Budapest     2020-11-24   Csatlakozz hozzánk facebookon
Éjfélkor lekapcsolhatják a közvilágítást Gyöngyösön, ha a kormány elvonja az iparűzési adót 
2021-ben egymilliárd forinttal is kevesebb lehet a 13 milliárdból gazdálkodó város bevétele

A koronavírus-járvány miatti elvonások már eddig is 600 millió forinttal rövidítették meg Gyöngyös büdzséjét, ha Parragh László ötletei alapján bármilyen további adóbefagyasztás vagy elvonás történik, akkor leginkább egyfajta vegetáció lesz jellemző a 29 ezres város életére – mondta a Népszavának Hiesz György polgármester.

A városvezető közölte, hogy az iparűzési adóelvonás miatt ebben az évben 400 millió forintot buknak el, ezt a város 50 legnagyobb adóbefizetőjének visszajelzései alapján számították ki. A parkolás kormányzati szinten elrendelt ingyenessé tétele és az idegenforgalmi adóbevételek elmaradása 50-50, vagyis együttesen százmillió forintos veszteség, és hasonló nagyságrend az elvont gépjárműadó.

Jövőre nagyobb hiánnyal számolnak, a polgármester szerint a bevételkiesés 2021-ben meghaladhatja az egymilliárd forintot, ami egy 13 milliárd forintos éves városi büdzsében már jelentős tétel.

Hiesz elmondta, hogy a települési adónemek befagyasztása önkormányzati hatáskör, így annak megnyirbálása jogsértő. Ha elméleti síkon mégis foglalkoznia kellene Parragh felvetésének következményeivel, sötét jövőt vetítene előre.

A városháza alkalmazottainak felét, több mint hatvan embert el kellene bocsátani, de hasonló irányelv lenne érvényes a közszolgáltató cégekre is. Az iparűzési adóból a korábbi évek kormányzati elvonásai miatt már eddig sem az eredeti célra, vagyis a fejlesztésekre költöttek, hanem például óvodák, bölcsődék működtetésére, ezekre is kevesebb pénz jutna. Ha csökken az adóbevétel, a városgondozási cég ritkábban fog utcát, járdát takarítani, nem ültetnek virágot a parkba, s lehet, hogy az utcai lámpák is csak éjfélig világítanak"

– mondta a polgármester.

A Népszava megtudta, hogy a negyvenmilliárd forintos költségvetésből működő Miskolcot is érzékenyen érinti a helyi iparűzési adóbevételek csökkenése, a tervezett 12,5 milliárdhoz képest már most 1,7 milliárd forinttal kevesebbel számolnak. Ehhez hozzájön, hogy az idei évre várt 450 millió forintos gépjármű-adóbevételből egy fillért sem látnak a jogszabályváltozás miatt, a reklámhordozók utáni építményadó megszűnése időarányosan több mint 32 millió forint bevételkiesést eredményezett, és idegenforgalmi adóból is ötvenmillió forinttal kevesebb folyt be a tervezett 180 milliónál.

Parragh László a héten a Magyar Nemzetnek adott interjúban védte meg az iparűzési adó befagyasztásának terveit. A Magyar Kereskedelmi és Iparkamara (MKIK) elnöke nemrég Orbán Viktorral tárgyalt, és azt javasolta neki, hogy engedjék el az iparűzési adót. Nem csoda, hogy ezt még a jobboldali vezetésű önkormányzatoknál is nagyon rossz ötletnek tartják, az iparűzési adó jelenti a települési bevételek nagyjából 80 százalékát. Karácsony Gergely főpolgármester úgy fogalmazott, hogy ha a terv megvalósulna, akkor másnap leállna a budapesti közösségi közlekedés.

Forrás: hvg
Ez is érdekelhet:
                             
Ezek érdekelték olvasóinkat leginkább
Szigor az iskolai menzán: Kitiltottak egy kislányt, mert a saját tízóraiját vette elő
Leléptetik Orbán fontos háttéremberét, aki mindig csendben elsimította a dolgokat Brüsszellel
Sokkoló: egymás hegyén-hátán fekszenek az elhunytak a szombathelyi kórházban
Szijjártó bekérette az ukrán nagykövetet
Kedden bekérették a Külgazdasági és Külügyminisztériumba Ukrajna budapesti nagykövetét, miután Grezsa István miniszteri biztost nem engedték be Ukrajnába – írja az MTI. Szijjártó P...
  
A minimálbér emelését is elsodorhatja a járvány
Tárgyalóasztalhoz ültek a munkaadók és a munkavállalók képviselői a Versenyszféra és a Kormány Állandó Konzultációs Fórumán, de távol állt egymástól a két oldal álláspontja. A...
  
Varga Judit meghívta egy valódi kávéra George Clooney-t
George Clooney Magyarországról szóló, az Orbán-kormányt kritizáló levelére miniszteri és államtitkári szinten is reagált a magyar kormány. Menczer Tamás, a Külgazdasági és Külügymi...
  
Kásler Miklós bármelyik vakcinát beadatná magának
Az emberi erőforrások minisztere szerint “év végén a karácsony hangulatához jobban illő híreket fogunk mondani.” Rogán Antalhoz hasonlóan Kásler Miklóst is meghallgatták a parlamentb...
  
Bírósági ítélet ellenére sem mondja meg az EMMI, hogy miért volt szükség a tavaszi nagy kórházkiürítésre
Hiába mondta ki a bíróság, hogy jogunk van tudni mi indokolta a kórházi ágyak 60 százalékának kiürítését tavasszal, az EMMI továbbra sem hajlandó megmondani, írja Szél Bernadett orsz...
  
Polt Péter: korrupciós ügyekben sokszor csak a beismerés vagy a titkosszolgálati eszközökkel beszerezhető bizonyítékok lehetnek eredményesek.
Rekord magas volt a váderedményesség tavaly, de a korrupciós ügyekben ez elmarad az átlagtól, mondta Polt Péter legfőbb ügyész az Országgyűlés igazságügyi bizottságának keddi ülés...
  
Szijjártó: Látszik, hogy Clooney történelmi és politikai ismeretei korlátosak
George Clooney egy tévéinterjúban kritizálta Orbán Viktor rendszerét, majd a kormány arra jutott, hogy a dúsgazdag hollywoodi színész Soros György politikai akaratát hajtja végre. Clooney...
  
Kenyából megköszönték Orbánnak, hogy iskolafelesztésre adtunk pénzt
Orbán Viktor miniszterelnöknek írt levélben köszönte meg Magyarország anyagi támogatását egy szakképző intézmény felépítéséhez a kenyai kangemi Munkás Szent József egyházközség ...
  
Nem engedték be Ukrajnába a miniszteri biztost
Az ukrán határőrök nem engedték be kedden az országba Grezsa István miniszteri biztost, arra hivatkozva, hogy a magyar kormány október végén beleavatkozott az ukrajnai önkormányzati vála...
  
Rogán Antal: A magyar emberek ezt akarták
A nemzeti konzultáció az Orbán-kormány számára nem formális kérdés, hanem meghatározza azokat a politikai döntéseket, amelyeket meghoznak. Ezt hangsúlyozta Rogán Antal az Országgyűlés...
  
Egyre több a kérdés az Érden felgyújtott halottaskocsik ügyében
FRISSÍTÉS: Egyre több a kérdés az Érden felgyújtott halottaskocsik ügyében.A teljes magyar sajtót bejárt október végi gyújtogatás ügyében a rendőrség nyomoz, de úgy tűnik, egyre t...
  
Bejelentették a legújabb intézkedéseket
Varga Mihály pénzügyminiszter kedden délután bejelentette a legújabb, a koronavírus-járvány miatt meghozott gazdasági intézkedéseket.Hat olyan javaslatról döntött a Gazdaságvédelmi Op...
  
Elfogták a rendőrök a körözött VV Krisztiánt
Elfogták a rendőrök VV Krisztiánt, a ValóVilág 9. szériájának sztárját.Mint a Blikk megírta, nemrég került fel a rendőrség nyilvános körözési listájára VV Krisztián, akit egy ö...
  
Szijjártó Péter: Szeretjük George Clooneyt, mint színészt, de...
Mint ahogyan arról a Blikk is beszámolt George Clooney néhány nappal ezelőtt egy intejrújában hozta szóba a magyar miniszterelnököt, Orbán Viktort.A színész a beszélgetés során legúja...
  
Müller Cecília: még nem értük el a járvány tetőzését
Már a magyarországi települések 91 százalékában van igazolt fertőzött – közölte az országos tisztifőorvos a koronavírus-járvány elleni védekezésért felelős operatív törzs onlin...
  
Sokkoló: egymás hegyén-hátán fekszenek az elhunytak a szombathelyi kórházban
Már nem tudják tárolni a holttesteket. A szombathelyi Markusovszky kórház proszektúráján levő áldatlan állapotokra hívta fel a figyelmet a 24.hu egyik olvasója. "Ma reggelre annyi elhun...
  
Szigor az iskolai menzán: Kitiltottak egy kislányt, mert a saját tízóraiját vette elő
Botrány kerekedett az otthonról hozott ennivalóból. Az ukrajnai Dnyepr egyik iskolájában megtiltották a gyerekeknek, hogy otthonról hozott tízóraival lépjenek be az étkezdébe – írja a...
  
Rogán az ellenzéknek: Önöknek fáj, hogy mi megkérdezzük az embereket
"Azt kell, hogy mondjam, Vlagyivosztoktól Londonig nincsen példa Eurázsiában" adóemelésre válság idején - mondta Rogán Antal az igazságügyi bizottsági meghallgatásán arról, hogy a főv...
  
Gulyás Gergely: A kaszinók nem szórakozóhelyek, hanem üzletek
Azért lehetnek nyitva a kaszinók a koronavírus-járvány miatt elrendelt veszélyhelyzet idején is, mert jogi értelemben nem szórakozóhelyek, hanem üzletek. Ezt válaszolta ma (november 19.) a...
  
A határok lezárva, de a NER magánrepülője így sem pihen
Ősszel is körbejárta Európát az OE-LEM lajstromjelű magángép.A fideszes vezetőket és a NER gazdasági elitjét gyakran szállító 17 milliárd forintos OE-LEM lajstromjelű magánrepülő ...
  
Áll a bál: a Fidesz Volner módosítójával szigorítaná tovább a választási törvényt
A kormány november 10-én éjjel, a járványügyi szigorítások kellős közepén nyújtotta be a parlamentnek a választási törvény módosítására vonatkozó javaslatát. Pártlista állítá...
  
Potápi Árpád az M1-en: Nemzetpolitikai szempontból az elmúlt tíz év történelmi jelentőségű volt
Nemzetpolitikai szempontból az elmúlt tíz évet történelmi jelentőségűnek nevezte a Miniszterelnökség nemzetpolitikai államtitkára az M1 aktuális csatornán hétfő estePotápi Árpád J...
  
Menczer: A vakcinakérdést nem szabad átpolitizálni, aki ezt teszi, felelőtlen és ostoba
A vakcinakérdést nem szabad átpolitizálni, aki ezt teszi, felelőtlen és ostoba - jelentette ki a Külgazdasági és Külügyminisztérium tájékoztatásért és Magyarország nemzetközi megjel...
  
"Nem lehet, hogy több száz millió uniós polgár érdekével ellentétben továbbra is Orbán bandáját finanszírozzák"
Európa nem engedhet meg magának olyan hibákat, melyek könnyen az Európai Unió széteséséhez vezethetnek – így kezdődik az a publicisztika, amit a Zeit közölt kedden magyar ellenzéki EP-...
  
Hitler és Sztálin után Orbán Viktorral kell szembeszállnia Európának, írják ellenzéki EP-képviselők

Jogellenesen próbáltak bejutni az országba, a rendőrség lépett
Jogellenesen próbált meg bejutni az országba három határsértő Csongrád-Csanád megyében. A rendőrök feltartóztatták, majd az ideiglenes biztonsági határzárhoz kísérik őket.A Készen...
  
Csatornába esett egy kislány, egy rendőr perceken belül odaért hozzájuk, és kimentette
Csatornába esett egy kislány Sarkadon. A közel két méter mély vízben félig elmerült, mire a testvére meg tudta fogni őt, és tartotta, hogy ne merüljön el egészen. Egy rendőr perceken b...
  
Varga Judit: az Európai Bizottság gyakorlatilag az embercsempészet támogatását várja el Magyarországtól
Ma tárgyalja az Európai Unió Bírósága a „Stop Soros” törvénycsomag egyes elemeit az ellenünk 2018-ban indított kötelezettségszegési eljárás nyomán - posztolta Varga Judit.Az igazs...
  
„Nagyon szégyellem magam” – Hódi Pamela összetört: sírva fakadt
Teljesen összetört Hódi Pamela A Konyhafőnök VIP egyik feladata során, keserves sírását hallva Sárközi Ákos sietett a segítségére.Zokogásban tört ki A Konyhafőnök VIP egyik versenyz...
  
Majkáról is beszélt Müller Cecília - ezért engedték haza pozitív teszttel
Pénteken, illetve nagyrészt hétfőn megindult az országos, célzott tesztelés a bölcsődei, óvodai dolgozók, pedagógusok, szociális intézmények dolgozói és egészségügyi dolgozók kör...
  
THE HUNGARIAN TIMES Impresszum / Sütik
TheTimes
Éjfélkor lekapcsolhatják a közvilágítást Gyöngyösön, ha a kormány elvonja az iparűzési adót
2021-ben egymilliárd forinttal is kevesebb lehet a 13 milliárdból gazdálkodó város bevétele

A koronavírus-járvány miatti elvonások már eddig is 600 millió forinttal rövidítették meg Gyöngyös büdzséjét, ha Parragh László ötletei alapján bármilyen további adóbefagyasztás vagy elvonás történik, akkor leginkább egyfajta vegetáció lesz jellemző a 29 ezres város életére – mondta a Népszavának Hiesz György polgármester.

A városvezető közölte, hogy az iparűzési adóelvonás miatt ebben az évben 400 millió forintot buknak el, ezt a város 50 legnagyobb adóbefizetőjének visszajelzései alapján számították ki. A parkolás kormányzati szinten elrendelt ingyenessé tétele és az idegenforgalmi adóbevételek elmaradása 50-50, vagyis együttesen százmillió forintos veszteség, és hasonló nagyságrend az elvont gépjárműadó.

Jövőre nagyobb hiánnyal számolnak, a polgármester szerint a bevételkiesés 2021-ben meghaladhatja az egymilliárd forintot, ami egy 13 milliárd forintos éves városi büdzsében már jelentős tétel.

Hiesz elmondta, hogy a települési adónemek befagyasztása önkormányzati hatáskör, így annak megnyirbálása jogsértő. Ha elméleti síkon mégis foglalkoznia kellene Parragh felvetésének következményeivel, sötét jövőt vetítene előre.

A városháza alkalmazottainak felét, több mint hatvan embert el kellene bocsátani, de hasonló irányelv lenne érvényes a közszolgáltató cégekre is. Az iparűzési adóból a korábbi évek kormányzati elvonásai miatt már eddig sem az eredeti célra, vagyis a fejlesztésekre költöttek, hanem például óvodák, bölcsődék működtetésére, ezekre is kevesebb pénz jutna. Ha csökken az adóbevétel, a városgondozási cég ritkábban fog utcát, járdát takarítani, nem ültetnek virágot a parkba, s lehet, hogy az utcai lámpák is csak éjfélig világítanak"

– mondta a polgármester.

A Népszava megtudta, hogy a negyvenmilliárd forintos költségvetésből működő Miskolcot is érzékenyen érinti a helyi iparűzési adóbevételek csökkenése, a tervezett 12,5 milliárdhoz képest már most 1,7 milliárd forinttal kevesebbel számolnak. Ehhez hozzájön, hogy az idei évre várt 450 millió forintos gépjármű-adóbevételből egy fillért sem látnak a jogszabályváltozás miatt, a reklámhordozók utáni építményadó megszűnése időarányosan több mint 32 millió forint bevételkiesést eredményezett, és idegenforgalmi adóból is ötvenmillió forinttal kevesebb folyt be a tervezett 180 milliónál.

Parragh László a héten a Magyar Nemzetnek adott interjúban védte meg az iparűzési adó befagyasztásának terveit. A Magyar Kereskedelmi és Iparkamara (MKIK) elnöke nemrég Orbán Viktorral tárgyalt, és azt javasolta neki, hogy engedjék el az iparűzési adót. Nem csoda, hogy ezt még a jobboldali vezetésű önkormányzatoknál is nagyon rossz ötletnek tartják, az iparűzési adó jelenti a települési bevételek nagyjából 80 százalékát. Karácsony Gergely főpolgármester úgy fogalmazott, hogy ha a terv megvalósulna, akkor másnap leállna a budapesti közösségi közlekedés.

Forrás: hvg
Szigor az iskolai menzán: Kitiltottak egy kislányt, mert a saját tízóraiját vette elő
Leléptetik Orbán fontos háttéremberét, aki mindig csendben elsimította a dolgokat Brüsszellel
Sokkoló: egymás hegyén-hátán fekszenek az elhunytak a szombathelyi kórházban
Szijjártó: Budapest továbbra is elvárja, hogy Kijev tartsa tiszteletben a nemzetközi jogot
Szijjártó bekérette az ukrán nagykövetet
A minimálbér emelését is elsodorhatja a járvány
Varga Judit meghívta egy valódi kávéra George Clooney-t
Kásler Miklós bármelyik vakcinát beadatná magának
Bírósági ítélet ellenére sem mondja meg az EMMI, hogy miért volt szükség a tavaszi nagy kórházkiürítésre
Polt Péter: korrupciós ügyekben sokszor csak a beismerés vagy a titkosszolgálati eszközökkel beszerezhető bizonyítékok lehetnek eredményesek.
Szijjártó: Látszik, hogy Clooney történelmi és politikai ismeretei korlátosak
Kenyából megköszönték Orbánnak, hogy iskolafelesztésre adtunk pénzt
Nem engedték be Ukrajnába a miniszteri biztost
Rogán Antal: A magyar emberek ezt akarták
Egyre több a kérdés az Érden felgyújtott halottaskocsik ügyében
Bejelentették a legújabb intézkedéseket
Elfogták a rendőrök a körözött VV Krisztiánt
Szijjártó Péter: Szeretjük George Clooneyt, mint színészt, de...
Müller Cecília: még nem értük el a járvány tetőzését
Sokkoló: egymás hegyén-hátán fekszenek az elhunytak a szombathelyi kórházban
Szigor az iskolai menzán: Kitiltottak egy kislányt, mert a saját tízóraiját vette elő
Rogán az ellenzéknek: Önöknek fáj, hogy mi megkérdezzük az embereket
Gulyás Gergely: A kaszinók nem szórakozóhelyek, hanem üzletek
A határok lezárva, de a NER magánrepülője így sem pihen
Áll a bál: a Fidesz Volner módosítójával szigorítaná tovább a választási törvényt
Potápi Árpád az M1-en: Nemzetpolitikai szempontból az elmúlt tíz év történelmi jelentőségű volt
Menczer: A vakcinakérdést nem szabad átpolitizálni, aki ezt teszi, felelőtlen és ostoba
"Nem lehet, hogy több száz millió uniós polgár érdekével ellentétben továbbra is Orbán bandáját finanszírozzák"
Hitler és Sztálin után Orbán Viktorral kell szembeszállnia Európának, írják ellenzéki EP-képviselők
Jogellenesen próbáltak bejutni az országba, a rendőrség lépett
Csatornába esett egy kislány, egy rendőr perceken belül odaért hozzájuk, és kimentette
Varga Judit: az Európai Bizottság gyakorlatilag az embercsempészet támogatását várja el Magyarországtól
„Nagyon szégyellem magam” – Hódi Pamela összetört: sírva fakadt
Majkáról is beszélt Müller Cecília - ezért engedték haza pozitív teszttel
Közel 7 millió autót érintő visszahívás a veszélyes légzsákpatronok miatt
Megtelt a halottasház a szombathelyi kórházban, külső telephelyre viszik az elhunytakat
Rogán Antal: Nem azért foglalkoztunk a menekültekkel, mert fontosnak tartottuk, hanem mert erőltették
700 ezer hajléktalan van az EU-ban - rohamosan nő a számuk
EP-képviselők: Az Európai Unió végét jelentheti, ha engednek Orbánnak
Bayer Zsolt: A k...va anyá*tokat! Ha túlvagytok ezen a kis tárgyaláson, akkor az RTL Klubot mi kirúghatjuk holnap?
Leléptetik Orbán fontos háttéremberét, aki mindig csendben elsimította a dolgokat Brüsszellel
Szarvasbikát vittek kilövésre egy francia vadásznak Zalában, vádat emeltek ellenük
Közel 10 milliárd forint előleget kap Magyarország az EU-tól
Mi lesz így a karácsonnyal?
A német külügyminiszter szerint napokon belül megállapodnak az uniós költségvetésről
Rogán szerint kormányzati költések nélkül a Népszava, az RTL és az ATV is nehezen zárta volna sikeresen az évet