THE TIMES
Feliratkozás hírlevélre
THE TIMES
Legolvasottabb hír:Kemény bírálatot kapott Orbán az osztrák sajtótól: Rambo-diktátornak nevezték
„Gyere, verik az apád” – Megszólalt az igazoltatás közben elhunyt férfi fia
Elértük a tragikus körülmények közt elhunyt férfi fiát, aki azt mondta a hvg.hu-nak, feljelentést tesznek. Nem érti, miért ment a helyszínre annyi rendőr. Állítása szerint a rendőrség egy ideig csak tanakodott, nem csinált semmit.

"Gyere, verik az apád" – ezt az üzenetet kapta Á. Olivér autóversenyző pénteken délután. Bejárta a sajtót, hogy igazoltatás közben életét vesztette egy 57 éves férfi Újpesten – kiderült, Á. Istvánról volt szó. A férfi állt a parkolóban, úgy mentek oda hozzá a rendőrök, nem az autóját állították meg. Az eset egyetlen szemtanúja korábban azt mondta a sajtónak, a férfi akkor esett el, amikor szétrúgták a lábát, hogy átmotozhassák – ő pedig arra kérte többször a rendőröket, hogy ne kényszerítsék, hogy a forróságban a tűző motorháztetőre tegye a kezét, és amúgy is rosszul van. A férfi a vallomás szerint elesett, amikor szétrúgták a lábát, és beverte a fejét – ekkor vesztette el az eszméletét. A rendőrség szerint "az intézkedés során rosszul lett és eszméletét vesztette".

Á. Olivér azonnal a helyszínre sietett, és látta, hogy rengeteg a rendőr, két busz és három járőrautó is ott volt. Az apja ekkor már eszméletlen volt. A rendőrök tanakodtak, miután félrehúzták az apját, így nem állja meg szerinte a helyét az a rendőri hivatalos magyarázat, hogy "a rendőrök megkezdték az újraélesztését". A rendőrök erősítése tehát percek alatt, a mentő viszont csak fél óra múlva érkezett ki.

A család korábban azt nyilatkozta, hogy panaszt tesz, de most már eldöntötte, hogy továbblép és feljelentést tesz. A Fővárosi Főügyészségnek eddig azt közölte, nem nyomoz, mert szerinte nem történt bűncselekmény.

Forrás: HVG
Oszd meg a hírt ismerőseiddel is!
Megosztom a facebookon
Még több hír
Gratulálok a miniszterelnökötökhöz! Ezt még az unokáink unokái is fizetni fogják
Na akkor matekozzunk egy kicsit! Orbán “jól átgondolt” stadionépítési őrülete 420-450 mi...
Dur­ván meg­alázta a román orvos a ma­gyar kis­lányt
Az Országos Diszkriminációellenes Tanácshoz (CNCD) fordul Romániában a Mikó Imre Jogvédelmi Szolgála...
Elképesztő: 120 forint nyugdíjat kap Olga
Havonta 120 forint nyugdíjat kézbesítenek Soó Olgának a Győr melletti Öttevényben.

R...
Újpesti rendőrtragédia: Szirénázva rohant a halálba a 21 éves rendőr
Alig fél éve dolgozott járőrként Mátyás Balázs Tamás.

A 21 éves Mátyás Balázs Tamás egy...
Újra csatában a Jófogás: A Globálpiac lesz az új OLX?
Úgy tűnik, újabb csata vár a Jófogásra.

Időt, energiát és pénzt nem kímélve csatázot...
Már tízezreket hódított meg a megszűnt Iwiw-re hasonlító weboldal
A yourlike.hu weboldal bár teljesen új, mégis i...
Borzalmas állapotú autók szaladgálnak a magyar utakon (fotók)
Rossz belegondolni, hogy milyen állapotú autók haladnak a hazai utakon. Ezen a gépen például a fékke...
Mi? Jennifer Aniston nem is volt házas
Lehet, hogy Jennifer Aniston nem is házasodott meg?

Mint beszámoltunk róla, Jennifer An...
Nagy bejelentésre készül Mészáros Lőrinc
Felfüggesztették az Opus Global részvényeinek a kereskedését.

A kibocsátó február 15-é...
Kórházba szállították Szilágyi Istvánt
Ismét kórházban ápolják Szilágyi István színművészt – tudta meg az AcNews. Lópici Gáspár megfo...
Megverte, megerőszakolta, majd megfojtotta a 3 éves nőt a kőbányai gyilkos
A 46 éves férfi a 32 éves nőt bántalmazta, megerőszakolta, majd megölte.

A vádlott 2015...
Fájdalmas üzenetet írt a facebookon a meggyilkolt 9 éves kislány édesanyja
Mint arról szerdán este beszámoltunk, megtalálták annak a 9 éves kislánynak a maradványait, aki még ...
Elképesztő fotók: Ilyen rendszámot még a rendőrök sem láttak
A tatai rendőrök egy 32 éves román állampolgárt hallgattak ki gyanúsítottként.

A Komáro...
Beadta a válókeresetet Hosszú Katinka
Hetek óta az úszónő és férje, edzője házassági válságáról megy a találgatás, egyesek szerint volt m...
Megint jól váltott a lámpabizniszről Orbán veje
OLAF-jelentés, ledes közvilágítás, Simicska Lajos - Tiborcz István ezeket már mind maga mögött tudta...
Apja menthetné meg a magyar nő életét, aki viszont 1 milliót kér a segítségért cserébe
Magányosan kell életéért küzdenie az egykori beteggondozónak, egy 41 éves nőnek (képünkön), akinél s...
Újabb multi vonul ki Magyarországról
Az Atrium bevásárlóközpont tulajdonosa úgy döntött, kivonul Magyarországról, továbbá Csehországban i...
Tragédia Kecskeméten: Sosem tért haza a fodrásztól a 23 éves Adrienn
Valószínűleg sosem tudják feldolgozni a kecskeméti szülők lányuk elvesztését. A 23 éves Adriennt szü...
Sokkoló képeken a nagytétényi halálos baleset roncsai
Halálos baleset történt kedd este Budapest XXII. kerületében, a Nagytétényi úton.

A Cam...