THE TIMES
Feliratkozás hírlevélre
THE TIMES
Legolvasottabb hír:Mesterien alázta le a kormánypolitikusokat Lendvai Ildikó
Megharapott, majd kirabolt egy 14 éves fiút a Kálvin téri metróaluljáróban
Három év és 2 hónap végrehajtandó börtönbüntetésre ítélte nem jogerős döntésében a bíróság azt a nőt, aki megharapott és kirabolt egy 14 éves fiút a fővárosban tavaly decemberben - közölte a Fővárosi Főügyészség kedden.ű

A közlemény szerint a nő a Kálvin téri metróaluljáróban szóba elegyedett a kiskorúval, pénzt kért tőle, majd együtt sétáltak el a Ráday utcáig, ahol a nő elkérte a fiú telefonját, de többszöri felszólításra sem adta vissza.

A sértett megpróbálta visszavenni a telefont, ekkor azonban a vádlott megharapta az egyik ujját, majd a készüléket a válltáskájába tette, és elhagyta a helyszínt, miközben a fiút veréssel fenyegette.

A tárgyaláson lefolytatott bizonyítás alapján a Pesti Központi Kerületi Bíróság váddal egyezően állapította meg a vádlott bűnösségét. A bíróság a másodfokú eljárás befejezéséig fenntartotta a vádlott előzetes letartóztatását - tették hozzá.

Forrás: Sztárklikk
Oszd meg a hírt ismerőseiddel is!
Megosztom a facebookon
Még több hír
Te jó ég: Imalánc indult a facebookon Orbánért
Az Imalánc Magyarországért, Orbán Viktorért! nevű Facebook csoport bejelentette: április 8-ig minden...
Itt a videó: Józsefvárosi erőszakoskodót keres a rendőrség
Gőzerővel keresik a rendőrök azt a férfit, aki erőszakoskodott egy 20 év körüli lánnyal Józsefvárosb...
Megszólalt a szombathelyi iskola: hatszor lőtt fegyverével a diák
Ahogy korábban megírtunk, légpisztollyal lövöldözött egy diák a szombathelyi általánosban. Az iskola...
Iskolai lövöldözés: saját testével védte osztálytársait a 15 éves fiú, 4 lövés érte
Anthony Borges a floridai iskolai lövöldözés alatt öt golyót kapott, miközben saját testével igyekez...
Újra csatában a Jófogás: A Globálpiac lesz az új OLX?
Úgy tűnik, újabb csata vár a Jófogásra.

Időt, energiát és pénzt nem kímélve csatázot...
Már tízezreket hódított meg a megszűnt Iwiw-re hasonlító weboldal
A yourlike.hu weboldal bár teljesen új, mégis i...
Hatalmas pofont kapott az élettől a keménykedő autós (videó)
Kellemetlen vége lett az autópályán kirobbant veszekedésnek a BMW és a Ford vezetője között. Végül a...
Alekosz levelet írt a facebookon Kim Dzsong Unnak
Ennél szürreálisabbat nem láttál mostanában!

A Való Világban feltűnt Nagy Alekosz úgy g...
5-6 ezer bűnözőt szabadították ránk Orbánék
Nem maradhat következmények nélkül 5-6 ezer bűnöző befogadása - jelentette be Molnár Zsolt szocialis...
Megalázták a külseje miatt Cseke Katinkát
A hí­res­ség egy té­vé­mű­sor­ban val­lott elő­ször élete leg­meg­alá­zóbb él­mé­nyé­ről.
Döbbenetes tragédia: Előadás közben meghalt a Fővárosi Nagycirkusz 32 éves porondmestere


A tragikus hírről Torzsa Sándor, a Societas elnöke számolt be megrendítő posztjában. <...
Balhé Újpesten: Gázfegyverrel, szamurájkarddal rendezték a vitát a Fóti úton (videó)
Két társaság között egy személyes konfliktus vezetett a tettlegességig. Az ügyészség összesen hat fé...
Ő Berki Krisztián új szerelme (fotó)
Berki Krisztián többször is utalt rá az elmúlt hetekben, hogy Pamela után újra van valaki az életébe...
Mit művelt szerencsétlen BMW-vel ez az ember? (videó)
Videoválogatás, aminek egy részén nagyon fogsz röhögni, a maradékon pedig felidegesíted magad.
Gratulálok a miniszterelnökötökhöz! Ezt még az unokáink unokái is fizetni fogják
Na akkor matekozzunk egy kicsit! Orbán “jól átgondolt” stadionépítési őrülete 420-450 mi...
Dur­ván meg­alázta a román orvos a ma­gyar kis­lányt
Az Országos Diszkriminációellenes Tanácshoz (CNCD) fordul Romániában a Mikó Imre Jogvédelmi Szolgála...
Elképesztő: 120 forint nyugdíjat kap Olga
Havonta 120 forint nyugdíjat kézbesítenek Soó Olgának a Győr melletti Öttevényben.

R...
Újpesti rendőrtragédia: Szirénázva rohant a halálba a 21 éves rendőr
Alig fél éve dolgozott járőrként Mátyás Balázs Tamás.

A 21 éves Mátyás Balázs Tamás egy...
Borzalmas állapotú autók szaladgálnak a magyar utakon (fotók)
Rossz belegondolni, hogy milyen állapotú autók haladnak a hazai utakon. Ezen a gépen például a fékke...