Budapest     2020-09-23   Csatlakozz hozzánk facebookon
525 millióért vettek Mészáros Lőrincék medencés nyaralónak látszó gyümölcsöst Tihanyban 
Vélhetően nincs még egy olyan nemzeti park a világon, melynek területén annyi luxusnyaralónak látszó gazdasági épület lenne, mint Tihany egyik páratlan panorámát kínáló területén, Óváron

Az egykori halászfalunak tényleg erről a részéről nyílik a legszebb kilátás a Balatonra

Most Mészáros Lőrinc és felesége is itt, ugyanabban az utcában vettek több mint 500 millió forintért gyümölcsöst, ahol Rogán Cecília és Dzsudzsák Balázs nyaralója található, nem messze a hírhedtté vált építési gödörtől

Első ránézésre azonban úgy tűnik, nem lesz idén túl erős a termés

A Mészáros házaspár csupán néhány nappal azelőtt, június 30-án írta alá az adásvételi szerződést, hogy megjelent a rendszerszintű tihanyi természetkárosításról szóló cikkünk

Az építési törvények kijátszhatók, az ellenőrzéseket megnehezítették, így a megfelelően gazdag és befolyásos ingatlantulajok gyakorlatilag azt csinálnak a Balaton-felvidéki Nemzeti Parkhoz tartozó Óvár területén, amit csak akarnak

A most megvásárolt föld hivatalosan gyümölcsösből, gazdasági épületből és egy pincéből áll

A roppant értékes területért 525 milliót fizettek

Az utca, ahol az ingatlan található, nagyjából párhuzamos azzal az utcával, ahol nemrégiben valaki elhordta a fél hegyet, hogy ott az építési engedély szerint 20 millió forint értékű házat építsen

Bár a szerződés szerint Mészárosék földje gyümölcsös, aki megnézi, láthatja, hogy a területen egy nyaraló található, természetesen medencével, ahogy az errefelé szokás

A Mészáros házaspár a szerződés szerint vállalta, hogy a föld művelését másnak nem engedik át, és legalább öt évig nem is használják másra

De nemcsak Mészárosék látták meg a lehetőséget a különleges gazdasági épületekben

Idén nyáron Matolcsy György egyik unokaöccse, a Szemerey család egyik tagja is telket vásárolt Óváron

Hivatalosan gyümölcsös és gazdasági épület található a 805 négyzetméteres területen, a telek szomszédos a nemrégiben a hegyből kimart óriási gödörrel

A Szemerey család nehezen visszafejthető cégbirodalma több szálon kapcsolódik a Matolcsy családhoz és balatoni beruházásokhoz

Mészárosék pedig attól az Eppel Jánostól, a Porsche Hungária tulajdonosától, a kormány kedvenc autóbeszállítójától vásárolták meg a gyümölcsöst, akinek családtagjai több mint félezer hektár állami földet nyertek Fejér megyében az árveréseken

Az Átlátszó 2017-ben írt arról, hogy Eppel Jánosé volt az a balatonfüredi 3,5 hektáros szőlő és legelő birtok, amelynek csücskét kivették a művelésből, és engedélyezték, hogy „szállás épület és egészségügyi szolgáltató ház” címen hasznosítsák

A fél hegyet elfoglaló birtokon épült végül meg provence-i stílusban, 400 milliós uniós támogatással a Villa Vitae nevű luxusszálló, ahol az azóta elvált Rogán házaspár ünnepelte tizedik házassági évfordulóját

Mészáros Lőrincnek nem ez a frissen vásárolt nyaraló az egyetlen tihanyi érdekeltsége

A Tihanyi Vinarius Borárium, Gasztrobár és Rendezvényház 2017 óta az egyik ismert Mészáros-cég, a Búzakalász 66 Kft

tulajdona, az éttermet – ahol Rogán Cecília tartotta lakodalmát – a Mészáros Gasztro Kft

üzemelteti

De nemcsak vállalkozásai, másik nyaralója is van a Mészáros házaspárnak Tihanyban

A Magyar Narancs 2014-ben írta meg, hogy egy szintén a Balatonra néző, szintén külterületen fekvő, a faluközponthoz és a kompkikötőhöz is közeli nyaralót vásároltak meg, amelyet a helyiek szerint inkább a Mészáros gyerekek használnak

Mint arról korábban is írtunk, az új építési törvény kedvez a szabálytalanságoknak

Az építkezések többségére már nem kell engedélyt kérni, elég bejelenteni

Ráadásul néhány hónapja már nem is az önkormányzatok felügyelik az építkezéseket, hanem a megyei kormányhivatal

Óváron például nem volan szabad fürdés céljára szolgáló medencét építeni, tehát a képeken nagyon is medencének látszó építmények papíron víztározók, kacsaúsztatók, vagy ki tudja micsodák

Forrás: 444
Ez is érdekelhet:
                             
Ezek érdekelték olvasóinkat leginkább
Orbán: Nagy ütközet vár ránk 2022-ben, készüljetek
Novák: Olyan otthonteremtési program jön, amelyhez hasonló még nem volt Magyarország történetében
Jönnek a kemény büntetések: Íme a mától érvényes új maszkszabályok
3200 milliárddal többet költ a kormány idén a költségvetéshez képest
Az önkormányzatok forrásait a járványra hivatkozva csökkentik, a többletkiadások jelentős része mégsem a válságkezeléshez kapcsolódik A kormány a parlament által elfogadott költségv...
  
Közel egy hónapot kell várni két tesztre
Az új eljárásrend értelmében hétfőtől a háziorvos is karanténba küldheti a koronavírus-fertőzés gyanús pácienseket Cserni István, a Háziorvosok Online Szervezet (HaOSz) alelnöke elm...
  
Levetetik a maszkot egy pécsi bankban az ügyfelekről
Bármilyen furcsán is hangzik, csak maszk nélkül lehet belépni abba a pécsi pénzintézetbe, amelyet korábban kétszer is kiraboltak A bankban biztonsági okokból mindenkit lefényképeznek, ak...
  
Egészen új módszerrel próbálják csalók csőbe húzni az időseket
Teljesen új átverésre hívta fel a figyelmet a napokban a fogyasztóvédelmi hatóság Az elsősorban egészségmegőrzőnek mondott étrend-kiegészítőket telefonon kínálják a cégek, és csa...
  
Pataky Attilát hazaengedték a kórházból, mutatjuk a részleteket
Budapest – A felesége szerint az Edda Művek vezetője már túl van a nehezén – Attila sokkal jobban van, már el is hagyhatta a kórházat Túl van a nehezén, itthon lábadozik – árulta el...
  
Ördög Nóri botrány: így védik a birtokukat az akarattyaiak
Balatonakarattya — Továbbra is zúgolódnak a helyiek Ördög Nóra (38) és Nánási Pál (46) balatoni kisboltja miatt A műsorvezető és fotóművész párjának üzlete rövid idő alatt nagyo...
  
Újabb dolog amit szeretne az EU-s bizottság, de mi nem akarjuk megtenni - kitalálod mi az?
Egy augusztus végi rendezvényen dicsérte „Európa legjobbjaként” a magyar vadászati törvényt Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes, de a KDNP politikusa már akkor figyelmeztetett, hogy B...
  
Durván odaszóltak Orbánnak: Miniszterelnök úr, kabaré, amit ezzel az országgal művel,
Már az őszi ülésszak hétfői nyitónapján egymásnak feszült Jobbik pártelnöke a kormányfővel, de az élcelődő kérdésre Orbán meglepő válasszal reagált Jakab Péter arról beszélt,...
  
Orbán: Készüljünk föl rá, hogy nagy számban fognak érkezni keresztények Nyugat-Európából!

Botrány: Trump kormánya megvonná az állami támogatásokat New Yorktól
Anarchista városnak titulált három amerikai nagyvárost Donald Trump kormánya, amelyektől megvonna minden szövetségi támogatást - írja a BBC New York, Portland és Seattle azért nem érdeme...
  
Megint Magyarország: 500 millió forint értékben vettek fel jogtalanul EU-s támogatásokat
Több mint száz vádlott ellen emelt vádat a főügyészség költségvetési csalás bűntette miatt, az elsőfokú ítéletben a bíróság több terheltet súlyos, letöltendő szabadságvesztés...
  
Szivárognak dokumentumok: Menczer szerint a külügyminiszter úr még nem rúgott ki elég embert
Hétfő este az ATV-n rákérdeztek a Külügyminisztérium államtitkáránál arra a levélre, ami szerint a külügy magyar újságírók külföldi útjairól gyűjtött adatokat, mert a szakmai p...
  
Mindenki Dzsudzsák Balázs bemutatására számított.. DE...
Sajtótájékoztatót tartott a Debreceni VSC csapata, ahol ugyan nem Dzsudzsák Balázs várva várt szerződtetését jelentették be, de mint kiderült, jó eséllyel hamarosan erre is sor kerülhe...
  
Tesco: Óriási változás jön
A koronavírus járvány elején hatalmasat pörgött a különböző termékek házhoz szállítása Volt időszak, mikor a nagyobb áruházaknál úgy kellett vadászni kiszállítási időpontokra ...
  
Teszt nélkül is fertőzöttnek minősíthet a háziorvos
Új eljárásrendet (pdf) adott ki 2020 szeptember 21-én a koronavírusjárvány kezelésére Müller Cecília tisztifőorvos és Kásler Miklós, az egészségügyért felelős miniszter Az új elj...
  
Újból üzembe helyezik a katonai szűrősátrakat
Újból üzembe helyezik a Dél-Pesti Centrumkórház (DPC) sátorrendszerét, amiben a koronavírus-fertőzöttek előzetes szűrését végzik - írja az MTI Ez az a sátorkomplexum, amelyet még m...
  
Döntenünk kell Kína és az USA között
Másfél év előkészítő munka után múlt héten kezdett működni az Egyensúly Intézet nevű, magát agytrösztként meghatározó kutatóközpont Az alapítók a napi politikától független,...
  
Orbán bejelentette a második hullám legrosszabb forgatókönyvét
A miniszterelnök napirend előtti felszólalásával indult a parlamenti őszi időszaka A maszkot viselő képviselőknek Orbán Viktor a koronavírus járvány második hullámáról is beszélt, ...
  
Romokban a gazdaság: 363,17 forintba került egy euró
Hétfőn öt hónapos mélypontra került a forint árfolyama az euróval szemben, a délelőtti órákban az euró árfolyama 363 forint fölé emelkedett, onnan valamennyit visszaesett, délután vi...
  
Baj van: leépítés lesz a Budapest Airportnál
A kormány szeptemberben bevezetett utazási korlátozásai miatt várhatóan a 17 évvel ezelőtti szintre esik majd idén a Liszt Ferenc repülőtér forgalma, így a repteret üzemeltető Budapest ...
  
Találgatások: hamarosan szavazhat a parlament a hitelfizetési moratórium meghosszabbításáról
A kormány még hétfőn beterjesztheti a parlament elé a hitelfizetési moratórium fél éves meghosszabbításáról szóló törvényjavaslatot, amelyet kedden már meg is szavazhatnak a képvise...
  
Orbán: A kormány ellen harcolni káros és erkölcstelen
A 2020-27-es uniós költségvetésről folytatott tárgyalás eredményeiről, a járvány elleni védekezésről és a kormány gazdaságvédelmi intézkedéseiről beszélt a parlament őszi ülés...
  
Rétvári Bence államtitkár elárulta, hogy kevés tesztet végeznek
Több kérdést is feltett írásban Szabó Tímea országgyűlési képviselő Kásler Miklós miniszternek a koronavírus tesztekről Ezekben lényegében arra volt kiváncsi a PM-es politikus, hogy...
  
Még mindig büntetőeljárás folyik ellene, de újra a fideszes Mondok József lett Izsák polgármestere
Vasárnap polgármesterválasztást tartottak Izsákon, miután a nyár elején, autója megrongálása miatt lemondott Kutas Tibor, aki 2019 őszén függetlenként szűken, 39 szavazattal verte meg ...
  
Jönnek a kemény büntetések: Íme a mától érvényes új maszkszabályok
Hétfőtől érvényesek a maszkviselés új, szigorúbb szabályai, amiket kormányrendelet ír elő. Alapvető újdonság, hogy a maszk mostantól ténylegesen maszkot kell, hogy jelentsen, vagyis ...
  
Orbán úgy emlékszik, hogy már 2010-ben is Soros ellen harcolt
„A nemzeti önrendelkezésre a legnagyobb veszélyt ma a globális, nyílt társadalmat hirdető, a nemzeti kereteket felszámolni akaró világhálózat jelenti. A Soros György-féle korlátlan an...
  
A bírósághoz fordul az SZFE
"A Színház- és Filmművészeti Egyetem fenntartó kuratóriuma a napokban ismét egyoldalúan — s ezúttal bizonyíthatóan jogszabályba ütközően — átírta az egyetem Szervezeti és Műkö...
  
Óriási bajban vannak a budapesti vendéglátóhelyek: Elbocsátásokon és bezáráson gondolkodnak
A csőd szélére kerültek - így fogalmazott egy belvárosi bisztró tulajdonosa, aki más tulajdonosokkal egyetemben elbocsátásokon és bezáráson gondolkodik. Egy pénteki kormányrendelet szer...
  
Orbán: Nagy ütközet vár ránk 2022-ben, készüljetek
2022 tavaszán választás lesz. Addig védekezés lesz - írja a Magyar Nemzetben megjelent cikkében Orbán Viktor, meghirdetve újra a liberálisok, a “libernyákok” elleni harcot. Az ellenzék...
  
Megrázó kép: Teljes útzár a 74-esen történt halálos baleset miatt
Ahogy arról már korábban mi is beszámoltunk: teljes szélességében lezárták hétfő reggel a 74-es főutat Zalaegerszeg és Egervár között egy baleset miatt, melyben két autó frontálisan...
  
THE HUNGARIAN TIMES Impresszum / Sütik
TheTimes
525 millióért vettek Mészáros Lőrincék medencés nyaralónak látszó gyümölcsöst Tihanyban
Vélhetően nincs még egy olyan nemzeti park a világon, melynek területén annyi luxusnyaralónak látszó gazdasági épület lenne, mint Tihany egyik páratlan panorámát kínáló területén, Óváron

Az egykori halászfalunak tényleg erről a részéről nyílik a legszebb kilátás a Balatonra

Most Mészáros Lőrinc és felesége is itt, ugyanabban az utcában vettek több mint 500 millió forintért gyümölcsöst, ahol Rogán Cecília és Dzsudzsák Balázs nyaralója található, nem messze a hírhedtté vált építési gödörtől

Első ránézésre azonban úgy tűnik, nem lesz idén túl erős a termés

A Mészáros házaspár csupán néhány nappal azelőtt, június 30-án írta alá az adásvételi szerződést, hogy megjelent a rendszerszintű tihanyi természetkárosításról szóló cikkünk

Az építési törvények kijátszhatók, az ellenőrzéseket megnehezítették, így a megfelelően gazdag és befolyásos ingatlantulajok gyakorlatilag azt csinálnak a Balaton-felvidéki Nemzeti Parkhoz tartozó Óvár területén, amit csak akarnak

A most megvásárolt föld hivatalosan gyümölcsösből, gazdasági épületből és egy pincéből áll

A roppant értékes területért 525 milliót fizettek

Az utca, ahol az ingatlan található, nagyjából párhuzamos azzal az utcával, ahol nemrégiben valaki elhordta a fél hegyet, hogy ott az építési engedély szerint 20 millió forint értékű házat építsen

Bár a szerződés szerint Mészárosék földje gyümölcsös, aki megnézi, láthatja, hogy a területen egy nyaraló található, természetesen medencével, ahogy az errefelé szokás

A Mészáros házaspár a szerződés szerint vállalta, hogy a föld művelését másnak nem engedik át, és legalább öt évig nem is használják másra

De nemcsak Mészárosék látták meg a lehetőséget a különleges gazdasági épületekben

Idén nyáron Matolcsy György egyik unokaöccse, a Szemerey család egyik tagja is telket vásárolt Óváron

Hivatalosan gyümölcsös és gazdasági épület található a 805 négyzetméteres területen, a telek szomszédos a nemrégiben a hegyből kimart óriási gödörrel

A Szemerey család nehezen visszafejthető cégbirodalma több szálon kapcsolódik a Matolcsy családhoz és balatoni beruházásokhoz

Mészárosék pedig attól az Eppel Jánostól, a Porsche Hungária tulajdonosától, a kormány kedvenc autóbeszállítójától vásárolták meg a gyümölcsöst, akinek családtagjai több mint félezer hektár állami földet nyertek Fejér megyében az árveréseken

Az Átlátszó 2017-ben írt arról, hogy Eppel Jánosé volt az a balatonfüredi 3,5 hektáros szőlő és legelő birtok, amelynek csücskét kivették a művelésből, és engedélyezték, hogy „szállás épület és egészségügyi szolgáltató ház” címen hasznosítsák

A fél hegyet elfoglaló birtokon épült végül meg provence-i stílusban, 400 milliós uniós támogatással a Villa Vitae nevű luxusszálló, ahol az azóta elvált Rogán házaspár ünnepelte tizedik házassági évfordulóját

Mészáros Lőrincnek nem ez a frissen vásárolt nyaraló az egyetlen tihanyi érdekeltsége

A Tihanyi Vinarius Borárium, Gasztrobár és Rendezvényház 2017 óta az egyik ismert Mészáros-cég, a Búzakalász 66 Kft

tulajdona, az éttermet – ahol Rogán Cecília tartotta lakodalmát – a Mészáros Gasztro Kft

üzemelteti

De nemcsak vállalkozásai, másik nyaralója is van a Mészáros házaspárnak Tihanyban

A Magyar Narancs 2014-ben írta meg, hogy egy szintén a Balatonra néző, szintén külterületen fekvő, a faluközponthoz és a kompkikötőhöz is közeli nyaralót vásároltak meg, amelyet a helyiek szerint inkább a Mészáros gyerekek használnak

Mint arról korábban is írtunk, az új építési törvény kedvez a szabálytalanságoknak

Az építkezések többségére már nem kell engedélyt kérni, elég bejelenteni

Ráadásul néhány hónapja már nem is az önkormányzatok felügyelik az építkezéseket, hanem a megyei kormányhivatal

Óváron például nem volan szabad fürdés céljára szolgáló medencét építeni, tehát a képeken nagyon is medencének látszó építmények papíron víztározók, kacsaúsztatók, vagy ki tudja micsodák

Forrás: 444
Orbán: Nagy ütközet vár ránk 2022-ben, készüljetek
Novák: Olyan otthonteremtési program jön, amelyhez hasonló még nem volt Magyarország történetében
Jönnek a kemény büntetések: Íme a mától érvényes új maszkszabályok
Valami történt: újabb Fideszes polgármester mondott le
3200 milliárddal többet költ a kormány idén a költségvetéshez képest
Közel egy hónapot kell várni két tesztre
Levetetik a maszkot egy pécsi bankban az ügyfelekről
Egészen új módszerrel próbálják csalók csőbe húzni az időseket
Pataky Attilát hazaengedték a kórházból, mutatjuk a részleteket
Ördög Nóri botrány: így védik a birtokukat az akarattyaiak
Újabb dolog amit szeretne az EU-s bizottság, de mi nem akarjuk megtenni - kitalálod mi az?
Durván odaszóltak Orbánnak: Miniszterelnök úr, kabaré, amit ezzel az országgal művel,
Orbán: Készüljünk föl rá, hogy nagy számban fognak érkezni keresztények Nyugat-Európából!
Botrány: Trump kormánya megvonná az állami támogatásokat New Yorktól
Megint Magyarország: 500 millió forint értékben vettek fel jogtalanul EU-s támogatásokat
Szivárognak dokumentumok: Menczer szerint a külügyminiszter úr még nem rúgott ki elég embert
Mindenki Dzsudzsák Balázs bemutatására számított.. DE...
Tesco: Óriási változás jön
Teszt nélkül is fertőzöttnek minősíthet a háziorvos
Újból üzembe helyezik a katonai szűrősátrakat
Döntenünk kell Kína és az USA között
Orbán bejelentette a második hullám legrosszabb forgatókönyvét
Romokban a gazdaság: 363,17 forintba került egy euró
Baj van: leépítés lesz a Budapest Airportnál
Találgatások: hamarosan szavazhat a parlament a hitelfizetési moratórium meghosszabbításáról
Orbán: A kormány ellen harcolni káros és erkölcstelen
Rétvári Bence államtitkár elárulta, hogy kevés tesztet végeznek
Még mindig büntetőeljárás folyik ellene, de újra a fideszes Mondok József lett Izsák polgármestere
Jönnek a kemény büntetések: Íme a mától érvényes új maszkszabályok
Orbán úgy emlékszik, hogy már 2010-ben is Soros ellen harcolt
A bírósághoz fordul az SZFE
Óriási bajban vannak a budapesti vendéglátóhelyek: Elbocsátásokon és bezáráson gondolkodnak
Orbán: Nagy ütközet vár ránk 2022-ben, készüljetek
Megrázó kép: Teljes útzár a 74-esen történt halálos baleset miatt
Novák: Olyan otthonteremtési program jön, amelyhez hasonló még nem volt Magyarország történetében
Ártatlannak vallja magát a nevelt lányáról készült felvételekkel meggyanúsított volt fideszes politikus
Valami történik: Lekapcsolták az internetet Minszkben
Benzinkútnak hajtott egy nő Eperjesen
Orbán: 2022 tavaszán választás lesz. Addig védekezés lesz
Fejdísszel a fején temetik el a Szegeden elgázolt kislányt
Nyilatkozott a Blikknek a tiltott felvétellel gyanúsított politikus
Hétszázezres számlával sokkolta a díjbeszedő a magyar asszonyt
Orbán Viktor: segítsék a lányokat, hogy derék és tiszteletre méltó asszonyok legyenek
Orbán Viktor: Lesznek meleg pillanatok
Szijjártó szerint Boris Johnson a barátja, DE.....
Nem bírják a mentők a rengeteg tesztelést - lép a kormány