Budapest     2020-10-30   Csatlakozz hozzánk facebookon
Nyilatkozott a Blikknek a tiltott felvétellel gyanúsított politikus 
Budapest — Alig két hete robbantott botrányt a hvg

hu, amikor megírták, hogy Fohsz Tivadar ellen tiltott pornográf felvételek miatt nyomoznak

A videókkal a cikk szerint a volt politikus nevelt lánya sétált be a rendőrségre, aki azt állította, a szobájába csempészett kamerán kukkolta őt Fohsz

A nevelt lány szerint a politikus molesztálta is

Hogyhogy vállalkozott erre a beszélgetésre? Fohsz Tivadar: A múlt pénteken megjelent hvg

hu-s cikk olyan szinten közöl állításokat a nyomozati anyagból és olyan szinten tüntet fel engem negatív színben, hogy most már kénytelen vagyok nyilvánosság elé tárni én is az álláspontomat

A nevelt lánya tette a feljelentést… Fohsz: Tíz évvel az állítólagos esetek után

Három alkalmat említ a vallomásában, három, egyébként egymástól távol eső alkalmat, amikor az ő elmondása szerint én hozzányúltam, molesztáltam volna

De egyik alkalom sem olyan, amikor egyébként elmondása szerint ketten lettünk volna, hanem hármasban, vagy az édesanyjával, vagy adott esetben a lányommal volt együtt a lány

A feljelentést megelőzően a feleségem anyagi követelésekkel lépett fel velem szemben

Ami a furcsaság ebben, hogy a tízéves elévülés után kettő nappal tette a feljelentést a nevelt lányom

De ez önnek jó, mert így nem vonható felelősségre

Fohsz: Azért nem jó, mert amíg ez az eljárás le nem zárul és én egyfajta személyiségi jogi perrel nem támadok vissza, egészen addig rajtam marad

Válófélben lévő feleségem pontosan tudja ezt, hiszen remek ügyvéd

Ez egy örök bélyeg, ami alól szívesen tisztáztam volna magam

A feljelentés szerint ön bekamerázta a lakást, és a lányról felvételek születtek

Fohsz: Ez nem igaz

2008-ban vásároltam azt a sorházi lakást, amikor a kert vége még teljesen szabad, nyílt terület volt

Akkor javasolták a biztonságtechnikai szakemberek, hogy valamilyen védelmi eszközt kell telepíteni a házhoz, és ekkor döntöttünk a kamerák mellett

Az egész család tudott a kamerákról

A biztonsági kamerák legutolsó felvételeit mindig felülírta néhány nap után a legfrissebb felvétel

Addig ezt házon belül bárki megnézhette, mert volt a rendszernek külső elérhetősége

A lánya szerint készültek róla intim felvételek… Fohsz: Én nem tudtam róla

A hatóságnál volt, ahol meg tudtuk nézni az ő általa benyújtott felvételeket

És tényleg láttunk róla olyan felvételeket, ahol ő ruhátlanul van a lakásban vagy a házon kívül

Ön látott ilyen felvételeket? Fohsz: Ott a nyomozó hatóságnál… De előtte? Fohsz: Nem

A nyomozó hatóság mutatta meg a felvételeket

Horvátországban is zajlik ön ellen büntetőeljárás

Fohsz: Feleségemmel, amikor megismerkedtünk 2001-ben, kipróbáltuk a naturizmust, és horvátországi naturista kempingekbe jártunk nyaranta

Egy 2007-es nyaralás alkalmával készült felvételek miatt indult eljárás, hozzáteszem, a magyar hatóságok nem találtak ezekben pornográf tartalmat

Mi látható ezeken a felvételeken? Fohsz: Nagyjából ugyanaz, mint amikor az ember elmegy egy családi nyaralásra egy kempingbe

Minigolfoznak a lányok, kint a parton játszanak, a vízben matracoznak

Teljesen hétköznapi családi események

Csak az ön családjáról készültek képek? Fohsz: Igen

Alapvető dolog, hogy a naturista strandokon más beleegyezése nélkül nem lehet felvételt készíteni

Itt viszont a mi gyerekeink egyértelmű, hogy a mi beleegyezésünket bírták, az a kislány, akit vittünk magunkkal, ő meg a szülők beleegyezését bírta, hisz azok a szülők tudták, hogy mi hova megyünk

Kihallgatták önt a horvát hatóságok? Fohsz: Augusztus közepén voltunk kint a horvát ügyvédem javaslatára, nincs takargatnivalóm

Elmondtam, hogy ez egy családi naturista nyaralás volt, a fényképeket nem mindegyiket én készítettem, négy kamera volt velünk, a lányok is fényképeztek

Ön fideszes alpolgármester volt 2019-ig a XVII

kerületben

Tagja-e még a pártnak? Fohsz: Tagja vagyok a Fidesznek, de minden egyéb pozíciómról lemondtam

Visszamentem a tanult szakmámhoz

A párton belül indult eljárás? Fohsz: Nem

Az ártatlanság vélelme mindenkit megillet, erről biztosítottak a kollégáim is

Azt gondolom, hogy nem követtem el semmit, és ez bizonyosságot is fog nyerni

A lapok pedofil alpolgármesternek titulálták önt

Pedofilnak tartja magát? Fohsz: Nem

Semmiképpen sem

A feltételezés is súlyosan sértő és tisztességtelen

Milyen a nevelt lányával a kapcsolata? Fohsz: Már semmilyen

Nem beszélünk egymással már 2016 óta, a meghiúsult esküvőjét követően

Hogy érzi, hibázott? Fohsz: Hibátlan ember nincs, mindannyian hibázunk az életünk folyamán

Egész biztos, ha az ember azzal a tudással bírna, amivel évekkel később rendelkezik, a korábbi időszakban máshogy csinálna dolgokat

Én azt gondolom, hogy nem többet, mint bármelyik átlagember

De az állítólagos cselekményekkel kapcsolatban nincs mit megbánnom, mert azokat nem követtem el

Forrás: blikk
Ez is érdekelhet:
                             
Ezek érdekelték olvasóinkat leginkább
Gáspár Bea: Nem vagyok hajlandó bírságot fizetni
Terrortámadás Nizzában: Több embert lemészárolt, egy nőt lefejezett a késes ámokfutó (videók és fotók a helyszínről)
Újabb alagutat találtak a rendőrök a határzár alatt
Benkő Tibor: úgy döntött a magyar kormány, hogy modern, ütőképes Magyar Honvédségre van szükség
A haza szolgálata minden magyar állampolgár kötelessége, ami akkor ér valamit, ha szívből fakad - hangoztatta a honvédelmi miniszter csütörtökön Jászberényben.Benkő Tibor a Polgári es...
  
Kásler: Rendkívül komplex védekezési rendszert épít Magyarország
Rendkívül komplex védekezési rendszert épít Magyarország a koronavírus-járvánnyal szemben – mondta Kásler Miklós az emberi erőforrások minisztere közösségi oldalára feltöltött vi...
  
Bekeményít az állam: egymilliós bírságot, egyéves boltbezárást lehet kiszabni a maszkviselés miatt
A vendéglátó- és szórakozóhelyeken mindenkinek kötelező lesz eltakarnia az arcát. A vendégek is csak arra az időre vehetik le a maszkot, amíg megeszik, megisszák, amit vettek. A maszkvise...
  
Jakupcsek Gabriella: „Megvezettek, odadobtak koncnak”
Budapest – Jakupcsek Gabriella a Tükör című vlogban mesélt a szakmáról, személyiségekről és a média változásairól. Az ATV műsorvezetője vallott korábbi TV2-es műsorának bukásár...
  
A zebrán gázolták halálra a családját gyászoló Pétert Ózdon
Ötven métert repült, esélye sem volt a túlélésre: Lakatos Pétert (†49) az ózdi Munkás úton, a zebrán gázolta el egy autó, ami még csak nem is fékezett.A férfi hazafelé sietett a te...
  
Orbán: a rendőrség megkapta a hatáskört, hogy például vendéglátóhelyet bezárasson
Mint ahogyan arról a Blikk is beszámolt tegnap, az operatív törzs sajtótájékoztatóján bejelentették a maszkviselési szabályok szigorítását. Ezt azt jelenti, hogy a kormány hétfőtől ...
  
Orbán: Sokkal rosszabb a helyzet több nyugat-európai országban, mint itthon

Orbán üzent mindenkinek: hétfőtől új világ kezdődik

Na azért csak jut még 800 millió a pécsi fociakadémiára
Az id. Dárdai Pál Labdarúgó Akadémia beruházás megvalósításához szükséges 800 millió forint többletforrás biztosításáról döntött a kormány, derül ki a csütör...
  
Már százezrek tüntetnek Lengyelországban - jön a legnagyobb megmozdulás
430 ezer ember tüntetett szerdán Lengyelország-szerte az abortusztilalom ellen. A kommunizmus bukása óta ez lehet a legnagyobb tiltakozás, pénteken pedig újabb óriás tüntetés jön V...
  
Csendes lépés: újabb egy hónappal meghosszabbította a határzárat a kormány
December 1-ig meghosszabbította a határellenőrzés ideiglenes visszaállításáról szóló rendeletet a kormány, ez derül ki a csütörtök este megjelent Magyar Közlönyből. A határzár ed...
  
Van egy kis baj Bochkor Gábor körül
Pozitív lett Bochkor Gábor koronavírus tesztje és enyhe tünetei is vannak - írja a Blikk. A Retro Rádió és az ATV 56 éves műsorvezetője azt nyilatkozta a lapnak, hogy kedden kezdte el ére...
  
Orbán a harcos - már áprilisban győzelmet hirdetne a járvány ellen
A miniszterelnök péntek reggel a Kossuth Rádió műsorvezetőjének azt mondta, úgy számol, hogy december végén, január elején megérkezik az első adag koronavírus elleni vakcina. Legalább...
  
SZFE: a kancellár szerint csökken a tiltakozó hallgatók lelkesedése
"Én azt hallom, hogy eléggé komoly feszültségek vannak odabent most már" - ezt nyilatkozta az Inforádiónak Szarka Gábor, a Színház és Filmművészeti Egyetem kancellárja, akit a diákok ...
  
Bajban a Balaton - a Balatonakalin kiirtott nádas miatt szabadságvesztést kért az ügyészség
NATURA 2000 terület jelentős károsodását okozva elkövetett természetkárosítás bűntette miatt emelt vádat a Veszprémi Járási Ügyészség két férfi ellen, akik Balatonakali térségéb...
  
Bezárt egy Vas megyei falu - a kocsmák is bezártak
Nem működik az óvoda és a bölcsőde, bezártak a kocsmák és a vendéglők is. A Vas megyei Szentpéterfa polgármestere Facebookon üzent: senki, sehova!Az RTL Klub Híradójából kiderül: ak...
  
Az FTC törvényellenesen tiltott ki újságírókat a BL-meccsekről
A Magyar Lapkiadók Egyesülete szerint a klub listázással sértette meg az újságírók és az olvasók jogait is.Több sajtóorgánum munkáját is korlátozták a Ferencváros – Dinamo Kijev ...
  
Az Orbán-kormány reakciója a nizzai merényletre: Soros
Mély megrendüléssel értesültünk a franciaországi Nizzában történtekről – írja közleményében a Miniszterelnökség. Ezúton szeretnénk részvétünket nyilvánítani az áldozato...
  
Hadházy hiába kérdezte Müller Cecíliát, választ nem kapott
“A kormány láthatóan propagandával küzd a járvány ellen” – írta Hadházy Ákos a Facebookon.Hadházy Ákos független országgyűlési képviselő közérdekű adatigényléssel fordult ...
  
Törtek-zúztak Parragh László irodája előtt
A biztonsági őrök ugyan beengedték a civilek képviselőit, hogy átadják a több mint 11 ezer aláírást kapott petíciót a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara elnökének, hogy háromról lega...
  
Piásan mentek boltba a fiatal csajok, visszafelé az autójuk az árokban kötött ki
Ügyészségre került két fiatal nő ügye, akik részegen vezettek még júniusban. A 26 éves nő és 22 éves barátnője otthon iszogattak, de aztán boltba mentek.Odafelé nem volt baj, mert az...
  
Élőben közvetítette, ahogy vezetés közben sörözik - hat perccel később halálos balesetet okozott
A balesetben a részeg sofőrön kívül minden utas meghalt. A felvételen egy autóban utazó társaságot láthatunk: a sofőr, Camilo Morejon mellett barátnője ül és hátul is volt két utas. ...
  
Újabb helyeken lesz kötelező maszkot viselni
Kiss Róbert rendőr alezredes az operatív törzs tájékoztatóján elmondta, hogy november 2-től szélesebb körben lesz kötelező a maszkviselés: a szórakozóhelyeken, vendéglátóhelyeken é...
  
Orbán Viktor megszólalt a terrortámadással kapcsolatban
Orbán Viktor miniszterelnök a csütörtöki nizzai iszlamista terrortámadás kapcsán a magyar emberek nevében együttérzését fejezte ki a francia nemzetnek, és sok erőt kívánt az áldozato...
  
Nyolc éve történt a Szita Bence ügy
Sok kegyetlen bűntény és családi tragédia rázta meg az országot az elmúlt évtizedekben, de talán egyik sem hagyott mélyebb nyomot az emberekben, mint Szita Bence (†11) nyolc évvel ezelő...
  
Orbán: Egyesítsük erőinket a hagyományos európai értékek megvédése érdekében
Orbán Viktor miniszterelnök a csütörtöki nizzai iszlamista terrortámadás kapcsán a magyar emberek nevében együttérzését fejezte ki a francia nemzetnek, és sok erőt kívánt az áldozato...
  
Már a fideszes politikusok is zúgolódnak
A hvg.hu szerint több fideszes politikus is elégedetlenkedésének adott hangot amiatt, hogy míg a környező országokban hetek óta egyre szigorúbb intézkedéseket hoznak a járvány tombolása...
  
Szabolcsban olyan rossz a helyzet, hogy a háziorvosokat korra való tekintet nélkül elkezdték berendelni kórházi munkára
A 444 több forrásból megerősített információja szerint Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében a kormányhivatal elkezdte 24 órás határidővel kórházi munkára rendelni a megfelelő szakvizsgáv...
  
Több, mint 15 mázsa makkot lopott egy rudabányai férfi az erdőből
A rendőrség büntetőeljárást indított azzal a férfival szemben, aki 1714 kilogramm erdei cser-makkot szedett fel, és zsákolt be. A 23 éves gyanúsított Rudabánya és Ormosbánya közötti...
  
Fidesz: A baloldali kormány elvett az emberektől, a kormány segít nekik
A nagyobbik kormánypárt az MTI-hez csütörtökön eljuttatott közleményében Korózs Lajosnak, az Országgyűlés népjóléti bizottsága szocialista elnökének nyilatkozatára reagált. Az el...
  
THE HUNGARIAN TIMES Impresszum / Sütik
TheTimes
Nyilatkozott a Blikknek a tiltott felvétellel gyanúsított politikus
Budapest — Alig két hete robbantott botrányt a hvg

hu, amikor megírták, hogy Fohsz Tivadar ellen tiltott pornográf felvételek miatt nyomoznak

A videókkal a cikk szerint a volt politikus nevelt lánya sétált be a rendőrségre, aki azt állította, a szobájába csempészett kamerán kukkolta őt Fohsz

A nevelt lány szerint a politikus molesztálta is

Hogyhogy vállalkozott erre a beszélgetésre? Fohsz Tivadar: A múlt pénteken megjelent hvg

hu-s cikk olyan szinten közöl állításokat a nyomozati anyagból és olyan szinten tüntet fel engem negatív színben, hogy most már kénytelen vagyok nyilvánosság elé tárni én is az álláspontomat

A nevelt lánya tette a feljelentést… Fohsz: Tíz évvel az állítólagos esetek után

Három alkalmat említ a vallomásában, három, egyébként egymástól távol eső alkalmat, amikor az ő elmondása szerint én hozzányúltam, molesztáltam volna

De egyik alkalom sem olyan, amikor egyébként elmondása szerint ketten lettünk volna, hanem hármasban, vagy az édesanyjával, vagy adott esetben a lányommal volt együtt a lány

A feljelentést megelőzően a feleségem anyagi követelésekkel lépett fel velem szemben

Ami a furcsaság ebben, hogy a tízéves elévülés után kettő nappal tette a feljelentést a nevelt lányom

De ez önnek jó, mert így nem vonható felelősségre

Fohsz: Azért nem jó, mert amíg ez az eljárás le nem zárul és én egyfajta személyiségi jogi perrel nem támadok vissza, egészen addig rajtam marad

Válófélben lévő feleségem pontosan tudja ezt, hiszen remek ügyvéd

Ez egy örök bélyeg, ami alól szívesen tisztáztam volna magam

A feljelentés szerint ön bekamerázta a lakást, és a lányról felvételek születtek

Fohsz: Ez nem igaz

2008-ban vásároltam azt a sorházi lakást, amikor a kert vége még teljesen szabad, nyílt terület volt

Akkor javasolták a biztonságtechnikai szakemberek, hogy valamilyen védelmi eszközt kell telepíteni a házhoz, és ekkor döntöttünk a kamerák mellett

Az egész család tudott a kamerákról

A biztonsági kamerák legutolsó felvételeit mindig felülírta néhány nap után a legfrissebb felvétel

Addig ezt házon belül bárki megnézhette, mert volt a rendszernek külső elérhetősége

A lánya szerint készültek róla intim felvételek… Fohsz: Én nem tudtam róla

A hatóságnál volt, ahol meg tudtuk nézni az ő általa benyújtott felvételeket

És tényleg láttunk róla olyan felvételeket, ahol ő ruhátlanul van a lakásban vagy a házon kívül

Ön látott ilyen felvételeket? Fohsz: Ott a nyomozó hatóságnál… De előtte? Fohsz: Nem

A nyomozó hatóság mutatta meg a felvételeket

Horvátországban is zajlik ön ellen büntetőeljárás

Fohsz: Feleségemmel, amikor megismerkedtünk 2001-ben, kipróbáltuk a naturizmust, és horvátországi naturista kempingekbe jártunk nyaranta

Egy 2007-es nyaralás alkalmával készült felvételek miatt indult eljárás, hozzáteszem, a magyar hatóságok nem találtak ezekben pornográf tartalmat

Mi látható ezeken a felvételeken? Fohsz: Nagyjából ugyanaz, mint amikor az ember elmegy egy családi nyaralásra egy kempingbe

Minigolfoznak a lányok, kint a parton játszanak, a vízben matracoznak

Teljesen hétköznapi családi események

Csak az ön családjáról készültek képek? Fohsz: Igen

Alapvető dolog, hogy a naturista strandokon más beleegyezése nélkül nem lehet felvételt készíteni

Itt viszont a mi gyerekeink egyértelmű, hogy a mi beleegyezésünket bírták, az a kislány, akit vittünk magunkkal, ő meg a szülők beleegyezését bírta, hisz azok a szülők tudták, hogy mi hova megyünk

Kihallgatták önt a horvát hatóságok? Fohsz: Augusztus közepén voltunk kint a horvát ügyvédem javaslatára, nincs takargatnivalóm

Elmondtam, hogy ez egy családi naturista nyaralás volt, a fényképeket nem mindegyiket én készítettem, négy kamera volt velünk, a lányok is fényképeztek

Ön fideszes alpolgármester volt 2019-ig a XVII

kerületben

Tagja-e még a pártnak? Fohsz: Tagja vagyok a Fidesznek, de minden egyéb pozíciómról lemondtam

Visszamentem a tanult szakmámhoz

A párton belül indult eljárás? Fohsz: Nem

Az ártatlanság vélelme mindenkit megillet, erről biztosítottak a kollégáim is

Azt gondolom, hogy nem követtem el semmit, és ez bizonyosságot is fog nyerni

A lapok pedofil alpolgármesternek titulálták önt

Pedofilnak tartja magát? Fohsz: Nem

Semmiképpen sem

A feltételezés is súlyosan sértő és tisztességtelen

Milyen a nevelt lányával a kapcsolata? Fohsz: Már semmilyen

Nem beszélünk egymással már 2016 óta, a meghiúsult esküvőjét követően

Hogy érzi, hibázott? Fohsz: Hibátlan ember nincs, mindannyian hibázunk az életünk folyamán

Egész biztos, ha az ember azzal a tudással bírna, amivel évekkel később rendelkezik, a korábbi időszakban máshogy csinálna dolgokat

Én azt gondolom, hogy nem többet, mint bármelyik átlagember

De az állítólagos cselekményekkel kapcsolatban nincs mit megbánnom, mert azokat nem követtem el

Forrás: blikk
Gáspár Bea: Nem vagyok hajlandó bírságot fizetni
Terrortámadás Nizzában: Több embert lemészárolt, egy nőt lefejezett a késes ámokfutó (videók és fotók a helyszínről)
Újabb alagutat találtak a rendőrök a határzár alatt
Benkő Tibor: nem azért kell a Magyar Honvédségnek fegyverkeznie, mert háborúra készülünk
Benkő Tibor: úgy döntött a magyar kormány, hogy modern, ütőképes Magyar Honvédségre van szükség
Kásler: Rendkívül komplex védekezési rendszert épít Magyarország
Bekeményít az állam: egymilliós bírságot, egyéves boltbezárást lehet kiszabni a maszkviselés miatt
Jakupcsek Gabriella: „Megvezettek, odadobtak koncnak”
A zebrán gázolták halálra a családját gyászoló Pétert Ózdon
Orbán: a rendőrség megkapta a hatáskört, hogy például vendéglátóhelyet bezárasson
Orbán: Sokkal rosszabb a helyzet több nyugat-európai országban, mint itthon
Orbán üzent mindenkinek: hétfőtől új világ kezdődik
Na azért csak jut még 800 millió a pécsi fociakadémiára
Már százezrek tüntetnek Lengyelországban - jön a legnagyobb megmozdulás
Csendes lépés: újabb egy hónappal meghosszabbította a határzárat a kormány
Van egy kis baj Bochkor Gábor körül
Orbán a harcos - már áprilisban győzelmet hirdetne a járvány ellen
SZFE: a kancellár szerint csökken a tiltakozó hallgatók lelkesedése
Bajban a Balaton - a Balatonakalin kiirtott nádas miatt szabadságvesztést kért az ügyészség
Bezárt egy Vas megyei falu - a kocsmák is bezártak
Az FTC törvényellenesen tiltott ki újságírókat a BL-meccsekről
Az Orbán-kormány reakciója a nizzai merényletre: Soros
Hadházy hiába kérdezte Müller Cecíliát, választ nem kapott
Törtek-zúztak Parragh László irodája előtt
Piásan mentek boltba a fiatal csajok, visszafelé az autójuk az árokban kötött ki
Élőben közvetítette, ahogy vezetés közben sörözik - hat perccel később halálos balesetet okozott
Újabb helyeken lesz kötelező maszkot viselni
Orbán Viktor megszólalt a terrortámadással kapcsolatban
Nyolc éve történt a Szita Bence ügy
Orbán: Egyesítsük erőinket a hagyományos európai értékek megvédése érdekében
Már a fideszes politikusok is zúgolódnak
Szabolcsban olyan rossz a helyzet, hogy a háziorvosokat korra való tekintet nélkül elkezdték berendelni kórházi munkára
Több, mint 15 mázsa makkot lopott egy rudabányai férfi az erdőből
Fidesz: A baloldali kormány elvett az emberektől, a kormány segít nekik
Milliókat kapott az államtól a Bajkai Istvánhoz köthető vállalkozás üdülőfejlesztésre
Többen nem értenek egyet Orbán Viktorral a Fideszben
Valami történik - Müller Cecília ma sem volt ott az operatív törzs tájékoztatón
Felfüggesztették Czegédy Csaba kamarai tagságát
Öt év börtönre ítélték korrupcióért a román képviselőház volt elnökét
Orbán: Egyesítsük erőinket a hagyományos európai értékek megvédése érdekében
Már a fideszes képviselők is szigorítást várnak Orbántól
100 ezer forintért adta el 4. gyermekét az anya, hogy cukorkát tudjon venni
150 ezer Ft-ig terjedő bírságot is kiszabhat a rendőr, ha valaki megsérti a maszkviselés szabályait
Gáspár Bea: Nem vagyok hajlandó bírságot fizetni
Felmérés: Az EMMI nem tart attól, hogy az orvosok tömegesen hagynák el a pályát
Karácsony: A kormány szivat minket