Budapest     2021-03-05   Csatlakozz hozzánk facebookon
Budai Gyula Fekete-Győréknek: Jó lenne, ha egy kicsit kussolnának 
„Nagy tételben fogadok bárkivel és bármiben, hogy FEGYőR Bandi nem csinálná végig azt a három hetes katonai alapkiképzést, amit jómagam és sok ezer katona végigcsinált!” – kezdte a szombati ebéd utáni értekezését Budai Gyula fideszes országgyűlési képviselő Facebookon. „Nagy pofa van és azonkívül semmi nincs a Fekete-Győrnél és testnevelésből felmentett Momentumos párttársainál. Mit tudnak ők a katona életről és katonai hivatásról?!”

Azután akadt ki Budai, hogy a Momentum elnöke csütörtökön nyíltan kritizálta a Telex cikke nyomán azt a gyakorlatot, hogy Orbán Viktor fia a Honvédelmi Minisztérium ösztöndíjasaként végzett a brit Sandhurst Királyi Katonai Akadémia képzésén, amely több mint 37 millió forintba kerülhetett.

Fekete-Győr szerint Orbán Viktor „az utolsó ellopható ötforintosért is képes lenne bűncselekményt elkövetni.” Szerinte „az lenne a minimum, hogy a miniszterelnök szól a fiának: ne pályázzon minisztériumi ösztöndíjra, mert én vagyok a miniszterelnök, tudod, a miniszterek vezetője, tehát utasíthatom a minisztert, és rosszul venné ki magát, majd inkább kifizetem én.”

Budai szombati posztjában hosszasan értekezik a katonai élet szépégeiről, megkérdőjelezve, hogy Momentum politikusai tudják-e, mit jelent a katonai hivatás tudat és a hazaszeretet.

„Én tudom mit jelent az egyenruha, a katona hivatás tudat, és ismerem a Százados úr sej haj, ha felül a lovára kezdetű katona nótát!

Fekete-Győrnek és társainak pedig azt javaslom, hogy jó lenne ha egy kicsit kussolnának és amihez nem értenek abban befognák a szájukat! Ami pedig legfontosabb, amit nem csináltam végig és amíg egy percet nem voltam katona, addig pofa be és hagyjuk a katonákat! ...vagy jelentkezzek katonai szolgálatra!”

Korábban Németh Szilárd, a Honvédelmi Minisztérium parlamenti államtitkára ajánlotta fel Fekete-Győrnek, hogy legyen a Magyar Honvédség hivatásos, szerződéses vagy önkéntes tartalékos katonája.

„Hazai és külhoni katonai kiképzése után végre olyan férfivá válhatna, aki nem füstbombákat hajigál a rendőrökre, aki nem az árva gyerekek karácsonyi ajándékainak felgyújtására sarkall, aki nem a románok szekerét tolja Erdélyben, aki a pandémiás veszélyhelyzetben nem hazudozik össze-vissza, aki képes a többi magyarral összefogva együttműködni a koronavírus leküzdése érdekében” – írta Németh.

Kocsis Máté nem értett vele egyet. A Fidesz frakcióvezetője arról írt, hogy Fekete-Győr inkább ne legyen katona. „Ne is ajánlgassuk neki, ugyanis ha Magyarországot fegyveres támadás érné, ő azonnal átállna az ellenséghez. Mert neki meg az a lételeme” – fogalmazott Kocsis.

Érdekesség, hogy sem ők, sem a Honvédelmi Minisztérium közleményéből nem derült ki, milyen hírrel összefüggésben posztolt Fekete-Győr csütörtökön, mint ahogy egyszer sem említették Orbán Gáspár nevét. Hiába kérdeztük a sandhursti ösztöndíjról Gulyás Gergelyt a kormányinfón, személyes adatokra hivatkozva kikerülte a választ, mint ahogy a Miniszterelnökség se reagált levelünkre.
Forrás: telex
Ez is érdekelhet:
                             
Ezek érdekelték olvasóinkat leginkább
Hát hogy volt erre idejük? - szégyellje magát! - Szijjártó megdorgálta Webert
Az eddigi legdurvább választ kapta Orbán az EU-ból: Nincs szükségünk semmiféle kioktatásra
Fizetésemelést ígér a magyar cégek nagy része
Az FFP2-es maszkokról is beszélt Szijjártó - elmondta mi most a helyzet
A külgazdasági és külügyminiszter hosszú interjút adott a HVG-nek, ahol rákérdeztek, hogy: „FFP2-es maszkja honnan lesz az embereknek, hiszen számos üzletből már most eltűnt?” (Szlov...
  
Budai szerint elfogadhatatlan, hogy a Gyurcsány vezette baloldal falaz egy köztörvényes bűnözőnek
Elfogadhatatlan, hogy a Gyurcsány Ferenc által vezetett baloldal továbbra is falaz egy köztörvényes bűnözőnek, Czeglédy Csabának - mondta Budai Gyula fideszes országgyűlési képviselő c...
  
Gusztustalan féregnek tartom azt, aki ilyet tesz - az eddigi legnagyobb VV botrány
Elképzelhető, hogy végérvényesen megromlott a viszony a Való Világ egykori játékosai között. Az első női győztes, VV Zsuzsu ugyanis olyat tett korábbi barátja és játékostársa háta...
  
Az eddigi legdurvább választ kapta Orbán az EU-ból: Nincs szükségünk semmiféle kioktatásra
Manfred Weber szerint a Fidesz Európa ellen gerjesztett provokációt, amit nem tűrhettek szó nélkül. A Fidesz kizárását lehetővé tévő új néppárti szabályzat megalkotója, Esteban Gonz...
  
Parragh szerint ha az átoltás eredményt hoz, akkor elvileg nyárra újra beindul minden
Miután Gulyás Gergely csütörtökön bejelentette, hogy két hétre szigorúbb korlátozó intézkedéseket vezetnek be Magyarországon, Parragh László, a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara elnö...
  
Mindennél jobban várták a nőnapot, volt, aki az utolsó tartalékait fordította árura - bajban a virágüzletek
Kevés ágazatot érinthetett rosszabbul Gulyás Gergely csütörtök délelőtti bejelentése, amely szerint az élelmiszerboltok, patikák, drogériák és benzinkutak kivételével bezárják az ü...
  
Varga Mihály azt állítja egy levélben, hogy a kormánynak sem eszköze, sem szándéka nincs beavatkozni a médiaviszonyokba
A pénzügyminiszter elfeledkezett a rengeteg médiumról, amelyet maga alá gyűrt a NER.A magyar jogszabályok biztosítják a sajtó szabadságát, a kormánynak sem eszköze, sem szándéka nincs ...
  
Nemzetközi botrány: bekérették a pozsonyi magyar nagykövetet miután Szijjártó Péter megszólalt
Martin Klus szlovák külügyi államtitkár a TA3 hírtelevízió politikai vitaműsorában arról beszélt, hogy azért nem engedik meg, hogy a Szlovákia területén élő polgárok, így a szlová...
  
Varga Mihály szerint a magyar jogszabályok biztosítják a sajtószabadságot
A magyar jogszabályok biztosítják a sajtó szabadságát, a kormánynak sem eszköze, sem szándéka nincs beavatkozni a médiaviszonyokba - írta a holland pénzügyminiszternek Varga Mihály.A t...
  
Hamis számlákkal igényelt 17 millió forint támogatást az Emmitől egy magyar polgármester
A másodfokon eljáró Pécsi Törvényszék csütörtökön jogerősen 1 év 6 hónap, végrehajtásában 4 évi próbaidőre felfüggesztett börtönre ítélte a költségvetési csalást elkövet...
  
Sebestyén Balázs: Ugyanott vagyunk, mint egy éve!
A közösségi oldalán fejtette ki véleményét Sebestyén Balázs a koronavírus-járvány terjedésének csökkentése érdekében meghozott legfrissebb szigorításokról: a műsorvezető elárul...
  
Botrány: Őrizetbe vették a Hír TV tudósítóját
Bugnyár Zoltánt, a HírTV svédországi tudósítóját azután vették őrizetbe, hogy a rendőrség uppsalai székháza előtt éppen a svédországi késes támadásról forgatott, közölte a cs...
  
Müller Cecília: Lazítás csak akkor várható, ha...
Éppen egy éve annak, hogy bejelentettük a két iráni diák pozitív esetét, amivel Magyarországon elkezdődött a koronavírus-járvány – mondta Müller Cecília az operatív törzs csütört...
  
Dúró Dóra: Elég volt a lezárásokból
Nem tetszik a Mi Hazánk Mozgalomnak, hogy az Orbán-kormány a koronavírus-járvány harmadik hullám miatt két hétre bezárja az országot. A párt ezért most tiltakozik ez ellen. Mint azt írj...
  
Kitört a botrány egy volt rendőr főtiszt miatt - elképesztő vádak
A 48 éves férfi hivatásos szolgálati jogviszonyát megszüntette a rendőrség.Az ügyészség zaklatás, folytatólagosan elkövetett kapcsolati erőszak és magánlaksértés miatt emelt vádat ...
  
Óriási a botrány egy volt rendőr főtiszt miatt - elképesztő vádak

Mi történt? -Váratlanul lemondott az Államkincstár vezetője
Mészáros József egy pár soros e-mailben tájékoztatta a kollégákat arról, hogy távozik.Néhány soros levélben köszönt el munkatársaitól szerdán délután Mészáros József, a Magyar ...
  
Kiderült nyitva maradhatnak-e a dohányboltok
Arról már elkezdődött az alkudozás, hogy mely üzletek maradhassanak mégis nyitva.A ma bejelentett döntésekkel kapcsolatban minden részletszabályozás holnap jelenik meg, de a szolgáltatás...
  
Orbán: Miközben mi itt, Magyarországon és más vezetők a saját országaikban szó szerint élet-halál harcot folytatnak...
„Miközben mi itt, Magyarországon és más vezetők a saját országaikban szó szerint élet-halál harcot folytatnak a koronavírus ellen, az EPP kisded hatalmi játékokban leli örömét a brü...
  
Bejelentés: kiderült hogy hétfőtől a kaszinók bezárnak-e
A csütörtökön bejelentett, új járványvédelmi szabályok alól már a kaszinók sem kivételek, ezeknek az intézményeknek is be kell zárniuk hétfőtől - derült ki a Kormányzati Tájékoz...
  
Bezár az ország: Az iskolákat, óvodákat, boltokat is bezárják egy időre
A kormány szerdán is ülésezett, és még csütörtökön is folytatta, így a csütörtöki kormányinfó a Karmelitából jelentkezett. Közben még tartott a kormányülés.A kormány a két ül...
  
Bejelentés: Bezárnak az óvodák és iskolák, két hétre bezár szinte minden üzlet is
Jelentős szigorításokat jelentett be Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter csütörtökön a kormány heti tájékoztatóján: bezárnak az óvodák és az általános iskolák is...
  
Rendőrségi eljárás indult a képviselői irodaházban működésbe lépett füstgránát miatt
Nyomoz a rendőrség az Országgyűlés Irodaházában történt eseménnyel kapcsolatban.Ahogy korábban a Blikk is megírta, füstgránát miatt kellett kivonulnia a tűzoltóságnak az Országgyűl...
  
Szlávik János lánya is Dubajban nyaral – A főorvos nemrég azt mondta, nyárra sem venne még repülőjegyet
Dubajban nyaralt dr. Szlávik János lánya, legalábbis erről tanúskodik az a fotó, melyet szerkesztőségünkbe eljuttatott egyik olvasónk. A külföldi utazás ugyan nem tiltott, ám nem lehet ...
  
Botrány: Szlávik János lánya is Dubajban nyaral – A főorvos nemrég azt mondta, nyárra sem venne még repülőjegyet

Újabb pozíció: Külön miniszteri biztost neveztek ki nem akármilyen feladatot kapott
Megjelent a Hivatalos Értesítőben az a miniszteri utasítást, amivel a Fidesz egyik parlamenti képviselőjét, Balla Györgyöt a koronavírus-járvány miatt szükséges stratégiai egyeztetés...
  
A sztrájk, amiben még a Fidesz is a német autóipari multi ellen fordult
Az elmúlt napokban olyan történt Magyarországon, ami még talán soha. Jó, ez sok mindenre igaz lehetne az egészségügyi dolgozók csoportos kilépésétől a Fidesz az Európai Néppárt frakc...
  
Komoly szigorításokról értesült az Index
A lap szerint bejelenthetik a teljes lezárást húsvétig.Az Index információi szerint a teljes országot lezárják húsvétig a járvány terjedése miatt. Ez azt jelenti, hogy bezárhatnak az is...
  
Deutsch szerint mindenki láthatja, hogy a néppárt sokkal rosszabbul járt
A Fidesz elfogadhatatlannak tartja, hogy az Európai Néppárt(EPP) frakciójának nagy többsége a koronavírus-járvány közepette is "kiszorítósdival" foglalkozik, ezért a párt tizenkét EP-k...
  
Szijjártó bizakodó: Remélhetőleg megoldódik a kettős állampolgárság kérdése Szlovákiában
Egyelőre sajnos úgy tűnik, hogy nem sikerül biztosítani a kettős állampolgárság lehetőségét Szlovákiában, de remélhetőleg egyszer erre a kérdésre is megszületik a megoldás - jelent...
  
THE HUNGARIAN TIMES Impresszum / Sütik
2021-03-05 Magyarország, Budapest
  The Times
Budai Gyula Fekete-Győréknek: Jó lenne, ha egy kicsit kussolnának
„Nagy tételben fogadok bárkivel és bármiben, hogy FEGYőR Bandi nem csinálná végig azt a három hetes katonai alapkiképzést, amit jómagam és sok ezer katona végigcsinált!” – kezdte a szombati ebéd utáni értekezését Budai Gyula fideszes országgyűlési képviselő Facebookon. „Nagy pofa van és azonkívül semmi nincs a Fekete-Győrnél és testnevelésből felmentett Momentumos párttársainál. Mit tudnak ők a katona életről és katonai hivatásról?!”

Azután akadt ki Budai, hogy a Momentum elnöke csütörtökön nyíltan kritizálta a Telex cikke nyomán azt a gyakorlatot, hogy Orbán Viktor fia a Honvédelmi Minisztérium ösztöndíjasaként végzett a brit Sandhurst Királyi Katonai Akadémia képzésén, amely több mint 37 millió forintba kerülhetett.

Fekete-Győr szerint Orbán Viktor „az utolsó ellopható ötforintosért is képes lenne bűncselekményt elkövetni.” Szerinte „az lenne a minimum, hogy a miniszterelnök szól a fiának: ne pályázzon minisztériumi ösztöndíjra, mert én vagyok a miniszterelnök, tudod, a miniszterek vezetője, tehát utasíthatom a minisztert, és rosszul venné ki magát, majd inkább kifizetem én.”

Budai szombati posztjában hosszasan értekezik a katonai élet szépégeiről, megkérdőjelezve, hogy Momentum politikusai tudják-e, mit jelent a katonai hivatás tudat és a hazaszeretet.

„Én tudom mit jelent az egyenruha, a katona hivatás tudat, és ismerem a Százados úr sej haj, ha felül a lovára kezdetű katona nótát!

Fekete-Győrnek és társainak pedig azt javaslom, hogy jó lenne ha egy kicsit kussolnának és amihez nem értenek abban befognák a szájukat! Ami pedig legfontosabb, amit nem csináltam végig és amíg egy percet nem voltam katona, addig pofa be és hagyjuk a katonákat! ...vagy jelentkezzek katonai szolgálatra!”

Korábban Németh Szilárd, a Honvédelmi Minisztérium parlamenti államtitkára ajánlotta fel Fekete-Győrnek, hogy legyen a Magyar Honvédség hivatásos, szerződéses vagy önkéntes tartalékos katonája.

„Hazai és külhoni katonai kiképzése után végre olyan férfivá válhatna, aki nem füstbombákat hajigál a rendőrökre, aki nem az árva gyerekek karácsonyi ajándékainak felgyújtására sarkall, aki nem a románok szekerét tolja Erdélyben, aki a pandémiás veszélyhelyzetben nem hazudozik össze-vissza, aki képes a többi magyarral összefogva együttműködni a koronavírus leküzdése érdekében” – írta Németh.

Kocsis Máté nem értett vele egyet. A Fidesz frakcióvezetője arról írt, hogy Fekete-Győr inkább ne legyen katona. „Ne is ajánlgassuk neki, ugyanis ha Magyarországot fegyveres támadás érné, ő azonnal átállna az ellenséghez. Mert neki meg az a lételeme” – fogalmazott Kocsis.

Érdekesség, hogy sem ők, sem a Honvédelmi Minisztérium közleményéből nem derült ki, milyen hírrel összefüggésben posztolt Fekete-Győr csütörtökön, mint ahogy egyszer sem említették Orbán Gáspár nevét. Hiába kérdeztük a sandhursti ösztöndíjról Gulyás Gergelyt a kormányinfón, személyes adatokra hivatkozva kikerülte a választ, mint ahogy a Miniszterelnökség se reagált levelünkre.
Forrás: telex
Hát hogy volt erre idejük? - szégyellje magát! - Szijjártó megdorgálta Webert
Az eddigi legdurvább választ kapta Orbán az EU-ból: Nincs szükségünk semmiféle kioktatásra
Fizetésemelést ígér a magyar cégek nagy része
Felfüggesztik a járó- és fekvőbeteg-ellátást a kisvárdai kórházban
Az FFP2-es maszkokról is beszélt Szijjártó - elmondta mi most a helyzet
Budai szerint elfogadhatatlan, hogy a Gyurcsány vezette baloldal falaz egy köztörvényes bűnözőnek
Gusztustalan féregnek tartom azt, aki ilyet tesz - az eddigi legnagyobb VV botrány
Az eddigi legdurvább választ kapta Orbán az EU-ból: Nincs szükségünk semmiféle kioktatásra
Parragh szerint ha az átoltás eredményt hoz, akkor elvileg nyárra újra beindul minden
Mindennél jobban várták a nőnapot, volt, aki az utolsó tartalékait fordította árura - bajban a virágüzletek
Varga Mihály azt állítja egy levélben, hogy a kormánynak sem eszköze, sem szándéka nincs beavatkozni a médiaviszonyokba
Nemzetközi botrány: bekérették a pozsonyi magyar nagykövetet miután Szijjártó Péter megszólalt
Varga Mihály szerint a magyar jogszabályok biztosítják a sajtószabadságot
Hamis számlákkal igényelt 17 millió forint támogatást az Emmitől egy magyar polgármester
Sebestyén Balázs: Ugyanott vagyunk, mint egy éve!
Botrány: Őrizetbe vették a Hír TV tudósítóját
Müller Cecília: Lazítás csak akkor várható, ha...
Dúró Dóra: Elég volt a lezárásokból
Kitört a botrány egy volt rendőr főtiszt miatt - elképesztő vádak
Óriási a botrány egy volt rendőr főtiszt miatt - elképesztő vádak
Mi történt? -Váratlanul lemondott az Államkincstár vezetője
Kiderült nyitva maradhatnak-e a dohányboltok
Orbán: Miközben mi itt, Magyarországon és más vezetők a saját országaikban szó szerint élet-halál harcot folytatnak...
Bejelentés: kiderült hogy hétfőtől a kaszinók bezárnak-e
Bezár az ország: Az iskolákat, óvodákat, boltokat is bezárják egy időre
Bejelentés: Bezárnak az óvodák és iskolák, két hétre bezár szinte minden üzlet is
Rendőrségi eljárás indult a képviselői irodaházban működésbe lépett füstgránát miatt
Szlávik János lánya is Dubajban nyaral – A főorvos nemrég azt mondta, nyárra sem venne még repülőjegyet
Botrány: Szlávik János lánya is Dubajban nyaral – A főorvos nemrég azt mondta, nyárra sem venne még repülőjegyet
Újabb pozíció: Külön miniszteri biztost neveztek ki nem akármilyen feladatot kapott
A sztrájk, amiben még a Fidesz is a német autóipari multi ellen fordult
Komoly szigorításokról értesült az Index
Deutsch szerint mindenki láthatja, hogy a néppárt sokkal rosszabbul járt
Szijjártó bizakodó: Remélhetőleg megoldódik a kettős állampolgárság kérdése Szlovákiában
Kiderült, hogy az ellenzéki választók többsége kit látna szívesen Orbán kihívójaként

Orbán újabb lépése: Miniszteri biztos tárgyal a kormány nevében a 25 ezernél több lakosú vidéki településekkel
Hát hogy volt erre idejük? - szégyellje magát! - Szijjártó megdorgálta Webert
Szijjártó megdorgálta Webert: hát hogy volt erre idejük? - szégyellje magát!
Csehország, Szlovákia és Ausztria soron kívül kap vakcinát az EU-tól
Soron kívül kap vakcinát az EU-tól Csehország, Szlovákia és Ausztria
19 milliárd forintos keretet biztosít a kormány a nyíregyházi stadion megépítésére
Szijjártó arra kéri a felvidéki magyarokat, hogy vegyenek részt a népszámláláson
Soron kívül kap vakcinát Csehország, Szlovákia és Ausztria
Közel harmincezer embernek van legalább háromszázmillió forintja Magyarországon
Rendőrségi nyomozás indult: Bekamerázták egy MSZP-s képviselő irodáját