Budapest     2021-03-08   Csatlakozz hozzánk facebookon
Fidesz közlemény: a baloldal utcára teszi Európa egyetlen zsidó televízióját, a Heti Tv-t 
A Fidesz Erzsébetvárosi Szervezetének közleménye

A jobb ajánlatok ellenére mégis a baloldali pártiskola és globalista káderképző nyerte el Erzsébetváros felújított művelődési házát. Januárban derült ki, hogy Niedermüller Péter bezárja Erzsébetváros művelődési házát a Wesselényi utca 17. szám alatt és az egész épületet bérbe adja, mondván az önkormányzatnak bevételre van szüksége.

Erzsébetváros kulturális hagyományainak sárba tiprását jelenti, hogy a baloldal az épület kiürítésekor utcára teszi Európa egyetlen zsidó televízióját, a Heti Tv-t, emellett utcára került a Magyar Örökség-díjas Hungarikum 100 Tagú Cigányzenekar is, ami az épületben kapott lehetőséget próbára még az előző városvezetés alatt. Az épület bérbevételére három pályázatot nyújtottak be.

A pályázat kiírása és értékelése zártan történt, abba – a korábbi fideszes vezetésű önkormányzat íratlan szabályaitól eltérően – nemcsak az ellenzékben lévő képviselőket nem vonták be, hanem a képviselő-testület tagjait is kihagyták a döntéshozatalból, úgy, hogy a pályázat eredményének kihirdetése előtt egy nappal képviselő-testületi egyeztetést tartott a polgármester. Az is felháborító, hogy a döntés és a bíráló bizottság kiválasztása is a DK-s érdekeket képviselte.

A napokban a pályázatok értékelése és az eredményhirdetés is megtörtént, a Milestone Consulting Kft. nyert. A pályázata nem tesz ki 6 egész oldalt, amelyből a saját tevékenységének ismertetése több mint 2 oldalt ölel fel, a maradék 3,5 fél oldalon elnagyoltan, víziószerűen, konkrétumokat alig említve adta elő az elképzeléseit úgy, hogy a kulturális tevékenységét egyáltalán nem fejti ki és nem is részletezi. Már ez önmagában a Milestone Consulting Kft. pályázatának értékelhetetlenségét kellett volna maga után vonnia. Láthatólag a pályázat csak formalitás, csak színjáték volt, a pályázat nyertese már jó előre el volt döntve. Mindezeken túl, a legkisebb bérleti díjat ajánlotta az épületért.

A legalacsonyabb bérleti díj nyertesként való kihirdetése ellentmond a baloldali polgármester korábbi kijelentéseinek, amellyel a művelődési ház megszűntetését anyagi okokkal indokolta. Míg a Milestone Consulting a minimum bérleti díjat, 2.565.760 forintot ajánlott az épületért, addig a Magyar Zsidó Közösségi Médiáért Alapítvány 3.700.096 forintot adott meg az épület bérleti díjaként. Ez azt jelenti, hogy az önkormányzat a 15 éves időtartamra vetítve hozzávetőlegesen 200 millió forinttól esik el. Kiderült az is, hogy az oktatási tevékenység mellett vendéglátó tevékenységet is kívánnak folytatni az épületben, amelyet a pályázati felhívás egyértelműen kizár, így ki sem lehetett volna hirdetni a Milestone-t a pályázat győzteseként.

További érdekesség a pályázatból, hogy bár korábban a kerület vezetése még azt harsogta, hogy az önkormányzat és a civilek is ingyenesen használhatják az épületet és a dísztermet, addig a pályázatban már bérleti díjat szednének az önkormányzattól és a civil szervezetektől. A Milestone Consulting saját ismertetője szerint főként középiskolás diákok elit képzésével foglalkozik és közvetíti őket külföldi egyetemekre. Honlapjuk szerint egy diák éves tandíja majd 800.000 Ft, amiből látható, hogy nem az átlag erzsébetvárosi családok gyerekei fognak itt tanulni.

Az iskola szorosan együttműködik a Soros György-féle Nyílt Társadalom Alapítvánnyal, több oktatót is a CEU-tól „igazoltak” és más projektekben is együttműködtek az alapítvánnyal, ami az alapítók előéletét elnézve nem is túlzottan meglepő. Léderer Dániel családilag is jól beágyazott a balliberális világba, közvetlen rokona az a Léderer Sándor, aki a kétezres évek elején a Városligetben álló Regnum Marianum templom helyén álló emlékkeresztet kivágta és vörös csillagot rajzolt az emlékműre, mostanában a K-Monitor nevű szélsőségesen baloldali revolveroldal munkatársa. Szintén az alapítók között található az a Greskovits György, aki Balogh Samunak, a főpolgármester kabinetfőnökének jó barátja.

Greskovits Facebook-oldaláról süt a kormányellenesség. Egy általa megosztott cikkben Széchenyi Istvánhoz hasonlította Soros Györgyöt és 2019. október 13-án saját oldalán büszkélkedett vele, hogy elmegy Karácsony Gergelyre szavazni. Világosan látszik tehát, hogy Niedermüller Péter és a baloldal kénye-kedve szerint osztogatja az ingatlanokat a baloldali érdekeltségeknek és tapos át mindenkin, aki nem illeszkedik a nemzetellenes világképébe. Nem számítanak a kultúrházból kiebrudalt civilek, a Molnár Antal Zeneiskola diákjai, Európa egyetlen zsidó televíziója, Erzsébetváros kultúrháza és a 100 Tagú Cigányzenekar sem, ha arról van szó, hogy haveroknak oda kell adni egy ingatlant és egy kormányellenes, globalista erőket szolgáló pártiskolát hozzon létre Erzsébetváros kulturális központja helyén. Ha a hatalom megszerzéséről van szó, akkor Niedermüller Péternek és baloldali anarchista csapatának az sem számít, hogy százmilliós károkat okozzanak a kerületnek.

Ez is érdekelhet:
                             
Ezek érdekelték olvasóinkat leginkább
Egy német tévé döbbenetes magyar szegénységről készített videót - itt tartunk
Orbán kommentet olvasott be: valamiből meg kell élni. A feleségem fodrász, egyre nehezebb
8:40-kor már kilométeres sor állt a soroksári IKEA előtt
Kezdődik: a Fidesz felszólítja a főváros vezetését
A budapesti Fidesz felszólítja a főváros vezetését, hogy fizesse vissza a vendéglátósoknak a tőlük iparűzési adóelőlegként elvett pénzt, amelyet a koronavírus-járvány miatt a korm...
  
Így köszöntötte Orbán a hölgyeket
Orbán Viktor, Magyarország miniszterelnöke Facebook-oldalán köszöntötte a nőket.Orbán Viktor hétfőn a nemzetközi nőnap alkalmából a Facebook-oldalán köszöntötte a hölgyeket.A rövi...
  
Szijjártó Péter elment Japánba, hogy megmondja, Brüsszellel baj van
Két súlyos, egyértelműen a szervezett bűnözéshez kapcsolódó biztonsági kihívással néz szembe a világ, az illegális migrációval és a növekvő drogfogyasztással, és Brüsszel egyik ...
  
15 év után emeltek vádat a férfi ellen, aki szentesi otthonából hurcolta el volt élettársát
A vád szerint az 57 éves vádlott a fiatal édesanyát annak szentesi otthonából hurcolta el, megölte, majd a nő holttestét a Tiszába rejtette - olvasható az ügyészség közleményében.A v...
  
600 milliárdnál is többet költött az Orbán kormány a menekültválság kezelésére és terrorellenes intézkedésekre
Miközben a Népszava cikke szerint már 2017-ben sem teljesültek a tömeges bevándorlás okozta válsághelyzet elrendeléséhez szükséges feltételek, vagyis, hogy egy hónap átlagában a napi ...
  
Óriási botrány: 260 milliót sikkasztott az OTP egyik régióvezetője
F. Balázst 2007-ben fiatalon, 30 évesen nevezték ki az OTP Bank dél-dunántúli fiók igazgató­jának, 14 évvel később pedig már 260 millió elsikkasztásáért emelt az ügyészség vádat ...
  
A tatai polgármester karanténból, egyedül hozhat a luxusszállodának kedvező döntést
A veszélyhelyzetet kihasználva ismét egyedül, saját hatáskörében készül döntést hozni Tata fideszes polgármestere egy olyan kérdésben, ami a várost megosztó, komoly tiltakozást kivá...
  
1800 forintos cigaretta verte ki a biztosítékot a dohányosoknál
Várhatóan rövidesen emelkedni fog a dohánycikkek ára Magyarországon. Jelzésértékű, hogy a kétlépcsős jövedékiadó-emelés első, januári szakaszához közeledve a trafikok már decembe...
  
Huszonhét lélegeztetőgép érkezik Magyarországról Szlovákiába
Magyarellenes garnitúra uralja a szlovák külügyet, ezért szó sincs az állampolgársági törvény módosításáról – közölte az Index pozsonyi forrása. A héten az Orbán-kormány egymil...
  
Elképesztő hány forintba kerül egy euró
A péntek estinél csak egy kicsit áll jobban a magyar fizetőeszköz.Egy euró hétfő reggel hétkor 367,00 forintba került, ez minimálisan kevesebb a péntek esti szintnél: akkor az árfolyama ...
  
Orbánék távozásáról cikkez a Washington Post
Orbán Viktor messzire vitte Magyarországot a demokráciától, de most az európai szövetségesek ellene fordulnak, azaz az EU a jelek szerint már nem lesz olyan kényelmes fészek a feltörekvő ...
  
Szijjártó szerint brüsszel nem lép fel megfelelően a drogfogyasztás ellen
Két súlyos, egyértelműen a szervezett bűnözéshez kapcsolódó biztonsági kihívással néz szembe a világ, az illegális migrációval és a növekvő drogfogyasztással, és Brüsszel egyik ...
  
Tállai szerint a Gyurcsány-kormány egyáltalán nem segített az adósoknak
A 2008-2009-es gazdasági összeomlás után megtapasztalhatta Magyarország, milyen következményekkel jár egy hitelválság, a kormány tavaly azért vezetett be hitelmoratóriumot, hogy hasonló ...
  
Szomorú hétköznapok jönnek: Vajna Tímea szakított szerelmével
Noha Andy Vajna (†74) iránt érzett szerelme talán soha nem múlik, úgy tűnt, Vajna Tímea (38) mégis újra megtalálhatja a boldogságot.Egykori férje jóbarátja, Zoltán kezdetben csak véd...
  
Ezt vágta felesége fejéhez Gáspár Győző - Hogy merte megtenni vele?
Ez minden nőnél kiveri a biztosítékot.Erősen indít a LifeTV-n ma este kezdődő új celebreality, a Van életünk. A Berkiék, a Gáspárék vagy éppen Alekoszék életébe bepillantó műsorba...
  
Horror kislángon: A szomszédhoz is megpróbált betörni a férfi, aki húsért ölhetett meg két idős embert
A 26 éves K. Károly vasárnap hajnalban tört be Kislángon a 70 év feletti házaspárhoz. Tudta, hogy előző nap disznóvágás volt náluk, és a húst a ház melletti kis sufniban tárolják - ...
  
Szijjártó szerint két komoly probléma van: az illegális migráció és a drogfogyasztás
Két súlyos, egyértelműen a szervezett bűnözéshez kapcsolódó biztonsági kihívással néz szembe a világ a külügyminiszter szerint. az illegális migrációval, és a növekvő drog...
  
Rengeteget keresett a maszkbizniszen, lemond a CDU-s képviselő
Lemondásra kényszerült a német Kereszténydemokrata Unió (CDU) képviselője, miután kiderült, hogy cége rengeteg pénzt keresett maszkbeszerzéssel. Nikolas Löbel vasárnap jelentette be, ho...
  
Pár év alatt 639 milliárdot költött a kormány a menekültválságra és terrorügyekre
A menekültválságra és a terrorellenes intézkedésekre 639 milliárd forintot számolt el a kormány 2015-től 2020-ig – derül ki a Népszava az évenkénti zárszámadási törvények, a közp...
  
Szinte szabadon jöhetnek az ukrán állampolgárok Magyarországra a határ közelében élők szerint
Szinte szabadon jöhetnek az ukrán állampolgárok Magyarországra - ezt mondják a határ közelében élők. Ha igazolják, hogy üzleti céllal érkeznek, akkor mindenféle korlátozás nélkül b...
  
Varga Judit szerint magyarország nem bírál egyetlen tagállamot sem, de elvárjuk, hogy minket se támadjanak
A nemzeti jogrendszer és a jogi kultúra alapos ismerete nélkül lehetetlen jogállamisági vitákat folytatni - írta Varga Judit igazságügyi miniszter Facebook-oldalán vasárnap annak kapcsán,...
  
Vona szerint ez a politikus lehet Orbán Viktor kihívója 2022-ben
Vona szerint nehéz lesz az ellenzéknek vidéken győzni, és ma még mindig inkább a Fideszt tartja a 2022-es választás esélyesének, nem az ellenzéket.Nemrég beszélt lapunknak Vona Gábor az...
  
Tilos a meccsre járás, mégis nézők előtt fociznak - fotók
Akadtak nézők, akik megkülönböztető mellényt kaptak, ezáltal rendezőnek tűntek. Micsoda felelőtlenség! A koronavírus-járvány idehaza is szedi áldozatait (naponta 100-150 ember hal m...
  
Kiderült: mekkora állami támogatást kap Hosszú Katinka párja
Bekerült az állami támogatást kapó trénerek közé a háromszoros olimpiai bajnok Hosszú Katinka (31) szerelme, Gelencsér Máté (34).Érdekesség, hogy az úszó párja világszintű edzői t...
  
Egymással harcolnak a koncertekért a zenekarok
Pattanásig feszült helyzetbe kerültek a magyar zenészek, előadók, hiszen többségüknek egy éve nincs munkája a járvány miatt. Ám nemcsak a bizonytalanság okoz nézeteltéréseket, hanem ...
  
Tetten ért betörő végezhetett brutálisan a kislángi házaspárral
Vasárnap délelőtt a Telex is megírta, hogy kettős gyilkosság történt a Fejér megyei Kislángon, ahol egy nő és egy férfi holttestét találták meg egy családi ház udvarában. A tettest ...
  
Nacsa szerint Jakab Péternek Auschwitzban tréfálkozó sofőrje, több bérelt irodája és közel két és fél millió forintos fizetése van
A baloldal a kormány és nem a vírus ellen harcol, amiből a Jobbik is bőven kiveszi a részét - mondta a Kereszténydemokrata Néppárt (KDNP) frakciószóvivője vasárnap, az MTI-hez eljuttatot...
  
Müller Cecília intézményelhagyási és -látogatási tilalmat rendelt el
A gyermekvédelmi intézményekben intézményelhagyási és látogatási tilalom lép életbe.Az Emmi szerkesztőségünkhöz eljuttatott közleménye szerint a kormány 2021. március 4-én bejelent...
  
Kásler orvos-miniszterként arra kért minden magyar embert, hogy tartsa be a járványügyi szabályokat
A járványügyi védekezés legnehezebb hetei jönnek, fegyelmezettnek kell maradni - erről írt Kásler Miklós, az emberi erőforrások minisztere Facebook-bejegyzésében vasárnap.A járványüg...
  
Orbán: A következő két hét nehéz lesz, de senkit sem hagyunk az út szélén
„Valóban, a következő két hét nehéz lesz, hiszen az eddig nyitvatartó több üzletet is be kell zárnunk, és a szolgáltatások is szünetelnek majd” - állapította meg Orbán Viktor mini...
  
THE HUNGARIAN TIMES Impresszum / Sütik
2021-03-08 Magyarország, Budapest
  The Times
Fidesz közlemény: a baloldal utcára teszi Európa egyetlen zsidó televízióját, a Heti Tv-t
A Fidesz Erzsébetvárosi Szervezetének közleménye

A jobb ajánlatok ellenére mégis a baloldali pártiskola és globalista káderképző nyerte el Erzsébetváros felújított művelődési házát. Januárban derült ki, hogy Niedermüller Péter bezárja Erzsébetváros művelődési házát a Wesselényi utca 17. szám alatt és az egész épületet bérbe adja, mondván az önkormányzatnak bevételre van szüksége.

Erzsébetváros kulturális hagyományainak sárba tiprását jelenti, hogy a baloldal az épület kiürítésekor utcára teszi Európa egyetlen zsidó televízióját, a Heti Tv-t, emellett utcára került a Magyar Örökség-díjas Hungarikum 100 Tagú Cigányzenekar is, ami az épületben kapott lehetőséget próbára még az előző városvezetés alatt. Az épület bérbevételére három pályázatot nyújtottak be.

A pályázat kiírása és értékelése zártan történt, abba – a korábbi fideszes vezetésű önkormányzat íratlan szabályaitól eltérően – nemcsak az ellenzékben lévő képviselőket nem vonták be, hanem a képviselő-testület tagjait is kihagyták a döntéshozatalból, úgy, hogy a pályázat eredményének kihirdetése előtt egy nappal képviselő-testületi egyeztetést tartott a polgármester. Az is felháborító, hogy a döntés és a bíráló bizottság kiválasztása is a DK-s érdekeket képviselte.

A napokban a pályázatok értékelése és az eredményhirdetés is megtörtént, a Milestone Consulting Kft. nyert. A pályázata nem tesz ki 6 egész oldalt, amelyből a saját tevékenységének ismertetése több mint 2 oldalt ölel fel, a maradék 3,5 fél oldalon elnagyoltan, víziószerűen, konkrétumokat alig említve adta elő az elképzeléseit úgy, hogy a kulturális tevékenységét egyáltalán nem fejti ki és nem is részletezi. Már ez önmagában a Milestone Consulting Kft. pályázatának értékelhetetlenségét kellett volna maga után vonnia. Láthatólag a pályázat csak formalitás, csak színjáték volt, a pályázat nyertese már jó előre el volt döntve. Mindezeken túl, a legkisebb bérleti díjat ajánlotta az épületért.

A legalacsonyabb bérleti díj nyertesként való kihirdetése ellentmond a baloldali polgármester korábbi kijelentéseinek, amellyel a művelődési ház megszűntetését anyagi okokkal indokolta. Míg a Milestone Consulting a minimum bérleti díjat, 2.565.760 forintot ajánlott az épületért, addig a Magyar Zsidó Közösségi Médiáért Alapítvány 3.700.096 forintot adott meg az épület bérleti díjaként. Ez azt jelenti, hogy az önkormányzat a 15 éves időtartamra vetítve hozzávetőlegesen 200 millió forinttól esik el. Kiderült az is, hogy az oktatási tevékenység mellett vendéglátó tevékenységet is kívánnak folytatni az épületben, amelyet a pályázati felhívás egyértelműen kizár, így ki sem lehetett volna hirdetni a Milestone-t a pályázat győzteseként.

További érdekesség a pályázatból, hogy bár korábban a kerület vezetése még azt harsogta, hogy az önkormányzat és a civilek is ingyenesen használhatják az épületet és a dísztermet, addig a pályázatban már bérleti díjat szednének az önkormányzattól és a civil szervezetektől. A Milestone Consulting saját ismertetője szerint főként középiskolás diákok elit képzésével foglalkozik és közvetíti őket külföldi egyetemekre. Honlapjuk szerint egy diák éves tandíja majd 800.000 Ft, amiből látható, hogy nem az átlag erzsébetvárosi családok gyerekei fognak itt tanulni.

Az iskola szorosan együttműködik a Soros György-féle Nyílt Társadalom Alapítvánnyal, több oktatót is a CEU-tól „igazoltak” és más projektekben is együttműködtek az alapítvánnyal, ami az alapítók előéletét elnézve nem is túlzottan meglepő. Léderer Dániel családilag is jól beágyazott a balliberális világba, közvetlen rokona az a Léderer Sándor, aki a kétezres évek elején a Városligetben álló Regnum Marianum templom helyén álló emlékkeresztet kivágta és vörös csillagot rajzolt az emlékműre, mostanában a K-Monitor nevű szélsőségesen baloldali revolveroldal munkatársa. Szintén az alapítók között található az a Greskovits György, aki Balogh Samunak, a főpolgármester kabinetfőnökének jó barátja.

Greskovits Facebook-oldaláról süt a kormányellenesség. Egy általa megosztott cikkben Széchenyi Istvánhoz hasonlította Soros Györgyöt és 2019. október 13-án saját oldalán büszkélkedett vele, hogy elmegy Karácsony Gergelyre szavazni. Világosan látszik tehát, hogy Niedermüller Péter és a baloldal kénye-kedve szerint osztogatja az ingatlanokat a baloldali érdekeltségeknek és tapos át mindenkin, aki nem illeszkedik a nemzetellenes világképébe. Nem számítanak a kultúrházból kiebrudalt civilek, a Molnár Antal Zeneiskola diákjai, Európa egyetlen zsidó televíziója, Erzsébetváros kultúrháza és a 100 Tagú Cigányzenekar sem, ha arról van szó, hogy haveroknak oda kell adni egy ingatlant és egy kormányellenes, globalista erőket szolgáló pártiskolát hozzon létre Erzsébetváros kulturális központja helyén. Ha a hatalom megszerzéséről van szó, akkor Niedermüller Péternek és baloldali anarchista csapatának az sem számít, hogy százmilliós károkat okozzanak a kerületnek.

Egy német tévé döbbenetes magyar szegénységről készített videót - itt tartunk
Orbán kommentet olvasott be: valamiből meg kell élni. A feleségem fodrász, egyre nehezebb
8:40-kor már kilométeres sor állt a soroksári IKEA előtt
Kiderült hány millióra büntették Gődényt a februári tüntetés miatt
Kezdődik: a Fidesz felszólítja a főváros vezetését
Így köszöntötte Orbán a hölgyeket
Szijjártó Péter elment Japánba, hogy megmondja, Brüsszellel baj van
15 év után emeltek vádat a férfi ellen, aki szentesi otthonából hurcolta el volt élettársát
600 milliárdnál is többet költött az Orbán kormány a menekültválság kezelésére és terrorellenes intézkedésekre
Óriási botrány: 260 milliót sikkasztott az OTP egyik régióvezetője
A tatai polgármester karanténból, egyedül hozhat a luxusszállodának kedvező döntést
1800 forintos cigaretta verte ki a biztosítékot a dohányosoknál
Huszonhét lélegeztetőgép érkezik Magyarországról Szlovákiába
Elképesztő hány forintba kerül egy euró
Orbánék távozásáról cikkez a Washington Post
Szijjártó szerint brüsszel nem lép fel megfelelően a drogfogyasztás ellen
Tállai szerint a Gyurcsány-kormány egyáltalán nem segített az adósoknak
Szomorú hétköznapok jönnek: Vajna Tímea szakított szerelmével
Ezt vágta felesége fejéhez Gáspár Győző - Hogy merte megtenni vele?
Horror kislángon: A szomszédhoz is megpróbált betörni a férfi, aki húsért ölhetett meg két idős embert
Szijjártó szerint két komoly probléma van: az illegális migráció és a drogfogyasztás
Rengeteget keresett a maszkbizniszen, lemond a CDU-s képviselő
Pár év alatt 639 milliárdot költött a kormány a menekültválságra és terrorügyekre
Szinte szabadon jöhetnek az ukrán állampolgárok Magyarországra a határ közelében élők szerint
Varga Judit szerint magyarország nem bírál egyetlen tagállamot sem, de elvárjuk, hogy minket se támadjanak
Vona szerint ez a politikus lehet Orbán Viktor kihívója 2022-ben
Tilos a meccsre járás, mégis nézők előtt fociznak - fotók
Kiderült: mekkora állami támogatást kap Hosszú Katinka párja
Egymással harcolnak a koncertekért a zenekarok
Tetten ért betörő végezhetett brutálisan a kislángi házaspárral
Nacsa szerint Jakab Péternek Auschwitzban tréfálkozó sofőrje, több bérelt irodája és közel két és fél millió forintos fizetése van
Müller Cecília intézményelhagyási és -látogatási tilalmat rendelt el
Kásler orvos-miniszterként arra kért minden magyar embert, hogy tartsa be a járványügyi szabályokat
Orbán: A következő két hét nehéz lesz, de senkit sem hagyunk az út szélén
Nemzetközi botrány: Weber szerint Orbán egyik eszköze az állandó ellenségkép gyártás
Gyurcsány nekiment Orbánnak: Az, hogy ilyet csinál Magyarország kormánya az közös szégyenünk
Ha egy ellenzéki városvezetés pénzt akar a kormánytól, akkor ne kritizálja
Mezei futóversenyt rendeztek Szombathelyen
Egy német tévé döbbenetes magyar szegénységről készített videót - itt tartunk
8:40-kor már kilométeres sor állt a soroksári IKEA előtt
Orbán kommentet olvasott be: valamiből meg kell élni. A feleségem fodrász, egyre nehezebb
Kocsis szerint a bal oldal sunyi kettős beszéddel elbizonytalanítja a magyarokat
Istenes Bence megmutatta vagány új autóját
Müller Cecília: Heroikus küzdelmet folytatunk
Durván megérzi majd a tárcád ha megszeged a védelmi intézkedéseket - mutatjuk mennyire
Gulyás szerint Magyarország nem először játszott úttörő szerepet