THE TIMES
Feliratkozás hírlevélre
THE TIMES
Legolvasottabb hír:Újabb megdöbbentő szavak: Orbán elszólta magát a Kossuth rádióban
Székhelyi József: Tüdőrákom van
Szörnyű hírt kapott Székhelyi József : kiderült, hogy a színésznek mégis tüdőrákja van. A Jászai Mari-díjas színművész azonban nem esett kétségbe, minden erejével a gyógyulásra koncentrál, karácsony után kapja a második kemoterápiás kezelést.

– Most már egyértelmű, hogy tüdőrákom van, méghozzá egy elég ronda fajta – mondta a Lokálnak Székhelyi József. – De hiszek abban, hogy legyőzhetem! Kemoterápiás kezelést kapok. Egyelőre nem tudni, hogy négy vagy hat kurzust, ezeket háromhetente ismétlik, és karácsony után jön a második. Infúzióban kapom, az orvosaim jóslata bejött: a kezelés utáni első két napon szinte semmi nem történt, a harmadikon furcsán éreztem magam, a negyediken pedig elképesztően rosszul lettem, olyan volt, mintha belém folyt volna valami méreg. Adtak mindenféle gyógyszert, amivel túl lehetett élni. Biztos vagyok benne, hogy az a módszer, amelyet a főorvos asszony kitalált, sikeres. Minden hitem abban van – ahogy szoktam mondani –, hogy éljen az élet, dögöljön meg a rák – mondta kissé fáradtan, de nevetve Székhelyi, aki elárulta, áttéteket is felfedeztek nála az orvosok. – A rák egy olyan tünet, amely szereti mutogatni magát, itt meg ott meg amott, mert olyan a természete. Az orvos pedig olyan, hogy ha látja itt meg ott meg amott, akkor odacsap. Nálam van több áttét, de megmondom őszintén, nem foglalkoztat, hogy hol. Egyszerűen rábíztam magam a doktorokra, és minden kezelésnek állok elébe. Tudom, hogy a küzdő felek közötti felkészültségi szint ég és föld. De azt is tudom, hogy én vagyok a föld, és nem megyek az égbe.

Székhelyinek egyébként a családja és a közönség szeretete is rengeteg erőt ad. Mint mondja, kislánya, az ötéves Sára ugyan konkrétan nem tud a betegségéről, mégis érzi, hogy édesapjának nagy szüksége van rá.

– A pici Sári hiperérzékeny, ő nem tudja, miről van szó, miért vagyok fáradékonyabb, miért fogytam le, de azt tudja, hogy valami rendkívüli történik most velünk, és ennek megfelelően figyel rám. Naponta kapok tőle leveleket, rajzokat – mesélte a színész, aki állítja, hogy a közönség érte mondott imáit, segítő gondolatait is érzi. – Van valami elképesztő, mágikus ereje annak, hogy ennyien fohászkodnak, imádkoznak értem, üzennek nekem. Olyan ez, mint egy rejtélyes sugárkezelés.

A színész a betegség ellenére tovább dolgozik, nem akar arra gondolni, hogy mekkora a baj.

– A karaktereim nem betegek, és nincs különösebb gátja, hogy végezzem a dolgom. Győrben Trokán Petivel „halpernezek”, meg a Hatszínben is, a Belvárosi Színházban a Szép jó estét, Mr. Greenben játszom, Freud szerepében pedig a Spinozában. Nem szabad betegségtudattal köldöknéző apátiába zuhanni. Különben nem én vagyok az erősebb, hanem a rák. Márpedig nekem kell nagyon erősnek, harcosnak és felkészültnek lenni, és akkor nem lehet baj – mondta Székhelyi, aki az idei karácsonyból is szeretne erőt meríteni, nagy családi „forgatagra” számít.

– Ez a karácsony sem lesz más, mint a többi, nincs ebben semmi rendkívüli. Azt kívánom, hogy úgy legyen, mint ahogy az korábban is lenni szokott: a nagypapa háza körül legyen hatalmas forgalmi dugó.

Forrás: Lokál
Oszd meg a hírt ismerőseiddel is!
Megosztom a facebookon
Még több hír
“Orbán 3 éven keresztül hazudott a magyar embereknek migránsügyben”
Háromévnyi hazudozás után bukott le Orbán Viktor, hazudott reggel, délben és este – fogalmazot...
Kijött a börtönből Szilágyi István fia: Ezt mondta az utolsó szó jogán
Büntetlen előélete miatt három évre felfüggesztették a vádlott büntetését.

Hét hónap fo...
Kiderült a nővérről, hogy a megyei kórházból is kirúgták már a viselkedése miatt
Elképesztő indulathullámot váltott ki a két ápoló, akik a pécsi Malomvölgyi Szeretetotthonban egy id...
Megharapott, majd kirabolt egy 14 éves fiút a Kálvin téri metróaluljáróban
Három év és 2 hónap végrehajtandó börtönbüntetésre ítélte nem jogerős döntésében a bíróság azt a nőt...
Újra csatában a Jófogás: A Globálpiac lesz az új OLX?
Úgy tűnik, újabb csata vár a Jófogásra.

Időt, energiát és pénzt nem kímélve csatázot...
Már tízezreket hódított meg a megszűnt Iwiw-re hasonlító weboldal
A yourlike.hu weboldal bár teljesen új, mégis i...
Sokkoló részletek a nyírgyulaji halálos balesetről: Holtan zuhant a kertbe a sofőr
Tragikus baleset történt a Szabolcs megyei Nyírgyulajon: holtan zuhant a kertbe egy sofőr.
Brutálisan magas véralkoholszintet mutatott a szonda Nyertes Zsuzsánál
Igencsak megalázó szituáció részese volt Nyertes Zsuzsa, miután múlt csütörtök éjjel a rendőrök szúr...
Újabb 60 ezer család kerül utcára Orbánék miatt?
Ha az Orbán kormány hatalmon marad, április 30-án lejár a kilakoltatási moratórium, és újabb 60 ezer...
Elképesztő dogot művel a bébiszitter a rá bízott gyerekekkel (videó)
Azon­nal ki­rúg­ták a szü­lők a gye­rek­fel­ügye­lőt, ami­kor az in­ter­ne­ten meg­lát­ták, hogy mú­...
A megölt Fanny nevelőapja: Ha a kezeim közé kaphatnám, megölném, a halálát kívánom...
Péntek éjszaka a 17. kerületi Újlak utcában egy késszúrással végzett volt barátnőjével a 17 éves fiú...
Ülve fagyott meg egy férfi az éjszaka az egyik budapesti bolt előtt
Újabb áldozatot szedett a hideg éjszaka a fővárosban, egy férfi halt meg kihűlés miatt az egyik bolt...
Senki nem számítana ilyen balesetre egy kihalt úton (videó)
A békés úton a legkevésbé sem számított rá a sofőr, hogy hamarosan mentőhelikoptert kell hívnia.
Újabb szemműtétre lenne szüksége Szilágyi Istvánnak
Újabb szemműtétre lenne szüksége Lópici Gáspárnak, de egyelőre nem fekszik kés alá.

Enn...
Orbánék titokban befogadtak 1300 menekültet
Na, ez az igazi bréking. Az őszödi beszéd ehhez képest semmi. A bizonyíték, hogy Orbánék tényleg úgy...
Fenyegetéseket kap a magyar tévécsatorna
A T-Com szolgáltatása keretében országosan is látható a héttől Magyarország első zsidó közösségi tel...
Emiatt halhatott meg a 20 éves pornószínésznő?
Öngyilkos lett annak a fiatal pornószínésznőnek a barátja, akit napokkal ezelőtt holtan találtak a l...
Direkt leforrázta kislányát a kiskunmajsai apa (videó)
Vádemelést javasolnak a kiskunmajsai férfi ellen, aki életveszélyesen megsebesítette két és fél éves...
Oszter Sándor letöltendő börtönt kaphat
Enyhébb ítéletre számított a színész. De még nincs vége az ügynek.

Négy év hét hónap le...