Budapest     2021-01-18   Csatlakozz hozzánk facebookon
EP-képviselők: Az Európai Unió végét jelentheti, ha engednek Orbánnak 
Hat magyar EP-képviselő írt válaszcikket a Die Zeitnak, ahol megjelent egy publicisztika arról, hogy az EU-nak engednie kellene a jogállamisági kritériumok kérdésében.

Orbán a kormányzása tíz évében bebizonyította, hogy csak az erő szavából ért és nem az a fajta politikus, aki értene az érvekből

– írta Dobrev Klára, Ara-Kovács Attila, Molnár Csaba, Rónai Sándor a Demokratikus Koalíció, Gyöngyösi Márton a Jobbik, illetve Ujhelyi István az MSZP Európai parlamenti képviselője Alan Posener Die Zeitban megjelent véleménycikkére szintén a német újság hasábjain.

Magyarország és Lengyelország a múlt hét hétfőn blokkolta a döntéshozatalt az EU következő hétéves költségvetéséről és a hozzá tartozó helyreállítási alapról, miután a tagállamok képviselői minősített többséggel hozzájárulásukat adták a jogállamisági kritériumok beépítéséhez az uniós pénzek kifizetésénél. Jelenleg patthelyzet van.

Posener azt szorgalmazta az írásában, hogy Angela Merkel olyan kompromisszumot dolgozzon ki a jogállamiság tekintetében, ami mind a hat "fukar" nyugat-európai tagállam (Dánia, Svédország, Finnország, Luxemburg, Hollandia, Ausztria), mind Magyarország és Lengyelország számára lehetővé teszi az arcvesztés elkerülését, vagyis engedjen valamennyire az EU a jogállamisági kérdésben.

A magyar EP-képviselők a reakciójukban azzal érveltek, hogy korábban gyakran elkövetette azt a hibát Európa, hogy demokratikus országok demokratikusan gondolkodó vezetőinek olyan erőszakos diktátorokat kellett egyezkedniük, mint Hitler vagy Sztálin. A nyugati vezetők abból indultak ki, hogy az ellenfelük is úgy gondolkodik és úgy reagál, mint ők maguk. Tévedtek.

A képviselők szerint ugyanebbe a hibába esik Alan Posener amikor arról ír, hogy nem kellene az „euroimperializmussal” élni Magyarországgal és Lengyelországgal szemben.

A hat képviselő úgy véli, Orbán Viktor személyében ma ismét egy erőszakos és dörzsölt zsarnokkal van dolgunk. Szerintük a magyar miniszterelnök visszaél a politikai hatalmával és az EU-pénzekkel, hogy a saját családját és klientúráját gazdagítsa, ezzel párhuzamosan pedig lebontja a demokráciát és lábbal tiporja az európai értékeket. Szerintük Orbán mindenre képes, ha a hatalmának a megőrzéséről van szó. Európának be kell látnia, hogy Orbán egy antidemokratikusan gondolkodó politikus, és ezt ő maga is állítja magáról, amikor az illiberális eszmék bajnokaként állítja be magát.

A szerzők hangsúlyozzák, hogy Orbán nem egyenlő a magyar polgárokkal, és nem a magyarok, hanem a saját érdekeit képviseli. „Senkit ne tévesszen meg Orbán parlamenti többsége. Magyarországon a választások se nem szabadok, se nem tisztességesek” – írják.

Azt is hozzátették, hogy

a magyar polgárok azt várják az EU-tól, hogy Orbán rombolását feltartóztassa. Ez a magyarok és Európa érdeke is.

A képviselők szerint ha Európa vezetői ismét elkövetik azt a hibát, hogy egy intoleráns zsarnok követeléseinek engednek, elveszítik a hitelüket az európai választók szemében. Az nem lehet, hogy több százmillió európai polgár érdekével ellentétben Orbánt és társait finanszírozzák tovább, vagy ha mégis, akkor olyan hibát követnek el, amely könnyen az EU végét jelentheti.

Forrás: hvg
Ez is érdekelhet:
                             
Ezek érdekelték olvasóinkat leginkább
Kiderült, mikortól vezethetik be a vakcinaútlevelet
Budai Gyula Fekete-Győréknek: Jó lenne, ha egy kicsit kussolnának
Meghalt Sas József
Új biznisz: Szállítmányozási céget alapított Rogán Cecília
Az új vállalkozást január 11-én jegyezték be, légi, szárazföldi és vízi szállítást kiegészítő szolgáltatást is vállalnak.Új üzletbe vágott Rogán-Gaál Cecília: a Minisztereln...
  
Aldi: az áruházvezetők kezdő bére bruttó 600 ezer forint lett
Az áruházláncnál 4–8 százalékkal emelkedtek a fizetések januártól.Közzétette az január 1-től életbe lépő béremelés után érvényes, az áruházi és a logisztikai munkavállalók ...
  
Fidesz: egy baloldali elemző elárulta: azt szeretnék, hogy minél hosszabb ideig tartson a járvány
A Fidesz - Magyar Polgári Szövetség reagálása Jávor Benedek sajtótájékoztatójáraJávor Benedek és a baloldal a magyar emberek életét veszélyezteti, amikor az oltás ellen buzdít! A bal...
  
A Kormányzati Tájékoztatási Központ elárulta mi lesz ha Brüsszel nem szállít elég gyorsan vakcinát
Brüsszel nem szállít elég gyorsan vakcinát, nem küld elég oltóanyagot Magyarországra - hangsúlyozta a Kormányzati Tájékoztatási Központ (KTK) vasárnap az MTI-hez eljuttatott közlemén...
  
Kásler orvos-miniszterként elítéli az üzleti vagy éppen politikai érdekből történő félelemkeltést
A koronavírus elleni vakcina nem pártpolitikai kérdés - jelentette ki az emberi erőforrások minisztere vasárnap a Facebook-oldalán.Kásler Miklós bejegyzésében azt írta: a világjárvány ...
  
Menczer: Európa Kínában áll sorban a vakcináért
Európa Kínában áll sorban a vakcináért - hangsúlyozta a Külgazdasági és Külügyminisztérium tájékoztatásért és Magyarország nemzetközi megjelenítéséért felelős államtitkára v...
  
Egy orvos tíz napja az oltás után
Jakab Judit pszichiáterként és pszichoterapeutaként dolgozik: január 8-án kapta meg az első oltást a Pfizer vakcinájából, mi pedig az oltás napjától végigkísértük őt. Az oltá...
  
Szlovákiában hamarosan munkába és postára se lehet menni negatív teszt nélkül
Szlovákiában az eddigieknél szigorúbb korlátozásokat vezetnek be és újabb országos tesztelés kezdődik – jelentette be vasárnap este Igor Matovič miniszterelnök az MTI szerint.A legfont...
  
Az elmúlt két évben 13 alkalommal jelezte a magyar kormánynak az ENSZ, hogy szerintük jogsértés történt
Az elmúlt két évben 13 alkalommal jelezte a magyar kormánynak az emberi jogok védelméért és alkalmazásáért felelős intézmény, az ENSZ Emberi Jogok Főbiztossága, ha szerintük jogsért...
  
Dr. Szlávik: Felesleges különbséget tenni az oltások közt, hisz mindegyik ugyanazt tudja
Dr. Szlávik János, a Dél-pesti Centrumkórház infektológus főorvosa a Metropolnak adott válaszaiban elmondta, szerinte felesleges különbséget tenni a Pfizer, a Moderna, Oxford-AstraZeneca, a...
  
Vajna Timiről az ismerőse: Sokan csak a gyönyörű képeket látják pedig....
Saint Barths – Szerelme oldalán töltődött fel az idei év megpróbáltatásai előtt Vajna Tímea (38)!Január 20-án lesz két éve, hogy a néhai kormánybiztos, Andy Vajna (†74) meghalt, az...
  
Botrány: Az EU köszöni, nem kér a kínai vakcinából
Az Európai Uniónak nem kell a kínai vakcina – mondja Peter Liese német EP-képviselő, az Európai Néppárt EP képviselőcsoportjának egészségügyi kérdésekben illetékes szóvivője. Mon...
  
Németh Szilárd burkolt hazaárulózással és leplezetlen románozással felelt...
Budai Gyula után Németh Szilárd is válaszolt Fekete-Győr András kihívására. A Momentum elnöke Orbán Gáspár sandhursti kiképzésén kapott össze a két fideszes potentáttal, ez a vita f...
  
Itt a hivatalos válasz: alaptörvény-ellenes-e a Paks 2 titkosítása
Az Alkotmánybíróság testületi többségi döntése szerint nem alaptörvény-ellenes és nemzetközi szerződésbe sem ütközik a a Paks 2-ről szóló 2015-ös törvényben szereplő 30 éves t...
  
Elképesztő látvány az Óbudán porig égett busz
Egy garázsmenetben közlekedő, utasokat nem szállító autóbusz gyulladt ki hétfőn reggel 6 körül Budapest III. kerületében, az Árpád fejedelem útján, olvasható a police.hu-n.Senki nem ...
  
Kihívták egy futóversenyre Németh Szilárdot
Fekete-Győr András, a Momentum elnöke közös futásra hívta Németh Szilárd és Budai Gyula fideszes képviselőket. Mint írta, már a második alkalom, hogy egy fideszes „csinovnyik próbál...
  
Mi történt? - Nem sokkal adás előtt Puskás Peti váratlanul lemondta a műsorvezetést
Budapest – Nem sokkal az élő adás előtt telefonált munkahelyére Puskás Peti (36), hogy nem részt venni a ValóVilág szombat esti párbaján. Így műsorvezetőtársa, Nádai Anikó (32) ugr...
  
140 milliót kapott a Rogán Cecília-féle sportrendezvény az állami lottócégtől
Szeptemberben 140 millió forint támogatást kapott a Szerencsejáték Zrt. leánycégétől a Rogán-Gaál Cecília nevével fémjelzett Fitbalance nevű sportrendezvény – írja a K-Monitor.A Sze...
  
Németország: Engedményeket kellene adni azoknak, akik már beoltatták magukat
Heiko Maas szerint semmi értelme azokat a polgárokat korlátozni, akik már megkapták a vakcinát.Engedményeket kellene adni azoknak, akik már beoltatták magukat koronavírus ellen, például ú...
  
A fél világ figyeli mi fog történni: Megérkezett Moszkvába Navalnij
Vasárnap este megérkezett Berlinből Moszkvába Alekszej Navalnij, a legismertebb orosz ellenzéki. Egyelőre nem tudni, hogy a politikust beengedik-e Oroszországba, illetve őrizetbe veszik-e.A g...
  
Ausztria lépett: kötelező az FFP2 maszk
A korlátozások legalább február 8-ig hatályban maradnak, de a turizmus még februárban sem indulhat újra.Sebastian Kurz, Ausztria kancellárja egy vasárnapi sajtókonferencián jelentette be, ...
  
Fidesz: Gyurcsány Ferenc és pártja a magyar emberek életét veszélyezteti, amikor az oltás ellen buzdít!
A Fidesz - Magyar Polgári Szövetség reagálása a DK vakcinaellenes petíciójáraGyurcsány Ferenc és pártja a magyar emberek életét veszélyezteti, amikor az oltás ellen buzdít! A baloldal ...
  
Íme Orbán levelének a részletei: "országaink kiemelkedő gazdasági sikerei..."
Orbán Viktor miniszterelnök, a Fidesz elnöke levélben gratulált Armin Laschetnek a német Kereszténydemokrata Unió (CDU) elnökévé választásához - tájékoztatta az MTI-t Havasi Bertalan, ...
  
Menczer Tamás: a kínai és az orosz vakcina rossz irányba semmiképpen nem befolyásolja az oltási kedvet
A Külgazdasági és Külügyminisztérium tájékoztatásért és Magyarország nemzetközi megjelenítéséért felelős államtitkára arra kérte a baloldalt és a sajtóját, hogy ha már segíte...
  
Deutsch Tamás: a magyar járványügyi védekezésről elismerően beszél az európai baloldal
A magyar járványügyi védekezésről elismerően beszél az európai baloldalA koronavírus-járvány leküzdéséről, a magyarországi és az uniós baloldalnak az országot támadó magatartás...
  
Szilágyi inkább megvárná, míg Orbán Viktor is beadatja magának a kínai vakcinát
A kínai vakcina körül még nagyobb bizonytalanság alakult ki, mint a nyugati oltóanyagok körül.Szilágyi János tévés személyiség, riporter, műsorvezető az ATV Civil a pályán című mű...
  
Müller Cecília szerint nem változik az oltási rend attól, hogy a Pfizer kevesebb vakcinát szállít Európába
Pénteken derült ki, hogy a gyártósorainak átállítása miatt a Pfizer átmenetileg kevesebb vakcinát szállít Európába. Az ígérik, hogy a január 25-i héttől az Európai Unióban visszat...
  
RTL: Korábban saját magát bízta meg egy uniós projekt irányításával az EMMI új államtitkára
Saját magát bízta meg egy uniós projekt irányításával még az újbudai rendelőintézet főigazgatójaként Kóti Tamás, az Emberi Erőforrások Minisztériumának frissen kinevezett helyette...
  
Szlovákiában történik valami
Szlovákia újabb tömeges tesztelésre, és a fertőzöttek és kapcsolataik elkülönítésére készül a koronavírus-járvány megfékezése érdekében - jelentette be szombaton Marek Krajci szl...
  
Kiderült, mikortól vezethetik be a vakcinaútlevelet
2021 tavaszán már megkezdik a nagyobb nemzetközi légitársaságok a koronavírus elleni oltottság igazolására szóló Travel Pass digitális egészségügyi rendszer működtetését. Az applik...
  
THE HUNGARIAN TIMES Impresszum / Sütik
TheTimes
EP-képviselők: Az Európai Unió végét jelentheti, ha engednek Orbánnak
Hat magyar EP-képviselő írt válaszcikket a Die Zeitnak, ahol megjelent egy publicisztika arról, hogy az EU-nak engednie kellene a jogállamisági kritériumok kérdésében.

Orbán a kormányzása tíz évében bebizonyította, hogy csak az erő szavából ért és nem az a fajta politikus, aki értene az érvekből

– írta Dobrev Klára, Ara-Kovács Attila, Molnár Csaba, Rónai Sándor a Demokratikus Koalíció, Gyöngyösi Márton a Jobbik, illetve Ujhelyi István az MSZP Európai parlamenti képviselője Alan Posener Die Zeitban megjelent véleménycikkére szintén a német újság hasábjain.

Magyarország és Lengyelország a múlt hét hétfőn blokkolta a döntéshozatalt az EU következő hétéves költségvetéséről és a hozzá tartozó helyreállítási alapról, miután a tagállamok képviselői minősített többséggel hozzájárulásukat adták a jogállamisági kritériumok beépítéséhez az uniós pénzek kifizetésénél. Jelenleg patthelyzet van.

Posener azt szorgalmazta az írásában, hogy Angela Merkel olyan kompromisszumot dolgozzon ki a jogállamiság tekintetében, ami mind a hat "fukar" nyugat-európai tagállam (Dánia, Svédország, Finnország, Luxemburg, Hollandia, Ausztria), mind Magyarország és Lengyelország számára lehetővé teszi az arcvesztés elkerülését, vagyis engedjen valamennyire az EU a jogállamisági kérdésben.

A magyar EP-képviselők a reakciójukban azzal érveltek, hogy korábban gyakran elkövetette azt a hibát Európa, hogy demokratikus országok demokratikusan gondolkodó vezetőinek olyan erőszakos diktátorokat kellett egyezkedniük, mint Hitler vagy Sztálin. A nyugati vezetők abból indultak ki, hogy az ellenfelük is úgy gondolkodik és úgy reagál, mint ők maguk. Tévedtek.

A képviselők szerint ugyanebbe a hibába esik Alan Posener amikor arról ír, hogy nem kellene az „euroimperializmussal” élni Magyarországgal és Lengyelországgal szemben.

A hat képviselő úgy véli, Orbán Viktor személyében ma ismét egy erőszakos és dörzsölt zsarnokkal van dolgunk. Szerintük a magyar miniszterelnök visszaél a politikai hatalmával és az EU-pénzekkel, hogy a saját családját és klientúráját gazdagítsa, ezzel párhuzamosan pedig lebontja a demokráciát és lábbal tiporja az európai értékeket. Szerintük Orbán mindenre képes, ha a hatalmának a megőrzéséről van szó. Európának be kell látnia, hogy Orbán egy antidemokratikusan gondolkodó politikus, és ezt ő maga is állítja magáról, amikor az illiberális eszmék bajnokaként állítja be magát.

A szerzők hangsúlyozzák, hogy Orbán nem egyenlő a magyar polgárokkal, és nem a magyarok, hanem a saját érdekeit képviseli. „Senkit ne tévesszen meg Orbán parlamenti többsége. Magyarországon a választások se nem szabadok, se nem tisztességesek” – írják.

Azt is hozzátették, hogy

a magyar polgárok azt várják az EU-tól, hogy Orbán rombolását feltartóztassa. Ez a magyarok és Európa érdeke is.

A képviselők szerint ha Európa vezetői ismét elkövetik azt a hibát, hogy egy intoleráns zsarnok követeléseinek engednek, elveszítik a hitelüket az európai választók szemében. Az nem lehet, hogy több százmillió európai polgár érdekével ellentétben Orbánt és társait finanszírozzák tovább, vagy ha mégis, akkor olyan hibát követnek el, amely könnyen az EU végét jelentheti.

Forrás: hvg
Kiderült, mikortól vezethetik be a vakcinaútlevelet
Budai Gyula Fekete-Győréknek: Jó lenne, ha egy kicsit kussolnának
Meghalt Sas József
Müller Cecília: oltakozzunk, és higgyünk a magyar szakembereknek
Új biznisz: Szállítmányozási céget alapított Rogán Cecília
Aldi: az áruházvezetők kezdő bére bruttó 600 ezer forint lett
Fidesz: egy baloldali elemző elárulta: azt szeretnék, hogy minél hosszabb ideig tartson a járvány
A Kormányzati Tájékoztatási Központ elárulta mi lesz ha Brüsszel nem szállít elég gyorsan vakcinát
Kásler orvos-miniszterként elítéli az üzleti vagy éppen politikai érdekből történő félelemkeltést
Menczer: Európa Kínában áll sorban a vakcináért
Egy orvos tíz napja az oltás után
Szlovákiában hamarosan munkába és postára se lehet menni negatív teszt nélkül
Az elmúlt két évben 13 alkalommal jelezte a magyar kormánynak az ENSZ, hogy szerintük jogsértés történt
Dr. Szlávik: Felesleges különbséget tenni az oltások közt, hisz mindegyik ugyanazt tudja
Vajna Timiről az ismerőse: Sokan csak a gyönyörű képeket látják pedig....
Botrány: Az EU köszöni, nem kér a kínai vakcinából
Németh Szilárd burkolt hazaárulózással és leplezetlen románozással felelt...
Itt a hivatalos válasz: alaptörvény-ellenes-e a Paks 2 titkosítása
Elképesztő látvány az Óbudán porig égett busz
Kihívták egy futóversenyre Németh Szilárdot
Mi történt? - Nem sokkal adás előtt Puskás Peti váratlanul lemondta a műsorvezetést
140 milliót kapott a Rogán Cecília-féle sportrendezvény az állami lottócégtől
Németország: Engedményeket kellene adni azoknak, akik már beoltatták magukat
A fél világ figyeli mi fog történni: Megérkezett Moszkvába Navalnij
Ausztria lépett: kötelező az FFP2 maszk
Fidesz: Gyurcsány Ferenc és pártja a magyar emberek életét veszélyezteti, amikor az oltás ellen buzdít!
Íme Orbán levelének a részletei: "országaink kiemelkedő gazdasági sikerei..."
Menczer Tamás: a kínai és az orosz vakcina rossz irányba semmiképpen nem befolyásolja az oltási kedvet
Deutsch Tamás: a magyar járványügyi védekezésről elismerően beszél az európai baloldal
Szilágyi inkább megvárná, míg Orbán Viktor is beadatja magának a kínai vakcinát
Müller Cecília szerint nem változik az oltási rend attól, hogy a Pfizer kevesebb vakcinát szállít Európába
RTL: Korábban saját magát bízta meg egy uniós projekt irányításával az EMMI új államtitkára
Szlovákiában történik valami
Kiderült, mikortól vezethetik be a vakcinaútlevelet
Renátó lett a Való Világ szériák történetének valaha volt legnagyobb vesztese
Gyurcsány Ferenc ezzel a vakcinával oltatja be magát
Budai Gyula Fekete-Győréknek: Jó lenne, ha egy kicsit kussolnának
Megnézték a kínai vakcina gyártását a magyar szakértők
Baj van: Már megint leállt Paks 2 belarusz testvére
Deutsch szerint az európai baloldal már elismeri a magyar járványügyi védekezést
Meghalt Sas József
Tavaly már 200 ezer külföldi élt tartósan Magyarországon
Rejtett kamera és mikrofon: lecsap a hálapénzkommandó
Szijjártó szerint Brüsszel tehet róla, hogy még mindig vannak korlátozások
Fidesz: A baloldal csak kamuzásra és hergelésre képes az oltás kapcsán is
Dopeman elárulta, mennyit fizet neki a Fidesz, miután betámadták az Orbán miatt