Budapest     2021-01-17   Csatlakozz hozzánk facebookon
Böjte Csaba személyesen mondott köszönetet Kásler Miklósnak a gyógyulásáért 
Kásler Miklós személyesen járt közben, hogy a koronavírusos Böjte Csabát Budapesten gyógyítsák meg.

Böjte Csaba szerzetes Isten, az orvosok és az ápolók mellett Kásler Miklósnak, az Emmi miniszterének is tulajdonítja, hogy felépült a koronavírus-fertőzésből. A Blikknek felidézte a betegsége kritikus pillanatait, amikor a miniszter sietett a segítségére. Kásler Miklós tavaly év végén hívta fel telefonon a dévai ferences rendi szerzetest, hogy érdeklődjön felőle. A koronavírusos Böjte Csaba ekkor már annyira köhögött, hogy nem is tudott válaszolni a miniszter kérdésére. „Kásler miniszter úrnak nem tudtam elmondani, mi van velem. Azt kérte, sürgősen jöjjek Magyarországra, az a dolgom, hogy meggyógyuljak. A határig egy erdélyi mentőautó hozott, ott átszálltam a magyar mentőbe, ami a László kórházba vitt. Akkor már megszólalni sem tudtam” – idézte fel a Blikknek az eseményeket Böjte Csaba, aki negyven éve volt utoljára kórházban.

Böjte Csaba arról is beszélt a lapnak, hogy „a jó szerzetes nem riad meg a halál gondolatától”, de megörült, amikor végre kiengedték a kórházból, rögtön felhívta Kásler Miklóst, és megköszönte, hogy „megmentette az életét”. Hozzátette, hogy „persze, roppant hálás vagyok a magyar orvosoknak és nővéreknek is”.

Kásler Miklós is beszámolt a lapnak a távdiagnosztizálásáról: „Amikor értesültem róla, hogy beteg, felhívtam telefonon. Csakhogy a köhögéstől egy mondatot sem tudott végigmondani. Nem tudtam megvizsgálni, de azt meg tudtam ítélni, hogy súlyos légzési nehézsége van, ami azt jelenti, hogy életveszélyes az állapota. Megszerveztük, hogy Magyarországra jöjjön, és a nehéz betegségéből a jóisten és az orvosok segítségével felépüljön.”

Forrás: hvg
Ez is érdekelhet:
                             
Ezek érdekelték olvasóinkat leginkább
Óriási botrány: a Parlament lerohanásával fenyegetőzött egy magyar férfi
Fontos részletek derültek ki az euró bevezetéséről
Az eddigi legnagyobb kommentháború tört ki Müller Cecília oltásával kapcsolatban - elképesztő állítások
Rejtett kamera és mikrofon: lecsap a hálapénzkommandó
Budapest —Telefonlehallgatás, poloskák, csalivizsgálat, titkosszolgálati megfigyelés, névtelen bejelentési vonal – az eddigi legszigorúbb ellenőrzést vethetik be az orvosok ellen a hála...
  
Szijjártó szerint Brüsszel tehet róla, hogy még mindig vannak korlátozások
Botrányosan lassú vakcinabeszerzéssel vádolja az EB-t Szijjártó Péter, csakhogy a folyamat ennél sokkal bonyolultabb.Az Európai Bizottság (EB) "botrányosan" lassú vakcinabeszerzése miatt ...
  
Fidesz: A baloldal csak kamuzásra és hergelésre képes az oltás kapcsán is
A Fidesz – Magyar Polgári Szövetség reagálása Ujhelyi István (MSZP) nyilatkozatáraÚgy tűnik, hogy a baloldal tényleg csak kamuzásra és hergelésre képes az egész járvány alatt, még ...
  
Dopeman elárulta, mennyit fizet neki a Fidesz, miután betámadták az Orbán miatt
Dopeman évekkel ezelőtt még hungarocell Orbán-fejjel focizott, most viszont mintha ráérzett volna a narancs ízére.A közösségi oldalakon is komoly felzúdulást keltett Dopeman Mandinernek a...
  
Botrány: Kárász Róbert ellopott fotóival csaltak ki pénzt nőktől egy német társkeresőn
Egy német dokumentumfilm leplezte le azt a csaló hálózatot, ami lopott képekkel bírt rá német nőket, hogy pénzt küldjenek reménybeli partnerüknek. Az ATV műsorvezetőjének, Kárász Ró...
  
Háború: A DK petíciót indít a kínai vakcina ellen
A Demokratikus Koalíció (DK) petíciót indít, hogy ne lehessen olyan kínai vakcinával oltani Magyarországon, amelyet nem engedélyezett az Európai Gyógyszerügynökség (EMA). Erről Varga Zo...
  
Több tízmilliárdból vásárolna kínai és orosz vakcinát a kormány, Szijjártó megy majd értük
Szijjártó Péter hamarosan indul is Moszkvába az M1 szerint.Kevesebb mint félmillió ember beoltására elegendő vakcina érkezik Magyarországra március végéig az Európai Unióból – szám...
  
23 éves, dolgozó fiatalt interjúvoltak a HírTV-ben, de nem közölték, hogy ő a Fidelitas közép-dunántúli vezetője
A 25 éven aluliak SZJA-mentessége volt az egyik téma péntek este a HírTV-ben. A Színház- és Filmművészeti egyetem újdonsült tanára, Velkovics Vilmos Deák Dániellel, a XXI. Század Inté...
  
Újabb botrány: Orbán Viktor nevében kértek elnézést a szavaiért
Bősz Anett a facebookon tette közzé posztját, melyben bírálta Orbán Viktor legutóbbi kijelentését. A poszt: Orbán Viktor a Pfizer-vakcinát "egy kisújszállási asszonyságnak" k...
  
Nemzetközi botrány: Obama üzenete, Trump veszített, de Orbán még nem
Az a fajt erős ember típusú vezetés, amit Trump képviselt, nem tűnik el a világból a 45. amerikai elnök távozásával - mondta elődje, Barack Obama. Aztán ki is fejtette kikre gondol.A vol...
  
Mi történt? - Orbán Rogánnal kísértette ki a pécsi polgármestert
Részletesen elmesélte a Jelen hetilapnak Péterffy Attila, Pécs polgármestere, hogyan zajlott a Várban az a decemberi találkozó, ahol Orbán Viktor bejelentette az önkormányzatokat érintő ...
  
Vasárnap még borsólevest főz, egy hét múlva meg mész a holmijaiért a kórházba
Nehéz számontartani, hányszor és milyen módszerekkel próbáltam rávenni a szüleimet arra, hogyan éljék most egy kicsit másképpen az életüket. Aztán amikor a közvetlen környezetedben ...
  
Óriási botrány: Palkovics benyújtotta lemondását, Orbán visszaszólt, hogy ezt felejtse el
Palkovics László innovációs és technológiai miniszter volt sokáig a negyedik Orbán-kormány legerősebb embere, az elmúlt hónapokban a miniszterelnök viszont elkezdte visszavágni a jog...
  
Megszentelték Orbán irodáját - nem akármit írtak fel az ajtójára
Ha Orbán Viktor lénye eddig nem jelentett volna elég szentséget, akkor ma Vízkereszt alkalmából is megszentelték a miniszterelnök dolgozószobáját, az erről tanúskodó Facebook-videó sze...
  
Bayer botrány: A lónak a fa*s*zát fogja végrehajtani Hadházy
Bayer Zsolt még mindig nem fizette ki a bíróságon megítélt 300 ezer forintos sérelemdíjat Hadházy Ákosnak, ezért az ellenzéki képviselő végrehajtást indított.A Kúria szeptemberben mo...
  
A görögök merész dolgot javasoltak az EU-nak - érinti a nyári vakációt
A görög kormány azt javasolja az Európai Bizottságnak, hogy vezessenek be egy oltási igazolást, melynek birtokosai ismét szabadon mozoghatnak majd a tagállamok között, írja a Politico a bi...
  
Óriási botrány: a Parlament lerohanásával fenyegetőzött egy magyar férfi
Azt is mondta a 112-es segélyhívónak, hogy terrortámadásra készül. A gyanúsított letartóztatásban marad.Meghosszabbította a Budai Központi Kerületi Bíróság (BKKB) annak a férfinak a ...
  
Varga Judit: Magyarország készen áll, a stabil, cselekvőképes kormány ma gazdasági versenyelőny
A stabil, cselekvőképes kormány ma gazdasági versenyelőnyAz igazságügyi miniszter úgy látja, hogy a stabil, cselekvőképes kormány ma gazdasági versenyelőnynek számít.Varga Judit a Face...
  
Fidesz: Gyurcsányék fejezzék be az oltásellenes kampányukat
A Fidesz - Magyar Polgári Szövetség reagálása Arató Gergely (DK) sajtótájékoztatójáraGyurcsányék fejezzék be az oltásellenes kampányukat! A baloldal az első vakcinaszállítmány meg...
  
Benkő: 2019 végén minden katona 500 ezer forintot kapott munkája elismeréseként
A haditechnikai beszerzések tekintetében is rendszerben gondolkodunk, nincs fontos és kevésbé fontos terület, minden fejlesztéssel csúcstechnológiát vásárolunk - mondta Benkő Tibor honvé...
  
Nagy fogás: katonákat is bevetettek az embercsempészek elfogására Devecsernél
A Veszprém Megyei Rendőr-főkapitányság tehermentesítésére vezényelt katonák közreműködésével fogtak el a rendőrök két embercsempészt Devecser közelében.A devecseri rendőrök az M...
  
Dopeman Orbánról: Nem gondoltam bele, hogy mint érző lényt, alighanem megbántottam
Az énekes szerint a miniszterelnök egy utolsó mohikán. Ahogy Orbán Viktor 2010 után elkezdett radikálisan hatalmat gyakorolni, az sokak számára ijesztő volt. Teljesen természetes, hogy...
  
Óriási háború lett Schmidt Máriáék reklámfilmes peréből
Állóháborúvá merevedett a Schmidt Mária vezette Közép- és Kelet-európai Történelem és Társadalom Kutatásáért Közalapítvány és Lajos Tamás producer által képviselt Szupermodern ...
  
Dopeman Orbánról: Nem gondoltam bele, hogy mint érző lényt, alighanem megbántottam
Az énekes szerint a miniszterelnök egy utolsó mohikán.Ahogy Orbán Viktor 2010 után elkezdett radikálisan hatalmat gyakorolni, az sokak számára ijesztő volt. Teljesen természetes, hogy örö...
  
Döntött az Alkotmánybíróság a paksi titkolózással kapcsolatban
Az Ab szerint az információszabadság fontos, de nem korlátozhatatlan alapjog.Csaknem hat évvel az országgyűlési képviselők egynegyede által benyújtott beadvány beérkezése után, az Alko...
  
Az eddigi legnagyobb kommentháború tört ki Müller Cecília oltásával kapcsolatban - elképesztő állítások
Megint sikerült alulmúlnia magát az oltásellenes és vírustagadó – bocsánat, vírusrealista – csapat vezetőjének a neten. Az összeesküvés-hívők számára napi táplálékot nyújtó ...
  
A Sorsok Háza létrehozására eddig mintegy 7,5 milliárd forintot fordított a kormány
Még folynak az előkészítő munkálatok, de egy-másfél év múlva nyitásra kész lehet a Sorsok Háza, az egykori józsefvárosi pályaudvar területére épült holokauszt múzeum, amit az ered...
  
Orbán óriási nyomást helyezett a magyar hatóságra - mutatjuk miért
„Kínai vakcina van, tömegesen is tudunk szerezni. Ezek a csatornák meg vannak nyitva. Már csak az kell, hogy a magyar egészségügyi hatóság azt mondja, hogy ez rendben van” - közölte Orb...
  
Váratlan: lemondott annak a kínai gyógyszercégnek az elnöke, amelyiktől Orbánék rengeteg vakcinát vennének
A hongkongi tőzsdén kiadott közleményekből derült ki, hogy e hét keddjén váratlanul lemondott Li Zhiming, a Sinopharm nevű, állami tulajdonban lévő nagy kínai gyógyszergyár igazgatós...
  
Szörnyű: A mohácsi rendőrfőkapitány lehet egy pécsi karambol halálos áldozata
Két portál, a Blikk és a Pécsma is úgy tudja, dr. Páter Attila, a Mohácsi Rendőrfőkapitányság vezetője lehet az áldozata annak a halálos karambolnak, ami péntek reggel 7 óra 30 perc k...
  
THE HUNGARIAN TIMES Impresszum / Sütik
TheTimes
Böjte Csaba személyesen mondott köszönetet Kásler Miklósnak a gyógyulásáért
Kásler Miklós személyesen járt közben, hogy a koronavírusos Böjte Csabát Budapesten gyógyítsák meg.

Böjte Csaba szerzetes Isten, az orvosok és az ápolók mellett Kásler Miklósnak, az Emmi miniszterének is tulajdonítja, hogy felépült a koronavírus-fertőzésből. A Blikknek felidézte a betegsége kritikus pillanatait, amikor a miniszter sietett a segítségére. Kásler Miklós tavaly év végén hívta fel telefonon a dévai ferences rendi szerzetest, hogy érdeklődjön felőle. A koronavírusos Böjte Csaba ekkor már annyira köhögött, hogy nem is tudott válaszolni a miniszter kérdésére. „Kásler miniszter úrnak nem tudtam elmondani, mi van velem. Azt kérte, sürgősen jöjjek Magyarországra, az a dolgom, hogy meggyógyuljak. A határig egy erdélyi mentőautó hozott, ott átszálltam a magyar mentőbe, ami a László kórházba vitt. Akkor már megszólalni sem tudtam” – idézte fel a Blikknek az eseményeket Böjte Csaba, aki negyven éve volt utoljára kórházban.

Böjte Csaba arról is beszélt a lapnak, hogy „a jó szerzetes nem riad meg a halál gondolatától”, de megörült, amikor végre kiengedték a kórházból, rögtön felhívta Kásler Miklóst, és megköszönte, hogy „megmentette az életét”. Hozzátette, hogy „persze, roppant hálás vagyok a magyar orvosoknak és nővéreknek is”.

Kásler Miklós is beszámolt a lapnak a távdiagnosztizálásáról: „Amikor értesültem róla, hogy beteg, felhívtam telefonon. Csakhogy a köhögéstől egy mondatot sem tudott végigmondani. Nem tudtam megvizsgálni, de azt meg tudtam ítélni, hogy súlyos légzési nehézsége van, ami azt jelenti, hogy életveszélyes az állapota. Megszerveztük, hogy Magyarországra jöjjön, és a nehéz betegségéből a jóisten és az orvosok segítségével felépüljön.”

Forrás: hvg
Óriási botrány: a Parlament lerohanásával fenyegetőzött egy magyar férfi
Fontos részletek derültek ki az euró bevezetéséről
Az eddigi legnagyobb kommentháború tört ki Müller Cecília oltásával kapcsolatban - elképesztő állítások
Tavaly már 200 ezer külföldi élt tartósan Magyarországon
Rejtett kamera és mikrofon: lecsap a hálapénzkommandó
Szijjártó szerint Brüsszel tehet róla, hogy még mindig vannak korlátozások
Fidesz: A baloldal csak kamuzásra és hergelésre képes az oltás kapcsán is
Dopeman elárulta, mennyit fizet neki a Fidesz, miután betámadták az Orbán miatt
Botrány: Kárász Róbert ellopott fotóival csaltak ki pénzt nőktől egy német társkeresőn
Háború: A DK petíciót indít a kínai vakcina ellen
Több tízmilliárdból vásárolna kínai és orosz vakcinát a kormány, Szijjártó megy majd értük
23 éves, dolgozó fiatalt interjúvoltak a HírTV-ben, de nem közölték, hogy ő a Fidelitas közép-dunántúli vezetője
Újabb botrány: Orbán Viktor nevében kértek elnézést a szavaiért
Nemzetközi botrány: Obama üzenete, Trump veszített, de Orbán még nem
Mi történt? - Orbán Rogánnal kísértette ki a pécsi polgármestert
Vasárnap még borsólevest főz, egy hét múlva meg mész a holmijaiért a kórházba
Óriási botrány: Palkovics benyújtotta lemondását, Orbán visszaszólt, hogy ezt felejtse el
Megszentelték Orbán irodáját - nem akármit írtak fel az ajtójára
Bayer botrány: A lónak a fa*s*zát fogja végrehajtani Hadházy
A görögök merész dolgot javasoltak az EU-nak - érinti a nyári vakációt
Óriási botrány: a Parlament lerohanásával fenyegetőzött egy magyar férfi
Varga Judit: Magyarország készen áll, a stabil, cselekvőképes kormány ma gazdasági versenyelőny
Fidesz: Gyurcsányék fejezzék be az oltásellenes kampányukat
Benkő: 2019 végén minden katona 500 ezer forintot kapott munkája elismeréseként
Nagy fogás: katonákat is bevetettek az embercsempészek elfogására Devecsernél
Dopeman Orbánról: Nem gondoltam bele, hogy mint érző lényt, alighanem megbántottam
Óriási háború lett Schmidt Máriáék reklámfilmes peréből
Dopeman Orbánról: Nem gondoltam bele, hogy mint érző lényt, alighanem megbántottam
Döntött az Alkotmánybíróság a paksi titkolózással kapcsolatban
Az eddigi legnagyobb kommentháború tört ki Müller Cecília oltásával kapcsolatban - elképesztő állítások
A Sorsok Háza létrehozására eddig mintegy 7,5 milliárd forintot fordított a kormány
Orbán óriási nyomást helyezett a magyar hatóságra - mutatjuk miért
Váratlan: lemondott annak a kínai gyógyszercégnek az elnöke, amelyiktől Orbánék rengeteg vakcinát vennének
Szörnyű: A mohácsi rendőrfőkapitány lehet egy pécsi karambol halálos áldozata
Elképesztő videó a legújabb migránsalagútról - nem csökken a nyomás a déli határon
Áthajtott a piroson, majd a villamossínen haladt tovább egy Lamborghini Budapesten
Elképesztő: indulhat az új magyar műhold
Orbán: Ha engedélyezik a kínai vakcinát, talán nyár előtt visszakapjuk az életünket
Dopeman: Orbán orrhosszal jobb, mint a kihívói
Orbán Viktor is nehezen viseli a korlátozásokat
Hivatalos: Orbán lépett, 25 éves korig szja-mentességet kapnak a fiatalok
Orbán szerint a kérdés szerinte az, hogy nagyobb bajt okozunk-e ezzel a vakcinával, mint amit el akarunk hárítani
Orbán: itt már semmi se szent, mármint a baloldani pártok számára
Fontos részletek derültek ki az euró bevezetéséről
Gyorshajtás miatt kell felelnie a fideszes EP-képviselőnek
Szörnyű Tragédia: egy négytagú család halt meg a balesetben Győrnél