Budapest     2021-01-28   Csatlakozz hozzánk facebookon
Orbán Gáspárt a brit elit akadémiára küldi a Honvédelmi Minisztérium - Kadétonként közel negyven millió forintba kerülhet 
Kadétonként közel negyven millió forintba kerülhet a brit katonai elit iskola, a Sandhurst Royal Military Academy (RMAS) kilenc hónapos kurzusa, amelyet a kormányfő fia, Orbán Gáspár is elvégzett két másik magyarral együtt 2019 szeptembere után, a Honvédelmi Minisztérium ösztöndíjasaként.

Alig két hónappal azután, hogy Orbán Gáspár letette az esküt és hivatásos katonává vált, máris megkezdhette tanulmányait a brit katonai elit iskolában. A 9 hónapos tanmenetet rajta kívül a Honvédelmi Minisztérium (HM) két másik ösztöndíjasa kezdte el. Orbán Viktor fia az adatok alapján december 11-én végzett. Ez onnan tudható, hogy az akadémia minden évben háromszor tart egy ceremóniát a végzettek számára „Sovereign's Parade” néven, a ceremóniák után pedig megjelentetik a végzettek névsorát a Daily Telegraph című napilapban. A január 1-i számban, melyben a december 11-i ceremóniáról számolnak be, Orbán Gáspár is szerepel.

A 28 éves Orbán Gáspár katonai pályafutása 2019-ben kezdődött, amikor egy hathetes alapkiképzésen vett részt a szolnoki MH 2. vitéz Bertalan Árpád Különleges Rendeltetésű Dandár kiképző századánál. Az év júniusában tette le az esküjét és vált szerződéses katonává.

Először a Népszava adott hírt arról, hogy az intézményben fejezte be a kurzust 2020 májusában három magyar állampolgár – ezt az Egyesült Királyság budapesti nagykövetségén keresztül a brit védelmi minisztérium is megerősítette. A lapnak ezt a HM is elismerte, annyit közölve, hogy a „képzésre a magyar katonák közül bárki jelentkezhetett, akinek ilyen törekvései voltak, és alkalmasnak tartotta magát, hogy a képzésen részt vegyen. A jelentkezők közül az állományilletékes parancsnok az elvégzett szakmai munka, kiképzési eredmény, és a tiszti attitűd összesített értékelései alapján választotta ki a résztvevőket”. A HM szerint a kurzus összege pedig attól függ, hogy a hallgató milyen rendfokozatú és a tanulmány során pontosan milyen kiképzésben vesz részt.

A tájékoztatás szerint a koronavírus miatt az intézmény minden hallgatójának meg kellett szakítania a tanulmányait, így a három magyar is hazautazott. Ez lehet a magyarázata annak, hogy Orbán valójában csak decemberben végzett, bár a kurzus kezdete alapján ez már hónapokkal előbb megtörténhetett volna.

Az ügyben közvetítőn és közvetlenül írásban is Orbán Gáspárhoz fordultunk, de a kormányfő fia nem reagált megkeresésünkre.

Többször érdeklődtünk a Honvédelmi Minisztériumnál, a Miniszterelnökségen, és a Sandhurs Királyi Katonai Akadémiánál is, de mindeddig nem érkezett válasz. A budapesti brit nagykövetség csak általánosságban válaszolt.

Videoton, Felcsút, Felház, ELTE, honvédség, Sandhurst

Hogy az öt gyermekes kormányfő egyetlen fia katonai pályára lép, a kívülállók számára váratlan lehetett. Futballistának készült, a Videoton FC neveltje volt, az NB II-ben 2010 őszén játszott először -csereként az utolsó négy percben. 2011-ben a Videoton FC-től profi szerződést kapott, majd az apja közreműködésével létrejött felcsúti Puskás Akadémiához került, ahonnan a Videoton második számú, az NB III-ban játszó csapatában is megfordult. A középpályás játékos az NB I-ben 2014 márciusában mutatkozott be a felcsúti csapat színeiben, – a Honvéd elleni 4-0-s hátránynál állhatott be az utolsó 12 percre – de egy hónappal később – két 12 NB II-es és két NB I-es mérkőzésen való részvétellel a háta mögött – kiújuló sérülése miatt végleg elhagyta a profi futballt.

Még abban az évben az Empower a Child keresztény karitatív szervezettel Ugandába utazott, ahol gyerekeket tanított meg futballozni. Saját bevallása szerint ekkor vált igazi hívővé. „Afrikában találkoztam Jézus Krisztussal úgy, ahogy azóta ismerem őt” – mondta erről később a Golgota rádiónak.

Hazatérte után – társaival megalapította a Felház keresztény mozgalmat, amely a Körcsarnokban, a MOM Sportban is tartott rendezvényeket. „Nem hiszem, hogy az embereknek az különleges és izgalmas, hogy valaki egy egyedüli pozíciót betöltőjének a fia…Annyira csodálatos isten gyermekének lenni, hogy ilyenkor mindig meglep, hogy a miniszterelnök gyermekének lenni, az miért olyan érdekes” – mondta az Indexnek még 2018-ban.

Három és fél év után, 2019 márciusában a mozgalom befejezte működését, azzal, hogy a keretein belül elindult missziós tevékenységek már a Felház nélkül is folytatódhatnak.

Mindeközben Orbán Gáspár az ELTE Állam- és Jogtudományi Karára járt, amelyet 2018-ban végzett el. A jogi pálya helyett azonban jött a katonai, esküjét 2019 nyarán tette le. Alig két hónappal később pedig már meg is kezdhette a Sandhurst Királyi Katonai Akadémián tanulmányait két magyar társával, a HM ösztöndíjasaként.

Orbán Viktor fiát már a kurzus után, 2020. augusztus. 20-án avatták tisztté az ünnepnapon szokásos Kossuth téri tisztavató ünnepségen.

Királyok, hercegek, diktátorok, kormányfők a tablón

A két, 1741-ben és 1801-ben alapított intézményből 1947-ben összevont katonai akadémia nem csak a brit hadsereg tisztképzésének központja, de fontos eszköze a brit katonai, diplomáciai kapcsolatépítésnek, miután számos külföldi – az európaiak mellett számottevő közel-keleti – politikus járta meg a 44 hetes kurzust. Ennek a díja – egy 2015-ös adat szerint – fejenként 93 ezer font, jelenlegi árfolyamon több mint 37 millió forint.

Henri, luxemburgi nagyherceg, Alajos, Liechtenstein trónörököse, Hamad, bahreini király, II. Abdullah, Jordánia királya, Kuvait több sejkje, kormánytagja, emírje, Katar jelenlegi emírje, Tamim, az Egyesült Arab Emirátusok több sejkje – csak néhányan azok közül a ma is aktív vezetők közül, akik az elmúlt évtizedekben a Sandhurst Királyi Katonai Akadémián végeztek.

Rajtuk kívül számos néhai államfő és uralkodó, esetleg diktátor végzett az iskolában Bruneitől Thaiföldön, Nigérián át Nicaraguáig. (A mendemondák szerint Moammar Kadhafi is tanult itt, az RMAS azonban visszautasítja, hogy a Líbiát 2011-es haláláig vezető diktátor valaha járt volna az intézményben.)

Ide járt II. Erzsébet két unokája, Vilmos és Harry herceg is. Brit kormányfőt csak egyet tud felmutatni az iskola, igaz, ő a 20. század meghatározó politikusa volt: Winston Churchill. Mellesleg ide járt Ian Fleming is, bár a James Bond alakját megteremtő író nem fejezte be a kurzust.

Az intézmény elsősorban vezetőképzőként működik – igaz, ez a külföldi hallgatók esetében azért is kézenfekvő, mert jellemzően eleve olyan otthoni háttérrel rendelkeznek, amelyből egyenes út vezet a vezetői posztra – lásd az európai és közel-keleti arisztokrata névsort.

Az RMAS rövidebb, kihelyezett kurzusokat is tart, 2016-ban Budapesten egyhetes konfliktuskezelő oktatást tartott az intézmény két előadója. „A képzés célja, hogy a résztvevők a nemzetközi konfliktuskezelés kulcsfogalmait egy új nézőpontból is megismerhessék. Több szemszögből vizsgáltak krízis és konfliktushelyzetekre adható válaszokat, beleértve a megelőzést és a közbelépést” – áll a brit nagykövetség akkori Facebook-bejegyzésében.

Katonai soft power

A 19. században sem volt mellékes, de a brit gyarmatbirodalom II. világháború utáni fokozatos megszűnésével a RMAS a katonai képzésen túl egyre inkább afféle diplomáciai kapcsolatépítő intézményként is szolgált – a szovjet blokkban, és a posztszovjet térségben részben még ma is ilyesfajta feladatot tölt be a diplomatákat, újságírókat képző moszkvai MGIMO -, hiszen az intézményből kikerült külföldiek általában katonai, diplomáciai vezető pozíciókat töltöttek be.

A brit diplomácia így olyan döntéshozókkal tárgyalhatott, akiknek személyes informális kapcsolataik is voltak az Egyesült Királysággal. „A bahreini király mindig is nagyszerű helynek tartotta Sandhurstöt” – mondta a BBC-nek Peter Sincock. Az egykori katonai diplomata – aki Szaúd-Arábiában brit védelmi attaséként is szolgált – úgy véli, ezek a személyes kötődések jól jöhetnek például, amikor egy hadiipari üzletet kell nyélbe ütni.

Ez persze nem mindig ír mindent felül, David Cameron például 2013-ban hiába lobbizott az Egyesült Arab Emirátusoknál a Typhoon vadászgépek megvételéért. A szoros – egyesek szerint már kellemetlenül szoros – kapcsolat azonban így is megvan az emírséggel: néhány éve 15 millió fontot adott az Öböl-menti állam az iskola egyik új szárnyának felépítésére, amelyet végül az emírség egykori vezetőjéről, Zajedről neveztek el.

Az Egyesült Arab Emirátusok költséges londoni ingatlanbefektetéseit is részben ennek a kötődésnek lehet betudni. De jól jöhet az is, hogy Egyiptomban az arab tavasz utáni választásokkal hatalomra került mérsékelt iszlamista Mohamed Morszit a hatalmától megfosztó Abdel Fatah asz-Sziszi egyik bizalmas tanácsadója Mohamed Ali ezredes, aki maga is az RMAS-ban végzett.

„Husszein jordán király temetésén látta Tony Blair, hogy a brunei, ománi szultánnal, a bahreiniekkel és a szaúdiakkal beszélgetek” – mesélte a BBC-nek Arthur Denaro vezérőrnagy egy 1999-es élményét. A brit kormányfő csodálkozva kérdezte Denarótól, honnan ismeri ezeket az embereket. A közel-keleti tanácsadó válasza egyszerű volt: „Mind a Sandhurstbe jártak.”

Forrás: telex
Ez is érdekelhet:
                             
Ezek érdekelték olvasóinkat leginkább
Szijjártó megszólalt a durva fenyegető levélről - már úton van Kijevbe
„Könyörögj az életedért!” – Trágyát tömtek a szájába, verték, közben a nő telefonnal videózta
„Turkáltak a zoknik és a bugyik között” – Túlkapás volt a razzia Lajcsi ügyvédje szerint
Ítélet: Sümeg fideszes városvezetése törvénytelenül használt fel 118 millió EU-s közpénzt
Sümeg polgármestere hiába támadta meg az általa vezetett önkormányzat ellen hozott jogerős ítéletet, miszerint súlyos törvénysértések mellett használták fel az EU-s forrásból szárm...
  
Mi jöhet még? - Bombariadó az üzemben, ahol a vakcinát is gyártják
Bombariadó miatt kellett kiüríteni egy, a walesi Wrexham közelében található gyárat, ahol jelenleg az AstraZeneca és az Oxfordi Egyetem által kifejlesztett vakcinát gyártják – írja a ...
  
Összeszedték az 5 legkeményebb dolgot, amit Schobert Norbi valaha mondott
A fitneszguru több olyan dolgot is állított már az elmúlt időszakban, ami sokaknál kiverte a biztosítékot. Legutóbb épp egy szerinte is erős hasonlattal élt, amikor az elhízással kapcso...
  
Nem ösztöndíjat kapott Orbán Gáspár a brit elit akadémiára, hanem tanulmányi szerződéssel támogatták
„Megerősítjük, hogy a három magyar állampolgár közül az egyik személy a miniszterelnök fia, Orbán Gáspár volt. Ugyanakkor cáfoljuk, hogy a képzésen résztvevők HM ösztöndíjaskén...
  
Óriási botrány: Varga Judit azt ígéri, visszafizeti a csokot, ha...
Az igazságügyi minisztérium szerint közbejött a budapesti munka, ezért nem tudnak Balatonhenyén élni.Varga Judit igazságügyi miniszter falusi csok-támogatás igénybevételével épített ...
  
Tállai: Tavaly nem volt, idén újra lehet nyugdíjprémium
Február 12-én kezdi meg a 13. havi nyugdíj (első részletének) kifizetését az államkincstár, külön juttatásként nagyjából 2,5 millió, nyugdíjban és nyugdíjszerű ellátásban része...
  
Úgy emelkedett a minimálbér, hogy az értéke csökkent
Hétfőn derült ki, hogy mennyi lesz 2021-ben (februártól) a minimálbér Magyarországon. A legalacsonyabb szintje nettó 111 300 forint lesz (bruttó 167 400 forint). A minimálbér tavalyhoz ké...
  
Történik valami - Kivonul Magyarországról az uniós határőrizeti szerv
A Frontex úgy látja: ha továbbra is részt venne a magyarországi határvédelmi tevékenységekben, akkor azt kockáztatná, hogy egy uniós joggal ellentétes gyakorlat részese lenne.A Frontex f...
  
Annyi pénzt kapott a haveri cég tavaly, amennyiért egy átlag magyar 20 ezer évig dolgozik
Csak plakátkampányokra több mint 30 milliárd forintot kaptak Balásy Gyula cégei.Rogán Antal által felügyelt Nemzeti Kommunikációs Hivatal tavaly 58,6 milliárd forint értékben adott megre...
  
Éveken át terrorizálta a családját egy férfi Vas megyében - elképesztő dolgokkal fenyegette
A Szombathelyi Járási Ügyészség továbbá kiskorú veszélyeztetésének bűntette és kapcsolati erőszak bűntette miatt emelt vádat az ellen a férfi ellen, aki éveken át terrorizálta a cs...
  
A felcsúti akadémia lesz a labdarúgás módszertani központja
A felcsúti Puskás Ferenc Labdarúgó Akadémia lesz a sportág módszertani központja. A pályáztatásba a szakszövetséget nem vonták be, a pályáztatás nem volt nyilvános – adta hírül a...
  
Lázár János: Az irányt tekintve orbánabb vagyok Orbánnál
A célokban nem, legfeljebb az eszközökben tér el a véleménye Orbán Viktorétól, mondta Lázár János egykori miniszter a 24.hu-nak. Példaként a vasárnapi boltzárt idézte, amiben szerinte...
  
Hogyan vehetett fel Varga Judit igazságügyi miniszter tízmilliós csoktámogatást a nyaralójára?
Trükközött a Varga Judit–Magyar Péter házaspár a csokkal, vagy valóban életvitelszerűen Balatonhenyén terveztek élni? Ha ez ma már nem reális, vajon vissza fogják fizetni az á...
  
Hét gyerek, csecsemő is a sérültek között: mentőhelikopter az M7-esnél történt tömegbalesethez
Tízen sérültek meg az M1 és az M7-es autópálya budapesti bevezető szakaszán kedd reggel történt balesetben. Az Egér útnál három autó ütközött össze, több kilométeres a torlódás ...
  
Elképesztő videót posztolt a rendőrség - kerítés mellett sétáló elfogott migráns csoport
A Nyíregyházi Rendőrkapitányság Baktalórántházi, Nagykállói, és a Balkányi Rendőrőrseinek munkatársai lakossági bejelentést követően elfogtak tizennyolc határsértőt 2021. január...
  
Százezres lenyúlást kaptak karácsonyra egy magyar webshop vásárlói
A videójáték konzolok legújabb generációi decemberben kerültek a boltokba. A Microsoftnak és a Sonynak is olyan jól sikerült az indulás, hogy világszerte szinte mindenhol azonnal elfogytak...
  
Azt ígérte, leveszi a rontást, és ezért a nevére írattak egy 25 milliós lakást
Hiszékeny idős embereket csapott be egy kiskunfélegyházi nő, aki ellen most emelt vádat az ügyészség.A csaló bűnlajstroma igen hosszú, de a módszer minden esetben ugyanaz volt: áldozatai...
  
Megfenyegették Szijjártót - „Ha a miniszteretek Ukrajnába jön, magyar vér fog folyni”
Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter szerdai hivatalos kijevi látogatásának előestéjén, kedden vérontással fenyegető, „Ukrajnai hazafiak” aláírással ellátott levele...
  
Gulyás: Magyarország ma képes megvédeni a magyar zsidóságot, ugyanakkor a kormány érzékeli az új antiszemitizmus erősödését a világban
Magyarország ma képes megvédeni a magyar zsidóságot, a kormány védi az emberi méltóságot, biztosítja a vallásszabadságot, és támogatja a magyar zsidóságot kulturális identitásának ...
  
Amíg a baloldal üres politikai akciókkal van elfoglalva, a kormány a védekezéssel és a vakcinabeszerzéssel
Amíg a baloldal üres politikai akciókkal van elfoglalva, a kormány a védekezéssel és a vakcinabeszerzésselAmíg a baloldal üres politikai akciókkal, kamuvideókkal, a védekezés akadályoz...
  
Bakondi az M1-en: az ingyenes vakcina is ösztönzi az illegális migrációt
A koronavírus-járvány és az ingyenes vakcina is ösztönzi az illegális migrációt - mondta a miniszterelnök belbiztonsági főtanácsadója szerdán az M1 aktuális csatornán.Bakondi György ...
  
Öngyilkosságot kísérelt meg a fiatal magyar sztár - megrázó részleteket mesélt
A nyíregyházi Laskai Lili, azaz Lil G nevét nagyjából három évvel ezelőtt ismerhette meg az internet népe, akkor debütált ugyanis YouTube-on a Nemazalánnyal elkövetett, immár 32 millió ...
  
Fideszes politikus ellenőrzi az uniós rendőrséget
Az Európai Néppárt (EPP) Hidvéghi Balázst, a Fidesz európai parlamenti képviselőjét delegálta a Bűnüldözési Együttműködés Európai Uniós Ügynöksége (Europol) ellenőrzésért fel...
  
„Az elnök rajta fogja tartani a szemét Magyarországon” - kemény dolgok várnak Orbánra
Joe Biden mély szeretete a magyarok iránt jóval több az egyszerű érdeklődésnél, vagy felületes ismeretségnél – mondta a Blikknek Katrina Lantos Swett, Tom Lantos néhai amerikai kongress...
  
Teherautó hajtott egy családi ház kertjébe
Egy családi ház kertjébe hajtott be egy teherautó Nagykovácsiban. A baleset a Bánya utcában történt, ahová a fővárosi és nagykovácsi önkéntes tűzoltók is kivonultak.A balesetben egy ...
  
Fideszes politikus ellenőrzi az uniós rendőrséget
Az Európai Néppárt (EPP) Hidvéghi Balázst, a Fidesz európai parlamenti képviselőjét delegálta a Bűnüldözési Együttműködés Európai Uniós Ügynöksége (Europol) ellenőrzésért fel...
  
Az állam átvette a trieszti kikötőt - de van egy kis gubanc
Ám az még jó ideig nem használható érdemben.Lezárult a magyar állam trieszti kikötői tulajdonszerzése, ezt a külügyminisztérium is megerősítette a HVG-nek.A terület egyelőre igazi ro...
  
83 ember kerül az utcára - nagy múltú Zalaegerszegi gyár zár be
A francia tulajdonos szerint évek óta veszteségesen termelt az elavult gépparkú üzem, mert már nem kell a vevőknek az ementáli.Bezárja zalaegerszegi sajtüzemét a Savencia Fromage & Dairy H...
  
Lepusztuló budapesti épületeikhez ragaszkodnak az oroszok
Állaguk egyre romlik, de az oroszok valamiért mégis ragaszkodnak hozzájuk. Különös bennük, hogy a telkek a magyar állam tulajdonában vannak.A rendszerváltás után harminc évvel is hemzseg...
  
THE HUNGARIAN TIMES Impresszum / Sütik
TheTimes
Orbán Gáspárt a brit elit akadémiára küldi a Honvédelmi Minisztérium - Kadétonként közel negyven millió forintba kerülhet
Kadétonként közel negyven millió forintba kerülhet a brit katonai elit iskola, a Sandhurst Royal Military Academy (RMAS) kilenc hónapos kurzusa, amelyet a kormányfő fia, Orbán Gáspár is elvégzett két másik magyarral együtt 2019 szeptembere után, a Honvédelmi Minisztérium ösztöndíjasaként.

Alig két hónappal azután, hogy Orbán Gáspár letette az esküt és hivatásos katonává vált, máris megkezdhette tanulmányait a brit katonai elit iskolában. A 9 hónapos tanmenetet rajta kívül a Honvédelmi Minisztérium (HM) két másik ösztöndíjasa kezdte el. Orbán Viktor fia az adatok alapján december 11-én végzett. Ez onnan tudható, hogy az akadémia minden évben háromszor tart egy ceremóniát a végzettek számára „Sovereign's Parade” néven, a ceremóniák után pedig megjelentetik a végzettek névsorát a Daily Telegraph című napilapban. A január 1-i számban, melyben a december 11-i ceremóniáról számolnak be, Orbán Gáspár is szerepel.

A 28 éves Orbán Gáspár katonai pályafutása 2019-ben kezdődött, amikor egy hathetes alapkiképzésen vett részt a szolnoki MH 2. vitéz Bertalan Árpád Különleges Rendeltetésű Dandár kiképző századánál. Az év júniusában tette le az esküjét és vált szerződéses katonává.

Először a Népszava adott hírt arról, hogy az intézményben fejezte be a kurzust 2020 májusában három magyar állampolgár – ezt az Egyesült Királyság budapesti nagykövetségén keresztül a brit védelmi minisztérium is megerősítette. A lapnak ezt a HM is elismerte, annyit közölve, hogy a „képzésre a magyar katonák közül bárki jelentkezhetett, akinek ilyen törekvései voltak, és alkalmasnak tartotta magát, hogy a képzésen részt vegyen. A jelentkezők közül az állományilletékes parancsnok az elvégzett szakmai munka, kiképzési eredmény, és a tiszti attitűd összesített értékelései alapján választotta ki a résztvevőket”. A HM szerint a kurzus összege pedig attól függ, hogy a hallgató milyen rendfokozatú és a tanulmány során pontosan milyen kiképzésben vesz részt.

A tájékoztatás szerint a koronavírus miatt az intézmény minden hallgatójának meg kellett szakítania a tanulmányait, így a három magyar is hazautazott. Ez lehet a magyarázata annak, hogy Orbán valójában csak decemberben végzett, bár a kurzus kezdete alapján ez már hónapokkal előbb megtörténhetett volna.

Az ügyben közvetítőn és közvetlenül írásban is Orbán Gáspárhoz fordultunk, de a kormányfő fia nem reagált megkeresésünkre.

Többször érdeklődtünk a Honvédelmi Minisztériumnál, a Miniszterelnökségen, és a Sandhurs Királyi Katonai Akadémiánál is, de mindeddig nem érkezett válasz. A budapesti brit nagykövetség csak általánosságban válaszolt.

Videoton, Felcsút, Felház, ELTE, honvédség, Sandhurst

Hogy az öt gyermekes kormányfő egyetlen fia katonai pályára lép, a kívülállók számára váratlan lehetett. Futballistának készült, a Videoton FC neveltje volt, az NB II-ben 2010 őszén játszott először -csereként az utolsó négy percben. 2011-ben a Videoton FC-től profi szerződést kapott, majd az apja közreműködésével létrejött felcsúti Puskás Akadémiához került, ahonnan a Videoton második számú, az NB III-ban játszó csapatában is megfordult. A középpályás játékos az NB I-ben 2014 márciusában mutatkozott be a felcsúti csapat színeiben, – a Honvéd elleni 4-0-s hátránynál állhatott be az utolsó 12 percre – de egy hónappal később – két 12 NB II-es és két NB I-es mérkőzésen való részvétellel a háta mögött – kiújuló sérülése miatt végleg elhagyta a profi futballt.

Még abban az évben az Empower a Child keresztény karitatív szervezettel Ugandába utazott, ahol gyerekeket tanított meg futballozni. Saját bevallása szerint ekkor vált igazi hívővé. „Afrikában találkoztam Jézus Krisztussal úgy, ahogy azóta ismerem őt” – mondta erről később a Golgota rádiónak.

Hazatérte után – társaival megalapította a Felház keresztény mozgalmat, amely a Körcsarnokban, a MOM Sportban is tartott rendezvényeket. „Nem hiszem, hogy az embereknek az különleges és izgalmas, hogy valaki egy egyedüli pozíciót betöltőjének a fia…Annyira csodálatos isten gyermekének lenni, hogy ilyenkor mindig meglep, hogy a miniszterelnök gyermekének lenni, az miért olyan érdekes” – mondta az Indexnek még 2018-ban.

Három és fél év után, 2019 márciusában a mozgalom befejezte működését, azzal, hogy a keretein belül elindult missziós tevékenységek már a Felház nélkül is folytatódhatnak.

Mindeközben Orbán Gáspár az ELTE Állam- és Jogtudományi Karára járt, amelyet 2018-ban végzett el. A jogi pálya helyett azonban jött a katonai, esküjét 2019 nyarán tette le. Alig két hónappal később pedig már meg is kezdhette a Sandhurst Királyi Katonai Akadémián tanulmányait két magyar társával, a HM ösztöndíjasaként.

Orbán Viktor fiát már a kurzus után, 2020. augusztus. 20-án avatták tisztté az ünnepnapon szokásos Kossuth téri tisztavató ünnepségen.

Királyok, hercegek, diktátorok, kormányfők a tablón

A két, 1741-ben és 1801-ben alapított intézményből 1947-ben összevont katonai akadémia nem csak a brit hadsereg tisztképzésének központja, de fontos eszköze a brit katonai, diplomáciai kapcsolatépítésnek, miután számos külföldi – az európaiak mellett számottevő közel-keleti – politikus járta meg a 44 hetes kurzust. Ennek a díja – egy 2015-ös adat szerint – fejenként 93 ezer font, jelenlegi árfolyamon több mint 37 millió forint.

Henri, luxemburgi nagyherceg, Alajos, Liechtenstein trónörököse, Hamad, bahreini király, II. Abdullah, Jordánia királya, Kuvait több sejkje, kormánytagja, emírje, Katar jelenlegi emírje, Tamim, az Egyesült Arab Emirátusok több sejkje – csak néhányan azok közül a ma is aktív vezetők közül, akik az elmúlt évtizedekben a Sandhurst Királyi Katonai Akadémián végeztek.

Rajtuk kívül számos néhai államfő és uralkodó, esetleg diktátor végzett az iskolában Bruneitől Thaiföldön, Nigérián át Nicaraguáig. (A mendemondák szerint Moammar Kadhafi is tanult itt, az RMAS azonban visszautasítja, hogy a Líbiát 2011-es haláláig vezető diktátor valaha járt volna az intézményben.)

Ide járt II. Erzsébet két unokája, Vilmos és Harry herceg is. Brit kormányfőt csak egyet tud felmutatni az iskola, igaz, ő a 20. század meghatározó politikusa volt: Winston Churchill. Mellesleg ide járt Ian Fleming is, bár a James Bond alakját megteremtő író nem fejezte be a kurzust.

Az intézmény elsősorban vezetőképzőként működik – igaz, ez a külföldi hallgatók esetében azért is kézenfekvő, mert jellemzően eleve olyan otthoni háttérrel rendelkeznek, amelyből egyenes út vezet a vezetői posztra – lásd az európai és közel-keleti arisztokrata névsort.

Az RMAS rövidebb, kihelyezett kurzusokat is tart, 2016-ban Budapesten egyhetes konfliktuskezelő oktatást tartott az intézmény két előadója. „A képzés célja, hogy a résztvevők a nemzetközi konfliktuskezelés kulcsfogalmait egy új nézőpontból is megismerhessék. Több szemszögből vizsgáltak krízis és konfliktushelyzetekre adható válaszokat, beleértve a megelőzést és a közbelépést” – áll a brit nagykövetség akkori Facebook-bejegyzésében.

Katonai soft power

A 19. században sem volt mellékes, de a brit gyarmatbirodalom II. világháború utáni fokozatos megszűnésével a RMAS a katonai képzésen túl egyre inkább afféle diplomáciai kapcsolatépítő intézményként is szolgált – a szovjet blokkban, és a posztszovjet térségben részben még ma is ilyesfajta feladatot tölt be a diplomatákat, újságírókat képző moszkvai MGIMO -, hiszen az intézményből kikerült külföldiek általában katonai, diplomáciai vezető pozíciókat töltöttek be.

A brit diplomácia így olyan döntéshozókkal tárgyalhatott, akiknek személyes informális kapcsolataik is voltak az Egyesült Királysággal. „A bahreini király mindig is nagyszerű helynek tartotta Sandhurstöt” – mondta a BBC-nek Peter Sincock. Az egykori katonai diplomata – aki Szaúd-Arábiában brit védelmi attaséként is szolgált – úgy véli, ezek a személyes kötődések jól jöhetnek például, amikor egy hadiipari üzletet kell nyélbe ütni.

Ez persze nem mindig ír mindent felül, David Cameron például 2013-ban hiába lobbizott az Egyesült Arab Emirátusoknál a Typhoon vadászgépek megvételéért. A szoros – egyesek szerint már kellemetlenül szoros – kapcsolat azonban így is megvan az emírséggel: néhány éve 15 millió fontot adott az Öböl-menti állam az iskola egyik új szárnyának felépítésére, amelyet végül az emírség egykori vezetőjéről, Zajedről neveztek el.

Az Egyesült Arab Emirátusok költséges londoni ingatlanbefektetéseit is részben ennek a kötődésnek lehet betudni. De jól jöhet az is, hogy Egyiptomban az arab tavasz utáni választásokkal hatalomra került mérsékelt iszlamista Mohamed Morszit a hatalmától megfosztó Abdel Fatah asz-Sziszi egyik bizalmas tanácsadója Mohamed Ali ezredes, aki maga is az RMAS-ban végzett.

„Husszein jordán király temetésén látta Tony Blair, hogy a brunei, ománi szultánnal, a bahreiniekkel és a szaúdiakkal beszélgetek” – mesélte a BBC-nek Arthur Denaro vezérőrnagy egy 1999-es élményét. A brit kormányfő csodálkozva kérdezte Denarótól, honnan ismeri ezeket az embereket. A közel-keleti tanácsadó válasza egyszerű volt: „Mind a Sandhurstbe jártak.”

Forrás: telex
Szijjártó megszólalt a durva fenyegető levélről - már úton van Kijevbe
„Könyörögj az életedért!” – Trágyát tömtek a szájába, verték, közben a nő telefonnal videózta
„Turkáltak a zoknik és a bugyik között” – Túlkapás volt a razzia Lajcsi ügyvédje szerint
„100 ezer a tarifám” – 2 évet és 3 millió forint pénzbírságot kapott a hálapénzt követelő budapesti orvos
Ítélet: Sümeg fideszes városvezetése törvénytelenül használt fel 118 millió EU-s közpénzt
Mi jöhet még? - Bombariadó az üzemben, ahol a vakcinát is gyártják
Összeszedték az 5 legkeményebb dolgot, amit Schobert Norbi valaha mondott
Nem ösztöndíjat kapott Orbán Gáspár a brit elit akadémiára, hanem tanulmányi szerződéssel támogatták
Óriási botrány: Varga Judit azt ígéri, visszafizeti a csokot, ha...
Tállai: Tavaly nem volt, idén újra lehet nyugdíjprémium
Úgy emelkedett a minimálbér, hogy az értéke csökkent
Történik valami - Kivonul Magyarországról az uniós határőrizeti szerv
Annyi pénzt kapott a haveri cég tavaly, amennyiért egy átlag magyar 20 ezer évig dolgozik
Éveken át terrorizálta a családját egy férfi Vas megyében - elképesztő dolgokkal fenyegette
A felcsúti akadémia lesz a labdarúgás módszertani központja
Lázár János: Az irányt tekintve orbánabb vagyok Orbánnál
Hogyan vehetett fel Varga Judit igazságügyi miniszter tízmilliós csoktámogatást a nyaralójára?
Hét gyerek, csecsemő is a sérültek között: mentőhelikopter az M7-esnél történt tömegbalesethez
Elképesztő videót posztolt a rendőrség - kerítés mellett sétáló elfogott migráns csoport
Százezres lenyúlást kaptak karácsonyra egy magyar webshop vásárlói
Azt ígérte, leveszi a rontást, és ezért a nevére írattak egy 25 milliós lakást
Megfenyegették Szijjártót - „Ha a miniszteretek Ukrajnába jön, magyar vér fog folyni”
Gulyás: Magyarország ma képes megvédeni a magyar zsidóságot, ugyanakkor a kormány érzékeli az új antiszemitizmus erősödését a világban
Amíg a baloldal üres politikai akciókkal van elfoglalva, a kormány a védekezéssel és a vakcinabeszerzéssel
Bakondi az M1-en: az ingyenes vakcina is ösztönzi az illegális migrációt
Öngyilkosságot kísérelt meg a fiatal magyar sztár - megrázó részleteket mesélt
Fideszes politikus ellenőrzi az uniós rendőrséget
„Az elnök rajta fogja tartani a szemét Magyarországon” - kemény dolgok várnak Orbánra
„Az elnök rajta fogja tartani a szemét Magyarországon” - kemény dolgok várnak Orbánra
Teherautó hajtott egy családi ház kertjébe
Fideszes politikus ellenőrzi az uniós rendőrséget
Az állam átvette a trieszti kikötőt - de van egy kis gubanc
83 ember kerül az utcára - nagy múltú Zalaegerszegi gyár zár be
Lepusztuló budapesti épületeikhez ragaszkodnak az oroszok
Operatív törzs: A kormány ma vizsgálja felül a korlátozások fenntartását
Elképesztően hatékony gyógyszer érkezik Magyarországra szerdán
Szijjártó: bennünk rossz érzéseket keltettek az erőszakos házkutatások a Kárpátalján
Operatív törzs: egészségügyi Mekk mesterekként – összeesküvés-elméletekkel bombázzák az embereket a neten
Szörnyű: Nevelt fia udvarán találták meg az eltűnt bárnai férfi holttestét
Több mint 4 milliárdot fizetünk, hogy legyen Magyarországon MotoGP-futam
Infúzióra kötött karral jelentkezett be Gáspár Evelin - megijedtek a rajongói
„Turkáltak a zoknik és a bugyik között” – Túlkapás volt a razzia Lajcsi ügyvédje szerint
„Könyörögj az életedért!” – Trágyát tömtek a szájába, verték, közben a nő telefonnal videózta
Megszállják a rendőrök a buszjáratokat
„A félelem mindenkiben benne van, aki látott már ilyen beteget” – Volt, aki nem bírta a nyomást