THE TIMES
Feliratkozás hírlevélre
THE TIMES
Legolvasottabb hír:Mesterien alázta le a kormánypolitikusokat Lendvai Ildikó
Tizenöt autó kerekét szúrták ki ismeretlenek a győri lakótelepen
Az éj leple alatt 15 (!) autó gumiját szúrták ki Marcalváros II-n. Ezek közül hat kocsi egymás mellett parkolt. A vandalizmus a Déry és az Örkény utca sarkán történt pár napja. Az autósok kára 450-500 ezer Ft.

"Amikor az autónkhoz mentem reggel, láttam, hogy baj van. Többen egyszerre nézték a kerekeket" - kezdte Olvasónk. A többségnek két kereke bánta a támadást. Egy lakó aznap éjjel 1-kor indult munkahelyére. Ő nem látott semmit, a támadás feltehetően 1 és 3 óra között történt.

"Többször hallottam ugyanilyen károkozásról Marcalvárosban. Városi legendának hittem, hogy egyesek ilyen gaztettre vetemedjenek. Most a saját bőrünkön tanultuk meg a leckét" - mondta Olvasónk. Így folytatta: "fél éve az autónkat törték fel, vittek belőle minden mozdíthatót. A sérült guminkat nem tudták megmenteni a műhelyben. Annyira roncsolódott a vágástól az anyag, hogy nem lehetett összehúzni. Mivel azonos tengelyen nem futhat más-más kerék, két használt gumit kellett vásárolnunk 30 ezer Ft-ért".

Parkolási nézeteltérésből fakadó bosszú állhat a rongálások mögött? - kérdeztük. Korábban a Vásárcsarnoknál, pár hete Vízivárosban szúrták ki egy autós abroncsát parkolási villongás miatt. "Ezt a verziót kizárnám. Nem állítom, hogy könnyű helyet találni, gyakran szabálytalanul parkolnak a környéken, de más győri negyedekhez képest viszonylag elfogadható a helyzet. Leszámítva a reggeli csúcsot, amikor iskolába, oviba hozzák a gyerekeket a szülők" - hallottuk.

A lakók a rongálást követően kihívták a rendőröket, jegyzőkönyv készült. A pórul járt autótulajdonosok indokoltnak tartják köztéri kamerák felszerelését itt. "A közelben van dohánybolt, ennek a külső kamerája veszi az utca egy részét. Véleményem szerint nem a véletlen számlájára írható, hogy azokat a kocsikat békén hagyták, melyek benne voltak a kamera látókörében" - mondta Tudósítónk. A kisalföldi megyeszékhelyen több mint 100 rendőrségi kamera figyeli a várost. A győri hálózat értéke meghaladja a 100 millió Ft-ot, a rendszert évről évre fejlesztik az önkormányzat támogatásával.

Az autósok közül többen bejelentették az esetet a Győri Rendőrkapitányságon. A Győr-Moson-Sopron Megyei Rendőr-főkapitányság Sajtó munkatársa kérdésünkre közölte: hat gépjármű abroncsának kiszúrása miatt indítottak eljárást. Hat tulajdonos látta tehát értelmét a rendőrségi bejelentésnek, a többiek inkább szitkozva szerelőhöz mentek. "A Bűnügyi Osztály garázdaság vétség elkövetésének gyanúja miatt folytat nyomozást ismeretlen tettes ellen. Bővebb tájékoztatást - a nyomozás érdekeire hivatkozva - nem áll módunkban adni az eljárásról" - tájékoztatott a rendőrség.

Forrás: Kisalföld
Oszd meg a hírt ismerőseiddel is!
Megosztom a facebookon
Még több hír
Te jó ég: Imalánc indult a facebookon Orbánért
Az Imalánc Magyarországért, Orbán Viktorért! nevű Facebook csoport bejelentette: április 8-ig minden...
Itt a videó: Józsefvárosi erőszakoskodót keres a rendőrség
Gőzerővel keresik a rendőrök azt a férfit, aki erőszakoskodott egy 20 év körüli lánnyal Józsefvárosb...
Megszólalt a szombathelyi iskola: hatszor lőtt fegyverével a diák
Ahogy korábban megírtunk, légpisztollyal lövöldözött egy diák a szombathelyi általánosban. Az iskola...
Iskolai lövöldözés: saját testével védte osztálytársait a 15 éves fiú, 4 lövés érte
Anthony Borges a floridai iskolai lövöldözés alatt öt golyót kapott, miközben saját testével igyekez...
Újra csatában a Jófogás: A Globálpiac lesz az új OLX?
Úgy tűnik, újabb csata vár a Jófogásra.

Időt, energiát és pénzt nem kímélve csatázot...
Már tízezreket hódított meg a megszűnt Iwiw-re hasonlító weboldal
A yourlike.hu weboldal bár teljesen új, mégis i...
Hatalmas pofont kapott az élettől a keménykedő autós (videó)
Kellemetlen vége lett az autópályán kirobbant veszekedésnek a BMW és a Ford vezetője között. Végül a...
Alekosz levelet írt a facebookon Kim Dzsong Unnak
Ennél szürreálisabbat nem láttál mostanában!

A Való Világban feltűnt Nagy Alekosz úgy g...
5-6 ezer bűnözőt szabadították ránk Orbánék
Nem maradhat következmények nélkül 5-6 ezer bűnöző befogadása - jelentette be Molnár Zsolt szocialis...
Megalázták a külseje miatt Cseke Katinkát
A hí­res­ség egy té­vé­mű­sor­ban val­lott elő­ször élete leg­meg­alá­zóbb él­mé­nyé­ről.
Döbbenetes tragédia: Előadás közben meghalt a Fővárosi Nagycirkusz 32 éves porondmestere


A tragikus hírről Torzsa Sándor, a Societas elnöke számolt be megrendítő posztjában. <...
Balhé Újpesten: Gázfegyverrel, szamurájkarddal rendezték a vitát a Fóti úton (videó)
Két társaság között egy személyes konfliktus vezetett a tettlegességig. Az ügyészség összesen hat fé...
Ő Berki Krisztián új szerelme (fotó)
Berki Krisztián többször is utalt rá az elmúlt hetekben, hogy Pamela után újra van valaki az életébe...
Mit művelt szerencsétlen BMW-vel ez az ember? (videó)
Videoválogatás, aminek egy részén nagyon fogsz röhögni, a maradékon pedig felidegesíted magad.
Gratulálok a miniszterelnökötökhöz! Ezt még az unokáink unokái is fizetni fogják
Na akkor matekozzunk egy kicsit! Orbán “jól átgondolt” stadionépítési őrülete 420-450 mi...
Dur­ván meg­alázta a román orvos a ma­gyar kis­lányt
Az Országos Diszkriminációellenes Tanácshoz (CNCD) fordul Romániában a Mikó Imre Jogvédelmi Szolgála...
Elképesztő: 120 forint nyugdíjat kap Olga
Havonta 120 forint nyugdíjat kézbesítenek Soó Olgának a Győr melletti Öttevényben.

R...
Újpesti rendőrtragédia: Szirénázva rohant a halálba a 21 éves rendőr
Alig fél éve dolgozott járőrként Mátyás Balázs Tamás.

A 21 éves Mátyás Balázs Tamás egy...
Borzalmas állapotú autók szaladgálnak a magyar utakon (fotók)
Rossz belegondolni, hogy milyen állapotú autók haladnak a hazai utakon. Ezen a gépen például a fékke...