Budapest     2021-04-12   Csatlakozz hozzánk facebookon
Óriási botrány: fegyházba rakatnák a Jobbik volt EP-képviselőjét 
Súlyosításért fellebbezett a Fővárosi Fellebbviteli Főügyészség Kovács Béla, a Jobbik volt európai parlamenti képviselője ellen.

Mint ismert, a Központi Nyomozó Főügyészség 2017 decemberében emelt vádat a Jobbik egykori európai parlamenti képviselője ellen az Európai Unió intézményei elleni kémkedés bűntette és jelentős vagyoni hátrányt okozó, üzletszerűen elkövetett hűtlen kezelés bűntette, valamint több rendbeli hamis magánokirat felhasználása vétsége miatt, míg három társával szemben nagyobb vagyoni hátrányt okozó költségvetési csalás bűntette, illetve hamis magánokirat felhasználásának vétségei miatt. Kovács Béla 2017 decemberében ki is lépett a Jobbikból. A per kezdetén a volt politikus azt mondta, a lelkiismerete tiszta, az elsőfokú ítéletben pedig a legkomolyabb vád – vagyis a kémkedés – alól felmentették.

A Budapest Környéki Törvényszék 2020. szeptember 24-én kihirdetett elsőfokú ítéletével bűnösnek mondta ki az I. rendű vádlottat – a volt jobbikos EP-képviselőt – társtettesként folytatólagosan elkövetett költségvetési csalás bűntettében és 2 rendbeli hamis magánokirat felhasználása vétségében, amelyért őt halmazati büntetésül 1 év és 6 hónap börtön fokozatú, végrehajtásában 3 évi próbaidőre felfüggesztett szabadságvesztésre, illetve összesen 600.000 forint pénzbüntetésre ítélte.

Az ügyészség korábbi közleményében egyébként szerepel, hogy mekkora kárt okoztak a gyakornoki szerződésekkel. Nem milliárdokra kell gondolni. A képviselő és társai cselekményükkel összesen 21.076 euró (6.173.119 forint) vagyoni hátrányt okoztak az Európai Parlament költségvetésének a 2017-es számok szerint. A kémkedési ügyről azonban nem sok derült ki, csak annyi, hogy ő maga tagadta a vádat, mondván, semmiféle minősített adathoz nem fért hozzá. Sajtóhírek szerint Oroszországnak történő kémkedés állt a vádban. A volt politikus felesége egyébként orosz származású, korábban őt is hírbe hozták kémkedéssel külföldi lapok, de végül nem lett belőle ügy.

Ellenben az eljáró törvényszék a volt európai parlamenti képviselőt az ellene kémkedés bűntette miatt emelt vád alól felmentette.

A II. rendű vádlottat társtettesként elkövetett költségvetési csalás bűntette, míg a III-IV. rendű vádlottakat társtettesként elkövetett költségvetési csalás bűntette és hamis magánokirat felhasználásának vétsége miatt mondta ki bűnösnek, ezért őket 3-3 év próbára bocsátotta.

Az ügyészség fegyházba küldené Kovács Bélát

Az elsőfokú ítélet ellen a nyomozó főügyészség a volt képviselő terhére részfelmentése és a büntetőeljárás részbeni megszüntetése miatt, további bűnössége megállapítása és súlyosításul fegyházban végrehajtandó szabadságvesztés és közügyektől eltiltás mellékbüntetés kiszabásáért, míg három társa terhére téves tényállás és elkövetői minőség megállapítása miatt, valamint súlyosításul végrehajtásában próbaidőre felfüggesztett szabadságvesztés büntetés és pénzbüntetés kiszabása érdekében jelentett be fellebbezést.

Az ítélet ellen a vádlottak védői, továbbá a II. rendű vádlott felmentés céljából éltek fellebbezési jogukkal.

Az ítélet lényege szerint 2012-2013-ban a volt politikus három társát gyakornokként alkalmazta úgy, hogy azok tényleges munkát a részére nem végeztek, ennek ellenére dokumentált tevékenységüket a politikus leigazolta, így részükre szerződéses díjat fizetett a költségvetéséből az Európai Parlament.

A Fővárosi Fellebbviteli Főügyészség a Fővárosi Ítélőtáblához továbbított indítványában az ügyészi fellebbezést fenntartotta, indítványozva, hogy az elsőfokú bíróság által az ítéletbe foglalt tények alapján, a tényállást pontosítva, a másodfokú bíróság állapítsa meg, hogy az I. rendű vádlott idegen hatalom kémszervezete beszervezett informátoraként hírszerző tevékenységet folytatott az Európai Unió intézményei ellen, ezért bűnösségét kémkedés bűntettében és magánokirat felhasználásának vétségében is állapítsa meg és ítélje halmazati büntetésül fegyházban végrehajtandó szabadságvesztésre és közügyektől eltiltás mellékbüntetésre is.

Társai esetében a jogi minősítések pontosítása mellett a másodfokú ügyészség indítványozza intézkedés helyett előzetes mentesítés nélkül, végrehajtásában próbaidőre felfüggesztett szabadságvesztés, valamint pénzbüntetés kiszabását a fellebbviteli eljárásban.
Forrás: HU
Ez is érdekelhet:
                             
Ezek érdekelték olvasóinkat leginkább
Gyász: elhunyt a magyar színház világ közismert alakja
Ha ezt Orbán meglátja - nem akármivel viccelődik egy osztrák lap
Feljelentést tettek a rendőrségen, amiért Tiborcz István turai kastélyszállójába hétvégén is érkeztek vendégek
Figyeld a postást - páran levelet kapnak Orbántól, mutatjuk mi lesz benne
A Jókor névre hallgató kiadványban főleg szórakoztató tartalom van, de pár szó erejéig kitérnek arra, hogy a szocialista kormány elvette a tizenharmadik havi nyugdíjat. Több millió p...
  
"a lélegeztetett betegek több mint 80 százalékának nem tudják megmenteni az életét." - A kórház főigazgatóságának vezetője
Némileg csökkent a magyar kórházak intenzív osztályain a terhelés, mondta az Országos Kórház Főigazgatósáság főigazgató-helyettese a HírTV esti műsorában. A csúcson mintegy 1500 em...
  
2,1 milliárd forinttal támogatja a kormány a Bosch új vecsési központját
Regionális szolgáltatóközpontot hoz létre Vecsésen a Bosch. A 6 milliárd forintos beruházáshoz a kormány 2,1 milliárd forint támogatást ad – jelentette be az MTI szerint Szijjártó Pé...
  
Az év fogása: lakásmaffia tagjaira csaptak le - Amikor behozták hozzám az idős Erzsike nénit, felemás harisnyában, rögtön feltűnt, hogy valami nem stimmel
Semmit nem észlelt a sértettek szellemi leépüléséből, illetve személyiségzavarából, ezért nem hibázott – ezt állította az egyik, a lakások megszerzésében eljáró ügyvéd a nyomoz...
  
Érheti-e retorzió a szülőt, ha fél a vírus miatt iskolába engedni gyermekét?
A veszélyeztetett gyermek igazgatói engedéllyel otthon maradhat, de mi van azokkal, akiket a szülők egyéb okból nem mernek iskolába engedni? Az örömtől a rémületig terjedő érzéseket v...
  
Kiderült miért nem megy el Fülöp herceg temetésére Meghan Markle
Noha úgy tudni, különleges kötelék fűzte Meghan Markle-t a múlt pénteken elhunyt Fülöp edinburgh-i herceghez, annak temetésén a várandós sussexi hercegné mégsem lesz ott, mert nem szer...
  
A Semjénről készült kamu vadászati kép nagyon durva hullámokat vert
A magyar internet fanatikusan Fidesz-gyűlölő csoportjaiban a hétvégén terjedni kezdett egy, még a műfajhoz képest is paródiaként ható grafika. Ezen Semjén Zsolt vadász-politikus láthat...
  
Zsigmond Barna Pál (Fidesz): A BAL OLDAL HAGYJA ABBA!!!....
A baloldal hagyja abba az emberek félrevezetését az oltásokkal kapcsolatban! - mondta Zsigmond Barna Pál a parlamentben. Zsigmond Barna Pál (Fidesz) a kormány járványkezelését és a magyar...
  
Tiborczék reagáltak a feljelentésre - nem is akármit
Hadházy Ákos független parlamenti képviselő feljelentést tett a rendőrségen amiatt, hogy Tiborcz István turai kastélyszállójába hétvégén is érkeztek vendégek. A hír után a Tiborcz...
  
Szentkirályi Alexandra szerint Magyarország oltásbajnok, a többi ország a hátunkat nézi
Magyarország oltásbajnok, az Európai Unió más országai "a hátunkat nézik" - fogalmazott a kormányszóvivő a Kossuth rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában hétfő reggel. Sz...
  
Ukrán elnök: bármikor támadhat az orosz hadsereg,
„Tudjuk, hogy készen állnak, de mi is készen állunk, mert a saját földünkön vagyunk” – mondta az ukrán elnök a lövészárkokban járva CNN által ma bemutatott felvételein. Volodimi...
  
Szeptembertől katolikus szemléletű történelem- és irodalomkönyvet is választhatnak az iskolák
Szeptembertől katolikus történelem- és irodalomtankönyvekből is tanulhatnak a gimnáziumok, szakgimnáziumok és technikumok 9. és 10. évfolyamos tanulói – közölte a Magyar Katolikus Püs...
  
A magyar államnak eddig 500 millió forintba került a Türk Tanács budapesti irodája
Az azeri hírügynökség jelentése alapján írta meg a 24.hu, hogy Sztáray Péter, a Külgazdasági és Külügyminisztérium biztonságpolitikáért felelős államtitkára a hétvégén részt v...
  
A magyar külügy közös médiaplatformot javasolt a Türk Tanács országainak

Nagy Feró: ha a Fidesz szimpatikusabb, mint a többi, akkor rögtön én vagyok a rendszer se**nyalója??...
Nagy Feró, a Beatrice és az Ős-Bikini frontembere március 15-én kapott Kossuth-díjat. Az énekes-zeneszerző szerint a kitüntetésében az is szerepet játszhatott, hogy bizonyos társadalmi k...
  
Nagy Feró: Valójában liberális vagyok, ezt soha nem tagadtam meg

Kétszáz méteres sor áll oltásért a Városmajor utcában
Több száz ember próbálja magát beoltatni a klinikán. Hatalmas tömeg alakult ki hétfőn Budapesten a Városmajori Szív- és Érgyógyászati Klinika oltópontja előtt. A kollégánk úgy sac...
  
Akit vasárnap beoltanak, hogy lesz hétfőre védett? - nekiestek Orbánnak a parlamentben
A járványkezelésről, az iskolai nyitásról, a kínai Fudan Egyetem tervezett budapesti campusáról esett a legtöbb szó a parlament aktuális ülésének negyedik, befejező napján. Az alapha...
  
Szijjártó bejelentés: Magyarország és az Amerikai Egyesült Államok gazdasági kapcsolatainak még szorosabbra fűzése történik
Az autóipari vállalatok egyre több mérnöki, fejlesztési és szolgáltatási funkciót telepítenek Magyarországra - mondta Szijjártó Péter hétfőn Biatorbágyon a Ford új logisztikai közp...
  
Sokkolta a világot ami a párizsi oltóközpontnál történt
Lövöldözés volt egy párizsi kórháznál hétfő délután, a támadásban egy ember meghalt, egy másik pedig megsebesült, az elkövető motorral elmenekült a helyszínről - közölték rend...
  
Merkely: 5 millió embert kell beoltani, hogy a járvány ne térjen vissza szeptemberben
A Semmelweis Egyetem rektora szerint a hivatalosan nem igazolt esetekkel együtt minimum 2 millióan megfertőződtek Magyarországon. A koronavírus-járványt kizárólag oltással lehet legyőzni,...
  
Zsigmond Barna Pál (Fidesz): A BAL OLDAL HAGYJA ABBA!!!....
A baloldal hagyja abba az emberek félrevezetését az oltásokkal kapcsolatban! - mondta Zsigmond Barna Pál a parlamentben. Zsigmond Barna Pál (Fidesz) a kormány járványkezelését és a magyar...
  
Szentkirályi Alexandra szerint Magyarország oltásbajnok, a többi ország a hátunkat nézi
Magyarország oltásbajnok, az Európai Unió más országai "a hátunkat nézik" - fogalmazott a kormányszóvivő a Kossuth rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában hétfő reggel. Sz...
  
Bűnöző magyarok: Operatív törzs: kerti partira és zenekari próbára csapott le a rendőrség a hétvégén
Több helyre is ki kellett vonulniuk a rendőröknek az elmúlt napokban, mert az emberek nem tartották be a védelmi intézkedéseket. Egy fővárosi helyszínen 22-en voltak egy kerti partin, Zalae...
  
Itthon: Feljelentést tettek a kínai vakcina beszerzése miatt
Átláthatatlan a közvetítő cég tulajdonosi háttere, ezért nem lehetne közpénzt adni nekik – állítja Tényi István. Hűtlen kezelés gyanújával tett bejelentést Tényi István a Kész...
  
Ciki: Egy éber fideszes önkormányzati képviselő leleplezte, hogy a II. kerületi önkormányzat szemetet gyűjtött
"Lakossági bejelentést kaptam, miszerint a hidegkúti régi temető környékét egyesek ismét szemétlerakónak használják" - írta négy órája a Facebookon Gór Csaba, a II. kerületi önkorm...
  
20 centi hó hullhat kedden ma délutánig tart a tavasz
Hétfő délutánig tart a tavasz, markáns hidegfronttal érkezik ismét a tél, derül ki az Országos Meteorológiai Szolgálat előrejelzéséből. Beborul, a szél északnyugatira fordul és mege...
  
Hosszan nyilatkozott ma reggel az ATV-ben egy férfi az állára csúszott szemellenzőben, szabadon hagyott arccal, találd ki a foglalkozását!
Ünneppé tudott varázsolni az ATV egy sima reggeli interjút azzal, hogy Nékám Kristóf allergológus-immunológus már eleve úgy kezdett válaszolgatni a műsorvezető Szöllősi Györgyi kérd...
  
Ha ezt Orbán meglátja - nem akármivel viccelődik egy osztrák lap
„Ezúton szeretnék bocsánatot kérni azért az óriási sérelemért, amelyet Franziska Tschinderle kolléganőm Orbán Viktornak okozott” - ezzel a felütéssel kezdi a Profilban megjelent szat...
  
Baj van: Kamerák előtt törtek rá pokoli fájdalmak Győzikére
Gáspár Bea és Győzike kereszttestvére, Zoli közösen töltött káposztát főzött a LifeTV Van életünk című műsorában. Éppen csak elkészült az étel, Győzike még forrón megevett eg...
  
THE HUNGARIAN TIMES Impresszum / Sütik
2021-04-12 Magyarország, Budapest
  The Times
Óriási botrány: fegyházba rakatnák a Jobbik volt EP-képviselőjét
Súlyosításért fellebbezett a Fővárosi Fellebbviteli Főügyészség Kovács Béla, a Jobbik volt európai parlamenti képviselője ellen.

Mint ismert, a Központi Nyomozó Főügyészség 2017 decemberében emelt vádat a Jobbik egykori európai parlamenti képviselője ellen az Európai Unió intézményei elleni kémkedés bűntette és jelentős vagyoni hátrányt okozó, üzletszerűen elkövetett hűtlen kezelés bűntette, valamint több rendbeli hamis magánokirat felhasználása vétsége miatt, míg három társával szemben nagyobb vagyoni hátrányt okozó költségvetési csalás bűntette, illetve hamis magánokirat felhasználásának vétségei miatt. Kovács Béla 2017 decemberében ki is lépett a Jobbikból. A per kezdetén a volt politikus azt mondta, a lelkiismerete tiszta, az elsőfokú ítéletben pedig a legkomolyabb vád – vagyis a kémkedés – alól felmentették.

A Budapest Környéki Törvényszék 2020. szeptember 24-én kihirdetett elsőfokú ítéletével bűnösnek mondta ki az I. rendű vádlottat – a volt jobbikos EP-képviselőt – társtettesként folytatólagosan elkövetett költségvetési csalás bűntettében és 2 rendbeli hamis magánokirat felhasználása vétségében, amelyért őt halmazati büntetésül 1 év és 6 hónap börtön fokozatú, végrehajtásában 3 évi próbaidőre felfüggesztett szabadságvesztésre, illetve összesen 600.000 forint pénzbüntetésre ítélte.

Az ügyészség korábbi közleményében egyébként szerepel, hogy mekkora kárt okoztak a gyakornoki szerződésekkel. Nem milliárdokra kell gondolni. A képviselő és társai cselekményükkel összesen 21.076 euró (6.173.119 forint) vagyoni hátrányt okoztak az Európai Parlament költségvetésének a 2017-es számok szerint. A kémkedési ügyről azonban nem sok derült ki, csak annyi, hogy ő maga tagadta a vádat, mondván, semmiféle minősített adathoz nem fért hozzá. Sajtóhírek szerint Oroszországnak történő kémkedés állt a vádban. A volt politikus felesége egyébként orosz származású, korábban őt is hírbe hozták kémkedéssel külföldi lapok, de végül nem lett belőle ügy.

Ellenben az eljáró törvényszék a volt európai parlamenti képviselőt az ellene kémkedés bűntette miatt emelt vád alól felmentette.

A II. rendű vádlottat társtettesként elkövetett költségvetési csalás bűntette, míg a III-IV. rendű vádlottakat társtettesként elkövetett költségvetési csalás bűntette és hamis magánokirat felhasználásának vétsége miatt mondta ki bűnösnek, ezért őket 3-3 év próbára bocsátotta.

Az ügyészség fegyházba küldené Kovács Bélát

Az elsőfokú ítélet ellen a nyomozó főügyészség a volt képviselő terhére részfelmentése és a büntetőeljárás részbeni megszüntetése miatt, további bűnössége megállapítása és súlyosításul fegyházban végrehajtandó szabadságvesztés és közügyektől eltiltás mellékbüntetés kiszabásáért, míg három társa terhére téves tényállás és elkövetői minőség megállapítása miatt, valamint súlyosításul végrehajtásában próbaidőre felfüggesztett szabadságvesztés büntetés és pénzbüntetés kiszabása érdekében jelentett be fellebbezést.

Az ítélet ellen a vádlottak védői, továbbá a II. rendű vádlott felmentés céljából éltek fellebbezési jogukkal.

Az ítélet lényege szerint 2012-2013-ban a volt politikus három társát gyakornokként alkalmazta úgy, hogy azok tényleges munkát a részére nem végeztek, ennek ellenére dokumentált tevékenységüket a politikus leigazolta, így részükre szerződéses díjat fizetett a költségvetéséből az Európai Parlament.

A Fővárosi Fellebbviteli Főügyészség a Fővárosi Ítélőtáblához továbbított indítványában az ügyészi fellebbezést fenntartotta, indítványozva, hogy az elsőfokú bíróság által az ítéletbe foglalt tények alapján, a tényállást pontosítva, a másodfokú bíróság állapítsa meg, hogy az I. rendű vádlott idegen hatalom kémszervezete beszervezett informátoraként hírszerző tevékenységet folytatott az Európai Unió intézményei ellen, ezért bűnösségét kémkedés bűntettében és magánokirat felhasználásának vétségében is állapítsa meg és ítélje halmazati büntetésül fegyházban végrehajtandó szabadságvesztésre és közügyektől eltiltás mellékbüntetésre is.

Társai esetében a jogi minősítések pontosítása mellett a másodfokú ügyészség indítványozza intézkedés helyett előzetes mentesítés nélkül, végrehajtásában próbaidőre felfüggesztett szabadságvesztés, valamint pénzbüntetés kiszabását a fellebbviteli eljárásban.
Forrás: HU
Gyász: elhunyt a magyar színház világ közismert alakja
Ha ezt Orbán meglátja - nem akármivel viccelődik egy osztrák lap
Feljelentést tettek a rendőrségen, amiért Tiborcz István turai kastélyszállójába hétvégén is érkeztek vendégek
Tarlós elégedetlen Karácsony munkájával - Egy év semmittevés történt a híd körül...
Figyeld a postást - páran levelet kapnak Orbántól, mutatjuk mi lesz benne
"a lélegeztetett betegek több mint 80 százalékának nem tudják megmenteni az életét." - A kórház főigazgatóságának vezetője
2,1 milliárd forinttal támogatja a kormány a Bosch új vecsési központját
Az év fogása: lakásmaffia tagjaira csaptak le - Amikor behozták hozzám az idős Erzsike nénit, felemás harisnyában, rögtön feltűnt, hogy valami nem stimmel
Érheti-e retorzió a szülőt, ha fél a vírus miatt iskolába engedni gyermekét?
Kiderült miért nem megy el Fülöp herceg temetésére Meghan Markle
A Semjénről készült kamu vadászati kép nagyon durva hullámokat vert
Zsigmond Barna Pál (Fidesz): A BAL OLDAL HAGYJA ABBA!!!....
Tiborczék reagáltak a feljelentésre - nem is akármit
Szentkirályi Alexandra szerint Magyarország oltásbajnok, a többi ország a hátunkat nézi
Ukrán elnök: bármikor támadhat az orosz hadsereg,
Szeptembertől katolikus szemléletű történelem- és irodalomkönyvet is választhatnak az iskolák
A magyar államnak eddig 500 millió forintba került a Türk Tanács budapesti irodája
A magyar külügy közös médiaplatformot javasolt a Türk Tanács országainak
Nagy Feró: ha a Fidesz szimpatikusabb, mint a többi, akkor rögtön én vagyok a rendszer se**nyalója??...
Nagy Feró: Valójában liberális vagyok, ezt soha nem tagadtam meg
Kétszáz méteres sor áll oltásért a Városmajor utcában
Akit vasárnap beoltanak, hogy lesz hétfőre védett? - nekiestek Orbánnak a parlamentben
Szijjártó bejelentés: Magyarország és az Amerikai Egyesült Államok gazdasági kapcsolatainak még szorosabbra fűzése történik
Sokkolta a világot ami a párizsi oltóközpontnál történt
Merkely: 5 millió embert kell beoltani, hogy a járvány ne térjen vissza szeptemberben
Zsigmond Barna Pál (Fidesz): A BAL OLDAL HAGYJA ABBA!!!....
Szentkirályi Alexandra szerint Magyarország oltásbajnok, a többi ország a hátunkat nézi
Bűnöző magyarok: Operatív törzs: kerti partira és zenekari próbára csapott le a rendőrség a hétvégén
Itthon: Feljelentést tettek a kínai vakcina beszerzése miatt
Ciki: Egy éber fideszes önkormányzati képviselő leleplezte, hogy a II. kerületi önkormányzat szemetet gyűjtött
20 centi hó hullhat kedden ma délutánig tart a tavasz
Hosszan nyilatkozott ma reggel az ATV-ben egy férfi az állára csúszott szemellenzőben, szabadon hagyott arccal, találd ki a foglalkozását!
Ha ezt Orbán meglátja - nem akármivel viccelődik egy osztrák lap
Baj van: Kamerák előtt törtek rá pokoli fájdalmak Győzikére
Gyász: elhunyt a magyar színház világ közismert alakja
Rétvári szerint a bal oldal európai politikai stílust is lejárató kijelentéseket tesz
Baj van: a tavalyinál is drágább lesz idén nyáron a Balaton
Kisemmizte nevelőapja a 164 milliós vagyonából a lebénult magyar fiút
Óriási fordulat következhet VV Fanni ügyében, előkerülhet a holttest
Már csecsemők is kerülnek kórházba itthon
Feljelentést tettek a rendőrségen, amiért Tiborcz István turai kastélyszállójába hétvégén is érkeztek vendégek
Közel 300 új áldozata van a járványnak itthon
Publicus: A Fidesz-szavazók negyede nem elégedett a kormány gazdasági intézkedéseivel