészeti fogdán tartott külföldiek A Helsinki Bizottság szerint olyan embereket is fogva tartanak ...
  
Bejelentették: Egymillió eurós segélyt küld Magyarország Libanonnak
Egymillió eurót adományoz a magyar kormány a bejrúti robbanás után a rengeteg sérült ellátásával és a halálos áldozatok felkutatásával küzdő Libanonnak - jelentette be szerdán Azbe...
  
Karácsony szerint csak Mészáros Lőrinccel vagy fiaival lehet felújíttatni a Lánchidat
Nem ér véget a Lánchíd felújítása körül kialakult politikai szappanopera: élesen támadta a Közbeszerzési Döntőbizottság keddi döntését Karácsony Gergely főpolgármester. Eredetile...
  
Még a Fidesz szavazók szerint is lopják az uniós pénzeket
Tanulságos kutatást tett közzé a Publicus Intézet, amelyet a Népszava megbízásából készített. A megkérdezettek 87 százaléka úgy gondolja, az uniónak szigorúbban kellene ellenőrizni...
  
Jobban nőtt az élelmiszerek ára 2010 óta, mint a nyugdíj
A kormány 2010-ben vezette be az inflációkövető nyugdíjemelési rendszert, de főleg a gyógyszerek áremelkedése rontott a helyzetükön. A nettó átlagbérek nőttek, a nyugdíjasok pedig le...
  
Valaki rendszeresen bele*sz*art a hódmezővásárhelyi fürdő medencéjébe
Újra megtörténik: valaki ismét rendszeresen belepiszkít a hódmezővásárhelyi fürdő meleg vizes medencébe Két éve is hasonló problémákkal küzdöttek a strandfürdőben Márki-Zay Péte...
  
Korózs Lajos: Az évszázad átverése az inflációt követő nyugdíjemelés
Az elszegényedés útjára lép, aki nyugdíjas lesz - mondta az Országgyűlés népjóléti bizottságának szocialista elnöke hétfőn, a Facebookon közvetített online sajtótájékoztatóján....
  
Egy képet posztolt Deutsch Tamás fürdés közben... nem akármilyen idézettel
Deutsch Tamás belföldön nyaral, ahogy azt járványhelyzet idején kell Mindezt egy félmeztelen fotóval tudatta a közösségi oldalán A Fidesz EP-képviselője a Tisza-tónál tölti a pihenő...
  
Botrány: Kamuigazolásokkal jutottak sportlövők fegyverhez
A Budapesti V és XIII Kerületi ügyészség huszonkilenc személlyel szemben emelt vádat lőfegyverrel visszaélés és közokirat-hamisítás miatt, mert jogtalanul jutottak sportcélú fegyvereng...
  
Hivatalos: Megtartják az augusztus 20-i, ünnepi szentmisét
Megtartják a szentmisét augusztus 20-án a budapesti Szent István-bazilikában; a Szent Jobb-körmenet helyett ereklyés áldást kapnak a hívek – közölte az Esztergom-Budapesti Főegyházmegy...
  
Esélytelen, hogy megtérüljön a hajdúnánási 65 milliárdos MotoGP-pálya
A pályának évente 1 milliárd forint nyereséget kellene hozni, ahhoz, hogy 65 év alatt megtérüljön a befektetés Kizárt, hogy 65 milliárd forint elég legyen a Hajdúnánásra tervezett Moto...
  
Illegális rákötések és fertőzött víz Siófokon
Eddig forralni kellett, most már újra iható a siófoki csapvíz Megszűnt a baktériumszennyezettség a vezetékes ivóvízben, így mostantól azt újra forralás nélkül lehet fogyasztani Siófo...
  
Tállai András: Világraszólóak a magyar járványügyi gazdaságvédelmi intézkedések
Nemcsak a járványügyi védekezésben elért eredményei alapján tartozik Magyarország a világ élvonalába, hanem a koronavírus káros gazdasági hatásaival szemben is kiválóan teljesített....
  
Borzalom Győr-Moson-Sopron Megyében: Éveken át bántalmazta, többször hányásig fojtogatta a gyermekét az apa
Vádat emelt a Győr-Moson-Sopron Megyei Főügyészség egy házaspár ellen négy lányuk bántalmazása, veszélyeztetése, valamint szexuális erőszak miatt - tájékoztatta a vádhatóság szerd...
  
Államtitkár: A kormány intézkedéseinek hála, egyre többet vásárolnak az emberek
Idén is pozitív eredménnyel zárhat a kiskereskedelem, amely egy rövid visszarendeződési időt követően már emelkedést mutatott, ez pedig a kormányzati intézkedéseknek is köszönhető - ...
  
Orbán: Magyarország készen áll segítséget és támogatást nyújtani Libanonnak
Levélben kondoleált Orbán Viktor miniszterelnök libanoni kollégájának, Hasszan Diabnak a Bejrútban történt tragikus robbanás kapcsán, amely számos emberéletet követelt és borzasztóan ...
  
Eltörte egy 65 éves asszony állkapcsát a most elfogott férfi
Elfogták azt a férfit, aki kirabolt egy munkába igyekvő 65 éves asszonyt Vácon Az eset július 28-án történt a Szent László úton, amikor is a nő korai munkakezdése miatt hajnali háromko...
  
Államtitkár: eddig több mint 1 millió munkavállalón segítettek
A június közepi mélypontot követően augusztus első napjaira közel 25 ezerrel csökkent a regisztrált álláskeresők száma Magyarországon, ami egyértelműen jelzi, hogy kedvező fordulat me...
  
Simicska Lajos gyűjtheti a számlákat és küldheti a fotókat a kormánynak
Minden esetben számlát kell kérni - tudhatják meg a Magyar Turisztikai Ügynökség (MTÜ) animációs kisfilmjéből a Kisfaludy-pályázat győztesei, köztük Simicska Lajos és több fideszes ...
  
Érdekes bejelentést tett Mészáros Lőrincék biztosítója
Meglehetősen szűkszavú közleményt tett közzé a CIG Pannónia Életbiztosító Nyrt, amelynek azonban akár komolyabb következményei is lehetnek Szerda reggel a Budapesti Értéktőzsde honlap...
  
Új napijegyet vezettek be a népszerű üdülő területén
Új összevont közlekedési napijegyet vezettek be a Dunakanyarban, amellyel a MÁV, a Volánbusz, a HÉV és a Mahart helyi járatai is igénybe vehetők - közölte a kormányszóvivő Szentkirály...
  
Váratlan dolgot tett Kaleta ügyvédje
Visszavonta a fellebbezést a gyermekpornográfia miatt elítélt Kaleta Gábor ügyvédje, így az első fokon kiszabott büntetés jogerőssé vált, az eljárás nem folytatódik másodfokon – í...
  
THE HUNGARIAN TIMES Impresszum / Sütik
Formálisan megszűnt a Fidesz kétharmada
Nem biztos, hogy mindenkinek feltűnt, de a múlt pénteken motorbaleset áldozatául esett fideszes Koncz Ferenc halálával 133-ról 132-re csökkent a kormánypárti képviselők száma, vagyis papíron megszűnt a Fidesz kétharmada

Azért papíron, mert a jobbikból kivált kvázi-ellenzéki Mi Hazánk és a német nemzetiség képviselő miatt a valós helyzet ennél sokkal bonyolultabb

De ettől még matematikailag és szimbolikusan is igaz, hogy a Fidesznek nincs kétharmada, és ha a párt elveszíti Koncz eddigi székét, akkor nem is lesz neki

Koncz Ferenc választókörzetében, a borsodi 6-os számúban ezért időközi választást kell majd tartani

Ha ezt az ellenzék nyerné, a korábbi példák alapján kissé izgalmasabbá válhatna az egyre inkább ellaposodó parlamenti élet, hiszen a kormánypárt kompromisszumokra kényszerülne, ha nem is feltétlenül az ellenzékkel, de a csatlósaival mindenképpen

De ez a körzet annak ellenére nem az ellenzéknek áll, hogy Koncz legutóbb 50 százalék alatti eredménnyel vitte el a széket és az ellenzék azóta - az másfél évvel későbbi önkormányzati választás eredményei szerint legalábbis - elvben erősödött

Nézzük, mit érdemes tudni Koncz Ferenc választókerületéről, ahol a most elhunyt képviselő elődje maga a jogerősen börtönbüntetésre ítélt, szintén fideszes Mengyi Voldemort Roland volt! Nagy terület kis falvakkal A borsodi 6-os számú nem igazán nevezhető tipikusnak

Az a puszta tény, hogy a motorbalesetben meghalt fideszes jelölt 2018-ban “csak” a szavazatok 49,3 százalékával nyerte el a mandátumot, akár igen szoros eredményt is előrevetíthetne

Csakhogy ez a tiszaújvárosi központú 6-os tényleg nem egy átlagos választókerület

A választókerületben, hiába van szó szokatlanul nagy területről, eleve nincsenek nagy, sőt közepes méretű települések sem

A központ, a messze legnagyobb és az ipara révén még annál is gazdagabb Tiszaújváros is mindössze 15 ezer lakosú, Szerencs 9 ezres sincs, Szikszó 5 ezres, Tokaj 4 ezres, vagyis az idetartozó városok inkább falu méretűek, a körzetben leginkább kisebb, jellemzően szegény települések találhatók

A választókerület a lakosság iskolázottságát nézve kilóg az országos átlagból

A körzetre vonatkozó utolsó adat, amit találtam, 2011-es

Ekkor a diplomások aránya országosan 18,2 százalékos volt, a 6

számú borsodi körzet akkor majdnem pontosan 100 ezer lakója közül viszont mindössze 9358 volt diplomás, vagyis 10 százaléknál is kevesebben, ami durván az országos átlag felét tette ki

A nagyrészt apró falvak lakói között sok a roma, a kifejezetten szegény és a közmunkás

Az országos tapasztalatok szerint ahol a közmunka a legfontosabb munkalehetőség, ott a Fidesz erős szokott lenni

Az ellenzék messze legerősebb pártja az itteni kistelepüléseken jó ideje eleve a Jobbik volt

Nem véletlenül végzett két éve a második helyen a párt más ellenzékiek által nem támogatott jelöltje, Bíró László 31,6 százalékkal, míg a harmadik az MSZP-Párbeszéd szintén magában induló embere, Pap Zsolt lett, de ő már a felét sem kapta Bíró szavazatainak és alig több, mint negyedannyian szavaztak rá, mint Koncz Ferencre, annak ellenére, hogy a körzet fővárosa és leggazdagabb települése, Tiszaújváros szocialista bástyának számít

De Újváros vezetése még a vonzáskörzetébe tartozó falvakkal együtt is csak a potenciális választók negyedére van hatással

A negyedik helyre 2018-ban az azóta teljesen széteső LMP jelöltje, Tarnai Gábor 2,27 százalékkal, vagyis minimális mennyiségű, kevesebb, mint 1200 szavazattal futott be

A tavalyi önkormányzati választás óta az ellenzék vezető erejének számító Momentum és DK errefelé annyira nem voltak jelen 2018-ban, hogy egyéni jelöltet sem tudtak állítani

Az ellenzéki pártok közötti akkori viszonyt pedig jól jellemzi, hogy a körzetben nem volt semmiféle, akár töredékes összefogás sem

Koncz Ferenc 49,3 százalékával szemben a fenti négy ellenzéki pártjelölt együtt 48,81 százalékot szerzett legutóbb, míg a maradék nem kevesebb, mint 15 kamu mikropárt jelöltjei között oszlott meg

Önmagában az a tény, hogy ennyi kamupárti jelölt volt képes felkerülni a szavazólapra, jól illusztrálja a Fidesz helyi szervezettségét, hiszen ők kizárólag a kormánypárt érdekeit szolgálták

Nem is rosszul, hiszen abban az elméleti esetben, ha egyikük sem indul és a nagy pártok összefognak, akár meg is verhették volna Konczot

Az utolsó választás, amiből esetleg további következtetéseket vonhatunk le, a tavaly őszi önkormányzati volt

A körzet legnagyobb településén, a stabilan ellenzéki Tiszaújvárosban ekkor árnyalatnyit erősödött a Fidesz: míg 2014-ben az összes egyéni körzetet az MSZP nyerte, 19-ben a szocialisták és a helyi lokálpatrióták szövetsége vitte véghez ugyanezt, de a 2014-es 1 darab kompenzációs listás fideszes után tavaly 3 kormánypárti jutott be a közgyűlésbe

De a város ezzel együtt 100 százalékban szocialista-ellenzéki irányítású maradt

Szerencsen viszont teljesen átalakult 4 év alatt a helyi politika, amiből viszont nem biztos, hogy az ellenzék profitálhat az időközin, bár a Fidesz sem lehet nyugodt miatta

A kisvárosban 2014-ban, az akkor polgármesternek választott Koncz vezetésével aratott a Fidesz: ők adták a polgármestert és az összes, vagyis mind a 8 képviselőt

Számottevő erőt a Fideszen kívül az egyéni listán tőlük csak szoros versenyben lemaradó Lokálpatrióták képviseltek, a pártok közül egyedül a Jobbik indult, meglepően mérsékelt sikerrel, a bejutáshoz szükséges szavazatszámok negyedét-ötödét produkálva

2018-ben viszont már a függetlenek arattak: mind a polgármester, mind az összes egyéni képviselő közülük került ki, az egyéni listás választások őket a már nem befutó helyeken szoros alakzatban követte a 8 fideszes jelölt, míg a korábban jelen sem lévő ellenzéki pártok egy része hiába állt össze a Jobbik-MSZP-Momentum-Mindenki Magyarországa formációban, az ő embereik a lista legvégére kerültek, messze a bejutó helyektől

Szikszót 2014 és 2019 után egyaránt függetlenek, illetve lokálpatrióták irányítják

Tokajban 2014-ben a 6 helyi képviselő között a függetlenek mellett akadt mutatóba egy fideszes és egy EGYÜTT-PM-MSZP-DK-s unikum, 2019-ben viszont már csak függetlenek jutottak be

A háttérben már beszélgetnek Az ellenzéki pártok a 444 tudomása szerint Koncz Ferenc halála után nem sokkal már elkezdtek gondolkodni az időközi választáson, de a temetésig kegyeleti okokból nem akarnak ilyesmivel a nyilvánosság elé lépni

A körzetet egy optimizmust sugározni igyekvő ellenzéki kampányguru is csak “alulról billegőnek” és “nem nyerhetetlennek” tudta nevezni, hogy később azt fejtegesse, a mandátum szerinte csak akkor nyerhető el, ha csak egy ellenzéki jelölt lesz, aki mögött ténylegesen felsorakozik mindenki és kampányol is érte, nem csak a nevüket adják

Ha a jelölt kiválasztásakor torzsalkodás indul, akkor "ők nyernek" - fogalmazott, bár azt is hozzátette, hogy az önkormányzati választások tapasztalata alapján ha az ellenzék tényleg össze tud állni valaki mögött, akkor a pártok szavazatai ténylegesen összeadhatók, és akkor lehet esélyük

(Koncz 2018-ban mindössze fél százalékot vert volna egy, a Jobbik, az MSZP és az LMP táborát maga mögé állító jelöltre

) A 2018-as eredményekből és a körzet településszerkezetéből kiindulva egy jobbikos jelölt támogatása lenne a legkézenfekvőbb, de nagy kérdés, hogy az azóta alaposan átalakuló pártnak mi lett a helyi szervezettségével és a támogatottságával

A Jobbik korábban a jelentősebb roma lakossággal bíró falvakban volt igazán erős errefelé, nyilván nem függetlenül a korábbi rasszizmusától

Kérdés, hogy a néppárti irányba elmozdulva a korábbi támogatóik mekkora részét tudják errefelé megszólítani és hogy közülük mennyit tud leszalámizni a kvázi-ellenzéki Mi Hazánk

Az MSZP építhet ugyan a tiszaújvárosi bázisára, de a legutóbbi eredménye megmutatta, hogy a kistelepüléseken ez önmagában semmire sem elég

Így az sem elképzelhetetlen, hogy az ellenzék megpróbál nem az eddigi jelöltkészletből válogatni

Kérdés az is, hogy ebben a tényleg speciális szerkezetű választókerületben érdemes-e például előválasztást tartaniuk, ami 2019-ben Budapesten és több nagyvárosban sikeres módszernek bizonyult

Az ellenzéknek - a valós parlamenti matematikáról függetlenül - igen fontos szimbolikus győzelem lenne papíron lebontani a fideszes kétharmadot

Hasonló okokból lesz fontos ez a választás a kormánypártnak

Idő sincs sok, főleg az ellenzéknek nem

A háttérmegbeszélések egyik résztvevője szerint csak néhány hetük van megállapodni a jelöltben és kitalálni, hogy legyen-e előválasztás

Mindeközben az is nagy kérdés, hogy az esetlegesen újraéledő járvány mennyiben fogja befolyásolni ezt az egészet

Mármint az biztos, hogy valószínűleg nagyon, de a közvélemény hangulata olyan, most egyszerűen még nem látható történésektől is függ, amikre talán a legprofibb kampányguruk sem tudnak felkészülni

Az, hogy Magyarország eddig ennyire megúszta, nyilván nem tett rosszat a Fidesz esélyeinek, de egy erőteljes második hullám még akkor is durva gazdasági következményekkel járhat, ha az országgal az első hullámhoz hasonlóan aránylag kíméletes lesz a vírus

És ilyen helyzetben a ma még stabilnak tűnő erőviszonyok is felborulhatnak egy pillanat alatt

Forrás: 444
Államtitkár: A kormány intézkedéseinek hála, egyre többet vásárolnak az emberek
Borzalom Győr-Moson-Sopron Megyében: Éveken át bántalmazta, többször hányásig fojtogatta a gyermekét az apa
Korózs Lajos: Az évszázad átverése az inflációt követő nyugdíjemelés
A Dunába vetette magát a Lánchídról két fiatal
Nőveréssel gyanúsítják az Országos Rendőr-főkapitányság egyik csúcsvezetőjét
31 milliárdért javíthatja a MÁV vagonjait a Dunakeszi Járműjavító
Börtönbe került a Kósa Lajost is átverő nő
Repülőgépipari befektetésekre ösztönöz a magyar kormány
Videó is van - migránsok ostromolták a kerítést a szerb oldalról
Van már néhány név is, akit a kormány támogat
Óriási a titkolózás miért lépett vissza a fellebbezéstől Kaleta
Felfüggesztett börtönbüntetést javasolnak a megbilincselt biciklissel szemben
Botrány: Éhségsztrájkba kezdett több tucat külföldi Magyarországon
Bejelentették: Egymillió eurós segélyt küld Magyarország Libanonnak
Karácsony szerint csak Mészáros Lőrinccel vagy fiaival lehet felújíttatni a Lánchidat
Még a Fidesz szavazók szerint is lopják az uniós pénzeket
Jobban nőtt az élelmiszerek ára 2010 óta, mint a nyugdíj
Valaki rendszeresen bele*sz*art a hódmezővásárhelyi fürdő medencéjébe
Korózs Lajos: Az évszázad átverése az inflációt követő nyugdíjemelés
Egy képet posztolt Deutsch Tamás fürdés közben... nem akármilyen idézettel
Botrány: Kamuigazolásokkal jutottak sportlövők fegyverhez
Hivatalos: Megtartják az augusztus 20-i, ünnepi szentmisét
Esélytelen, hogy megtérüljön a hajdúnánási 65 milliárdos MotoGP-pálya
Illegális rákötések és fertőzött víz Siófokon
Tállai András: Világraszólóak a magyar járványügyi gazdaságvédelmi intézkedések
Borzalom Győr-Moson-Sopron Megyében: Éveken át bántalmazta, többször hányásig fojtogatta a gyermekét az apa
Államtitkár: A kormány intézkedéseinek hála, egyre többet vásárolnak az emberek
Orbán: Magyarország készen áll segítséget és támogatást nyújtani Libanonnak
Eltörte egy 65 éves asszony állkapcsát a most elfogott férfi
Államtitkár: eddig több mint 1 millió munkavállalón segítettek
Simicska Lajos gyűjtheti a számlákat és küldheti a fotókat a kormánynak
Érdekes bejelentést tett Mészáros Lőrincék biztosítója
Új napijegyet vezettek be a népszerű üdülő területén
Váratlan dolgot tett Kaleta ügyvédje
Áll a bál a Pesti úti idősotthon körül
Az MTK-val edz Dzsudzsák Balázs a magyar klasszis
Nyílt háború: egymásnak esett a DK és a Momentum Gödön
Csoportos létszámleépítés fenyeget a Tescónál - Magyar Nemzet
Rákkal küzd a magyar híresség, már több műtéten is átesett
Tállai: A magyar járványügyi intézkedések világraszólóak
A Miniszterelnökség a karantén alatt 4,4 millió forintért szervezett gyerekfelügyeletet a dolgozóinak
A magyar nagykövetség épületét is megtépázta a robbanás
Rácz Zsófia elsétált az RTL kérdése elől
Négy lányuk bántalmazása miatt kell bíróság elé állnia egy győri házaspárnak
Fertőzés: elmarad azt Újpest-Kisvárda meccs
Karácsony: van Mészáros Lőrinc, a Mészáros Lőrinc és Társa és a Mészáros Lőrinc és Fia