THE TIMES
Feliratkozás hírlevélre
Élelmiszer pánik: Varrótű volt a bolti eperben!
Majdnem verekedés lett az ATV-s interjúból!
Emiatt halhatott meg a 20 éves pornószínésznő?
Öngyilkos lett annak a fiatal pornószínésznőnek a barátja, akit napokkal ezelőtt holtan találtak a lakásán.

Mint arról korábban beszámoltunk, vasárnap holtan találták lakásán az ismert, 20 éves pornószínésznőt, Olivia Novát. A lányról kiderült, hogy mindössze két nappal a születésnapja előtt veszítette el barátját, aki öngyilkos lett. Ily módon elképzelhető, hogy Olivia Nova képtelen volt feldolgozni szerelme halálát – írja a New York Post.

„Nyugodj békében, szerelmem. Mintha csak tegnap lett volna, hogy az ágyban ölelkeztünk és pizzát ettünk filmnézés közben. Nem állok még készen arra, hogy elbúcsúzzak tőled” – írta egy korábbi bejegyzésében a 20 éves Olivia, aki egyedül ünnepelte a karácsonyt is.

A hatóságok egyelőre nem hozták nyilvánosságra, mi okozhatta a lány halálát.

Mindössze három hónap leforgása alatt Nova az ötödik pornószínésznő, aki tragikus körülmények között az életét vesztette az USA-ban.

Forrás: Blikk
A nap videója: Budapest utcáin mutatták be a legújabb BMW-t!
Nem fogod elhinni mit reagált Orbán Ráhel az Őt ért vádakkal kapcsolatban!
Segíts gazdit találni Vilinek a kis kandúrnak!
Elájult a benzingőztől a pancser magyar bankrabló! + videó
A legfinomabb így elkészítve a tepsis kakaós csiga!
Szerető gazdira vár Morzsa és Blöki!
Szívszaggató: kiszáradt a svájci Brenets tó!
Paplan alá bújt a rendőrök elől ez a srác!
Gyurcsány beszédétől hangos a sajtó!
Durva vizsgálat indult a Tesla ellen!
Embert gázolt a pécsi Intercity!
Úgy tűnik bajban az RTL KLub!
Nem engedtek be 11 fogyatékkal élő fiatalt a veszprémi állatkertbe!
Kiszel Tünde legújabb őrülete sokaknál kiverte a biztosítékot!
Belehalt a sérülésbe a darabokra szakadt autó sofőrje!
Megérkezett a Kia sport modellje!
Tiborcz varászlat: milliárdokat előhúz a semmiből!
Figyelmetlen autós ütközött neki a méregdrága BMW-nek!
Betörés közben aludt el a részeg magyar tolvaj!
Itt a receptje az ország cukormentes tortájának!
Fogadd örökbe, vagy támogasd virtuálisan Bongót!
Lopott BMW-t kapcsoltak le a magyar rendőrök!
Michael Jackson fogadott fia már elmúlt 28 éves!
Szeptember 1-től szigorúbban fellépnek az állatkínzókkal szemben!
Ajtó helyett a társát dobta fejbe a pancser betörő! + videó
Újabb 4,2 milliárd forint bevétel Mészáros Lőrincnek!
Vendégváró finomság pár perc alatt: mindenki kedvence a túrós süti!
Brutális kínzás és kivégzés a szombathelyi börtönben! 18+
Gazdira vár Pajtás!
Menekültek bántalmazásával vádolják a magyar rendőröket!
Brutális tömegkarambol volt Üllő és Gyömrő között!
Bajban a viszkis: elfogyott a pénz!
Elfogták a magyar csalót aki többször eladta a lakását!
Úgy dobta félre a teherautót ez a BMW mintha papírból lenne!
Tiborcz István újabb milliárdjai kiverték a biztosítékot!
Vicces vagy szörnyű?? - Ilyen videót sem látni minden nap...!
Mindenki kedvence a lávasüti! - csokis csoda liszt nélkül!
Elkapták a bicikli lopás nagy mesterét! - ezt látnod kell!
Orbán Ráhel botrány: így reagált Orbán Viktor!
Győzelmet aratott a Fidesz a Jobbik fellegvárában!
Szuper nagyi: 8 unokája van és négyes ikreket vár!

thehungariantimes.hu

valamit mindenki tud de mindent senki sem
Kürtöskalács tolvajokat keres a magyar rendőrség!
Ez a magyar BMW-s szorította le a szirénázó mentő autót! + videó
Majdnem verekedés lett az ATV-s interjúból!
Élelmiszer pánik: Varrótű volt a bolti eperben!
A nyílt utcán verték meg ezt a magyar polgármestert!
Dagad a botrány: Vezetés közben videózott a magyar polgármester!
Erre figyel a világ: már 25 halottja van a viharnak!
Kombi forradalmat indít a KIA!
Michael Jackson történelem: összefoglaló cikk a pop királyáról!
Segíts örökbefogadót találni Felipének!
Igazi vendégváró finomság a csokis szilvás sütemény!
Orbán Ráhel 12 milliós órája kiverte a biztosítékot mindenkinél!
Erről a magyar rendőrségi videóról beszél mindenki!
Itt akar élni minden BMW-s! + videó
Spar botrány: hasmenést okozó tejet vontak ki a forgalomból!
A Majka - Curtis botrány tovább folytatódik!
Ilyen amikor igazán rémálom egy esküvő!!!
Ez az év legdurvább motoros balesete!
Orbánt csúnyán helyre rakták: közölték, hogy nem tehet meg akármit!
Mesés vagyonon osztozik Sarka Kata és Hajdú Péter!
Új világválság kezdődött!
Menekültügy: tetőpontjára hágott az Olasz-Málta háború!
250 ezres áramszámlát kapott egy rokkantnyugdíjas!
Halálos kimenetelű volt a bunyó a Balatonnál!
Kiszel Tünde benne van: lányáról készülhet félakt fotó!
Kamiont vontatott ez a BMW az autópályán! + videó
Hatalmas uniós pofon: reménytelen helyzetben van Orbán!
Orbánék egy teljes társadalmi osztályt hagytak az út szélén
"Túl szexi vagy, felhergelsz, úgy megölelnélek" - írta diákjainak a budapesti általános iskolai tanár
Felújítottak egy részt a Bartók Béla úton, a zebrát is újrafestették, negyedéig (fotó)
Darnózseli gyilkosság: Sofőrként dolgozik János
"Most szépen leszállunk Moszkvában vagy felrobbantom a gépet" (videó)
Megrázó fotókon a ceglédi halálos baleset, egy kisgyermek is meghalt
Luxus Vivi csúnyán beszólt, szerinte Palvin Barbi egy kövér nő

thehungariantimes.hu

valamit mindenki tud de mindent senki sem