Budapest     2021-03-02   Csatlakozz hozzánk facebookon
Háború: A DK petíciót indít a kínai vakcina ellen 
A Demokratikus Koalíció (DK) petíciót indít, hogy ne lehessen olyan kínai vakcinával oltani Magyarországon, amelyet nem engedélyezett az Európai Gyógyszerügynökség (EMA). Erről Varga Zoltán, az ellenzéki párt parlamenti frakciójának szóvivője beszélt a Facebookon közzétett videójában.

A párt szerint „a magyar kormány láthatóan eldöntötte, hogy az Európai Gyógyszerügynökség által ellenőrizetlen, engedély nélküli, bizonytalan hatékonyságú, kivizsgálatlan, ismeretlen tartalmú és működésű kínai vakcinával akar tömegesen oltani Magyarországon”.

A petíció pontos szövege így szól:

„Tiltakozom az ellen, hogy Magyarországon olyan kínai vakcinával oltsanak, amelyet nem engedélyezett az Európai Gyógyszerügynökség!”

Nem sokkal korábban a Nyugdíjas Szervezetek Egyeztető Tanácsa (Nyuszet) is hasonló tartalmú nyilatkozatot adott az MTI-nek. Ők a hatvan év felettieket féltik a kínai vakcinától.

„Gyurcsány Ferenc pártja felelőtlen és veszélyes játékba kezd, amikor az oltás ellen buzdít” – reagált a petícióra Dömötör Csaba, a Miniszterelnöki Kabinetiroda parlamenti államtitkára. Emlékeztetett arra, hogy Magyarországon az oltás önkéntes, a magyar orvosok pedig csak olyan vakcinával oltanak, amit a magyar egészségügyi hatóságok biztonságosnak ítéltek.

Vannak szerződések

Ujhelyi István, az MSZP EP-képviselője szombaton bejelentette: kikéri a kormánytól a vakcinaszerződéseket, közérdekű adatigénylést fog benyújtani. „Ha valamit nem tudnak megoldani, rögtön ellenséget keresnek. Most ismét az Európai Unióban találták meg, akire mutogatni tudnak, mondván, ha nem lennének a brüsszeli kötöttségek, akkor gyorsabb lenne a tömeges oltás” – fogalmazott az MSZP politikusa.

Közben a köztévé M1 csatornája úgy értesült, hogy brüsszeli forrásból kevesebb mint félmillió embernek elegendő vakcina érkezik Magyarországra március végéig. A miniszterelnök utasítására a Pénzügyminisztérium a napokban több tízmilliárd forintot különített a brüsszeli keretszerződésen kívüli vakcinák beszerzésére. Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter kapott felhatalmazást a kormánytól a tárgyalásokra. Az M1 értesülései szerint Szijjártó hamarosan Moszkvába utazik.

Mi történt eddig?

Orbán Viktor miniszterelnök pénteken reggel a Kossuth rádióban úgy fogalmazott, hogy „ha a magyar hatóságok engedélyezik, és az emberek a kínai vakcinát is választhatják, akkor olyan gyorsan tudunk oltani, hogy talán jóval nyár előtt is visszakaphatjuk a régi életünket. Ez attól függ, mennyi kínai és orosz vakcinát tudunk szerezni”.

Az Európai Bizottság elnöke pénteken azt mondta, hogy a következő hetekben előfordulhatnak még fennakadások a Pfizer és a BioNtech vakcinájának európai szállításában, a két cég azonban garantálja, hogy az első negyedévben teljesíteni fogja a korábbi vállalásait.

Mint arról korábban beszámoltunk, a megbízhatóbb kínai vakcina jön Magyarországra. Bár azt már hosszú ideje kommunikálja a kormány, hogy kínai vakcinákról tárgyal, csütörtökön először hangzott el konkrétan, hogy melyik gyártó készítménye érkezhet az országba.

Gulyás Gergely Miniszterelnökségért felelős miniszter jelentette be a csütörtöki kormányinfón: a Sinopharm nevű kínai gyártóval állapodtak meg, és az első szállítmány akár egymillió adagos is lehet. Hogy mikor, az a miniszter szerint már csak attól függ, hogy a magyar hatóságok milyen gyorsan adják meg az engedélyt a vakcina bevetésére.
Forrás: telex
Ez is érdekelhet:
                             
Ezek érdekelték olvasóinkat leginkább
Óriási botrány: budapesti kaszinóban készítettek titkos felvételeket
Óriási botrány: nem akárminek nevezték Orbánt a tévében a kamerák előtt
Nem akármit állít egy szlovák politikus Szijjártóval kapcsolatban
Kósa állítja, hogy nem fogadott el pénzt - Elmaradt a csengeri örökösnő tárgyalása
Kedden hallgatták volna meg a csengeri örökösnőként elhíresült P. Máriát a mátészalkai bíróságon, a tárgyalás azonban elmaradt. A nő Kósa Lajos fideszes politikusra is terhelő vall...
  
Hollik szerint Gyurcsány semmit nem tanult az őszödi beszédből
Gyurcsány Ferenc hétfői Facebook-bejegyzése azt bizonyítja, hogy semmit nem tanult az őszödi beszédből és számára semmi sem drága, még az emberélet sem - mondta a Fidesz kommunikációs...
  
A strasbourgi bíróság lépett: jogellenesen éheztették a menedékkérőket, Magyarország megsértette a kínzás tilalmát is
Jogellenesen tartották fogva az Iránból menekülő R. R.-t, állapotos afgán feleségét és három kisgyermeküket a röszkei tranzitzónában, állapította meg az Emberi Jogok Európai Bírós...
  
Menczer Tamás: Mindent mondtak rólunk, azt mondták, hogy emberkísérletet hajtunk végre, épp csak nem neveztek bennünket tömeggyilkosnak
Egész Európa a kínai és az orosz vakcinára vár, ezekért állnak sorba, miközben Magyarországra már mindkét oltóanyagból érkezett - mondta a Külgazdasági és Külügyminisztérium táj...
  
Mi történhetett? - Elmaradt a csengeri örökösnő reggeli tárgyalása
A Mátészalkai Járásbíróság működésével kapcsolatos ok miatt elmaradt P. Mária kedd reggeli tárgyalása. A különösen nagy, 778 millió forintos kárt okozó, üzletszerűen elkövetett ...
  
Kásler szerint négy területen is előrelépett a magyar egészségügy
Négy területen is fontos állomásokhoz érkezett a magyar egészségügy az utóbbi napokban – kezdi bejegyzését Kásler Miklós emberi erőforrás miniszter a Facebook-oldalán. Bejegyzésébe...
  
Baukó Éva Alekoszról: Ő egy patkány, aki mindig csak kihasznált
Budapest — Barátokból ellenségek? Lassan ölre mennek a ValóVilág 4. évadának sztárjai, Nagy Alekosz (43) és Baukó Éva (38). Viharos kapcsolatukat ugyan többször tépázta vita, ám val...
  
Alekosz feljelenti és bíróság elé citálná Baukó Évát

Bakondi: Nagyon sok most a bevándorló
Idén eddig 13 900 határsértőt fogtak el Magyarország szerb, román és horvát határszakaszán és 161 ember ellen indult büntetőeljárás embercsempészet miatt - közölte a miniszterelnök ...
  
Figyelem! - mutatjuk hol és kik számíthatnak nagyobb valószínűséggel NAV ellenőrzésre
A Nemzeti Adó- és Vámhivatal honlapján található ADÓtraffipax legfrissebb bejegyzései alapján kigyűjtöttük, hol és kik számíthatnak nagyobb valószínűséggel operatív ellenőrzésre ...
  
Te is tehetsz: Folytatódik a Nébih élelmiszerpazarlás elleni programja
Folytatódik a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) élelmiszerpazarlás elleni programja, a Maradék nélkül - közölte a hatóság hétfőn az MTI-vel.A közleményben felidézik,...
  
Bayer Zsolt 58 éves lett, elárulta hogyan ünnepelt
58 éves lett pénteken Bayer Zsolt. „Péntek, egy finom bor, torta, Család. Így telt a születésnapom.” számolt be közösségi oldalán a publicista. ...
  
Több mint 500 millióba kerül ha Győzike szomszédja szeretnél lenni
Több mint félmilliárd forintot kér Nógrádmegyeren található villájáért Gáspár Zsolti, aki Pesten, vagy Győrben kezdene új életet - már ha sikerül eladni a házát. A szomszédban egy...
  
Curtis üzent Tóth Gabinak: Inkább magával foglalkozzon
A Blikk és a Bors is hozott egy-egy sztorit Széki Attiláról, azaz Curtisről. Az utóbbi lap inkább arról ír, hogy a rappert mennyire viselte meg az elmúlt időszak, aki saját bevallása szer...
  
Jakab Péter: egy hiba volt, amivel Vona Gábor szembenézett, csak nem elég bátran
Jakab Péter nagyinterjúban fejtette ki, hogy nem számít a szélsőjobboldaliak szavazataira, és csupán a mi hazánkos közeg hathatott rá negatívan, amikor korábban még ő is zsidózott.Mint...
  
Jó ha tudod - Szigorodnak a fogyasztóvédelmi szabályok
Egyre jobban védik a fogyasztókat a júliustól ismét szigorodó gyártói és forgalmazói előírások. Júliustól tovább bővülnek a fogyasztóvédelmi jogosítványok: minden termékhez magy...
  
Nyugdíj 2021: a valaha volt legjobb szorzók jöhetnek
A valorizációs szorzók 9,7 százalékkal nőhetnek a 2021. évi nyugdíjmegállapítások esetén - figyelmeztet Farkas András nyugdíjszakértő. A 2021. január 1. és december 31. közötti meg...
  
Schobert Norbi könnyek közt: Nem tudok minden elhízott embert megmenteni
A gyászoló Schobert Norbi megható üzenettel, könnyes szemekkel búcsúzott attól a több mint 300 kilós férfitől, akinek megpróbált segíteni, de sajnos tegnap este meghalt.Schobert Norbi a...
  
Kövér László: lehet, hogy keresztények vagyunk, de balekok nem
A házelnök szerint a Fidesz jól áll a választási felkészüléssel.A 2022-es választási kampány piszkosabb lesz és aljasabb, mint valaha - ezt mondta Kövér László az InfoRádiónak adott...
  
Áder János előléptette a TEK főigazgatóját
Hajdu János, a Terrorelhárítási Központ (TEK) főigazgatója vezérőrnagyból lett altábornagy, előléptetése március 15-i hatállyal lép életbe. Más vezető is magasabb rangot kapott: h...
  
Nem akármilyen kitüntetést adott Szijjártó a távozó orosz nagykövetnek
A Magyar Érdemrend középkeresztje csillaggal kitüntetést adományozta Szijjártó Péter Vlagyimir Nyikolajevics Szergejev távozó budapesti orosz nagykövetnek. Ennek apropóján a miniszter ar...
  
Bódi Sylvi aranykalászos gazda lett
A korábbi szupermodell a jelek szerint nem viccelt, hogy komolyan szeretne foglalkozni növénytermesztéssel és állattenyésztéssel.Ennek ékes bizonyítéka, hogy megszerezte az aranykalászos b...
  
Őstermelő lett Lázár János
Őstermelő lett Lázár János volt kancelláriaminiszter – vette észre a politikus vagyonnyilatkozatát áttekintve a Vásárhely24. A meglepő információra rá is kérdeztek a kormánypárti k...
  
Németh Szilárd bejelentése: Paralimpiai sportközpont létesül
A Csepel SC megújuló Béke téri sportkomplexumában jön létre, és nem csak parasportolók használhatják majd.A z elhatározást megörökítő márványtáblát leplezett le Szabó László, a...
  
Vajna Tímea már gazdagabb, mint Schmidt Mária
Új szereplők a top 10-ben, a leggazdagabb magyar sose volt még ennyire gazdag: érdekességek a Forbes ranglistájából. 479,4 milliárd forintos egyéni rekorddal lett 2020 leggazdagabb magyarja ...
  
Durva ígéret: A kormányváltás után Mészáros Lőrinc napokon belül előzetesbe kerülhet
„A korrupt maffiaállam lebontásának lépéseiről” - tett közzé programot a Momentum. Fekete-Győr András, a párt miniszterelnök-jelöltje azt mondta, az Új rendszerváltás programját l...
  
Külhoni magyar pártvezetőkkel egyeztetett Semjén Zsolt - kiemelten fontos az egységes Kárpát-medencében való gondolkodás
A külhoni magyar pártok vezetőivel tartott egyeztetést csütörtökön Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes és Potápi Árpád János, a Miniszterelnökség nemzetpolitikáért felelős állam...
  
Óriási botrány: nem akárminek nevezték Orbánt a tévében a kamerák előtt
Röviddel a kijelentés után viszont a műsorvezető kérdésére elismerte a DK alelnöke, hogy Magyarország tartja az uniós átlagot a beadott oltások számában.Az ATV Egyenes beszéd vendége ...
  
Gyurcsány most keményen beleszállt Orbánba: miért hinnénk el Orbánéknak, hogy...
Minimum érdekesnek nevezhető poszttal jelentkezett Gyurcsány Ferenc a Facebookon így hétfő délután. Orbán Viktor tegnap posztolta ki néhány fotóval, hogy megkapta a koronavírus elleni olt...
  
Mindenki erre figyel: már az OLAF és a rendőrség is vizsgálódik Keszthelyen
Rendőrségi és OLAF-vizsgálat is folyik keszthelyi uniós beruházások miatt, írja a 24. A cikk szerint a korábbi fideszes vezetés a városi beruházások nagy részét egyetlen cégre bízta, ...
  
THE HUNGARIAN TIMES Impresszum / Sütik
2021-03-02 Magyarország, Budapest
  The Times
Háború: A DK petíciót indít a kínai vakcina ellen
A Demokratikus Koalíció (DK) petíciót indít, hogy ne lehessen olyan kínai vakcinával oltani Magyarországon, amelyet nem engedélyezett az Európai Gyógyszerügynökség (EMA). Erről Varga Zoltán, az ellenzéki párt parlamenti frakciójának szóvivője beszélt a Facebookon közzétett videójában.

A párt szerint „a magyar kormány láthatóan eldöntötte, hogy az Európai Gyógyszerügynökség által ellenőrizetlen, engedély nélküli, bizonytalan hatékonyságú, kivizsgálatlan, ismeretlen tartalmú és működésű kínai vakcinával akar tömegesen oltani Magyarországon”.

A petíció pontos szövege így szól:

„Tiltakozom az ellen, hogy Magyarországon olyan kínai vakcinával oltsanak, amelyet nem engedélyezett az Európai Gyógyszerügynökség!”

Nem sokkal korábban a Nyugdíjas Szervezetek Egyeztető Tanácsa (Nyuszet) is hasonló tartalmú nyilatkozatot adott az MTI-nek. Ők a hatvan év felettieket féltik a kínai vakcinától.

„Gyurcsány Ferenc pártja felelőtlen és veszélyes játékba kezd, amikor az oltás ellen buzdít” – reagált a petícióra Dömötör Csaba, a Miniszterelnöki Kabinetiroda parlamenti államtitkára. Emlékeztetett arra, hogy Magyarországon az oltás önkéntes, a magyar orvosok pedig csak olyan vakcinával oltanak, amit a magyar egészségügyi hatóságok biztonságosnak ítéltek.

Vannak szerződések

Ujhelyi István, az MSZP EP-képviselője szombaton bejelentette: kikéri a kormánytól a vakcinaszerződéseket, közérdekű adatigénylést fog benyújtani. „Ha valamit nem tudnak megoldani, rögtön ellenséget keresnek. Most ismét az Európai Unióban találták meg, akire mutogatni tudnak, mondván, ha nem lennének a brüsszeli kötöttségek, akkor gyorsabb lenne a tömeges oltás” – fogalmazott az MSZP politikusa.

Közben a köztévé M1 csatornája úgy értesült, hogy brüsszeli forrásból kevesebb mint félmillió embernek elegendő vakcina érkezik Magyarországra március végéig. A miniszterelnök utasítására a Pénzügyminisztérium a napokban több tízmilliárd forintot különített a brüsszeli keretszerződésen kívüli vakcinák beszerzésére. Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter kapott felhatalmazást a kormánytól a tárgyalásokra. Az M1 értesülései szerint Szijjártó hamarosan Moszkvába utazik.

Mi történt eddig?

Orbán Viktor miniszterelnök pénteken reggel a Kossuth rádióban úgy fogalmazott, hogy „ha a magyar hatóságok engedélyezik, és az emberek a kínai vakcinát is választhatják, akkor olyan gyorsan tudunk oltani, hogy talán jóval nyár előtt is visszakaphatjuk a régi életünket. Ez attól függ, mennyi kínai és orosz vakcinát tudunk szerezni”.

Az Európai Bizottság elnöke pénteken azt mondta, hogy a következő hetekben előfordulhatnak még fennakadások a Pfizer és a BioNtech vakcinájának európai szállításában, a két cég azonban garantálja, hogy az első negyedévben teljesíteni fogja a korábbi vállalásait.

Mint arról korábban beszámoltunk, a megbízhatóbb kínai vakcina jön Magyarországra. Bár azt már hosszú ideje kommunikálja a kormány, hogy kínai vakcinákról tárgyal, csütörtökön először hangzott el konkrétan, hogy melyik gyártó készítménye érkezhet az országba.

Gulyás Gergely Miniszterelnökségért felelős miniszter jelentette be a csütörtöki kormányinfón: a Sinopharm nevű kínai gyártóval állapodtak meg, és az első szállítmány akár egymillió adagos is lehet. Hogy mikor, az a miniszter szerint már csak attól függ, hogy a magyar hatóságok milyen gyorsan adják meg az engedélyt a vakcina bevetésére.
Forrás: telex
Óriási botrány: budapesti kaszinóban készítettek titkos felvételeket
Óriási botrány: nem akárminek nevezték Orbánt a tévében a kamerák előtt
Nem akármit állít egy szlovák politikus Szijjártóval kapcsolatban
Belvárosi étteremre csaptak le a rendőrök - maszk nélkül szórakoztak az emberek
Kósa állítja, hogy nem fogadott el pénzt - Elmaradt a csengeri örökösnő tárgyalása
Hollik szerint Gyurcsány semmit nem tanult az őszödi beszédből
A strasbourgi bíróság lépett: jogellenesen éheztették a menedékkérőket, Magyarország megsértette a kínzás tilalmát is
Menczer Tamás: Mindent mondtak rólunk, azt mondták, hogy emberkísérletet hajtunk végre, épp csak nem neveztek bennünket tömeggyilkosnak
Mi történhetett? - Elmaradt a csengeri örökösnő reggeli tárgyalása
Kásler szerint négy területen is előrelépett a magyar egészségügy
Baukó Éva Alekoszról: Ő egy patkány, aki mindig csak kihasznált
Alekosz feljelenti és bíróság elé citálná Baukó Évát
Bakondi: Nagyon sok most a bevándorló
Figyelem! - mutatjuk hol és kik számíthatnak nagyobb valószínűséggel NAV ellenőrzésre
Te is tehetsz: Folytatódik a Nébih élelmiszerpazarlás elleni programja
Bayer Zsolt 58 éves lett, elárulta hogyan ünnepelt
Több mint 500 millióba kerül ha Győzike szomszédja szeretnél lenni
Curtis üzent Tóth Gabinak: Inkább magával foglalkozzon
Jakab Péter: egy hiba volt, amivel Vona Gábor szembenézett, csak nem elég bátran
Jó ha tudod - Szigorodnak a fogyasztóvédelmi szabályok
Nyugdíj 2021: a valaha volt legjobb szorzók jöhetnek
Schobert Norbi könnyek közt: Nem tudok minden elhízott embert megmenteni
Kövér László: lehet, hogy keresztények vagyunk, de balekok nem
Áder János előléptette a TEK főigazgatóját
Nem akármilyen kitüntetést adott Szijjártó a távozó orosz nagykövetnek
Bódi Sylvi aranykalászos gazda lett
Őstermelő lett Lázár János
Németh Szilárd bejelentése: Paralimpiai sportközpont létesül
Vajna Tímea már gazdagabb, mint Schmidt Mária
Durva ígéret: A kormányváltás után Mészáros Lőrinc napokon belül előzetesbe kerülhet
Külhoni magyar pártvezetőkkel egyeztetett Semjén Zsolt - kiemelten fontos az egységes Kárpát-medencében való gondolkodás
Óriási botrány: nem akárminek nevezték Orbánt a tévében a kamerák előtt
Gyurcsány most keményen beleszállt Orbánba: miért hinnénk el Orbánéknak, hogy...
Mindenki erre figyel: már az OLAF és a rendőrség is vizsgálódik Keszthelyen
Óriási botrány: budapesti kaszinóban készítettek titkos felvételeket
Fidesz: A Gyurcsány-párt folytatja oltásellenes akcióját
Kovács szerint az ellenzék stratégiája, hogy minél rosszabb az ország számára, annál jobb nekik
Új rendelet: Több országból korlátozás nélkül be lehet lépni Magyarországra üzleti céllal
Elmenekült a fájó emlékek elől a negyedikről kizuhant Pannika keresztanyja
Durva fotókkal zsarolják Győzike lányát
Nagyon úgy fest, hogy a Néppárt vezetői meghajoltak Orbán előtt
Kiderült hány országból lehet korlátozás nélkül belépni Magyarországra
Születésnapi interjújában jelentette be Kásler, hogy újabb szigorítások jöhetnek
Több mint félmilliárdért vett képeket az MNB nem is akárkitől
Eljött a nap: kormánypárti polgármester jelentette fel a korábbi fideszes vezetést
A kormány egyeztetett az uniós országokkal az oltási igazolásról, majd itthon mást fogadott el