Budapest     2021-03-09   Csatlakozz hozzánk facebookon
A magyarokat keresik az uniós országok, hogy megtudják, kivel kell beszélni a keleti vakcinák ügyében 
Magyarországnak nemzeti érdeke a koronavírus elleni oltás menetének felgyorsítása - fogalmazott a külgazdasági és külügyminiszter a Kossuth rádió Vasárnapi újság című műsorában

Szijjártó Péter hangsúlyozta: ma Magyarországon nem kormánypárti vagy ellenzéki politikusok, nem parlamenti vagy parlamenten kívüli pártok döntenek arról, egy oltóanyagot lehet-e használni, hanem van egy olyan intézmény, a gyógyszerészeti hatóság, ahol olyan emberek dolgoznak, akik felhatalmazással és tudással rendelkeznek ahhoz, hogy ilyen döntéseket meghozzanak.

Kiemelte: naponta csaknem száz ember hal bele a koronavírusba Magyarországon, és 10-15 milliárd forintos kárt szenved el a magyar gazdaság az érvényben levő korlátozó intézkedések miatt. Ha csak egy nappal előbb lehet tömegesen oltani, azzal száz-százötven ember életét lehet megvédeni, és 10-15 milliárd forintnyi kártól menthető meg a magyar gazdaság - mondta a tárcavezető. Hozzátette: a kormány emberek életét, egészségét és munkahelyét védi.

A pénteken kötött orosz megállapodásról Szijjártó Péter megjegyezte: egymillió ember oltásához szükséges mennyiségű vakcina érkezik három ütemben - háromszor harminc nap alatt - Magyarországra. Ez kétmillió adag oltóanyagot jelent, hiszen a korábban engedélyezettekhez hasonlóan az orosz védőoltásból is két oltás szükséges.

Szijjártó Péter rámutatott: a helyzet most ugyanolyan, mint tavaly tavasszal volt. Akkor is az egész világ ugyanazokat a termékeket - lélegeztetőgépet, maszkot, védőruházatot - akarta venni, de azokat kevés helyen gyártották, így nagy harc volt értük. Most az egész világ biztonságos és hatásos oltóanyagot akar vásárolni, de azt kevés helyen, a szükségesnél kisebb mennyiségben és a kelleténél lassabban állítják elő. Minden országban halnak meg emberek a vírus miatt, minden ország szenved a korlátozó intézkedésektől, minden nap újabb és újabb munkahelyek kerülnek veszélybe - emelte ki a tárcavezető.

A keleti vakcinák iránti érdeklődésről közölte: a kínaiakkal folytatott előrehaladott tárgyalások hírére tizennégy európai uniós ország nagykövete hívta fel a pekingi magyar nagykövetet, azért, hogy megtudják, kivel kell beszélni a Sinopharm cégnél. Szombaton a NATO-tag Törökországgal állapodtak meg az oroszok a helyszíni gyártásról, és amikor a magyar szakemberek Oroszországban jártak, "egyik déli szomszéd országunktól" is volt ott egy delegáció, a német kancellár pedig segítséget ígért az orosz vakcina európai engedélyezésének folyamatában.

A külgazdasági és külügyminiszter szerint ma az a kérdés, hogy egyes országokban lesz-e gyorsan oltóanyag, vagy csak hónapok múlva, be tudják-e oltani állampolgáraikat, vagy nézniük kell, ahogy emberek halnak meg és munkahelyek vesznek el.

Szijjártó Péter hangsúlyozta: ami politikailag, diplomáciailag elvégezhető volt, azt a magyar fél megtette a kínaiakkal is. Van egy megállapodás-tervezet, amelyet csak akkor írnak alá, ha a gyógyszerhatóság az orosz és a brit oltóanyaghoz hasonlóan engedélyezi a kínai vakcina felhasználását is, ám ez még nem történt meg - tette hozzá.

Ismertette: Kínában már több tízmillió embert beoltottak a kínai vakcinával, valamint az Egyesült Arab Emírségekben és Bahreinben is tömegesen használták ezt az oltóanyagot. Szijjártó Péter elmondta, hogy mindkét utóbbi ország külügyminiszterével beszélt, akik pozitív tapasztalatokról tájékoztatták, szakmai konzultációkkal segítették a magyar hatóságot, a magyar szakemberek pedig napokat töltöttek Kínában a gyártási hely tanulmányozásával is. A kínai technológia minőségéhez és a gyártásban, fejlesztésben, kutatásban részt vevő emberek szakértelméhez nem fér kétség, az általuk adott jelentés értelmében. A kínaiak korrekt tárgyalópartnernek bizonyultak - mondta.

Szijjártó Péter "szégyenteljesnek és gyalázatosnak" nevezte Vera Jourová uniós biztos viselkedését, aki korábban arról beszélt, hogy Magyarországot pénzmegvonással fogják sújtani, ha nem tartja az Európai Bizottság által kijelölt jogállamisági irányt.

Egy világjárvány idején, amikor naponta emberek halnak meg és vesztik el munkahelyüket, az európai polgárok befizetett adójából a jól fizetett európai bürokratáktól jó lenne, ha inkább az európai országoknak abban segítenének, hogy minél több életet és munkahelyet tudjanak megmenteni ahelyett, hogy politikai megrendelésre "boszorkányüldözést" folytassanak egyes tagállamokkal szemben - fogalmazott a tárcavezető.
Forrás: mti
Ez is érdekelhet:
                             
Ezek érdekelték olvasóinkat leginkább
Elképesztő hány forintba kerül egy euró
Óriási botrány: 260 milliót sikkasztott az OTP egyik régióvezetője
Huszonhét lélegeztetőgép érkezik Magyarországról Szlovákiába
Kötelező az FFP2-es szájmaszk Szlovákiában
FFP2-es típusú maszkot kell viselni az üzletekben és a tömegközlekedési eszközökön Szlovákiában.Március 15-étől ezt kiterjesztik – a saját háztartást kivéve – minden belső tér...
  
Kiderült hova utazik Orbán
Orbán Viktor és cseh kollégája, Andrej Babiš még a héten Izraelbe látogatnak − adta hírül a Neokohn az izraeli Kan 11-es hírcsatorna értesüléseire hivatkozva.Mint írják, a magyar és...
  
Leveheti a maszkot, akit beoltottak az Egyesült Államokban
Enyhítettek bizonyos korlátozásokon az Egyesült Államokban, mostantól kis csoportokban beltéren, maszk viselése nélkül is találkozhatnak egymással azok, akik megkapták minden szükséges ...
  
Szlávik János: Megtelt a kórház
A koronavírus-járvány harmadik hullámának felszállóágában vagyunk, és rendkívül súlyos a helyzet – mondta a Dél-pesti Centrumkórház infektológus főorvosa kedden a Kossuth rádió J...
  
Óriási botrány: fegyházba rakatnák a Jobbik volt EP-képviselőjét
Súlyosításért fellebbezett a Fővárosi Fellebbviteli Főügyészség Kovács Béla, a Jobbik volt európai parlamenti képviselője ellen.Mint ismert, a Központi Nyomozó Főügyészség 2017 de...
  
Teljesen kiakadtak Alekoszra: jól nekiestek a kommentelők - nem éppen kedvesen beszélt a nőkről
Nem éppen szokványos bejegyzéssel, illetve nem is a legkedvesebb gondolatokkal jelentkezett nőnap alkalmából a közösségi oldalán Nagy Alekosz: az egykori valóságshow-hős durva, sőt, már...
  
Életveszélyes fenyegetéseket kaptak, félnek Evelin exétől - Gáspárék most léptek
Nógrádmegyer — Távoltartási végzést kért volt párja és családja miatt Gáspár Evelin (26). Mint megírtuk, az idősebb Gáspár lány és exe januárban szakítottak, ám a helyzet annyir...
  
Rettegésben él a család - Árammal védett erőd lett egy olaszliszkai borászat
Olaszliszka — Az egész községet megosztja egy, leginkább fogolytáborra hajazó épület, amelyet hatalmas betonkerítés és a tetejére szerelt elektromos huzal határol. A Dankó Pista utcáb...
  
Ha nem sikerül visszakapnom a pénzeimet, amik súlyos 100 milliók, akkor apát, lehet, hogy jó ideig nem látjátok - magyar média botrány:
Budapest — Nemcsak önmagát, de a családját, a gyermekeit is nagyon nehéz helyzetbe hozta Fekete Dávid (34). Az énekes maga ismerte el, hogy „súlyos százmilliókkal” tartozik, ám állí...
  
Beismerte borzalmas tettét a kislángi kettős gyilkos: - videón ahogy megmutatja a részleteket
Részletes beismerő vallomásban tárta fel tetteit a nyomozók előtt a kislángi kettős gyilkosság tettese. Mint a Blikk megírta, egy másfél kilós sonkáért ölt meg elképesztő kegyetle...
  
Kormányközeli figuráknak osztottak ígéretes üzleteket miközben dúl a járvány
Március 4-én csütörtökön az ország nagy része arra figyelt, a kormány hogyan kezeli az ismét súlyossá váló járványügyi helyzetet. Gulyás Gergely miniszterelnökségi miniszter ekkor ...
  
Váratlanul elutazik Orbán Viktor
Magyar-cseh-izraeli kormányfői csúcstalálkozót tartanak csütörtökön Jeruzsálemben, a fő téma a koronavírus-járvány elleni védekezés lesz. Havasi Bertalan, a miniszterelnök sajtófőn...
  
Valami történik a Paks II -vel - máig nem nyújtott be egyetlen gödörásási engedélykérelmet senki
Már vagy fél éve késik az új paksi atomblokkok alatti gödör engedélykérelme - írta meg a Népszava. Eközben a kormány szinte teljes egészében kifizette az orosz államnak a beruházásra...
  
Néhány magyar boltban már most is létszámkorlátot alkalmaznak
Magyarország — Már nemcsak ajánlott, hanem tegnap óta kötelező másfél méteres távolságot tartani egymástól az üzletekben, ez a passzus is bekerült a járványellenes kormányrendeletb...
  
Hollik a néphez szólt: senki ne hallgasson a baloldal politikai hangulatkeltésére
Már egymillióan kapták meg a koronavírus elleni oltást Magyarországon, az ország ezzel második az átoltottságban az Európai Unió országai között - közölte a Fidesz kommunikációs iga...
  
Óriási botrány a Balatonnál: Illegális nádirtáson ütöttek rajta
Illegálisan nádirtás történt Fonyód és Balatonfenyves között, derítette ki a hirbalaton.hu.A portálnak több olvasója is jelezte március 3-án, hogy a Huszka strandtól nem messze gyanús...
  
Vége: elhunyt a Magyar Művészeti Akadémia rendes tagja
Nyolcvanhat éves korában hétfőn Kolozsváron elhunyt Almási István Szabolcsi Bence-díjas népzenekutató, a Magyar Művészeti Akadémia (MMA) rendes tagja.Almási István az erdélyi magyar n...
  
Micsoda teljesítmény: Zámbó Krisztián szerelme szétzúzott egy kocsit
Budapest — Lábbal zúzott szét egy autót Zámbó Krisztián (40) kedvese, Takács Zsuzsi. Zámbó Jimmy (†42) fiáról köztudott, hogy nem ismer határokat, ha szerelemről van szó, rajongás...
  
Áll a bál Velencén a hétvégi tömeg miatt
Úgy érzékelték a hétvégén, hogy nem tartották be a járványügyi előírásokat.A Velence Korzó üzemeltetése arra kérte a strandterületen található büfésektől, hogy a szigorított j...
  
Orbán bizakodó: A helyzet nem könnyű, de most már a célegyenesben vagyunk
A miniszterelnök nőnap alkalmából külön köszönetet mondott Müller Cecília országos tiszti főorvosnak.1 002 714 embert oltottak be eddig koronavírus ellen Magyarországon - közölte Orbá...
  
Újabb korrupció? - nem akármilyen Korrupciós ügyeket rendőrökhöz került a tatai Cifra-malom eladásának ügye
Az is kiderült, hogy az állam képviseletében nem a vagyonkezelő, hanem a Miniszterelnökség járt el. A Cifra-malom tavaly lett a magyar államé 159 millió forintért.A HVG írta meg, hogy kö...
  
Botrány: budapesti utasokat hagyott Londonban a Wizz Air
Nem kerültek sorra a check-in pultoknál az utasok, így a repülőtéren hagyták őket.Több utas is úgy maradt le a Wizz Air London-Luton és Budapest járatáról vasárnap esti járatáról, ho...
  
Óriási a népharag: Egyszerre két autó is a mentők helyére parkolt
cikket:Köszönjük!autóA sofőrök ráadásul a fertőtlenítő állásokat foglalták el, amivel fennakadást okoztak a Szegedi Mentesítési Zónában.Két "civil" autós is leparkolt a mentőaut...
  
Elképesztő látvány: Korrupt vizsgabiztosokat kaptak el egy Pest megyei műszaki állomáson
A vesztegetési pénz átvételekor tetten ért vizsgabiztosoktól megközelítőleg háromszázezer forint készpénz került elő.A budapesti regionális ügyészség indított eljárást egy Pest m...
  
Lemondott a maszkbizniszen saját cégét hizlaló képviselő
Egy maszkbeszerzésre vonatkozó visszaélés miatt hétfőn lemondott mandátumáról a német kormányzó CDU/CSU pártszövetség egyik szövetségi parlamenti (Bundestag) képviselője. A német p...
  
A katari futballválogatott a debreceni Nagyerdei Stadionba telepíti át három meccsét
A Katari Futballszövetség bejelentette, hogy válogattjuk tavasszal három mérkőzést a bécsi Generali Arena helyett a debreceni Nagyerdei Stadionban játszik majd.Katar 2022-ben a futball-világ...
  
Orbán: Elsősorban Müller Cecília országos tiszti főorvosnak mondok köszönetet, és kívánok sok erőt a munkájához
Megérkezett a délutáni gyorsjelentés, 1 002 714 honfitársunkat sikerült eddig beoltani. Ezzel messze az európai uniós átlag fölött vagyunk − jelentette ki Orbán Viktor a Vakcinainfó Ext...
  
Matolcsy szerint gyors és sikeres válságkezeléssel indítottuk
A jegybankelnök szerint a magyar gazdaság újraindítása nem csak annyit jelent, hogy kinyitnak azok, akik korábban bezártak.Milyen legyen az újraindítás? – teszi fel a kérdést legfrissebb...
  
Varga Judit: Nőnek lenni mindig bátor vállalkozás
Nőnek lenni a történelem során mindig bátor vállalkozás volt, akkor is, amikor a nők az egyenlő bérekért és a választójogért szálltak síkra és napjainkban is, amikor a választás sz...
  
Közölte Orbán, hogy eddig hány embert sikerült beoltani - elképesztő számok
Több mint egymillió embert sikerült eddig beoltani, ezzel Magyarország messze az uniós átlag felett van - jelentette be Orbán Viktor miniszterelnök hétfőn a Facebookon közzétett videoüzen...
  
THE HUNGARIAN TIMES Impresszum / Sütik
2021-03-09 Magyarország, Budapest
  The Times
A magyarokat keresik az uniós országok, hogy megtudják, kivel kell beszélni a keleti vakcinák ügyében
Magyarországnak nemzeti érdeke a koronavírus elleni oltás menetének felgyorsítása - fogalmazott a külgazdasági és külügyminiszter a Kossuth rádió Vasárnapi újság című műsorában

Szijjártó Péter hangsúlyozta: ma Magyarországon nem kormánypárti vagy ellenzéki politikusok, nem parlamenti vagy parlamenten kívüli pártok döntenek arról, egy oltóanyagot lehet-e használni, hanem van egy olyan intézmény, a gyógyszerészeti hatóság, ahol olyan emberek dolgoznak, akik felhatalmazással és tudással rendelkeznek ahhoz, hogy ilyen döntéseket meghozzanak.

Kiemelte: naponta csaknem száz ember hal bele a koronavírusba Magyarországon, és 10-15 milliárd forintos kárt szenved el a magyar gazdaság az érvényben levő korlátozó intézkedések miatt. Ha csak egy nappal előbb lehet tömegesen oltani, azzal száz-százötven ember életét lehet megvédeni, és 10-15 milliárd forintnyi kártól menthető meg a magyar gazdaság - mondta a tárcavezető. Hozzátette: a kormány emberek életét, egészségét és munkahelyét védi.

A pénteken kötött orosz megállapodásról Szijjártó Péter megjegyezte: egymillió ember oltásához szükséges mennyiségű vakcina érkezik három ütemben - háromszor harminc nap alatt - Magyarországra. Ez kétmillió adag oltóanyagot jelent, hiszen a korábban engedélyezettekhez hasonlóan az orosz védőoltásból is két oltás szükséges.

Szijjártó Péter rámutatott: a helyzet most ugyanolyan, mint tavaly tavasszal volt. Akkor is az egész világ ugyanazokat a termékeket - lélegeztetőgépet, maszkot, védőruházatot - akarta venni, de azokat kevés helyen gyártották, így nagy harc volt értük. Most az egész világ biztonságos és hatásos oltóanyagot akar vásárolni, de azt kevés helyen, a szükségesnél kisebb mennyiségben és a kelleténél lassabban állítják elő. Minden országban halnak meg emberek a vírus miatt, minden ország szenved a korlátozó intézkedésektől, minden nap újabb és újabb munkahelyek kerülnek veszélybe - emelte ki a tárcavezető.

A keleti vakcinák iránti érdeklődésről közölte: a kínaiakkal folytatott előrehaladott tárgyalások hírére tizennégy európai uniós ország nagykövete hívta fel a pekingi magyar nagykövetet, azért, hogy megtudják, kivel kell beszélni a Sinopharm cégnél. Szombaton a NATO-tag Törökországgal állapodtak meg az oroszok a helyszíni gyártásról, és amikor a magyar szakemberek Oroszországban jártak, "egyik déli szomszéd országunktól" is volt ott egy delegáció, a német kancellár pedig segítséget ígért az orosz vakcina európai engedélyezésének folyamatában.

A külgazdasági és külügyminiszter szerint ma az a kérdés, hogy egyes országokban lesz-e gyorsan oltóanyag, vagy csak hónapok múlva, be tudják-e oltani állampolgáraikat, vagy nézniük kell, ahogy emberek halnak meg és munkahelyek vesznek el.

Szijjártó Péter hangsúlyozta: ami politikailag, diplomáciailag elvégezhető volt, azt a magyar fél megtette a kínaiakkal is. Van egy megállapodás-tervezet, amelyet csak akkor írnak alá, ha a gyógyszerhatóság az orosz és a brit oltóanyaghoz hasonlóan engedélyezi a kínai vakcina felhasználását is, ám ez még nem történt meg - tette hozzá.

Ismertette: Kínában már több tízmillió embert beoltottak a kínai vakcinával, valamint az Egyesült Arab Emírségekben és Bahreinben is tömegesen használták ezt az oltóanyagot. Szijjártó Péter elmondta, hogy mindkét utóbbi ország külügyminiszterével beszélt, akik pozitív tapasztalatokról tájékoztatták, szakmai konzultációkkal segítették a magyar hatóságot, a magyar szakemberek pedig napokat töltöttek Kínában a gyártási hely tanulmányozásával is. A kínai technológia minőségéhez és a gyártásban, fejlesztésben, kutatásban részt vevő emberek szakértelméhez nem fér kétség, az általuk adott jelentés értelmében. A kínaiak korrekt tárgyalópartnernek bizonyultak - mondta.

Szijjártó Péter "szégyenteljesnek és gyalázatosnak" nevezte Vera Jourová uniós biztos viselkedését, aki korábban arról beszélt, hogy Magyarországot pénzmegvonással fogják sújtani, ha nem tartja az Európai Bizottság által kijelölt jogállamisági irányt.

Egy világjárvány idején, amikor naponta emberek halnak meg és vesztik el munkahelyüket, az európai polgárok befizetett adójából a jól fizetett európai bürokratáktól jó lenne, ha inkább az európai országoknak abban segítenének, hogy minél több életet és munkahelyet tudjanak megmenteni ahelyett, hogy politikai megrendelésre "boszorkányüldözést" folytassanak egyes tagállamokkal szemben - fogalmazott a tárcavezető.
Forrás: mti
Elképesztő hány forintba kerül egy euró
Óriási botrány: 260 milliót sikkasztott az OTP egyik régióvezetője
Huszonhét lélegeztetőgép érkezik Magyarországról Szlovákiába
Győrfi Pál botrány: megkérdezték, miért irtja ki a magyar népet
Kötelező az FFP2-es szájmaszk Szlovákiában
Kiderült hova utazik Orbán
Leveheti a maszkot, akit beoltottak az Egyesült Államokban
Szlávik János: Megtelt a kórház
Óriási botrány: fegyházba rakatnák a Jobbik volt EP-képviselőjét
Teljesen kiakadtak Alekoszra: jól nekiestek a kommentelők - nem éppen kedvesen beszélt a nőkről
Életveszélyes fenyegetéseket kaptak, félnek Evelin exétől - Gáspárék most léptek
Rettegésben él a család - Árammal védett erőd lett egy olaszliszkai borászat
Ha nem sikerül visszakapnom a pénzeimet, amik súlyos 100 milliók, akkor apát, lehet, hogy jó ideig nem látjátok - magyar média botrány:
Beismerte borzalmas tettét a kislángi kettős gyilkos: - videón ahogy megmutatja a részleteket
Kormányközeli figuráknak osztottak ígéretes üzleteket miközben dúl a járvány
Váratlanul elutazik Orbán Viktor
Valami történik a Paks II -vel - máig nem nyújtott be egyetlen gödörásási engedélykérelmet senki
Néhány magyar boltban már most is létszámkorlátot alkalmaznak
Hollik a néphez szólt: senki ne hallgasson a baloldal politikai hangulatkeltésére
Óriási botrány a Balatonnál: Illegális nádirtáson ütöttek rajta
Vége: elhunyt a Magyar Művészeti Akadémia rendes tagja
Micsoda teljesítmény: Zámbó Krisztián szerelme szétzúzott egy kocsit
Áll a bál Velencén a hétvégi tömeg miatt
Orbán bizakodó: A helyzet nem könnyű, de most már a célegyenesben vagyunk
Újabb korrupció? - nem akármilyen Korrupciós ügyeket rendőrökhöz került a tatai Cifra-malom eladásának ügye
Botrány: budapesti utasokat hagyott Londonban a Wizz Air
Óriási a népharag: Egyszerre két autó is a mentők helyére parkolt
Elképesztő látvány: Korrupt vizsgabiztosokat kaptak el egy Pest megyei műszaki állomáson
Lemondott a maszkbizniszen saját cégét hizlaló képviselő
A katari futballválogatott a debreceni Nagyerdei Stadionba telepíti át három meccsét
Orbán: Elsősorban Müller Cecília országos tiszti főorvosnak mondok köszönetet, és kívánok sok erőt a munkájához
Matolcsy szerint gyors és sikeres válságkezeléssel indítottuk
Varga Judit: Nőnek lenni mindig bátor vállalkozás
Közölte Orbán, hogy eddig hány embert sikerült beoltani - elképesztő számok
Teljes a felháborodás: ismét nagyot emelkedik az üzemanyagok ára
Óriási bejelentés - Magyarországra látogat Ferenc pápa
Kiderült hány millióra büntették Gődényt a februári tüntetés miatt
Kezdődik: a Fidesz felszólítja a főváros vezetését
Így köszöntötte Orbán a hölgyeket
Szijjártó Péter elment Japánba, hogy megmondja, Brüsszellel baj van
15 év után emeltek vádat a férfi ellen, aki szentesi otthonából hurcolta el volt élettársát
600 milliárdnál is többet költött az Orbán kormány a menekültválság kezelésére és terrorellenes intézkedésekre
Óriási botrány: 260 milliót sikkasztott az OTP egyik régióvezetője
A tatai polgármester karanténból, egyedül hozhat a luxusszállodának kedvező döntést
1800 forintos cigaretta verte ki a biztosítékot a dohányosoknál