Budapest     2021-04-12   Csatlakozz hozzánk facebookon
Egymással harcolnak a koncertekért a zenekarok 
Pattanásig feszült helyzetbe kerültek a magyar zenészek, előadók, hiszen többségüknek egy éve nincs munkája a járvány miatt. Ám nemcsak a bizonytalanság okoz nézeteltéréseket, hanem az is, hogy a koncerthelyszínek szabad időpontjaira gyakran többen is pályáznak. Az interneten mindig felbukkan a tervezett bulik új időpontja, de szigorítások léptek életbe. Nem tudni, mikor játszhatnak a bandák újra nézők előtt, de mindenki várja a visszatérést, mert a szakma padlón van anyagilag.

– Hatalmas kihívás nekünk és az előadóknak is, hogy egy-egy koncertre több dátumopcióval kell készülni. Nem lehet csak a halasztás esetén elkezdeni keresgélni az „esőnapot” – mondta Pálffy András, a Budapest Park alapító-vezérigazgatója, akinek szavait alátámasztotta a Tankcsapda dobosa is.

– Nehéz egy ilyen helyzetben megszólalni, a mostani időszak már a túlélésről szól. Remélem, hogy az év második felében már lesznek nagyobb nyitások és eltűnik a járvány. Ahogy más zenekarok, mi is tologatjuk ezeket az eseményeket, de egyeztetni is nehéz, hiszen más együttesek dátumaira nem lehet rászervezni. Ez a helyzet feszültséget generál a zenekarok közt, nemcsak anyagi értelemben, mentálisan is megvisel mindenkit. Nemhogy a B vagy a C, de már a ZS variációnál tartunk, 2022-re is vannak lekötött dátumaink a tologatások miatt – magyarázta lapunknak Fejes Tamás, aki persze tudja, nincs más választásuk, mint alkalmazkodni.

– A Tankcsapdával áprilisban indultunk volna turnézni, de ezt addig nem akartuk meghirdetni, amíg nincs meg az ehhez szükséges jogszabály. De igazából mindegy, mekkora létszámmal engednek koncertezni, fel vagyunk arra készülve, hogy már másnap elinduljunk, és ha ez megtörténik, másfél-két évig biztos, hogy koncertezünk majd.

Hogy ez mikor lesz, nem tudni, de a Blikk által megkérdezett zenészek szerint nyár előtt semmiképpen.

– Nem jó maszkban beleszagolni a tavaszba, így én már annak is örülnék, ha egy teraszon megehetnék egy lecsót. Persze mennék a színpadra, júniusban el tudom képzelni, hogy már lesz koncert, de egy ötszáz fő alatti buli egy akkora stábot fenntartó zenekarnak, mint a miénk, nagyon nem éri meg. Abban bízom, hogy ha jól halad az oltás, akkor ősszel már újra lehet például a Parkban fellépni – árulta el Fluor Tomi, a Wellhello alapítója.

– Az nem lehet, hogy a sok-sok év tanulás, gyakorlás, munka és hit, amit beleöltünk a zenélésbe, egy járvány hatására köddé váljon örökre! – jelentette ki Tarján Zsófi, a Honeybeast énekesnője, aki szintén csak bizakodik, bár fogytán a lelkiereje. – Nagyon hiányzik a közönségünk, a zenekar, a stáb, a kollégák, a próbák, a színpad, a turné, a vele járó kimerültség, a koncertek előtti izgalom, röhögések, beszélgetések, kritikák.

Fogytán a türelme Pápai Jocinak is, aki még abban sem bízik igazán, hogy idén színpadra tud lépni.

– Azt hiszem, 2021 is kuka, hiszen nemcsak azon múlik, hogy mi lehetőséget kapjunk a színpadra lépésre, de azon is, hogy az emberek merjenek bemenni a tömegbe és táncolni a közepén.
Forrás: HU
Ez is érdekelhet:
                             
Ezek érdekelték olvasóinkat leginkább
Gyász: elhunyt a magyar színház világ közismert alakja
Ha ezt Orbán meglátja - nem akármivel viccelődik egy osztrák lap
Feljelentést tettek a rendőrségen, amiért Tiborcz István turai kastélyszállójába hétvégén is érkeztek vendégek
Figyeld a postást - páran levelet kapnak Orbántól, mutatjuk mi lesz benne
A Jókor névre hallgató kiadványban főleg szórakoztató tartalom van, de pár szó erejéig kitérnek arra, hogy a szocialista kormány elvette a tizenharmadik havi nyugdíjat. Több millió p...
  
"a lélegeztetett betegek több mint 80 százalékának nem tudják megmenteni az életét." - A kórház főigazgatóságának vezetője
Némileg csökkent a magyar kórházak intenzív osztályain a terhelés, mondta az Országos Kórház Főigazgatósáság főigazgató-helyettese a HírTV esti műsorában. A csúcson mintegy 1500 em...
  
2,1 milliárd forinttal támogatja a kormány a Bosch új vecsési központját
Regionális szolgáltatóközpontot hoz létre Vecsésen a Bosch. A 6 milliárd forintos beruházáshoz a kormány 2,1 milliárd forint támogatást ad – jelentette be az MTI szerint Szijjártó Pé...
  
Az év fogása: lakásmaffia tagjaira csaptak le - Amikor behozták hozzám az idős Erzsike nénit, felemás harisnyában, rögtön feltűnt, hogy valami nem stimmel
Semmit nem észlelt a sértettek szellemi leépüléséből, illetve személyiségzavarából, ezért nem hibázott – ezt állította az egyik, a lakások megszerzésében eljáró ügyvéd a nyomoz...
  
Érheti-e retorzió a szülőt, ha fél a vírus miatt iskolába engedni gyermekét?
A veszélyeztetett gyermek igazgatói engedéllyel otthon maradhat, de mi van azokkal, akiket a szülők egyéb okból nem mernek iskolába engedni? Az örömtől a rémületig terjedő érzéseket v...
  
Kiderült miért nem megy el Fülöp herceg temetésére Meghan Markle
Noha úgy tudni, különleges kötelék fűzte Meghan Markle-t a múlt pénteken elhunyt Fülöp edinburgh-i herceghez, annak temetésén a várandós sussexi hercegné mégsem lesz ott, mert nem szer...
  
A Semjénről készült kamu vadászati kép nagyon durva hullámokat vert
A magyar internet fanatikusan Fidesz-gyűlölő csoportjaiban a hétvégén terjedni kezdett egy, még a műfajhoz képest is paródiaként ható grafika. Ezen Semjén Zsolt vadász-politikus láthat...
  
Zsigmond Barna Pál (Fidesz): A BAL OLDAL HAGYJA ABBA!!!....
A baloldal hagyja abba az emberek félrevezetését az oltásokkal kapcsolatban! - mondta Zsigmond Barna Pál a parlamentben. Zsigmond Barna Pál (Fidesz) a kormány járványkezelését és a magyar...
  
Tiborczék reagáltak a feljelentésre - nem is akármit
Hadházy Ákos független parlamenti képviselő feljelentést tett a rendőrségen amiatt, hogy Tiborcz István turai kastélyszállójába hétvégén is érkeztek vendégek. A hír után a Tiborcz...
  
Szentkirályi Alexandra szerint Magyarország oltásbajnok, a többi ország a hátunkat nézi
Magyarország oltásbajnok, az Európai Unió más országai "a hátunkat nézik" - fogalmazott a kormányszóvivő a Kossuth rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában hétfő reggel. Sz...
  
Ukrán elnök: bármikor támadhat az orosz hadsereg,
„Tudjuk, hogy készen állnak, de mi is készen állunk, mert a saját földünkön vagyunk” – mondta az ukrán elnök a lövészárkokban járva CNN által ma bemutatott felvételein. Volodimi...
  
Szeptembertől katolikus szemléletű történelem- és irodalomkönyvet is választhatnak az iskolák
Szeptembertől katolikus történelem- és irodalomtankönyvekből is tanulhatnak a gimnáziumok, szakgimnáziumok és technikumok 9. és 10. évfolyamos tanulói – közölte a Magyar Katolikus Püs...
  
A magyar államnak eddig 500 millió forintba került a Türk Tanács budapesti irodája
Az azeri hírügynökség jelentése alapján írta meg a 24.hu, hogy Sztáray Péter, a Külgazdasági és Külügyminisztérium biztonságpolitikáért felelős államtitkára a hétvégén részt v...
  
A magyar külügy közös médiaplatformot javasolt a Türk Tanács országainak

Nagy Feró: ha a Fidesz szimpatikusabb, mint a többi, akkor rögtön én vagyok a rendszer se**nyalója??...
Nagy Feró, a Beatrice és az Ős-Bikini frontembere március 15-én kapott Kossuth-díjat. Az énekes-zeneszerző szerint a kitüntetésében az is szerepet játszhatott, hogy bizonyos társadalmi k...
  
Nagy Feró: Valójában liberális vagyok, ezt soha nem tagadtam meg

Kétszáz méteres sor áll oltásért a Városmajor utcában
Több száz ember próbálja magát beoltatni a klinikán. Hatalmas tömeg alakult ki hétfőn Budapesten a Városmajori Szív- és Érgyógyászati Klinika oltópontja előtt. A kollégánk úgy sac...
  
Akit vasárnap beoltanak, hogy lesz hétfőre védett? - nekiestek Orbánnak a parlamentben
A járványkezelésről, az iskolai nyitásról, a kínai Fudan Egyetem tervezett budapesti campusáról esett a legtöbb szó a parlament aktuális ülésének negyedik, befejező napján. Az alapha...
  
Szijjártó bejelentés: Magyarország és az Amerikai Egyesült Államok gazdasági kapcsolatainak még szorosabbra fűzése történik
Az autóipari vállalatok egyre több mérnöki, fejlesztési és szolgáltatási funkciót telepítenek Magyarországra - mondta Szijjártó Péter hétfőn Biatorbágyon a Ford új logisztikai közp...
  
Sokkolta a világot ami a párizsi oltóközpontnál történt
Lövöldözés volt egy párizsi kórháznál hétfő délután, a támadásban egy ember meghalt, egy másik pedig megsebesült, az elkövető motorral elmenekült a helyszínről - közölték rend...
  
Merkely: 5 millió embert kell beoltani, hogy a járvány ne térjen vissza szeptemberben
A Semmelweis Egyetem rektora szerint a hivatalosan nem igazolt esetekkel együtt minimum 2 millióan megfertőződtek Magyarországon. A koronavírus-járványt kizárólag oltással lehet legyőzni,...
  
Zsigmond Barna Pál (Fidesz): A BAL OLDAL HAGYJA ABBA!!!....
A baloldal hagyja abba az emberek félrevezetését az oltásokkal kapcsolatban! - mondta Zsigmond Barna Pál a parlamentben. Zsigmond Barna Pál (Fidesz) a kormány járványkezelését és a magyar...
  
Szentkirályi Alexandra szerint Magyarország oltásbajnok, a többi ország a hátunkat nézi
Magyarország oltásbajnok, az Európai Unió más országai "a hátunkat nézik" - fogalmazott a kormányszóvivő a Kossuth rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában hétfő reggel. Sz...
  
Bűnöző magyarok: Operatív törzs: kerti partira és zenekari próbára csapott le a rendőrség a hétvégén
Több helyre is ki kellett vonulniuk a rendőröknek az elmúlt napokban, mert az emberek nem tartották be a védelmi intézkedéseket. Egy fővárosi helyszínen 22-en voltak egy kerti partin, Zalae...
  
Itthon: Feljelentést tettek a kínai vakcina beszerzése miatt
Átláthatatlan a közvetítő cég tulajdonosi háttere, ezért nem lehetne közpénzt adni nekik – állítja Tényi István. Hűtlen kezelés gyanújával tett bejelentést Tényi István a Kész...
  
Ciki: Egy éber fideszes önkormányzati képviselő leleplezte, hogy a II. kerületi önkormányzat szemetet gyűjtött
"Lakossági bejelentést kaptam, miszerint a hidegkúti régi temető környékét egyesek ismét szemétlerakónak használják" - írta négy órája a Facebookon Gór Csaba, a II. kerületi önkorm...
  
20 centi hó hullhat kedden ma délutánig tart a tavasz
Hétfő délutánig tart a tavasz, markáns hidegfronttal érkezik ismét a tél, derül ki az Országos Meteorológiai Szolgálat előrejelzéséből. Beborul, a szél északnyugatira fordul és mege...
  
Hosszan nyilatkozott ma reggel az ATV-ben egy férfi az állára csúszott szemellenzőben, szabadon hagyott arccal, találd ki a foglalkozását!
Ünneppé tudott varázsolni az ATV egy sima reggeli interjút azzal, hogy Nékám Kristóf allergológus-immunológus már eleve úgy kezdett válaszolgatni a műsorvezető Szöllősi Györgyi kérd...
  
Ha ezt Orbán meglátja - nem akármivel viccelődik egy osztrák lap
„Ezúton szeretnék bocsánatot kérni azért az óriási sérelemért, amelyet Franziska Tschinderle kolléganőm Orbán Viktornak okozott” - ezzel a felütéssel kezdi a Profilban megjelent szat...
  
Baj van: Kamerák előtt törtek rá pokoli fájdalmak Győzikére
Gáspár Bea és Győzike kereszttestvére, Zoli közösen töltött káposztát főzött a LifeTV Van életünk című műsorában. Éppen csak elkészült az étel, Győzike még forrón megevett eg...
  
THE HUNGARIAN TIMES Impresszum / Sütik
2021-04-12 Magyarország, Budapest
  The Times
Egymással harcolnak a koncertekért a zenekarok
Pattanásig feszült helyzetbe kerültek a magyar zenészek, előadók, hiszen többségüknek egy éve nincs munkája a járvány miatt. Ám nemcsak a bizonytalanság okoz nézeteltéréseket, hanem az is, hogy a koncerthelyszínek szabad időpontjaira gyakran többen is pályáznak. Az interneten mindig felbukkan a tervezett bulik új időpontja, de szigorítások léptek életbe. Nem tudni, mikor játszhatnak a bandák újra nézők előtt, de mindenki várja a visszatérést, mert a szakma padlón van anyagilag.

– Hatalmas kihívás nekünk és az előadóknak is, hogy egy-egy koncertre több dátumopcióval kell készülni. Nem lehet csak a halasztás esetén elkezdeni keresgélni az „esőnapot” – mondta Pálffy András, a Budapest Park alapító-vezérigazgatója, akinek szavait alátámasztotta a Tankcsapda dobosa is.

– Nehéz egy ilyen helyzetben megszólalni, a mostani időszak már a túlélésről szól. Remélem, hogy az év második felében már lesznek nagyobb nyitások és eltűnik a járvány. Ahogy más zenekarok, mi is tologatjuk ezeket az eseményeket, de egyeztetni is nehéz, hiszen más együttesek dátumaira nem lehet rászervezni. Ez a helyzet feszültséget generál a zenekarok közt, nemcsak anyagi értelemben, mentálisan is megvisel mindenkit. Nemhogy a B vagy a C, de már a ZS variációnál tartunk, 2022-re is vannak lekötött dátumaink a tologatások miatt – magyarázta lapunknak Fejes Tamás, aki persze tudja, nincs más választásuk, mint alkalmazkodni.

– A Tankcsapdával áprilisban indultunk volna turnézni, de ezt addig nem akartuk meghirdetni, amíg nincs meg az ehhez szükséges jogszabály. De igazából mindegy, mekkora létszámmal engednek koncertezni, fel vagyunk arra készülve, hogy már másnap elinduljunk, és ha ez megtörténik, másfél-két évig biztos, hogy koncertezünk majd.

Hogy ez mikor lesz, nem tudni, de a Blikk által megkérdezett zenészek szerint nyár előtt semmiképpen.

– Nem jó maszkban beleszagolni a tavaszba, így én már annak is örülnék, ha egy teraszon megehetnék egy lecsót. Persze mennék a színpadra, júniusban el tudom képzelni, hogy már lesz koncert, de egy ötszáz fő alatti buli egy akkora stábot fenntartó zenekarnak, mint a miénk, nagyon nem éri meg. Abban bízom, hogy ha jól halad az oltás, akkor ősszel már újra lehet például a Parkban fellépni – árulta el Fluor Tomi, a Wellhello alapítója.

– Az nem lehet, hogy a sok-sok év tanulás, gyakorlás, munka és hit, amit beleöltünk a zenélésbe, egy járvány hatására köddé váljon örökre! – jelentette ki Tarján Zsófi, a Honeybeast énekesnője, aki szintén csak bizakodik, bár fogytán a lelkiereje. – Nagyon hiányzik a közönségünk, a zenekar, a stáb, a kollégák, a próbák, a színpad, a turné, a vele járó kimerültség, a koncertek előtti izgalom, röhögések, beszélgetések, kritikák.

Fogytán a türelme Pápai Jocinak is, aki még abban sem bízik igazán, hogy idén színpadra tud lépni.

– Azt hiszem, 2021 is kuka, hiszen nemcsak azon múlik, hogy mi lehetőséget kapjunk a színpadra lépésre, de azon is, hogy az emberek merjenek bemenni a tömegbe és táncolni a közepén.
Forrás: HU
Gyász: elhunyt a magyar színház világ közismert alakja
Ha ezt Orbán meglátja - nem akármivel viccelődik egy osztrák lap
Feljelentést tettek a rendőrségen, amiért Tiborcz István turai kastélyszállójába hétvégén is érkeztek vendégek
Tarlós elégedetlen Karácsony munkájával - Egy év semmittevés történt a híd körül...
Figyeld a postást - páran levelet kapnak Orbántól, mutatjuk mi lesz benne
"a lélegeztetett betegek több mint 80 százalékának nem tudják megmenteni az életét." - A kórház főigazgatóságának vezetője
2,1 milliárd forinttal támogatja a kormány a Bosch új vecsési központját
Az év fogása: lakásmaffia tagjaira csaptak le - Amikor behozták hozzám az idős Erzsike nénit, felemás harisnyában, rögtön feltűnt, hogy valami nem stimmel
Érheti-e retorzió a szülőt, ha fél a vírus miatt iskolába engedni gyermekét?
Kiderült miért nem megy el Fülöp herceg temetésére Meghan Markle
A Semjénről készült kamu vadászati kép nagyon durva hullámokat vert
Zsigmond Barna Pál (Fidesz): A BAL OLDAL HAGYJA ABBA!!!....
Tiborczék reagáltak a feljelentésre - nem is akármit
Szentkirályi Alexandra szerint Magyarország oltásbajnok, a többi ország a hátunkat nézi
Ukrán elnök: bármikor támadhat az orosz hadsereg,
Szeptembertől katolikus szemléletű történelem- és irodalomkönyvet is választhatnak az iskolák
A magyar államnak eddig 500 millió forintba került a Türk Tanács budapesti irodája
A magyar külügy közös médiaplatformot javasolt a Türk Tanács országainak
Nagy Feró: ha a Fidesz szimpatikusabb, mint a többi, akkor rögtön én vagyok a rendszer se**nyalója??...
Nagy Feró: Valójában liberális vagyok, ezt soha nem tagadtam meg
Kétszáz méteres sor áll oltásért a Városmajor utcában
Akit vasárnap beoltanak, hogy lesz hétfőre védett? - nekiestek Orbánnak a parlamentben
Szijjártó bejelentés: Magyarország és az Amerikai Egyesült Államok gazdasági kapcsolatainak még szorosabbra fűzése történik
Sokkolta a világot ami a párizsi oltóközpontnál történt
Merkely: 5 millió embert kell beoltani, hogy a járvány ne térjen vissza szeptemberben
Zsigmond Barna Pál (Fidesz): A BAL OLDAL HAGYJA ABBA!!!....
Szentkirályi Alexandra szerint Magyarország oltásbajnok, a többi ország a hátunkat nézi
Bűnöző magyarok: Operatív törzs: kerti partira és zenekari próbára csapott le a rendőrség a hétvégén
Itthon: Feljelentést tettek a kínai vakcina beszerzése miatt
Ciki: Egy éber fideszes önkormányzati képviselő leleplezte, hogy a II. kerületi önkormányzat szemetet gyűjtött
20 centi hó hullhat kedden ma délutánig tart a tavasz
Hosszan nyilatkozott ma reggel az ATV-ben egy férfi az állára csúszott szemellenzőben, szabadon hagyott arccal, találd ki a foglalkozását!
Ha ezt Orbán meglátja - nem akármivel viccelődik egy osztrák lap
Baj van: Kamerák előtt törtek rá pokoli fájdalmak Győzikére
Gyász: elhunyt a magyar színház világ közismert alakja
Rétvári szerint a bal oldal európai politikai stílust is lejárató kijelentéseket tesz
Baj van: a tavalyinál is drágább lesz idén nyáron a Balaton
Kisemmizte nevelőapja a 164 milliós vagyonából a lebénult magyar fiút
Óriási fordulat következhet VV Fanni ügyében, előkerülhet a holttest
Már csecsemők is kerülnek kórházba itthon
Feljelentést tettek a rendőrségen, amiért Tiborcz István turai kastélyszállójába hétvégén is érkeztek vendégek
Közel 300 új áldozata van a járványnak itthon
Publicus: A Fidesz-szavazók negyede nem elégedett a kormány gazdasági intézkedéseivel