Budapest     2020-10-23   Csatlakozz hozzánk facebookon
Egészen új módszerrel próbálják csalók csőbe húzni az időseket 
Teljesen új átverésre hívta fel a figyelmet a napokban a fogyasztóvédelmi hatóság

Az elsősorban egészségmegőrzőnek mondott étrend-kiegészítőket telefonon kínálják a cégek, és csalinak az első csomagot ingyenesen ki is szállítják

Igen ám, de a megrendeléssel a vásárló egyúttal beleegyezik abba is, hogy a későbbiekben – többnyire havi rendszerességgel – automatikusan újraküldjék a terméket, ami mellé már csekket is mellékelnek, amelynek összege több tízezer forint is lehet

Ha a befizetés elmarad, a vállalkozás egyszeri felszólítás után behajtócégen keresztül próbálja érvényesíteni a követelését, egyéb költségeket, késedelmi kamatot is felszámítva

Ez a módszer tulajdonképpen váltotta a főként nyugdíjasok átverésére szakosodott, kamu árubemutatós hálózatokat, amelyeknek ezrek estek áldozatul

– Annyira ügyesen fogalmazzák meg a szöveget az elején, hogy az ember észre sem veszi, miről is van szó

Nekem nem étrend-kiegészítőket akartak eladni, hanem ismeretlen kozmetikumokat – mondta lapunknak B

Etelka (68), aki rábólintott arra, hogy küldjék a csomagot, de az „apróbetűs” rész csak később esett le neki, nevezetesen, hogy mennyit kell majd fizetnie a havi csomagok után

16 ezer forintjába került volna

– Szerencsére még időben lemondtam

– Most hallottam az új átverésről – mondta lapunknak Póka Mária (85), aki korábban már többször is megjárta, hiszen úgy érezte egy-egy termékbemutató után, hogy valami csodakészülékre lelt, de több „csodaeszközről” is kiderült utóbb, hogy bár ártani nem árt, többször fizetett a reális árnál sokkal többet

– A nagy leleplezések óta én is sokkal óvatosabb vagyok, de néha tényleg csalogatóak a reklámok, egy-egy hatékonyabbnak ígért vitamint, mozgásszervi gyógykészítményt én is rendelek néha, de nem árt az óvatosság! – Az új értékesítési formákat kiemelten ellenőrzi a hatóság

Arra kérjük a fogyasztókat, feltétlenül jelezzék a kormányhivataloknál, ha megtévesztő, visszaélésszerű gyakorlattal találkoznak, mert ezzel nagyban megkönnyíthetik a munkánkat – közölte Cseresnyés Péter, az Innovációs és Technológiai Minisztérium államtitkára

Fontos tudni, hogy az efféle esetekben is megilleti a vásárlót a 14 napos elállási jog

A fogyasztóvédelmi hatóság pedig árubemutatóval vagy telefonos értékesítéssel kapcsolatos jogszabálysértés esetén 15 ezer forinttól akár a nettó árbevétel 5 százalékáig terjedő bírságot is kiszabhat

– Egy kormányrendelet kötelezi a terméket kínáló céget arra, hogy közérthetően mondjon el róla mindent

Ahhoz, hogy a szerződés érvényes legyen, a fogyasztónak kérnie kell a termékminta megrendelését – tájékoztatott Horváth Lóránt ügyvéd

– A vételárat az értékesítő csak abban az esetben követelheti, ha a terméket átvették, felbontották, majd 14 napon belül igazolhatóan nem küldték vissza, élve az elállási joggal

A Blikknek nyilatkozó érdekvédő arra is felhívta a figyelmünket, hogy az elállási jog meghosszabbodik bizonyos esetben

– Ha nem kaptunk a vásárláskor megfelelő tájékoztatást arról, hogy 14 napos elállási jogunk van, akkor ez a „meggondolási idő” egy teljes évre is hosszabbodhat – hangsúlyozta Baran Alexandra ügyvéd

– Amennyiben nemfizetésre hivatkozva már behajtóval fenyegetőzik a cég, érdemes a békéltető testületekhez fordulnunk, és jelezni azt, hogy nem tájékoztattak az elállási jogunkról

Minden ilyen panaszt megvizsgálnak – tette hozzá a szakértő

Forrás: blikk
Ez is érdekelhet:
                             
Ezek érdekelték olvasóinkat leginkább
Elvette a kormány a helyi tömegközlekedés állami támogatását is a településektől
Jóval több lesz a nyugdíj novemberben
Nemzetközi botrány: Orbánról és egy lányáról is gyűjtött adatokat egy kínai cég
Dobrev Klára: Lesz európai minimálbér
A Demokratikus Koalíció EP-képviselője, Dobrev Klára online sajtótájékoztatón közölte, hogy az általa kidolgozott foglalkoztatási és szociálpolitikai iránymutatásból minden tagállam...
  
Fogházat kértek a rendőrtisztre, aki véletlenül megölte vadásztársát
Az autóban sült el a vadászfegyver, mert a rendőrtiszt nem ürítette ki a puskáját. A véletlen lövés a társát a fején találta el, aki azonnal meghalt – írta meg a sonline.hu.A tavaly ...
  
Hétszeresére nőtt tavalyhoz képest az államháztartás hiánya szeptemberben
Tavaly ilyenkor 303,6 milliárd volt az államháztartás központi alrendszerének hiánya, idén ez 2270,3 milliárd forintra nőtt. Csak az egészségügyi eszközbeszerzések több mint félmilli...
  
Orbán főtanácsadója kiállt az SZFE mellett
Váratlan helyről kaptak támogatást a Színház- és Filmművészeti Egyetem (SZFE) tiltakozó tanárai és hallgatói: Hegedüs Zsuzsa, a miniszterelnök főtanácsaadója az egyik oktatón keresz...
  
Halálos baleset a gyöngyösfalui kalandparkban
Halálos baleset történt csütörtökön a gyöngyösfalui kalandparkban, számolt be a Vas megyei hírportál, a Vaol.hu. Értesüléseik szerint egy keszthelyi iskoláscsoport tartózkodott a park...
  
MSZP: A Fidesz alamizsnát oszt, kifosztja a nyugdíjasokat
Így reagált a párt az 1,2 százalékos nyugdíjemelésre.Az MTI OS szolgálatán kiadott közleményben reagált az MSZP a csütörtöki hírre, hogy novembertől több pénzt kapnak a nyugdíjasok...
  
Varga Mihály: Jogunk van független és szabad nemzetként élni
Hatvannégy éve, 1956-ban megváltozott a világ, a történelem új lapot nyitott, amelyre a magyar forradalmárok írták az első sorokat - mondta Varga Mihály pénzügyminiszter a tárca októbe...
  
Fidesz üzenet: Ha a baloldal nem akar segíteni az országnak, legalább a kamuzást hagyja abba
A Fidesz – Magyar Polgári Szövetség reagálása Bangóné Borbély Ildikó (MSZP) nyilatkozatáraHa a baloldal végképp nem akar segíteni az országnak a járvány elleni védekezésben, legal...
  
Nemzetközi botrány: Orbán Viktorról is gyűjtöttek adatokat a kínaiak
A magyar miniszterelnökről is gyűjtött adatokat egy kínai cég – értesült a Blikk. Ezenfelül az egyik gyerekéről, egykori magyar kormányfőkről, hazai egyházi és gazdasági vezetőkrő...
  
A DK szerint csalás történt, feljelentést tesz az OLAF-nál
A Demokratikus Koalíció (DK) sajtóközleménye szerint a párt feljelentést tesz az OLAF-nál (Európai Csalás Elleni Hivatal) annak az uniós támogatásnak az ügyében, amelyből a fideszes ö...
  
Eltűnt most Kim Dzsong Un felesége
Eltűnt a világ látóteréből Ri Szoldzsu, Kim Dzsong Un 31 éves felesége.Az észak-koreai diktátor nejét legutóbb 9 hónapja látták, amikor egy rokonával készült róla fénykép, akiről...
  
Rémhírterjesztés miatt 143 ügyben indult büntető eljárás
Világszerte, de főleg Európában gyorsul a járvány terjedése - mondta az országos tisztifőorvos a koronavírus-járvány elleni védekezésért felelős operatív törzs online sajtótájékoz...
  
Nem a Fidesz nyakába varrják a járvány miatti válságot a magyarok
A koronavírus-válság miatt felértékelődött az anyagi és egészségügyi biztonság szerepe a magyar társadalomban, a nehézségeket viszont aligha párosítják a Fidesszel, ugyanis a kormán...
  
A magyar kormány 800 millió forint támogatást ítélt oda a muzsikus cigányok támogatására
A világ legnagyobb színpadjain megállták a helyüket, mégis azon kell gondolkodjanak, hogy taxisnak vagy biztonsági őrnek álljanak – mondták el az Emmi előtt tüntető cigánymuzsikusok, a...
  
Gulyás Gergely miniszter továbbra is úgy látja, hogy Magyarország sikeresen védekezik a járvány ellen
Gulyás Gergely miniszter továbbra is úgy látja, hogy Magyarország sikeresen védekezik a járvány ellen, pedig a második hullám statisztikái éppen az ellenkezőjét mutatják. Szeptember ót...
  
Vezető ügyészt és főrendőrt vettek őrizetbe Szlovákiában
Csütörtök reggel őrizetbe vették Dušan Kováčikot, a szlovák Különleges Ügyészi Hivatal vezetőjét, illetve Norbert Pakšit, a rendőrség különleges tevékenységet folytató alakulat...
  
Lélegeztetőgépen Orbán Viktor megbízottja
Súlyos koronavírus fertőzés miatt kórházban, lélegeztetőgépen van egy miniszterelnöki megbízott - derült ki sok más mellett a mai Kormányinfón, Gulyás Gergely sajtótájékoztatóján....
  
Lesz európai minimálbér - amiből meg lehet élni
Legalábbis Dobrev Klára, a DK EP-képviselője ezt állítja, mert szerinte az Európai Parlament szerdán nagy többséggel támogatta az általa kidolgozott foglalkoztatási és szociálpolitikai ...
  
Döntött Orbán: új stadion épül Pécsen
„Friss hír! Döntött a kormány: Megépül a PMFC új stadionja és befejezik a Dárdai Labdarúgó Akadémia építését is!” - írta ki a Facebookra Hoppál Péter fideszes képviselő.Orbán...
  
Gulyás az SZFE-ről: A kormány csak sok sikert tud kívánni a tárgyalófeleknek
"Az európai helyzet aggasztó, Magyarország sem kivétel," a fertőzöttek és az elhunytak száma is emelkedik, állapította meg a Miniszterelnökséget vezető miniszter a csütörtöki délelőt...
  
Szél: Miért nincs több teszt? Rétvári: Lejáratja hazánkat
Szél Bernadett független parlamenti képviselő még október hatodikán fordult számos, elsősorban a koronavírus-tesztelésekkel kapcsolatos kérdéssel Kásler Miklóshoz, az egészségügyért...
  
Börtönt kért az ügyészség: különösen nagy vagyoni hátrányt okozó hűtlen kezelés
Kiengedték a börtönből a Széchenyi Bank egykori, hatmilliárd forintos hűtlen kezeléssel gyanúsított vezetőit - írja a 24.hu. Töröcskei István és felesége, illetve a harmadik, letart...
  
Teltházas Fradi-Újpestet rendeznek szombaton pedig Müller Cecília...
Az országos tiszti főorvos kedden arra szólította fel az embereket, hogy ne vegyenek részt tömegrendezvényeken, nemcsak az október 23-ai ünnepségeken, hanem máshol sem, mert ezek azok a hel...
  
17,1 millió forintnyi élelmiszerköltés Felcsúton de mi köze ehhez Mészárosnak?
Marhanyelvet, cápaharcsát és argentin marha húspogácsát is vásároltak Felcsúton TAO-pénzből, de egy Rimini utazást is sikerült közpénzből fedezni. Valaki pedig csúnya bakit vétett eg...
  
Gáspár Bea az örökbefogadásról: ha a gyerek le fogja sza*rni a fejedet és nem a sajátod, akkor azt nehezebben fogod elviselni
Nehéz döntést hozott meg Gáspár Evelin (26)!Nem akar gyereket szülni, s felkészült arra, hogy egyedül élje le az életét. Súlyos kijelentések ezek egy fiatal nőtől, aki ráadásul a rom...
  
Gulyás Gergely: Az elhunytak számában az unión belül jól állunk
Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter bejelentette, a kormány mindent megtesz azért, hogy elsők között vásárolhassunk koronavírus elleni vakcinából, illetve a kormány úgy...
  
Jóval több lesz a nyugdíj novemberben
A november 1-jétől életbe lépő rendelet szerint, 1,2 százalékkal emelkedik a havi nyugdíjellátás.A nemrégiben megjelent nyugdíjjal kapcsolatos rendelet azért is fontos, mert sokkal magasa...
  
Nem akárkitől kapott hívást Orbán Viktor
A koronavírus-járványról és annak gazdasági következményeiről, valamint más aktuális nemzetközi kérdésekről is tárgyalt telefonon Orbán Viktor miniszterelnök ausztrál kollégájáva...
  
Szomorú balatoni helyzet: Fogynak a parti sétányok
Vészesen fogyatkoznak a Balatonon a parti sétányok, idén ősszel 1,7 kilométerrel csökkent a hosszuk.A Nők a Balatonért Egyesület elkötelezett a Balaton-part megóvásáért folyó küzdelem...
  
Emmi: 2010 óta mintegy háromszorosára nőtt a gyermekétkeztetésre fordított támogatás
Napi egyszeri meleg ételt kaphatnak a hátrányos, halmozottan hátrányos helyzetű családban élő gyermekek az őszi szünetben, október 26. és 30. közötti munkanapokon – közölte az Ember...
  
THE HUNGARIAN TIMES Impresszum / Sütik
TheTimes
Egészen új módszerrel próbálják csalók csőbe húzni az időseket
Teljesen új átverésre hívta fel a figyelmet a napokban a fogyasztóvédelmi hatóság

Az elsősorban egészségmegőrzőnek mondott étrend-kiegészítőket telefonon kínálják a cégek, és csalinak az első csomagot ingyenesen ki is szállítják

Igen ám, de a megrendeléssel a vásárló egyúttal beleegyezik abba is, hogy a későbbiekben – többnyire havi rendszerességgel – automatikusan újraküldjék a terméket, ami mellé már csekket is mellékelnek, amelynek összege több tízezer forint is lehet

Ha a befizetés elmarad, a vállalkozás egyszeri felszólítás után behajtócégen keresztül próbálja érvényesíteni a követelését, egyéb költségeket, késedelmi kamatot is felszámítva

Ez a módszer tulajdonképpen váltotta a főként nyugdíjasok átverésére szakosodott, kamu árubemutatós hálózatokat, amelyeknek ezrek estek áldozatul

– Annyira ügyesen fogalmazzák meg a szöveget az elején, hogy az ember észre sem veszi, miről is van szó

Nekem nem étrend-kiegészítőket akartak eladni, hanem ismeretlen kozmetikumokat – mondta lapunknak B

Etelka (68), aki rábólintott arra, hogy küldjék a csomagot, de az „apróbetűs” rész csak később esett le neki, nevezetesen, hogy mennyit kell majd fizetnie a havi csomagok után

16 ezer forintjába került volna

– Szerencsére még időben lemondtam

– Most hallottam az új átverésről – mondta lapunknak Póka Mária (85), aki korábban már többször is megjárta, hiszen úgy érezte egy-egy termékbemutató után, hogy valami csodakészülékre lelt, de több „csodaeszközről” is kiderült utóbb, hogy bár ártani nem árt, többször fizetett a reális árnál sokkal többet

– A nagy leleplezések óta én is sokkal óvatosabb vagyok, de néha tényleg csalogatóak a reklámok, egy-egy hatékonyabbnak ígért vitamint, mozgásszervi gyógykészítményt én is rendelek néha, de nem árt az óvatosság! – Az új értékesítési formákat kiemelten ellenőrzi a hatóság

Arra kérjük a fogyasztókat, feltétlenül jelezzék a kormányhivataloknál, ha megtévesztő, visszaélésszerű gyakorlattal találkoznak, mert ezzel nagyban megkönnyíthetik a munkánkat – közölte Cseresnyés Péter, az Innovációs és Technológiai Minisztérium államtitkára

Fontos tudni, hogy az efféle esetekben is megilleti a vásárlót a 14 napos elállási jog

A fogyasztóvédelmi hatóság pedig árubemutatóval vagy telefonos értékesítéssel kapcsolatos jogszabálysértés esetén 15 ezer forinttól akár a nettó árbevétel 5 százalékáig terjedő bírságot is kiszabhat

– Egy kormányrendelet kötelezi a terméket kínáló céget arra, hogy közérthetően mondjon el róla mindent

Ahhoz, hogy a szerződés érvényes legyen, a fogyasztónak kérnie kell a termékminta megrendelését – tájékoztatott Horváth Lóránt ügyvéd

– A vételárat az értékesítő csak abban az esetben követelheti, ha a terméket átvették, felbontották, majd 14 napon belül igazolhatóan nem küldték vissza, élve az elállási joggal

A Blikknek nyilatkozó érdekvédő arra is felhívta a figyelmünket, hogy az elállási jog meghosszabbodik bizonyos esetben

– Ha nem kaptunk a vásárláskor megfelelő tájékoztatást arról, hogy 14 napos elállási jogunk van, akkor ez a „meggondolási idő” egy teljes évre is hosszabbodhat – hangsúlyozta Baran Alexandra ügyvéd

– Amennyiben nemfizetésre hivatkozva már behajtóval fenyegetőzik a cég, érdemes a békéltető testületekhez fordulnunk, és jelezni azt, hogy nem tájékoztattak az elállási jogunkról

Minden ilyen panaszt megvizsgálnak – tette hozzá a szakértő

Forrás: blikk
Elvette a kormány a helyi tömegközlekedés állami támogatását is a településektől
Jóval több lesz a nyugdíj novemberben
Nemzetközi botrány: Orbánról és egy lányáról is gyűjtött adatokat egy kínai cég
Orbán is felkerült Trump bűnlajstromára
Dobrev Klára: Lesz európai minimálbér
Fogházat kértek a rendőrtisztre, aki véletlenül megölte vadásztársát
Hétszeresére nőtt tavalyhoz képest az államháztartás hiánya szeptemberben
Orbán főtanácsadója kiállt az SZFE mellett
Halálos baleset a gyöngyösfalui kalandparkban
MSZP: A Fidesz alamizsnát oszt, kifosztja a nyugdíjasokat
Varga Mihály: Jogunk van független és szabad nemzetként élni
Fidesz üzenet: Ha a baloldal nem akar segíteni az országnak, legalább a kamuzást hagyja abba
Nemzetközi botrány: Orbán Viktorról is gyűjtöttek adatokat a kínaiak
A DK szerint csalás történt, feljelentést tesz az OLAF-nál
Eltűnt most Kim Dzsong Un felesége
Rémhírterjesztés miatt 143 ügyben indult büntető eljárás
Nem a Fidesz nyakába varrják a járvány miatti válságot a magyarok
A magyar kormány 800 millió forint támogatást ítélt oda a muzsikus cigányok támogatására
Gulyás Gergely miniszter továbbra is úgy látja, hogy Magyarország sikeresen védekezik a járvány ellen
Vezető ügyészt és főrendőrt vettek őrizetbe Szlovákiában
Lélegeztetőgépen Orbán Viktor megbízottja
Lesz európai minimálbér - amiből meg lehet élni
Döntött Orbán: új stadion épül Pécsen
Gulyás az SZFE-ről: A kormány csak sok sikert tud kívánni a tárgyalófeleknek
Szél: Miért nincs több teszt? Rétvári: Lejáratja hazánkat
Börtönt kért az ügyészség: különösen nagy vagyoni hátrányt okozó hűtlen kezelés
Teltházas Fradi-Újpestet rendeznek szombaton pedig Müller Cecília...
17,1 millió forintnyi élelmiszerköltés Felcsúton de mi köze ehhez Mészárosnak?
Gáspár Bea az örökbefogadásról: ha a gyerek le fogja sza*rni a fejedet és nem a sajátod, akkor azt nehezebben fogod elviselni
Gulyás Gergely: Az elhunytak számában az unión belül jól állunk
Jóval több lesz a nyugdíj novemberben
Nem akárkitől kapott hívást Orbán Viktor
Szomorú balatoni helyzet: Fogynak a parti sétányok
Emmi: 2010 óta mintegy háromszorosára nőtt a gyermekétkeztetésre fordított támogatás
Gulyás Gergely: 13,5 milliárdos kötelezettségvállalást jelent a kormány számára az oltóanyaghoz jutás
Tegnap volt öt éve, hogy Marty és a Doki a jövőbe érkezett
Kedden tudta meg az osztály, hogy már hatodik napja karanténban vannak
Orbánt figyeli mindenki - Vidéken és Budapesten is csökkent a Fidesz tábora
A világ legnagyobb olajkatasztrófája készül a Karib-tengeren
Figyelem! - A hitelmoratórium automatikusan meghosszabbodik
Durva számok: százezres felkerekítésre bukkantak a nemzeti konzultációt kitöltőknél
Botrány: Felfüggesztették Czeglédy Csaba ügyvédi engedélyét
300 eurót fizetett két diáknak a gyilkos, hogy azonosítsák nekik Samuel Patyt
Közel 300 újságírót vettek őrizetbe Fehéroroszországban, mégsem történik semmi
Greta Thunberg nagyon de nagyon mérges lett az Európai Parlamentre
Íme a kormányfő aki egy hónapot adott az elsikkasztott pénzek visszafizetésére