Budapest     2020-10-30   Csatlakozz hozzánk facebookon
20 milliót nyert Felcsút a Belügyminisztériumtól 
Bár meglehetősen kedvező anyagi helyzetben van Felcsút, ha állami támogatásról van szó, benyújtja a pályázatát

Az illetékes miniszter pedig támogathatónak ítéli meg a település szándékait

Felcsút önkormányzata nem kevés pénzt nyert az állam által, önkormányzati feladatellátást szolgáló fejlesztések támogatására kiírt pályázaton - derül ki a kormany

hu-ra feltöltött listából

Az önkormányzatok háromféle feladatra igényelhettek támogatást a magyar államtól

Kérhettek pénzt kötelező önkormányzati feladatot ellátó intézmények fejlesztésére, felújítására, óvodai, iskolai és utánpótlás sportinfrastruktúra-fejlesztésre, felújításra vagy új sportlétesítmény létrehozására, valamint belterületi utak, járdák, hidak felújítására

Felcsút csak utóbbi célra, utak felújítására nyújtott be pályázatot és a maximálisan megítélhető összeg felét, kereken 20 millió forintot kapott is erre a feladatra

A jelek szerint a Fejér megyei településen 2020-ban nagy hangsúlyt fektetnek a belterületi utak állapotának javítására

Mint arról beszámoltunk, még a veszélyhelyzet ideje alatt döntött a képviselő testület és folytatott le közbeszerzési eljárást útfelújításra vonatkozóan

A tender során egyedül a Duna Aszfalt tudott az erre a célra rendelkezésre álló forrás alá ígérni, így ő nyerte el a jogot a munka elvégzésére

Bár ez a közbeszerzés, mint említettük, szintén belterületi utak felújítására irányult, a most elnyert 20 millió forint nem ezeket a munkákat fogja fedezni

A közbeszerzési kiírásból ugyanis kiderült, hogy javarészt az önkormányzat saját forrásból fogja kiegyenlíteni a Duna Aszfalt által kiállított, nettó 103,9 millió forintos számlát, kisebb részben pedig a Magyar Falu Program pályázati támogatásból

9 milliárd forintot osztott szét Pintér Sándor tárcája A közzétett döntési listából kiderül, 449 önkormányzat között összesen majdnem 9 milliárd forintot osztott szét a Belügyminisztérium

Ebből az összegből a legnagyobb rész, mintegy 5,5 milliárd forint belterületi utak felújítását fogja fedezni 283 településen, majdnem 3 milliárd forintból 135 település a kötelező önkormányzati feladatot ellátó intézményeit fejleszti, és mindössze 499 millió forint szolgálja valamilyen sportlétesítmény felújítását vagy új létrehozását 34 településen

Mindez azt is jelenti, hogy belterületi utak felújítására átlagosan 19,4 millió forintot kaptak a nyertes települések, intézményfejlesztésre 22,2 milliót, sportlétesítményekkel kapcsolatos feladatokra pedig 14,6 milliót

A legnagyobb támogatás, amit egy önkormányzat megkaphatott, 40 millió forint volt

A 449 település közül 19-en jutottak ennyi támogatáshoz Pintér Sándor döntése nyomán

A pályázatokat egyébként július 10-ig lehetett benyújtani és szeptember 18-án döntött a belügyminiszter a támogatásokról

Zömében egyébként olyan feladatokra kaptak pénzt a tárcán keresztül az idei költségvetésből, melyek nem hatósági engedélykötelesek

Azon települések azonban, amelyek engedélyköteles tevékenységre kaptak támogatást, csak akkor kapják meg a támogatói okiratot, ha megvan a szükséges engedély, vagy igazolják, hogy benyújtották az illetékes hatósághoz az engedély kiadása iránti kérelmet

Forrás: mfor
Ez is érdekelhet:
                             
Ezek érdekelték olvasóinkat leginkább
Oroszország felkapta a vizet Orbán beszédén: Keményen beleszállt a miniszterelnökbe a külügy
Törtek-zúztak Parragh László irodája előtt
Az Orbán-kormány reakciója a nizzai merényletre: Soros
Üzleti ajándéknak vett Orbán tanácsadója 36 ezer forintos bort közpénzből
Kiperelte a DK a Miniszterelnöki Kabinetirodától Hegedűs Zsuzsa miniszterelnöki főtanácsadó számláit, amiből kiderül, milyen reprezentációs költségekre költött Orbán megbízottja.A ...
  
Szijjártónak köszönik a szlovákok: Szlovákiába mennek tesztelni magyar egészségügyi szakemberek
200 egészségügyi dolgozóval segíti a hétvégi szlovákiai országos tesztelési programot Magyarország. Minderről Ivan Korčok szlovák kül- és EU-ügyekért felelős miniszter számolt be a...
  
Szlovákiába mennek tesztelni magyar egészségügyi szakemberek

Botrány: méregdrága borokra költötte a közpénzt Orbán szegényügyi biztosa
A DK megpróbálta kikérni Hegedűs Zsuzsa szegényügyi biztos reprezentációs költségeinek számláit, de a kormány a kérésüknek nem tett eleget, ezért perre vitték az ügyet.A kiperelt sz...
  
Varga Mihály biztatónak nevezte hogy sikerült elkerülni a tömeges munkanélküliséget
A munkahelyeken múlik a gazdasági teljesítmény fenntartása, amihez a kormánynak a versenyképesség javításával kell hozzájárulnia - mondta a pénzügyminiszter pénteken Budapesten, a HBLF...
  
DK: Orbán szegényügyi tanácsadója 36 ezer forintos bort vett közpénzből
A DK perre ment a miniszterelnöki megbízott reprezentációs költéseinek számláiért, és nyert.Hegedűs Zsuzsa többek között drága luxusitalokra is költött közpénzből – derült ki az...
  
Érik a tömeges felmondás az ápolóknál
A Magyar Egészségügyi Szakdolgozói Kamara nyolc napja közzétett felhívására majdnem 24 ezren írták alá azt a petíciót, amelyben azt kérik a kormánytól, a szakdolgozókra ne vonatkozzo...
  
Botrány: több milliós büntetést kapott a Ferencváros
Hatmillió forint pénzbüntetést szabott ki a bajnoki címvédő Ferencvárosra a Magyar Labdarúgó Szövetség fegyelmi bizottsága.Az MLSZ honlapjának beszámolója szerint a klubot az ősi riv...
  
Összeomlott a rendszer a CIB-nél - nem lehet hozzáférni az ügyfelek adataihoz
Órák óta teljesen leállt a CIB Bank rendszere, nem lehet hozzáférni az ügyfelek adataihoz.A CIB Bank Facebookon tett közzé egy bejegyzést, ahol arról tájékoztatta ügyfeleit, hogy elektro...
  
Baukó Éva totális háborút indított - te, a feleségét nyíltan alázó sz.rkupac
Budapest – Komoly vita alakult ki Dudás Miklós és Baukó között. A kommentháború a nemrég a Nyerő Párosban szereplő sportoló párjának tegnapi RTL Klub Reggelis szereplésével indult....
  
Pusztító erejű földrengés rázta meg Dél-Európát: szökőár, áldozatok, összedőlt épületek
Hetes erősségű földrengés rázta meg az Égei-tenger térségét pénteken.A földrengés epicentruma a törökországi Izmir tartományban volt és érezni lehetett Athénban, Isztambulban és m...
  
Elindult a kötelezettségszegési eljárás Magyarország ellen
Kötelezettségszegési eljárást indított Magyarország ellen az Európai Bizottság a nemrég bevezetett, új menekültügyi eljárás miatt - írja a Népszava. A bizottságnak azzal a jogszabál...
  
Róka surrant át az úton a MOM Kulturális Központnál
Olvasónknak sikerült levideóznia azt a rókát, amelyik csütörtök dél körül ólálkodott a XII. kerületi Csörsz utcában, a MOM Kulturális Központ közelében. Láthatólag nem nagyon zav...
  
Orbán: Hétfőtől erőből betartatjuk a szabályokat, a beszoktatásnak vége
“A maszkot hordani kell” - jelentette ki a miniszterelnök. Eljött a pillanat, hogy erőből kell betartatni a szabályokat. Hétfőtől a rendőrök bezárhatják az éttermeket, az üzleteket, ...
  
KSH: 391 ezret keres egy átlagos magyar
Augusztusban a bruttó átlagkereset 391 600 forint volt, 9,1 százalékkal magasabb, mint egy évvel korábban, az év első nyolc hónapjában pedig 395 400 forintot tett ki, míg a kedvezmények n...
  
DK: Orbánék alkalmatlan válságkezelésének köszönhető, hogy Magyarország ilyen mélyre süllyedt
Harminckétezer ember vesztette el a munkáját szeptemberben, miközben a kormány alkalmatlan válságkezelése miatt még a munkanélküliekre szánt keret is kimerült - írja közleményében a D...
  
Orbán a nizzai terrortámadásról: Amíg ez a kormány van, nem jönnek be
"Amíg ez a kormány van, nem jönnek be. Az afrikai emberek jövője Afrikában van, a magyarok jövője Magyarországon van” - jelentette ki Orbán Viktor a nizzai merénylet kapcsán a Kossuth R...
  
Az iskolák bezárását kérik a kormánytól a pedagógusok
Petíció aláírásával kérik a pedagógusok a kormányt, hogy sürgősen tegyen a tavaszihoz hasonló lépéseket, a vírus oktatási intézményekben való terjedésének megfékezése érdekébe...
  
Tragédia: Halálra itta magát a 39 éves személyi edző a karantén alatt
James Tusont barátnője, Miranda találta meg az angliai waterside-i otthonában. Elképesztő mennyiségű alkoholt találtak szervezetében. James Tuson rengeteg alkoholt fogyasztott, amikor sajá...
  
Oroszország felkapta a vizet Orbán beszédén: Keményen beleszállt a miniszterelnökbe a külügy
Nem várt csörte bontakozhat ki a magyar diplomáciában, miután az orosz külügyminisztérium tegnap történelemhamisítással vádolta meg Orbán Viktor miniszterelnököt. Oroszország amiatt ...
  
A kormány meghosszabbította a határzárat
Eredetileg november 1-jén szűnt volna meg a teljes belső határon a határellenőrzés koronavírus-járvány miatti ideiglenes visszaállítása, ezt a határidőt azonban a kormány tegnap egy h...
  
Maszkügyben bekeményít a kormány: 1 milliós bírság
Jelenleg még maximum 100 ezer forintos pénzbüntetéssel sújthatják a maszkhasználati kötelezettséget be nem tartókat, hétfőtől azonban már ennek a tízszeresére, azaz 1 millióra bírsá...
  
Ahogy előre jelezték: kevés volt a pénz a munkanélküli segélyekre
Szeptemberben már az átlagos forrásigény fedezete sem volt meg a költségvetésben a munkanélküli ellátásokra szánt soron. 8 milliárd forintot kellett valahonnan előteremtenie a kormányna...
  
Statisztika: Augusztusban is tovább nőttek a keresetek
Augusztusban a bruttó átlagkereset 9,1 százalékkal magasabb volt, mint egy évvel korábban. A 2020-as év első nyolc hónapjában 395 400 forint volt a bruttó átlagkereset, a kedvezmények né...
  
Találgatják hova tűnt Müller Cecília - megint hiába várták
Ismét Galgóczy Ágnes lépett pódiumra az operatív törzs pénteki sajtótájékoztatójánA Nemzeti Népegészségügyi Központ járványügyi osztályvezetője elmondta, pénteken 3286 újabb m...
  
A barátság a múlté? - Keményen beleszállt Orbán Viktorba az orosz külügy
Nem várt csörte bontakozhat ki a magyar diplomáciában, miután az orosz külügyminisztérium tegnap történelemhamisítással vádolta meg Orbán Viktor miniszterelnököt.Oroszország amiatt ka...
  
13 százalékos leépítés lesz a Szent István Egyetemen
Évek óta nehéz pénzügyi helyzetben van a Szent István Egyetem, amin a Covid-19 járvány is tovább rontott, így egyszeri, nagyjából a dolgozók 12,7 százalékát érintő leépítés lesz -...
  
Baj van: 100 ezerrel kevesebb magyarnak volt állása augusztusban, mint egy évvel korábban
Több mint százezerrel kevesebb ember állt alkalmazásban Magyarországon augusztusban, mint egy évvel korábban, ez derült ki a Központi Statisztikai Hivatal egy most frissített adatsorából. ...
  
Benkő Tibor: nem azért kell a Magyar Honvédségnek fegyverkeznie, mert háborúra készülünk
A haza szolgálata minden magyar állampolgár kötelessége, ami akkor ér valamit, ha szívből fakad - hangoztatta a honvédelmi miniszter csütörtökön Jászberényben.Benkő Tibor a Polgári es...
  
Benkő Tibor: úgy döntött a magyar kormány, hogy modern, ütőképes Magyar Honvédségre van szükség

THE HUNGARIAN TIMES Impresszum / Sütik
TheTimes
20 milliót nyert Felcsút a Belügyminisztériumtól
Bár meglehetősen kedvező anyagi helyzetben van Felcsút, ha állami támogatásról van szó, benyújtja a pályázatát

Az illetékes miniszter pedig támogathatónak ítéli meg a település szándékait

Felcsút önkormányzata nem kevés pénzt nyert az állam által, önkormányzati feladatellátást szolgáló fejlesztések támogatására kiírt pályázaton - derül ki a kormany

hu-ra feltöltött listából

Az önkormányzatok háromféle feladatra igényelhettek támogatást a magyar államtól

Kérhettek pénzt kötelező önkormányzati feladatot ellátó intézmények fejlesztésére, felújítására, óvodai, iskolai és utánpótlás sportinfrastruktúra-fejlesztésre, felújításra vagy új sportlétesítmény létrehozására, valamint belterületi utak, járdák, hidak felújítására

Felcsút csak utóbbi célra, utak felújítására nyújtott be pályázatot és a maximálisan megítélhető összeg felét, kereken 20 millió forintot kapott is erre a feladatra

A jelek szerint a Fejér megyei településen 2020-ban nagy hangsúlyt fektetnek a belterületi utak állapotának javítására

Mint arról beszámoltunk, még a veszélyhelyzet ideje alatt döntött a képviselő testület és folytatott le közbeszerzési eljárást útfelújításra vonatkozóan

A tender során egyedül a Duna Aszfalt tudott az erre a célra rendelkezésre álló forrás alá ígérni, így ő nyerte el a jogot a munka elvégzésére

Bár ez a közbeszerzés, mint említettük, szintén belterületi utak felújítására irányult, a most elnyert 20 millió forint nem ezeket a munkákat fogja fedezni

A közbeszerzési kiírásból ugyanis kiderült, hogy javarészt az önkormányzat saját forrásból fogja kiegyenlíteni a Duna Aszfalt által kiállított, nettó 103,9 millió forintos számlát, kisebb részben pedig a Magyar Falu Program pályázati támogatásból

9 milliárd forintot osztott szét Pintér Sándor tárcája A közzétett döntési listából kiderül, 449 önkormányzat között összesen majdnem 9 milliárd forintot osztott szét a Belügyminisztérium

Ebből az összegből a legnagyobb rész, mintegy 5,5 milliárd forint belterületi utak felújítását fogja fedezni 283 településen, majdnem 3 milliárd forintból 135 település a kötelező önkormányzati feladatot ellátó intézményeit fejleszti, és mindössze 499 millió forint szolgálja valamilyen sportlétesítmény felújítását vagy új létrehozását 34 településen

Mindez azt is jelenti, hogy belterületi utak felújítására átlagosan 19,4 millió forintot kaptak a nyertes települések, intézményfejlesztésre 22,2 milliót, sportlétesítményekkel kapcsolatos feladatokra pedig 14,6 milliót

A legnagyobb támogatás, amit egy önkormányzat megkaphatott, 40 millió forint volt

A 449 település közül 19-en jutottak ennyi támogatáshoz Pintér Sándor döntése nyomán

A pályázatokat egyébként július 10-ig lehetett benyújtani és szeptember 18-án döntött a belügyminiszter a támogatásokról

Zömében egyébként olyan feladatokra kaptak pénzt a tárcán keresztül az idei költségvetésből, melyek nem hatósági engedélykötelesek

Azon települések azonban, amelyek engedélyköteles tevékenységre kaptak támogatást, csak akkor kapják meg a támogatói okiratot, ha megvan a szükséges engedély, vagy igazolják, hogy benyújtották az illetékes hatósághoz az engedély kiadása iránti kérelmet

Forrás: mfor
Oroszország felkapta a vizet Orbán beszédén: Keményen beleszállt a miniszterelnökbe a külügy
Törtek-zúztak Parragh László irodája előtt
Az Orbán-kormány reakciója a nizzai merényletre: Soros
Rendőrséghez fordult Hadházy Ákos: Mészáros birtokán páncélozott katonai járművek láthatók
Üzleti ajándéknak vett Orbán tanácsadója 36 ezer forintos bort közpénzből
Szijjártónak köszönik a szlovákok: Szlovákiába mennek tesztelni magyar egészségügyi szakemberek
Szlovákiába mennek tesztelni magyar egészségügyi szakemberek
Botrány: méregdrága borokra költötte a közpénzt Orbán szegényügyi biztosa
Varga Mihály biztatónak nevezte hogy sikerült elkerülni a tömeges munkanélküliséget
DK: Orbán szegényügyi tanácsadója 36 ezer forintos bort vett közpénzből
Érik a tömeges felmondás az ápolóknál
Botrány: több milliós büntetést kapott a Ferencváros
Összeomlott a rendszer a CIB-nél - nem lehet hozzáférni az ügyfelek adataihoz
Baukó Éva totális háborút indított - te, a feleségét nyíltan alázó sz.rkupac
Pusztító erejű földrengés rázta meg Dél-Európát: szökőár, áldozatok, összedőlt épületek
Elindult a kötelezettségszegési eljárás Magyarország ellen
Róka surrant át az úton a MOM Kulturális Központnál
Orbán: Hétfőtől erőből betartatjuk a szabályokat, a beszoktatásnak vége
KSH: 391 ezret keres egy átlagos magyar
DK: Orbánék alkalmatlan válságkezelésének köszönhető, hogy Magyarország ilyen mélyre süllyedt
Orbán a nizzai terrortámadásról: Amíg ez a kormány van, nem jönnek be
Az iskolák bezárását kérik a kormánytól a pedagógusok
Tragédia: Halálra itta magát a 39 éves személyi edző a karantén alatt
Oroszország felkapta a vizet Orbán beszédén: Keményen beleszállt a miniszterelnökbe a külügy
A kormány meghosszabbította a határzárat
Maszkügyben bekeményít a kormány: 1 milliós bírság
Ahogy előre jelezték: kevés volt a pénz a munkanélküli segélyekre
Statisztika: Augusztusban is tovább nőttek a keresetek
Találgatják hova tűnt Müller Cecília - megint hiába várták
A barátság a múlté? - Keményen beleszállt Orbán Viktorba az orosz külügy
13 százalékos leépítés lesz a Szent István Egyetemen
Baj van: 100 ezerrel kevesebb magyarnak volt állása augusztusban, mint egy évvel korábban
Benkő Tibor: nem azért kell a Magyar Honvédségnek fegyverkeznie, mert háborúra készülünk
Benkő Tibor: úgy döntött a magyar kormány, hogy modern, ütőképes Magyar Honvédségre van szükség
Kásler: Rendkívül komplex védekezési rendszert épít Magyarország
Bekeményít az állam: egymilliós bírságot, egyéves boltbezárást lehet kiszabni a maszkviselés miatt
Jakupcsek Gabriella: „Megvezettek, odadobtak koncnak”
A zebrán gázolták halálra a családját gyászoló Pétert Ózdon
Orbán: a rendőrség megkapta a hatáskört, hogy például vendéglátóhelyet bezárasson
Orbán: Sokkal rosszabb a helyzet több nyugat-európai országban, mint itthon
Orbán üzent mindenkinek: hétfőtől új világ kezdődik
Na azért csak jut még 800 millió a pécsi fociakadémiára
Már százezrek tüntetnek Lengyelországban - jön a legnagyobb megmozdulás
Csendes lépés: újabb egy hónappal meghosszabbította a határzárat a kormány
Van egy kis baj Bochkor Gábor körül
Orbán a harcos - már áprilisban győzelmet hirdetne a járvány ellen