THE TIMES
Feliratkozás hírlevélre
THE TIMES
Legolvasottabb hír:“Politikai értékpapírokkal” lett dollármilliárdos Mészáros Lőrinc
Milliárdos kolumbiai drogvagyont mostak tisztára Budapesten
A Nemzeti Adó-és Vámhivatal pénzügyi nyomozói által teljesített nyomozás eredményeként a Fővárosi Főügyészség egy nemzetközi bűnszervezet 36 tagjával szemben emelt vádat, akik kábítószer-kereskedelemből származó bűnös pénz tisztára mosása mellett illegális cigaretta-kereskedelemmel is foglalkoztak.

A vádirat lényege szerint a bűnszervezetet Magyarországon egy itt élő egyiptomi férfi és egy magyar társa irányította. A pénzmosással összefüggő tevékenységüket egy vietnámi állampolgárságú bűntárs megbízása alapján végezték – írja közleményében a Fővárosi Főügyészség.

A szervezet bűnös tevékenysége a 2012-2014. év közötti időszakban egyrészt a Kolumbiából származó, majd Nyugat-Európában értékesített kábítószerek kereskedelméből befolyt pénzek bűnös eredetének leplezésére irányult.

Az irányítók által megbízott magyar pénzfutárok a kábítószer-kereskedelemből származó pénzt Nyugat-Európából, elsősorban Hollandiából és Németországból gépkocsikkal szállították Magyarországra, az autókban erre a célra kialakított rejtekhelyeken.

Ezután a pénzt nagyobb címletekre váltották, majd Szlovákiába vitték, ahol különböző bankszámlákra fizették be, onnan pedig távol-keleti országokba utalták tovább.

A vád szerint az elkövetők a fenti módon összesen 18 milliárd forintnak megfelelő valuta „tisztára mosásában” vettek részt.

Emellett a bűnszervezet tagjai a vádirat szerint 2013-2015. években külföldről származó, adózatlan cigaretta forgalomba hozatalával is foglalkoztak. Az Ukrajnából és Szerbiából származó, adójegy nélküli cigarettát Magyarországon vásárolták meg, majd egy részét Magyarországon értékesítették, míg a másik részét az Európai Unió országaiban adták el. Az illegális cigarettát rejtekhelyes kisteherautókkal, családi utazásokat színlelve szállították, vagy dupla falú kamionokba rejtették.
Az elkövetők által illegálisan forgalmazott cigaretta értéke összesen csaknem 780 millió forint volt.

A Fővárosi Főügyészség bűnszervezetben, különösen nagy értéket meghaladó pénzmosás bűntette, bűnszervezetben, különösen nagy értékre elkövetett orgazdaság bűntette és más bűncselekmények miatt összesen 36 személlyel szemben nyújtott be vádiratot az illetékes bíróságra. A bűnszervezet két irányítója mellett további négy személy látott el szervezési feladatokat, a többi vádlott pedig végrehajtói szerepet (pénzfutárok, illetve a cigaretta szállításában részt vett bűntársak) töltött be a bűnszervezetben.

Forrás: ATV
Oszd meg a hírt ismerőseiddel is!
Megosztom a facebookon
Még több hír
Orbán normális vagy sem?
Orbán Viktor vélt pszichiátriai zavara évek óta téma a közbeszédben…

A Jobbik szó...
Itt tart a Nyugat: osztrák részeg verte a magyar kalauzt
Közfeladatot ellátó személy elleni erőszak miatt vádat emelt a Győri Járási és Nyomozó Ügyészség egy...
Durva képeket és posztokat rejt a sólyi gyermekgyilkos facebookja (fotók)
Harminc napra előzetes letartóztatásba helyezte a Veszprémi Járásbíróság F. Ferencet, azt a hajmáské...
Súlyos buszbaleset Fejér megyében: rengeteg sérült
Árokba borult egy menetrend szerint közlekedő távolsági autóbusz a 62-es úton, Székesfehérvár közelé...
Újra csatában a Jófogás: A Globálpiac lesz az új OLX?
Úgy tűnik, újabb csata vár a Jófogásra.

Időt, energiát és pénzt nem kímélve csatázot...
Már tízezreket hódított meg a megszűnt Iwiw-re hasonlító weboldal
A yourlike.hu weboldal bár teljesen új, mégis i...
Ezért ne fékezzen be senki egy kamion előtt (videó)
Egyszerűségével üt igazán nagyot az a kanadai kampányfilm, amit a napokban mutatott be a helyi bizto...
Budapesti étteremben bukkant fel Will Smith (fotó)
Újabb világsztár érkezett Magyarországra: Will Smith jelenleg Budapesten van, és az elkövetkező hete...
Elviszik a gyárakat Magyarországról, mert nincs, aki dolgozzon bennük
Az utóbbi időben több cég is elvitte egyes termelési egységeit Magyarországról, emellett már a terve...
Tornádó volt Ózdon? Döbbenetes felvételt készítettek róla (videó)
Óriási felhőtölcsér alakult ki a város határában.

Felhőtölcsért videózott Ózd mellett a...
Agyhalálig verték saját 3 éves gyermeküket
A DailyNews beszámolója szerint egy New York-i pár addig bántalmazott egy hároméves kisfiút (kis kép...
Tragédia a vasúti átjárónál: Több 10 métert repültek az autóból az egyetemista lányok
A tragikus balesetben négy fiatal vesztette életét. Egyedül a sofőr élte túl az ütközést.
Kiszel Tünde: @madonna követ engem
A celeb szerda este egy macifüles filterrel készített magáról képet.

- Ezzel a kicsit b...
Kamu volt, hogy új papír kell a forgalmi mellé, megszólalt a rendőrség
Csütörtökön mi is szemléztük a totalcar.hu cikkét, melyben arról írtak, hétfőtől új szabályok élnek,...
Mutatunk egy fotót Orbánról: Ön szerint a gyűlölet vagy a tisztelet sugárzik a szeméből?
A Facebook-oldalára került fel egy kép, egy fontos tárgyalásról.

Emnanuel Macron franci...
Nem fogadná be öccse a skálás gyilkost
Ha­ma­ro­san sza­ba­dul­hat a rá­csok mögül Bene László, a ská­lás gyil­kos. Ko­ráb­ban úgy volt, ho...
Kihantolják az ablakból kizuhant 3 éves Pannika holtestét
Egy vizsgálat végett kihantolják a 3 éves Panni holttestét, aki tavaly zuhant ki negyedik emeleti la...
Sokkoló videó került elő a kaliforniai robbantásról, amiben meghalt egy magyar nő
A PM Breaking News Twitter oldalára került fel egy videó, ami közvetlenül akkor készülhetett, amikor...
Vasárnaptól már nem lesz elég a forgalmi, ha megállít minket a rendőr
Két fontos ponton is változik az autók műszaki vizsgáztatásának szabályrendszere május 20-án. Az egy...