Budapest     2020-09-26   Csatlakozz hozzánk facebookon
Brüsszel üzent: A jogállamiságból nem engedhetünk 
Először tartott nagy évértékelő beszédet szerdán Ursula Von Der Leyen, amióta az Európai Bizottság elnökévé választották

Az őszi politikai évad elején az Európai Parlamentben elmondott nagyívű felszólalások rendszerét még Barroso bizottsági elnök vezette be 2010-ben, és utódai azóta is rendre megtartják, State of the Union Address néven, pont úgy, ahogy az USA elnökének éves nagy kongresszusi beszédét nevezik

Von Der Leyen az EU megerősítését célzó javaslatok beterjesztését ígérte a bizottság részéről, legtöbb kezdeményezése a közös intézmények és szabályozások erősítéséről szólt - szemben az elmúlt években erősödő, nemzetek Európája koncepció hirdetőivel, akik a tagállamok mozgásterét növelnék, és a brüsszeli intézmények erejét inkább korlátoznák

Gyorsabb zöldítést Az egyik legfontosabb, már a beszéd előtt kiszivárgott bejelentése az volt, hogy a Bizottság szeretné, ha 2030-ig 55 százalékkal csökkentené az EU a felmelegedést okozó gázok kibocsátását, az 1990-es értékhez képest

Eddig a tagállamok 40 százalékban állapodtak meg erre a határidőre, és 2050-re írták elő maguknak a nulla százalék elérését

A mai napig 25 százalékot sikerült elérni

Magyarország az óvatos tagállamok között van, a magyar kormány álláspontja ebben az ügyben az, hogy akkor tud az ország többet vállalni, ha elég pénzt kap rá a közös kasszából

Von Der Leyen a vitában emlékeztetett, hogy a járvány okozta gazdasági gondok enyhítésére jövőre induló 750 milliárd eurós gigantikus mentőcsomag 37 százalékát zöld beruházásokra kell költeniük a tagállamoknak

A koronavírus hatására két új, egészségüggyel foglalkozó ügynökséget hoznak létre, és a Bizottság támogatja az "egészségügyi unió" megteremtését célzó parlamenti javaslatokat - ezt a beszéd utáni vitában Ujhelyi István (MSZP) külön üdvözölte, a téma parlamenti felelőseként

5G, 6G, e-személyi Von Der Leyen a zöld átállás mellett a digitális gazdaság fejlesztését nevezte meg a másik nagyon fontos területnek, amire sokat kell költeni, és amiért sokat kell tenni a következő évtizedben, nehogy az EU teljesen lemaradjon az USA és Kína mögött

Az említett 750 milliárdos csomag 20 százalékát kellene digitális fejlesztésekre költeni, új szabályozások kellenek, és lesz európai digitális felhő, hogy az adatokat más államok cégei ne vihessék el

A tervek szerint lesz EU-s e-személyi, amivel minden tagállamban hozzá lehet majd férni szolgáltatásokhoz

A mesterséges intelligencia kutatására is lesz majd EU-s program, és adatvédelem ügyében megígérte, hogy ha egy EU-s polgár használatba vesz egy app-ot, akkor pontosan tudnia kell majd, hogy milyen adatát, ki és hogyan kezeli attól kezdve

A tech-cégek adóztatására is közös szabályozást kell készíteni

Az EU költeni fog az 5G és 6G rendszerek kiépítésére is

Kínát közösen kell kezelni Sokat foglalkozott külpolitikával, főleg ahhoz képest, hogy az EU ebben egyelőre nem túl erős, a tagállamok jogosítványai messze túlmennek a közös intézményeikéin

Von Der Leyen támogatja a nagyobb államok azon törekvését, hogy a Tanácsban bizonyos külpolitikai ügyekben megszűnjön minden ország vétójoga, és legalább a szankciók kivetésekor, és emberi jogi ügyekben tett nyilatkozatok esetén elegendő legyen a minősített többség a döntésekkor

Magyarország eddig ezt az elképzelést ellenezte

Kínáról azt mondta, hogy miközben fontos üzleti partner, az EU nem mehet el szó nélkül az ottani emberjogi helyzet mellett, ebben az ügyben határozott közös fellépést javasolt, és figyelmeztetett, hogy nem jó, ha a tagállamokat üzleti ajánlatokkal felszalámizzák a kínaiak

Oroszország esetében támogatja az EP javaslatát, hogy az amerikai Magnitszkij-törvényhez hasonló legyen az EU-ban is

Elítélte Alekszej Navalnij megmérgezését, és kijelentette, hogy a belarusz nép önrendelkezését nem lehet elvitatni

Az USA esetében jó partneri viszonyt akar, míg az EU-csatlakozásra váró Nyugat-Balkán országainak pénzt ígért

Megint jöhet a migrációs vita A Bizottság hamarosan új menekültügyi szabályozásra tesz javaslatot - az előző, 2016 májusában készített, és a kötelező kvóták lehetőségét is magában foglaló javaslat ezzel hivatalosan is elbukott

Az új javaslatról annyit árult el, hogy az kizárt, hogy ne mentsék meg a vízbe fulladástól a tengeren bajba került embereket, és hogy minden tagállamnak valamilyen formában részt kell vállalnia a menekültkérdés kezelésében, és hogy le kell venni a terheket azokról az országokról, amelyekre a legnagyobb migrációs nyomás nehezedik

Ugyanakkor szigort is ígért: egységesebb és gyorsabb elbírálását a menedékkérelmeknek, az elutasítottak kitoloncolásának jobb megszervezését, az embercsempészek elleni hatékonyabb fellépést, és a külső határok erősebb védelmét

Intelmek Kitért arra is, hogy a jogállamiság számonkérése és betartatása nem lehet kérdés az EU-ban

Ugyanakkor az új költségvetés esetében konkrétan az EU-s pénzekhez köthető korrupció és csalások ellenőrzéséről beszélt

Szót ejtett a sajtószabadság, a bíróságok függetlensége és általában a demokratikus értékek betartásának jelentőségéről is, de ezeket a gondolatait már nem kötötte össze az EU-s pénzek kifizetésével

Ugyanakkor élesen kritizált egy lengyelországi jelenséget: azt mondta, hogy az EU-ban nem lehetnek "LMBTQI-mentes zónák" (ilyeneket egyes lengyel önkormányzatok alakítottak ki, a homoszexuális propaganda elleni küzdelem jegyében)

A beszéd jogállamiságról szóló részét a lengyel kormánypárt egyik képviselője élesen kritizálta az évértékelőt követő vitában, figyelmeztetve az elnököt, hogy ideológiai alapon ne szóljon bele más országok belügyeibe

A legélesebben talán a brit kormánynak szólt be Von Der Leyen: azt mondta, hogy kizárt, hogy az EU elfogadja, hogy a britek most átírják a három év alatt nagy nehezen megkötött kilépési alkut

Forrás: 444
Ez is érdekelhet:
                             
Ezek érdekelték olvasóinkat leginkább
Valami történt: újabb Fideszes polgármester mondott le
Durván odaszóltak Orbánnak: Miniszterelnök úr, kabaré, amit ezzel az országgal művel,
Ördög Nóri botrány: így védik a birtokukat az akarattyaiak
Durva: 52 ezer álláskereső tűnt el a piacról három hónap alatt
A tavaszi rekordhoz képest meredeken csökkent az elmúlt két hónapban a regisztrált álláskeresők száma a legfrissebb adatok szerint Így a júniusi csúcshoz képest már 52 ezer álláskeres...
  
Telekom: Példátlan mértékű hackertámadás érte Magyarországot
Orosz, kínai és vietnami hackerek próbáltak túlterheléses támadást intézni a hazai pénzügyi intézetek ellen, de Magyar Telekom hálózatát is megpróbálták leterhelni Csütörtökön ko...
  
Szijjártó még ezer lélegeztetőgép beszerzését jelentette be
A külügyminiszter a gyártó cég váci üzemében arról beszélt, hogy a legyártott gépekből 900 darab szállításra kész, 100 darabot még tesztelnek Napokon belül a magyar egészségügy r...
  
Kaliforniai erdőtüzek: Több mint 1200 ember halhatott meg
A Stanford kutatói arra figyelmeztettek, hogy a pusztító erdőtüzek következtében sokkal több ember életét okozhatta a tűz, mint ahogy a hivatalos adatok nyilvántartják Rendkívül súlyo...
  
Ezt kérte Orbán Viktor Novák Katalintól
A Magyar Nemzetnek adott nagyinterjúban az az új tárca nélküli miniszter elmondta: addig lesz iskola, amíg biztonságosan fenntartható a helyzet Miniszterként azon dolgozik majd, hogy a járv...
  
Nagyon durván nekimentek Pataky Attilának a kommentelők
Magyarország — A gyógyulással nem érnek véget a koronavírust túlélők megpróbáltatásai Ha szervezetük legyőzte a kórt, akkor még szembe kell nézniük ismerősök és ismeretlenek har...
  
Tragédia: szerelméhez igyekezett a férfi akit halálra gázolt a villamos
Szerelméhez sietett László, amikor az esti órákban életét vesztette az Ajtósi Dürer sornál található villamosmegállóban, elcsapta egy villamos Sokkoló baleset történt néhány nappal ...
  
Orbán: A kórházi kapacitásokat rendszeresen áttekintjük
Orbán Viktor az operatív törzzsel tárgyalt szombat reggel A magyar miniszterelnök a hivatalos Facebook-oldalán tett közzé egy képet, amelyen azt látni, amint ökölpacsival köszön Mint az ...
  
Orbán: egyelőre biztonságos mennyiségű tartalékkal rendelkezünk

Müller: fokozatosan nő az elvégzett tesztelések száma, Magyarország kezdettől fogva a WHO ajánlásait követi
Pénteken is online sajtótájékoztatót tartott az operatív törzs, amin ismét kevés érdemi információ hangzott el az aktuális járványhelyzettel kapcsolatban Müller Cecília országos tisz...
  
Varga Mihály: Az elmúlt 10 év arra elég volt, hogy fölkészítse a magyar gazdaságot egy újabb válságra
5-6 évet léptünk vissza adósságcsökkentésben, de a költségvetési stimulusra szükség van, hogy a kormány megpróbálja megmenteni ezt az évet és meg lehessen őrizni munkahelyeket, kapac...
  
Kásler lépett: miniszteri biztost adott a sportakadémiáknak
Orbán Viktor tavaly novemberben döntött úgy, hogy állami sportakadémiákat hoz létre Ideje volt hogy miniszteri biztost is kapjon az „elit” utánpótlásképzés Megtörtént, Kásler Mikl...
  
Németh Sándor: A választók elvárják a magukat konzervatívnak beállító politikusoktól, hogy a magánéletükben is erkölcsi normák érvényesüljenek
Németh Sándor, a Hit Gyülekezete vezető lelkésze szerint a közelmúltban mindkét politikai oldalt érintették súlyos erkölcstelenségek, de „a jobboldal nagyobb árat fizetett emiatt” A ...
  
Orbánt kritizálták nyiltan: lesöpörte az emberiség legégetőbb problémáját
„Abszurditásig emelt klímacélok – Orbán Viktor politikai évadnyitó esszéjében ennyivel söpörte le az emberiség legégetőbb problémáját”, írja a Greenpeace A hétfőn megjelent Or...
  
Újabb elbocsátások kezdődnek - mutatjuk hol
A vállalatnál alkalmazott munkavállalók tíz százalékát, mintegy 100 dolgozóját készül elbocsájtani a fővárosi fürdőket fenntartó Budapest Gyógyfürdői és Hévízei Zrt (BGYH) - je...
  
Orbán Viktornak nincs terve arra az esetre, ha Trump elvesztené az elnökválasztást
Orbán Viktor a Reutersnek azt mondta, biztos benne, hogy Donald Trump nyeri meg az amerikai elnökválasztást novemberben, legalábbis másfajta végeredményre nem készített tervet „Az egyetlen...
  
Durva: Mészáros saját magának adta el a biztosítóját
A Mészáros Lőrinchez tartozó Opus Global Nyrt eladja a CIG Pannónia Életbiztosító Nyrt (CIG) alaptőkéjének 24,85 százalékát megtestesítő részesedését a Mészáros Lőrinc tulajdoná...
  
Óriási feliratot feszítettek ki aktivisták a Szabadság-hídon
Két környezetvédő szervezet, a Fridays For Future Budapest és az Extinction Rebellion Magyarország pénteki közös eseményén az aktivisták az “A klímaválságra nincs vakcina” felirato...
  
Magyar botrány: bekérték a sztrájkban résztvevők név szerinti listáját
Pénteken sem született megegyezés a Színház- és Filmművészeti Egyetem (SZFE) sztrájkoló dolgozói és a kuratórium között Az SZFE közleménye szerint ezúttal a kuratórium ügyvédje ne...
  
Orbán: Néha úgy érzem Brüsszelben, hogy még mindig szabadságharcos vagyok
„Simply blah, blah, blah” - mondta a magyar miniszterelnök a Reutersnek azokról a vádakról, melyek szerint Magyarországon gondok vannak a jogállamisággal Orbán Viktor szerint ha valaki az...
  
Simply blah, blah, blah - mondta a magyar miniszterelnök a Reutersnek

Orbán turné: beugrott a Szent László Kórházba, hogy ellenőrizze minden rendben van-e
A miniszterelnök Pintér Sándor belügyminiszterrel közösen tett villámlátogatást a kórházban Egy kamera is elkísérte őket Van benn ügyeletes főorvos, vagy valami főnök? – indított ...
  
Hivatalos: Magyarországon erősödött a korrupció elleni fellépés - állítják az Állami szervek
Állami szervek adtak ki közös nyilatkozatot arról, hogy milyen jól felléptek a korrupció ellen az elmúlt években A Belügyminisztérium, az Állami Számvevőszék, a Kúria, a Legfőbb Ügy...
  
Kerékpárost gázolt egy taxis Budapesten
Baleset történt Budapest V kerületében, a Nádor utca és Garibaldi utca találkozásánál egy taxi és egy kerékpár ütközött össze – adta hírül a Balesetinfo Facebook-csoport A kerékp...
  
Hadházy Ákos: Egy szemtanú szerint Szijjártó Péter ebédelni is helikopterrel ment
A független országgyűlési képviselő Facebook-oldalán osztotta meg, hogy egy szemtanú szerint Szijjártó Péter mégsem Őcsényben landolt a rendőrségi helikopterrel, hanem a szekszárdi Bo...
  
Megérkezett Mészáros Lőrinc, és nyereségessé is vált a klub
Tavaly áprilisban vette meg a klubot az ország leggazdagabb emberének cége Csányi Sándor fiától Felfutott az alcsútdobozi golfklub, mióta megérkezett a Mészáros család: a Mészáros Lőr...
  
7,3 millió forintot is hazavihet egy másodosztályú focista Magyarországon
A Vasas és a Debrecen kiemelkedően sokat tud fizetni, de nagy pénzeket lehet keresni a középcsapatoknál is Nem Dzsudzsák lesz az NB II legjobban fizetett focistája A Blikknek is feltűnt, hogy...
  
Elszabadult a pokol: rendőrökre lőttek a tüntetők Amerikában
Nem csitulnak a hónapok óta tartó zavargások az Egyesült Államokban, sőt, újabb lökést kaptak az eredetileg a rendszerszintű rasszizmus ellen irányuló zavargások A gyakorlatilag a rasszi...
  
2,5 milliárd forintot kap Tihany
Igen nagy összeget, 2,5 milliárd forintot kapott Tihany a Magyar Turisztikai Ügynökségtől különböző turisztikai tervei megvalósítására, írja a 24hu A támogatás ténye az önkormányza...
  
Egy szemtanú szerint ebédelni ment helikopterrel Szijjártó Péter
Hadházy Ákos független parlamenti képviselőnek tűnt fel néhány hete, hogy Szijjártó Péter a nyáron rendőrségi helikopterrel utazott egy tolnai programjára, ahol pályázati támogatást...
  
THE HUNGARIAN TIMES Impresszum / Sütik
TheTimes
Brüsszel üzent: A jogállamiságból nem engedhetünk
Először tartott nagy évértékelő beszédet szerdán Ursula Von Der Leyen, amióta az Európai Bizottság elnökévé választották

Az őszi politikai évad elején az Európai Parlamentben elmondott nagyívű felszólalások rendszerét még Barroso bizottsági elnök vezette be 2010-ben, és utódai azóta is rendre megtartják, State of the Union Address néven, pont úgy, ahogy az USA elnökének éves nagy kongresszusi beszédét nevezik

Von Der Leyen az EU megerősítését célzó javaslatok beterjesztését ígérte a bizottság részéről, legtöbb kezdeményezése a közös intézmények és szabályozások erősítéséről szólt - szemben az elmúlt években erősödő, nemzetek Európája koncepció hirdetőivel, akik a tagállamok mozgásterét növelnék, és a brüsszeli intézmények erejét inkább korlátoznák

Gyorsabb zöldítést Az egyik legfontosabb, már a beszéd előtt kiszivárgott bejelentése az volt, hogy a Bizottság szeretné, ha 2030-ig 55 százalékkal csökkentené az EU a felmelegedést okozó gázok kibocsátását, az 1990-es értékhez képest

Eddig a tagállamok 40 százalékban állapodtak meg erre a határidőre, és 2050-re írták elő maguknak a nulla százalék elérését

A mai napig 25 százalékot sikerült elérni

Magyarország az óvatos tagállamok között van, a magyar kormány álláspontja ebben az ügyben az, hogy akkor tud az ország többet vállalni, ha elég pénzt kap rá a közös kasszából

Von Der Leyen a vitában emlékeztetett, hogy a járvány okozta gazdasági gondok enyhítésére jövőre induló 750 milliárd eurós gigantikus mentőcsomag 37 százalékát zöld beruházásokra kell költeniük a tagállamoknak

A koronavírus hatására két új, egészségüggyel foglalkozó ügynökséget hoznak létre, és a Bizottság támogatja az "egészségügyi unió" megteremtését célzó parlamenti javaslatokat - ezt a beszéd utáni vitában Ujhelyi István (MSZP) külön üdvözölte, a téma parlamenti felelőseként

5G, 6G, e-személyi Von Der Leyen a zöld átállás mellett a digitális gazdaság fejlesztését nevezte meg a másik nagyon fontos területnek, amire sokat kell költeni, és amiért sokat kell tenni a következő évtizedben, nehogy az EU teljesen lemaradjon az USA és Kína mögött

Az említett 750 milliárdos csomag 20 százalékát kellene digitális fejlesztésekre költeni, új szabályozások kellenek, és lesz európai digitális felhő, hogy az adatokat más államok cégei ne vihessék el

A tervek szerint lesz EU-s e-személyi, amivel minden tagállamban hozzá lehet majd férni szolgáltatásokhoz

A mesterséges intelligencia kutatására is lesz majd EU-s program, és adatvédelem ügyében megígérte, hogy ha egy EU-s polgár használatba vesz egy app-ot, akkor pontosan tudnia kell majd, hogy milyen adatát, ki és hogyan kezeli attól kezdve

A tech-cégek adóztatására is közös szabályozást kell készíteni

Az EU költeni fog az 5G és 6G rendszerek kiépítésére is

Kínát közösen kell kezelni Sokat foglalkozott külpolitikával, főleg ahhoz képest, hogy az EU ebben egyelőre nem túl erős, a tagállamok jogosítványai messze túlmennek a közös intézményeikéin

Von Der Leyen támogatja a nagyobb államok azon törekvését, hogy a Tanácsban bizonyos külpolitikai ügyekben megszűnjön minden ország vétójoga, és legalább a szankciók kivetésekor, és emberi jogi ügyekben tett nyilatkozatok esetén elegendő legyen a minősített többség a döntésekkor

Magyarország eddig ezt az elképzelést ellenezte

Kínáról azt mondta, hogy miközben fontos üzleti partner, az EU nem mehet el szó nélkül az ottani emberjogi helyzet mellett, ebben az ügyben határozott közös fellépést javasolt, és figyelmeztetett, hogy nem jó, ha a tagállamokat üzleti ajánlatokkal felszalámizzák a kínaiak

Oroszország esetében támogatja az EP javaslatát, hogy az amerikai Magnitszkij-törvényhez hasonló legyen az EU-ban is

Elítélte Alekszej Navalnij megmérgezését, és kijelentette, hogy a belarusz nép önrendelkezését nem lehet elvitatni

Az USA esetében jó partneri viszonyt akar, míg az EU-csatlakozásra váró Nyugat-Balkán országainak pénzt ígért

Megint jöhet a migrációs vita A Bizottság hamarosan új menekültügyi szabályozásra tesz javaslatot - az előző, 2016 májusában készített, és a kötelező kvóták lehetőségét is magában foglaló javaslat ezzel hivatalosan is elbukott

Az új javaslatról annyit árult el, hogy az kizárt, hogy ne mentsék meg a vízbe fulladástól a tengeren bajba került embereket, és hogy minden tagállamnak valamilyen formában részt kell vállalnia a menekültkérdés kezelésében, és hogy le kell venni a terheket azokról az országokról, amelyekre a legnagyobb migrációs nyomás nehezedik

Ugyanakkor szigort is ígért: egységesebb és gyorsabb elbírálását a menedékkérelmeknek, az elutasítottak kitoloncolásának jobb megszervezését, az embercsempészek elleni hatékonyabb fellépést, és a külső határok erősebb védelmét

Intelmek Kitért arra is, hogy a jogállamiság számonkérése és betartatása nem lehet kérdés az EU-ban

Ugyanakkor az új költségvetés esetében konkrétan az EU-s pénzekhez köthető korrupció és csalások ellenőrzéséről beszélt

Szót ejtett a sajtószabadság, a bíróságok függetlensége és általában a demokratikus értékek betartásának jelentőségéről is, de ezeket a gondolatait már nem kötötte össze az EU-s pénzek kifizetésével

Ugyanakkor élesen kritizált egy lengyelországi jelenséget: azt mondta, hogy az EU-ban nem lehetnek "LMBTQI-mentes zónák" (ilyeneket egyes lengyel önkormányzatok alakítottak ki, a homoszexuális propaganda elleni küzdelem jegyében)

A beszéd jogállamiságról szóló részét a lengyel kormánypárt egyik képviselője élesen kritizálta az évértékelőt követő vitában, figyelmeztetve az elnököt, hogy ideológiai alapon ne szóljon bele más országok belügyeibe

A legélesebben talán a brit kormánynak szólt be Von Der Leyen: azt mondta, hogy kizárt, hogy az EU elfogadja, hogy a britek most átírják a három év alatt nagy nehezen megkötött kilépési alkut

Forrás: 444
Valami történt: újabb Fideszes polgármester mondott le
Durván odaszóltak Orbánnak: Miniszterelnök úr, kabaré, amit ezzel az országgal művel,
Ördög Nóri botrány: így védik a birtokukat az akarattyaiak
Százmilliókat szakértenek maguknak össze a kormánymédia kedvenc elemzői
Durva: 52 ezer álláskereső tűnt el a piacról három hónap alatt
Telekom: Példátlan mértékű hackertámadás érte Magyarországot
Szijjártó még ezer lélegeztetőgép beszerzését jelentette be
Kaliforniai erdőtüzek: Több mint 1200 ember halhatott meg
Ezt kérte Orbán Viktor Novák Katalintól
Nagyon durván nekimentek Pataky Attilának a kommentelők
Tragédia: szerelméhez igyekezett a férfi akit halálra gázolt a villamos
Orbán: A kórházi kapacitásokat rendszeresen áttekintjük
Orbán: egyelőre biztonságos mennyiségű tartalékkal rendelkezünk
Müller: fokozatosan nő az elvégzett tesztelések száma, Magyarország kezdettől fogva a WHO ajánlásait követi
Varga Mihály: Az elmúlt 10 év arra elég volt, hogy fölkészítse a magyar gazdaságot egy újabb válságra
Kásler lépett: miniszteri biztost adott a sportakadémiáknak
Németh Sándor: A választók elvárják a magukat konzervatívnak beállító politikusoktól, hogy a magánéletükben is erkölcsi normák érvényesüljenek
Orbánt kritizálták nyiltan: lesöpörte az emberiség legégetőbb problémáját
Újabb elbocsátások kezdődnek - mutatjuk hol
Orbán Viktornak nincs terve arra az esetre, ha Trump elvesztené az elnökválasztást
Durva: Mészáros saját magának adta el a biztosítóját
Óriási feliratot feszítettek ki aktivisták a Szabadság-hídon
Magyar botrány: bekérték a sztrájkban résztvevők név szerinti listáját
Orbán: Néha úgy érzem Brüsszelben, hogy még mindig szabadságharcos vagyok
Simply blah, blah, blah - mondta a magyar miniszterelnök a Reutersnek
Orbán turné: beugrott a Szent László Kórházba, hogy ellenőrizze minden rendben van-e
Hivatalos: Magyarországon erősödött a korrupció elleni fellépés - állítják az Állami szervek
Kerékpárost gázolt egy taxis Budapesten
Hadházy Ákos: Egy szemtanú szerint Szijjártó Péter ebédelni is helikopterrel ment
Megérkezett Mészáros Lőrinc, és nyereségessé is vált a klub
7,3 millió forintot is hazavihet egy másodosztályú focista Magyarországon
Elszabadult a pokol: rendőrökre lőttek a tüntetők Amerikában
2,5 milliárd forintot kap Tihany
Egy szemtanú szerint ebédelni ment helikopterrel Szijjártó Péter
Pataky Attila: Talán majd odaát megértem, kik és miért szabadították ránk...
Elképesztő: Csúcsgázsikat osztogatnak az NB II-ben - Dzsudzsák Balázs havi 3,65 millió
Európa lépett: egyre többet tagadják meg Lukasenka elnökségét
Rengeteg családnak törlesztenie kell januártól
Nagyító alatt az Orbán által vizionált korlátlan kórházi kapacitások
Kiderült, hogy mennyiért, és hány darab tesztet vásárolt a magyar kormány
Blikk: Milliókat is lehet keresni a másodosztályban
Három év alatt 380 internáló tábort építettek - durvul a helyzet
Valami történt: újabb Fideszes polgármester mondott le
3200 milliárddal többet költ a kormány idén a költségvetéshez képest
Közel egy hónapot kell várni két tesztre
Levetetik a maszkot egy pécsi bankban az ügyfelekről