THE TIMES
Feliratkozás hírlevélre
THE TIMES
Legolvasottabb hír:Nagy tahóságról tett tanúbizonyságot az Orbán-kormány kulcsembere
Hihetetlen dolog történt ezzel a gyilkos férfivel a bíróságon (videó)
Még a gyilkossági ügyben eljáró bírónő is elsírta magát a gyászoló apát hallgatva. Nem csodáljuk.

Röviddel azelőtt, hogy a bíróság 31 év letöltendő börtönbüntetésre ítélte volna, Trey Alexander Relforddal valami olyasmi történt, amit csak kevés hozzá hasonló bűnelkövető él át: Treynek ugyanis megbocsátott annak a férfinek az édesapja, akit két évvel korábban, 2015-ben halálra késelt – írja a Lexington Herald Leader.

A nyomozás során kiderült, hogy Trey, és két ismerőse, akik ellen a bíróság nem indított eljárást, több pizzafutárt is követtek, így választották ki Salahuddin Jitmoundot, akit az este folyamán Trey meg is ölt. A muszlim pizzafutár halála megrázta a Lexingtonban élőket: attól rettegtek, hogy Salahuddin gyűlöletbűncselekmény áldozata lett.

Az ítélethozatal előtt a bíróság különleges meghallgatást tartott, ahol megszólalt Salahuddin édesapja, Abdul-Munim Sombat Jitmoud is. A férfi a tárgyalóterem legnagyobb meglepetésére azt mondta Treynek, hogy megbocsát neki halott fia és felesége nevében. „Az Iszlám egyik legnagyobb ajándéka a megbocsátás képessége” – mondta az édesapa, majd hozzátette nem haragszik Treyre.

„Nem haragszom rád. Se az ördögre. Igaz, őt teszem felelőssé azért, hogy félrevezetett téged és rávett arra, hogy ilyen szörnyű bűnt kövess el.” Az apa szavai mindenkit nagyon megérintettek a teremben: még az ügyben eljáró bíró is elsírta magát, majd az apa felszólalása után szünetet rendelt el. Íme a megható jelenetsor videón:



Bár áldozata családja megbocsátott neki, a büntetést nem kerülhette el Trey Relford, aki maga is sírt áldozata édesapjának szavait hallva. 31 éves letöltendő börtönbüntetést kapott, és csak annak köszönheti, hogy elkerülte a halálbüntetést, hogy végül beismerte szörnyű tettét.

Forrás: Nők Lapja Cafe
Oszd meg a hírt ismerőseiddel is!
Megosztom a facebookon
Még több hír
“Idefigyelj, Viktor, te korrupt zsarnok” – Orbánnak üzent Vona
Közösségi gyűjtéssel vág neki a Jobbik a 2018-as választási évnek, miután a volt fideszes politikus ...
Egyszerre két babakocsit ütött el egy autós Budapesten
Elsodort egy autó két babakocsit a X.kerületben.

Eddig tisztázatlan körülmények között ...
Veszprémi erdőben keresik VV Fanni holttestét
Újabb fordulatot jelent VV Fanni ügyében, hogy az eddig napvilágot látott hírekkel ellentétben nem a...
Infarktussal vezette buszát a kórházhoz Zoltán
Munka közben kapott szívinfarktust ifj. Mocsár Zoltán (kis képen), csakhogy Zoltán buszsofőr. Nem es...
Újra csatában a Jófogás: A Globálpiac lesz az új OLX?
Úgy tűnik, újabb csata vár a Jófogásra.

Időt, energiát és pénzt nem kímélve csatázot...
Már tízezreket hódított meg a megszűnt Iwiw-re hasonlító weboldal
A yourlike.hu weboldal bár teljesen új, mégis i...
Ártatlan BMW-t zúzott le a tahón tolakodó BMW-s (videó)
Bár csak koccanás, valamiért mégis rengetegen kommentelik, osztják ezt a videót.

Vajon ...
Rendkívüli ülést hívtak össze Havas botránya miatt
Havas Henrik május közepe óta Kisoroszi önkormányzati képviselője, az ezer fős Pest megyei település...
Így hazudnak már megint pofátlanul Orbánék (fotó)
Beköszöntött a kormány régóta hangoztatott 12 százalékos egészségügyi béremelése, ám rögtön ki is de...
Halott csecsemő a miskolci temetőben: Újabb részletek
Szoknyába bugyolálva találtak egy halott babát az egyik miskolci temetőben. Úgy tudjuk, az édesanya ...
18 év után derült ki, hogy megölte feleségét egy budakalászi férfi (videó)
A napokban került előzetes letartóztatásba egy budakalászi férfi, mert kiderült, hogy még 1999-ben m...
Blikk: Kis Grófo balesetezett az M1-esen
A Blikk információi szerint Kis Grófo ült abban az Audiban, amely kamionokkal karambolozott az M1-es...
Tizenöt autó kerekét szúrták ki ismeretlenek a győri lakótelepen
Az éj leple alatt 15 (!) autó gumiját szúrták ki Marcalváros II-n. Ezek közül hat kocsi egymás melle...
Először szólalt meg Pécsi Ildikó unokája a családi viszályról
Hosszú ideje tart a családi viszály Pécsi Ildikó és Pártos Csilla között, erről nagy vonalakban a ny...
Vajon miért tanulmányozta Orbán Viktor a pszichopatákat? (fotó)
Orbán Viktor Robert D. Hare: Kímélet nélkül - A köztünk élő pszichopaták sokkoló világa című könyvet...
“Ezt nem fogod megúszni szárazon” - Fejszével támadt a szerelmére a debreceni férfi
Féltékeny volt a férfi, ezért amikor a párja hajnalban jött haza, több fejszével támadt rá az ágyban...
Halálra gázoltak egy munkást az M0-son
Az elsődleges adatok alapján egy személygépkocsi behajtott egy tereléssel lezárt útszakaszba, ahol e...
Halott újszülöttet találtak egy miskolci temetőben
A miskolci rendőrök a lakosság segítségét kérik egy halva született, 22 hetes magzat halála körülmén...
Egy újabb BMW-sofőr, akinek sikerült összetörnie az autóját a jeges úton (videó)
Hiába próbálta meg összeszedni az autót a sofőr, az végül a fának csapódott.

Nem lehet ...