Budapest     2020-11-27   Csatlakozz hozzánk facebookon
Majka-Gödény háború: Majka felhívta de nem járt sikerrel 
Újabb élő videóval jelentkezett a kórházból Majka.

Mióta elkapta a koronavírust, Majka rendszeresen bejelentkezik a YouTube csatornáján, hogy tájékoztassa a követőit az állapotáról, illetve, hogy mi minden történik vele, miközben küzd a betegséggel.

Szombaton is beköszönt a rapper.

"A második hét elteltével kezdem azt mondani, hogy a mai napom az egy picit jobb volt, mint az előző. Az van, hogy most este megint tudtam eludni, eldőltem valamilkor olyan fél 11 - háromnegyed 11 magasságában és gyakorlatilag reggel 5-ig magamtól horpasztottam. Nyilván ez valami isteni dolog nálam ilyenkor, amikor stressz van, hogy tudok így aludni. Már második napja fél altatót veszek be, de jót is tesz, másnap azért egészen más a közérzetem" - kezdte a videójában a Majka. Elmondta, hogy reggel levettek egy tesztet, és most várja annak az eredményét. Jó lenne, ha negatív lenne, mert az azt jelentené, hogy akkor már a vírussal nem kell foglalkozni. Most a hétfői CT-re vár, ha annak az eredménye kielégítő lesz, akkor elhagyhatja a kórházat, amit nagyon szeretne.

A rapper elmondta, az nagyon jó, hogy az étvágya megmaradt. Sőt, nagyon sokat eszik. Ezt követően a kommentelők ösztönzésére ismét szóba került a vírusszkeptikus dr. Gődény György, akit Majka a pénteki videójában meghívott magához a kórházba. Miután a hozzászólok közül volt, aki azt állította, dr. Gődény reagált erre a videóra egy Facebook-csoportban, mindennek elhordva a rappert, Majka megpróbálta felhívni őt, de nem járt sikerrel - dr. Gődény telefonja folyton foglaltat jelzett.

"Hát én megpróbáltalak hívni, kedves Gődény, az az igazság. Az, aki ott hívott, az én vagyok, ezen a telefonon. (...) Arra szeretnélek kérni, hogy hívjál fel. Nem reagáltál. Én értem, hogy neked van ez a kis csoportod, ahol elmondtad, hogy micsoda ember vagyok - ha tényleg így volt, ahogy állítják itt, hogy raplizok, meg minden. Azt gondolom, hogy mindamellett, hogy van egy véleményem rólad, azért azt gondolom, hogy tudunk mi értelmesen is beszélni" - mondta Majka, aki egyébként nem hiszi, hogy dr. Gődény direkt nyomná ki a telefont.

"Tegnap üzentem neki, most megpróbáltam hívni telefonon, most már azért csak csinálhatna valamit. Hogy most a Gődény arra hivatkozik, hogy azért nem hív vissza engem, hogy nem akar reklámozni, akkor azért kicsit megmosolyognám ezt az egész dolgot. Ha a Gődénytől kellene nekem ingyenreklámot kapnom, azért, hogy valaki beszéljen rólam, akkor azért picit úgy érezném magam, hogy valamit nagyon elrontottam az életben" - közölte a rapper.

"Szóval, kedves Gődény úr, az van, hogy vissza tudsz hívni és tudunk beszélni. Élőben is tudunk beszélni meg amúgy is tudunk beszélni. Dumálgassunk és akkor megbeszéljük, hogy hogy tudsz ide eljönni hozzánk, azt is megbeszéljük, hogy van egy két dolog a legutolsó interjúddal kapcsolatban, amit én nem értettem, és csak szeretném megkérdezni - mert tényleg nem értettem, amit mondtál. Tehát semmilyen pikírtség nincs benne, csak egyszerűen nem tudtam felfogni, mert nekem azért picit úgy gyengébb képességeim vannak odabenn és szeretném, ha választ adnál egy-két dologra" - magyarázta Majka.

Ezek után Majka a kommentelők kérdéseire válaszolgatott, elsősorban az állapotával kapcsolatban. De azt is tőlük tudta meg, hogy Horváth Tamás fejsérülés miatt kórházba került.
Forrás: blikk
Ez is érdekelhet:
                             
Ezek érdekelték olvasóinkat leginkább
Csütörtöktől Pintér irányítja a kórházakat
Újabb felmérés: Egyre kevesebben szeretik a Fideszt
Az igénytelenség netovábbja - Felháborító dolgot fotóztak egy kispesti villamoson (fotó)
Deutsch Tamás: több millió migránst akarnak rákényszeríteni a tagállamokra
Brüsszel élesítette a Soros-tervet, több millió migránst akarnak rákényszeríteni a tagállamokra, és nyíltan fenyegetik azokat az országokat, amelyek a terv útjában állnak - mondta Deut...
  
Orbán: az ország működik, teljes fegyverzetben védekezünk a vírus és a járvány ellen
A miniszterelnök pénteken előbb a Bicskei Járási Hivatalba látogatott, majd onnan személyesen vitte el az önkénteseket a tabajdi Mészöly Gedeon Református Általános Iskola és Óvodába,...
  
Váratlan helyen bukkant fel Orbán Viktor

Orbán Viktor a Die Zeit-nak: Mi vagyunk a jogállamiság utcai harcosai
Mi vagyunk a jogállamiság utcai harcosai, forradalmárai (...) Ez nem politikai program, ez az életünk. Hogyan léphetnék ki a saját életemből? – ezt mondta Orbán Viktor a Die Zeit-nak ...
  
Meghalt a meghekkelt Orbán-interjú miatt jogtalanul kirúgott lapszerkesztő
A fehérvári újságíró 57 éves volt.Meghalt Klecska Ernő újságíró, a Fejér Megyei Hírlap volt lapszerkesztője, ismert székesfehérvári publicista – írja a Media1.Klecska húsz éven ...
  
Orbán Viktor: Minket nem érdekel, hogy Soros György zsidó-e vagy sem
Orbán Viktor miniszterelnök interjút adott a Die Zeit német hetilapnak. Orbán az interjúban beszélt a rendszerváltás időszakáról és az ebben játszott szerepéről, Soros Györgyhöz fűz...
  
Orbán: itt harminc évvel ezelőtt diktatúra volt, Magyarország a Szovjetunió érdekszférájába tartozott, bajtársaim és én éveket áldoztunk az életünkből arra, hogy ezt megváltoztassuk
Orbán Viktor szerint Európa lehetne jó hely, de 2015-ben elromlottak a dolgok - ennek oka a migráció, ez tette tönkre szerinte a Soros Györggyel való viszonyt is. A jogállamisági kritérium ...
  
Orbán Viktor: a német cégek több pénzt visznek ki tőlünk, mint amit az EU-tól kapunk

17 évig rejtegette gyermekét Vlagyimir Putyin?
Tizenhét éve rejtegeti titkos kapcsolatából származó szerelemgyerekét Vlagyimir Putyin (68) orosz elnök egy orosz oknyomozó portál cikke szerint.Putyin már házas volt, amikor a Proekt port...
  
Itt a döntés: egy évre eltiltották Curtist
Budapest — Ejnye, Curtis! Állítása szerint csak dulakodott, mégis egy évre eltiltotta a futsaltól a Magyar Labdarúgó-szövetség Budapesti Igazgatóságának fegyelmi bizottsága a rappert, ...
  
25 millió forintot adományozott egy SMA-s kisfiúnak Gulácsi Péter
Gulácsi Péter, a német RB Leipzig kapusa 25 millió forinttal segítette az SMA-betegségben szenvedő Zsombor gyógyulását – írták a beteg kisfiú szülei Facebook-bejegyzésükben. Nemcsak ...
  
A kormány száz lélegeztetőgépet adományozott a vajdasági magyaroknak
A kormány száz lélegeztetőgépet és ugyanennyi, a betegek őrzésére szolgáló monitort adományozott a Vajdasági Klinikai Központnak - jelentette be a külgazdasági és külügyminiszter p...
  
Nagy fogás Szombathelyen: Illegálisan az országban tartózkodókat fogtak el
Információink szerint több embert fogtak el a rendőrök Szombathely határában, a 86-os úton csütörtök délután. A rendőrök 6-7 autóval egy osztrák, bécsi rendszámú Volvo személyaut...
  
Íme Orbán Viktor és Mateusz Morawieczki lengyel miniszterelnök közös bejelentése
Orbán Viktor és Mateusz Morawieczki lengyel miniszterelnök ma tárgyalásokat folytattak, ennek eredményéről közös sajtótájékoztatót tartottak csütörtökön délután.Orbán Viktor minis...
  
Orbán Viktor fuvarozta az egyetemistákat és az önkénteseket tesztelni
Bicskére és Tabajdra fuvarozta a miniszterelnök az orvostanhallgatókat és az önkénteseket, hogy megnézze, hogy néz ki a gyakorlatban az országos tesztelés. Láthattam, hogy fegyelmezett...
  
Orbán Viktor: A vétó hazafias kötelességem volt
Magyarország nem fog elfogadni olyan javaslatot, amely Lengyelország számára elfogadhatatlan – jelentette ki Orbán Viktor azon a sajtótájékoztatón, amelyet csütörtök délután tartott le...
  
Letartóztatták a férfit, aki szándékosan elgázolt egy rendőrt Sopronban
Az Ausztriában élő bosnyák férfit Magyarországon kapták el. Beismerő vallomást is tett.Letartóztatták azt az Ausztriában élő bosnyák férfit, aki idén augusztusban elgázolt egy rendő...
  
Váratlan: Budapesten egyeztet az uniós vétóról a lengyel miniszterelnök Orbánnal
A mai budapesti találkozóról Lengyelország brüsszeli EU-képviselete adott először tájékoztatást tegnap este nyolc órakor. Ebben azt írták, a budapesti tárgyalás napirendjén várhatóa...
  
Gulyás Gergely: az eddigi intézkedések elégségesek
Magyarországon az új fertőzöttek száma az utóbbi napokban három- és ötezer között volt, a fertőzésszám mérséklődik, vagy legalábbis konstans. A fertőzésszámra vonatkozó mai adato...
  
Orbán: Minden élet számít, határon innen és túl
Idén online rendezték meg a Magyar Állandó Értekezlet (MÁÉRT) és a Magyar Diaszpóra Tanács (MDT) plenáris ülését.Az eseménnyel kapcsolatban Orbán Viktor miniszterelnök Facebook-oldal...
  
Müller Cecília: a szellőztetés csökkenti a fertőzés kockázatát
Csütörtökre 6360 újabb magyar állampolgárnál mutatták ki a koronavírus-fertőzést (Covid–19), ezzel 192 047 főre nőtt Magyarországon a beazonosított fertőzöttek száma – mondta az ...
  
Próbatétel ez az év Orbán Viktor szerint
Videón jelentkezett be a miniszterelnök a Facebook-oldalán.Az együttműködésről és az összetartozás fontosságáról beszélt Orbán Viktor a legújabb videójában. A miniszterelnök hangs...
  
Új műsorvezetőt jelentett be az RTL Klub
Új arc érkezik az RTL Klub Reggeli című műsorába.Ma reggel jelentette be az RTL Klub, hogy Járai Máté csatlakozik a Reggeli műsorvezetőihez. A Jászai Mari-díjas színészt legutóbb a Nye...
  
Íme, a nyíregyházi kettős gyilkos döbbenetes vallomása
Nyíregyháza – Három megtermett fegyőr bilincsbe verve vezette elő az emberöléssel vádolt H. Miklóst (43) a Nyíregyházi Törvényszéken. A férfi lehajtott fejjel, megszeppenve állt a fo...
  
Meglepő választ adott a spanyol külügyminisztérium Orbán Viktor vétójára
Arra lehetett számítani, hogy a pénzszűkében lévő déli országok bármilyen áron meg akarják törni Magyarország költségvetési vétóját, hogy mielőbb megkaphassák az EU-s pénzeket. ...
  
Ezért tartanak mostanában a rendőrök kora reggel vagy késő este is kihallgatásokat
Váltott munkarendben dolgoznak a nyomozók a koronavírus-járvány miatt, ezért eddig szokatlan időpontokra is beidéznek embereket. Akadt olyan ügyvéd, akinek reggel 6 órára kellett volna bem...
  
Kis Grófo kórházba került, kétoldali tüdőgyulladása van
A Bors értesülése szerint kórházba került Kis Grófo. A népszerű énekes koronavírusos és emiatt kétoldali tüdőgyulladása van. A 27 éves előadóművész hirtelen lett rosszul, köhög...
  
Csak fideszes városnak adományoz játszóteret a Szerencsejáték Zrt.
A Telex cikke szerint az állami tulajdonban lévő Szerencsejáték Zrt. csak olyan településnek adományoz játszóteret, ahol fideszes a polgármester.A lottót is áruló cég néhány éve ind...
  
15 nap helyett újra 45 nap alatt adják ki a közérdekű adatokat
15 nap helyett újra 45 napot kell várni a közérdekű adatok kiadására, a Magyar Közlönyben szerdán megjelent kormányrendelet szerint.Már az első hullámban is bevezette a kormány a 45 nap...
  
Újabb kormánybiztosi címet kapott Kovács Zoltán - díjazásban is részesül
Kovács Zoltán kommunikációs államtitkárt kormánybiztossá nevezték ki a Magyar Közlönyben megjelent szerda esti kormányrendelet szerint. Ennek értelmében a kormánybiztos ellátja: 202...
  
THE HUNGARIAN TIMES Impresszum / Sütik
TheTimes
Majka-Gödény háború: Majka felhívta de nem járt sikerrel
Újabb élő videóval jelentkezett a kórházból Majka.

Mióta elkapta a koronavírust, Majka rendszeresen bejelentkezik a YouTube csatornáján, hogy tájékoztassa a követőit az állapotáról, illetve, hogy mi minden történik vele, miközben küzd a betegséggel.

Szombaton is beköszönt a rapper.

"A második hét elteltével kezdem azt mondani, hogy a mai napom az egy picit jobb volt, mint az előző. Az van, hogy most este megint tudtam eludni, eldőltem valamilkor olyan fél 11 - háromnegyed 11 magasságában és gyakorlatilag reggel 5-ig magamtól horpasztottam. Nyilván ez valami isteni dolog nálam ilyenkor, amikor stressz van, hogy tudok így aludni. Már második napja fél altatót veszek be, de jót is tesz, másnap azért egészen más a közérzetem" - kezdte a videójában a Majka. Elmondta, hogy reggel levettek egy tesztet, és most várja annak az eredményét. Jó lenne, ha negatív lenne, mert az azt jelentené, hogy akkor már a vírussal nem kell foglalkozni. Most a hétfői CT-re vár, ha annak az eredménye kielégítő lesz, akkor elhagyhatja a kórházat, amit nagyon szeretne.

A rapper elmondta, az nagyon jó, hogy az étvágya megmaradt. Sőt, nagyon sokat eszik. Ezt követően a kommentelők ösztönzésére ismét szóba került a vírusszkeptikus dr. Gődény György, akit Majka a pénteki videójában meghívott magához a kórházba. Miután a hozzászólok közül volt, aki azt állította, dr. Gődény reagált erre a videóra egy Facebook-csoportban, mindennek elhordva a rappert, Majka megpróbálta felhívni őt, de nem járt sikerrel - dr. Gődény telefonja folyton foglaltat jelzett.

"Hát én megpróbáltalak hívni, kedves Gődény, az az igazság. Az, aki ott hívott, az én vagyok, ezen a telefonon. (...) Arra szeretnélek kérni, hogy hívjál fel. Nem reagáltál. Én értem, hogy neked van ez a kis csoportod, ahol elmondtad, hogy micsoda ember vagyok - ha tényleg így volt, ahogy állítják itt, hogy raplizok, meg minden. Azt gondolom, hogy mindamellett, hogy van egy véleményem rólad, azért azt gondolom, hogy tudunk mi értelmesen is beszélni" - mondta Majka, aki egyébként nem hiszi, hogy dr. Gődény direkt nyomná ki a telefont.

"Tegnap üzentem neki, most megpróbáltam hívni telefonon, most már azért csak csinálhatna valamit. Hogy most a Gődény arra hivatkozik, hogy azért nem hív vissza engem, hogy nem akar reklámozni, akkor azért kicsit megmosolyognám ezt az egész dolgot. Ha a Gődénytől kellene nekem ingyenreklámot kapnom, azért, hogy valaki beszéljen rólam, akkor azért picit úgy érezném magam, hogy valamit nagyon elrontottam az életben" - közölte a rapper.

"Szóval, kedves Gődény úr, az van, hogy vissza tudsz hívni és tudunk beszélni. Élőben is tudunk beszélni meg amúgy is tudunk beszélni. Dumálgassunk és akkor megbeszéljük, hogy hogy tudsz ide eljönni hozzánk, azt is megbeszéljük, hogy van egy két dolog a legutolsó interjúddal kapcsolatban, amit én nem értettem, és csak szeretném megkérdezni - mert tényleg nem értettem, amit mondtál. Tehát semmilyen pikírtség nincs benne, csak egyszerűen nem tudtam felfogni, mert nekem azért picit úgy gyengébb képességeim vannak odabenn és szeretném, ha választ adnál egy-két dologra" - magyarázta Majka.

Ezek után Majka a kommentelők kérdéseire válaszolgatott, elsősorban az állapotával kapcsolatban. De azt is tőlük tudta meg, hogy Horváth Tamás fejsérülés miatt kórházba került.
Forrás: blikk
Csütörtöktől Pintér irányítja a kórházakat
Újabb felmérés: Egyre kevesebben szeretik a Fideszt
Az igénytelenség netovábbja - Felháborító dolgot fotóztak egy kispesti villamoson (fotó)
Deutsch Tamás: a migránsoknak mindenfajta segélyt akarnak fizetni
Deutsch Tamás: több millió migránst akarnak rákényszeríteni a tagállamokra
Orbán: az ország működik, teljes fegyverzetben védekezünk a vírus és a járvány ellen
Váratlan helyen bukkant fel Orbán Viktor
Orbán Viktor a Die Zeit-nak: Mi vagyunk a jogállamiság utcai harcosai
Meghalt a meghekkelt Orbán-interjú miatt jogtalanul kirúgott lapszerkesztő
Orbán Viktor: Minket nem érdekel, hogy Soros György zsidó-e vagy sem
Orbán: itt harminc évvel ezelőtt diktatúra volt, Magyarország a Szovjetunió érdekszférájába tartozott, bajtársaim és én éveket áldoztunk az életünkből arra, hogy ezt megváltoztassuk
Orbán Viktor: a német cégek több pénzt visznek ki tőlünk, mint amit az EU-tól kapunk
17 évig rejtegette gyermekét Vlagyimir Putyin?
Itt a döntés: egy évre eltiltották Curtist
25 millió forintot adományozott egy SMA-s kisfiúnak Gulácsi Péter
A kormány száz lélegeztetőgépet adományozott a vajdasági magyaroknak
Nagy fogás Szombathelyen: Illegálisan az országban tartózkodókat fogtak el
Íme Orbán Viktor és Mateusz Morawieczki lengyel miniszterelnök közös bejelentése
Orbán Viktor fuvarozta az egyetemistákat és az önkénteseket tesztelni
Orbán Viktor: A vétó hazafias kötelességem volt
Letartóztatták a férfit, aki szándékosan elgázolt egy rendőrt Sopronban
Váratlan: Budapesten egyeztet az uniós vétóról a lengyel miniszterelnök Orbánnal
Gulyás Gergely: az eddigi intézkedések elégségesek
Orbán: Minden élet számít, határon innen és túl
Müller Cecília: a szellőztetés csökkenti a fertőzés kockázatát
Próbatétel ez az év Orbán Viktor szerint
Új műsorvezetőt jelentett be az RTL Klub
Íme, a nyíregyházi kettős gyilkos döbbenetes vallomása
Meglepő választ adott a spanyol külügyminisztérium Orbán Viktor vétójára
Ezért tartanak mostanában a rendőrök kora reggel vagy késő este is kihallgatásokat
Kis Grófo kórházba került, kétoldali tüdőgyulladása van
Csak fideszes városnak adományoz játszóteret a Szerencsejáték Zrt.
15 nap helyett újra 45 nap alatt adják ki a közérdekű adatokat
Újabb kormánybiztosi címet kapott Kovács Zoltán - díjazásban is részesül
Nem is Mészáros Lőrinc a leggazdagabb magyar?
Hétpecsétes titokként őrzi a kormány a kórházi járványadatokat
Sorozathibákat találtak a felújított orosz metrókocsikon
Orbán letiltott levele: Az új brüsszeli birodalomért, illetve az ellene folytatott harc még nem dőlt el
Project Syndicate: Orbán Viktor miniszterelnök véleménycikke nem felel meg a sztenderdjeinknek
Orbán Merkelnek: Amit kérsz tőlem, Angela, az az öngyilkossággal egyenlő
Halálos lakástűz Budapesten
Hazudott: Nem a bokorban találta, hanem saját csecsemőjüket vitte kórházba Szolnokon
Rengeteg celeb neve is felkerült a NAV legnagyobb adósainak listájára
Kijött a rendelet, amire nagyon sokan vártak - lakásfelújítási támogatás
Pár órája született csecsemőt hagytak egy bokorban Szolnokon
„Ennyire igénytelen, mocskos emberek” – durva dolgot fotóztak egy villamoson