THE TIMES
Feliratkozás hírlevélre
THE TIMES
Legolvasottabb hír:Újabb megdöbbentő szavak: Orbán elszólta magát a Kossuth rádióban
Ázsia Expressz: Cseke Katinka levágta az ujját
Súlyosan megsérült Cseke Katinka az Ázsia Expressz tegnap esti adásában. Mivel jól teljesítettek az előző küldetésben, a színésznő és játékostársa, Pallavicini Zita őrgrófnő részt vehetett az egymillió forintot érő amulett játékban, amely során bárddal kellett csirkét aprítaniuk. A többit talán ki is lehet találni: a vágóasztalon nem csupán a szárnyas vére folyt.

– Már kész voltam a hús előkészítésével, következhettek volna a zöldségek, de egy hang a fejemben azt mondta, üssek rá még egyet. Na, ekkor csaptam rá a bal mutatóujjamra. Először nem is éreztem fájdalmat, azt viszont láttam, hogy a csirke vére keveredik az enyémmel, aztán azt is, hogyan válik szét a húsom – idézte fel a Blikknek a balesetet a színésznő.

Katinka innentől kezdve nem is emlékszik mindenre, állítólag a műsorvezető, Ördög Nóra segítette, hogy ne essen el, a forgatás leállt és megérkezett a stáb orvosa.

– Na, az már fájt, amikor a doki kezelésbe vett, csillagokat láttam, amikor kitisztította a sebet, és próbálta visszarakni a dolgokat a helyére, mert az idegeket is átvágtam. Állítólag utána felálltam, hogy akkor folytatom az amulett játékot, de ugyanazzal a levegővétellel el is ájultam – meséli Katinka, aki ekkor azt hitte, véget ért számára az Ázsia Expressz.

– A stábbal azt beszéltük, hogy Zitával nekünk csak egy pár karunk van, hiszen a társamnak is beteg a keze, de ettől a „hátránytól” adrenalinbombát kaptunk, hogy elpusztíthatatlannak éreztük magunkat. Hogy mennyire volt így, majd kiderül – tette hozzá Katinka.

A sebet minden egyes este az orvosnak kellett átkötöznie, ilyenkor a színésznő borzalmas fájdalmakat élt át. A sérülés komolyságát jelzi, hogy Cseke Katinka a mai napig érzi a baleset utóhatásait, az ujja csak a napokban kezdett el újra rendeltetésszerűen működni, eddig egyáltalán nem érzett semmit, ha tapintott vele. Az orvos szerint az ujjperce alsó fele gyakorlatilag levált az ujja többi részétől. Féltek a fertőzések­től is.

Forrás: Blikk
Oszd meg a hírt ismerőseiddel is!
Megosztom a facebookon
Még több hír
“Orbán 3 éven keresztül hazudott a magyar embereknek migránsügyben”
Háromévnyi hazudozás után bukott le Orbán Viktor, hazudott reggel, délben és este – fogalmazot...
Kijött a börtönből Szilágyi István fia: Ezt mondta az utolsó szó jogán
Büntetlen előélete miatt három évre felfüggesztették a vádlott büntetését.

Hét hónap fo...
Kiderült a nővérről, hogy a megyei kórházból is kirúgták már a viselkedése miatt
Elképesztő indulathullámot váltott ki a két ápoló, akik a pécsi Malomvölgyi Szeretetotthonban egy id...
Megharapott, majd kirabolt egy 14 éves fiút a Kálvin téri metróaluljáróban
Három év és 2 hónap végrehajtandó börtönbüntetésre ítélte nem jogerős döntésében a bíróság azt a nőt...
Újra csatában a Jófogás: A Globálpiac lesz az új OLX?
Úgy tűnik, újabb csata vár a Jófogásra.

Időt, energiát és pénzt nem kímélve csatázot...
Már tízezreket hódított meg a megszűnt Iwiw-re hasonlító weboldal
A yourlike.hu weboldal bár teljesen új, mégis i...
Sokkoló részletek a nyírgyulaji halálos balesetről: Holtan zuhant a kertbe a sofőr
Tragikus baleset történt a Szabolcs megyei Nyírgyulajon: holtan zuhant a kertbe egy sofőr.
Brutálisan magas véralkoholszintet mutatott a szonda Nyertes Zsuzsánál
Igencsak megalázó szituáció részese volt Nyertes Zsuzsa, miután múlt csütörtök éjjel a rendőrök szúr...
Újabb 60 ezer család kerül utcára Orbánék miatt?
Ha az Orbán kormány hatalmon marad, április 30-án lejár a kilakoltatási moratórium, és újabb 60 ezer...
Elképesztő dogot művel a bébiszitter a rá bízott gyerekekkel (videó)
Azon­nal ki­rúg­ták a szü­lők a gye­rek­fel­ügye­lőt, ami­kor az in­ter­ne­ten meg­lát­ták, hogy mú­...
A megölt Fanny nevelőapja: Ha a kezeim közé kaphatnám, megölném, a halálát kívánom...
Péntek éjszaka a 17. kerületi Újlak utcában egy késszúrással végzett volt barátnőjével a 17 éves fiú...
Ülve fagyott meg egy férfi az éjszaka az egyik budapesti bolt előtt
Újabb áldozatot szedett a hideg éjszaka a fővárosban, egy férfi halt meg kihűlés miatt az egyik bolt...
Senki nem számítana ilyen balesetre egy kihalt úton (videó)
A békés úton a legkevésbé sem számított rá a sofőr, hogy hamarosan mentőhelikoptert kell hívnia.
Újabb szemműtétre lenne szüksége Szilágyi Istvánnak
Újabb szemműtétre lenne szüksége Lópici Gáspárnak, de egyelőre nem fekszik kés alá.

Enn...
Orbánék titokban befogadtak 1300 menekültet
Na, ez az igazi bréking. Az őszödi beszéd ehhez képest semmi. A bizonyíték, hogy Orbánék tényleg úgy...
Fenyegetéseket kap a magyar tévécsatorna
A T-Com szolgáltatása keretében országosan is látható a héttől Magyarország első zsidó közösségi tel...
Emiatt halhatott meg a 20 éves pornószínésznő?
Öngyilkos lett annak a fiatal pornószínésznőnek a barátja, akit napokkal ezelőtt holtan találtak a l...
Direkt leforrázta kislányát a kiskunmajsai apa (videó)
Vádemelést javasolnak a kiskunmajsai férfi ellen, aki életveszélyesen megsebesítette két és fél éves...
Oszter Sándor letöltendő börtönt kaphat
Enyhébb ítéletre számított a színész. De még nincs vége az ügynek.

Négy év hét hónap le...