Budapest     2020-09-23   Csatlakozz hozzánk facebookon
Orbán: az operatív törzs folyamatosan dolgozik 
A miniszterelnök a koronavírus terjedésének megakadályozása érdekében azt kérte, hogy betegen - köhögve, vagy lázasan - senki ne menjen emberek közé

Önkéntes részvétel nélkül semmilyen védekezés nem lehet sikeres

Orbán Viktor arról is beszélt, hogy a Magyarország területére illegálisan belépni akaró, az ellenőrzést elkerülő bevándorló, egészségügyi fenyegetést jelent Magyarország számára, amit meg kell akadályozni

Önkéntes részvétel nélkül semmilyen védekezés nem lehet sikeres A kormányfő pénteken, a Kossuth Rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában azt mondta, hogy önkéntes részvétel nélkül semmilyen védekezés nem lehet sikeres

Egy ország védekezésének minőségét alapvetően nem a kormány tevékenysége, hanem az ország intelligenciaszintje határozza meg - tette hozzá

Kiemelte, a pápai és mezőkövesdi tömeges fertőzések is úgy történtek, hogy köhögő és lázas emberek olyan helyre mentek, ahol sokan voltak

Járványügyi Bevetési Egységről Orbán Viktor aláhúzta: az operatív törzs folyamatosan dolgozik, emellett lassan látható lesz az a tudományos-fantasztikus filmekre emlékeztető szerelést viselő speciális egység is, amely a gócpontok kialakulásakor végez majd elkülönítést

Augusztus 31-éig meghosszabbítottuk a konzultáció határidejét A kormányfő kiemelten fontosnak nevezte a nemzeti konzultációt, mert annak segítségével olyan intézkedéseket hozhatnak, amelyeket az emberek is pártolnak

Elmondta, eddig több mint 1,4 millióan küldték vissza a kérdőíveket

Ez nagyon magas szám a nyári szabadságolásokra is tekintettel, ami miatt a kormány augusztus 31-éig meghosszabbította a konzultáció határidejét - tette hozzá

Mindenki felelősséggel éljen a szabadságával A miniszterelnök mindenkit arra kért, hogy felelősséggel éljen a szabadságával

Azt mondta, a kormány jó példát mutatott, amikor lemondta az augusztus 20-ai tűzijátékot, amelynek megtartására jogilag ugyan lett volna lehetőség, de az mégis vállalhatatlan kockázatot jelentett volna

Orbán Viktor azt kérte, hogy a külföldre tartók inkább csak a szomszédos országokba menjenek, amelyek közül Szlovákia, Ausztria, Szlovénia és Horvátország számít biztonságosnak

A kormányfő szerint nem vált az emberi civilizáció dicsőségére az a verseny, amely tavasszal különböző ázsiai reptereken folyt az egészségügyi eszközökért, ezért abban bízik, hogy a világ rendezettebben fordul rá a járvány feltételezett második hullámára

Az egészségügyi védekezésről és a vakcináról Magyarországon meglesznek az egészségügy átalakításának, kiigazításának azon lépései, amelyek nagyobb esélyt nyújtanak a tökéleteshez közelítő védekezésre - tette hozzá, majd aláhúzta, arra kérte az egészségügyért felelős minisztert, hogy készítsen nagyon pontos szakvéleményt az elsőként megjelenő vakcináról

Orbán Viktor emlékeztetett: Magyarország már leadta 5 millió adagos rendelését az Európai Uniónál

A járványról és a munkahelyekről A miniszterelnök közölte: minden reggelt a járvánnyal kapcsolatos számok tanulmányozásával kezd, aminek során elsőként az elhunytak számát, majd a fertőzések alakulását, esetleges gócpontok kialakulását vizsgálja, harmadikként pedig a munkanélküliségi adatok alakulását nézi meg, ahol a ténylegesen dolgozók számára figyel

Kiemelte, ma többen dolgoznak, mint januárban, és mintegy 30-35 ezres hiány van a járvány előtti időszakhoz képest

Ez azt mutatja, hogy a kormány jól halad, mivel ez a szám messze 100 ezer felett is volt - fűzte hozzá

A miniszterelnök szerint - "ha az ég nem szakad le és nem ér össze a földdel" - jó esély van arra, hogy ez a különbség ősszel eltűnik, és annyian dolgoznak majd, mint a vírus megjelenése előtt

Megjegyezte, nem kíván megelégedni a vírus előtti foglalkoztatottsági szinttel, hanem azon is túl szeretne lépni

Orbán Viktor szerint 2010-ben azzal tudták megnyerni a választást, hogy egymillió új munkahely létrehozását vállalta, 8-9 év alatt pedig létre is hoztak több mint 800 ezer munkahelyet, amit világrekordnak tart

Magyarország erre büszke lehet, és arra is, hogy egyre többen hiszik el, érdemes dolgozni, a megélhetést munkára és nem segélyekre kell alapozni - fejtette ki, majd hozzátette, "azért mentünk tönkre a baloldali kormányok alatt, mert ők bátorították, elősegítették" a segélyre alapozó felfogást

Az illegális migráció egészségügyi fenyegetést jelent Aláhúzta, minden Magyarország területére illegálisan belépni akaró, az ellenőrzést elkerülő bevándorló biológiai, egészségügyi fenyegetést jelent Magyarország számára, amit bármi áron meg kell akadályozni

A migrációs és a koronavírus-járvány összekötésével nem szabad olyan képet teremteni, hogy minden migráns egy biológiai bomba, de néhányan valóban azok, és a baj az, hogy nem tudják, kik ők - mondta

Ezért minden illegálisan belépőre potenciális fertőzőként kell tekinteni - jelentette ki

Hangsúlyozta, ez egy túl szigorú kijelentés az "emberi jogi harcosoknak", akiket ő "libernyákoknak" hív, de szerinte a magyaroknak az önvédelem logikájával kell gondolkodniuk

Orbán Viktor elmondta, azt kérte a belügyminisztertől, hogy a rendőrök és a katonák, ahogy eddig is, férfiasan lépjenek fel, és állítsanak meg minden illegális határátlépést, mert az már közegészségügyi kockázatot is jelent

A magyar könnyűzene támogatásáról Kiemelte, a kormány a nemzeti kultúra részének tartja a magyar könnyűzenét, ezért fontos az abban dolgozók megmentése

Ez egy hangyaboly, ha a kabinet rossz helyen nyúl bele, akkor a rengeteg támogatás ellenére mindenki elégedetlen lesz - mondta a miniszterelnök, aki ezért azt kérte, úgy segítsék az ágazatot, hogy azok az emberek döntsenek a támogatásokról, "akik az ő világukból jönnek"

Forrás: https://koronavirus.gov.hu/
Ez is érdekelhet:
                             
Ezek érdekelték olvasóinkat leginkább
Orbán: Nagy ütközet vár ránk 2022-ben, készüljetek
Novák: Olyan otthonteremtési program jön, amelyhez hasonló még nem volt Magyarország történetében
Jönnek a kemény büntetések: Íme a mától érvényes új maszkszabályok
3200 milliárddal többet költ a kormány idén a költségvetéshez képest
Az önkormányzatok forrásait a járványra hivatkozva csökkentik, a többletkiadások jelentős része mégsem a válságkezeléshez kapcsolódik A kormány a parlament által elfogadott költségv...
  
Közel egy hónapot kell várni két tesztre
Az új eljárásrend értelmében hétfőtől a háziorvos is karanténba küldheti a koronavírus-fertőzés gyanús pácienseket Cserni István, a Háziorvosok Online Szervezet (HaOSz) alelnöke elm...
  
Levetetik a maszkot egy pécsi bankban az ügyfelekről
Bármilyen furcsán is hangzik, csak maszk nélkül lehet belépni abba a pécsi pénzintézetbe, amelyet korábban kétszer is kiraboltak A bankban biztonsági okokból mindenkit lefényképeznek, ak...
  
Egészen új módszerrel próbálják csalók csőbe húzni az időseket
Teljesen új átverésre hívta fel a figyelmet a napokban a fogyasztóvédelmi hatóság Az elsősorban egészségmegőrzőnek mondott étrend-kiegészítőket telefonon kínálják a cégek, és csa...
  
Pataky Attilát hazaengedték a kórházból, mutatjuk a részleteket
Budapest – A felesége szerint az Edda Művek vezetője már túl van a nehezén – Attila sokkal jobban van, már el is hagyhatta a kórházat Túl van a nehezén, itthon lábadozik – árulta el...
  
Ördög Nóri botrány: így védik a birtokukat az akarattyaiak
Balatonakarattya — Továbbra is zúgolódnak a helyiek Ördög Nóra (38) és Nánási Pál (46) balatoni kisboltja miatt A műsorvezető és fotóművész párjának üzlete rövid idő alatt nagyo...
  
Újabb dolog amit szeretne az EU-s bizottság, de mi nem akarjuk megtenni - kitalálod mi az?
Egy augusztus végi rendezvényen dicsérte „Európa legjobbjaként” a magyar vadászati törvényt Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes, de a KDNP politikusa már akkor figyelmeztetett, hogy B...
  
Durván odaszóltak Orbánnak: Miniszterelnök úr, kabaré, amit ezzel az országgal művel,
Már az őszi ülésszak hétfői nyitónapján egymásnak feszült Jobbik pártelnöke a kormányfővel, de az élcelődő kérdésre Orbán meglepő válasszal reagált Jakab Péter arról beszélt,...
  
Orbán: Készüljünk föl rá, hogy nagy számban fognak érkezni keresztények Nyugat-Európából!

Botrány: Trump kormánya megvonná az állami támogatásokat New Yorktól
Anarchista városnak titulált három amerikai nagyvárost Donald Trump kormánya, amelyektől megvonna minden szövetségi támogatást - írja a BBC New York, Portland és Seattle azért nem érdeme...
  
Megint Magyarország: 500 millió forint értékben vettek fel jogtalanul EU-s támogatásokat
Több mint száz vádlott ellen emelt vádat a főügyészség költségvetési csalás bűntette miatt, az elsőfokú ítéletben a bíróság több terheltet súlyos, letöltendő szabadságvesztés...
  
Szivárognak dokumentumok: Menczer szerint a külügyminiszter úr még nem rúgott ki elég embert
Hétfő este az ATV-n rákérdeztek a Külügyminisztérium államtitkáránál arra a levélre, ami szerint a külügy magyar újságírók külföldi útjairól gyűjtött adatokat, mert a szakmai p...
  
Mindenki Dzsudzsák Balázs bemutatására számított.. DE...
Sajtótájékoztatót tartott a Debreceni VSC csapata, ahol ugyan nem Dzsudzsák Balázs várva várt szerződtetését jelentették be, de mint kiderült, jó eséllyel hamarosan erre is sor kerülhe...
  
Tesco: Óriási változás jön
A koronavírus járvány elején hatalmasat pörgött a különböző termékek házhoz szállítása Volt időszak, mikor a nagyobb áruházaknál úgy kellett vadászni kiszállítási időpontokra ...
  
Teszt nélkül is fertőzöttnek minősíthet a háziorvos
Új eljárásrendet (pdf) adott ki 2020 szeptember 21-én a koronavírusjárvány kezelésére Müller Cecília tisztifőorvos és Kásler Miklós, az egészségügyért felelős miniszter Az új elj...
  
Újból üzembe helyezik a katonai szűrősátrakat
Újból üzembe helyezik a Dél-Pesti Centrumkórház (DPC) sátorrendszerét, amiben a koronavírus-fertőzöttek előzetes szűrését végzik - írja az MTI Ez az a sátorkomplexum, amelyet még m...
  
Döntenünk kell Kína és az USA között
Másfél év előkészítő munka után múlt héten kezdett működni az Egyensúly Intézet nevű, magát agytrösztként meghatározó kutatóközpont Az alapítók a napi politikától független,...
  
Orbán bejelentette a második hullám legrosszabb forgatókönyvét
A miniszterelnök napirend előtti felszólalásával indult a parlamenti őszi időszaka A maszkot viselő képviselőknek Orbán Viktor a koronavírus járvány második hullámáról is beszélt, ...
  
Romokban a gazdaság: 363,17 forintba került egy euró
Hétfőn öt hónapos mélypontra került a forint árfolyama az euróval szemben, a délelőtti órákban az euró árfolyama 363 forint fölé emelkedett, onnan valamennyit visszaesett, délután vi...
  
Baj van: leépítés lesz a Budapest Airportnál
A kormány szeptemberben bevezetett utazási korlátozásai miatt várhatóan a 17 évvel ezelőtti szintre esik majd idén a Liszt Ferenc repülőtér forgalma, így a repteret üzemeltető Budapest ...
  
Találgatások: hamarosan szavazhat a parlament a hitelfizetési moratórium meghosszabbításáról
A kormány még hétfőn beterjesztheti a parlament elé a hitelfizetési moratórium fél éves meghosszabbításáról szóló törvényjavaslatot, amelyet kedden már meg is szavazhatnak a képvise...
  
Orbán: A kormány ellen harcolni káros és erkölcstelen
A 2020-27-es uniós költségvetésről folytatott tárgyalás eredményeiről, a járvány elleni védekezésről és a kormány gazdaságvédelmi intézkedéseiről beszélt a parlament őszi ülés...
  
Rétvári Bence államtitkár elárulta, hogy kevés tesztet végeznek
Több kérdést is feltett írásban Szabó Tímea országgyűlési képviselő Kásler Miklós miniszternek a koronavírus tesztekről Ezekben lényegében arra volt kiváncsi a PM-es politikus, hogy...
  
Még mindig büntetőeljárás folyik ellene, de újra a fideszes Mondok József lett Izsák polgármestere
Vasárnap polgármesterválasztást tartottak Izsákon, miután a nyár elején, autója megrongálása miatt lemondott Kutas Tibor, aki 2019 őszén függetlenként szűken, 39 szavazattal verte meg ...
  
Jönnek a kemény büntetések: Íme a mától érvényes új maszkszabályok
Hétfőtől érvényesek a maszkviselés új, szigorúbb szabályai, amiket kormányrendelet ír elő. Alapvető újdonság, hogy a maszk mostantól ténylegesen maszkot kell, hogy jelentsen, vagyis ...
  
Orbán úgy emlékszik, hogy már 2010-ben is Soros ellen harcolt
„A nemzeti önrendelkezésre a legnagyobb veszélyt ma a globális, nyílt társadalmat hirdető, a nemzeti kereteket felszámolni akaró világhálózat jelenti. A Soros György-féle korlátlan an...
  
A bírósághoz fordul az SZFE
"A Színház- és Filmművészeti Egyetem fenntartó kuratóriuma a napokban ismét egyoldalúan — s ezúttal bizonyíthatóan jogszabályba ütközően — átírta az egyetem Szervezeti és Műkö...
  
Óriási bajban vannak a budapesti vendéglátóhelyek: Elbocsátásokon és bezáráson gondolkodnak
A csőd szélére kerültek - így fogalmazott egy belvárosi bisztró tulajdonosa, aki más tulajdonosokkal egyetemben elbocsátásokon és bezáráson gondolkodik. Egy pénteki kormányrendelet szer...
  
Orbán: Nagy ütközet vár ránk 2022-ben, készüljetek
2022 tavaszán választás lesz. Addig védekezés lesz - írja a Magyar Nemzetben megjelent cikkében Orbán Viktor, meghirdetve újra a liberálisok, a “libernyákok” elleni harcot. Az ellenzék...
  
Megrázó kép: Teljes útzár a 74-esen történt halálos baleset miatt
Ahogy arról már korábban mi is beszámoltunk: teljes szélességében lezárták hétfő reggel a 74-es főutat Zalaegerszeg és Egervár között egy baleset miatt, melyben két autó frontálisan...
  
THE HUNGARIAN TIMES Impresszum / Sütik
TheTimes
Orbán: az operatív törzs folyamatosan dolgozik
A miniszterelnök a koronavírus terjedésének megakadályozása érdekében azt kérte, hogy betegen - köhögve, vagy lázasan - senki ne menjen emberek közé

Önkéntes részvétel nélkül semmilyen védekezés nem lehet sikeres

Orbán Viktor arról is beszélt, hogy a Magyarország területére illegálisan belépni akaró, az ellenőrzést elkerülő bevándorló, egészségügyi fenyegetést jelent Magyarország számára, amit meg kell akadályozni

Önkéntes részvétel nélkül semmilyen védekezés nem lehet sikeres A kormányfő pénteken, a Kossuth Rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában azt mondta, hogy önkéntes részvétel nélkül semmilyen védekezés nem lehet sikeres

Egy ország védekezésének minőségét alapvetően nem a kormány tevékenysége, hanem az ország intelligenciaszintje határozza meg - tette hozzá

Kiemelte, a pápai és mezőkövesdi tömeges fertőzések is úgy történtek, hogy köhögő és lázas emberek olyan helyre mentek, ahol sokan voltak

Járványügyi Bevetési Egységről Orbán Viktor aláhúzta: az operatív törzs folyamatosan dolgozik, emellett lassan látható lesz az a tudományos-fantasztikus filmekre emlékeztető szerelést viselő speciális egység is, amely a gócpontok kialakulásakor végez majd elkülönítést

Augusztus 31-éig meghosszabbítottuk a konzultáció határidejét A kormányfő kiemelten fontosnak nevezte a nemzeti konzultációt, mert annak segítségével olyan intézkedéseket hozhatnak, amelyeket az emberek is pártolnak

Elmondta, eddig több mint 1,4 millióan küldték vissza a kérdőíveket

Ez nagyon magas szám a nyári szabadságolásokra is tekintettel, ami miatt a kormány augusztus 31-éig meghosszabbította a konzultáció határidejét - tette hozzá

Mindenki felelősséggel éljen a szabadságával A miniszterelnök mindenkit arra kért, hogy felelősséggel éljen a szabadságával

Azt mondta, a kormány jó példát mutatott, amikor lemondta az augusztus 20-ai tűzijátékot, amelynek megtartására jogilag ugyan lett volna lehetőség, de az mégis vállalhatatlan kockázatot jelentett volna

Orbán Viktor azt kérte, hogy a külföldre tartók inkább csak a szomszédos országokba menjenek, amelyek közül Szlovákia, Ausztria, Szlovénia és Horvátország számít biztonságosnak

A kormányfő szerint nem vált az emberi civilizáció dicsőségére az a verseny, amely tavasszal különböző ázsiai reptereken folyt az egészségügyi eszközökért, ezért abban bízik, hogy a világ rendezettebben fordul rá a járvány feltételezett második hullámára

Az egészségügyi védekezésről és a vakcináról Magyarországon meglesznek az egészségügy átalakításának, kiigazításának azon lépései, amelyek nagyobb esélyt nyújtanak a tökéleteshez közelítő védekezésre - tette hozzá, majd aláhúzta, arra kérte az egészségügyért felelős minisztert, hogy készítsen nagyon pontos szakvéleményt az elsőként megjelenő vakcináról

Orbán Viktor emlékeztetett: Magyarország már leadta 5 millió adagos rendelését az Európai Uniónál

A járványról és a munkahelyekről A miniszterelnök közölte: minden reggelt a járvánnyal kapcsolatos számok tanulmányozásával kezd, aminek során elsőként az elhunytak számát, majd a fertőzések alakulását, esetleges gócpontok kialakulását vizsgálja, harmadikként pedig a munkanélküliségi adatok alakulását nézi meg, ahol a ténylegesen dolgozók számára figyel

Kiemelte, ma többen dolgoznak, mint januárban, és mintegy 30-35 ezres hiány van a járvány előtti időszakhoz képest

Ez azt mutatja, hogy a kormány jól halad, mivel ez a szám messze 100 ezer felett is volt - fűzte hozzá

A miniszterelnök szerint - "ha az ég nem szakad le és nem ér össze a földdel" - jó esély van arra, hogy ez a különbség ősszel eltűnik, és annyian dolgoznak majd, mint a vírus megjelenése előtt

Megjegyezte, nem kíván megelégedni a vírus előtti foglalkoztatottsági szinttel, hanem azon is túl szeretne lépni

Orbán Viktor szerint 2010-ben azzal tudták megnyerni a választást, hogy egymillió új munkahely létrehozását vállalta, 8-9 év alatt pedig létre is hoztak több mint 800 ezer munkahelyet, amit világrekordnak tart

Magyarország erre büszke lehet, és arra is, hogy egyre többen hiszik el, érdemes dolgozni, a megélhetést munkára és nem segélyekre kell alapozni - fejtette ki, majd hozzátette, "azért mentünk tönkre a baloldali kormányok alatt, mert ők bátorították, elősegítették" a segélyre alapozó felfogást

Az illegális migráció egészségügyi fenyegetést jelent Aláhúzta, minden Magyarország területére illegálisan belépni akaró, az ellenőrzést elkerülő bevándorló biológiai, egészségügyi fenyegetést jelent Magyarország számára, amit bármi áron meg kell akadályozni

A migrációs és a koronavírus-járvány összekötésével nem szabad olyan képet teremteni, hogy minden migráns egy biológiai bomba, de néhányan valóban azok, és a baj az, hogy nem tudják, kik ők - mondta

Ezért minden illegálisan belépőre potenciális fertőzőként kell tekinteni - jelentette ki

Hangsúlyozta, ez egy túl szigorú kijelentés az "emberi jogi harcosoknak", akiket ő "libernyákoknak" hív, de szerinte a magyaroknak az önvédelem logikájával kell gondolkodniuk

Orbán Viktor elmondta, azt kérte a belügyminisztertől, hogy a rendőrök és a katonák, ahogy eddig is, férfiasan lépjenek fel, és állítsanak meg minden illegális határátlépést, mert az már közegészségügyi kockázatot is jelent

A magyar könnyűzene támogatásáról Kiemelte, a kormány a nemzeti kultúra részének tartja a magyar könnyűzenét, ezért fontos az abban dolgozók megmentése

Ez egy hangyaboly, ha a kabinet rossz helyen nyúl bele, akkor a rengeteg támogatás ellenére mindenki elégedetlen lesz - mondta a miniszterelnök, aki ezért azt kérte, úgy segítsék az ágazatot, hogy azok az emberek döntsenek a támogatásokról, "akik az ő világukból jönnek"

Forrás: https://koronavirus.gov.hu/
Orbán: Nagy ütközet vár ránk 2022-ben, készüljetek
Novák: Olyan otthonteremtési program jön, amelyhez hasonló még nem volt Magyarország történetében
Jönnek a kemény büntetések: Íme a mától érvényes új maszkszabályok
Valami történt: újabb Fideszes polgármester mondott le
3200 milliárddal többet költ a kormány idén a költségvetéshez képest
Közel egy hónapot kell várni két tesztre
Levetetik a maszkot egy pécsi bankban az ügyfelekről
Egészen új módszerrel próbálják csalók csőbe húzni az időseket
Pataky Attilát hazaengedték a kórházból, mutatjuk a részleteket
Ördög Nóri botrány: így védik a birtokukat az akarattyaiak
Újabb dolog amit szeretne az EU-s bizottság, de mi nem akarjuk megtenni - kitalálod mi az?
Durván odaszóltak Orbánnak: Miniszterelnök úr, kabaré, amit ezzel az országgal művel,
Orbán: Készüljünk föl rá, hogy nagy számban fognak érkezni keresztények Nyugat-Európából!
Botrány: Trump kormánya megvonná az állami támogatásokat New Yorktól
Megint Magyarország: 500 millió forint értékben vettek fel jogtalanul EU-s támogatásokat
Szivárognak dokumentumok: Menczer szerint a külügyminiszter úr még nem rúgott ki elég embert
Mindenki Dzsudzsák Balázs bemutatására számított.. DE...
Tesco: Óriási változás jön
Teszt nélkül is fertőzöttnek minősíthet a háziorvos
Újból üzembe helyezik a katonai szűrősátrakat
Döntenünk kell Kína és az USA között
Orbán bejelentette a második hullám legrosszabb forgatókönyvét
Romokban a gazdaság: 363,17 forintba került egy euró
Baj van: leépítés lesz a Budapest Airportnál
Találgatások: hamarosan szavazhat a parlament a hitelfizetési moratórium meghosszabbításáról
Orbán: A kormány ellen harcolni káros és erkölcstelen
Rétvári Bence államtitkár elárulta, hogy kevés tesztet végeznek
Még mindig büntetőeljárás folyik ellene, de újra a fideszes Mondok József lett Izsák polgármestere
Jönnek a kemény büntetések: Íme a mától érvényes új maszkszabályok
Orbán úgy emlékszik, hogy már 2010-ben is Soros ellen harcolt
A bírósághoz fordul az SZFE
Óriási bajban vannak a budapesti vendéglátóhelyek: Elbocsátásokon és bezáráson gondolkodnak
Orbán: Nagy ütközet vár ránk 2022-ben, készüljetek
Megrázó kép: Teljes útzár a 74-esen történt halálos baleset miatt
Novák: Olyan otthonteremtési program jön, amelyhez hasonló még nem volt Magyarország történetében
Ártatlannak vallja magát a nevelt lányáról készült felvételekkel meggyanúsított volt fideszes politikus
Valami történik: Lekapcsolták az internetet Minszkben
Benzinkútnak hajtott egy nő Eperjesen
Orbán: 2022 tavaszán választás lesz. Addig védekezés lesz
Fejdísszel a fején temetik el a Szegeden elgázolt kislányt
Nyilatkozott a Blikknek a tiltott felvétellel gyanúsított politikus
Hétszázezres számlával sokkolta a díjbeszedő a magyar asszonyt
Orbán Viktor: segítsék a lányokat, hogy derék és tiszteletre méltó asszonyok legyenek
Orbán Viktor: Lesznek meleg pillanatok
Szijjártó szerint Boris Johnson a barátja, DE.....
Nem bírják a mentők a rengeteg tesztelést - lép a kormány