Budapest     2020-09-27   Csatlakozz hozzánk facebookon
Révész Máriusz: A kormány célja, hogy 2030-ra Magyarország a világ egyik legélhetőbb helye legyen 
Az elmúlt tíz évben 150 turistaházat újítottak fel és 50 új kilátó épült országszerte, jelenleg pedig további 40 turistaház korszerűsítése zajlik a Téry Ödön Nemzeti Turistaház-fejlesztési Program jóvoltából - közölte Révész Máriusz hétfőn a Zala megyei Kistolmácson.

Az aktív Magyarországért felelős kormánybiztos a Zalaerdő megújult erdei- és horgászlakának avatásán beszélt arról, hogy az elmúlt 50 évben nem volt olyan kormány, amely annyi pénzt fordított volna az aktív turizmus beruházásaira, mint a jelenlegi.

A kistolmácsi erdei lak és horgászlak felújítására 32,5 millió forint támogatást biztosított a Téry Ödön-program, így a hamarosan induló kisvasútfejlesztéssel együtt igazi turistaparadicsommmá válhat a térség - mondta.

Felidézte a kormány célját, hogy 2030-ra Magyarország legyen az egyik legélhetőbb ország a világon, de idézte Matolcsy György jegybankelnök néhány héttel ezelőtti, gazdaságfelzárkóztatásról szóló 12 pontos javaslatát is, amelyben az életmódváltás szükségessége is szerepel.

"Aki hetente csak két és fél órát mozog, négy évvel tovább él", vagyis kevesebbet tölt betegszabadságon és ennek közvetlen gazdasági haszna is van - fogalmazott a kormánybiztos.

Révész Máriusz elmondta: turistaházak sokaságát újították fel európai színvonalú szálláshelyekké, ahogy ez Kistolmácson is történt, ahol a közeli szabadidős tó partján álló horgászlak férőhelyeit is bővítették.

A térségben a Mura és a Dráva kínál vízi túrázási lehetőségeket, az itt járó kisvasút pályája az egyik leghosszabb az országban, és kiváló adottságai vannak a kerékpározáshoz is - sorolta a kormánybiztos.

Cseresnyés Péter, az Innovációs és Technológiai Minisztérium államtitkára a térség fideszes országgyűlési képviselőjeként beszélt arról, hogy a Mura-program évtizedek óta az egyetlen átfogó fejlesztési program ebben a térségben.

Két alappillére az agrárium és a turizmus fejlesztése, ami egyszerre szolgálja a gazdaságfejlesztést és a helyben élők boldogulását - tette hozzá.

Dalvári Vince, az Agrárminisztérium erdőgazdálkodási főosztályvezetője szerint mára az erdők a leglátogatottabb belföldi turisztikai célpontok közé emelkedtek.

Csak az állami erdőket évente mintegy 40 millió alkalommal keresik fel a látogatók, az erdőgazdaságok és a nemzeti parkok ökoturisztikai létesítményeiben évente 5 millióan kapcsolódnak ki - mondta.

Az állami erdőgazdaságok az elmúlt évtizedben mintegy 20 milliárd forintot fordítottak az állami erdőkben található ökoturisztikai infrastruktúra fejlesztésére, és hasonló nagyságrendűek a folyamatban lévő vagy előkészítés alatt álló programok is.

A belföldi turizmus iránti megnövekedett igény kiszolgálására az erdőgazdaságok a nyár folyamán is számos új turisztikai létesítményt nyitottak meg, köztük van a szolnoki Vadaspark megújult fogadóépülete, az orfűi Vízfő turistaház és a hajósszentgyörgyi vendégház. Ezek mind a vidéki Magyarország turisztikai vonzerejét növelik, és kapcsolódnak az olyan országos jelentőségű kezdeményezésekhez, mint a Téry Ödön-program, a Magyar falu program vagy a Mura-program - közölte a szakembere.

Hozzátette, hogy az erdőgazdaságok erdei iskolái a tavaszi időszakban 120 ezer diákot és pedagógust értek el online foglalkozásaikon keresztül, a vándortáborokban pedig már 10 ezer táborozó járhatta végig 9 erdőgazdaság területeit.

Az agrártárca által indított, szemléletformálást szolgáló településfásítási program részeként közel 500 - köztük 24 Zala megyei - település jutott összesen 12 ezer, belterületen elültethető sorfához.

Rosta Gyula, a Zalaerdő Zrt. vezérigazgatója arra emlékeztetett, hogy a kistolmácsi szabadidős tó kedvelt a horgászok és a fürdőzők körében, a kisvasúti végállomás jóvoltából pedig 32 kilométeres, nagyrészt erdei vonatozásra indulhatnak a látogatók.

A most felújított és kibővített horgászlakban egy család töltheti a hétvégéjét vagy a nyári szabadságát közvetlenül a vízparton, az egykor munkásszállónak épült erdei lak pedig két lakrészben nyolc ember kényelmes elhelyezését biztosítja korszerű körülmények között.

MTI
Ez is érdekelhet:
                             
Ezek érdekelték olvasóinkat leginkább
Nagyon durván nekimentek Pataky Attilának a kommentelők
Ingyen maszkot osztogat a vásárlóknak a Spar
Százmilliókat szakértenek maguknak össze a kormánymédia kedvenc elemzői
Bajban a forint, de az igazi csata még csak most jön
Izgalmas hét volt a devizapiacon, a forint ugyanis felült a hullámvasútra, amelynek tempóját részben az MNB lépései határozták meg A koronavírus-járvány második hulláma, és az erőtel...
  
Orbán pálinkázni ment: maszk, távolságtartás, na az nem volt
A maszk és a távolságtartás hiányzott az ünnepségből Becsehelyen ünnepelte meg Orbán Viktor miniszterelnök a szabad pálinkafőzés 10 születésnapját vasárnap A Miniszterelnöki Kabinet...
  
Te is tudnál NB I-es csapatot csinálni, ha adnának neked is minden évben három milliárd forint közpénzt. Ez nem művészet.
A 24hu-nak adott interjút a szakember, aki arról beszélt: a magyar labdarúgó-bajnokság tragédiája a Felcsút NB I-es részvétele „A futballközeg és az abban évtizedek óta jól élő nag...
  
Videó: Megebédelt, majd meglopta a személyzetet egy budapesti étteremben
A X kerületi rendőrök keresik a feltételezett elkövetőt A Budapesti Rendőr-főkapitányság X Kerületi Rendőrkapitánysága lopás vétség gyanúja miatt indított nyomozást ismeretlen tet...
  
Pánik: Majdnem leesett a színpadról Balázs Klári
Majdnem leesett a színpadról Balázs Klári, amikor éles fájdalom hasított a lábába A lélekjelenlétén múlt csak, hogy nem lett baj „Megrémültem, amikor először éreztem azt, hogy az o...
  
Szlávik: A betegek beáramlása folyamatos, de a személyzet képes ellátni a feladatát
Nem igaz, hogy a maszk nem véd a fertőzés ellen, a rendszeres maszkhasználattal a betegek meg tudják akadályozni a koronavírus-fertőzés átadását, az egészségesek pedig meg tudják véden...
  
Vadon Jani és Rákóczi Feri is karanténba megy
Pozitív koronavírus-tesztek miatt home office-ban készül a Rádió 1 összes műsora A Balázsék két műsorvezetője, Rákóczi Feri és Vadon Jani is pozitív eredményt kapott a hétvégén, a...
  
Orbán: kétharmados alkotmányos forradalommal lehetőséget adtunk magunknak...
„Miközben az ország fontos átalakuláson megy keresztül, a tartós dolgok gondolata nem csak Budapesten születik meg, ennek egyik iskolapéldája a szabad pálinkafőzés megteremtésének lehe...
  
Orbán Viktor az ENSZ-nek: Önöknek nemcsak nagyszerű múltja van, de szép jövő előtt is állnak
Orbán Viktor miniszterelnök boldog születésnapot kíván az ENSZ-nek alapítása 75 évfordulójának alkalmából Orbán Viktor az Európai Tanács elnöke, Charles Michel Twitter-oldalán vasá...
  
Óriási fogás: 27 millió szájmaszkot és használatra alkalmatlan, orvosi eszközöket foglaltak le
Csaknem 28 millió illegális vagy hamisított árut foglalt le az Európai Unió rendőrségi együttműködési szervezete, az Europol egy nemzetközi művelet során Köztük 27 millió szájmaszko...
  
Rétvári Bence a magyar oktatáspolitikáról dicsekedett DE....
A politikus az OECD nemrég megjelent tanulmányából idézte azt, ami a kormány számára kedvező - arról nem ejtett szót, ami nem Az OECD államai közül Magyarországon nőttek az egyik legna...
  
Kuncze Gábor intenzív osztályra került
Iványi Gábor igehirdetésén derült ki a lelkész szavaiból, hogy kórházban van és az intenzíven ápolják Kuncze Gábor volt belügyminisztert Iványi úgy tudja, hogy Kuncze a feleségét l...
  
Műtétek maradnak el - Újra beázott a szülészet a magyar Kórházban
Újra beázott a szülészet a budapesti Szent János Kórházban – tudta meg a hvghu A portált egy olvasó tájékoztatta arról, hogy elmarad a napokban tervezett nőgyógyászati beavatkozása, ...
  
Magyar botrány: Állítólag fizetés helyett fenyegetést kaptak a varrónők
Több volt munkavállalója is azzal vádolja Bíró Lászlót, hogy nem fizette ki őket Amikor elmaradt bérüket követelték, fenyegetőzni kezdett A Hír TV szerint korábbi munkavállalói azzal...
  
Videón a takarító aki elvert egy pécsi diákot
Egy általános iskola előtt történt az eset, amelyről felvétel is készült, amelyet bemutatott az RTL Klub Híradója is Elbocsátották azt a takarítót, aki csütörtökön megvert egy 16 ...
  
Még a horvátok is tátott szájjal nézik Mészáros Lőrinc ötcsillagos szállodáját a tengerparton
Egy 180 szobás szállodát húznak fel az Isztriai-félsziget csücskében Mészáros Lőrinc 50 millió eurós hotelt épít az Abbázia melletti Ičićiben - írja a 444hu a horvát Novi list cikk...
  
Korlátozza az online vásárlásokat a Tesco Magyarországon
Itt a koronavírus-járvány második hulláma, az áruház ismét közölte, hogyan lehet vásárolni tőlük A fertőzöttek számának emelkedésével a brit Tescókban már felkészültek a pánik...
  
A világ legdögösebb nagyija felrobbantotta az internetet - most 50 éves
Gina Stewart egészen elképesztő formában van: első ránézésre nemhogy nagyszülőnek, de ötvennek sem néz ki Márpedig ez az igazság, ugyanis az ausztráliai Gold Coaston élő nagyi nemré...
  
Egymillió forintot adományoz Iványiéknak a Mazsihisz
„Van, akinek nem jut hajlék, betevő falat, elemi biztonság, tisztálkodási lehetőség, vagyis az emberi méltóság anyagi minimuma sem Létezik egy vallási közösség, amely sokak emberi mé...
  
A mohácsi ellenzék szerint a fideszes jelölt fotója mellett osztanak ételcsomagokat
Még el sem kezdték gyűjteni az aláírásokat, amikor mindkét fél aggódni kezdett a választás tisztaságáért - írtuk még augusztusban a mohácsi időközi választás előkészületeiről ...
  
Mészáros Lőrinc: focicsapata és a villája mellé egy szállodás céget is beszerzett
50 millió eurós hotelt épít az NK Osijek tulajdonosa, a magyar mágnás Ičićiben - áll a patinás horvát lap, a Novi list cikkének címében A csodásan hangzó mađarski tajkun kifejezés M...
  
Nemzetközi visszhang: Mészáros Lőrinc 18 milliárdos tengerparti luxushoteljéről ír a horvát sajtó

Új mobil járványkórház nyílik, Győrben leállhat a betegfelvétel
Pár napja a győri Petz Aladár Megyei Oktató Kórház igazgatója beszélt arról, hogy egyre több orvos és ápoló esik ki a rendszerükből, és hamarosan eljöhet a pillanat, amikor már n...
  
Orbán: jelenleg van elegendő ágy, eszköz, lélegeztetőgép és orvos is
A miniszterelnök az operatív törzs szombat reggeli ülése után arra figyelmeztetett, hogy a számok valószínűleg emelkedni fognak A második hullám nagy lendülettel megindult Magyarországo...
  
Nem kell karanténba vonulnia annak, aki a romániai választásokról jön vissza Magyarországra
Az RMDSZ kérte a könnyítést az operatív törzstől Korlátozások nélkül térhetnek vissza Magyarországra az állandó magyarországi tartózkodási jogosultsággal rendelkező román vagy ke...
  
Teljesen szétverték az autót, majd szelfiztek a tetején magyar fiatalok
Először megpróbálták beindítani, de amikor ez nem sikerült, inkább eltolták és felismerhetetlenre törték Még be sem jelentette kocsija eltűnését a tulajdonos Monoron, amikor rendőrök...
  
Ingyen maszkot osztogat a vásárlóknak a Spar
Az üzlet ügyeletes vezetőjétől, a biztonsági őrtől vagy az információs pultoknál lehet elkérni Ingyen ad maszkot a vásárlóknak a Spar – írta a napihu A koronavírus-járvány miatt ...
  
Müller Cecília arra kérte az időseket, hogy vásároljanak korán
Az országos tisztifőorvos az időseket is arra kérte, hogy kerüljék a zsúfolt helyeket, és vásároljanak korán Szombaton nem tartott televíziós tájékoztatót az operatív törzs, Müller...
  
A kormány a tervezett pénz dupláját tolta ki határon túlra
Az országgyűlési választás utáni évben csökkent a Bethlen Gábor Alapon keresztül határon túlra juttatott állami támogatások összege, bár még így is 60 milliárd lett A külügyminis...
  
Bőkezű a magyar kormány: 16 milliárd ment az erdélyi Alapítványnak

THE HUNGARIAN TIMES Impresszum / Sütik
TheTimes
Révész Máriusz: A kormány célja, hogy 2030-ra Magyarország a világ egyik legélhetőbb helye legyen
Az elmúlt tíz évben 150 turistaházat újítottak fel és 50 új kilátó épült országszerte, jelenleg pedig további 40 turistaház korszerűsítése zajlik a Téry Ödön Nemzeti Turistaház-fejlesztési Program jóvoltából - közölte Révész Máriusz hétfőn a Zala megyei Kistolmácson.

Az aktív Magyarországért felelős kormánybiztos a Zalaerdő megújult erdei- és horgászlakának avatásán beszélt arról, hogy az elmúlt 50 évben nem volt olyan kormány, amely annyi pénzt fordított volna az aktív turizmus beruházásaira, mint a jelenlegi.

A kistolmácsi erdei lak és horgászlak felújítására 32,5 millió forint támogatást biztosított a Téry Ödön-program, így a hamarosan induló kisvasútfejlesztéssel együtt igazi turistaparadicsommmá válhat a térség - mondta.

Felidézte a kormány célját, hogy 2030-ra Magyarország legyen az egyik legélhetőbb ország a világon, de idézte Matolcsy György jegybankelnök néhány héttel ezelőtti, gazdaságfelzárkóztatásról szóló 12 pontos javaslatát is, amelyben az életmódváltás szükségessége is szerepel.

"Aki hetente csak két és fél órát mozog, négy évvel tovább él", vagyis kevesebbet tölt betegszabadságon és ennek közvetlen gazdasági haszna is van - fogalmazott a kormánybiztos.

Révész Máriusz elmondta: turistaházak sokaságát újították fel európai színvonalú szálláshelyekké, ahogy ez Kistolmácson is történt, ahol a közeli szabadidős tó partján álló horgászlak férőhelyeit is bővítették.

A térségben a Mura és a Dráva kínál vízi túrázási lehetőségeket, az itt járó kisvasút pályája az egyik leghosszabb az országban, és kiváló adottságai vannak a kerékpározáshoz is - sorolta a kormánybiztos.

Cseresnyés Péter, az Innovációs és Technológiai Minisztérium államtitkára a térség fideszes országgyűlési képviselőjeként beszélt arról, hogy a Mura-program évtizedek óta az egyetlen átfogó fejlesztési program ebben a térségben.

Két alappillére az agrárium és a turizmus fejlesztése, ami egyszerre szolgálja a gazdaságfejlesztést és a helyben élők boldogulását - tette hozzá.

Dalvári Vince, az Agrárminisztérium erdőgazdálkodási főosztályvezetője szerint mára az erdők a leglátogatottabb belföldi turisztikai célpontok közé emelkedtek.

Csak az állami erdőket évente mintegy 40 millió alkalommal keresik fel a látogatók, az erdőgazdaságok és a nemzeti parkok ökoturisztikai létesítményeiben évente 5 millióan kapcsolódnak ki - mondta.

Az állami erdőgazdaságok az elmúlt évtizedben mintegy 20 milliárd forintot fordítottak az állami erdőkben található ökoturisztikai infrastruktúra fejlesztésére, és hasonló nagyságrendűek a folyamatban lévő vagy előkészítés alatt álló programok is.

A belföldi turizmus iránti megnövekedett igény kiszolgálására az erdőgazdaságok a nyár folyamán is számos új turisztikai létesítményt nyitottak meg, köztük van a szolnoki Vadaspark megújult fogadóépülete, az orfűi Vízfő turistaház és a hajósszentgyörgyi vendégház. Ezek mind a vidéki Magyarország turisztikai vonzerejét növelik, és kapcsolódnak az olyan országos jelentőségű kezdeményezésekhez, mint a Téry Ödön-program, a Magyar falu program vagy a Mura-program - közölte a szakembere.

Hozzátette, hogy az erdőgazdaságok erdei iskolái a tavaszi időszakban 120 ezer diákot és pedagógust értek el online foglalkozásaikon keresztül, a vándortáborokban pedig már 10 ezer táborozó járhatta végig 9 erdőgazdaság területeit.

Az agrártárca által indított, szemléletformálást szolgáló településfásítási program részeként közel 500 - köztük 24 Zala megyei - település jutott összesen 12 ezer, belterületen elültethető sorfához.

Rosta Gyula, a Zalaerdő Zrt. vezérigazgatója arra emlékeztetett, hogy a kistolmácsi szabadidős tó kedvelt a horgászok és a fürdőzők körében, a kisvasúti végállomás jóvoltából pedig 32 kilométeres, nagyrészt erdei vonatozásra indulhatnak a látogatók.

A most felújított és kibővített horgászlakban egy család töltheti a hétvégéjét vagy a nyári szabadságát közvetlenül a vízparton, az egykor munkásszállónak épült erdei lak pedig két lakrészben nyolc ember kényelmes elhelyezését biztosítja korszerű körülmények között.

MTI
Nagyon durván nekimentek Pataky Attilának a kommentelők
Ingyen maszkot osztogat a vásárlóknak a Spar
Százmilliókat szakértenek maguknak össze a kormánymédia kedvenc elemzői
Orbán: Jövőre meg kell emelni a közmunkások bérét
Bajban a forint, de az igazi csata még csak most jön
Orbán pálinkázni ment: maszk, távolságtartás, na az nem volt
Te is tudnál NB I-es csapatot csinálni, ha adnának neked is minden évben három milliárd forint közpénzt. Ez nem művészet.
Videó: Megebédelt, majd meglopta a személyzetet egy budapesti étteremben
Pánik: Majdnem leesett a színpadról Balázs Klári
Szlávik: A betegek beáramlása folyamatos, de a személyzet képes ellátni a feladatát
Vadon Jani és Rákóczi Feri is karanténba megy
Orbán: kétharmados alkotmányos forradalommal lehetőséget adtunk magunknak...
Orbán Viktor az ENSZ-nek: Önöknek nemcsak nagyszerű múltja van, de szép jövő előtt is állnak
Óriási fogás: 27 millió szájmaszkot és használatra alkalmatlan, orvosi eszközöket foglaltak le
Rétvári Bence a magyar oktatáspolitikáról dicsekedett DE....
Kuncze Gábor intenzív osztályra került
Műtétek maradnak el - Újra beázott a szülészet a magyar Kórházban
Magyar botrány: Állítólag fizetés helyett fenyegetést kaptak a varrónők
Videón a takarító aki elvert egy pécsi diákot
Még a horvátok is tátott szájjal nézik Mészáros Lőrinc ötcsillagos szállodáját a tengerparton
Korlátozza az online vásárlásokat a Tesco Magyarországon
A világ legdögösebb nagyija felrobbantotta az internetet - most 50 éves
Egymillió forintot adományoz Iványiéknak a Mazsihisz
A mohácsi ellenzék szerint a fideszes jelölt fotója mellett osztanak ételcsomagokat
Mészáros Lőrinc: focicsapata és a villája mellé egy szállodás céget is beszerzett
Nemzetközi visszhang: Mészáros Lőrinc 18 milliárdos tengerparti luxushoteljéről ír a horvát sajtó
Új mobil járványkórház nyílik, Győrben leállhat a betegfelvétel
Orbán: jelenleg van elegendő ágy, eszköz, lélegeztetőgép és orvos is
Nem kell karanténba vonulnia annak, aki a romániai választásokról jön vissza Magyarországra
Teljesen szétverték az autót, majd szelfiztek a tetején magyar fiatalok
Ingyen maszkot osztogat a vásárlóknak a Spar
Müller Cecília arra kérte az időseket, hogy vásároljanak korán
A kormány a tervezett pénz dupláját tolta ki határon túlra
Bőkezű a magyar kormány: 16 milliárd ment az erdélyi Alapítványnak
Megint beázott a Szent János Kórház szülészete
Kunhalmi elárulta: akár miniszterelnök is lenne
Csúnya tv botrány a kamerák előtt - Nem a s.ggedből rántottál ki
Nem kell karanténba vonulniuk az erdélyi magyaroknak, ha szavazás után lépnek be Magyarországra
Botrány: hackerek támadtak magyar pénzügyi intézeteket
Százmilliókat szakértenek maguknak össze a kormánymédia kedvenc elemzői
Durva: 52 ezer álláskereső tűnt el a piacról három hónap alatt
Telekom: Példátlan mértékű hackertámadás érte Magyarországot
Szijjártó még ezer lélegeztetőgép beszerzését jelentette be
Kaliforniai erdőtüzek: Több mint 1200 ember halhatott meg
Ezt kérte Orbán Viktor Novák Katalintól