THE TIMES
Feliratkozás hírlevélre
Darnózseli gyilkosság: Sofőrként dolgozik János
Felújítottak egy részt a Bartók Béla úton, a zebrát is újrafestették, negyedéig (fotó)
Ezt nem teszi zsebre Orbán: Kiosztotta a Fidesz vezért az ismert ellenzéki blogger
Az ismert ellenzéki blogger és közíró kiosztotta a Fidesz vezért!

BANDITA az ellenzéki körökben ismert “mozgalmár” írta hogy:

"Jó volt Orbán Viktor beszéde.

Olyan szépen beszélt egy országról, ahol fantasztikus az élet, nő a minimálbér, a családok erősödnek, ahol mindig süt nap, ahol szépen kékel a fű.

Az embernek kedve lenne odaköltözni, és itt hagyni ezt sógor koma alapon működő, hazugságra épülő, folyton csak stadionokat termelő földet, ahol még az is beleszól az életedbe aki nem itt adózik.

A legjobb az volt az egészben, ami kimaradt belőle. A négymillió szegény, a több százezer külföldön dolgozó, a kétszázezer közmunkás, a sok ezer éhező gyerek, a rákosoknak nem adott gyógyszer, az oktatásban butuló tanuló.

Persze a sikerek sem voltak teljesen kielemezve.

Nem volt szó Mészáros Lőrincről, és az ő meggazdagodásáról, amikor valójában Orbán Viktor vagyonát gyűjti. Nem volt szó arról a sajátosságról, hogy egy elmebeteg is képes a jegybank elnöke lenni, és úgy szórni onnan ki a közpénzt a kénye kedve szerint, amiért értelmes emberek gyógymódként a belét ontanák ki. Nem volt szó a kis Rogán meg a nyugdíjas rugdosó Habony letelepedési kötvény bizniszéről, a belváros ingatlanjainak a haveri körhöz való átjátszásáról, és az ezért kapott pénzből való helikopterezésről, folyton táguló lakásról.

Nem beszélt az uniós támogatás elherdálásáról, a közpénz ellopásáról, a törvények semmibe vételéről, az ügyészség lopást segítő megalkuvásáról ha a kormánypártról van szó.

Nem beszélt a devizahitelesek megmentéséről, amikor több százezren kerültek az utcára, vesztették el az otthonukat a magas árfolyamon való átváltás miatt.
De összességében jó volt a beszéd. A józan eszét használó tudta Orbán Viktor hazudik. A Fideszre szavazó is tudta, csak neki a jellemtelensége nem engedi ezt bevallani, és a megélhetése is Orbán Viktortól függ.

És a végén az a sorosozás! Na az volt a csúcs! Orbán Viktor a gyáva beszari fogja megvédeni az országot a migránsoktól, akik az istennek nem akarnak jönni, hogy elvegyék a munkahelyet, és megerőszakolják Wittner Máriat, vagy Schimdtet.

Ha nézné valaki a közmédiát, ott már egy külön csatorna fogja a beszédet folyamatosan ismételni.

BANDITA."

Forrás: BalraMagyar
Brutális kínzás és kivégzés a szombathelyi börtönben! 18+
Gazdira vár Pajtás!
Menekültek bántalmazásával vádolják a magyar rendőröket!
Brutális tömegkarambol volt Üllő és Gyömrő között!
Bajban a viszkis: elfogyott a pénz!
Elfogták a magyar csalót aki többször eladta a lakását!
Úgy dobta félre a teherautót ez a BMW mintha papírból lenne!
Tiborcz István újabb milliárdjai kiverték a biztosítékot!
Vicces vagy szörnyű?? - Ilyen videót sem látni minden nap...!
Mindenki kedvence a lávasüti! - csokis csoda liszt nélkül!
Elkapták a bicikli lopás nagy mesterét! - ezt látnod kell!
Orbán Ráhel botrány: így reagált Orbán Viktor!
Győzelmet aratott a Fidesz a Jobbik fellegvárában!
Szuper nagyi: 8 unokája van és négyes ikreket vár!
Rubint Réka is indult az év edzője címért!
BMW tesztvezetés: véletlenül áthajtott az autószalonon ez a nő!
Újabb örökbefogadási kampány indult!
Végre elfogták az albérletes csalókat!
Diétás csokis álom és az elkészítése pofon egyszerű!
Kürtöskalács tolvajokat keres a magyar rendőrség!
Ez a magyar BMW-s szorította le a szirénázó mentő autót! + videó
Majdnem verekedés lett az ATV-s interjúból!
Élelmiszer pánik: Varrótű volt a bolti eperben!
A nyílt utcán verték meg ezt a magyar polgármestert!
Dagad a botrány: Vezetés közben videózott a magyar polgármester!
Erre figyel a világ: már 25 halottja van a viharnak!
Kombi forradalmat indít a KIA!
Michael Jackson történelem: összefoglaló cikk a pop királyáról!
Segíts örökbefogadót találni Felipének!
Igazi vendégváró finomság a csokis szilvás sütemény!
Orbán Ráhel 12 milliós órája kiverte a biztosítékot mindenkinél!
Erről a magyar rendőrségi videóról beszél mindenki!
Itt akar élni minden BMW-s! + videó
Spar botrány: hasmenést okozó tejet vontak ki a forgalomból!
A Majka - Curtis botrány tovább folytatódik!
Ilyen amikor igazán rémálom egy esküvő!!!
Ez az év legdurvább motoros balesete!
Orbánt csúnyán helyre rakták: közölték, hogy nem tehet meg akármit!
Mesés vagyonon osztozik Sarka Kata és Hajdú Péter!
Új világválság kezdődött!
Menekültügy: tetőpontjára hágott az Olasz-Málta háború!

thehungariantimes.hu

valamit mindenki tud de mindent senki sem
Orbánék egy teljes társadalmi osztályt hagytak az út szélén
"Túl szexi vagy, felhergelsz, úgy megölelnélek" - írta diákjainak a budapesti általános iskolai tanár
Felújítottak egy részt a Bartók Béla úton, a zebrát is újrafestették, negyedéig (fotó)
Darnózseli gyilkosság: Sofőrként dolgozik János
"Most szépen leszállunk Moszkvában vagy felrobbantom a gépet" (videó)
Megrázó fotókon a ceglédi halálos baleset, egy kisgyermek is meghalt
Luxus Vivi csúnyán beszólt, szerinte Palvin Barbi egy kövér nő
Macron hadat üzent Orbánnak
Fény derült a Rezesovával kapcsolatos meghökkentő rejtélyre
Tömegbaleset történt az M7-esen (fotók)
Siklóernyős akadt fenn egy fenyőfán Sátoraljaújhelyen
Elgázolt egy nőt a 3-as metró, kézzel tolták el a szerelvényt
Érthetetlen dolgot tett (vagy nem tett) az Opel sofőrje (videó)
Milliókat kereshet Majka a kirúgott Curtisnek
Ország-világ előtt égette le magát a magyar miniszterelnök (fotó)
Ügyvédje a Teréz körúti robbantó felmentését kérte
Embert gázolt a 3-as metró
Megszólalt Eva Rezesová egyik áldozatának hozzátartozója
Meghökkentő vallomás: életben vannak az eltűnt villanyszerelők
Durva amit ez az autós produkált (videó)
Berki Krisztián ezt tiltotta meg barátnőjének az ágyban (videó)
Ezeket a választás előtti súlyos hazugságait ismerte be a kormánymédia
Tévével a hóna alatt szabadult Eva Rezesová (videó)
Hátborzongató: Szerelme mellett ölte meg a pótkerék a 19 éves Rékát
Elütöttek egy bicikliző kisfiút Hajdúböszörményben
Kigyulladt egy autószalonnál álló autó Szombathelyen
Romy Schneider: Anyám lefeküdt Hitlerrel
Rájuk is vonatkozik: Egyre több fideszest tilt le a Facebook
15-en haltak meg a súlyos buszbalesetben
Fiatalkorúnak adott el alkoholt a debreceni Tesco
Brutális halálos baleset történt a 84-es főúton (videó)
Trélerről lerepülő alkatrész ölt meg egy 19 éves nőt az M1-esen
A színpadról üzent Curtis: Majka elárult
Gyermekrajz-pályázaton kommunistázott részegen a fideszes képviselő

thehungariantimes.hu

valamit mindenki tud de mindent senki sem