Budapest     2021-03-09   Csatlakozz hozzánk facebookon
Nemzetközi botrány: Obama üzenete, Trump veszített, de Orbán még nem 
Az a fajt erős ember típusú vezetés, amit Trump képviselt, nem tűnik el a világból a 45. amerikai elnök távozásával - mondta elődje, Barack Obama. Aztán ki is fejtette kikre gondol.

A volt amerikai elnök Trevor Noah műsorvezetővel beszélgetett a Daily Show különkiadásában. Az interjú apropója Obama nemrégen megjelent könyve, az Egy ígéret földje, mely itthon a HVG Kiadó gondozásában jelent meg. A beszélgetés elején Noah arról kérdezi a volt elnököt, hogy ki az, akivel tartja még a kapcsolatot, szokott-e mémeket küldözgetni például Angela Merkelnek és hogy hogyan őrzi meg az optimizmusát olyan körülmények között, amilyenek ma a világban uralkodnak. Válaszában Obama először Merkel vezetői tevékenységét méltatja és a demokratikus államok egyik vezetői típusaként jellemzi, "ezek azok a jó emberek, akik jó célokért küzdenek és hatalomba is kerülnek". Itt megismételte egy Dél-Afrikában tartott beszédének mondanivalóját, mely szerint létezik ez a vezetői típus, mely demokratikus alapokon irányít, az embereket is bevonva a döntéshozatalba és létezik az erős ember típusa.

Ez utóbbit úgy jellemzi, hogy fentről-lefelé uralkodó, hiercarchikus rendszer, az állampolgárait alattvalókként kezelő attitűddel vezeti az országot, melynek élére megválasztották. "Ez történik az Egyesült Államokban is és ennek nem lesz vége csak azért, mert Donald Trump elveszítette az elnökválasztást. Látunk erre példát a Fülöp-szigeteken, Magyarországon és még néhány afrikai és ázsiai országban" - mondta Barack Obama. Szerinte ez két teljesen eltérő értelmezése annak, mit jelent vezetőnek lenni. Az elnök beszél még arról is, hogy Amerikának nem kell feltétlenül a világ rendőrségének szerepét betölteni, mert értékein és elvein ma már számos másik ország is osztozik, ezért nem kell feltétlenül tartania attól sem, hogy a kialakuló multipoláris világrendben esetleg a saját lábukra állnak más országok is.

A Biden elnökség alatt valószínűleg nem lesz könnyű dolga a magyar kormánynak Anthony Blinken magyar származású külügyminiszter hivatalba lépése után. Visszatér a külügybe Victoria Nuland is, aki korábban a magyar kormány éles kritikusa volt az Obama-adminisztráció alatt.
Forrás: hvg
Ez is érdekelhet:
                             
Ezek érdekelték olvasóinkat leginkább
Elképesztő hány forintba kerül egy euró
Óriási botrány: 260 milliót sikkasztott az OTP egyik régióvezetője
Váratlanul elutazik Orbán Viktor
Mindenki találgat - Jeruzsálemben tárgyal csütörtökön Orbán Viktor
Magyar-cseh-izraeli kormányfői csúcstalálkozót tartanak csütörtökön Jeruzsálemben, melynek fő témája a koronavírus-járvány elleni védekezés lesz - tájékoztatta az MTI-t Havasi Bert...
  
Karácsony Gergely munkatársához ment feleségül a szupermodell
Gyermeket vár Mihalik Enikő, a magyar szupermodell. Párjával, Dáviddal a tavalyi év elején egy partin ismerkedtek meg, azóta férj és feleség lettek, most pedig kiteljesedhet a család. Szű...
  
Schanda Tamás: szerint 30 százalékkal megemelték az oktatók fizetését
Technikumba 16, szakképző iskolákba 11 százalékkal többen jelentkeztek, mint tavaly.„Egyre népszerűbb a szakképzés a magyar fiatalok körében. Az előzetes adatok alapján a tárca által...
  
Közeleg a 370 forintos euró?
A forint árfolyama az elmúlt időszakban együtt mozgott, azaz gyengült a régiós devizákkal, így a lengyel złotyval és a cseh koronával. A jegybankok keze meg van kötve, ugyanis a koronaví...
  
Két hétre bezár a tatai kórház, mert a szakorvosait Tatabányára irányították át
Tata város önkormányzata hétfő este azt közölte Facebook-oldalán, hogy az Árpád-házi Szent Erzsébet Szakkórház és Rendelőintézet szakrendelései 2021. március 10-én szerdától elő...
  
Győrfi Pál botrány: megkérdezték, miért irtja ki a magyar népet
Az Országos Mentőszolgálat szóvivőjét elkeserítik az oltásellenesek.„Engem személy szerint elkeserítenek a kétkedő hangok, irracionális és veszélyes az, amit az oltásellenesek csiná...
  
Kötelező az FFP2-es szájmaszk Szlovákiában
FFP2-es típusú maszkot kell viselni az üzletekben és a tömegközlekedési eszközökön Szlovákiában.Március 15-étől ezt kiterjesztik – a saját háztartást kivéve – minden belső tér...
  
Kiderült hova utazik Orbán
Orbán Viktor és cseh kollégája, Andrej Babiš még a héten Izraelbe látogatnak − adta hírül a Neokohn az izraeli Kan 11-es hírcsatorna értesüléseire hivatkozva.Mint írják, a magyar és...
  
Leveheti a maszkot, akit beoltottak az Egyesült Államokban
Enyhítettek bizonyos korlátozásokon az Egyesült Államokban, mostantól kis csoportokban beltéren, maszk viselése nélkül is találkozhatnak egymással azok, akik megkapták minden szükséges ...
  
Szlávik János: Megtelt a kórház
A koronavírus-járvány harmadik hullámának felszállóágában vagyunk, és rendkívül súlyos a helyzet – mondta a Dél-pesti Centrumkórház infektológus főorvosa kedden a Kossuth rádió J...
  
Óriási botrány: fegyházba rakatnák a Jobbik volt EP-képviselőjét
Súlyosításért fellebbezett a Fővárosi Fellebbviteli Főügyészség Kovács Béla, a Jobbik volt európai parlamenti képviselője ellen.Mint ismert, a Központi Nyomozó Főügyészség 2017 de...
  
Teljesen kiakadtak Alekoszra: jól nekiestek a kommentelők - nem éppen kedvesen beszélt a nőkről
Nem éppen szokványos bejegyzéssel, illetve nem is a legkedvesebb gondolatokkal jelentkezett nőnap alkalmából a közösségi oldalán Nagy Alekosz: az egykori valóságshow-hős durva, sőt, már...
  
Életveszélyes fenyegetéseket kaptak, félnek Evelin exétől - Gáspárék most léptek
Nógrádmegyer — Távoltartási végzést kért volt párja és családja miatt Gáspár Evelin (26). Mint megírtuk, az idősebb Gáspár lány és exe januárban szakítottak, ám a helyzet annyir...
  
Rettegésben él a család - Árammal védett erőd lett egy olaszliszkai borászat
Olaszliszka — Az egész községet megosztja egy, leginkább fogolytáborra hajazó épület, amelyet hatalmas betonkerítés és a tetejére szerelt elektromos huzal határol. A Dankó Pista utcáb...
  
Ha nem sikerül visszakapnom a pénzeimet, amik súlyos 100 milliók, akkor apát, lehet, hogy jó ideig nem látjátok - magyar média botrány:
Budapest — Nemcsak önmagát, de a családját, a gyermekeit is nagyon nehéz helyzetbe hozta Fekete Dávid (34). Az énekes maga ismerte el, hogy „súlyos százmilliókkal” tartozik, ám állí...
  
Beismerte borzalmas tettét a kislángi kettős gyilkos: - videón ahogy megmutatja a részleteket
Részletes beismerő vallomásban tárta fel tetteit a nyomozók előtt a kislángi kettős gyilkosság tettese. Mint a Blikk megírta, egy másfél kilós sonkáért ölt meg elképesztő kegyetle...
  
Kormányközeli figuráknak osztottak ígéretes üzleteket miközben dúl a járvány
Március 4-én csütörtökön az ország nagy része arra figyelt, a kormány hogyan kezeli az ismét súlyossá váló járványügyi helyzetet. Gulyás Gergely miniszterelnökségi miniszter ekkor ...
  
Váratlanul elutazik Orbán Viktor
Magyar-cseh-izraeli kormányfői csúcstalálkozót tartanak csütörtökön Jeruzsálemben, a fő téma a koronavírus-járvány elleni védekezés lesz. Havasi Bertalan, a miniszterelnök sajtófőn...
  
Valami történik a Paks II -vel - máig nem nyújtott be egyetlen gödörásási engedélykérelmet senki
Már vagy fél éve késik az új paksi atomblokkok alatti gödör engedélykérelme - írta meg a Népszava. Eközben a kormány szinte teljes egészében kifizette az orosz államnak a beruházásra...
  
Néhány magyar boltban már most is létszámkorlátot alkalmaznak
Magyarország — Már nemcsak ajánlott, hanem tegnap óta kötelező másfél méteres távolságot tartani egymástól az üzletekben, ez a passzus is bekerült a járványellenes kormányrendeletb...
  
Hollik a néphez szólt: senki ne hallgasson a baloldal politikai hangulatkeltésére
Már egymillióan kapták meg a koronavírus elleni oltást Magyarországon, az ország ezzel második az átoltottságban az Európai Unió országai között - közölte a Fidesz kommunikációs iga...
  
Óriási botrány a Balatonnál: Illegális nádirtáson ütöttek rajta
Illegálisan nádirtás történt Fonyód és Balatonfenyves között, derítette ki a hirbalaton.hu.A portálnak több olvasója is jelezte március 3-án, hogy a Huszka strandtól nem messze gyanús...
  
Vége: elhunyt a Magyar Művészeti Akadémia rendes tagja
Nyolcvanhat éves korában hétfőn Kolozsváron elhunyt Almási István Szabolcsi Bence-díjas népzenekutató, a Magyar Művészeti Akadémia (MMA) rendes tagja.Almási István az erdélyi magyar n...
  
Micsoda teljesítmény: Zámbó Krisztián szerelme szétzúzott egy kocsit
Budapest — Lábbal zúzott szét egy autót Zámbó Krisztián (40) kedvese, Takács Zsuzsi. Zámbó Jimmy (†42) fiáról köztudott, hogy nem ismer határokat, ha szerelemről van szó, rajongás...
  
Áll a bál Velencén a hétvégi tömeg miatt
Úgy érzékelték a hétvégén, hogy nem tartották be a járványügyi előírásokat.A Velence Korzó üzemeltetése arra kérte a strandterületen található büfésektől, hogy a szigorított j...
  
Orbán bizakodó: A helyzet nem könnyű, de most már a célegyenesben vagyunk
A miniszterelnök nőnap alkalmából külön köszönetet mondott Müller Cecília országos tiszti főorvosnak.1 002 714 embert oltottak be eddig koronavírus ellen Magyarországon - közölte Orbá...
  
Újabb korrupció? - nem akármilyen Korrupciós ügyeket rendőrökhöz került a tatai Cifra-malom eladásának ügye
Az is kiderült, hogy az állam képviseletében nem a vagyonkezelő, hanem a Miniszterelnökség járt el. A Cifra-malom tavaly lett a magyar államé 159 millió forintért.A HVG írta meg, hogy kö...
  
Botrány: budapesti utasokat hagyott Londonban a Wizz Air
Nem kerültek sorra a check-in pultoknál az utasok, így a repülőtéren hagyták őket.Több utas is úgy maradt le a Wizz Air London-Luton és Budapest járatáról vasárnap esti járatáról, ho...
  
Óriási a népharag: Egyszerre két autó is a mentők helyére parkolt
cikket:Köszönjük!autóA sofőrök ráadásul a fertőtlenítő állásokat foglalták el, amivel fennakadást okoztak a Szegedi Mentesítési Zónában.Két "civil" autós is leparkolt a mentőaut...
  
Elképesztő látvány: Korrupt vizsgabiztosokat kaptak el egy Pest megyei műszaki állomáson
A vesztegetési pénz átvételekor tetten ért vizsgabiztosoktól megközelítőleg háromszázezer forint készpénz került elő.A budapesti regionális ügyészség indított eljárást egy Pest m...
  
THE HUNGARIAN TIMES Impresszum / Sütik
2021-03-09 Magyarország, Budapest
  The Times
Nemzetközi botrány: Obama üzenete, Trump veszített, de Orbán még nem
Az a fajt erős ember típusú vezetés, amit Trump képviselt, nem tűnik el a világból a 45. amerikai elnök távozásával - mondta elődje, Barack Obama. Aztán ki is fejtette kikre gondol.

A volt amerikai elnök Trevor Noah műsorvezetővel beszélgetett a Daily Show különkiadásában. Az interjú apropója Obama nemrégen megjelent könyve, az Egy ígéret földje, mely itthon a HVG Kiadó gondozásában jelent meg. A beszélgetés elején Noah arról kérdezi a volt elnököt, hogy ki az, akivel tartja még a kapcsolatot, szokott-e mémeket küldözgetni például Angela Merkelnek és hogy hogyan őrzi meg az optimizmusát olyan körülmények között, amilyenek ma a világban uralkodnak. Válaszában Obama először Merkel vezetői tevékenységét méltatja és a demokratikus államok egyik vezetői típusaként jellemzi, "ezek azok a jó emberek, akik jó célokért küzdenek és hatalomba is kerülnek". Itt megismételte egy Dél-Afrikában tartott beszédének mondanivalóját, mely szerint létezik ez a vezetői típus, mely demokratikus alapokon irányít, az embereket is bevonva a döntéshozatalba és létezik az erős ember típusa.

Ez utóbbit úgy jellemzi, hogy fentről-lefelé uralkodó, hiercarchikus rendszer, az állampolgárait alattvalókként kezelő attitűddel vezeti az országot, melynek élére megválasztották. "Ez történik az Egyesült Államokban is és ennek nem lesz vége csak azért, mert Donald Trump elveszítette az elnökválasztást. Látunk erre példát a Fülöp-szigeteken, Magyarországon és még néhány afrikai és ázsiai országban" - mondta Barack Obama. Szerinte ez két teljesen eltérő értelmezése annak, mit jelent vezetőnek lenni. Az elnök beszél még arról is, hogy Amerikának nem kell feltétlenül a világ rendőrségének szerepét betölteni, mert értékein és elvein ma már számos másik ország is osztozik, ezért nem kell feltétlenül tartania attól sem, hogy a kialakuló multipoláris világrendben esetleg a saját lábukra állnak más országok is.

A Biden elnökség alatt valószínűleg nem lesz könnyű dolga a magyar kormánynak Anthony Blinken magyar származású külügyminiszter hivatalba lépése után. Visszatér a külügybe Victoria Nuland is, aki korábban a magyar kormány éles kritikusa volt az Obama-adminisztráció alatt.
Forrás: hvg
Elképesztő hány forintba kerül egy euró
Óriási botrány: 260 milliót sikkasztott az OTP egyik régióvezetője
Váratlanul elutazik Orbán Viktor
Dömötör szerint 3,5 millióval több oltást kaphatnak a magyarok, mint egy másik, hasonló lakosságú országban
Mindenki találgat - Jeruzsálemben tárgyal csütörtökön Orbán Viktor
Karácsony Gergely munkatársához ment feleségül a szupermodell
Schanda Tamás: szerint 30 százalékkal megemelték az oktatók fizetését
Közeleg a 370 forintos euró?
Két hétre bezár a tatai kórház, mert a szakorvosait Tatabányára irányították át
Győrfi Pál botrány: megkérdezték, miért irtja ki a magyar népet
Kötelező az FFP2-es szájmaszk Szlovákiában
Kiderült hova utazik Orbán
Leveheti a maszkot, akit beoltottak az Egyesült Államokban
Szlávik János: Megtelt a kórház
Óriási botrány: fegyházba rakatnák a Jobbik volt EP-képviselőjét
Teljesen kiakadtak Alekoszra: jól nekiestek a kommentelők - nem éppen kedvesen beszélt a nőkről
Életveszélyes fenyegetéseket kaptak, félnek Evelin exétől - Gáspárék most léptek
Rettegésben él a család - Árammal védett erőd lett egy olaszliszkai borászat
Ha nem sikerül visszakapnom a pénzeimet, amik súlyos 100 milliók, akkor apát, lehet, hogy jó ideig nem látjátok - magyar média botrány:
Beismerte borzalmas tettét a kislángi kettős gyilkos: - videón ahogy megmutatja a részleteket
Kormányközeli figuráknak osztottak ígéretes üzleteket miközben dúl a járvány
Váratlanul elutazik Orbán Viktor
Valami történik a Paks II -vel - máig nem nyújtott be egyetlen gödörásási engedélykérelmet senki
Néhány magyar boltban már most is létszámkorlátot alkalmaznak
Hollik a néphez szólt: senki ne hallgasson a baloldal politikai hangulatkeltésére
Óriási botrány a Balatonnál: Illegális nádirtáson ütöttek rajta
Vége: elhunyt a Magyar Művészeti Akadémia rendes tagja
Micsoda teljesítmény: Zámbó Krisztián szerelme szétzúzott egy kocsit
Áll a bál Velencén a hétvégi tömeg miatt
Orbán bizakodó: A helyzet nem könnyű, de most már a célegyenesben vagyunk
Újabb korrupció? - nem akármilyen Korrupciós ügyeket rendőrökhöz került a tatai Cifra-malom eladásának ügye
Botrány: budapesti utasokat hagyott Londonban a Wizz Air
Óriási a népharag: Egyszerre két autó is a mentők helyére parkolt
Elképesztő látvány: Korrupt vizsgabiztosokat kaptak el egy Pest megyei műszaki állomáson
Lemondott a maszkbizniszen saját cégét hizlaló képviselő
A katari futballválogatott a debreceni Nagyerdei Stadionba telepíti át három meccsét
Orbán: Elsősorban Müller Cecília országos tiszti főorvosnak mondok köszönetet, és kívánok sok erőt a munkájához
Matolcsy szerint gyors és sikeres válságkezeléssel indítottuk
Varga Judit: Nőnek lenni mindig bátor vállalkozás
Közölte Orbán, hogy eddig hány embert sikerült beoltani - elképesztő számok
Teljes a felháborodás: ismét nagyot emelkedik az üzemanyagok ára
Óriási bejelentés - Magyarországra látogat Ferenc pápa
Kiderült hány millióra büntették Gődényt a februári tüntetés miatt
Kezdődik: a Fidesz felszólítja a főváros vezetését
Így köszöntötte Orbán a hölgyeket
Szijjártó Péter elment Japánba, hogy megmondja, Brüsszellel baj van