THE TIMES
Feliratkozás hírlevélre
THE TIMES
Legolvasottabb hír:Olyan információ látott napvilágot, amely lakattal vethet véget a Fidesz uralmának
“ilyen bűncselekményekben nem veszek részt” - Pálfi György ráborította az asztalt Andy Vajnára
A fiatal rendező nem kertelt: ezért nem fog elkészülni Pálfi György Toldi-filmje.

Pálfi György a Taxidermia, illetve a Szabadesés című filmjeivel hagyhatta a legmélyebb nyomot a magyar közönségben. A fiatal filmes számos magyar és nemzetközi díjjal büszkélkedhet, az utóbbi években pedig egy nagyszabású, kosztümös Toldi Miklós-filmet igyekezett tető alá hozni, ez azonban meghiúsult.

Pálfi ma este Veiszer Alinda műsorában meséli el, pontosan mi történt közte és a filmalapot vezető kormánybiztos között. Az előzetesből kiderül: a rendező akkor hagyta ott a projektet, mikor Andy Vajna felajánlotta, hogy a két és fél milliárdos büdzsé utolsó tíz százalékát „zsebből” fizeti az üzlettársaival, cserébe a film összes jogáért. Ekkor Pálfi György elmondása szerint asztalt borított, és kijelentette: „ilyen bűncselekményekben nem veszek részt”.

A Cinematrix megjegyzi, Pálfi ettől függetlenül mintegy hatszáz millió forintot kap következő mozijára a filmalaptól.

Forrás: Nők Lapja Cafe
Oszd meg a hírt ismerőseiddel is!
Megosztom a facebookon
Még több hír
Durva válasz: Szégyenkezzünk együtt Magyarország miniszterelnökén (videó)
Tegnap Demeter Márta LMP-s képviselő több kérdést is intézett Orbán Viktorhoz, de vélhetően erre a v...
“Ha betöltöd a 14-et, megd.glak” - 14 évet kapott a csepeli pedofil tanár
2014-ben került nyilvánosságra az ügy, amely az egész országot felháborította. A vád szerint válogat...
Gyilkosság Rácalmáson: baltával végzett a férjével a kazah feleség
Hétfőn délután holtan találták rácalmási otthonában egy 43 éves férfit.

A gyilkossággal...
Holttestet találtak a Duna-parton a XIII. kerületben
Holttestet találtak Budapesten, a Duna partján.

A Blikk információi szerint legalább eg...
Újra csatában a Jófogás: A Globálpiac lesz az új OLX?
Úgy tűnik, újabb csata vár a Jófogásra.

Időt, energiát és pénzt nem kímélve csatázot...
Már tízezreket hódított meg a megszűnt Iwiw-re hasonlító weboldal
A yourlike.hu weboldal bár teljesen új, mégis i...
Gyászoló édesanyja várja haza VV Fannit
- A férjem és én is munkába álltunk a héten. Muszáj. Jobb, mint otthon az üres házban. De Fannival k...
Autóval akartak bemenni vásárolni a zalaegerszegi Lidlbe (fotók)
Elég néhány óvatlan mozdulat a sofőr részéről, és rögtön meg is van a baj, ahogy azt a mellékelt ábr...
“Idefigyelj, Viktor, te korrupt zsarnok” – Orbánnak üzent Vona
Közösségi gyűjtéssel vág neki a Jobbik a 2018-as választási évnek, miután a volt fideszes politikus ...
Egyszerre két babakocsit ütött el egy autós Budapesten
Elsodort egy autó két babakocsit a X.kerületben.

Eddig tisztázatlan körülmények között ...
Veszprémi erdőben keresik VV Fanni holttestét
Újabb fordulatot jelent VV Fanni ügyében, hogy az eddig napvilágot látott hírekkel ellentétben nem a...
Infarktussal vezette buszát a kórházhoz Zoltán
Munka közben kapott szívinfarktust ifj. Mocsár Zoltán (kis képen), csakhogy Zoltán buszsofőr. Nem es...
Ártatlan BMW-t zúzott le a tahón tolakodó BMW-s (videó)
Bár csak koccanás, valamiért mégis rengetegen kommentelik, osztják ezt a videót.

Vajon ...
Rendkívüli ülést hívtak össze Havas botránya miatt
Havas Henrik május közepe óta Kisoroszi önkormányzati képviselője, az ezer fős Pest megyei település...
Így hazudnak már megint pofátlanul Orbánék (fotó)
Beköszöntött a kormány régóta hangoztatott 12 százalékos egészségügyi béremelése, ám rögtön ki is de...
Halott csecsemő a miskolci temetőben: Újabb részletek
Szoknyába bugyolálva találtak egy halott babát az egyik miskolci temetőben. Úgy tudjuk, az édesanya ...
18 év után derült ki, hogy megölte feleségét egy budakalászi férfi (videó)
A napokban került előzetes letartóztatásba egy budakalászi férfi, mert kiderült, hogy még 1999-ben m...
Blikk: Kis Grófo balesetezett az M1-esen
A Blikk információi szerint Kis Grófo ült abban az Audiban, amely kamionokkal karambolozott az M1-es...
Tizenöt autó kerekét szúrták ki ismeretlenek a győri lakótelepen
Az éj leple alatt 15 (!) autó gumiját szúrták ki Marcalváros II-n. Ezek közül hat kocsi egymás melle...