Kezdőlap   Budapest     2020-08-06   Csatlakozz hozzánk facebookon
43 milliárdot osztott szét a kormány, a legtöbbet egy német alkatrészgyártó cég kapta 
2020 első félévében összesen több mint 43 milliárd forint támogatást utalt ki a kormány 14 nagy cégnek, derül ki a Külgazdasági és Külügyminisztérium adataiból. Ebben benne vannak az egyedi kormánydöntésre (ekd) adott és elvileg a Nemzeti Befektetési Ügynökség által előlegként folyósított, szintén vissza nem térítendő támogatások is. Az átlagos támogatási összeg tehát bő 3 milliárd forint volt.

A legtöbb támogatást az autóalkatrészeket gyártó németországi multi magyar leányvállalata, a Thyssenkrupp Components Technology Hungary Kft. kapta, több mint 11 milliárd forintnyit, üzeme kapacitásbővítésére. Cserébe 460 új munkahely létesítését kellett vállalnia, azaz

az egy új munkahelyre jutó támogatás 24 millió forint felett volt.

A Thyssenkrupp-csoportot harmadszor támogatta egyedi döntéssel az állam, összesen már több mint 25 milliárd forinttal.

Ennél több támogatást egy új munkahely létesítésére csak a dél-koreai hátterű Doosan Energy Solution Kft. kapott, 25,9 millió forintnyit. A cég akkumulátorgyártáshoz szükséges rézfóliaüzemet fog felhúzni Tatabányán, 181 új munkahely létrehozását vállalva a 4,7 milliárd forintnyi állami támogatás fejében. Két éve úgy tervezték, hogy 2019-ben meg is nyithat az Európában egyedülálló üzem, és 2,2 millió elektromos autó gyártásához lesz elég az éves termelés. Végül csak tavaly júliusban tették le az alapkövet.

Rajtuk kívül az idén támogatott cégek közül csak a Valeo Auto-Electric Magyarország Gépjárműalkatrész-gyártó Kft.-nek volt már korábban is egyedi kormánydöntésen alapuló támogatása, 2017-ben 1 milliárd forintot kapott, az idén pedig 1,2 milliárdot, járművillamossági készülékgyárának kapacitás- és portfólióbővítésére. Cserébe a cég 220 munkahely létesítését ígérte. A csoporthoz tartozó Valeo Siemens eAutomotive Hungary Kft. 2018-ban kétszer is részesült hasonló támogatásban, összesen 6,95 milliárd forint értékben.

A második legtöbb támogatást, csaknem 7,5 milliárd forintot a szintén dél-koreai eredetű Hanon System Hungary Kft. nyerte el kompresszorüzeme kapacitásbővítésére. Ők vállalták a legtöbb új munkahely (516) létesítését, így náluk egy emberre vetítve 14,5 millió forintnyi a támogatás. Szijjártó Péter 2018 november végén jelentette be a támogatást, amit akkori közlése szerint a székesfehérvári kapacitásbővítésre, illetve a pécsi és rétsági új telephelyek létesítésére szántak, a külügyminiszter összesen 36,7 milliárd forintos beruházásról beszélt.

Az összegeket nézve a harmadik helyezett a németországi hátterű Schaeffler Savaria Kft., amely kicsivel több mint 5 milliárd forint támogatással fog egy elektromos gépjárművek hajtásláncainak fejlesztésére és gyártására szolgáló létesítményt felépíteni. Náluk új az új jogcímre hivatkozva nem volt szükséges a létszámbővítés vállalása, ennek ellenére egy tavaly novemberi hír szerint 150 új munkahelyet hoznak létre a 23,5 milliárd forintos beruházás révén.

3,4 milliárd forint támogatást kapott májusban ipari létesítmények, irodaházak, lakóházak fal-, födém-, lépcső- és egyéb tartószerkezeteinek előregyártását szolgáló új üzeme létrehozásához a magyar Viastein Kft. A cég 220 új munkahely létrehozását vállalta, így a támogatás 15 millió forint/fő feletti. A Viastein tervezte és kivitelezte a Puskás Ferenc Stadion térburkolati elemeit, egyébként Balázs Attila és Dicső László közös érdekeltsége. Mint korában megírtuk, Balázs a Bayer Construct Zrt. elnök-vezérigazgatója, azé a részvénytársaságé, amely márciusban 933 millió forint támogatást kapott a Pénzügyminisztériumtól egy toronydaru beszerzésére. Balázs már Tiborcz Istvánnal is üzletelt: először balatoni kikötőt vásárolt közösen az akkor még Tiborcz-érdekeltségű Appeninn Nyrt.-vel, majd az utóbbi cégbe is beszállt vállalkozásával, miután megvette Mészáros Lőrinc részvénycsomagját.

Csaknem 3 milliárd forint támogatásra írt alá szerződést júniusban a szintén magyar, közúti-vasúti fuvarozással, raktározással és elosztással foglalkozó East-West Intermodális Logisztikai Szolgáltató Zrt., egy a nevükben jelzett szolgáltatások nyújtására alkalmas komplexum létrehozására. 135 új munkahelyet ígértek be, fejenként így csaknem 3 millió forintnyi náluk a támogatás. Az East-West honlapjának bejegyzése alapján Fényeslitkén tervezték a nyomtávváltáson alapuló logisztikai terminál építését. 18 milliárd forintos beruházásról van szó, amelyre – a honlap szerint – a forrást a társaság tulajdonosai biztosítják. Róluk nem sok derül ki a cégadatokból: az East-West Zrt.-t 2018-ban a Trusty Business Management Zrt. alapította, amelynek vezérigazgatója Tálosi János, tulajdonosa 2018 októberében az Opten gyűjtése szerint Tálosi Adrienn és Tálosi Ádám volt. Az East-West abban az évben árbevételt nem, csupán 790 ezer forint veszteséget könyvelt el, 2019-ről pedig még nem tett közzé mérleget.

Ugyancsak júniusban nyert el csaknem 840 millió forint támogatást a kínai multi oroszlányi gyára, a Wescast Hungary Autóipari Zrt. is. Hogy pontosan mire, nem derül ki a táblázatból, csak az hogy technológia-intenzív fejlesztésről lesz szó, amihez nem kellett létszámbővítést vállalni. Májusban derült ki, hogy a cég 800 dolgozójából 250-et elbocsát, méghozzá úgy, hogy nem tette meg az ilyenkor szükséges bejelentést a csoportos létszámleépítésről. Aztán meg még májusban toborzásba kezdtek, mert kevés lett a létszám.

A 12 cégnél, amelynél vállalták a létszám bővítését, összesen 2713 új munkahelyet kell létrehozni, 37,7 milliárd forintból, vagyis átlagosan 13,9 millió forint az egy új dolgozóra eső vissza nem térítendő állami támogatás.

A G7 cikke szerint tavaly átlagosan 16 millió forint jutott egy munkahely létrehozására az ekd-támogatás keretein belül. 2019-ben a kormány 52 céget támogatott, összesen 105 milliárd forinttal. Ebből az első félévben 28 cégnek összesen 50 milliárd forintot ítéltek meg – a tavalyi első félévben tehát 7 milliárd forinttal több támogatásról született döntés, mint az idén. Mint a portál megjegyzi, az összeg nagyságrendjét talán az érzékelteti a legjobban, hogy

a 450 ezer magyarországi cég összesen 303 milliárd társasági adót fizetett be 2019-ben – ennek a pénznek a harmadát kapja vissza egy maroknyi, többnyire külföldi nagyvállalat.

2004 óta majdnem 626 milliárd forintnyi egyedi, vissza nem térítendő állami támogatást ítéltek meg a cégeknek, 304 nyertes pályázatban. Az évente kiosztott összeg 2016-tól ugrott meg látványosan. 2018 első félévéig 429 milliárd forintnyi volt a vissza nem térítendő állami támogatás, az eltelt két év alatt tehát majdnem 50 százalékkal nőtt a pénzosztás mértéke.

Forrás: 24.hu
Ez is érdekelhet:
                             
Ezek érdekelték olvasóinkat leginkább
Államtitkár: A kormány intézkedéseinek hála, egyre többet vásárolnak az emberek
Borzalom Győr-Moson-Sopron Megyében: Éveken át bántalmazta, többször hányásig fojtogatta a gyermekét az apa
Korózs Lajos: Az évszázad átverése az inflációt követő nyugdíjemelés
Nőveréssel gyanúsítják az Országos Rendőr-főkapitányság egyik csúcsvezetőjét
Könnyű testi sértéssel gyanúsítják az Országos Rendőr-főkapitányság egyik csúcsvezetőjét Ő az a vezérőrnagy, akit egyik beosztottja, egy ezredesnő jelentett fel még tavaly nyáron ...
  
31 milliárdért javíthatja a MÁV vagonjait a Dunakeszi Járműjavító
Négy éven át összesen 31 milliárd forintért javíthatja és fiatalíthatja a Dunakeszi Járműjavító a MÁV-Start Zrt 403 vasúti személykocsiját egy most kapott megbízás alapján, írja a...
  
Börtönbe került a Kósa Lajost is átverő nő
A Mátészalkai Járásbíróság elrendelte a letartóztatását a "csengei örökösnőként" ismertté vált P Máriának, írja a 24hu A portál szerint a nőt hétfőn vették őrizetbe a Nemzet...
  
Repülőgépipari befektetésekre ösztönöz a magyar kormány
Repülőgépipari befektetésekre és légikikötők fejlesztésére ösztönöz a kormány A tervekben volna is ráció, ha nem bukkannának fel mindenütt jól ismert személyek Alternatívát épí...
  
Videó is van - migránsok ostromolták a kerítést a szerb oldalról
Több menekült nem csak erőszakosan, de szeméremsértő módon is viselkedett Migránsok egy csoportja gyűlt össze a határ szerb oldalán, a Röszke közelében található kiserdőben kedd est...
  
Van már néhány név is, akit a kormány támogat
Demjén Rózsi, Balázs Fecó vagy a Tankcsapda biztosan a támogatottak között van Szentkirályi Alexandra kormányszóvivő videóban árult el részleteket a kormány által biztosított zeneipar...
  
Óriási a titkolózás miért lépett vissza a fellebbezéstől Kaleta
Mester Csaba ügyvédi titoktartási kötelezettségére hivatkozva miatt nem hajlandó nyilatkozni a pedofilbotrányba keveredett Kaleta Gábor ügyéről Nem árulja el a pedofilbotrányba keveredet...
  
Felfüggesztett börtönbüntetést javasolnak a megbilincselt biciklissel szemben
Az ügyészség azt indítványozta, hogy a bíróság tárgyalás nélkül szabjon ki a piroson áthajtó, majd a rendőröknek ellenálló nőre felfüggesztett börtönbüntetést Az ügyészség h...
  
Botrány: Éhségsztrájkba kezdett több tucat külföldi Magyarországon
A fogvatartási körülmények ellen tiltakozva éhségsztrájkba kezdtek a nyírbátori idegenrendészeti fogdán tartott külföldiek A Helsinki Bizottság szerint olyan embereket is fogva tartanak ...
  
Bejelentették: Egymillió eurós segélyt küld Magyarország Libanonnak
Egymillió eurót adományoz a magyar kormány a bejrúti robbanás után a rengeteg sérült ellátásával és a halálos áldozatok felkutatásával küzdő Libanonnak - jelentette be szerdán Azbe...
  
Karácsony szerint csak Mészáros Lőrinccel vagy fiaival lehet felújíttatni a Lánchidat
Nem ér véget a Lánchíd felújítása körül kialakult politikai szappanopera: élesen támadta a Közbeszerzési Döntőbizottság keddi döntését Karácsony Gergely főpolgármester. Eredetile...
  
Még a Fidesz szavazók szerint is lopják az uniós pénzeket
Tanulságos kutatást tett közzé a Publicus Intézet, amelyet a Népszava megbízásából készített. A megkérdezettek 87 százaléka úgy gondolja, az uniónak szigorúbban kellene ellenőrizni...
  
Jobban nőtt az élelmiszerek ára 2010 óta, mint a nyugdíj
A kormány 2010-ben vezette be az inflációkövető nyugdíjemelési rendszert, de főleg a gyógyszerek áremelkedése rontott a helyzetükön. A nettó átlagbérek nőttek, a nyugdíjasok pedig le...
  
Valaki rendszeresen bele*sz*art a hódmezővásárhelyi fürdő medencéjébe
Újra megtörténik: valaki ismét rendszeresen belepiszkít a hódmezővásárhelyi fürdő meleg vizes medencébe Két éve is hasonló problémákkal küzdöttek a strandfürdőben Márki-Zay Péte...
  
Korózs Lajos: Az évszázad átverése az inflációt követő nyugdíjemelés
Az elszegényedés útjára lép, aki nyugdíjas lesz - mondta az Országgyűlés népjóléti bizottságának szocialista elnöke hétfőn, a Facebookon közvetített online sajtótájékoztatóján....
  
Egy képet posztolt Deutsch Tamás fürdés közben... nem akármilyen idézettel
Deutsch Tamás belföldön nyaral, ahogy azt járványhelyzet idején kell Mindezt egy félmeztelen fotóval tudatta a közösségi oldalán A Fidesz EP-képviselője a Tisza-tónál tölti a pihenő...
  
Botrány: Kamuigazolásokkal jutottak sportlövők fegyverhez
A Budapesti V és XIII Kerületi ügyészség huszonkilenc személlyel szemben emelt vádat lőfegyverrel visszaélés és közokirat-hamisítás miatt, mert jogtalanul jutottak sportcélú fegyvereng...
  
Hivatalos: Megtartják az augusztus 20-i, ünnepi szentmisét
Megtartják a szentmisét augusztus 20-án a budapesti Szent István-bazilikában; a Szent Jobb-körmenet helyett ereklyés áldást kapnak a hívek – közölte az Esztergom-Budapesti Főegyházmegy...
  
Esélytelen, hogy megtérüljön a hajdúnánási 65 milliárdos MotoGP-pálya
A pályának évente 1 milliárd forint nyereséget kellene hozni, ahhoz, hogy 65 év alatt megtérüljön a befektetés Kizárt, hogy 65 milliárd forint elég legyen a Hajdúnánásra tervezett Moto...
  
Illegális rákötések és fertőzött víz Siófokon
Eddig forralni kellett, most már újra iható a siófoki csapvíz Megszűnt a baktériumszennyezettség a vezetékes ivóvízben, így mostantól azt újra forralás nélkül lehet fogyasztani Siófo...
  
Tállai András: Világraszólóak a magyar járványügyi gazdaságvédelmi intézkedések
Nemcsak a járványügyi védekezésben elért eredményei alapján tartozik Magyarország a világ élvonalába, hanem a koronavírus káros gazdasági hatásaival szemben is kiválóan teljesített....
  
Borzalom Győr-Moson-Sopron Megyében: Éveken át bántalmazta, többször hányásig fojtogatta a gyermekét az apa
Vádat emelt a Győr-Moson-Sopron Megyei Főügyészség egy házaspár ellen négy lányuk bántalmazása, veszélyeztetése, valamint szexuális erőszak miatt - tájékoztatta a vádhatóság szerd...
  
Államtitkár: A kormány intézkedéseinek hála, egyre többet vásárolnak az emberek
Idén is pozitív eredménnyel zárhat a kiskereskedelem, amely egy rövid visszarendeződési időt követően már emelkedést mutatott, ez pedig a kormányzati intézkedéseknek is köszönhető - ...
  
Orbán: Magyarország készen áll segítséget és támogatást nyújtani Libanonnak
Levélben kondoleált Orbán Viktor miniszterelnök libanoni kollégájának, Hasszan Diabnak a Bejrútban történt tragikus robbanás kapcsán, amely számos emberéletet követelt és borzasztóan ...
  
Eltörte egy 65 éves asszony állkapcsát a most elfogott férfi
Elfogták azt a férfit, aki kirabolt egy munkába igyekvő 65 éves asszonyt Vácon Az eset július 28-án történt a Szent László úton, amikor is a nő korai munkakezdése miatt hajnali háromko...
  
Államtitkár: eddig több mint 1 millió munkavállalón segítettek
A június közepi mélypontot követően augusztus első napjaira közel 25 ezerrel csökkent a regisztrált álláskeresők száma Magyarországon, ami egyértelműen jelzi, hogy kedvező fordulat me...
  
Simicska Lajos gyűjtheti a számlákat és küldheti a fotókat a kormánynak
Minden esetben számlát kell kérni - tudhatják meg a Magyar Turisztikai Ügynökség (MTÜ) animációs kisfilmjéből a Kisfaludy-pályázat győztesei, köztük Simicska Lajos és több fideszes ...
  
Érdekes bejelentést tett Mészáros Lőrincék biztosítója
Meglehetősen szűkszavú közleményt tett közzé a CIG Pannónia Életbiztosító Nyrt, amelynek azonban akár komolyabb következményei is lehetnek Szerda reggel a Budapesti Értéktőzsde honlap...
  
Új napijegyet vezettek be a népszerű üdülő területén
Új összevont közlekedési napijegyet vezettek be a Dunakanyarban, amellyel a MÁV, a Volánbusz, a HÉV és a Mahart helyi járatai is igénybe vehetők - közölte a kormányszóvivő Szentkirály...
  
Váratlan dolgot tett Kaleta ügyvédje
Visszavonta a fellebbezést a gyermekpornográfia miatt elítélt Kaleta Gábor ügyvédje, így az első fokon kiszabott büntetés jogerőssé vált, az eljárás nem folytatódik másodfokon – í...
  
THE HUNGARIAN TIMES Impresszum / Sütik
43 milliárdot osztott szét a kormány, a legtöbbet egy német alkatrészgyártó cég kapta
2020 első félévében összesen több mint 43 milliárd forint támogatást utalt ki a kormány 14 nagy cégnek, derül ki a Külgazdasági és Külügyminisztérium adataiból. Ebben benne vannak az egyedi kormánydöntésre (ekd) adott és elvileg a Nemzeti Befektetési Ügynökség által előlegként folyósított, szintén vissza nem térítendő támogatások is. Az átlagos támogatási összeg tehát bő 3 milliárd forint volt.

A legtöbb támogatást az autóalkatrészeket gyártó németországi multi magyar leányvállalata, a Thyssenkrupp Components Technology Hungary Kft. kapta, több mint 11 milliárd forintnyit, üzeme kapacitásbővítésére. Cserébe 460 új munkahely létesítését kellett vállalnia, azaz

az egy új munkahelyre jutó támogatás 24 millió forint felett volt.

A Thyssenkrupp-csoportot harmadszor támogatta egyedi döntéssel az állam, összesen már több mint 25 milliárd forinttal.

Ennél több támogatást egy új munkahely létesítésére csak a dél-koreai hátterű Doosan Energy Solution Kft. kapott, 25,9 millió forintnyit. A cég akkumulátorgyártáshoz szükséges rézfóliaüzemet fog felhúzni Tatabányán, 181 új munkahely létrehozását vállalva a 4,7 milliárd forintnyi állami támogatás fejében. Két éve úgy tervezték, hogy 2019-ben meg is nyithat az Európában egyedülálló üzem, és 2,2 millió elektromos autó gyártásához lesz elég az éves termelés. Végül csak tavaly júliusban tették le az alapkövet.

Rajtuk kívül az idén támogatott cégek közül csak a Valeo Auto-Electric Magyarország Gépjárműalkatrész-gyártó Kft.-nek volt már korábban is egyedi kormánydöntésen alapuló támogatása, 2017-ben 1 milliárd forintot kapott, az idén pedig 1,2 milliárdot, járművillamossági készülékgyárának kapacitás- és portfólióbővítésére. Cserébe a cég 220 munkahely létesítését ígérte. A csoporthoz tartozó Valeo Siemens eAutomotive Hungary Kft. 2018-ban kétszer is részesült hasonló támogatásban, összesen 6,95 milliárd forint értékben.

A második legtöbb támogatást, csaknem 7,5 milliárd forintot a szintén dél-koreai eredetű Hanon System Hungary Kft. nyerte el kompresszorüzeme kapacitásbővítésére. Ők vállalták a legtöbb új munkahely (516) létesítését, így náluk egy emberre vetítve 14,5 millió forintnyi a támogatás. Szijjártó Péter 2018 november végén jelentette be a támogatást, amit akkori közlése szerint a székesfehérvári kapacitásbővítésre, illetve a pécsi és rétsági új telephelyek létesítésére szántak, a külügyminiszter összesen 36,7 milliárd forintos beruházásról beszélt.

Az összegeket nézve a harmadik helyezett a németországi hátterű Schaeffler Savaria Kft., amely kicsivel több mint 5 milliárd forint támogatással fog egy elektromos gépjárművek hajtásláncainak fejlesztésére és gyártására szolgáló létesítményt felépíteni. Náluk új az új jogcímre hivatkozva nem volt szükséges a létszámbővítés vállalása, ennek ellenére egy tavaly novemberi hír szerint 150 új munkahelyet hoznak létre a 23,5 milliárd forintos beruházás révén.

3,4 milliárd forint támogatást kapott májusban ipari létesítmények, irodaházak, lakóházak fal-, födém-, lépcső- és egyéb tartószerkezeteinek előregyártását szolgáló új üzeme létrehozásához a magyar Viastein Kft. A cég 220 új munkahely létrehozását vállalta, így a támogatás 15 millió forint/fő feletti. A Viastein tervezte és kivitelezte a Puskás Ferenc Stadion térburkolati elemeit, egyébként Balázs Attila és Dicső László közös érdekeltsége. Mint korában megírtuk, Balázs a Bayer Construct Zrt. elnök-vezérigazgatója, azé a részvénytársaságé, amely márciusban 933 millió forint támogatást kapott a Pénzügyminisztériumtól egy toronydaru beszerzésére. Balázs már Tiborcz Istvánnal is üzletelt: először balatoni kikötőt vásárolt közösen az akkor még Tiborcz-érdekeltségű Appeninn Nyrt.-vel, majd az utóbbi cégbe is beszállt vállalkozásával, miután megvette Mészáros Lőrinc részvénycsomagját.

Csaknem 3 milliárd forint támogatásra írt alá szerződést júniusban a szintén magyar, közúti-vasúti fuvarozással, raktározással és elosztással foglalkozó East-West Intermodális Logisztikai Szolgáltató Zrt., egy a nevükben jelzett szolgáltatások nyújtására alkalmas komplexum létrehozására. 135 új munkahelyet ígértek be, fejenként így csaknem 3 millió forintnyi náluk a támogatás. Az East-West honlapjának bejegyzése alapján Fényeslitkén tervezték a nyomtávváltáson alapuló logisztikai terminál építését. 18 milliárd forintos beruházásról van szó, amelyre – a honlap szerint – a forrást a társaság tulajdonosai biztosítják. Róluk nem sok derül ki a cégadatokból: az East-West Zrt.-t 2018-ban a Trusty Business Management Zrt. alapította, amelynek vezérigazgatója Tálosi János, tulajdonosa 2018 októberében az Opten gyűjtése szerint Tálosi Adrienn és Tálosi Ádám volt. Az East-West abban az évben árbevételt nem, csupán 790 ezer forint veszteséget könyvelt el, 2019-ről pedig még nem tett közzé mérleget.

Ugyancsak júniusban nyert el csaknem 840 millió forint támogatást a kínai multi oroszlányi gyára, a Wescast Hungary Autóipari Zrt. is. Hogy pontosan mire, nem derül ki a táblázatból, csak az hogy technológia-intenzív fejlesztésről lesz szó, amihez nem kellett létszámbővítést vállalni. Májusban derült ki, hogy a cég 800 dolgozójából 250-et elbocsát, méghozzá úgy, hogy nem tette meg az ilyenkor szükséges bejelentést a csoportos létszámleépítésről. Aztán meg még májusban toborzásba kezdtek, mert kevés lett a létszám.

A 12 cégnél, amelynél vállalták a létszám bővítését, összesen 2713 új munkahelyet kell létrehozni, 37,7 milliárd forintból, vagyis átlagosan 13,9 millió forint az egy új dolgozóra eső vissza nem térítendő állami támogatás.

A G7 cikke szerint tavaly átlagosan 16 millió forint jutott egy munkahely létrehozására az ekd-támogatás keretein belül. 2019-ben a kormány 52 céget támogatott, összesen 105 milliárd forinttal. Ebből az első félévben 28 cégnek összesen 50 milliárd forintot ítéltek meg – a tavalyi első félévben tehát 7 milliárd forinttal több támogatásról született döntés, mint az idén. Mint a portál megjegyzi, az összeg nagyságrendjét talán az érzékelteti a legjobban, hogy

a 450 ezer magyarországi cég összesen 303 milliárd társasági adót fizetett be 2019-ben – ennek a pénznek a harmadát kapja vissza egy maroknyi, többnyire külföldi nagyvállalat.

2004 óta majdnem 626 milliárd forintnyi egyedi, vissza nem térítendő állami támogatást ítéltek meg a cégeknek, 304 nyertes pályázatban. Az évente kiosztott összeg 2016-tól ugrott meg látványosan. 2018 első félévéig 429 milliárd forintnyi volt a vissza nem térítendő állami támogatás, az eltelt két év alatt tehát majdnem 50 százalékkal nőtt a pénzosztás mértéke.

Forrás: 24.hu
Államtitkár: A kormány intézkedéseinek hála, egyre többet vásárolnak az emberek
Borzalom Győr-Moson-Sopron Megyében: Éveken át bántalmazta, többször hányásig fojtogatta a gyermekét az apa
Korózs Lajos: Az évszázad átverése az inflációt követő nyugdíjemelés
A Dunába vetette magát a Lánchídról két fiatal
Nőveréssel gyanúsítják az Országos Rendőr-főkapitányság egyik csúcsvezetőjét
31 milliárdért javíthatja a MÁV vagonjait a Dunakeszi Járműjavító
Börtönbe került a Kósa Lajost is átverő nő
Repülőgépipari befektetésekre ösztönöz a magyar kormány
Videó is van - migránsok ostromolták a kerítést a szerb oldalról
Van már néhány név is, akit a kormány támogat
Óriási a titkolózás miért lépett vissza a fellebbezéstől Kaleta
Felfüggesztett börtönbüntetést javasolnak a megbilincselt biciklissel szemben
Botrány: Éhségsztrájkba kezdett több tucat külföldi Magyarországon
Bejelentették: Egymillió eurós segélyt küld Magyarország Libanonnak
Karácsony szerint csak Mészáros Lőrinccel vagy fiaival lehet felújíttatni a Lánchidat
Még a Fidesz szavazók szerint is lopják az uniós pénzeket
Jobban nőtt az élelmiszerek ára 2010 óta, mint a nyugdíj
Valaki rendszeresen bele*sz*art a hódmezővásárhelyi fürdő medencéjébe
Korózs Lajos: Az évszázad átverése az inflációt követő nyugdíjemelés
Egy képet posztolt Deutsch Tamás fürdés közben... nem akármilyen idézettel
Botrány: Kamuigazolásokkal jutottak sportlövők fegyverhez
Hivatalos: Megtartják az augusztus 20-i, ünnepi szentmisét
Esélytelen, hogy megtérüljön a hajdúnánási 65 milliárdos MotoGP-pálya
Illegális rákötések és fertőzött víz Siófokon
Tállai András: Világraszólóak a magyar járványügyi gazdaságvédelmi intézkedések
Borzalom Győr-Moson-Sopron Megyében: Éveken át bántalmazta, többször hányásig fojtogatta a gyermekét az apa
Államtitkár: A kormány intézkedéseinek hála, egyre többet vásárolnak az emberek
Orbán: Magyarország készen áll segítséget és támogatást nyújtani Libanonnak
Eltörte egy 65 éves asszony állkapcsát a most elfogott férfi
Államtitkár: eddig több mint 1 millió munkavállalón segítettek
Simicska Lajos gyűjtheti a számlákat és küldheti a fotókat a kormánynak
Érdekes bejelentést tett Mészáros Lőrincék biztosítója
Új napijegyet vezettek be a népszerű üdülő területén
Váratlan dolgot tett Kaleta ügyvédje
Áll a bál a Pesti úti idősotthon körül
Az MTK-val edz Dzsudzsák Balázs a magyar klasszis
Nyílt háború: egymásnak esett a DK és a Momentum Gödön
Csoportos létszámleépítés fenyeget a Tescónál - Magyar Nemzet
Rákkal küzd a magyar híresség, már több műtéten is átesett
Tállai: A magyar járványügyi intézkedések világraszólóak
A Miniszterelnökség a karantén alatt 4,4 millió forintért szervezett gyerekfelügyeletet a dolgozóinak
A magyar nagykövetség épületét is megtépázta a robbanás
Rácz Zsófia elsétált az RTL kérdése elől
Négy lányuk bántalmazása miatt kell bíróság elé állnia egy győri házaspárnak
Fertőzés: elmarad azt Újpest-Kisvárda meccs
Karácsony: van Mészáros Lőrinc, a Mészáros Lőrinc és Társa és a Mészáros Lőrinc és Fia