THE TIMES
Feliratkozás hírlevélre
THE TIMES
Legolvasottabb hír:Különleges fotót posztolt Szabó Zsófi
Turnébuszban erőszakoltak meg egy nőt a deathmetal zenekar tagjai
A lengyel deathmetal együttes tagjai szerint a nő saját akaratából látogatta meg a zenekart és normális körülmények között távozott.

Letartóztatták egy lengyel deathmetal együttes négy tagját Los Angelesben, a gyanú szerint fogva tartottak és megerőszakoltak egy nőt amerikai turnéjuk alatt a turnébuszban.

A rendőrségi jelentés szerint a nőre a busz mosdójában támadtak rá az augusztus 31-i spokane-i fellépés után. Az extrém rockot játszó zenekar tagjait szombaton a kaliforniai Santa Anában tartóztatták le. A négy férfi kedden megjelent egy Los Angeles-i bíróságon.

Steve Graham, a zenészek ügyvédje e-mailben közölte, hogy a Decapitated tagjai

„harcolnak az ellenük felhozott vádak ellen és bíznak abban, hogy a történetet az ő szemszögükből is meghallgatják.”

A lengyel zenekar az ausztrál Thy Art is Murder nevű együttessel turnézik Amerikában, a spokane-i koncert és a letartóztatás között több fellépésük volt.

A 31 éves Michal Lysejko, a 35 éves Waclaw Kieltyka, a 31 éves Rafal Piotrowski és a 30 éves Hubert Wiecek ellen folyik vizsgálat, írja az MTI.

A spokane-i rendőrségnek a nő és barátnője elmondta, hogy részt vettek az augusztus 31-én tartott koncerten, beszélgettek a zenészekkel, akik meghívták őket egy italra a turnébuszukra. A két nő a buszon kényelmetlenül kezdte érezni magát. Egyikük kiment a busz mosdójába, ahova követte a zenekar egyik tagja – áll a Spokane megyei bíróságra beadott rendőrségi jelentésben.

A nő megpróbálta ellökni a támadót, aki kicsavarta a karját, a mosdónak lökte, arccal a lefolyó és a tükör felé. Az áldozat a tükörből és a szeme sarkából felismerte megerőszakolóiban a zenekar tagjait. A másik nő szemtanúja volt az eseményeknek. A jelentés szerint az egyik zenész segített a nőnek felöltözni és kivezette a buszból, a nő ezután elmenekült és hívta a 911-et. A rendőr, aki a segítségére érkezett, visszament a tett színhelyére, azonban a busz már nem volt ott.

A zenészek ügyvédje szerint tanúk vannak arra, hogy a nő „saját akaratából látogatta meg a zenekart és normális körülmények között távozott.”

Forrás: Zoom
Oszd meg a hírt ismerőseiddel is!
Megosztom a facebookon
Még több hír
Kiderült Orbán szemkápráztató zöld ingének titka (fotók)
Orbán Viktor sokáig feledhetetelen fotója volt az alábbi 2012-ből. Ugye mindenki emlékszik rá:
A vonat rakományában bújtak meg a migránsok
Kelebiánál egy tehervonat rakományában megbújva próbált meg Magyarország területére bejutni két ille...
Ikertestvére mellett ölte meg magát a gazdagréti lány
Ugyanazon a napon, amikor a mosonmagyaróvári nő kiugrott az ablakon, egy 25 éves gazdagréti lány is ...
Egy budapesti villamosvezető merő szórakozásból eljátszotta, hogy elüt egy fél családot
A BKK vizsgálatot ígér.

Egy budapesti villamosvezető merő szórakozásból eljátszotta, ho...
Újra csatában a Jófogás: A Globálpiac lesz az új OLX?
Úgy tűnik, újabb csata vár a Jófogásra.

Időt, energiát és pénzt nem kímélve csatázot...
Már tízezreket hódított meg a megszűnt Iwiw-re hasonlító weboldal
A yourlike.hu weboldal bár teljesen új, mégis i...
Félelmetes vihart videóztak az autópályán (videó)
Hatalmas szupercellában haladtak az autósok a Belgrád–Újvidék autópályán, egészen félelmetes l...
Survivor: A játékosokat sokkolta a látvány (videó)
Mozgalmas volt a Survivor pénteki összefoglalója. A nyolc versenyzőnek röplabda versenyt kellett sze...
Vágó István kifejette, hogy gondolkozhatnak az Orbán-hívek
Vágó István Facebook-bejegyzésében megpróbálta elképzelni, hogyan gondolkozhatnak az Orbán-hitűek. <...
Szívszorító levélben kért segítséget egy 8 éves magyar kislány
Egy szivecskékkel telerajzolt borítékból másmilyen levél került elő, mint várták.

Egy 8...
Megkötözve találtak rá egy 11 éves kislányra
Kerékpáros figyelt fel a kétségbeesett kiáltozásra a német nagyváros melletti szőlőhegynél.
<...
Életveszélyes késelés az utcán Budapesten
A józsefvárosi rendőrök tíz percen belül elfogták azt a férfit, aki előzetes szóváltást követően egy...
Ennyi maradt a hihetetlen ritka Ferrariból
Ebből az olasz sportkocsiból csak pár száz darab készült, ezért egy darab megsemmisülése is komoly v...
Két ember halála miatt ítélte el a bíróság Tom Cruise-t
Ítéletet hozott a bíróság, egy 2015-ös légikatasztrófa ügyében.

Két évvel ezelőtt zuha...
“Ütött Orbán Viktor uralmának utolsó órája”
Az MSZP a kormányváltás egyetlen módját a szövetségben látja, Orbán legsúlyosabb bűneként pedig azt ...
Egy középiskolás lány Facebookon osztotta ki az Oktatási Hivatalt
Facebookon futottunk bele Emőke posztjába.

Részletesen leírja, mi a baj szerinte a fiat...
Készülj fel, hatalmas eső jön
Budapestre és kilenc megyére adott ki figyelmeztető előrejelzést az Országos Meteorológiai Szolgálat...
Horror: 18 hónapos gyermek levágott fejével rohant az utcára a pszichiátriáról szabadult férfi
A kicsi édesanyja teljes erejével azon volt, hogy megmentse a gyereket, de őt is megkéselte.
...
Dupla záróvonalon előzött, frontálisan ütközött a rendőrautóval (videó)
A dupla záróvonalat átlépve előzött az autós, aki aztán frontálisan ütközött a szemből érkező rendőr...