THE TIMES
Feliratkozás hírlevélre
Cherry kólás-csokis álom mindenki új kedvence!
Nagyot kaszált Orbán Ráhel ügyvédje!
Már drónokkal is keresik VV Fanni holttestét
Egy teljes nyomozócsoport dolgozik VV Fanni ügyén, állítólag a legmodernebb eszközökkel keresik az egykori valóságshow hős holttestét.

A Lokál információi szerint az ügyön egy teljes nyomozócsoport dolgozik, a feltételezett elkövető mobiltelefonjának cellainformációi alapján kutatnak a holttest után, öt megyében.

Élőlánccal, a legmodernebb számítógépes rendszerekkel, térfigyelő kamerák felvételeinek ellenőrzésével, drónokkal is kutatnak VV Fanni holtteste után - írja a lap. A gyanúsított több mint 1000 kilométert autózott november 20-át követően, így nem tudni, hol szabadulhatott meg a holttesttől.

- A holtest utáni kutatás és az adatgyűjtés komoly bűnügyi költségeket jelent. Az elmúlt néhány hét megfeszített munkája már eddig is tízmilliókba került – tudta meg a lap, melynek forrása szerint még a gépkocsiban talált talajmaradványokat is elemzik, ily módon ugyanis az adott régióban jellemző talajtípusok alapján eljuthatnak a helyszínhez.

A család jogi képviselője, dr. Lichy József szerint VV Fanni hozzátartozói mostanra feladták a reményt, hogy újra élve láthatják Fannit. Ugyanakkor addig nem tudják feldolgozni a történteket, amíg nem tudnak végső búcsút venni szerettüktől.

Mint ismert, VV Fanni november 20-án tűnt el, a rendőrség azonban ügyében emberölés miatt nyomoz, vagyis már valójában senki nem feltételezi, hogy valaha is élve előkerül a lány. Az ügy gyanúsítottja B. László, aki azt mondja, ő vitte ki Duna-parti otthonából VV Fannit, de azt tagadja, hogy megölte volna.

Forrás: Blikk
Ezt látnod kell: újabb 4,2 milliárd forint a Mészáros gyerekeknek!
A BMW X7 méreteitől elállt mindenki szava!
Sokat vár a KIA az új elektromos autójától!
Nem vitte magával a gazdija, ezért közel 600 ezres kárt okozott ez a kutyus!
Az internet új sztárja ez a cica aki egyedül jár bevásárolni!
Diétás csokis csoda: mindenki imádja ezt a receptet!
Kabaré: 11 órán keresztül számolták a lopott pénzt a politikus lakásán!
Berohant a kutyus a pályára és ellopta a labdát!
Csokikrémtől csöpögő kókusz kocka! Az igazi recept!
Könyörgő cetlit hagyott ez a BMW-s a köztereseknek!
Vásárlók görbe tükre: Bamba turisták a Tescoban!
A cicák görbe tükre: vele élek, léhűtő és bosszantó!
Újra előkerült a videó amin Orbán rongybabaként táncol!
Tarolt a Kia a párizsi bemutatón!
Nézd meg Tiborcz István legújabb fejlesztését!
BMW kontra Porsche: ilyen az élet 400 lóerő felett!
A Kia sem folytatja tovább a dízelprogramját!
Ezek Magyarország leghülyébb bűnözői!
Nézd meg Michael Jackson tökéletes hasonmását!
Kizárta magát ez a kutyus, majd becsengetett! + videó
Kicsinyének adta az ennivalót az éhező kóbor cica!
Mindenki kedvence a diétás brownie!
Komplett városrészt birtokol Tiborcz István állami segítséggel!
Rendőrkutya mentette meg a két bajba jutott kiscicát Dunakeszin!
Recept: íme az ország legfinomabb Hortobágyi palacsintája!
Beadta az önéletrajzát egy szórakozóhelyre majd kirabolta azt ez a magyar férfi!
Utcán esett egymásnak a két BMW-s! + videó
A KIA végleg leszámol a 3 ajtós modellekkel!
Tudományosan vizsgálják Michael Jackson táncmozdulatait! + videó
Látnod kell: gejzírbe pisilt ez az idióta turista!
Megvan ki az a rejtélyes üzletember Orbán mellett!
Orbán szerint teljes az egyetértés és a béke Magyarországon!
Újra a budapesti hősről beszél mindenki!
Utálja az embereket: inkább állatok között akar élni Jim Carrey!
Egér helyett kokaint vitt haza ez a cica!
Így csináld a cigány pecsenyét! - isteni finom!
Jackson visszatér? - mutatjuk miért bíznak ebben a rajongók!
Még csak most zárult le a 120 bezúzott BMW ügye!
Íme az új Kia reklám Robert de Niroval!
Videó rögzítette az Orbán házánál megrendezett temetést!
Idióta rabló: a pénztárgépet lopta el a kassza helyett!

thehungariantimes.hu

valamit mindenki tud de mindent senki sem
Ez a klasszikus lángos eredeti receptje!
Lövöldözés egy budapesti üzletben!
Nagyot kaszált Orbán Ráhel ügyvédje!
Cherry kólás-csokis álom mindenki új kedvence!
Bérelt Suzukival hajtott bele a BMW-be, ráadásul szándékosan! +videó
13 éves kislány a menhelyi kutyusok megmentője!
Íme a cica amelyik megtanult lovagolni!
Vannak akik szerint az egészséges táplálkozás szó szerint pazarlás!
Ilyen amikor menőzni akarsz de a kezedben marad a kormány!
Sony botrány: Hamis Michael Jackson-dalokat adtak ki!
Közel 500 kilométer megtételére képes az új elektromos Kia Niro!
Évekig állt a garázsban de most felújítják Elvis autóját!
Aranysárga húsleves ahogy a nagyi csinálta!
Mutatjuk melyik a világ leglustább nemzete!
Vasárnap lesz az örökbefogadott állatok napja!
55 cica ellátására keresnek munkaerőt ezen a csodálatos görög szigeten!
Még mindig aktuális az Orbánt gúnyoló videó!
Méregdrága luxus autók pihennek a roncstemetőben!
Mutatjuk mikor tiltja ki Budapest a dízel autókat!
Mindenkinek van idióta ismerőse a facen!
Mire figyeljünk oda E46 vásárlásakor!?
Közérdekű: Több százan betegedtek meg ebben a két magyar faluban!
Keszthely elfoglalva Mészáros Lőrinc és Tiborc István által! + videó
7 év fegyház az erőszakoskodó migránsnak!
Ezek a BMW-k sosem kerültek forgalomba!
Isteni finom és 15 perc alatt elkészül!
9 dolog amit jó ha tudsz az egészséges táplálkozásról!
Óriásit fog robbanni a diákhitel bomba!
15 milliárdért újították fel ezt a magyar kórházat, most mégis veszélyes!
Látnod kell mit művelt ez a két pancser autós!
A nap videója: Budapest utcáin mutatták be a legújabb BMW-t!
Nem fogod elhinni mit reagált Orbán Ráhel az Őt ért vádakkal kapcsolatban!
Segíts gazdit találni Vilinek a kis kandúrnak!
Elájult a benzingőztől a pancser magyar bankrabló! + videó

thehungariantimes.hu

valamit mindenki tud de mindent senki sem