Budapest     2020-09-21   Csatlakozz hozzánk facebookon
259 ezer forint volt a nettó átlagkereset itthon 
Idén májusban a bruttó átlagkereset 398 800 forint volt, 9,4 százalékkal magasabb, mint egy évvel korábban

2020

január–májusban a bruttó átlagkereset 390 000, a kedvezmények nélkül számolt nettó átlagkereset 259 300 forint volt, mindkettő 8,8 százalékkal nőtt az előző év azonos időszakához viszonyítva, írja a Központi Statisztikai Hivatal

2020

májusban: A teljes munkaidőben alkalmazásban állók bruttó átlagkeresete – a legalább 5 főt foglalkoztató vállalkozásoknál, a költségvetési intézményeknél és a foglalkoztatás szempontjából jelentős nonprofit szervezeteknél – 398 800, közfoglalkoztatottak nélkül számolva 409 800 forint volt

A nettó átlagkereset kedvezmények nélkül 265 200, a kedvezményeket is figyelembe véve 274 500 forintot ért el

A bruttó és a kedvezmények nélkül számított nettó átlagkereset egyformán 9,4%-kal nőtt

A kedvezmények figyelembevételével számított nettó kereset – összefüggésben a meghatározott szakágazatokban dolgozók bruttó béréből fizetendő járulékok átmeneti mérséklésével, illetve mentesítésével – ennél nagyobb mértékben, 9,9%-kal növekedett az előző év azonos időszakához képest

A rendszeres (prémium, jutalom, egyhavi különjuttatás nélküli) bruttó átlagkereset 370 600 forintra becsülhető, amely 8,4%-kal magasabb, mint egy évvel korábban

2020

január–május: A teljes munkaidőben alkalmazásban állók bruttó átlagkeresete – a legalább 5 főt foglalkoztató vállalkozásoknál, a költségvetési intézményeknél és a foglalkoztatás szempontjából jelentős nonprofit szervezeteknél – 390 000, közfoglalkoztatottak nélkül számolva 400 100 forint volt

A nettó átlagkereset kedvezmények nélkül 259 300, a kedvezményeket is figyelembe véve 268 100 forintot ért el

A bruttó és a kedvezmények nélkül számított nettó átlagkereset egyaránt 8,8, a kedvezmények figyelembevételével számított nettó kereset 9,1%-kal nőtt az előző év azonos időszakához képest

A bruttó átlagkereset a pénzügyi és biztosítási tevékenység gazdasági ágban volt a legmagasabb (721 300 forint), és a szálláshely-szolgáltatás, vendéglátás területén a legalacsonyabb (247 800 forint)

A bruttó átlagkereset a teljes munkaidőben alkalmazásban álló férfiaknál 426 100, a nők esetében 354 500 forintot ért el, ez a férfiaknál 8,4, a nőknél 9,3%-os növekedést jelent egy év alatt

A bruttó átlagkereset a 25 év alattiak körében 284 5600, a 25–54 évesek esetében 406 400, az 54 év felettieknél pedig 374 900 forint volt

Az átlagkereset növekedése az egyes korcsoportokban rendre 3,9, 8,9, illetve 7,2% volt az előző év azonos időszakához viszonyítva

A rendszeres (prémium, jutalom, egyhavi különjuttatás nélküli) bruttó átlagkereset 361 300 forintra becsülhető, amely 8,4%-kal magasabb, mint egy évvel korábban

A reálkereset 5,1%-kal emelkedett, a fogyasztói árak előző év azonos időszakához mért 3,5%-os növekedése mellett

Forrás: index
Ez is érdekelhet:
                             
Ezek érdekelték olvasóinkat leginkább
Figyelem: Teljes rendszerváltást követelve utakat zárnak le dühös autósok országszerte
Övék a legnagyobb családi vállalkozás, de csak Mészárosnak osztottak lapot
Letöltendő börtönt kért az ügyészség Gáspár Győzőre
Óriási bajban vannak a budapesti vendéglátóhelyek: Elbocsátásokon és bezáráson gondolkodnak
A csőd szélére kerültek - így fogalmazott egy belvárosi bisztró tulajdonosa, aki más tulajdonosokkal egyetemben elbocsátásokon és bezáráson gondolkodik. Egy pénteki kormányrendelet szer...
  
Orbán: Nagy ütközet vár ránk 2022-ben, készüljetek
2022 tavaszán választás lesz. Addig védekezés lesz - írja a Magyar Nemzetben megjelent cikkében Orbán Viktor, meghirdetve újra a liberálisok, a “libernyákok” elleni harcot. Az ellenzék...
  
Megrázó kép: Teljes útzár a 74-esen történt halálos baleset miatt
Ahogy arról már korábban mi is beszámoltunk: teljes szélességében lezárták hétfő reggel a 74-es főutat Zalaegerszeg és Egervár között egy baleset miatt, melyben két autó frontálisan...
  
Novák: Olyan otthonteremtési program jön, amelyhez hasonló még nem volt Magyarország történetében
A kormány eddig elért családpolitikai eredményeinek megőrzése az elsődleges feladat a koronavírus-járványt kísérő világszintű gazdasági válságban - mondta a családokért felelős t...
  
Ártatlannak vallja magát a nevelt lányáról készült felvételekkel meggyanúsított volt fideszes politikus
Megszólalt a tiltott pornográf felvételek miatt gyanúsított volt fideszes politikus, Fohsz Tivadar A XVII kerület volt alpolgármesterét nevelt lánya azután jelentette fel, hogy állítólag ...
  
Valami történik: Lekapcsolták az internetet Minszkben
A szokásos békés vasárnapi felvonulást ma is megtartották Minszkben Az Igazságosság menete felvonulást egész Fehéroroszországban minden vasárnap megrendezik A Tjournal cikke szerint ma, s...
  
Benzinkútnak hajtott egy nő Eperjesen
Az végül nem derült ki, hogy működött-e a lámpa Nem mindennapi baleset történt a hétvégén Eperjesen – írja parametersk Egy benzinkútnál leállított autó sofőrje égőket cserélt a...
  
Orbán: 2022 tavaszán választás lesz. Addig védekezés lesz
A koronavírus-járvány miatt elmaradó felszólalások helyett egy esszét írt a miniszterelnök, amiben főként azt magyarázta, mi a baj a liberálisokkal, négyszer is libernyáknak nevezve ők...
  
Fejdísszel a fején temetik el a Szegeden elgázolt kislányt
Királylányként, hófehér ruhában és koronával a fején helyezik majd végső nyugalomra a Szegeden tragikusan elgázolt kis Kiarát A hatéves kislány épp az óvodából tartott haza édesany...
  
Nyilatkozott a Blikknek a tiltott felvétellel gyanúsított politikus
Budapest — Alig két hete robbantott botrányt a hvghu, amikor megírták, hogy Fohsz Tivadar ellen tiltott pornográf felvételek miatt nyomoznak A videókkal a cikk szerint a volt politikus nevelt...
  
Hétszázezres számlával sokkolta a díjbeszedő a magyar asszonyt
Budapest — Csaknem 700 ezer forintos vízszámlát követel a Díjbeszedő Holding Zrt egy budapesti asszonytól tizedik emeleti kőbányai panellakása után Egy 617 ezres számlára még jött né...
  
Orbán Viktor: segítsék a lányokat, hogy derék és tiszteletre méltó asszonyok legyenek
A liberalizmus és kereszténydemokrata konzervativizmus ellentéteiről, a közelgő amerikai elnökválasztásról és a koronavírus-járvány elleni védekezésről, illetve az ezzel kapcsolatos k...
  
Orbán Viktor: Lesznek meleg pillanatok

Szijjártó szerint Boris Johnson a barátja, DE.....
"Hamarosan főtitkárválasztás jön az OECD-ben, mely intézménynek nagy szerepe lesz az új gazdasági világrend formálásában," kezdte vasárnap reggeli Facebook-posztját Szijjártó Péter A...
  
Nem bírják a mentők a rengeteg tesztelést - lép a kormány
Miután túlterhelődött a mentőszolgálat és nem tudja teljesíteni a napi 3500-4000 mintavételi igényt, ambuláns mintavételi pontok felállításáról döntött a kormány Amennyiben va...
  
Nemzetközi botrány: magyar bank mögé bújt egy gyanús ügyleteket bonyolító offshore cég
Szokatlan tranzakciók tucatjaira figyeltek fel 2011-ben a Deutsche Bank amerikai részlegénél Egy Guarantee Agency nevű karibi offshore cég több tízmillió dollárt utalt el rajtuk keresztül a...
  
Magyar egészségügy: Kunetz szerint nem haditerv, hanem kétségbeesett kapkodás
"Nem haditerv, hanem kétségbeesett kapkodás" alapján dolgozik a magyar egészségügyi irányítás, fakadt ki Facebook-oldalán Kunetz Zsombor Az egészségügyi szakértő tájékoztatása szeri...
  
Újra Fideszes lett Izsák polgármestere - még mindig büntetőeljárás folyik ellene
Vasárnap polgármesterválasztást tartottak Izsákon, miután a nyár elején, autója megrongálása miatt lemondott Kutas Tibor, aki 2019 őszén függetlenként szűken, 39 szavazattal verte meg ...
  
Orbán levelétől hangos a magyar sajtó
„A politikai korrektség, vagyis a libernyák doktrína-, beszédmód- és stílusdiktátumok elleni lázadás medre egyre szélesedik” - írta Orbán Viktor miniszterelnök a Magyar Nemzetben hé...
  
Botrány: Magyar újságírók külföldi útjairól gyűjtött adatot a Külügyminisztérium
A Külügyminisztériumban listázták magyar újságírók külföldi szakmai útjait - írja egy Facebook-bejegyzésben (ami igazából egy hír, de mivel még nem indult el az újság, a Facebookra...
  
Letartóztattak egy nőt: érdekes dolgot küldött Trumpnak
Az amerikai-kanadai határnál vasárnap este letartóztattak egy nőt, aki a gyanú szerint levélben küldött ricint a Fehér Házba - jelentette vasárnap éjjel több amerikai médium is A nőt...
  
Orbán már úgy emlékszik, hogy 2010-ben is Soros ellen harcolt
„A nemzeti önrendelkezésre a legnagyobb veszélyt ma a globális, nyílt társadalmat hirdető, a nemzeti kereteket felszámolni akaró világhálózat jelenti A Soros György-féle korlátlan any...
  
Elképesztő körülmények között kénytelenek küzdeni az orvosok a vírus ellen
„Covid centrum, orvosi pihenő és mosdó. A kollégáink helyt állnak ilyen körülmények között is” – ezzel a szöveggel posztolt Facebook-oldalán képeket a Magyar Orvosi Kamara. Mint ...
  
Vadai Ágnes: Azért vettek Orbánék lélegeztetőgépeket, hogy lopjanak
"11:30-tól követtem az atv.hu élő adását az Operatív Törzs sajtótájékoztatójáról. Az, hogy több mint 1 órát késtek és elnézést sem kértek, az illem hiányát mutatja. Közben és...
  
Letöltendő börtönt kért az ügyészség Gáspár Győzőre
Vádlottként állt a bíróság elé pénteken Gáspár Győző költségvetési csalás miatt, aki akár több év börtönt is kaphat – írja a Blikk. “Az egyik ügyben pénzbüntetést, a má...
  
Figyelem: Teljes rendszerváltást követelve utakat zárnak le dühös autósok országszerte
Magyarország számtalan pontjára tervez autós útlezárásokat egy civil tömörülés a mai napon annak érdekében hogy kifejezzék tiltakozásukat a kormány politikája és intézkedései ellen...
  
Az európai tesztelési rangsor legvégén áll Magyarország
Az európai tesztelési rangsor legvégén áll Magyarország, ha a lakosság számához arányítjuk a mintavételek számát. Közben három hónap után az Operatív Törzs is visszatért. Müller ...
  
Újabb alagutat találtak a határzár alatt
Ismét alagutat találtak a Bács-Kiskun megyei határszakaszon: a rendőrök terepkutatás során fedezték fel a szerb területről induló járatot, ami az ideiglenes biztonsági határzár alatt h...
  
Rekord: Először 1000 felett a hazai fertőzöttek száma, 8-an elhunytak
1070 újabb magyar állampolgárnál mutatták ki az új koronavírus-fertőzést (COVID-19), ezzel 17 990 főre nőtt a hazánkban beazonosított fertőzöttek száma. Elhunyt 8 beteg, így az elhun...
  
Újabb botrány: Luxusszálló ellen tüntetnek
A szombati élőlánc célja, hogy újabb látványos akcióval hívják fel a figyelmet arra a beépítés ellen küzdő civilek, hogy még mindig nem sikerült dűlőre jutni az ügyben Lányi Andr...
  
THE HUNGARIAN TIMES Impresszum / Sütik
TheTimes
259 ezer forint volt a nettó átlagkereset itthon
Idén májusban a bruttó átlagkereset 398 800 forint volt, 9,4 százalékkal magasabb, mint egy évvel korábban

2020

január–májusban a bruttó átlagkereset 390 000, a kedvezmények nélkül számolt nettó átlagkereset 259 300 forint volt, mindkettő 8,8 százalékkal nőtt az előző év azonos időszakához viszonyítva, írja a Központi Statisztikai Hivatal

2020

májusban: A teljes munkaidőben alkalmazásban állók bruttó átlagkeresete – a legalább 5 főt foglalkoztató vállalkozásoknál, a költségvetési intézményeknél és a foglalkoztatás szempontjából jelentős nonprofit szervezeteknél – 398 800, közfoglalkoztatottak nélkül számolva 409 800 forint volt

A nettó átlagkereset kedvezmények nélkül 265 200, a kedvezményeket is figyelembe véve 274 500 forintot ért el

A bruttó és a kedvezmények nélkül számított nettó átlagkereset egyformán 9,4%-kal nőtt

A kedvezmények figyelembevételével számított nettó kereset – összefüggésben a meghatározott szakágazatokban dolgozók bruttó béréből fizetendő járulékok átmeneti mérséklésével, illetve mentesítésével – ennél nagyobb mértékben, 9,9%-kal növekedett az előző év azonos időszakához képest

A rendszeres (prémium, jutalom, egyhavi különjuttatás nélküli) bruttó átlagkereset 370 600 forintra becsülhető, amely 8,4%-kal magasabb, mint egy évvel korábban

2020

január–május: A teljes munkaidőben alkalmazásban állók bruttó átlagkeresete – a legalább 5 főt foglalkoztató vállalkozásoknál, a költségvetési intézményeknél és a foglalkoztatás szempontjából jelentős nonprofit szervezeteknél – 390 000, közfoglalkoztatottak nélkül számolva 400 100 forint volt

A nettó átlagkereset kedvezmények nélkül 259 300, a kedvezményeket is figyelembe véve 268 100 forintot ért el

A bruttó és a kedvezmények nélkül számított nettó átlagkereset egyaránt 8,8, a kedvezmények figyelembevételével számított nettó kereset 9,1%-kal nőtt az előző év azonos időszakához képest

A bruttó átlagkereset a pénzügyi és biztosítási tevékenység gazdasági ágban volt a legmagasabb (721 300 forint), és a szálláshely-szolgáltatás, vendéglátás területén a legalacsonyabb (247 800 forint)

A bruttó átlagkereset a teljes munkaidőben alkalmazásban álló férfiaknál 426 100, a nők esetében 354 500 forintot ért el, ez a férfiaknál 8,4, a nőknél 9,3%-os növekedést jelent egy év alatt

A bruttó átlagkereset a 25 év alattiak körében 284 5600, a 25–54 évesek esetében 406 400, az 54 év felettieknél pedig 374 900 forint volt

Az átlagkereset növekedése az egyes korcsoportokban rendre 3,9, 8,9, illetve 7,2% volt az előző év azonos időszakához viszonyítva

A rendszeres (prémium, jutalom, egyhavi különjuttatás nélküli) bruttó átlagkereset 361 300 forintra becsülhető, amely 8,4%-kal magasabb, mint egy évvel korábban

A reálkereset 5,1%-kal emelkedett, a fogyasztói árak előző év azonos időszakához mért 3,5%-os növekedése mellett

Forrás: index
Figyelem: Teljes rendszerváltást követelve utakat zárnak le dühös autósok országszerte
Övék a legnagyobb családi vállalkozás, de csak Mészárosnak osztottak lapot
Letöltendő börtönt kért az ügyészség Gáspár Győzőre
A bírósághoz fordul az SZFE
Óriási bajban vannak a budapesti vendéglátóhelyek: Elbocsátásokon és bezáráson gondolkodnak
Orbán: Nagy ütközet vár ránk 2022-ben, készüljetek
Megrázó kép: Teljes útzár a 74-esen történt halálos baleset miatt
Novák: Olyan otthonteremtési program jön, amelyhez hasonló még nem volt Magyarország történetében
Ártatlannak vallja magát a nevelt lányáról készült felvételekkel meggyanúsított volt fideszes politikus
Valami történik: Lekapcsolták az internetet Minszkben
Benzinkútnak hajtott egy nő Eperjesen
Orbán: 2022 tavaszán választás lesz. Addig védekezés lesz
Fejdísszel a fején temetik el a Szegeden elgázolt kislányt
Nyilatkozott a Blikknek a tiltott felvétellel gyanúsított politikus
Hétszázezres számlával sokkolta a díjbeszedő a magyar asszonyt
Orbán Viktor: segítsék a lányokat, hogy derék és tiszteletre méltó asszonyok legyenek
Orbán Viktor: Lesznek meleg pillanatok
Szijjártó szerint Boris Johnson a barátja, DE.....
Nem bírják a mentők a rengeteg tesztelést - lép a kormány
Nemzetközi botrány: magyar bank mögé bújt egy gyanús ügyleteket bonyolító offshore cég
Magyar egészségügy: Kunetz szerint nem haditerv, hanem kétségbeesett kapkodás
Újra Fideszes lett Izsák polgármestere - még mindig büntetőeljárás folyik ellene
Orbán levelétől hangos a magyar sajtó
Botrány: Magyar újságírók külföldi útjairól gyűjtött adatot a Külügyminisztérium
Letartóztattak egy nőt: érdekes dolgot küldött Trumpnak
Orbán már úgy emlékszik, hogy 2010-ben is Soros ellen harcolt
Elképesztő körülmények között kénytelenek küzdeni az orvosok a vírus ellen
Vadai Ágnes: Azért vettek Orbánék lélegeztetőgépeket, hogy lopjanak
Letöltendő börtönt kért az ügyészség Gáspár Győzőre
Figyelem: Teljes rendszerváltást követelve utakat zárnak le dühös autósok országszerte
Az európai tesztelési rangsor legvégén áll Magyarország
Újabb alagutat találtak a határzár alatt
Rekord: Először 1000 felett a hazai fertőzöttek száma, 8-an elhunytak
Újabb botrány: Luxusszálló ellen tüntetnek
Elképesztő katonai eszközöket vásárol Magyarország
Svájc: Michael Schumacher már soha nem fog felépülni
Szijjártó szerint szégyen lenne, ha nem Trump kapná a Nobel-békedíjat
Magyar virológus szerint 2021 első felében kezdődhet a vakcina tömeggyártása
Büntetőügyekkel tűzdelt kampány Izsákon
Hihetetlen: 53 embernek volt négyese az ötös lottón
Mészárosé a legnagyobb családi vállalkozás és ezen a válás sem változtat
Hadüzenet: 2022-ben megmenthetjük az Európai Uniót Orbántól
Botrány: katonai szállítógépeket vásárolhat Magyarország
Matolcsyék döntik el a jövő héten, hogy mi lesz a forint sorsa
Rengeteg kérdés merül fel az Orbán által bejelentett hitelmoratórium kapcsán
Egy férfi felmászott a Szabadság hídra: mutatjuk mi történt