Budapest     2021-01-18   Csatlakozz hozzánk facebookon
Semjén Zsolt beszámolt a venezuelai magyarok hazamenekítéséről is 
A magyarság világnemzet, amely képes arra – érje bármilyen megpróbáltatás -, hogy a kihívásokat lehetőségre változtassa, és ez érvényes a diaszpórára is – mondta Semjén Zsolt nemzetpolitikáért felelős miniszterelnök-helyettes a Magyar Diaszpóra Tanács ülésén csütörtökön. A tanácskozást a járvány miatt idén online rendezték meg.

Semjén Zsolt kiemelte: a diaszpórát a történelem viharai hozták létre, háborúk, vesztett háborúk, levert szabadságharcok, diktatúrák. Ennek következményeként, hogy magyarok mindenütt vannak a világban. Ugyanakkor

a nemzet életerejét mutatja, hogy nem asszimilálódtak, nem tűntek el, hanem őrzik magyarságukat

– mutatott rá.

A miniszterelnök-helyettes úgy fogalmazott: „Bárhova sodort is bennünket a történelem vihara, egy nemzetnek vagyunk a tagjai, és az a büszkeség hat át mindannyiunkat, hogy érdemes ehhez a nemzethez, kultúrához, nyelvhez tartozni.”

Semjén Zsolt, sajátosnak nevezve a magyar nemzetet, egy háromlábú székhez hasonlította.

Ennek egyik lába az anyaországi magyarság, a másik a Kárpát-medence magyarsága, a harmadik pedig a diaszpóráé. Ha bármelyik láb eltörik, vagy kiesik, akkor az egyetemes magyar nemzet lesz örökre szegényebb, csonkább. A magyar megmaradás ezért attól függ, hogy mind a három láb megmarad-e – mondta.

Kiemelte:

a diaszpóra magyarsága a magyar nemzet megkerülhetetlen, szerves része.

A történelmi előzményeket felidézve azt mondta: 1990 előtt az akkori szocialista rendszer vagy nem vett tudomást a diaszpóra magyarságáról, vagy ellenségnek tekintette őket. 1990 után ugyan ebben történt változás, de az emigráció magyarsága továbbra is „mostohagyerek” maradt. 2010 után valósulhatott meg lényeges nemzetpolitikai fordulat, ekkor alakították meg a Magyar Diaszpóra Tanácsot is – elevenítette fel.

Semjén Zsolt nagy feladatként jelölte meg, hogy olyan magyar szervezeteket hozzanak létre az egykori, gyökerükben emigráns magyar szervezetekből, amelyek „minden magyar otthonát” jelentik.

Külön kiemelte a hétvégi magyar iskolákat, ahol a következő magyar generáció megtanulhatja a magyar nyelvet. Folytatódik a Mikes Kelemen-program is, amelynek keretében emigráns iratokat, dokumentumokat hoznak haza. 75 ezer tételről született döntés, és az iratok nagy része már meg is érkezett.

Semjén Zsolt beszámolt a venezuelai magyarok hazamenekítéséről is, jelezve: jól halad a program, amelyet a Magyar Máltai Szeretetszolgálat közreműködésével bonyolítanak. A hazahozott magyarok könnyen integrálódnak a társadalomba, becsületes munkával kezdik megtalálni a helyüket. A miniszterelnök-helyettes

biztosította a diaszpóra magyarságát arról, hogy tagjai éljenek bárhol a világban, ha valami miatt egyszer bajba kerülnek, magyarként ellehetetlenül az életük, van egy ország, ahová mindig hazajöhetnek.

Ez az ország Magyarország, „ránk mindig számíthatnak” – hangsúlyozta Semjén Zsolt.

A tanácskozáson – úgy, mint a Magyar Állandó Értekezleten – levetítették Orbán Viktor miniszterelnök videoüzenetét.

Potápi Árpád János, a Miniszterelnökség nemzetpolitikai államtitkára elmondta: 90 tagszervezetet hívtak meg a diaszpóra tanács ülésére, közülük 83 szervezet képviselteti magát, 27 országból.

Kiemelte: tíz év alatt radikális váltás valósult meg a nemzetpolitikában, büszkék lehetnek az elért sikerekre. Egységes magyar nemzet jött létre – jelentette ki.

Kitért arra, hogy 250 hétvégi magyar iskolát tartanak számon világszerte, nekik évente találkozót tartanak. Beszámolt arról, hogy a diaszpóra ifjúsági szervezeteit is támogatják, valamint évente ezer diaszpórában élő magyar fiatal látogatását szervezik meg a Rákóczi Szövetség közreműködésével, és diaszpóra iskolatáborokat is tartanak. Nem csak a Kárpát-medencében újultak meg templomok, hanem a diaszpórában is templomokat, imaházakat építettek – ismertette.

A Kőrösi Csoma Sándor-programban részt vevő ösztöndíjasokat a járványhelyzet kialakulásakor nem rendelték haza, ők maguk, illetve az adott szervezetek döntöttek arról, érdemesebb-e a kiküldetési helyükön maradni, vagy otthonról, távmunkában látni el feladataikat. Fele-fele arányban maradtak, illetve jöttek haza – közölte.

Örömét fejezte ki, hogy a Miénk a város! programba a diaszpórából is sokan bekapcsolódtak.

Új lehetőségként említette a sárospataki református kollégium kezdeményezését egy diaszpóraosztály indításáról. Kitért a külügyi tárca diaszpóra felsőoktatási ösztöndíjprogramjára, amely több száz, diaszpórából érkező fiatalnak teszi majd lehetővé, hogy magyarországi felsőfokú oktatási intézményben tanuljon.

A nemzetpolitikai államtitkár a közelgő december 6-i romániai választásokról elmondta: a tét az, hogy a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) meg tudja-e őrizni pozícióját, illetve tud-e azon javítani a törvényhozásban. Számítanak a diaszpóra magyarságára is – mondta, és azt kérte, hogy akinek román okiratai vannak, szavazzon, és támogassa szavazatával az RMDSZ-t.

Potápi Árpád János értékelése szerint 2020-ban a járványhelyzet miatt nem gyengültek meg a magyar közösségek, és minden remény megvan rá, hogy megerősödve kerülnek ki a pandémiából. A diaszpóra magyarságának megerősítése legalább annyira fontos, mint a Kárpát-medence magyarságáé – hangsúlyozta, kiemelve: fontos, hogy a gyermekeik, unokáik is magyarok legyenek.

Egyhangúlag fogadta el mind a Magyar Állandó Értekezlet, mind a Magyar Diaszpóra Tanács a zárónyilatkozatokat

Semjén Zsolt kiemelte: a magyar politikai életben példátlan módon teljes konszenzus mellett hagyták jóvá a tanácskozásokat lezáró dokumentumokat, azokra az összes határon túli magyar politikai párt és a magyarországi parlamenti pártok is igent mondtak. A tanácskozás hangulatára is a konszenzuskeresés volt a jellemző – jelezte, hozzátéve: a két záródokumentumba az ellenzéki pártok javaslatait is beépítették.

Úgy fogalmazott: nem hiszi, hogy van a magyar politikának még olyan szegmense, ahol ilyen konszenzus van, mint a nemzetpolitikában.

A miniszterelnök-helyettes ugyanakkor megjegyezte: a Demokratikus Koalíció megkeresésük ellenére sem képviseltette magát az üléseken, immár „szokás szerint”.

Semjén Zsolt kitért arra, hogy Romániában december 6-án parlamenti választásokat tartanak. Létfontosságú, hogy a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) minél erősebben képviselhesse a magyar érdekeket a bukaresti parlamentben – mondta, hozzátéve, ez akkor lehetséges, ha nemcsak a Romániában, hanem a román állampolgárságú, diaszpórában élő szavazópolgárok is rá voksolnak.

Azt kérte a nem Románia területén élő erdélyi magyar, de román állampolgársággal rendelkező szavazóktól, hogy román okmányaikkal – útlevéllel, személyi igazolvánnyal – vegyenek részt a választáson. Menjenek el a konzulátusra, nagykövetségre és adják le szavazatukat az RMDSZ-re! – biztatott.

Akkor fogja az RMDSZ a magyar értékeket, érdekeket hatékonyan képviselni, ha a szavazóbázis ott áll mögötte – jelentette ki Semjén Zsolt, aki hangsúlyozta: minden voksra szükség van.

A zárónyilatkozatokat Potápi Árpád János, a Miniszterelnökség nemzetpolitikai államtitkára ismertette. A Máért által elfogadott dokumentumban, utalva a trianoni békediktátum százéves évfordulójára, úgy fogalmaznak: nincs a világnak egyetlen nemzete sem, amely kibírta volna azt a száz évet, amely „mögöttünk, magyarok mögött áll. Bebizonyítottuk, hogy összenő, ami összetartozik: a magyar nemzet a szétszakítottság és a huszadik század minden megpróbáltatása ellenére megmaradt és cselekvőn őrzi összetartozásba vetett hitét” – áll a zárónyilatkozatban.

Kitértek arra: az elmúlt tíz évben mindent megtettek, hogy a külhoni magyarok közjogilag is újra a magyar nemzet részévé válhassanak.

A választójog megadásával a magyarság közösen dönt a nemzet sorsát érintő legfontosabb kérdésekben

– idézte a dokumentumot az államtitkár.

A zárónyilatkozatban felhívták a figyelmet arra is, hogy fontos az erős magyar érdekképviselet. A következő megmérettetés a december 6-i romániai parlamenti választás.

Magyarnak lenni a Kárpát-medencében hátrány helyett újra előny, a magyar név megint méltóvá vált régi nagy híréhez – összegeztek, és arra buzdítottak minden magyart a Kárpát-medencében, hogy magyar nemzetiségét és magyar anyanyelvét a jövőre több országban is esedékes népszámlálás során „bátran és büszkén” vallja meg.

„A magyarság számára vesztes huszadik század után”, a huszonegyedik században a közép-európai népekkel együttműködve, „egy önbecsülését visszanyert, keresztény-nemzeti értékeit tisztelő és megőrző nemzet tagjaiként úgy határozunk, hogy

2021 a nemzeti újrakezdés éve lesz”

– olvasható a dokumentumban.

A diaszpóratanács a zárónyilatkozatban azt hangsúlyozta: az elmúlt tíz évben közös erővel újraegyesítették a magyar nemzetet. A kedvezményes honosítást kihasználva a diaszpóra polgárai is újra magyar állampolgárokká válthattak. A választójog megadásával pedig a diaszpóra magyarsága is részt tud venni a Magyarországot érintő legfontosabb döntések meghozatalában.

„A magyarság immáron világnemzet” – állapították meg, és kitértek arra is: a tanács tagjai aktívan kiállnak a Kárpát-medencei magyarság védelméért. Egyetlen magyar sincs egyedül, éljen akár a Kárpát-medencében, akár a diaszpórában.

A zárónyilatkozat szerint a tanács szintén elfogadta, hogy 2021 a nemzeti újrakezdés éve legyen.

Borítókép: Semjén Zsolt nemzetpolitikáért felelős miniszterelnök-helyettes beszél a világban szétszórtságban élő magyarság szervezeteit tömörítő Magyar Diaszpóra Tanács plenáris ülésének szünetében tartott sajtótájékoztatón a fővárosi Várkert Bazárban 2019. november 14-én
Forrás: baon
Ez is érdekelhet:
                             
Ezek érdekelték olvasóinkat leginkább
Kiderült, mikortól vezethetik be a vakcinaútlevelet
Budai Gyula Fekete-Győréknek: Jó lenne, ha egy kicsit kussolnának
Meghalt Sas József
Aldi: az áruházvezetők kezdő bére bruttó 600 ezer forint lett
Az áruházláncnál 4–8 százalékkal emelkedtek a fizetések januártól.Közzétette az január 1-től életbe lépő béremelés után érvényes, az áruházi és a logisztikai munkavállalók ...
  
Fidesz: egy baloldali elemző elárulta: azt szeretnék, hogy minél hosszabb ideig tartson a járvány
A Fidesz - Magyar Polgári Szövetség reagálása Jávor Benedek sajtótájékoztatójáraJávor Benedek és a baloldal a magyar emberek életét veszélyezteti, amikor az oltás ellen buzdít! A bal...
  
A Kormányzati Tájékoztatási Központ elárulta mi lesz ha Brüsszel nem szállít elég gyorsan vakcinát
Brüsszel nem szállít elég gyorsan vakcinát, nem küld elég oltóanyagot Magyarországra - hangsúlyozta a Kormányzati Tájékoztatási Központ (KTK) vasárnap az MTI-hez eljuttatott közlemén...
  
Kásler orvos-miniszterként elítéli az üzleti vagy éppen politikai érdekből történő félelemkeltést
A koronavírus elleni vakcina nem pártpolitikai kérdés - jelentette ki az emberi erőforrások minisztere vasárnap a Facebook-oldalán.Kásler Miklós bejegyzésében azt írta: a világjárvány ...
  
Menczer: Európa Kínában áll sorban a vakcináért
Európa Kínában áll sorban a vakcináért - hangsúlyozta a Külgazdasági és Külügyminisztérium tájékoztatásért és Magyarország nemzetközi megjelenítéséért felelős államtitkára v...
  
Egy orvos tíz napja az oltás után
Jakab Judit pszichiáterként és pszichoterapeutaként dolgozik: január 8-án kapta meg az első oltást a Pfizer vakcinájából, mi pedig az oltás napjától végigkísértük őt. Az oltá...
  
Szlovákiában hamarosan munkába és postára se lehet menni negatív teszt nélkül
Szlovákiában az eddigieknél szigorúbb korlátozásokat vezetnek be és újabb országos tesztelés kezdődik – jelentette be vasárnap este Igor Matovič miniszterelnök az MTI szerint.A legfont...
  
Az elmúlt két évben 13 alkalommal jelezte a magyar kormánynak az ENSZ, hogy szerintük jogsértés történt
Az elmúlt két évben 13 alkalommal jelezte a magyar kormánynak az emberi jogok védelméért és alkalmazásáért felelős intézmény, az ENSZ Emberi Jogok Főbiztossága, ha szerintük jogsért...
  
Dr. Szlávik: Felesleges különbséget tenni az oltások közt, hisz mindegyik ugyanazt tudja
Dr. Szlávik János, a Dél-pesti Centrumkórház infektológus főorvosa a Metropolnak adott válaszaiban elmondta, szerinte felesleges különbséget tenni a Pfizer, a Moderna, Oxford-AstraZeneca, a...
  
Vajna Timiről az ismerőse: Sokan csak a gyönyörű képeket látják pedig....
Saint Barths – Szerelme oldalán töltődött fel az idei év megpróbáltatásai előtt Vajna Tímea (38)!Január 20-án lesz két éve, hogy a néhai kormánybiztos, Andy Vajna (†74) meghalt, az...
  
Botrány: Az EU köszöni, nem kér a kínai vakcinából
Az Európai Uniónak nem kell a kínai vakcina – mondja Peter Liese német EP-képviselő, az Európai Néppárt EP képviselőcsoportjának egészségügyi kérdésekben illetékes szóvivője. Mon...
  
Németh Szilárd burkolt hazaárulózással és leplezetlen románozással felelt...
Budai Gyula után Németh Szilárd is válaszolt Fekete-Győr András kihívására. A Momentum elnöke Orbán Gáspár sandhursti kiképzésén kapott össze a két fideszes potentáttal, ez a vita f...
  
Itt a hivatalos válasz: alaptörvény-ellenes-e a Paks 2 titkosítása
Az Alkotmánybíróság testületi többségi döntése szerint nem alaptörvény-ellenes és nemzetközi szerződésbe sem ütközik a a Paks 2-ről szóló 2015-ös törvényben szereplő 30 éves t...
  
Elképesztő látvány az Óbudán porig égett busz
Egy garázsmenetben közlekedő, utasokat nem szállító autóbusz gyulladt ki hétfőn reggel 6 körül Budapest III. kerületében, az Árpád fejedelem útján, olvasható a police.hu-n.Senki nem ...
  
Kihívták egy futóversenyre Németh Szilárdot
Fekete-Győr András, a Momentum elnöke közös futásra hívta Németh Szilárd és Budai Gyula fideszes képviselőket. Mint írta, már a második alkalom, hogy egy fideszes „csinovnyik próbál...
  
Mi történt? - Nem sokkal adás előtt Puskás Peti váratlanul lemondta a műsorvezetést
Budapest – Nem sokkal az élő adás előtt telefonált munkahelyére Puskás Peti (36), hogy nem részt venni a ValóVilág szombat esti párbaján. Így műsorvezetőtársa, Nádai Anikó (32) ugr...
  
140 milliót kapott a Rogán Cecília-féle sportrendezvény az állami lottócégtől
Szeptemberben 140 millió forint támogatást kapott a Szerencsejáték Zrt. leánycégétől a Rogán-Gaál Cecília nevével fémjelzett Fitbalance nevű sportrendezvény – írja a K-Monitor.A Sze...
  
Németország: Engedményeket kellene adni azoknak, akik már beoltatták magukat
Heiko Maas szerint semmi értelme azokat a polgárokat korlátozni, akik már megkapták a vakcinát.Engedményeket kellene adni azoknak, akik már beoltatták magukat koronavírus ellen, például ú...
  
A fél világ figyeli mi fog történni: Megérkezett Moszkvába Navalnij
Vasárnap este megérkezett Berlinből Moszkvába Alekszej Navalnij, a legismertebb orosz ellenzéki. Egyelőre nem tudni, hogy a politikust beengedik-e Oroszországba, illetve őrizetbe veszik-e.A g...
  
Ausztria lépett: kötelező az FFP2 maszk
A korlátozások legalább február 8-ig hatályban maradnak, de a turizmus még februárban sem indulhat újra.Sebastian Kurz, Ausztria kancellárja egy vasárnapi sajtókonferencián jelentette be, ...
  
Fidesz: Gyurcsány Ferenc és pártja a magyar emberek életét veszélyezteti, amikor az oltás ellen buzdít!
A Fidesz - Magyar Polgári Szövetség reagálása a DK vakcinaellenes petíciójáraGyurcsány Ferenc és pártja a magyar emberek életét veszélyezteti, amikor az oltás ellen buzdít! A baloldal ...
  
Íme Orbán levelének a részletei: "országaink kiemelkedő gazdasági sikerei..."
Orbán Viktor miniszterelnök, a Fidesz elnöke levélben gratulált Armin Laschetnek a német Kereszténydemokrata Unió (CDU) elnökévé választásához - tájékoztatta az MTI-t Havasi Bertalan, ...
  
Menczer Tamás: a kínai és az orosz vakcina rossz irányba semmiképpen nem befolyásolja az oltási kedvet
A Külgazdasági és Külügyminisztérium tájékoztatásért és Magyarország nemzetközi megjelenítéséért felelős államtitkára arra kérte a baloldalt és a sajtóját, hogy ha már segíte...
  
Deutsch Tamás: a magyar járványügyi védekezésről elismerően beszél az európai baloldal
A magyar járványügyi védekezésről elismerően beszél az európai baloldalA koronavírus-járvány leküzdéséről, a magyarországi és az uniós baloldalnak az országot támadó magatartás...
  
Szilágyi inkább megvárná, míg Orbán Viktor is beadatja magának a kínai vakcinát
A kínai vakcina körül még nagyobb bizonytalanság alakult ki, mint a nyugati oltóanyagok körül.Szilágyi János tévés személyiség, riporter, műsorvezető az ATV Civil a pályán című mű...
  
Müller Cecília szerint nem változik az oltási rend attól, hogy a Pfizer kevesebb vakcinát szállít Európába
Pénteken derült ki, hogy a gyártósorainak átállítása miatt a Pfizer átmenetileg kevesebb vakcinát szállít Európába. Az ígérik, hogy a január 25-i héttől az Európai Unióban visszat...
  
RTL: Korábban saját magát bízta meg egy uniós projekt irányításával az EMMI új államtitkára
Saját magát bízta meg egy uniós projekt irányításával még az újbudai rendelőintézet főigazgatójaként Kóti Tamás, az Emberi Erőforrások Minisztériumának frissen kinevezett helyette...
  
Szlovákiában történik valami
Szlovákia újabb tömeges tesztelésre, és a fertőzöttek és kapcsolataik elkülönítésére készül a koronavírus-járvány megfékezése érdekében - jelentette be szombaton Marek Krajci szl...
  
Kiderült, mikortól vezethetik be a vakcinaútlevelet
2021 tavaszán már megkezdik a nagyobb nemzetközi légitársaságok a koronavírus elleni oltottság igazolására szóló Travel Pass digitális egészségügyi rendszer működtetését. Az applik...
  
Renátó lett a Való Világ szériák történetének valaha volt legnagyobb vesztese
Ekkorát még soha senki nem bukott, de magasról lehet a legnagyobbat esni.Szombat este megtartották a Való Világ 10. szériájának ötödik párbaját, ami a kihívó VV Renátó és kihívottja...
  
THE HUNGARIAN TIMES Impresszum / Sütik
TheTimes
Semjén Zsolt beszámolt a venezuelai magyarok hazamenekítéséről is
A magyarság világnemzet, amely képes arra – érje bármilyen megpróbáltatás -, hogy a kihívásokat lehetőségre változtassa, és ez érvényes a diaszpórára is – mondta Semjén Zsolt nemzetpolitikáért felelős miniszterelnök-helyettes a Magyar Diaszpóra Tanács ülésén csütörtökön. A tanácskozást a járvány miatt idén online rendezték meg.

Semjén Zsolt kiemelte: a diaszpórát a történelem viharai hozták létre, háborúk, vesztett háborúk, levert szabadságharcok, diktatúrák. Ennek következményeként, hogy magyarok mindenütt vannak a világban. Ugyanakkor

a nemzet életerejét mutatja, hogy nem asszimilálódtak, nem tűntek el, hanem őrzik magyarságukat

– mutatott rá.

A miniszterelnök-helyettes úgy fogalmazott: „Bárhova sodort is bennünket a történelem vihara, egy nemzetnek vagyunk a tagjai, és az a büszkeség hat át mindannyiunkat, hogy érdemes ehhez a nemzethez, kultúrához, nyelvhez tartozni.”

Semjén Zsolt, sajátosnak nevezve a magyar nemzetet, egy háromlábú székhez hasonlította.

Ennek egyik lába az anyaországi magyarság, a másik a Kárpát-medence magyarsága, a harmadik pedig a diaszpóráé. Ha bármelyik láb eltörik, vagy kiesik, akkor az egyetemes magyar nemzet lesz örökre szegényebb, csonkább. A magyar megmaradás ezért attól függ, hogy mind a három láb megmarad-e – mondta.

Kiemelte:

a diaszpóra magyarsága a magyar nemzet megkerülhetetlen, szerves része.

A történelmi előzményeket felidézve azt mondta: 1990 előtt az akkori szocialista rendszer vagy nem vett tudomást a diaszpóra magyarságáról, vagy ellenségnek tekintette őket. 1990 után ugyan ebben történt változás, de az emigráció magyarsága továbbra is „mostohagyerek” maradt. 2010 után valósulhatott meg lényeges nemzetpolitikai fordulat, ekkor alakították meg a Magyar Diaszpóra Tanácsot is – elevenítette fel.

Semjén Zsolt nagy feladatként jelölte meg, hogy olyan magyar szervezeteket hozzanak létre az egykori, gyökerükben emigráns magyar szervezetekből, amelyek „minden magyar otthonát” jelentik.

Külön kiemelte a hétvégi magyar iskolákat, ahol a következő magyar generáció megtanulhatja a magyar nyelvet. Folytatódik a Mikes Kelemen-program is, amelynek keretében emigráns iratokat, dokumentumokat hoznak haza. 75 ezer tételről született döntés, és az iratok nagy része már meg is érkezett.

Semjén Zsolt beszámolt a venezuelai magyarok hazamenekítéséről is, jelezve: jól halad a program, amelyet a Magyar Máltai Szeretetszolgálat közreműködésével bonyolítanak. A hazahozott magyarok könnyen integrálódnak a társadalomba, becsületes munkával kezdik megtalálni a helyüket. A miniszterelnök-helyettes

biztosította a diaszpóra magyarságát arról, hogy tagjai éljenek bárhol a világban, ha valami miatt egyszer bajba kerülnek, magyarként ellehetetlenül az életük, van egy ország, ahová mindig hazajöhetnek.

Ez az ország Magyarország, „ránk mindig számíthatnak” – hangsúlyozta Semjén Zsolt.

A tanácskozáson – úgy, mint a Magyar Állandó Értekezleten – levetítették Orbán Viktor miniszterelnök videoüzenetét.

Potápi Árpád János, a Miniszterelnökség nemzetpolitikai államtitkára elmondta: 90 tagszervezetet hívtak meg a diaszpóra tanács ülésére, közülük 83 szervezet képviselteti magát, 27 országból.

Kiemelte: tíz év alatt radikális váltás valósult meg a nemzetpolitikában, büszkék lehetnek az elért sikerekre. Egységes magyar nemzet jött létre – jelentette ki.

Kitért arra, hogy 250 hétvégi magyar iskolát tartanak számon világszerte, nekik évente találkozót tartanak. Beszámolt arról, hogy a diaszpóra ifjúsági szervezeteit is támogatják, valamint évente ezer diaszpórában élő magyar fiatal látogatását szervezik meg a Rákóczi Szövetség közreműködésével, és diaszpóra iskolatáborokat is tartanak. Nem csak a Kárpát-medencében újultak meg templomok, hanem a diaszpórában is templomokat, imaházakat építettek – ismertette.

A Kőrösi Csoma Sándor-programban részt vevő ösztöndíjasokat a járványhelyzet kialakulásakor nem rendelték haza, ők maguk, illetve az adott szervezetek döntöttek arról, érdemesebb-e a kiküldetési helyükön maradni, vagy otthonról, távmunkában látni el feladataikat. Fele-fele arányban maradtak, illetve jöttek haza – közölte.

Örömét fejezte ki, hogy a Miénk a város! programba a diaszpórából is sokan bekapcsolódtak.

Új lehetőségként említette a sárospataki református kollégium kezdeményezését egy diaszpóraosztály indításáról. Kitért a külügyi tárca diaszpóra felsőoktatási ösztöndíjprogramjára, amely több száz, diaszpórából érkező fiatalnak teszi majd lehetővé, hogy magyarországi felsőfokú oktatási intézményben tanuljon.

A nemzetpolitikai államtitkár a közelgő december 6-i romániai választásokról elmondta: a tét az, hogy a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) meg tudja-e őrizni pozícióját, illetve tud-e azon javítani a törvényhozásban. Számítanak a diaszpóra magyarságára is – mondta, és azt kérte, hogy akinek román okiratai vannak, szavazzon, és támogassa szavazatával az RMDSZ-t.

Potápi Árpád János értékelése szerint 2020-ban a járványhelyzet miatt nem gyengültek meg a magyar közösségek, és minden remény megvan rá, hogy megerősödve kerülnek ki a pandémiából. A diaszpóra magyarságának megerősítése legalább annyira fontos, mint a Kárpát-medence magyarságáé – hangsúlyozta, kiemelve: fontos, hogy a gyermekeik, unokáik is magyarok legyenek.

Egyhangúlag fogadta el mind a Magyar Állandó Értekezlet, mind a Magyar Diaszpóra Tanács a zárónyilatkozatokat

Semjén Zsolt kiemelte: a magyar politikai életben példátlan módon teljes konszenzus mellett hagyták jóvá a tanácskozásokat lezáró dokumentumokat, azokra az összes határon túli magyar politikai párt és a magyarországi parlamenti pártok is igent mondtak. A tanácskozás hangulatára is a konszenzuskeresés volt a jellemző – jelezte, hozzátéve: a két záródokumentumba az ellenzéki pártok javaslatait is beépítették.

Úgy fogalmazott: nem hiszi, hogy van a magyar politikának még olyan szegmense, ahol ilyen konszenzus van, mint a nemzetpolitikában.

A miniszterelnök-helyettes ugyanakkor megjegyezte: a Demokratikus Koalíció megkeresésük ellenére sem képviseltette magát az üléseken, immár „szokás szerint”.

Semjén Zsolt kitért arra, hogy Romániában december 6-án parlamenti választásokat tartanak. Létfontosságú, hogy a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) minél erősebben képviselhesse a magyar érdekeket a bukaresti parlamentben – mondta, hozzátéve, ez akkor lehetséges, ha nemcsak a Romániában, hanem a román állampolgárságú, diaszpórában élő szavazópolgárok is rá voksolnak.

Azt kérte a nem Románia területén élő erdélyi magyar, de román állampolgársággal rendelkező szavazóktól, hogy román okmányaikkal – útlevéllel, személyi igazolvánnyal – vegyenek részt a választáson. Menjenek el a konzulátusra, nagykövetségre és adják le szavazatukat az RMDSZ-re! – biztatott.

Akkor fogja az RMDSZ a magyar értékeket, érdekeket hatékonyan képviselni, ha a szavazóbázis ott áll mögötte – jelentette ki Semjén Zsolt, aki hangsúlyozta: minden voksra szükség van.

A zárónyilatkozatokat Potápi Árpád János, a Miniszterelnökség nemzetpolitikai államtitkára ismertette. A Máért által elfogadott dokumentumban, utalva a trianoni békediktátum százéves évfordulójára, úgy fogalmaznak: nincs a világnak egyetlen nemzete sem, amely kibírta volna azt a száz évet, amely „mögöttünk, magyarok mögött áll. Bebizonyítottuk, hogy összenő, ami összetartozik: a magyar nemzet a szétszakítottság és a huszadik század minden megpróbáltatása ellenére megmaradt és cselekvőn őrzi összetartozásba vetett hitét” – áll a zárónyilatkozatban.

Kitértek arra: az elmúlt tíz évben mindent megtettek, hogy a külhoni magyarok közjogilag is újra a magyar nemzet részévé válhassanak.

A választójog megadásával a magyarság közösen dönt a nemzet sorsát érintő legfontosabb kérdésekben

– idézte a dokumentumot az államtitkár.

A zárónyilatkozatban felhívták a figyelmet arra is, hogy fontos az erős magyar érdekképviselet. A következő megmérettetés a december 6-i romániai parlamenti választás.

Magyarnak lenni a Kárpát-medencében hátrány helyett újra előny, a magyar név megint méltóvá vált régi nagy híréhez – összegeztek, és arra buzdítottak minden magyart a Kárpát-medencében, hogy magyar nemzetiségét és magyar anyanyelvét a jövőre több országban is esedékes népszámlálás során „bátran és büszkén” vallja meg.

„A magyarság számára vesztes huszadik század után”, a huszonegyedik században a közép-európai népekkel együttműködve, „egy önbecsülését visszanyert, keresztény-nemzeti értékeit tisztelő és megőrző nemzet tagjaiként úgy határozunk, hogy

2021 a nemzeti újrakezdés éve lesz”

– olvasható a dokumentumban.

A diaszpóratanács a zárónyilatkozatban azt hangsúlyozta: az elmúlt tíz évben közös erővel újraegyesítették a magyar nemzetet. A kedvezményes honosítást kihasználva a diaszpóra polgárai is újra magyar állampolgárokká válthattak. A választójog megadásával pedig a diaszpóra magyarsága is részt tud venni a Magyarországot érintő legfontosabb döntések meghozatalában.

„A magyarság immáron világnemzet” – állapították meg, és kitértek arra is: a tanács tagjai aktívan kiállnak a Kárpát-medencei magyarság védelméért. Egyetlen magyar sincs egyedül, éljen akár a Kárpát-medencében, akár a diaszpórában.

A zárónyilatkozat szerint a tanács szintén elfogadta, hogy 2021 a nemzeti újrakezdés éve legyen.

Borítókép: Semjén Zsolt nemzetpolitikáért felelős miniszterelnök-helyettes beszél a világban szétszórtságban élő magyarság szervezeteit tömörítő Magyar Diaszpóra Tanács plenáris ülésének szünetében tartott sajtótájékoztatón a fővárosi Várkert Bazárban 2019. november 14-én
Forrás: baon
Kiderült, mikortól vezethetik be a vakcinaútlevelet
Budai Gyula Fekete-Győréknek: Jó lenne, ha egy kicsit kussolnának
Meghalt Sas József
Új biznisz: Szállítmányozási céget alapított Rogán Cecília
Aldi: az áruházvezetők kezdő bére bruttó 600 ezer forint lett
Fidesz: egy baloldali elemző elárulta: azt szeretnék, hogy minél hosszabb ideig tartson a járvány
A Kormányzati Tájékoztatási Központ elárulta mi lesz ha Brüsszel nem szállít elég gyorsan vakcinát
Kásler orvos-miniszterként elítéli az üzleti vagy éppen politikai érdekből történő félelemkeltést
Menczer: Európa Kínában áll sorban a vakcináért
Egy orvos tíz napja az oltás után
Szlovákiában hamarosan munkába és postára se lehet menni negatív teszt nélkül
Az elmúlt két évben 13 alkalommal jelezte a magyar kormánynak az ENSZ, hogy szerintük jogsértés történt
Dr. Szlávik: Felesleges különbséget tenni az oltások közt, hisz mindegyik ugyanazt tudja
Vajna Timiről az ismerőse: Sokan csak a gyönyörű képeket látják pedig....
Botrány: Az EU köszöni, nem kér a kínai vakcinából
Németh Szilárd burkolt hazaárulózással és leplezetlen románozással felelt...
Itt a hivatalos válasz: alaptörvény-ellenes-e a Paks 2 titkosítása
Elképesztő látvány az Óbudán porig égett busz
Kihívták egy futóversenyre Németh Szilárdot
Mi történt? - Nem sokkal adás előtt Puskás Peti váratlanul lemondta a műsorvezetést
140 milliót kapott a Rogán Cecília-féle sportrendezvény az állami lottócégtől
Németország: Engedményeket kellene adni azoknak, akik már beoltatták magukat
A fél világ figyeli mi fog történni: Megérkezett Moszkvába Navalnij
Ausztria lépett: kötelező az FFP2 maszk
Fidesz: Gyurcsány Ferenc és pártja a magyar emberek életét veszélyezteti, amikor az oltás ellen buzdít!
Íme Orbán levelének a részletei: "országaink kiemelkedő gazdasági sikerei..."
Menczer Tamás: a kínai és az orosz vakcina rossz irányba semmiképpen nem befolyásolja az oltási kedvet
Deutsch Tamás: a magyar járványügyi védekezésről elismerően beszél az európai baloldal
Szilágyi inkább megvárná, míg Orbán Viktor is beadatja magának a kínai vakcinát
Müller Cecília szerint nem változik az oltási rend attól, hogy a Pfizer kevesebb vakcinát szállít Európába
RTL: Korábban saját magát bízta meg egy uniós projekt irányításával az EMMI új államtitkára
Szlovákiában történik valami
Kiderült, mikortól vezethetik be a vakcinaútlevelet
Renátó lett a Való Világ szériák történetének valaha volt legnagyobb vesztese
Gyurcsány Ferenc ezzel a vakcinával oltatja be magát
Budai Gyula Fekete-Győréknek: Jó lenne, ha egy kicsit kussolnának
Megnézték a kínai vakcina gyártását a magyar szakértők
Baj van: Már megint leállt Paks 2 belarusz testvére
Deutsch szerint az európai baloldal már elismeri a magyar járványügyi védekezést
Meghalt Sas József
Tavaly már 200 ezer külföldi élt tartósan Magyarországon
Rejtett kamera és mikrofon: lecsap a hálapénzkommandó
Szijjártó szerint Brüsszel tehet róla, hogy még mindig vannak korlátozások
Fidesz: A baloldal csak kamuzásra és hergelésre képes az oltás kapcsán is
Dopeman elárulta, mennyit fizet neki a Fidesz, miután betámadták az Orbán miatt
Botrány: Kárász Róbert ellopott fotóival csaltak ki pénzt nőktől egy német társkeresőn