THE TIMES
Feliratkozás hírlevélre
THE TIMES
Elképesztően lefogyott Oláh Ibolya (fotó)
Liptai Claudia és Gesztesi Károly válásának oka az ital volt
Napi két üveg bort ivott meg, és amit lehetett, elrontott.

Gesztesi Károly korábban nemigen beszélt arról, miért váltak el egymástól Liptai Claudiával, így maradtak a pletykák a színész hűtlenségéről és az állítólagos alkoholproblémákról. A színész most a VIASAT3 Lakástalkshow című műsorában taglalta az okokat.

„Nekem volt egy köztudott, nagy mélyrepülésem. Napi két üveg rozét ittam meg, ennek pedig következményei voltak. A Liptaival való házasságomban, amit csak lehetett, azt elrontottam. Az itallal tönkretettem a házasságomat – magyarázta Gesztesi, aki kilenc évig élt Liptaival, kapcsolatukból egy kislány született. Ezt sose beszéltük ki, de talán már nem is kell…” – írta a Blikk.

A színész tavaly nyáron azt nyilatkozta, 500 napig egyetlen korty alkoholt sem iszik, novemberre azonban megszegte a fogadalmát sőt, ittasan ült a volán mögé. Akkor ezt nyilatkozta: „93 napig nem ittam, aztán hibáztam. Hálát adok Istennek, hogy senkinek nem lett baja”.

Forrás: Zoom
Trump felfigyelt Orbán Viktorra
Brutálisan megvertek egy rabot a pálhalmai börtönben, most mesterséges kómában van
Elmerült egy ember a Dunában Vácnál
Gyászol a világ: Meghalt Aretha Franklin
A húgát akarta megvédeni szerelmétől, mindkettőt megkéselte a szegedi nő
Halálfutam a 4-es főúton: miattuk rettegnek sokan autóba ülni (fotók)
Weisz Fanni édesanyja: "Ki kell szednem ennek a fiúnak a markából!"
Több tízezret buknak a magyar szülők: ennek a támogatásnak is lőttek
11 éves kislányt zaklattak a Sziget fesztiválon (videó)
Új arcot kapott a fiatal lány aki arcon lőtte magát (videó)
Megrázó fotók érkeztek a békési tragédiáról
Bal­eset Budán, az út­tes­ten fek­szik a mo­to­ros
Görbe Nórát egy fiatal férfi tenné boldoggá
Dömsödi Gábor: Megfélemlítéssel és hazugsággal kampányolt a Fidesz Pásztón
Horror: Saját sógora torkát vágta el Sándor a kávai lecsófesztiválon
Leszakadt egy autópálya hídja Olaszországban, több tucat halott (videó)
Mária nyomtalanul eltűnt a mezőkövesdi áruház elől
Brutális balesetet okozott az autópályán a figyelmetlen sofőr (videó)
Ömlött belőle a vér – Magyarok is voltak a fesztiválon, ahol brutális baleset történt
Visszatér a képernyőre Alföldi Róbert
Bomlás: A Fidesz-frakció nekiment a Fidesz-frakcióvezető Kocsis Máténak
Rossz autó ablakán kopogtatott be Sándor New Yorkban, leütötték és meghalt (videó)
Súlyosan megsérült a balatonfűzfői bobpálya kocsijából kiesett férfi
A harmadikról zuhant ki egy ember Ózdon
Facebookra tett ki egy levelet Pásztor Anna zaklatója
Kibérelt egy Lamborghinit, 33-szor mérték be gyorshajtásért
Fehérneműben pózol új lakásában Baukó Éva (fotó)
Kegyeletsértő: Halott gyerekek emlékével politizál a Fidesz
Öngyilkosságra buzdítja a gyerekeket Momo, a virtuális horrorlány
Kiesett a kenuból egy háromtagú család a Balatonon
15 év után egy barlangban találtak rá az eltűnt lányra
Brutális: Halálos balesetet szenvedett a gyorshajtó Mercis (videó)
Fiával forgatna filmet Szilágyi István
Már Weisz Fanni nagypapája is kitálalt
Nagyon jelentős az életszínvonal javulás a Fidesz szerint
For­ra­dal­ma­sítja a vér­cu­kor­szint-mé­rést az új készülék
Szexuális bűnöző garázdálkodik a Dunaszerdahelyi temetőben
A 17. emeletről zuhant ki a 2 éves kislány, de a legmegdöbbentőbb ezután történt
Nicolas Cage már nem is hasonlít a régi fiatalos önmagára (fotók)
Videón a brutális bolognai robbanás
Rá se ismersz: 24 kilót fogyott Jáksó László

thehungariantimes.hu

valamit mindenki tud de mindent senki sem
Egy percig aludt a volánnál a sofőr (videó)
8 éves kisfiú halt meg drogtúladagolásban (videó)
Elképesztően lefogyott Oláh Ibolya (fotó)
Tízmilliókkal segíti az állam Orbán gyülekezetét
Figyelem: meghosszabbították a hőségriadót
Hiába könyörgött, megerőszakolta a négy fogász a részeg nőt
Halálos frontális ütközés Szolnoknál: három gyerek is utazott az egyik kocsiban
Többen súlyosan megsérültek, amikor villám csapott egy fába a gyenesdiási strandon
Furcsa módon szerelte meg az abonyi férfi a lerobbant Audiját
Palvin Barbara nincs eljegyezve, csak házas
Orbán minisztere saját magát nevezte ki több állami vállalat élére
Friss fejlemény a soroksári gyilkosságról
Hashajtóval mérgezte meg gyermekeit az apa, majd levideózta ahogy szenvednek (videó)
Halálfélelem és sikítások: Az egyik utas felvette, ahogy lezuhan a repülőgép (videó)
Segítsen egy megosztással: Keresik a rendőrök Dávidot
Ilyen az, amikor egy nyitott autóval hajtunk be a mosóba (videó)
Kisbabát vár a 48 éves Naomi Campbell? (fotó)
Megdöbbentő dolgok derültek ki Orbán múltjáról (videó)
Gázolás Csepelen: Még elbúcsúzott a testvére a 4 éves Bencétől
Kirúgták Kálmán Olgát a Hír TV-től, videón a távozása
Budapesti háztetőn landolt egy autó, meghalt a sofőr (videó)
Váratlan fordulat: Gyárfás Tamás elhagyja az országot
Férjéről és kisfiáról posztolt gyönyörű fotót Liptai Claudia
Megdöbbentő videó: Tucatnyi autóval omlott be egy parkolóház teteje
Olyan helyre parkolt be a BMW-s ahová fizikailag be sem fért volna (videó)
Orbán: bennünket csak elzavarni lehet
A rendkívüli hőség miatt országszerte érvénybe lépett a vörös kód
Tragédia: Teherautó csapódott a kocsiba Kerecsendnél
Megölte anyját és kisbabáját, majd öngyilkos lett a rendőrnő
Tatár Csilla visszatér a képernyőre
Videón a világ talán legbunkóbb BMW sofőre
Nagyot emelkedik a benzin ára
Benkő László: Józsinak megváltás volt a halál
Ez a titokzatos videó pecsételheti meg Orbán Viktor sorsát?

thehungariantimes.hu

valamit mindenki tud de mindent senki sem