THE TIMES
Feliratkozás hírlevélre
THE TIMES
Legolvasottabb hír:Fenyő Iván a facebookon esett neki Majkának és Kasza Tibinek
Hivatalos: Újra egy párt alkot Varga Viktor és Cinthya Dictator
Varga Viktor és Cinthya Dictator igazán összeillő pár volt, de aztán mégis vége lett a kapcsolatuknak. De valahogy sejthető volt, hogy nem örökre váltak el az útjaik.

Varga Viktor és Cinthya Dictator számtalanszor szakítottak, többször tűnt úgy, hogy más oldalán találják meg végül a boldogságot, ám valahogy mégis mindig egymás mellett kötöttek ki.

„Hat hónapja szakítottunk legutóbb, és akkor bele is kezdtem egy lemez megírásába, ami az egész kapcsolatról szól. Persze ez rengeteg érzelmet keltett bennem, volt, hogy sírtam, de persze sokat nevettem is. Írtam Cintinek, de ő erősebb volt, szinte sosem válaszolt” – mondta el Varga Viktor a Blikknek.

Aztán a sors közbeszólt, s úgy alakította a szálakat, hogy a két fiatal mindenképp találkozzon. Először egy divatbemutatón futottak össze, majd egy hónappal később, amikor Cinthya Dictator a fiúról készített szoborral sétált hazafelé.

„Akkor én már tudtam, hogy mi újra egy pár leszünk. Az év utolsó napján elhatároztuk, megpróbálunk ismét kapcsolatban élni. Most minden jó lesz, érzem” – mesélte az énekes.
Oszd meg a hírt ismerőseiddel is!
Megosztom a facebookon
Még több hír
Nem törli az ordenáré kommenteket sem a facebookról Orbán fia
A bevándorlással és a terrorizmussal foglalkozik a legtöbbet – keresztény nézetei mellett R...
Öngyilkosság Dunaújvárosban: a 6-dik emeletről ugrott a férfi a halálba
Friss információink szerint egy férfi kiugrott a Weiner Tibor körút egyik épületének hatodik emeleté...
Pánik: Mér­ges gáz a vecsési tanuszodában
Az érintettek klórgázmérgezést szenvedhettek. Nyolcan közülük még gyerekek.

Tűzoltókat...
Két mobiltelefonért verték halálra a 90 éves csemői bácsit
Még akkor is acélbetétes bakanccsal rúgták a fejét, amikor már mozdulni sem tudott az a 90 éves csem...
Újra csatában a Jófogás: A Globálpiac lesz az új OLX?
Úgy tűnik, újabb csata vár a Jófogásra.

Időt, energiát és pénzt nem kímélve csatázot...
Már tízezreket hódított meg a megszűnt Iwiw-re hasonlító weboldal
A yourlike.hu weboldal bár teljesen új, mégis i...
Ez történik a motorban, amikor beindítja (videó)
Olyan az egész, mint egy jól megkomponált szimfónia.

Ahhoz képest, hogy az autósok jele...
Porig alázta Kis Grófot és Jollyt Havas Henrik
Kőkemény piszkálódásba kezdett a Tanár Úr: Havas Henrik egyszerűen lecigányozta a mulatós zene hazai...
Százmilliárdos útépítési megbízást nyertek Mészáros Lőrincék
Óriásai meglepetésre Mészáros Lőrinc érdekeltségébe tartozó cégek nyerték az M44-es gyorsforgalmi út...
Durván elbántak az isztambuli merénylővel, videó az elfogásáról
Beismerte az éjszaka elfogott üzbég Abdulgadir Masharipov, hogy ő követte el a vérengzést szilveszte...
Figyelem: Számos helyen változnak a sebességhatárok
Jellemzően az utak állapotának romlása miatt cserélik ki a táblákat, hol mennyivel lehet menni.
Nem ismeri fel magát a felvételeken a Teréz körúti robbantás gyanúsítottja
A Teréz körúti robbantás nyomozásában továbbra sem végezték el az antropológusi vizsgálatot, mivel ...
Megdöbbentő: Elengedik a férfit, aki iskolás kislányoknak mutogatta magát Budapesten
Tavaly ősszel többször is feltűnt a szatír, most emeltek vádat ellene. Beszámítási képessége miatt c...
A Hősök terén fotózták Jennifer Lawrence-t (fotók)
Nálunk forgatja új filmjét az Oscar-díjas sztár.

Hazánkban forgat Hollywood üdvöskéje, ...
“rossz hírem van Viktor” - Kemény levél Orbánnak
A szerző szerint a miniszterelnök téved, ha úgy gondolja, Európa csak irigykedik.

R...
Gyilkos rendőr bujkálhat Budapesten
Az azeri férfi a gyilkosság után elmenekült. Budapesten rejtőzhet.

2015. novemberében v...
Sokkoló videó: Az érkező vonat elé vetette magát egy férfi
Gyakorlatilag ketté kellett volna vágnia a vonatnak azt a férfit, aki a sínekre feküdt, mikor a járm...
Segítsen egy megosztással: Hólapátolás közben tűnt el Csilla
Rejtélyes módon tűnt el a 36 éves Fenekes Csilla. Szerettei segítséget kérnek, attól félnek, hogy a ...
Ez történik, ha olaj helyett kólát öntesz a motorba (videó)
Átcsaptak fejünk felett a hülyeség hullámai, ma már mindent megtesznek helyettünk élelmes videósok, ...