THE TIMES
Feliratkozás hírlevélre
THE TIMES
Legolvasottabb hír:Feljelentik kuruzslásért Orbán Gáspár hitközösségét
Orbán: Magyarország kormánya bűnt követett el (videó)
A magyar kormány zéró toleranciát hirdetett mindenféle antiszemitizmus ellen, az antiszemitizmus erősödését Európában meg kell fékezni - közölte Orbán Viktor a Magyarországra látogató izraeli miniszterelnök, Benjamin Netanjahuval közös sajtótájékozatóján.

Orbán azzal vezetette fel a beszédét, hogy mindkét ország tiszteletét fejezte ki a másik iránt, ezt tehát kölcsönös. Aztán azt mondta, hogy jelentős zsidó kisebbség él Magyarországon, az ő biztonságukat a magyar állam teljes mértékben garantálja. A zsidó életben a magyar miniszterelnök szerint reneszánsza van Magyarországon, "erre mi büszkék vagyunk, komoly hozzájárulás a magyar nemzet közös teljesítményéhez".



Aztán kitért a holokuasztra, "beszéltünk a történelemről is, elkerülhetetlen és kívánatos is". Orbán szerint „Magyarország kormánya hibát, sőt bűnt követett el, amikor a második világháború idején nem tett eleget erkölcsi és politikai kötelességének, és nem védte meg zsidó származású magyar állampolgárait", a zsidó közösség védelme helyett a nácikkal való kollaborálást válaszottuk. A közelmúltban Horthyt magasztaló Orbán azt közölte: világossá tette a Netanjahuval folytatott tárgyaláson, hogy ez a jövőben soha többet nem fordulhat elő, Magyarország minden állampolgárát meg fogja védeni.

Orbán kitér a menekültkérdésre is, bár nem nevezte meg azt. Azt mondta: Magyarország elismeri Izrael jogát az önvédelemhez, ez Magyarországot is megilleti. Majd azt közölte az izraeli miniszterelnök mellett állva: „Magyarország komoly vitában áll az EU-val, nem akarunk kevert népességet, nem akarjuk megváltoztani az etnikai összetételt, szeretnénk olyanok maradni, amilyenek vagyunk, akkor is, ha nem vagyunk tökéletesek”.



Végül Netanjahut dicsérve megdicsérte saját magát, amikor arról beszélt, hogy egy elkötelezett hazafit fogadtunk, ma pedig a világban a hazafias kormányok a sikeresek, amik nem iktatják ki a nemzeti érdekeket, sőt első helyre helyezik a működésük során. „Izrael azt tanítja a világnak, hogy amiért nem harcolunk meg, azt elveszítjük” - osztotta meg meglátást Orbán.

Netanjahu következett, ahogy várni lehetett a Soros-kampányt bíráló nagykövetségi közlemény visszavonatása után, problémamentesnek állítva be a magyar-izraeli kapcsolatokat. Először is megköszönte a rendkívül kedves fogadtatást. majd megjegyezte, egészen meglepő, hogy a rendszerváltás óta nem járt izraeli miniszterelnök Magyarországon. Az első dolog, ami Magyarországról eszébe jut, hogy sok szempont a modern cinonizmus bölcsője, hiszen itt született az általa modern Mózesnek nevezetett Herzl Tivadar, akinek meg is akarja látogatni a szülőhelyét. (Izrael állam megálmodója a Dohány utcában született 1860-ban.)

A holokausztra Netanjahu is kitért, annyival, hogy "a múlttal tiszában vagyunk, de a jövőre kell tekintenünk". Megköszönte, hogy Magyarország kiállt Izrael mellett nemzeközi fórumokon. Hálás azért, hogy Magyarország fellép az egyre terjedő anticionizmus ellen.

A sajtótájékoztatón nem lehetett kérdezni.

Forrás: 444
Oszd meg a hírt ismerőseiddel is!
Megosztom a facebookon
Még több hír
“Orbán Viktor pszichopata vagy szociopata, vagy a kettő együtt”
A szarkasztikus humoráról közismert humorista kutya-kemény mondatokat mondott Orbán Viktorról.
Durván megugrik a tojás ára karácsonyig
A tavalyi madárinfluenza és a nyár végi fipronil-botrány miatt jelentősen megnőhet a tojás ára a köv...
Kiugrott az ablakon a TEK-esek elől menekülő budapesti drogdíler (videó)
Öttagú bűnszervezetre csapott le a rendőrség. A csoport szervezetten, hónapok óta árulta a kábítósze...
Csak egy szelfit akart készíteni, a halálba zuhant
Túlélte a zuhanást, de a kórházban belehalt sérüléseibe a fiatal új-zélandi nő.

A Daily...
Újra csatában a Jófogás: A Globálpiac lesz az új OLX?
Úgy tűnik, újabb csata vár a Jófogásra.

Időt, energiát és pénzt nem kímélve csatázot...
Már tízezreket hódított meg a megszűnt Iwiw-re hasonlító weboldal
A yourlike.hu weboldal bár teljesen új, mégis i...
Nagy pofont kaphanak a használtautó-vásárlók a választások után
Megdrágítaná bizonyos használt autók behozatalát a Gépjármű Márkakereskedők Országos Szövetsége (Gém...
Diplomatafeleségek vendége lesz Gáspár Győző nagyobbik lánya
Gáspár Győző nagyobbik lánya igyekszik hírnevét jó célokra használni, ezért fogadta el a diplomata h...
Íme az Orbán-terv eredménye: 324 orvos kért bizonyítványt külföldi munkavégzéshez
Az idei első fél évben 324 orvos, 78 fogorvos, 327 egészségügyi szakdolgozó és 19 gyógyszerész kért ...
Megszólalt annak a 11 éves kisfiúnak az anyja, akit el akart szöktetni a békési tanár
Mint ismeretes, két hete a ferihegyi repülőtéren kapták el azt a békési tanárt, aki Londonba akarta ...
Élő adásban esett neki a Tvrtkonak a Viszkis
Az ATV kedd reggeli műsorában a Viszkis című filmről beszélgettek, amikor a tévés szembesítette korá...
Kilenc embert mérgezett meg a klórgáz a nyíregyházi uszodában
Véletlenül hypót és kénsavat öntöttek össze, a tűzoltók mentették ki a sérülteket.

Kil...
Ezekkel a fotókkal búcsúzott Szabó Zsófi
Szabó Zsófi hamarosan életet ad első gyermekének, s bizony az utolsó napokat, heteket már pihenéssel...
Durva autót kapott ajándékba Ferenc pápa (fotó)
Új autóval bővült a vatikáni flotta, Ferenc pápa ajándékot kapott.

A L’Osservator...
Elképesztő történetet osztott meg Kádárról és Orbánról a blogger
Kádár-rendszer, a 60-as, 70-es, 80-as évek, az emberarcú szocializmus, a legvidámabb barakk. Elréved...
Havazással és erős széllel indulhat a hét
Az éjszakai órákban az érkező front hatására megnövekszik a felhőzet és egyre több helyen várható cs...
Íme az kaposvári Richárd utolsó üzenete, aki a 9. emeletről ugrott a halálba
Egy­ér­telmű idé­ze­tet osz­tott meg ha­lála előtt pár órá­val a férfi. Sem kisfia, sem párja el­ves...
Öngyilkos lett egy katona Szolnokon – a minisztérium hallgat
Lőgyakorlat közben saját fegyverét fordította maga ellen egy szentesi katona múlt kedden Szolnokon &...
Megrázó videó: Kamera rögzítette, ahogy a BMW letarolja a várakozókkal teli buszmegállót
Szerencsére ritkán látni olyan súlyos balesetet, mint ami a múlt hét közepén történt a lengyelország...