THE TIMES
Feliratkozás hírlevélre
Cherry kólás-csokis álom mindenki új kedvence!
Nagyot kaszált Orbán Ráhel ügyvédje!
Így hazudnak már megint pofátlanul Orbánék (fotó)
Beköszöntött a kormány régóta hangoztatott 12 százalékos egészségügyi béremelése, ám rögtön ki is derült: az egész csak egy hatalmas blöff és nyilvánosság előtti szemfényvesztés.

Ahogyan a 444 is megírta, úgy kaptak 12 százalékos béremelést a magyar egészségügyi dolgozók, hogy több pénzt egyáltalán nem vihetnek haza. Erről alább egy kép is látható, amelyen egy műtőssegéd fizetési papírja szerepel.

E szerint az eddigi 161 ezer forintos fizetése helyett ezentúl - kapaszkodjunk meg - már 161 ezer forintot fog keresni. Magyarán semmi sem fog változni, az egész egy kommunikációs trükk.



Joggal merülhet fel a kérdés, hogy mi is ez az egész?

Nos, mint ismert, már régebben bevezették a hazai egészségügyi rendszerben az úgynevezett garantált bérminimumot. Ekkor valóban némileg több pénzt kapnak a dolgozók, hiszen már önmagában azzal többek tudtak keresni, hogy az egészségügyben szakképesítéssel dolgozók fizetését a szakmunkások bérminimumához igazították.

Viszont a trükközés itt nem állt meg, hanem azzal folytatódott, hogy nem csak simán felemelték az illetményüket, hanem kiegészítést kaptak, amivel kipótolták az illetményük és a fizetésüket messze-messze meghaladó garantált bérminimum között tátongó szakadékot.

Ezután egy újabb furfangos húzással az történt, hogy a kormány által most bejelentett 12 százalékos béremeléssel úgy emelték az illetményeket, hogy azok sok esetben még mindig nem érik el a bérminimumot.

Vagyis a helyzet az, hogy papíron az állam ismét kipótolja az illetményeket, csak már kisebb mértékben, mint eddig. De mindazoknak, akik a fizetése még mindig nem éri el a bérminimumot, annak továbbra sem fog emelkedni a fizetése, éppen annyit fog hazavinni decemberben, a karácsonyi ünnepek alkalmával is, mint eddig.

A lap által megszólaltatott műtőssegéd elmondása szerint az illetményemelés bejelentése és napirenden tartása csupán arra jó, hogy az emberek úgy gondolják, a kormány igenis tesz a magyar egészségügyben dolgozókért, és ezek után okafogyottá válna, ha netán összevissza „tüntetgetnének”. Azt mondta, volt olyan kollégája, aki 40 év munkaviszony után most kapott egy „brutálisan magas”, 7000 forintos fizetésemelést, de olyan is, aki elment eladónak a Praktikerbe, mivel ott sokkal többet tud keresni.

Vigyázat! Ha Ön is úgy érzi, hogy a cikk elolvasása után kezd az egekbe szaladni a vérnyomása, az nem a véletlen műve! A fenti példa mutatja meg a legjobban, hogyan is néz ki a valóságban a hazai egészségügy, illetve a „nemzeti”, puritán és szolidáris magyar kormány viszonya.

Forrás: Zsúrpubi
Ezt látnod kell: újabb 4,2 milliárd forint a Mészáros gyerekeknek!
A BMW X7 méreteitől elállt mindenki szava!
Sokat vár a KIA az új elektromos autójától!
Nem vitte magával a gazdija, ezért közel 600 ezres kárt okozott ez a kutyus!
Az internet új sztárja ez a cica aki egyedül jár bevásárolni!
Diétás csokis csoda: mindenki imádja ezt a receptet!
Kabaré: 11 órán keresztül számolták a lopott pénzt a politikus lakásán!
Berohant a kutyus a pályára és ellopta a labdát!
Csokikrémtől csöpögő kókusz kocka! Az igazi recept!
Könyörgő cetlit hagyott ez a BMW-s a köztereseknek!
Vásárlók görbe tükre: Bamba turisták a Tescoban!
A cicák görbe tükre: vele élek, léhűtő és bosszantó!
Újra előkerült a videó amin Orbán rongybabaként táncol!
Tarolt a Kia a párizsi bemutatón!
Nézd meg Tiborcz István legújabb fejlesztését!
BMW kontra Porsche: ilyen az élet 400 lóerő felett!
A Kia sem folytatja tovább a dízelprogramját!
Ezek Magyarország leghülyébb bűnözői!
Nézd meg Michael Jackson tökéletes hasonmását!
Kizárta magát ez a kutyus, majd becsengetett! + videó
Kicsinyének adta az ennivalót az éhező kóbor cica!
Mindenki kedvence a diétás brownie!
Komplett városrészt birtokol Tiborcz István állami segítséggel!
Rendőrkutya mentette meg a két bajba jutott kiscicát Dunakeszin!
Recept: íme az ország legfinomabb Hortobágyi palacsintája!
Beadta az önéletrajzát egy szórakozóhelyre majd kirabolta azt ez a magyar férfi!
Utcán esett egymásnak a két BMW-s! + videó
A KIA végleg leszámol a 3 ajtós modellekkel!
Tudományosan vizsgálják Michael Jackson táncmozdulatait! + videó
Látnod kell: gejzírbe pisilt ez az idióta turista!
Megvan ki az a rejtélyes üzletember Orbán mellett!
Orbán szerint teljes az egyetértés és a béke Magyarországon!
Újra a budapesti hősről beszél mindenki!
Utálja az embereket: inkább állatok között akar élni Jim Carrey!
Egér helyett kokaint vitt haza ez a cica!
Így csináld a cigány pecsenyét! - isteni finom!
Jackson visszatér? - mutatjuk miért bíznak ebben a rajongók!
Még csak most zárult le a 120 bezúzott BMW ügye!
Íme az új Kia reklám Robert de Niroval!
Videó rögzítette az Orbán házánál megrendezett temetést!
Idióta rabló: a pénztárgépet lopta el a kassza helyett!

thehungariantimes.hu

valamit mindenki tud de mindent senki sem
Ez a klasszikus lángos eredeti receptje!
Lövöldözés egy budapesti üzletben!
Nagyot kaszált Orbán Ráhel ügyvédje!
Cherry kólás-csokis álom mindenki új kedvence!
Bérelt Suzukival hajtott bele a BMW-be, ráadásul szándékosan! +videó
13 éves kislány a menhelyi kutyusok megmentője!
Íme a cica amelyik megtanult lovagolni!
Vannak akik szerint az egészséges táplálkozás szó szerint pazarlás!
Ilyen amikor menőzni akarsz de a kezedben marad a kormány!
Sony botrány: Hamis Michael Jackson-dalokat adtak ki!
Közel 500 kilométer megtételére képes az új elektromos Kia Niro!
Évekig állt a garázsban de most felújítják Elvis autóját!
Aranysárga húsleves ahogy a nagyi csinálta!
Mutatjuk melyik a világ leglustább nemzete!
Vasárnap lesz az örökbefogadott állatok napja!
55 cica ellátására keresnek munkaerőt ezen a csodálatos görög szigeten!
Még mindig aktuális az Orbánt gúnyoló videó!
Méregdrága luxus autók pihennek a roncstemetőben!
Mutatjuk mikor tiltja ki Budapest a dízel autókat!
Mindenkinek van idióta ismerőse a facen!
Mire figyeljünk oda E46 vásárlásakor!?
Közérdekű: Több százan betegedtek meg ebben a két magyar faluban!
Keszthely elfoglalva Mészáros Lőrinc és Tiborc István által! + videó
7 év fegyház az erőszakoskodó migránsnak!
Ezek a BMW-k sosem kerültek forgalomba!
Isteni finom és 15 perc alatt elkészül!
9 dolog amit jó ha tudsz az egészséges táplálkozásról!
Óriásit fog robbanni a diákhitel bomba!
15 milliárdért újították fel ezt a magyar kórházat, most mégis veszélyes!
Látnod kell mit művelt ez a két pancser autós!
A nap videója: Budapest utcáin mutatták be a legújabb BMW-t!
Nem fogod elhinni mit reagált Orbán Ráhel az Őt ért vádakkal kapcsolatban!
Segíts gazdit találni Vilinek a kis kandúrnak!
Elájult a benzingőztől a pancser magyar bankrabló! + videó

thehungariantimes.hu

valamit mindenki tud de mindent senki sem