THE TIMES
Feliratkozás hírlevélre
THE TIMES
Legolvasottabb hír:“Politikai értékpapírokkal” lett dollármilliárdos Mészáros Lőrinc
Alkohol volt a kistarcsai Pannika szervezetében, aki kizuhant az ablakon
Egyre több hajmeresztő részlet derül ki a negyedik emeleti ablakból kiesett Panni halálával kapcsolatban.

A Blikk információja szerint a tragikus körülmények között meghalt kislány vérében a rendőrség által kirendelt szakértő alkoholt mutatott ki. A döbbenetes tényre háromféle magyarázat lehet.

Az egyik, hogy a kislány vérébe az újraélesztés során használt gyógyszerekből került alkohol. Elképzelhető az is, hogy amikor a keresztanyja egyedül hagyta, a kicsi megivott valamit. De az sem teljesen kizárható, hogy halála előtt valaki alkoholos italt adott Panninak.

Úgy tudjuk, a szülők a rendőrségi meghallgatásukon határozottan cáfolták, hogy olyan helyen hagytak volna az otthonukban a gyerek egészségére káros italt, hogy azt ő elérhette.

A The Hungarian Times tegnap számolt be róla, hogy Panni szüleit és a keresztanyát is poligráfos vizsgálatnak vetették alá.

Az eredmény döbbenetes volt, hiszen kiderült: Panni anyja nem mondott igazat, amikor azt állította, soha nem egyezett volna abba bele, hogy a keresztanya magára hagyja a kislányt.

– Nagyon meglepődtem, amikor kiderült a hazugságvizsgálat eredménye, de én még mindig hinni akarok a feleségemnek! – mondta Tamás, Panni édesapja. – Bízom benne, hogy a gép tévedett. Másképp szembe kell néznem azzal, hogy nekem sem mondott igazat Anasztázia. Hiába telt el több hónap is a kislányom halála óta, semmivel nem vagyok jobban, mint amikor megtörtént a baj. Az is szörnyű, hogy amikor csak a páromra nézek, olyan, mintha a pici lányom nézne vissza rám. Jelenleg Angliában élünk, de amikor csak tudunk, kimegyünk a temetőbe – sírta el magát az apuka, aki a poligráf szerint feleségével ellentétben mindenben igazat mondott.

– Az általam képviselt szülők egyikét sem gyanúsította meg a rendőrség, jelenleg is sértettjei az ügynek – közölte dr. Lichy József, Anasztázia és Tamás jogi képviselője.

Mint megírtuk, májusban, amíg a szülők éjszakai műszakban dolgoztak, lányukra a gyerek keresztanyja vigyázott. A nő reggel korábban elment, mint ahogy Tamásék hazaértek. A kicsi felébredt, székre állt, felmászott rá, és a mélybe zuhant az ablakból.

Forrás: Blikk
Oszd meg a hírt ismerőseiddel is!
Megosztom a facebookon
Még több hír
Orbán normális vagy sem?
Orbán Viktor vélt pszichiátriai zavara évek óta téma a közbeszédben…

A Jobbik szó...
Itt tart a Nyugat: osztrák részeg verte a magyar kalauzt
Közfeladatot ellátó személy elleni erőszak miatt vádat emelt a Győri Járási és Nyomozó Ügyészség egy...
Durva képeket és posztokat rejt a sólyi gyermekgyilkos facebookja (fotók)
Harminc napra előzetes letartóztatásba helyezte a Veszprémi Járásbíróság F. Ferencet, azt a hajmáské...
Súlyos buszbaleset Fejér megyében: rengeteg sérült
Árokba borult egy menetrend szerint közlekedő távolsági autóbusz a 62-es úton, Székesfehérvár közelé...
Újra csatában a Jófogás: A Globálpiac lesz az új OLX?
Úgy tűnik, újabb csata vár a Jófogásra.

Időt, energiát és pénzt nem kímélve csatázot...
Már tízezreket hódított meg a megszűnt Iwiw-re hasonlító weboldal
A yourlike.hu weboldal bár teljesen új, mégis i...
Ezért ne fékezzen be senki egy kamion előtt (videó)
Egyszerűségével üt igazán nagyot az a kanadai kampányfilm, amit a napokban mutatott be a helyi bizto...
Budapesti étteremben bukkant fel Will Smith (fotó)
Újabb világsztár érkezett Magyarországra: Will Smith jelenleg Budapesten van, és az elkövetkező hete...
Elviszik a gyárakat Magyarországról, mert nincs, aki dolgozzon bennük
Az utóbbi időben több cég is elvitte egyes termelési egységeit Magyarországról, emellett már a terve...
Tornádó volt Ózdon? Döbbenetes felvételt készítettek róla (videó)
Óriási felhőtölcsér alakult ki a város határában.

Felhőtölcsért videózott Ózd mellett a...
Agyhalálig verték saját 3 éves gyermeküket
A DailyNews beszámolója szerint egy New York-i pár addig bántalmazott egy hároméves kisfiút (kis kép...
Tragédia a vasúti átjárónál: Több 10 métert repültek az autóból az egyetemista lányok
A tragikus balesetben négy fiatal vesztette életét. Egyedül a sofőr élte túl az ütközést.
Kiszel Tünde: @madonna követ engem
A celeb szerda este egy macifüles filterrel készített magáról képet.

- Ezzel a kicsit b...
Kamu volt, hogy új papír kell a forgalmi mellé, megszólalt a rendőrség
Csütörtökön mi is szemléztük a totalcar.hu cikkét, melyben arról írtak, hétfőtől új szabályok élnek,...
Mutatunk egy fotót Orbánról: Ön szerint a gyűlölet vagy a tisztelet sugárzik a szeméből?
A Facebook-oldalára került fel egy kép, egy fontos tárgyalásról.

Emnanuel Macron franci...
Nem fogadná be öccse a skálás gyilkost
Ha­ma­ro­san sza­ba­dul­hat a rá­csok mögül Bene László, a ská­lás gyil­kos. Ko­ráb­ban úgy volt, ho...
Kihantolják az ablakból kizuhant 3 éves Pannika holtestét
Egy vizsgálat végett kihantolják a 3 éves Panni holttestét, aki tavaly zuhant ki negyedik emeleti la...
Sokkoló videó került elő a kaliforniai robbantásról, amiben meghalt egy magyar nő
A PM Breaking News Twitter oldalára került fel egy videó, ami közvetlenül akkor készülhetett, amikor...
Vasárnaptól már nem lesz elég a forgalmi, ha megállít minket a rendőr
Két fontos ponton is változik az autók műszaki vizsgáztatásának szabályrendszere május 20-án. Az egy...