Budapest     2020-09-20   Csatlakozz hozzánk facebookon
Talpra magyar, hí a haza! - Biztos megélhetés, kiszámítható életpálya 
Nagy elhatározás kell ahhoz, hogy valaki a katonai szolgálatot válassza hivatásul

A civil életből érkező lelkes jelentkezőknek az egyenruhások - elsőre bonyolult - szokatlan világa sok kérdést vethet fel

Összeállításunkban igyekszünk minden olyan kérdést megválaszolni, amely az érdeklődőkben a leggyakrabban felmerül

Tóth Imre őrnagyot, a debreceni MH Katonai Igazgatási és Központi Nyilvántartó Parancsnokság (MH KIKNYP) 2

Katonai Igazgatási Központ toborzó részlegvezetőjét úgy kérdeztük, mint egy a katonai szolgálat kapujában álló, a haza védelméért tenni akaró jelentkező

Őrnagy úr, eldöntöttem! Katona szeretnék lenni! Hol kezdjem? Mi a jelentkezés menete? Mit vigyek magammal a toborzóirodába? A katonai szolgálatra történő jelentkezését akár elektronikus úton, akár személyesen is megteheti a Magyar Honvédség toborzó irodáiban

A jelentkezéshez szükség van a személyes okmányaira, a megszerzett iskolai bizonyítványaira, a meglévő szakképzettségeket igazoló dokumentumaira

Amennyiben rendelkezik gépjárművezetői jogosítvánnyal, vagy nyelvvizsga-bizonyítvánnyal, azokat se felejtse otthon! Mit tudhatok meg a toborzóirodában, illetve amit ott megbeszélünk, mennyire kötelez engem? A toborzó irodákban lévő ügyfélszolgálaton széleskörű tájékoztatást kap a Magyar Honvédségben vállalható katonai szolgálatformákról, illetve a katonai tanintézetekben történő továbbtanulási lehetőségekről

Ezen információk tudatában eldöntheti, hogy melyik szolgálatforma érdekli, illetve, hogy melyik az, amelyik végzettségének, távlati céljainak leginkább megfelel

A jelentkezést követően a toborzók tájékoztatni fogják a felvételi eljárás további menetéről

Természetesen ekkor még semmilyen kötelezettség nem terheli, a felvételi eljárás bármelyik szakaszában visszaléphet a jelentkezéstől és ebből semmilyen hátránya nem származik

Szerződéses vagy hivatásos szolgálat való nekem? Mik az alapvető különbségek? Melyiket válasszam? Melyik milyen kötelezettségekkel, előnyökkel jár? Az alapvető különbség hivatásos és szerződéses jogviszony között, hogy hivatásos állományba leginkább katonai tanintézményekből érkezők kerülnek, a akik viszont civil végzettséggel szeretnének katonai szolgálatot vállalni, ők szerződéses katonák lesznek

A hivatásos jogviszony határozatlan időre szól, a szerződéses jogviszony határozott időtartamú, amely első alkalommal legénységi állománykategória esetében minimum 3 év, altiszti és tiszti állomány esetében pedig minimum 5 év

Hozzá kell tenni, hogy mind a hivatásos, mind a szerződéses jogviszony állandó, napi munkaviszonyt jelent a Magyar Honvédség kötelékében

Magyarán a hivatásos és szerződéses katona a honvédség valamelyik alakulatánál egy meghatározott munkakört lát el, havi fizetésért

Szükség esetén gyakorlatokon vesz részt, határvédelmi feladatokat lát el, illetve külföldi misszióban szolgál

A hivatásos állományba kerüléshez érettségire épülő katonai tanintézeti képzésben kell részt venni

A hivatásos tisztek képzése a Nemzeti Közszolgálati Egyetem Hadtudományi és Honvédtisztképző karán történik

Az altisztképzés terén pedig tavaly szeptembertől egy olyan új, egyéves időtartamú, tanfolyamrendszerű képzés vette kezdetét, amely már a tanulmányok alatt is havi jövedelmet biztosít és az előképzettségnek, vagy érdeklődésnek megfelelő karrierlehetőséget kínál

Szerződéses állományba a meglévő civil iskolai - minimum alapfokú – végzettséggel lehet jelentkezni, jellemzően legénységi beosztásba

Mindezek mellett lehetőség van tartalékos jogviszonyt is választani, ami a hivatásos és a szerződéses szolgálattal szemben azoknak szól, akik tanulmányaik, vagy meglévő munkahelyük mellett szeretnének részt vállalni honvédelmi feladatokban

Mit ad nekem a katonai szolgálat? A Magyar Honvédség stabil, biztos megélhetést, kiszámítható életpályát nyújtó munkahelyet és karrierlehetőséget garantál

Az alapfizetést számos plusz juttatás, pótlék, valamint az esetleges többletmunkáért járó kifizetés tovább növelheti

Erre épülhet még rá az ingyenes laktanyai elhelyezés, az ingyenes katona-egészségügyi - azaz csapatorvosi, fogorvosi és szakorvosi - ellátás, a kedvezményes üdülési lehetőség, a sport- és kulturális szolgáltatások, a családalapítási támogatás, a kedvezményes étkeztetés és az utazási költségtérítés

A toborzóirodában folytatott beszélgetés hatására beadtam a jelentkezésemet

Hogyan tovább? A felvételi eljárás folyamatát döntően meghatározza, hogy melyik szolgálatformára adta be a jelentkezését

A szerződéses szolgálatra jelentkezők esetében az elsődleges feladat, hogy a toborzók – a honvédségi alakulatok személyügyi szerveivel együttműködve – a pályázó iskolai végzettségének, szakképzettségének megfelelő beosztást keressenek

Amennyiben elfogadja a felkínált munkakört, sor kerül a katonai páyára való alkalmasság megállapítására

Ez azt jelenti, hogy részt vehet az előzetes alkalmassági vizsgálaton, de dönthet úgy is, hogy az alapkiképzés megkezdését követően hajtja végre az egészségügyi, a pszichikai és a fizikai szűrést Kecskeméten, a Magyar Honvédség Egészségügyi Központjában

Az alkalmassági vizsgálat elvégzéséhez szükséges egy 1 hónapnál nem régebbi háziorvosi igazolás, esetlegesen meglévő szakorvosi vélemények, zárójelentések, egy évnél nem régebbi keltezésű negatív tüdőszűrő lelet, illetve nők esetén 3 hónapnál nem régebbi keltezésű nőgyógyászati és 1 éven belüli citológiai lelet

A fizikai felméréshez mindenképp vigyen magával sportfelszerelést! Megfeleltem az alkalmasági vizsgán, nincs más hátra, mint a bevonulás

Mit vihetek, mit kell kötelezően magammal vinnem? Még az alapkiképzésre történő bevonulás előtt a toborzó katonák eligazítják a bevonulás menetével kapcsolatban, illetve az alapkiképzést végrehajtó katonai szervezettől kapott információ alapján tájékoztatják a tudnivalókról

Feltétlenül célszerű bevonulásra vinni sportfelszerelést - azaz rövid- és hosszúnadrágot, melegítőfelsőt, sportpólót, sportzoknit, sportcipőt - tisztálkodó felszerelést - például fogkefét, fogkrémet, szappant vagy tusfürdőt, borotvát, borotvahabot, törölközőt, papucsot, nedves törlőkendőt -, illetve ajánlott a lakat, a legfeljebb 8 centiméteres pengehosszúságú bicska, a szemeteszsák, a zsineg, a szigetelő szalag

Mindezek mellett az alapvető gyógyszerek - vitaminok, fájdalomcsillapító, sebtapasz -, a hintőpor, a kézfertőtlenítő, a mosószer, az öblítő és a vállfa

Az alapkiképzés alatt mire számíthatok? Szállás, ellátás, kijárás a laktanyából? Az alapkiképzésen részt vevő állomány részére térítésmentesen biztosított a laktanyai elhelyezés, illetve az élelmezési ellátás

Alapvetően az alapkiképzés rendje nem érinti a hétvégét, ezért a hazautazás engedélyezett és hétköznapokon, a kiképzési időn kívül elhagyhatja a bázis területét

Az alapkiképzés mennyiben különbözik hivatásos és szerződéses katonák esetében? Ha hivatásos szolgálatra jelentkezett, azaz a tanintézeti képzésben vesz részt, a tanrend része az alapkiképzés, valamint a különböző szakirányú képzések

Ha katonai múlttal nem rendelkező, szerződéses szolgálatra jelentkezett, a szerződéskötést követően kezdődik az alapkiképzés egy adott katonai szervezetnél

Milyen képzésekben részesülök? Az alapkiképzés során a katonai szolgálathoz szükséges legfontosabb általános katonai ismeretek elsajátítása történik meg

Az elméleti oktatások mellett az újoncok begyakorolják az alapvető alaki fogások és mozdulatok végrehajtását, képessé válnak a harc alapfeladatainak végrehajtására, megtanulják kezelni az egyéni fegyvereiket, illetve éleslövészetet hajtanak végre

Sikeresen elvégeztem az alapkiképzést

Mi következik? Most már teljes értékű katona vagyok? Amennyiben szerződéses katonai szolgálatra jelentkezett, már a szerződéskötést megelőzően tisztában lesz azzal, hogy melyik alakulathoz, melyik helyőrségbe, illetve milyen beosztásba kerül majd az alapkiképzést követően

A bevonuló katonák a szerződéskötés napjától kezdve a Magyar Honvédség teljes értékű tagjai, a kiképzés első napjától kezdve megilleti őket a rendfokozatuknak, beosztásuknak, iskolai végzettségüknek megfelelő járandóság

Forrás: honvedelem
Ez is érdekelhet:
                             
Ezek érdekelték olvasóinkat leginkább
Reuters: Orbán belebukhat a járványba
Döbbenetes részletek: Nyomozás indult a Bíró Ica botrányos kilakoltatása miatt
Övék a legnagyobb családi vállalkozás, de csak Mészárosnak osztottak lapot
Vadai Ágnes: Azért vettek Orbánék lélegeztetőgépeket, hogy lopjanak
"11:30-tól követtem az atv.hu élő adását az Operatív Törzs sajtótájékoztatójáról. Az, hogy több mint 1 órát késtek és elnézést sem kértek, az illem hiányát mutatja. Közben és...
  
Letöltendő börtönt kért az ügyészség Gáspár Győzőre
Vádlottként állt a bíróság elé pénteken Gáspár Győző költségvetési csalás miatt, aki akár több év börtönt is kaphat – írja a Blikk. “Az egyik ügyben pénzbüntetést, a má...
  
Figyelem: Teljes rendszerváltást követelve utakat zárnak le dühös autósok országszerte
Magyarország számtalan pontjára tervez autós útlezárásokat egy civil tömörülés a mai napon annak érdekében hogy kifejezzék tiltakozásukat a kormány politikája és intézkedései ellen...
  
Az európai tesztelési rangsor legvégén áll Magyarország
Az európai tesztelési rangsor legvégén áll Magyarország, ha a lakosság számához arányítjuk a mintavételek számát. Közben három hónap után az Operatív Törzs is visszatért. Müller ...
  
Újabb alagutat találtak a határzár alatt
Ismét alagutat találtak a Bács-Kiskun megyei határszakaszon: a rendőrök terepkutatás során fedezték fel a szerb területről induló járatot, ami az ideiglenes biztonsági határzár alatt h...
  
Rekord: Először 1000 felett a hazai fertőzöttek száma, 8-an elhunytak
1070 újabb magyar állampolgárnál mutatták ki az új koronavírus-fertőzést (COVID-19), ezzel 17 990 főre nőtt a hazánkban beazonosított fertőzöttek száma. Elhunyt 8 beteg, így az elhun...
  
Újabb botrány: Luxusszálló ellen tüntetnek
A szombati élőlánc célja, hogy újabb látványos akcióval hívják fel a figyelmet arra a beépítés ellen küzdő civilek, hogy még mindig nem sikerült dűlőre jutni az ügyben Lányi Andr...
  
Elképesztő katonai eszközöket vásárol Magyarország
Magyarország az első ország, amely csatlakozott a német Luftwaffe Multinational Air Transport Unit (MNAU) programjához – derül ki a német fegyveres erők honlapján megjelent cikkből A 2017-...
  
Svájc: Michael Schumacher már soha nem fog felépülni
A síbalesetben agysérülést szenvedett Michael Schumacher állapotát, közel hét éve teljes hírzárlat övezi Csak annyit lehetett tudni az Forma 1 legendájáról, hogy állapota rossz, és az...
  
Szijjártó szerint szégyen lenne, ha nem Trump kapná a Nobel-békedíjat
Interjút adott Szijjártó Péter a One America Network csatornának – derül ki a külgazdasági és külügyminiszter Facebook-oldalára szombat délután feltöltött videóból A tárcavezető ...
  
Magyar virológus szerint 2021 első felében kezdődhet a vakcina tömeggyártása
Most, hogy a koronavírus-fertőzöttek száma világszerte meghaladta a 30 milliót, nem lehet mindössze egészségügyi intézkedésekkel megállítani a terjedését – mondta el az ATV-nek adott...
  
Büntetőügyekkel tűzdelt kampány Izsákon
Nem csak a vadászháza miatt bírósági eljárás alá vont ex-polgármesterre vetül bűn árnyéka, de ellenfele stábtagjára is Izzanak az indulatok a kisvárosban, és még egy gyenge „indexe...
  
Hihetetlen: 53 embernek volt négyese az ötös lottón
Talán önnél van az egyik nyertes szelvény? Kihúzták az ötös lottó nyerőszámait, a 38 héten ezekkel lehetett nyerni: 5, 24, 28, 34, 58 Öttalálatos szelvény nem volt, négyesből visz...
  
Mészárosé a legnagyobb családi vállalkozás és ezen a válás sem változtat
A 24hu szerint Mészáros válása nem veszélyezteti a 252 milliárdos cégcsoport pozícióját Magabiztosan vezetik Mészáros Lőrincék a magyar Forbes szeptemberi listáját: a legnagyobb hazai ...
  
Hadüzenet: 2022-ben megmenthetjük az Európai Uniót Orbántól
A politikus lett az MSZP egyik társelnöke Kunhalmi Ágnes szerint a párt stabil, egységes és megvan az ereje a következő választáshoz Kunhalmi Ágnest és Tóth Bertalan választotta az MSZP ...
  
Botrány: katonai szállítógépeket vásárolhat Magyarország
Mi vagyunk az első olyan ország, amely csatlakozott egy nemzetközi, de alapvetően katonai légi szállítási projekthez – legalábbis a német fegyveres erők szerint Magyarország az első ors...
  
Matolcsyék döntik el a jövő héten, hogy mi lesz a forint sorsa
A jövő héten tartja a Magyar Nemzeti Bank (MNB) keddi kamat-meghatározó ülését és publikálja a szeptemberi Inflációs jelentést is Kedden tartja szeptemberi ülését a monetáris tanács,...
  
Rengeteg kérdés merül fel az Orbán által bejelentett hitelmoratórium kapcsán
Nőhet-e a visszafizetendő összeg? Hogyan fogják a bankok ellenőrizni a jogosultságot? Milyen hatása lehet a moratórium meghosszabbításának a hitelünkre? Többek közt ezeket a kérdéseket...
  
Egy férfi felmászott a Szabadság hídra: mutatjuk mi történt
Egy férfi felmászott a Szabadság hídra, a Dunába akarta vetni magát Egy férfi öngyilkossági szándékkal felmászott a Szabadság hídra A Blikk információja szerint, mielőtt rászánta vo...
  
Éjjel-nappali őrséggel akadályoznák meg, hogy kikapcsolják a gázt a MET intézményközpontjában
Az SZFE-nél is ismert piros-fehér szalagok, egy sátor és egy barikád áll az Iványi Gábor vezette Magyar Evangéliumi Testvérközösség (MET) Dankó utcai intézménye előtt, hogy így akad...
  
Ami Minszkben történik arra már nincsenek szavak
A fehérorosz rendőrség több száz kormányellenes tüntetőt őrizetbe vett szombaton Minszk belvárosában - közölték szemtanúk Becslések szerint mintegy kétezer ember követelte Aljakszand...
  
Ami a világ minden pénzéért sem szerezhető be azonnal: a megfelelő szakszemélyzet
„Ami minket, orvosokat és ápolókat illet, mi nem állig felfegyverkezve várjuk a járványt Leginkább félve várjuk Aggódva követjük a napi esetszámokat, az egyre több igazolt, és még t...
  
Hétfőtől újabb helyeken lesz kötelező a maszkviselés
A szeptember 18-án megjelent kormányrendelet értelmében szeptember 21-től a maszk használata már nemcsak a közösségi közlekedési eszközökön, hanem azon állomási és megállóhelyi hel...
  
Óriási botrány: Döbbenetes képeket osztott meg az orvosi kamara, lepusztult állapotok
A Magyar Orvosi Kamara Facebook oldalára töltött fel néhány olyan képet, melyek alapján joggal tehetjük fel a kérdést: hogy képesek így dolgozni az orvosok ápolók? Az egészségügyben ...
  
Müller Cecília visszatért: fontos, hogy a kézmosásra is figyeljünk oda
Három hónapos szünet után szombat kora délután visszatért az operatív törzs online sajtótájékoztatója Erre lehetett is számítani, hiszen korábban szó volt róla, hogy ha a járványü...
  
Övék a legnagyobb családi vállalkozás, de csak Mészárosnak osztottak lapot
A családtagok nem hordhatják szét a nyereséget csak úgy a kedvük szerint. Magabiztosan vezetik Mészárosék a Forbes családi listáját: a legnagyobb hazai családi vállalkozás 252,3 milli...
  
Reuters: Orbán belebukhat a járványba
A Fidesz ugyan jelenleg vezeti a közvélemény-kutatásokat, de azt nem lehet tudni, hogy mikor cseng le a koronavírus-járvány, és meddig hat a gazdaságra, illetve hogy a szavazók nem Orbánt t...
  
Népszava: Elkezdték átvezényelni az egészségügyi dolgozókat
Birtokukba jutott dokumentumok alapján ír arról a Népszava, hogy egészségügyi dolgozókat vezényelnek át a Korányi Intézetbe: „Az Országos Korányi Pulmonológiai Intézet kérelmére a...
  
Hat hónappal meghosszabbítják a hitelmoratóriumot, de nem mindenkinek
Szombat délelőtt ülésezett a gazdaságvédelmi operatív törzs, Orbán Viktor közösségi oldalán jelentette be, hogy az ott elhangzottak alapján a kormány a háztartások számára ez év de...
  
Oligarchák által uralt ágazatokon segítene az Orbán-kormány
A járvány második hullámában is fenn kell tartani az ország gazdasági működőképességét, ezért újabb gazdaságvédelmi intézkedéseket vezet be a kormány – mondta a Magyar Nemzetnek ...
  
THE HUNGARIAN TIMES Impresszum / Sütik
TheTimes
Talpra magyar, hí a haza! - Biztos megélhetés, kiszámítható életpálya
Nagy elhatározás kell ahhoz, hogy valaki a katonai szolgálatot válassza hivatásul

A civil életből érkező lelkes jelentkezőknek az egyenruhások - elsőre bonyolult - szokatlan világa sok kérdést vethet fel

Összeállításunkban igyekszünk minden olyan kérdést megválaszolni, amely az érdeklődőkben a leggyakrabban felmerül

Tóth Imre őrnagyot, a debreceni MH Katonai Igazgatási és Központi Nyilvántartó Parancsnokság (MH KIKNYP) 2

Katonai Igazgatási Központ toborzó részlegvezetőjét úgy kérdeztük, mint egy a katonai szolgálat kapujában álló, a haza védelméért tenni akaró jelentkező

Őrnagy úr, eldöntöttem! Katona szeretnék lenni! Hol kezdjem? Mi a jelentkezés menete? Mit vigyek magammal a toborzóirodába? A katonai szolgálatra történő jelentkezését akár elektronikus úton, akár személyesen is megteheti a Magyar Honvédség toborzó irodáiban

A jelentkezéshez szükség van a személyes okmányaira, a megszerzett iskolai bizonyítványaira, a meglévő szakképzettségeket igazoló dokumentumaira

Amennyiben rendelkezik gépjárművezetői jogosítvánnyal, vagy nyelvvizsga-bizonyítvánnyal, azokat se felejtse otthon! Mit tudhatok meg a toborzóirodában, illetve amit ott megbeszélünk, mennyire kötelez engem? A toborzó irodákban lévő ügyfélszolgálaton széleskörű tájékoztatást kap a Magyar Honvédségben vállalható katonai szolgálatformákról, illetve a katonai tanintézetekben történő továbbtanulási lehetőségekről

Ezen információk tudatában eldöntheti, hogy melyik szolgálatforma érdekli, illetve, hogy melyik az, amelyik végzettségének, távlati céljainak leginkább megfelel

A jelentkezést követően a toborzók tájékoztatni fogják a felvételi eljárás további menetéről

Természetesen ekkor még semmilyen kötelezettség nem terheli, a felvételi eljárás bármelyik szakaszában visszaléphet a jelentkezéstől és ebből semmilyen hátránya nem származik

Szerződéses vagy hivatásos szolgálat való nekem? Mik az alapvető különbségek? Melyiket válasszam? Melyik milyen kötelezettségekkel, előnyökkel jár? Az alapvető különbség hivatásos és szerződéses jogviszony között, hogy hivatásos állományba leginkább katonai tanintézményekből érkezők kerülnek, a akik viszont civil végzettséggel szeretnének katonai szolgálatot vállalni, ők szerződéses katonák lesznek

A hivatásos jogviszony határozatlan időre szól, a szerződéses jogviszony határozott időtartamú, amely első alkalommal legénységi állománykategória esetében minimum 3 év, altiszti és tiszti állomány esetében pedig minimum 5 év

Hozzá kell tenni, hogy mind a hivatásos, mind a szerződéses jogviszony állandó, napi munkaviszonyt jelent a Magyar Honvédség kötelékében

Magyarán a hivatásos és szerződéses katona a honvédség valamelyik alakulatánál egy meghatározott munkakört lát el, havi fizetésért

Szükség esetén gyakorlatokon vesz részt, határvédelmi feladatokat lát el, illetve külföldi misszióban szolgál

A hivatásos állományba kerüléshez érettségire épülő katonai tanintézeti képzésben kell részt venni

A hivatásos tisztek képzése a Nemzeti Közszolgálati Egyetem Hadtudományi és Honvédtisztképző karán történik

Az altisztképzés terén pedig tavaly szeptembertől egy olyan új, egyéves időtartamú, tanfolyamrendszerű képzés vette kezdetét, amely már a tanulmányok alatt is havi jövedelmet biztosít és az előképzettségnek, vagy érdeklődésnek megfelelő karrierlehetőséget kínál

Szerződéses állományba a meglévő civil iskolai - minimum alapfokú – végzettséggel lehet jelentkezni, jellemzően legénységi beosztásba

Mindezek mellett lehetőség van tartalékos jogviszonyt is választani, ami a hivatásos és a szerződéses szolgálattal szemben azoknak szól, akik tanulmányaik, vagy meglévő munkahelyük mellett szeretnének részt vállalni honvédelmi feladatokban

Mit ad nekem a katonai szolgálat? A Magyar Honvédség stabil, biztos megélhetést, kiszámítható életpályát nyújtó munkahelyet és karrierlehetőséget garantál

Az alapfizetést számos plusz juttatás, pótlék, valamint az esetleges többletmunkáért járó kifizetés tovább növelheti

Erre épülhet még rá az ingyenes laktanyai elhelyezés, az ingyenes katona-egészségügyi - azaz csapatorvosi, fogorvosi és szakorvosi - ellátás, a kedvezményes üdülési lehetőség, a sport- és kulturális szolgáltatások, a családalapítási támogatás, a kedvezményes étkeztetés és az utazási költségtérítés

A toborzóirodában folytatott beszélgetés hatására beadtam a jelentkezésemet

Hogyan tovább? A felvételi eljárás folyamatát döntően meghatározza, hogy melyik szolgálatformára adta be a jelentkezését

A szerződéses szolgálatra jelentkezők esetében az elsődleges feladat, hogy a toborzók – a honvédségi alakulatok személyügyi szerveivel együttműködve – a pályázó iskolai végzettségének, szakképzettségének megfelelő beosztást keressenek

Amennyiben elfogadja a felkínált munkakört, sor kerül a katonai páyára való alkalmasság megállapítására

Ez azt jelenti, hogy részt vehet az előzetes alkalmassági vizsgálaton, de dönthet úgy is, hogy az alapkiképzés megkezdését követően hajtja végre az egészségügyi, a pszichikai és a fizikai szűrést Kecskeméten, a Magyar Honvédség Egészségügyi Központjában

Az alkalmassági vizsgálat elvégzéséhez szükséges egy 1 hónapnál nem régebbi háziorvosi igazolás, esetlegesen meglévő szakorvosi vélemények, zárójelentések, egy évnél nem régebbi keltezésű negatív tüdőszűrő lelet, illetve nők esetén 3 hónapnál nem régebbi keltezésű nőgyógyászati és 1 éven belüli citológiai lelet

A fizikai felméréshez mindenképp vigyen magával sportfelszerelést! Megfeleltem az alkalmasági vizsgán, nincs más hátra, mint a bevonulás

Mit vihetek, mit kell kötelezően magammal vinnem? Még az alapkiképzésre történő bevonulás előtt a toborzó katonák eligazítják a bevonulás menetével kapcsolatban, illetve az alapkiképzést végrehajtó katonai szervezettől kapott információ alapján tájékoztatják a tudnivalókról

Feltétlenül célszerű bevonulásra vinni sportfelszerelést - azaz rövid- és hosszúnadrágot, melegítőfelsőt, sportpólót, sportzoknit, sportcipőt - tisztálkodó felszerelést - például fogkefét, fogkrémet, szappant vagy tusfürdőt, borotvát, borotvahabot, törölközőt, papucsot, nedves törlőkendőt -, illetve ajánlott a lakat, a legfeljebb 8 centiméteres pengehosszúságú bicska, a szemeteszsák, a zsineg, a szigetelő szalag

Mindezek mellett az alapvető gyógyszerek - vitaminok, fájdalomcsillapító, sebtapasz -, a hintőpor, a kézfertőtlenítő, a mosószer, az öblítő és a vállfa

Az alapkiképzés alatt mire számíthatok? Szállás, ellátás, kijárás a laktanyából? Az alapkiképzésen részt vevő állomány részére térítésmentesen biztosított a laktanyai elhelyezés, illetve az élelmezési ellátás

Alapvetően az alapkiképzés rendje nem érinti a hétvégét, ezért a hazautazás engedélyezett és hétköznapokon, a kiképzési időn kívül elhagyhatja a bázis területét

Az alapkiképzés mennyiben különbözik hivatásos és szerződéses katonák esetében? Ha hivatásos szolgálatra jelentkezett, azaz a tanintézeti képzésben vesz részt, a tanrend része az alapkiképzés, valamint a különböző szakirányú képzések

Ha katonai múlttal nem rendelkező, szerződéses szolgálatra jelentkezett, a szerződéskötést követően kezdődik az alapkiképzés egy adott katonai szervezetnél

Milyen képzésekben részesülök? Az alapkiképzés során a katonai szolgálathoz szükséges legfontosabb általános katonai ismeretek elsajátítása történik meg

Az elméleti oktatások mellett az újoncok begyakorolják az alapvető alaki fogások és mozdulatok végrehajtását, képessé válnak a harc alapfeladatainak végrehajtására, megtanulják kezelni az egyéni fegyvereiket, illetve éleslövészetet hajtanak végre

Sikeresen elvégeztem az alapkiképzést

Mi következik? Most már teljes értékű katona vagyok? Amennyiben szerződéses katonai szolgálatra jelentkezett, már a szerződéskötést megelőzően tisztában lesz azzal, hogy melyik alakulathoz, melyik helyőrségbe, illetve milyen beosztásba kerül majd az alapkiképzést követően

A bevonuló katonák a szerződéskötés napjától kezdve a Magyar Honvédség teljes értékű tagjai, a kiképzés első napjától kezdve megilleti őket a rendfokozatuknak, beosztásuknak, iskolai végzettségüknek megfelelő járandóság

Forrás: honvedelem
Reuters: Orbán belebukhat a járványba
Döbbenetes részletek: Nyomozás indult a Bíró Ica botrányos kilakoltatása miatt
Övék a legnagyobb családi vállalkozás, de csak Mészárosnak osztottak lapot
Elképesztő körülmények között kénytelenek küzdeni az orvosok a vírus ellen
Vadai Ágnes: Azért vettek Orbánék lélegeztetőgépeket, hogy lopjanak
Letöltendő börtönt kért az ügyészség Gáspár Győzőre
Figyelem: Teljes rendszerváltást követelve utakat zárnak le dühös autósok országszerte
Az európai tesztelési rangsor legvégén áll Magyarország
Újabb alagutat találtak a határzár alatt
Rekord: Először 1000 felett a hazai fertőzöttek száma, 8-an elhunytak
Újabb botrány: Luxusszálló ellen tüntetnek
Elképesztő katonai eszközöket vásárol Magyarország
Svájc: Michael Schumacher már soha nem fog felépülni
Szijjártó szerint szégyen lenne, ha nem Trump kapná a Nobel-békedíjat
Magyar virológus szerint 2021 első felében kezdődhet a vakcina tömeggyártása
Büntetőügyekkel tűzdelt kampány Izsákon
Hihetetlen: 53 embernek volt négyese az ötös lottón
Mészárosé a legnagyobb családi vállalkozás és ezen a válás sem változtat
Hadüzenet: 2022-ben megmenthetjük az Európai Uniót Orbántól
Botrány: katonai szállítógépeket vásárolhat Magyarország
Matolcsyék döntik el a jövő héten, hogy mi lesz a forint sorsa
Rengeteg kérdés merül fel az Orbán által bejelentett hitelmoratórium kapcsán
Egy férfi felmászott a Szabadság hídra: mutatjuk mi történt
Éjjel-nappali őrséggel akadályoznák meg, hogy kikapcsolják a gázt a MET intézményközpontjában
Ami Minszkben történik arra már nincsenek szavak
Ami a világ minden pénzéért sem szerezhető be azonnal: a megfelelő szakszemélyzet
Hétfőtől újabb helyeken lesz kötelező a maszkviselés
Óriási botrány: Döbbenetes képeket osztott meg az orvosi kamara, lepusztult állapotok
Müller Cecília visszatért: fontos, hogy a kézmosásra is figyeljünk oda
Övék a legnagyobb családi vállalkozás, de csak Mészárosnak osztottak lapot
Reuters: Orbán belebukhat a járványba
Népszava: Elkezdték átvezényelni az egészségügyi dolgozókat
Hat hónappal meghosszabbítják a hitelmoratóriumot, de nem mindenkinek
Oligarchák által uralt ágazatokon segítene az Orbán-kormány
A kormánypárti mémoldal a fotójukat kiposztolva aláz debreceni egyetemistákat, mert szolidárisak az SZFE-vel (fotó)
Több ezer mesterszakos hallgatót akar felvenni Magyarországon a kínai Fudan Egyetem
Szankciókkal fenyegeti az EU vezetőit a belarusz külügyminiszter
Szétrohad a covid-centrum orvosi mosdója
Döbbenetes részletek: Nyomozás indult a Bíró Ica botrányos kilakoltatása miatt
10 napra rövidül a hatósági karantén ideje Magyarországon
Ment a felvétel amikor Orbán elment a kórházba, majd a szemébe mondták, hogy a lélegeztetőgépekhez szakemberek is kellenek
Mészáros Lőrinc: Gyurcsány és Medgyessy ledarálta a magyar építőipart
Szuperkupa botrány Budapesten: majdnem az összes jegyet visszamondta a Sevilla
Éjjel-nappali őrség alakult, hogy ne szereljék le a gázórát
Nyilatkozott a magyar űrkutatásért felelős miniszteri biztos
Visszatér Müller Cecília és az operatív törzs